Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Ady Endre „liberalizmusa”

2013.01.24. 10:22 | Írta: Foray Nándor

ady_endre.jpg

Bort inni szabad, ugyanis Jézus is ivott (sőt termelt) bort – érvelnek. A nemzetietlenség nyugodtan belefér művelői szerint, amennyiben van hozzá mérvadó szerepmodell. Hát hisz Ady Endre! Hát nézzük meg, mekkora fityiszt mutatott a nemzetnek Ady Endre! Milyen hazafiatlan, magyargyűlölő is volt ő, aztán mégis, mégis szentünkként tiszteljük korunkban. Ami pedig a hazafiatlanságot, magyargyűlöletet igazolja akár. Amelyikünk hazaárulást hányna szemére valamely ballib harciteknősnek, az előtte állítsa az óriástükör elé a Nagy Nemzeti Karaktert, és lássa meg benne a liberális Ady Endrét.

Valóban, Ady jobboldali prominenseken élcelődő prózája – mely olykor nem is politikai meggyőződéséből, hanem személyi unszimpátiájából fakadt – a szerzőt a liberális-antiliberális dichotómia előbbi oldalára sorolja. Ősmagyar ikonunk viszolygó lekezeléssel illette a konzervativizmus nehéz elméit. Egyúttal elutasította a felekezeti/származási diszkriminációt, lelkiismeretesen kiállt a méltatlanul kiszorítandó kálvinistákért, zsidókért.

Íme nem az ember – csupán egyik arca a költőnek. Petőfi Sándor egyszerre volt prekommunista és pronacionalista, a József Attila-képet is szuggesztíven kell domborítani ahhoz, hogy csakis a munkásosztály gyermeke rajzolódjon ki benne.

Ady Endre identitásáról először is beszéljen a legkézenfekvőbb, nevezetesen a Vallomás a patriotizmusról, a világháború előestéjéről. „Én a jöhető veszedelemkor arra gondolnék, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára.” (Szabadgondolat, 1913. október) A Nagyváradi Naplóban leszögezi többek között, hogy ő ugyan nem kozmopolita. (A szépnek sorsa, 1903. február 27.) És mi baja a klerikalizmussal? „Ellenben a magyar klerikalizmus hazafias gerjedelemben szidja a nemzetiségeket, suttyomban pedig trafikál velük s lázítja őket.” (Tanulság, Nagyváradi Napló, 1901. december 21.)

Ond vezér unokája rengeteget foglalkozott a románkérdéssel, érintett lévén, tudniillik a mai Románia területén született és ténykedett. Őt, aki fontos ügyekben félvállról, nyeglén tudott gúnyolódni, tárcázni, figyelemreméltóan frusztrálta a kisebbségi etnicizmus. Határozottan jobbról támadta az általa több ízben megvetett Széll Kálmánt Hazafiatlan oláh főpapok (!) című cikkében.

„A szász szemtelenkedések nap nap után ismétlődnek. A tót pánszlávok mesterkedése kezd komolyabbá lenni… Legutóbb sokat írtak a lapok a muraközi fiatal horvát papok izgatásairól is. … Maguk a magyar kormány által zsíros állásba jutott főpapok közül is nem egy van az oláh nép bujtogatói, a magyar állameszme ellenségei közt. S mit csinál a kormány? Eltűri például, hogy a magyarcsékei kerületben a kerület szabadelvű pártja hivatalos jelölt gyanánt támogasson egy tizenhárom próbás dákorománt. Eltűri, hogy azt a néhány hazafias román lelkészt, kik nem vesznek részt a dákoromán komédiában, felettes egyházi hatósága valósággal üldözze, s úgyszólván erőszakkal nevelje bele a hazaáruló oláh agitátorok táborába.”

Jól látjuk. Az állam ellenségeinek, hazaárulóknak titulálja az oláhoknak nevezett románság ezen részét. Igen, egy kettővel ezelőtti évszázadban, de mit számít ez, mikor a liberálisok előhantolják, és testét pajzs gyanánt tartják maguk elé. És ez még keveset árul el Ady Endre multikulturalizmusáról.

Eddig nem épp egy trianonista állásfoglalás, nemde? Nem tesz említést arról, hogy az oláhoknak járna Erdély. Nem arról tesz említést. Kifejezetten a magyar állam egységéért aggódik.

Tovább megy indulatban, olyannyira, hogy ötlete már-már a kuruc.info készlettárát idézi. Azt mondja:

„Készséggel szolgálhatnánk nevekkel is.”

