Elég béna dolog, hogy a Médiatanácsnak nem sikerült megtalálnia a megfelelő embereket az állami médiák (csakazértsem médiumok) élére, ahogyan elég béna az is, hogy az MR2 jelenlegi koncepciója melletti izzadságszagú tüntetésre alig bírtak elrángatni érdeklődőket a zöldbaloldalos szervezők. Egy azonban biztos: ma Magyarországnak valódi, minden igényt kiszolgálni képes közszolgálati rádiózásra van szüksége. A minden igényt kiszolgálásba pedig a szélsőjobbos szubkultúra lefedése is beletartozik.

Erősen egyet lehet érteni a Magyar Rádió volt elnökével, Such Györggyel, aki pár éve az MR2 átalakítása kapcsán úgy nyilatkozott, attól, hogy az új Petőfin most már szinte nem megy semmi zenén kívül, a Magyar Rádió még közszolgálati marad, hiszen az egész palettát kell nézni MR1-től MR6-ig, nem pedig egy-egy adót. Az MR2 átalakítása óta azonban eltelt pár év, tavasszal pedig a népakarat beküldött egy új pártot a parlamentbe, kifejezve ezzel a radikális változás iránti igényét. Illő lenne hát, ha a nép akarata az állami kézben lévő médiumoknál is érvényesülne, és a hardcore Jobbik-szavazókat is megcélozná egy MR-adó, amit mi mondjuk MR8-Szálasi néven hoznánk létre. Műsorterven sem kellene sokat gondolkodni - a Barikád már elkészítette azt:

 
Őszirózsás forradalom, Károlyi, Trianon, Horthy, '56 - csupa olyan dolog, amit a politikai oldalak nagyjából így használnak ideológiai harcukban: puff! puff! dirr! durr! Gyakorlatilag bármelyiket ki lehet lőni egy általános jobb-bal vita kapcsán.

Tegnap futottam bele ebbe a cikkbe, és Tomcat erre adott válaszába. Károlyiról van szó, nanáhogy, egyrészt a naiv, ügyetlen politikusról, másrészt meg a nemzetvesztő komenistáról, aki eladta az országot. Nem akarok mélyebben belemenni ebbe a teljesen lényegtelen vitába - 2010 van, üres a kassza, a gyakorlati politika szempontjából ez kábé annyira fontos, mint hogy Mátyás akkor igazságos volt-e, vagy sem. Ami történt, megtörtént, és itt át is lépünk egy jól körülhatárolt tudomány terültére, ezt pedig úgy hívják, hogy történelemtudomány. És a történelemtudománynak semmi bizergálnivalója nincs a jelennel. Persze a történelmi események megítélésében erősen számít az, milyen messze vagyunk az eseménytől. Míg Mátyás király igazságossága elég kis mértékben befolyásolja Magyarország mai állapotát, addig Károlyi munkássága száz év után is erős, világnézeti alapú vitákat kavar a történészek között is. Nemzetvesztő komenista? Ügyetlen, naiv politikus?

 
Mindenki örülhet: megmarad a jogállamiság Magyarországon. Aztán meg kiderül, hogy mégsem. Ezúttal nem áll szándékomban kifejteni, hogy mit is jelent a jogállam, és azt sem tárgyalnám ki, eddig volt-e, és azt sem, hogy most megmaradjon vagy ne maradjon meg. Csak közlöm a tényeket.

Az egész hercehurca már a kampány során elkezdődött. A Fidesz megígérte, hogy a lopók-csalók-hazudók kapnak a seggükre (még ha nem is ezekkel a szavakkal), a baloldal pedig megígérte, hogy diktatúra lesz itten a kétharmad esetén. A kétharmad – mint azt mindannyian tudjuk – meglett, a diktatúrát azonban akkor még nem kezdték el építeni (vagy csak a közvélemény nem tud/tudott róla). Ezután éltek is a kettőperhárom adta lehetőségekkel: nem egy törvényt megszavaztak, aminél az ellenzék soraiból senki nem állt melléjük, de ezzel remek alapot adtak arra, hogy lehessen róluk vitatkozni, csámcsogni mindenféle hírportálokon. Nemrég pedig nekiláttak, hogy visszaszedjék az ellopott pénzeket.

