Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

A kelet-európai történész nyomorúsága

2013.02.08. 08:34 | Írta: Tóth Csaba Tibor

 ungvary-krisztian_1.jpg

A héten Ungváry Krisztián egy interjúban, majd egy azt követő cikkben is vitába keveredett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel. Mindenki felkapta persze a fejét arra, hogy Ungváry utóbbi szélsőjobboldali felmenő ági rokonának tevékenységét is előhozta. Véleményem szerint a botránnyal a történésznek esetleg mélyebb céljai is lehetnek, mint a bulvártörténelem gazdagítása. Más módja azonban nincs arra, hogy ezeket ma Magyarországon hasonlóan széles körben felvethesse. 

A mindennapi tapasztalat

meggyőzően bizonyítja hazánkban: magyar történésznek lenni a kétezer-tízes évek Magyarországán nem könnyű kenyér. És itt éppen nem az anyagi és publikációs lehetőségek beszűkülésére célzok, hanem arra, hogy szakmailag értékelhető, mindazonáltal széles körben is olvasott, vitát keltő munkát egyre nehezebb létrehozni. Ugyan elvétve még mindig vannak olyan televíziós műsorok amelyek legnagyobb csodálatomra könyvek bemutatásával foglalkoznak, egy-egy monográfiára általában sem a nyomtatott, sem a televíziós, sem pedig az online médiában nem fordítanak egy könyvesblognyinál több időt.
Csoda-e hát, ha egyes történeti témákat - jellemzően az időben hozzánk közelebb esőket - ismert személyek, közszereplők és politikusok tendenciózus vegzálásának ürügyén tárgyalhatunk csak ki, ezzel olykor talán valódi társadalmi párbeszédet indítva? A jelenlegi áldozat” Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, illetve az „elkövető” Ungváry Krisztián ügyében talán még ez is elérhető. 

A stop.hu-n kezdődött, majd a hvg-re átterelődő sorozatos Ungváry-NGM pengeváltás során a botrányt persze az okozta hogy a történész meglebegtette a szóbeszédekben már évek óta forgó titkot: Matolcsy Györgynek szegről végről van ám nyilas rokona is, aki úgy a zsidó, mint később a sváb vagyon kisajátítását bőszen helyeselte, az egyéni jogokat és tulajdont a “nemzet oltárán” minden körülmények között feláldozandónak tartotta. A rokoni szálak felelevenítése persze a magyar közélet óriási tabuja, fel is hördült nyomban a még 2013 elején is az “Apák és fiúk”-szemlélet terhét nyögő magyar értelmiség mindkét oldalon, mondván, ezt a Rubicont nem kellene még egyszer átlépni. A későbbiekben persze Ungváry egy további cikkben pontosított, nem, természetesen nem kéri számon a nyilas hírlapíró Matolcsy Mátyás bűneit a kései utódon, ugyanakkor utóbbinak éppen e kötődések miatt nem illik mentegetni például a Horthy-korszakot, azzal hogy a magyar állam pusztán 1944 és 56 között volt képtelen megvédeni állampolgárait. A védelemre ugyanis  1928 és '63 között nem képtelennek bizonyult ez az állam, de ami még ennél is rosszabb: a megmentés soha nem is állt szándékában.

Ungvárynak nem ez az első olyan

esete, amikor közszereplőknek megy neki a történeti bűnök és emlékezetük kapcsán. Saját szakmai munkássága Budapest ostromától egészen a 2012-re felszámolt 1956-os Intézetben folytatott tevékenységéig bezárólag a 20. századi magyar történelem egyik legsötétebb periódusával, az állampolgárok különböző címeken való jogfosztásával és kifosztásával foglalkozik, részben a totalitárius diktatúrák részben a Horthy-rendszer által. Ennek nyilvánvalóan a legsúlyosabb epizódja a magyar holokauszt és az azt megelőző zsidóellenes intézkedések korszaka, de kiterjed a Rákosi-korszak sváb és osztályidegen” kitelepítéseire, és bizony az 1956 utáni megtorlásokra is.

