Európa kapujában egy régi−új regionális nagyhatalom van születőben. Ez az ország jelen van a Földközi−tenger egész térségében, s lassan, de biztosan halad Belső−Ázsia felé. Ez az ország a Recep Tayyip Erdogan vezette Törökország. Cikkünk nem egyértelműen véleményt közlő, klasszikus értelembe vett publicisztika, hanem egy olyan vélemény ismertetése, amellyel akár a Google igénybevételével számos ponton vitázni lehet és kell is.

A Kossuth téren sétáltattam a kedvenc barna kabátomat, mentem moziba. Ez már jóval azután volt, hogy aktiválták a zsúptető-pajzsot az égen, így csak a parlament kupoláján lévő neoncsillag meg a Néprajzi Múzeum bejáratánál lógó töklámpások adtak egy kevés fényt. Pár kóbor kutya volt csak a téren rajtam kívül, ők valószínűleg a hülye kopogás miatt jöttek el idáig a Nyugatitól meg a Batthyány térről. Sokáig én sem tudtam, honnan jön ez a hang, de aztán megláttam, hogy egy száraz gazcsomóba gabalyodott petpalackot dobál a szél a Kossuth-szobor aljánál, és az zörög.

Valóban, mielőtt alattomos olvasók nekiállnának utánam nyomozni, egy darabig én is kaptam szociális támogatást az egyetemtől, valamint három igennel szavaztam 2008-ban. Csakhogy azóta jobb belátásra tértem, dolgozom és fizetek. Másrészt nem azért szavaztam három igennel 2008-ban, mert mélyen elleneztem a konkrét megtakarításokat, hanem hogy borsot törjek Gyurcsány Ferenc orra alá. E témák tehát lezárva.

Akár a politikusok szakdolgozatai kapcsán a plágiumgyanú, úgy merül fel bennem is a kérdés furtonfurt: minek írni? Nem beszélve arról, hogy kinek?! Mert azt, ami a világban zajlik, csak elviselni lehet méltósággal, foglalkozni vele már-már becstelenség, hiszen arra utalna, hogy közöm van hozzá.

Óriási fölháborodást váltott ki egyes körökben, hogy míg az egyetemektől százmilliókat von el az állam, addig a Fradi 250 millió forintos támogatásban részesül. Az összehasonlítás persze rémesen demagóg, ráadásul véleményem szerint óriási baklövés is, hiszen a dolog a kormány részéről ebben a formában teljesen rendben van.

Szerkesztőségünk a minap teljesen jogos kirohanást tett, miszerint „Utcára, egyetemisták, utcára gimnazisták!”, ám lelkes idealistákként nyilván nem gondoltunk bele mélyebben a címzettek szellemi-lelki valójába. Jelen pillanatban ugyanis nincs kétségbeejtőbb társadalmi réteg Magyarországon, mint a felsőoktatásban résztvevő hallgatók (a gimnazistákat pedig vélhetően jobb is letagadni).

Edgar Allan Poe nyomoz. Ez így talán elsőre ordas nagy marhaságnak hangzik, és nem, nekem sincs tudomásom róla, hogy Poe a krimiíráson (pontosabban a műfaj megteremtésén) kívül találkozott volna a bűnüldözéssel, de A holló lényege mégis ez.

Van az a történet, hogy miközben a szovjet légierő szétbombázta Finnországot 1939-ben, Molotov a szovjet rádióban arról beszélt, hogy szó nincsen bombázásról, csak ételt dobnak le az éhező finneknek (akik hamarosan elkezdték Molotov piknikkosarainak nevezni a bombákat, hogy aztán cserébe Molotov-koktélokkal fogadják a szovjet tankokat). Hát ezt csinálja a magyar kormány is: megvédi a nyugdíjakat, a közmédiát, a választójogot, és most legújabban a felsőoktatási keretszámokat is. Hiszen ha valamit felrobbantunk, annak már nem eshet több baja, nem igaz?

Minthogy amaz már vélhetően a mélyen megbetsült, s egyúttal respectált Olvasónép tudomására jutott volt, Meine bescheidene wenigkeit stabil, egyúttal constans auktorává avanzsált ezen úgynevezett „Alternatíva” nevű electromos opinió-periodicának. Ez többeket értetlenséggel tölt el, ám megmagyarázom.

Hacsak nem történik semmiféle váratlan esemény, Törökországgal fog bővülni az Európai Unió tagállamainak köre. A 2005 óta tartó tárgyalások egyelőre végeláthatatlanul folynak, az EU szerint várhatóan még 15 évig tartanak, Ankara azonban 2013-ra szándékozik teljesíteni a csatlakozási feltételeket. Az unió nyújtja a tárgyalásokat, mint a rétestésztát, hiszen a kis-ázsiai állam csatlakozása mindenképpen problémás.