 
Ha már Lángarc kollega politikai popkultúráról, populizmusról értekezett pár napja, beszéljünk most egy kicsit a politikai kultúráról, viselkedésről, hozzáállásról. Kevésbé fontos témakör ez, mint az alkotmányos problémák, vagy a gazdaság, de talán érdemes elgondolkodni rajta.

A különböző országgyűlések sosem arról voltak híresek, hogy mindenki betartaná az elemi udvariasság szabályait. Kéthavonta jön egy-egy újabb videó valami jó kis dél-koreai parlamenti verekedésről, történelmi tanulmányainkból, vagy végső esetben a Hídemberből emlékezhetünk mondjuk egy-egy reformkori országgyűlés hangulatára, nem is beszélve a századfordulóról, amikor az ellenzék szétverte az üléstermet, vagy rálőttek szegény Tisza Istvánra. A politika szélsőséges indulatokat szül, ez nem egy olyan dolog amin vitatkozni kell. Ezeket a szélsőséges indulatokat azonban az üléstermen kívül, sőt, lehetőség szerint a közbeszéden kívül kell levezetni, illetve lecsillapítani. Ez persze sosem sikerül, anyáznak az újságírók, undormány dolgokat nyilatkoznak egymásról a politikusok, satöbbi. No de az üléstermen belül!

 
Mint az köztudomású, a kormány már nyáron nekilátott egy új felsőoktatási törvény kidolgozásának. Ezt november 4-re sikerült összerakni és nyilvánosságra hozni, januárban tervezik az országgyűlés elé terjesztését. Az Alternatíva megnézte a tervezetet.

Állítólag nincs szó reformokról, csupán néhány irányadó módosításról, amely a későbbiekben az ember- és erkölcsközpontú nevelést, a minőségi magyar közoktatást fogja szolgálni. Közoktatást, valóban, hiszen a tervek szerint a gyeplő a lehető legnagyobb mértékben az állam kezébe kerül majd, a tanítás piaci jellege háttérbe szorul, ezzel is biztosítva a minőségi magyar értelmiség képzését. Mondom, értelmiségi. Hazánkban ez évek, évtizedek óta elvált a diplomás ember fogalmától. Ha jól értem, a Fidesz célja a kettő közelítése egymáshoz, egyfajta elit kialakítása. Olyan ez, mintha szerintük a diplomás, szakképzett tömeggel eddig csak a Dunát lehetett volna rekeszteni. Cél a 2020-ra kitűzött EU-s norma, a 40%-ot meghaladó oklevelesek aránya a népességben, elvileg csak ez lebegjen szemünk előtt. Nézzük meg, mennyi esélyünk van rá.

 
Október 31-én, Veszprémben a nyugat-dunántúli zenei szcéna is megmutatta, mit tud, ha segítségről van szó: ekkor zajlott ugyanis az Árral szemben című segélykoncert a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. A tervezett átutalandó 8 millió forintból azonban csak 2,2 lett.

Gyakorlatilag már a katasztrófa másnapján megfogant a gondolat a Hollywoodoo zenekar tagjainak fejében, hogy tenni kéne valamit, méghozzá valami igazán hasznosat. Más Veszprém környéki zenekarokkal karöltve és a város vezetőségét is maguk mellé állítva vágtak bele egy 12 órás megakoncert megszervezésébe, ahol a hazai alternatív zene krémje ingyen vállalta a fellépést. Többségük egy pillanatig sem hezitált, csupán az útiköltséget és néhányan a road költséget is elkérve bólintottak a kérésre. „Sokkal több zenekar jelentkezett, hogy fellépne, sajnos azonban az időhiány miatt ennyien maradhattak. Azért aki nem tudott eljönni, az is segít valahogy, a Tankcsapda például egy egyéni segélykoncert megvalósítása mellett döntött” – meséli az Alternatívának Muraközy Péter, a főszervező.

