Szekszárd egy falusias város, vagy tán városias falu, az egész megyeszékhely belváros, központ jóformán. Ennek megvan az előnye. 14-15 évesen minden fárasztó „munkanap” után, a napi tanulmányi megaláztatást átvészelvén kicsücsültünk a szintén központi Szent István tér utcakereszteződést átlátó padjára, és onnét jellemeztük a járókelő embereket, emberfeletti kritikai érzékkel és éleslátással. Sistergő sihederként megmondtuk frankón, frappáns, dörgedelmes huszárvágások formájában, hogy mely istenadtával mi a baj. Az egyik trapézgatyát hordott, a másik túl nagy segget, a harmadikat ellenben partiban szopattuk volna. A felettünk naphosszat ítélkező tanárok civil változatain telepatikusan álltunk bosszút.

Milyen jó lenne elhinni Silhavy Máténak, hogy a gonoszok hamisították bele a gólyatáborba jelentkező hallgatókról készült listába például azt, hogy valakinek „csúnya zsidó feje van”, vagy esetleg azt, hogy „adom a csajt, jó teste van, de semmi egyéb”, esetleg azt, hogy „biztos, hogy ratyi”. Milyen jó lenne, ha el lehetne ezt hinni, ha megnyugodhatnánk, hogy az ELTE-BTK Hallgatói Önkormányzatának egyes tagjai nem végtelenül buták, rasszisták, hímsoviniszták és antiszemiták.

A magyar kultúra, ideértve az oktatástól kezdve a művészetekig mindent, válságos állapotban van. A kormány minden ehhez a területhez köthető tevékenysége a totális meg-nem-értésből és az elemi irányításvágyból eredeztethető, azonban a legnagyobb bajt nem is ez jelenti, hanem a kultúrát éltető társadalom bénultsága.

2009-ben egy nyolc oldalas interjúban rendkívül hosszan faggattuk EP-választásra készülő Lehet Más a Politika egyik vezéregyéniségét, Schiffer Andrást. Az eltelt négy évben sok minden történt: az LMP bejutott a parlamentbe, az utóbbi hónapokban pedig keresztülment egy fájdalmas váláson. Schiffer Andrást négy év után idealizmusról, Orbán Viktorról, pártszakadásról, elvi politizálásról kérdeztük.

Elképesztő gyűlölethullámot indított be a Hallgatói Hálózat hétfői egyetemfoglalása: gúnyolódás, gyűlölködés és lenézés uralja a jobboldali médiumok hasábjait a témával kapcsolatban. Miközben én sem vagyok hatalmas Hallgatói Hálózat-rajongó, egy dolog biztos: ilyen kitartó ellenállásba még nem ütközött a kormány.

Nem-nem, most nem a Párbeszéd Magyarországért nevű mandátumrabló LMP-szakadár platformról/kft.-ről/pártról fogok szólni, hanem egy meglehetősen általános jelenségről. Arról, hogy már az ellenkező politikai szekértáborokba lassan-lassan besoroló fiatalok sem képesek normális hangnemben beszélgetni egymással, újratermelve a régi törésvonalakat.

A Fidesz majdnem mindent beleír az alaptörvénybe, amit az Ab kivett belőle. Ezzel együtt beleírja többek között a hallgatói szerződést, vagyis közkeletű nevén „röghöz kötést” is. Ez csak a szokásos fülkeforradalmár tempó, a „ne legyen semmi fölösleges jogászkodás” mottóval végrehajtott reformok szokásos módja. Én nem lepődtem meg, de szegény Nagy Dávid, a HÖOK elnöke igen. Úgy tűnik, ő tényleg elhitte, hogy komoly emberekkel tárgyal.

A héten Ungváry Krisztián egy interjúban, majd egy azt követő cikkben is vitába keveredett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel. Mindenki felkapta persze a fejét arra, hogy Ungváry utóbbi szélsőjobboldali felmenő ági rokonának tevékenységét is előhozta. Véleményem szerint a botránnyal a történésznek esetleg mélyebb céljai is lehetnek, mint a bulvártörténelem gazdagítása. Más módja azonban nincs arra, hogy ezeket ma Magyarországon hasonlóan széles körben felvethesse. 

A nemzet jobbulására válna, ha az SZDSZ után a rendszerváltás és a baloldal másik klasszikusától, az MSZP-től is megszabadulna végre. Addig azonban nem lehet lehúzni a vécét, ameddig a székletben olyan drága gyémántok rejlenek, mint a magyar zsidóság.