Mindezek az események a recens történettudomány szerint már egységet alkothatnak: Sheila Fitzpatrick és Michael Geyer 2008-as könyve (Beyond Totalitarianism), vagy konkrétabban a népirtás és kifosztás témakörében Timothy Snyder monográfiája (Bloodlands) a nagyobb ívű társadalomátalakító folyamatok, és az állami erőszak kapcsán nem különbözteti meg élesen Kelet-Európa hitleri és sztálini korszakát. Az 1945, mint nulla év”-elmélet  is csupán a szikár politikatörténet terén áll meg – hiszen a lényegi folyamatok a második világháborúval nem értek véget. Az eredmény: a kifosztásból, lakosságritkításból éppen csak felgyógyuló, gazdaságilag még mindig igen gyenge posztszovjet térség, amelynek jelentős része még ma, több mint húsz évvel a Szovjetunió megszűnése után sem heverte ki egykori gazdasági és társadalmi rendjének teljes megszűnését.

Magyarország a legsúlyosabban érintett területektől (mai Lengyelország, balti térség, Ukrajna, Fehéroroszország) délnyugatra, ezekhez képest viszonylag” kevesebbet szenvedett, de a 19. században, hosszas folyamat eredményeképpen kiépülő polgári társadalom korlátozása, majd felszámolása itt is a náci és sztálinista birodalmak árnyékában, egy mindenkor megfelelni vágyó magyar kormányzat által hajtatott végre. 1938-ban még a Teleki-kormány minősít faji alapon zsidóvá több mint félmillió magyar állampolgárt, intézkedéseik a kamarákban számarányuk maximálásáról elsősorban a magánszférát, a polgári réteget érintette. A folytatás még szörnyűbb, és részben 1941-től 43-ig, főként pedig 1944 nyarán a mindenüktől megfosztott emberek döntő többségét a végül az életüktől is megfosztják a magyar állam hathatós közreműködésével.

De még ha a maroknyi túlélő hazatérésével nem szűnt meg a zabrálás gyakorlata. Az 1946-os sváb-kitelepítést ugyan előszeretettel indokolta azzal az új, demokratikus magyar állam, hogy a nagy arányú náci kollaboráció (Volksbund) miatt ez a nemzetiség úgy ahogy van, megbízhatatlan, ezt az álságos magyarázatot elfogadni azonban nemcsak újabb bűn, de az előzőkbe elkövetettekért viselt állami felelősség egyszerű áthárítása, lesöprése is volt. Ami pedig ennél is fontosabb, ezzel a többnyire módos paraszti-polgári réteg anyagi megsemmisítése ezzel csak tovább folytatódott.

Ezek után pedig már egyszerre rémisztő és egyhangú szekvenciaként követi egymást a szlovák lakosságcsere, de a nemzetiségi indokokon túllépve később a GULAG, az arisztokraták és módos parasztok kisemmizése, kitelepítése, az ÁVH letartóztatásai, Recsk, majd az 1956 utáni 200 ezres magyar exodus. Mindezeket külön-külön ismerjük, ha viszont, mint a folyamat egyes állomásai tárulnak elénk, már nyilvánvalóbb, hogy az 1938-1963 közötti időszak hatása iszonyatos, máig begyógyítatlan sebeket hagyott hazánkon. Ha Trianon szétdarabolta a történelmi Magyarországot, akkor ez a hosszú és gyötrelmes poszt-Trianoni korszak a maradék ország teljesítőképességét, életerejét és erkölcsi tartását zúzta porrá.

