Mint az köztudomású, a kormány már nyáron nekilátott egy új felsőoktatási törvény kidolgozásának. Ezt november 4-re sikerült összerakni és nyilvánosságra hozni, januárban tervezik az országgyűlés elé terjesztését. Az Alternatíva megnézte a tervezetet.
Állítólag nincs szó reformokról, csupán néhány irányadó módosításról, amely a későbbiekben az ember- és erkölcsközpontú nevelést, a minőségi magyar közoktatást fogja szolgálni. Közoktatást, valóban, hiszen a tervek szerint a gyeplő a lehető legnagyobb mértékben az állam kezébe kerül majd, a tanítás piaci jellege háttérbe szorul, ezzel is biztosítva a minőségi magyar értelmiség képzését. Mondom, értelmiségi. Hazánkban ez évek, évtizedek óta elvált a diplomás ember fogalmától. Ha jól értem, a Fidesz célja a kettő közelítése egymáshoz, egyfajta elit kialakítása. Olyan ez, mintha szerintük a diplomás, szakképzett tömeggel eddig csak a Dunát lehetett volna rekeszteni. Cél a 2020-ra kitűzött EU-s norma, a 40%-ot meghaladó oklevelesek aránya a népességben, elvileg csak ez lebegjen szemünk előtt. Nézzük meg, mennyi esélyünk van rá.
Többletpontok a kisebbségnek
Sokrétű törvényről van szó, számos területet elér, csak épp azokat a problémákat felejti ki, amelyekkel a diákok egyénileg is szembesülnek, amelyek miatt már bevezetésük óta reklamálnak. Szó sem esik például a felvételi eljárásban megszerezhető többletpontok igazságosabb elosztásáról. Személy szerint a mai napig nem tudom, miért kell korlátozni a nyelvvizsgával megszerezhető pluszpontok számát. Akinek két felsőfokúja van, miért ne élvezhetne előnyt a többiekkel szemben? Én igencsak megkérdőjelezném a szociális rászorultsági alapú többletpontok bőkezű osztogatását is: miért kerüljön be valaki előbb a fősulira csak azért, mert a nagymamánál lakik (rosszabb esetben csak papír alapon)? Miért kerüljön be előbb, ha roma származású? Miért kerüljön be előbb, ha állapotos vagy GYES-en lévő kismama? Utóbbival kapcsolatban valóban ott a koncepció, hogy a fogyatkozó népesség szaporodását minden kilógó helyen meg kell ragadni és támogatni. De fair play-e a többi hallgatóval szemben, hogy a költségtérítésben vagy akár az önköltségesen tanuló kismamák, esetleg kisgyermekes apák (!) tanulmányaikat a diploma megszerzéséig, de legfeljebb a törvényben meghatározott szemeszterek időtartamáig költségtérítés nélkül folytathatják? Fair play-e, hogy rászorultsági vizsgálat nélkül így esetleg olyan hallgatóktól veszik el az államilag támogatott helyeket, akiknek a tandíj kifizetése nem megoldható? Különösen kiéleződhet ez most, hogy a támogatott helyek számát is megkurtítják.
Arccal a beton felé
Megjelenik tehát a költségvetési öv megszorítása is. Az állam azokat a képzéseket támogatná, azokon a helyeken és olyan arányban hirdetne meg finanszírozott helyeket, ahol aktuálisan vagy várhatóan munkaerőigény lép fel. Az elgondolás nem rossz, de azért ott lebeg a kérdés: mi van, ha kiváló magyar szakembereink ezt nem megfelelően mérik fel (mint ahogy az már életünk oly sok mezején megesett)? Valahogy az az érzésem a tervezett lépésekkel kapcsolatban, hogy akik nekivágtak, érezték a jó irányt. Tisztában voltak vele, hogy fel kéne szállni egy lóra, mert gyalog igencsak lassúak leszünk. Fel is lendültek rá, szép magyar lólengéssel, csak aztán túl nagy lett a hév és a másik oldalon pofával lefelé sebesen suhanni kezdtek a beton felé.
Így érzem ezt a két emelt szintű érettségi és a két vizsgázási lehetőség kikötésével is. Minimum egy emelt szintű érettségi a felvételihez, mégpedig olyan irányú, amilyet adott szak megkövetel – teljesen jogos. Mindez mellé a felvételi pontok 50%-os minimalizálása korrekt. Ezzel már eleve kiszűrhető az a réteg, aki a felsőoktatási intézménybe csak azért jelentkezik, mert amint hallotta, jók a bulik és könnyű olcsón füvet szerezni, aztán egy-két, ne adj isten több év után úgyis kibukik. Ám képletes gyalogosunknak ez nem elég, ő táltos paripát, akarom mondani értelmiségi elitet akar, rögtön két emelt szintű érettségit követel. Nem tartom lehetetlennek, hogy a valamire való 17-18 éves megcsinálja, de egyértelmű, hogy egyik vizsga a másik kárára fog válni, egy olyan oktatási rendszerben, ahol még az opcionálisan választható emelt szint sem kiforrott, a középiskolai tanárok agyában még jelenleg is feldolgozás alatt áll az ehhez szükséges felkészítés módja.