Húh, de bosszús valaki! Gondolom, lakcímmel, telefonszámmal is, Endre. Ez ám a liberálispukkasztás! Majd úgy folytatja, ahogy elkezdte, azaz a magyar kormányt nógatja a román lázongás lehűtésére:

„Egymás után jönnek a panaszok azokról a hazafiatlan oláh főpapokról, kik írtóháborút indítottak egyházmegyéjük magyar érzelmű papsága ellen. … És a magyar kormány nyugodtan tűri mindezt. Nem látunk semmi intézkedést a dákoromán főpapok üzelmei ellen.” (Debreczen, 1899. július 24.)

Arra jutottam, kész szerencse, hogy a mostani Magyarország lelkét nem románkérdés nyomja. Ady Endre bizonnyal minduntalan hivatkozási alap lenne. Tán már a (liberális) tantervből is kikerült volna.

No nem azért, mert Ady Endrét amúgy romángyűlölet jellemezte (1913-ban ilyen kijelentésre ragadtatta magát: „Ismeretes, majdnem fanatikus románbarát vagyok…”, és többször hangsúlyozta fene nagy nemzetiségszeretetét). Kizárólag a románság szeparatista részével akadt gondja. Hogy a származást mennyire helyén kezelte, arról ékes tanúbizonyság Száz bújdosó család című fájdalmas élménybeszámolója. Ebben, 1900-ban megsejtette a 20. század első felének másik magyar tragédiáját, a holokausztot. Történt, hogy ártatlanul száműzött, vonatra pakolt román zsidó hazafiakat látott gyászos búcsút venni. „Olyiknak kezében volt a katonakönyve is. Oláhország így fizeti ki a katonáit…” – bírál az író. (Szabadság, 1900. július 4.)

Két dolog zaklatta föl Adyt: Trianon és a holokauszt előszele (Hétről hétre). Hátha az Isten akarta, hogy pont ne élje meg egyiket se.

„Berlinben például két heves vérű német ifjonc majd holtra vert egy jámbor kínait, akinek egyéb vétke nem volt a copfjánál. … Igaz, hogy a civilizáció áldozatokat is kíván. A hatszázharminc és még néhány ezer zsidótól például azt a csekélységet kívánja, hogy pusztuljanak el nyomorultul, éhen… … Én nem látok különbséget a barbár Románia és a civilizált Nyugat között…” (Szabadság, 1900. július 29.)

A Se treasca cím alatt figyelmeztet Trianon veszélyére és közeledtére. Ez kötelező olvasmány. Apropóját az adta, hogy a románok nekiálltak átnevezgetni a magyar településeket, ami természetesen szerfelett ingerelte a kelet-magyarországi patriótát. „Az erdélyi foglalók.” „Egészen a Tiszáig talán.” „Lesnek reánk egyforma dühvel gonoszak és botorak...” (Budapesti Napló, 1905. május 24.)

1902 elején megköszöni a románoknak, hogy „kifogástalan magyarságú, derék székely embert tettek meg vigalmuk védnökévé”, ugyanott magyarfalónak és hazaárulónak bélyegzi Chilba román járásbírót. (Egy vezércikk, Nagyváradi Napló, 1902. január 14.)

Később az elpuhult Debrecenbe lábát betett románosodáson kesereg: „Debrecen csak masszájával nyom a magyarság mérlegén. Magyarsága hódításra, haladásra, kultúrára nem igen hajlik. Bánkon s Halápon túl … Hosszúpályiban, Létán, Bökönyben, Acsádon oláh templomok harangjai kongnak s vannak még szomorúbb momentumok is. A debreceni telekkönyvek elárulják, hogy néhány év óta az erdélyi román pénzintézetek pénze tódul Debrecenbe s Debrecen felé.” (A magyar városok, Nagyváradi Napló, 1902. augusztus 1.)

Nagyváradot is magyarosítaná: „Itt könyvtár kell, román tengerben magyar könyvtár…” (Pálfi Antal, Nagyváradi Napló, 1902. november 30.)

Legszívesebben az egész országot magyarosítaná: „Ha e sorok írója tót fiskális, vagy oláh pópa volna, de olyan szabad agyvelejű, amilyennek most véli magát –­­­­ akkor is azt mondaná, hogy ennek az országnak muszáj teljesen magyarrá válnia, hogy tovább élhessen, hogy gazdag és kultúrország legyen. … Itt magyarosítani kell! A magyar fajta szorgalmas és türelmes. A szorgalom és türelem hát magyar erény. … Ez a fajta haladásra, gazdagodásra, szabad gondolkozásra, kultúrára termett. De most tehetetlen. Megkötik a kezét Róma, a feudális főnemesség s a nagyon éretlen, de nagyon izgága nemzetiségek.” (Magyarság, Nagyváradi Napló, 1903. január 10.)

Minden kultúra egyenrangú? Az Egy premierben aláhúzza a magyarság kultúrfölényét. „A magyar társadalom egyre ügyeljen: tartsa meg az elvitázhatlan, fölényes vezetést a kultúrában. A románság pedig ne felejtse el, hogy ezen a földön csak magyar politika lehetséges, csak ez nacionális, csak ez helyes még utilitárius szempontból is.” (Nagyváradi Napló, 1903. március 4.)