Hiszen a társadalmi struktúrák felbomlása csak a probléma egyik része. Ennél nekünk, az utódoknak talán még ennél is súlyosabb teher a többség reakciója mindezekre az eseményekre. Olyan magukat magyar értelmiségieknek tartó figurák, mint Bosnyák Zoltán vagy Matolcsy Mátyás, mind a zsidók, mind a németek kifosztását, tulajdonának államosítását kívánandónak tartotta. Másrészről még ma is tisztelt figurák, mint Kovács Imre, vagy kisebb mértékben Németh László és Illyés Gyula, is helyeselte a folyamat bizonyos állomásait. A többség pedig nemcsak megfélemlítve és tétlenül nézett de, a kalács és korbács állami politikája szerint, időről időre profitált is a rablott javakból: a 40-es évek elején kiszélesedő társadalombiztosítás, a hadiipar kiépítése részben az elkobzott zsidóvagyonból történt, a bukovinai székelyek pedig a Magyar Kommunista Párt jóvoltából kötlözhettek sváb házakba. A zabrálással párhuzamosan lekötelezetté, államfüggővé tették az addig reménytelenül szegényeket. A legtöbb vagyon persze mindenkor az állam kezében landolt: téeszek, állami gazdaságok épültek belőlük, pártvezérek ültek be a kisajátított magánvillákba a budai hegyekben. Most, amikor éppen ez a monstre állami rendszer esik darabjaira, egy perc néma csenddel talán születésének nem éppen fényes folyamatára is érdemes visszaemlékezni.

Minderre persze,

senki nem igazán figyelne oda időről-időre fellángoló nagyobb ügyek, botrányok nélkül. A tragédiákra általában egyenként emlékezünk vissza, és ami még rosszabb, ahol lehet, meg is kívánjuk szépíteni a komor tényeket: Matolcsy György állításával ellentétben ugyanis a magyar állam nem csupán "nem védte meg" ezeket az áldozatokat, nagy részben éppen aktívan ő is fosztotta ki őket: a Weiss Manfréd Gyártól kezdve egészen a budakeszi kocsmáig vagy a halasi malomig bezárólag.

Legyen tehát arcátlanság családi alapon piszkálni a gazdasági minisztert, ha a huszadik század e sötét időszakára, és a rá való valódi emlékezésre irányítja a figyelmet, akkor Ungváry máris komoly kérdéseket vetett föl és társadalmi vitákat is indukált. És mi ez, ha nem éppen kicsikart eredmény?

(A kép forrása: FN24.hu, az első videó a Centropa Magyarország Zsidó Családtörténeti Non Profit Kft munkája). 

29 komment · 1 trackback

Címkék: történelem német vita zsidó antiszemitizmus ungváry krisztián kifosztás államszocializmus matolcsy györgy horthy-korszak matolcsy mátyás matolcsy-ungváry vita

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr625068856

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.08. 12:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.02.08. 09:30:34

Rövidlátó szemléletre vall, hogy a társadalmi problémák gyökerét csak Trianonig vezeted vissza. Trianon csupán következmény volt.
A mai kor gondjai, a magyar nemzet szellemi, erkölcsi, és tényleges talajvesztése mind-mind az 1848-49-es szabadságharc leveréséből, és a kiegyezésből eredeztethetők. Azóta ebben az országban csupán néha-néha pislákolt föl a józan ész, a nemzeti öntudat, és a remény lángja (nem, nem Károlyi, vagy Kun Béla, nem Szálasi, esetleg Rákosi, vagy Kádár alatt).
(Arról nem is beszélve, hogy a holokajuszt korántsem a magyarság húdekurvanagy történelmi katasztrófája. Tudom, ezt így filoszemitaként biztos baromi nehéz felfogni, de ez van.)

Tóth Csaba Tibor 2013.02.08. 09:33:17

@Dzsentrisvihák: tehát miért is nem? és miért filoszemita álláspont ez? szerintem hungarofil.

Dzsentrisvihák 2013.02.08. 10:50:04

@mesÜge:

