Van az a történet, hogy miközben a szovjet légierő szétbombázta Finnországot 1939-ben, Molotov a szovjet rádióban arról beszélt, hogy szó nincsen bombázásról, csak ételt dobnak le az éhező finneknek (akik hamarosan elkezdték Molotov piknikkosarainak nevezni a bombákat, hogy aztán cserébe Molotov-koktélokkal fogadják a szovjet tankokat). Hát ezt csinálja a magyar kormány is: megvédi a nyugdíjakat, a közmédiát, a választójogot, és most legújabban a felsőoktatási keretszámokat is. Hiszen ha valamit felrobbantunk, annak már nem eshet több baja, nem igaz?

Nem világos, hogy mi a kormány célja a felsőoktatás és a közoktatás szisztematikus leépítésével. Ha egy Debreczeni József-féle narratívát követünk, akkor gondolhatunk arra, hogy minden diktatúra fél a gondolkodni képes, tőle független emberektől, és hogy nyilván kevesebbet fog pofázni az a gyerek a Coca-Cola-gyárban, mint ha filozófusnak tanulna a filozófusbűnözőktől, vagy a jogásznak, ne adj’ Isten, közgazdásznak. Utóbbi valóban félelmetes perspektíva lenne a kormánynak.

De ha hanyagoljuk a vulgárdemokrata irányvonalat (melynek egyre több szerzőink által is kritizált rettegése látszik valóra válni), akkor is elmondhatjuk, hogy a kormány politikája egyre több fiatalt zár ki a felsőoktatásból, vagy ösztönöz arra, hogy külföldön folytassa tanulmányait. Kizár, mert sem a tandíjak megfizetésére, sem a külföldi tanulás finanszírozására nincsen pénze a magyar családok jelentős részének. Örülnek, ha jut ételre, meg benzinre. Ezzel az irányvonallal nem tudunk egyetérteni. A megvalósuló új rendszeren belüli hangsúlyok eltolását, azaz a humán- és társadalomtudományok támogatásának erőteljes csökkentését szintén nem tartjuk üdvösnek.

Nem azt mondjuk, hogy a felsőoktatás rendszerváltás utáni állapota, vagy a Magyar Bálint-féle reformkoncepció ideális lett volna. Egyáltalán nem volt az egyik sem. Az országnak kevesebb, de jobban támogatott, minőségi képzést nyújtó felsőoktatási intézményre lenne szüksége, szigorú felvételi követelményekkel. Ezt a kevés felsőoktatási intézményt kéne inkább több pénzzel támogatni, mint egyre kevesebbel. Az új rendszerben a néhány szerencsés ösztöndíjas és a megfelelő anyagi háttérrel rendelkező fiatal mellett az tanulhat tovább, aki vállára veszi már ilyen fiatalon a diákhitel adósságának terhét, mely terhet a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk „állami finanszírozásnak”.

Szerkesztőségünk nem tartja vállalható álláspontnak, hogy a felsőoktatásból rengeteg pénzt von ki a kormány, miközben a nyugdíjasok még mindig szinte ingyen utaznak, és a nyugdíjak is folyamatosan emelkednek. Az országnak elemi érdeke lenne minél több pénzt a fiatal generáció minél jobb és versenyképesebb oktatásába fektetni, például a magyar futball helyett.

Az elvileg a hallgatók érdekeit képviselő hallgatói önkormányzatok pedig hallgatnak, illetve későn kiabálnak, miután a leépítés első fázisához bőszen asszisztáltak. Hol van a 2008-as hevület? Miért nincsenek utcán HÖK-szervezésben az egyetemisták? Hol késik a válasz Orbán „piknikkosaraira”? Népszavazás? Ugyan már. Utcára, egyetemisták, utcára gimnazisták!

***

Szerkesztőségi véleményeink a kollektíva többségi véleményét tükrözik, melyhez az egyet nem értők a következő napokban különvéleményt, kiegészítéseket csatolhatnak.