Beigazolódott: rosszabb a magyaroknak Romániában, mint a románoknak Magyarországon. „Beszéljünk-e a Romániába olvasztandó magyarságról, melynek, ha lehet, rosszabb, embertelenebb s főképpen otthontalanabb sorsa volna a mai erdélyi románokénál?” (S ha Erdélyt elveszik?, HSz, 1912. november-december)

Végül, a háború derekán nyomatékosítja álláspontját. „Erdélyt akarjuk, tartjuk, s meg is fogjuk őrizni. Az oláh mumus nem mumus, s eszembe jut egy román fiskális, aki azt mondta: Isten ments, hogy Budapest helyett Bukarestbe kelljen mennem főtárgyalásra.” (Az oláh mumus, Ny, 1915. augusztus 16.)

Mindannyiunk Adyja tehát előszeretettel alkalmazta a jelenkori jobboldal kárhoztatott retorikáját: hazafiatlannak, nemzetidegennek, hazaárulónak, magyartalannak minősítette a nem eléggé magyar elköteleződésű egyéneket – az igazságérzet, az önérzet erre késztette, még ha eközben edzette is a toleranciát.

„Különben is, ha minden sötétségben tartott, civilizálatlan, magyar- és kultúra-ellenes elemet ki akarnánk innen zsuppoltatni, nagyon kevés dolga maradna a következő népszámlálásnak.” (Naftali – Naftália, Budapesti Napló, 1905. március 8.)

Mellesleg azt se könnyű elképzelni, hogy egy baloldali-liberális oly lelkesedéssel dicsőítse a nemzeti színjátszást, mint ő tette például a Debreczeni Reggeli Ujságban. (Debrecen örömünnepe, 1898. november 27.)

Szegény, nemzeti érzület nélkül tengődő, baloldal. Illetve szegény Ady Endre. Ha ismernék egymást… legfeljebb egyoldalú lehetne elismerésük. Mivel az igazság úgy szól, hogy Ady Endre mindössze a vallási/faji kirekesztéshez és a feudalisztikus szabadságjog-korlátozáshoz képest liberális. A balliberalizmus szelleme, az „idegen szép”, a „Magyarország mindenkié” vagy a „szurkolj az ellenfélnek” gondolata évszázados távolságra áll tőle.

9 komment

Címkék: jobboldal liberalizmus zsidó antiszemitizmus Románia

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr55040465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tóth Csaba Tibor 2013.01.24. 12:02:22

azt hozzátenném, hogy ez ady nagyváradi időszaka elsősorban. a cikkei itt is a helyi nagypolgári (jobbára zsidó származású) rétegeinek véleményét tükrözte. olyan helyeken, mint Bihar vagy Fogaras ők voltak a liberális magyarosodás iszonyúan elkötelezett élharcosai. a pesti zsidó sajtóban tucatnyi cikk született arról, hogy a "zsidóság missziója a magyarság kultúrfölényének kiterjesztése" (lásd még nem-zsidó keretben Beksics Gusztávot). szóval csak annyi, hogy DE ez liberális álláspont, mert a századelőn a szabadelvűség nem jelentette a demokratát is, sőt, az egy másik társaság (huszadik század) volt. Ady élete végén a fővárosban folyamatosan utóbbiak felé tolódott, szerintem egyébként az 1912-es vérvörös csütörtök volt neki a fordulópont.
a valódi probléma az, hogy nagyon kevés színvonalas és jú történeti munkát olvashatunk manapság a századelő politikai viszonyairól vagy a választójgi küzdelemről. utoljára a kádár-rendszerben születtek erről megcsonkított és "szocialista szellemű" irományok.

Dzsentrisvihák 2013.01.24. 14:40:45

Így van. Ady az egyik legnagyobb magyar hazafi volt, aki ugyan lángoló szenvedéllyel imádta nemzetét, de alkalomadtán bizony rá is tudott pirítani, mikor megcsömörlött a sok marha rövidlátásától. Sajnos az utókor jobb-, és baloldalon is egyaránt csak az utóbbi esetekre hajlandó emlékezni, és közben egyikük sem érti a költőt a magyarsághoz fűző viszony lényegét.
A baloldal azért, mert nincs benne semmi nemzeti, s mert előjogot érez Ady skalpjára, hiszen véreskezű kultúrterroristái (akik legalább akkora, vagy ha nem nagyobb gazemberek voltak, mint a Lenin-fiúk) már élete utolsó éveiben rátelepedtek, s halála után tetemét - képletesen - átlopták a maguk "szellemi panteonjába" (mely valójában inkább disznóól). Majd innét rángatták elő mindig, hol pajzsként, hol dárdaként.
A jobboldal pedig azért, mert csak a rúgásokat érzi, az elkeseredett düh szülte, dorgáló erélyt (s ezzel önként elfogadja a baloldal Ady-képét, mely a nemzeti oldalon szüntelen csattogó szöges korbács vérszomjas víziója). S ha látja is, a féltő-óvó "érted haragvást", nem fogadja el, ezzel buta módon elfordulva egy olyan történelmi személyiségtől, aki legalább részben irányadója lehetne.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.01.25. 22:46:49