Mert az a zsidóság homályos kis tragédiája, nem a miénk, csókolom.
Van egy több mint 1000 éves történelmünk, ami sokkal nagyobb horderejű katasztrófákban, szerencsétlenségekben, és viszontagságokban bővelkedik. Ennek max. egy apró kis lábjegyzete a '40-es évek.
Felőlem nyugodtan gyászolják a halottaikat, emlékezzenek rájuk, ha kell 0/24-ben, de ehhez nekünk kb. annyi közünk van, hogy innen is vitték őket, na bumm. Ameddig tudta, addig védte őket ez az ország, amikor már nem, akkor már magát se volt képes (érdekes, ezt pl. a franciáknak sose vetik a szemére, ott mindig csak a naaagy ellenállásról lehet áradozni, a deportált zsidókról soha). Ezt ők "nagylelkűen" a "bűnös nemzet" máig hangoztatott, fordított vérvádjával, és a kommunista öldökléssel/terrorral hálálták meg. Úgy, hogy persze a magyar sorskérdések mind a mai napig idegenek, jobb esetben közömbösek, rosszabb esetben gúnyolni, becsmérelni valók maradtak a számukra.
Szóval, mitől hungarofil álláspont egy olyan csoport magántragédiájának az istenítése, ami sosem érezte magát idetartozónak, még kényszerből sem akart igazán asszimilálódni, és minden követ megmozgat, hogy lejárathassa állítólag jajdenagyon szeretett hazáját?

Tóth Csaba Tibor 2013.02.08. 11:10:28

@Dzsentrisvihák: hát mondhatni ezérttartitt..., erről írtam fönt is. a probléma csak az az érvelésedben, hogy, még ha valami abszurd univerzumban el is fogadnánk hogy a "zsidóság" EGÉSZE 0 évestől 99+ évesig veszélyt jelentett, akkor is az 1938-as faji törvényi definíció szerint senki nem dönthetett arról hogy ő zsidó-e vagy sem, tehát a helyzetbe bele volt kódolva a megváltoztathatalanság, és aztán ezen az alapon is hurcolták el az embereket. tehát ad absurdum lehettél te akár katolikus antiszemita is, ha az állam úgy döntött, hogy zsidó vagy mostantól, akkor nem volt választásod semmi. a zsidók kulturális integrációja nem volt sikertelen, ez hazugság, a zsidó származású nagyiparosokkal még Gömbös is kiegyezett 1933-ban. csakhát 38-ban az államnak kellett a lóvé kicsitől és nagytól is. kiábrándító, de igaz.

Dzsentrisvihák 2013.02.08. 12:39:46

@mesÜge:

