Először nem is igazán értettem Novák Előd rikárdózását a tegnap posztolt családi képénél, bár az év első újszülöttjéről szóló cikket futólag már olvastam a Délmagyaron. A képen az édesanyán kívül másra nem is nagyon tudtam akkor figyelni: rendkívül megviseltnek, fáradtnak tűnt, és épp ez tette őt olyan csodálatossá is a képen. Három gyermeknek életet adni ilyen fiatalon, az tényleg emberpróbáló lehet. Tiszteletre méltó.

Sokat gondolkodtam, hogy mit is lehetne írni évértékelőként. Arra jutottam, hogy kormányzati és egyáltalán minden szempontból, olyan év volt ez, hogy nem tudnék kiemelni eseményeket anélkül, hogy ne érezném: annyi mindenről beszélni kell még.

Gyurcsány Ferencről már sokszor hittük azt, hogy végleg begombázott és bedobta a törölközőt: az utóbbi években számos performansszal bizonyította, hogy némi olcsó népszerűségért cserébe gyakorlatilag a saját anyját is eladná reneszánsz freskóként, aztán jól visszaigényelné az áfát. Ismerjük ezt a vonását kormányzása idejéből is: a tánc, az ájulós kormányszóvivő, az Ágybavizelő Ferenc-performansz, de még az őszödi beszéd is beleillik ebbe a sorba. Nem is beszélve a Kattints a Miniszterelnökre kampányról. Meg a szopránban előadott fagyiajánlásról.

Most, hogy elfogyott a töltött káposzta, a halászlé, a bejgli, a zserbó, a szaloncukor és egyébként is elég volt az otthonülésből, dolgozni is kell és még a belvárosi lüktetés is hiányzik, biztosan ki fogsz mozdulni. Az is biztos, hogy éhes leszel és ha így lesz, akkor arra is mérget vehetünk, hogy előbb-utóbb be fogsz menni a Kazinczy utcában nyílt Karavánba, a street food olajszagú Mekkájába.

Listákat írni szórakoztató. Listákat írni az elmúlt év legunalmasabb, legtúltoltabb, legkiszámíthatóbb közéleti témáiról pedig még szórakoztatóbb.

Év vége van és nem bírjuk ki listák nélkül. Első összeállításunkban, a ránk legnagyobb hatást gyakorló outfiteket, ruhadarabokat gyűjtöttük össze a magyar közélet 2014-es idényéből.

Rohadt nagy bajok vannak a magyar köz- és politikai életben, és kivételesen nem arra gondolok, hogy mennyire undorító az Orbán-kormány, hanem arra, hogy mennyire röhejesen középszerű annak az ellenzéke.

Rögtön az elején tisztázzunk valamit. Nem az nem érdekel, hogy ebben az országban az emberek nyomorognak, amíg én itt ülök és blogposztban osztom meg a véleményemet a világ dolgairól, mert ez - amellett, hogy piszok szomorú - igenis fontos. Nem is az, hogy a politikusok úgy általában takonygerincűek, lopnak-csalnak-hazudnak háromszögben élik nyomorúságos kis életüket. Még csak nem is az, hogy Orbán Viktor Minisztárelnök Úr személyesen melyiket valósítja meg éppen a fenti politikai Maslow-piramisból. Ezek ugyanis érdekelnek.