Ez nagyon érdekes volt. Hányan olvasták? Hogyhogy nincs a mandiner blogajánlójában? Írok nekik és ajánlom. :)

Veridicus2012 2013.01.28. 12:15:17

Ady Endre a radikális Martinovics-páholy szabadkőműveseként politikai publicisztikáiban leleks munkása volt Magyarország szétzüllesztésének. Hogy ő maga belül mit gondolt, mit akart, az pont érdektelen és lényegtelen, a pokolba vezető út ugyebár jószándékkal van kikövezve. Egynémely publicisztikája nyugodtan megjelenhetne ma az Amerikai Magyar Népszavában. Ady polgári radikális volt és harcias filoszemita, amihez persze joga volt, csak azzal az ostoba szabadkőműves mítosszal ideje leszámolni, hogy Ady a nagy formai újító, minden idők legnagyobb költője, stb., stb., stb. Milyen erkölcsű, milyen gerincű ember az, aki a zsidó szeretője férjétől kapott alamizsnából kezelgetteti a szifiliszét?

Veridicus2012 2013.01.28. 12:20:20

És ez a szifilisz-alamizsnás ember mutatná a fényességes jövőbe vezető utat? Ez, aki mindent megtett a nemzetet és az államot összetartó intézmények, vagyis a trón és az oltár lerombolásáért? Nyilván nem vita tárgya Jászi, Károlyi és társaik megítélése. De akkor nem lehet vita tárgya elvbarátjuk, harcostársuk, eszközük, Ady Endre megítélése sem. Zsenije, őstehetsége nem mentség, hanem súlyosbító körülmény.
Megjegyzem, Ady költői esztétikája is megér egy misét. Érdemes elovasni Kosztolányi Dezső híres Ady-revízióját, amit - bizonyítva az egyoldalúan ballib kánon egyeduralmát - a mai irodalomtankönyvek is igazságtlannak minősítenek, anélkül, hogy egyetlen sort idéznének belőle. Az említett szöveg Az írástudatlanom árulása - különvélemény Ady Endréről címmel jelent meg az A Toll című lap 1929. július 14-i sázmában. Széchényi Könyvtár, mikrofilmtár. Hajrá!

Dzsentrisvihák 2013.01.28. 16:44:38

@Veridicus2012:

Jászi és Károlyi, majd később a Tanácsköztársaság, s a baloldal egésze rátelepedett Adyra, ahogy fentebb is írtam, egyoldalúan, aktuális érdekek mentén használták őt magát, s életművét is. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy szerette népét, nemzetét, s munkássága bizony minden magyar ember számára tartogat iránymutató, nemes gondolatokat. Ha ezt ilyen-olyan sértődöttség, vagy dogmatizmus miatt valaki nem hajlandó észrevenni, az kifejezetten szomorú.

Az pedig, hogy ki mennyire tartja jó költőnek Adyt, ízlés kérdése, amiről elég fölösleges vitatkozni. Viszont tény, hogy kultusza kissé mesterségesen felfújt, mára azonban teljesen lecsengett divathóbort volt.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.02.03. 10:51:23

Tessék az eredeti szövegeket teljességükben publikálni, ki fog derülni belőlük, hogy valóban magyargyűlölő volt, aki főleg korábban írogatott ilyeneket is, aztán már csak a zsidók megváltó szerepe és a magyarok ázsiaisága, meg a készülő forradalom dicsőítése maradt, az 1905-ös oroszéval együtt. A versei meg olvashatalanok. Agymosott idióták emlegetnek zsenialitást, vagy "magyarságot" a betűhalmazai kapcsán.

ATCG 2013.02.03. 17:22:33

ad Poszt: A felsorolt idézeteiddel nem fogsz meggyőzni bennünket, hogy Ady nem egyformán mindannyiunké.
Sokakkal ellentétben ő mondta ki a legigazabbat magáról egy borgőzös éjszakán, Fülep Lajossal beszélgetve:
"Sokszor azt hiszem én vagyok itt az utolsó élő magyar."

MyNick0 2017.07.13. 21:12:08

Érdemes elolvasni Pezenhoffer Antal elemzését Adyról. Ide feltöltöttem:

jpst.it/11rzH

alternatív link: file.io/SJEtGs
süti beállítások módosítása