 
„A történelem ismétli önmagát” – szoktuk mondani bölcs bólogatások közepette, mikor felismerünk valami általunk hatalmasnak hitt összefüggést, ami általában teljességgel jelentéktelen. Én most itt ülök, gépelek, és közben bölcsen bólogatok. Mint aki felfedezett valami hatalmas összefüggést.

Egy bizonyos Publius Clodius Pulcher nevű néptribunusnak Kr. e. 58-ban sikerült kieszközölnie valamit, amit azóta betiltottak, bár nem ezen eseménysor hatására: visszaható hatályú törvényt. Ennek oka, hogy haragudott egy bizonyos Marcus Tullius Ciceróra, amiért az befújta, hogy szentségtörést követett el. Konkrétan meg akarta húzni egy bizonyos Caius Iulius Caesar feleségét, méghozzá a Bona Dea ünnep alkalmával, amikor csak nők tartózkodhatnak a házban. Úgyhogy Clodius nőnek öltözve besurrant, de lebukott. Cicero örökre az ellenségévé tette azzal, hogy beköpte.

 
A baloldali (értsd: szociközeli) médiumok hajlamosak ide-oda dobálózni olyan szavakkal, terminus technicusokkal, amiknek talán ők maguk sem ismerik a jelentését (tisztelet a kivételnek, azért egyesek mégiscsak kiművelt koponyák). A közelmúlt ilyen jellegű kifejezései: politikai korrektség, demokrácia, összefogás. Lássuk, mi is a jelenlegi kedvencük! Meg is van. Populizmus.

Készséggel hajlandó vagyok elismerni: Orbán Viktor populista. Schiffer András már akkor használta a kifejezést, amikor még csak az első gazdasági akcióterv pontjait ismertette az új-régi miniszterelnök, most pedig az orrbaszájbaszocimédia is felfedezte magának, hogy aztán egy hónap múlva már ne is emlékezzen rá. De mi is az a populizmus?

 
Igazi vesszőparipa ez már lassan, de mégis csak újra meg újra szót kell ejteni a baloldal politikusairól és véleményformálóiról. Most majd erről is lesz szó megint, illetve sok-sok szarról.

Ha már korábban azt írtam, egy képzavarba belebonyolódva, hogy az Alkotmánybíróság bármiféle toszogatása államellenes bűncselekmény, akkor legyen ez a kiindulópontunk. Tessék, itt van egy olyan dolog, amit már a legtöbb jóindulattal sem lehet elfogadni. Elválik az ocsú a pelyvától, vagy hogy is szoktuk ezt mondani. Kiderül, hogy is állunk. Mert ez a kérdés vízválasztó, már nem az egyszerű választók körében, hanem azok között, akiket érdekelnek ezek a dolgok.

 
Ha manapság azt mondja valaki, otthon akar szülni, csoda, hogy nem kövezik meg boszorkánynak kikiáltva. Merthogy lepaktált az ördöggel, Geréb Ágnessel – ez a modern közvélekedés sterilizált köpenyben.

Bár Geréb Ágnest eltiltották szakmai tevékenységének gyakorlásától, várandós kismamák mégis felkeresték, hogy segédkezzen egy otthoni szülésben. A végkifejletet ismerjük: a szülésznőt bilincsben vezetőláncon hurcolták el a rendőrök, majd gyilkosnak bélyegezte őt a bulvársajtó. Ő is a komplikációk áldozata a csecsemőkkel együtt. Persze Geréb Ágnes felelősségtudatának teljes birtokában bábáskodott a szüléseknél, így muszáj keresni egy nevet, egy arcot, akire mutogathatunk, illetve amit felbőszülve transzparensekre véshetünk.