Azt hiszem te valamit nagyon félre akarsz érteni.
Azért tart itt az ország, mert egyesek le merik írni, hogy bizony nem kéne egy történelmi léptékkel nézve piszlicsáré tragédiát már-már a vallási imádat szintjére emelni? Kétlem.
Mellesleg én nem óhajtottam megideologizálni, vagy tagadni a holokauszt, volt, csúnya volt, kész. De voltak ennél sokkal fontosabb dolgok a magyar történelemben, addig, és azóta is (amit a zsidóság nem ismer el, helyette az ő magánügyét óhajtja a nemzeti emlékezet kizárólagos princípiumává tenni, erőszakos, és szerintem roppant erkölcstelen, túlzó módon).
Ki a franc mondta, hogy mindegyikük "veszélyt jelentett"? Megfigyeltem már, hogy ilyen témáknál neked különösen élénk a fantáziád... Konkrét államellenes tevékenységet nyilván csak egy töredékük fejtett ki (főleg kommunistaként). Amiről én írtam, az a közömbösség, az ide nem tartozás, és az ide tartozni nem akarás, vagy rosszabb esetben a magyarság iránti nyílt ellenszenv, gyűlölet, és lekicsinylés, ami máig jellemző.
Ha anno Szváziföld lett volna szomszédos Galíciával, az nekik ugyanolyan tökmindegy lett volna, mint hogy éppen mi voltunk a szerencsések.
Kulturális integráció? Piha! Maga Imere Kertesz és Paul Lendvai az élő példa arra, mennyire sikerült kulturálisan integrálódniuk. Nem is akartak. Pláne, hogy egy szerencsétlen történelmi fordulatnak hála, helyette nyeregbe is kerülhettek.
A magyar szellemiségű kultúra a kiegyezést követő időszakban kiüresedett, tetszhalott állapotban agonizált, ekkor telepedett rá, illetve szorította ki a mainstreamből a "mérhetetlen zsidó lángelme" - ami nélkül, mint tudjuk itten csak bőgatya, meg fütyülősbarack lenne - marginális, addig szeparáltan létező kultúrája. Amely már akkor is állandóan fölényét, és megkérdőjelezhetetlenségét hangoztatta. Ennek hatása 1918-19-ben csúcsosodott ki, majd a Horthy-rendszerben megint parkolópályára szoríttatott, bár teljesen soha sem sikerült elhallgattatni. 1945 után pedig megkezdte máig tartó másodvirágzását, szinte teljesen kiradírozva nemzeti kultúránkat, és saját magát erőszakolva annak helyébe. Attól kezdve önmaga számára is az ő szemüvegén át jelenik meg a magyarság, a nagyvilág irányába pedig pláne. Többek közt ezért sem találjuk önmagunkat.
Ez számomra nem éppen a kultúrasszimiláció iskolapéldája...
A numerus claususba senki se halt bele, pláne úgy, hogy a legtöbb helyen vagy nem tartották be, vagy még kifejezett előnyökkel is járt (pl. az olyan szakmák esetében, ahol addig elenyésző volt a zsidók aránya). A zsidó nagytőkések pedig, köszönik szépen, elküldték a porontyaikat fasza olasz egyetemekre ügyvédnek, meg orvosnak tanulni, oszt csókolom. Olyan nagyon senki se siránkozott miatta. Inkább örültek, hogy megúszták egy ilyen lagymatag valamivel, mintsem, hogy megvárják, amíg Hitler kezdi el dirigálni, miként kéne ezt (mert bizony sokkal hamarabb is eljöhetett volna annak az ideje, ha nincsenek a numerus clausushoz hasonló gesztusok; nem ártan kicsit behatóbban utána olvasni a dolgoknak, nem csak Ungváry Krisztián fércműveit bújni). Nem véletlen, hogy többségük Horthyt is teljes mellszélességgel támogatta (sőt, ad absurdum, egyesek még Imrédyt és a nyilasokat is, egész a "vészkorszak" végéig).
Nem véletlen az sem, hogy a nagy zsidó vagyonok soha sem sérültek, se '38-ban, se '44-ben. A kisembert, igen, azt lefejték akkor is - akár zsidó volt, akár magyar - de kétlem, hogy pl. (az egyébként dicséretesen hazafi) Zwackék kenyéren és vízen éltek volna.
Ami pedig a megváltoztathatatlanságot illeti, változtatni maguk a zsidók akartak a legkevésbé. Ez még Imre Kertesz fércműveiből is remekül kiolvasható.

Tóth Csaba Tibor 2013.02.08. 19:35:08

@Dzsentrisvihák: még egyszer nyilvánvaló szamárságokat beszélsz. egyrészt valamiféle etnocentrista magyar történelemről álmodozol, a modern Magyarországot mind demográfiailag mind gondolkodásmódjában nagyon is befolyásolta a vészkorszak (a te hozzászólásaid is bizonyítják) tehát fontos. ez nem úgy működik ám, hogy amire szívesen emlékszünk az fontos, amire meg nem szívesen az nem is fontos - vagy hát működhet így is, de az egy beteg társadalom.
amit "a zsidókról", mint kollektíven ugyanúgy viselkedő csoportról írsz a modern Magyarországon, pedig egyszerű zagyvaság.

édeslajos 2013.02.08. 19:46:31

Nem Rubikonról van szó, hanem arról hogy az apák bűneiért éppen ezekben az emlegetett rezsimekben lehetett megbűnhődni. Éppen ezért a szituáció bármiféle felhasználása elítélendő.
Másrészt szerző hozzáállása rendben lenne, a kommentek viszont jól jelzik, mennyire áldatlan állapotok uralkodnak manapság Európa magyar nyelvű tagállamában.

Bicepsz Elek77 2013.02.09. 00:08:26

Matolcsy nem esett messze a fajatol!!!!

hungarisztan 2013.02.09. 00:48:46

Hű de nem fogják ezt érteni.
Illetve hű de nem akarják majd ezt érteni.