A másik: ha füvező, bulizó, jó magyar módjára vedelő diákunk összekaparta a szükséges feltételeket és még be is került egy egyetemre, ne adjunk rá esélyt, hogy megkomolyodjon, végezzük ki azzal, hogy adott tárgyat maximum kétszer veheti fel. Egyébként a vizsgák kettőben való korlátozásában azért nem látok nagy előrelépést, mert a túlzsúfolt vizsgaidőpontok már így sem nagyon engedtek többet. De ki ne tudná, hogy minden sulin van egy bizonyos oktató, aki szimpátia, hangulat vagy széljárás alapján szórja ki a diákokat és ez többeknek éveken át tartó pszichikai rettegést jelent? Na, ha januárban elfogadják az új törvényjavaslatot, akkor a diák pszichológusa terápiát válthat, nem lesz több vizsgafélelem, két sikertelen félév után ugyanis kivágják őket az egyetemről. (Hozzáteszem, ez csak a magas színvonalú oktatást kínáló intézmények esetében érdemel szót.)
Háttérbe a hallgatókat?
Persze ezen intézkedések rögtön felháborodást váltottak ki a hallgatók körében és úgy terjedt a kacsa, mint vörösiszap a töltéslejtőn. Nem kellett sokat várni és a webkettes oldalak tiltakozó csoportjait lájkolta boldog-boldogtalan anélkül, hogy valójában fogalma lett volna, mi ellen is tiltakozik. Bár nem tudjuk, kik kezdték a hőzöngés, a HÖK-ösöket egészen biztosan nem kell félteni, ha demagóg népvezénylésről van szó. Az ő levesükbe is beleköp a törvénymódosítás: 10%-ban maximalizálná delegáltjaik vezető testületi számát. Hogy minderre miért van szükség, azt valószínűleg néhány feltörekvő ígéretes politikusjelölt HÖK-elnök életművéből tudhatnánk meg, de nem biztos, hogy ez elég indok. Akadnak intézmények (igen, tudok példát), ahol a HÖK tudatosan és hatékonyan működik, és lehetőségeit maximálisan kihasználva próbál megfelelni a hallgatók igényeinek, ezáltal kiválóan ellátja alapvető feladatát. Ha tehát létezik az effajta pozitív precedens, miért ne lehetne inkább más intézmények hallgatói önkormányzatait segíteni, hogy fejlődhessenek – ahelyett, hogy a profok kezeibe dobnánk egy újabb labdát? Nem lenne kézenfekvőbb megoldás inkább a diákszervezetbe történő óvatos, segítő jellegű beavatkozás?
Az alapítványi és a magánintézmények állami támogatása megszűnik. Jogos, hiszen ha kiszórtuk a diákokat már a felvételinél, aki maradt, azt az első néhány évben még átszitáljuk a kétvizsgás megszorítással, s ha ez így megy, úgyis kevesebb intézményre lesz szükség, az meg legyen inkább állami. De vegyük figyelembe a magyar demográfiai tendenciát, ami alapján fogyatkozó lélekszámunk a foghíjas iskolapadokban is fel fog tűnni – ki marad? A tervezett EU-s 40 % így talán az eddigi 30-at sem fogja megütni. Aki pedig marad, az aligha akar majd olyan helyre jelentkezni, ahol eleve kizárt az állami támogatás esélye. Ezzel viszont megvonja magától a magánintézmények előnyeit: a korszerűbben felszerelt, a gyakorlati munkát, a tanulás és a kutatás előmenetelét intenzívebben segítő infrastruktúrát. Az állam nem csupán a képzés finanszírozásától, de mindezek kihasználástól is megfoszt számos olyan diákot, akinek ez jelentős szakmabeli előrelépést jelentene már diákévei alatt, ám megfizetni nem áll módjában. A minőségi szakképzés tehát megint csak olyanok számára állna rendelkezésre, akik inkább vagyonuk, mint tehetségük alapján nyertek felvételt. Elképzelhető persze a privát oktatási intézmények csődbemenetele is – kár lenne azért a sok új smart boardért.
Most akkor melyik melyik?
A tervezet kitér az egyetem/főiskola elnevezés pontosításának szükségességére is. Valóban, a rendszer összefolyt, senki sem érti már pontosan, melyik mit takar, mi is a különbség, ha van egyáltalán, miért van ennek jelentősége a bolognai képzésben, ha pedig nincs jelentősége, akkor miért nem általánosítanak? Most előkerül a szőnyeg alól az elgurult orvosság: funkciója alapján válik majd szét a két intézetfajta. Az egyetemek kutató, míg a főiskolák inkább gyakorlati szakemberképző funkciót fognak a tervek szerint betölteni. De hogy füstöl majd a leves, ha ebbe az irányba is megkavartuk? Milyen értéket képvisel majd azok diplomája, akik azt az átmeneti időszakban mondjuk egy főiskolán szerezték, ugyanolyan nappali alapképzésen, mint akkor az egyetemi volt? Hogy lesz elkerülhető értékcsökkenésük?
A változtatások szükségesek, ezen tervek pedig ötletesek, de merészek. Nem kicsit. A diákok lázongása csak részben indokolt, mindenesetre Hoffman Rózsát és díszes társaságát mintha idejekorán megijesztette volna: november 3-ai sajtótájékoztatójukon nem győzték hangsúlyozni a kiszivárgott anyagok képlékenységét. A legújabb felállás szerint a vizsgalehetőségek száma már ötre nőtt, az emelt szintű érettségik inkább az általános műveltségre kérdeznének rá, a HÖK pedig 15 %-ig kapna beleszólási jogot. Mivel oktatásért felelős államtitkárunk személyes okokból kifolyólag különösen szívén viseli a hazai pedagógia sorsát, külön gonddal emelte ki mind a tervezetben, mind beszédében az osztatlan tanárképzés mielőbbi felállításának szükségességét. Kíváncsian várom, mire jutunk
Az első képünk forrása az indexes Földes András riportja a Corvinus Egyetem C-épületének belsejéről.