Mint mindig.
Soha nem lesz ebből az országból civilizált hely.

ld. még:
Dzsentrisvihák: „Mert az a zsidóság homályos kis tragédiája, nem a miénk, csókolom.”

Semmit nem értett az egészből, semmit nem akar érteni.

Bélabáttya (törölt) 2013.02.09. 01:25:57

„de a 19. században, hosszas folyamat eredményeképpen kiépülő polgári társadalom korlátozása, majd felszámolása”
Innen azért nekem is hiányzik Trianon megemlítése. Akár az előzményeivel, akár anélkül, de valahogy elég rendesen kimaradt. Trianon említése (vele együtt persze a Tanácsköztársaságé is) nélkül meg elég nehéz történelmi, politikai - főleg XX. századi - témákról érdemben beszélni Mo-on, e két remek esemény meg erősen árnyalja a Horthy-korszakot - így a zsidótorvényeket is -, valamint a második világháborús részvételt is. Sajna mondhatni, mindmáig rendesen ráül a mi kis világunkra.

phaidros 2013.02.09. 01:28:29

@Dzsentrisvihák: ott sántít az érvelésed, hogy a magyarság egyik felének egy része részt vett, vagy támogatta/helyeselte a magyarság egy másik részének szisztematikus, ipari módon végrehajtott irtását, korra, nemre való tekintet nélkül. A másik oldalnak meg ott van a probléma, hogy szerintük a magyaroknak a zsidókkal szemben van bocsánatkérési kötelezettségük a ma élő magyaroknak. Holott ez saját gyalázatunk volt saját magunkkal szemben. És azért nincs megbékélés, mert mindkét fél felosztja a magyarságot.

phaidros 2013.02.09. 01:30:28

@phaidros: a "ma élő magyaroknak" részt zárójelbe akartam tenni. A ma ezen reszelő zsidókat egyszerűen élősködőknek tartom, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartozunk elszámolással saját magunk felé, mert nem vagyok hajlandó faji alapon különbséget tenni magyar és magyar között, mint ahogy ezt a zsidók is teszik.

ősbölény 2013.02.09. 02:57:35

A török hódoltság felszámolása után (a XVII. század végén) a magyar korona országainak lakosságában 35% volt a magyar nemzetiségűek (magyar anyanyelvűek) számaránya. Tehát kb. a lakosság egyharmada volt magyar. Amikor a XVIII. század második felében Európában kezdett napirendre kerülni a nemzeti átrendeződés programja (hogy ti. a dinasztiák Európája helyett a nemzeteknek legyenek saját országaik), akkor a magyar reformnemesség hamar számot vetett a számarányokkal, és igyekezett az itt élő nemzetiségeket asszimilálni. Nemcsak a Habsburg-hatalom németesítő politikájától való félelmükben, hanem a pánszláv veszély miatt is, hiszen a legtöbb nemzetiségi vagy szláv volt vagy ortodox vallású. A XIX. századi magyar nacionalizmus tehát befogadó nacionalizmus volt, amelynek meg is lett az eredménye: 1913-ig mintegy 10%-kal tolódott el a számarány a magyarság javára, 46%-ra nőtt (ha Horvátországot kivesszük, akkor 54%-ra). Sok szláv származású is elmagyarosodott (önként és dalolva), pl. Petőfi, Táncsics, de a legnagyobb arányban a németek és a zsidók. Meg kell jegyeznem, hogy az előbb említett két adatban a zsidók magyarként vannak számon tartva, ugyanis zsidó nemzetiséget nem ismertek el, a zsidók számarányát csak a felekezeti megoszlásra vonatkozó népszámlálási adatok alapján lehet felbecsülni. Ha tehát az 1920 utáni közszellem alapján vizsgálnánk az 1913-as nemzetiségi megoszlást, akkor az 5%-nyi zsidót, akiket akkor már kirekesztettek a magyarságból, le kellene vonnunk ebből a 46, illetve 54%-ból.
Az 1890-es években a dzsentrisedő (volt nemesi) földbirtokos osztály egyre inkább az állam nyakán élősködött, és egyre inkább saját osztályönzését követte (Szekfű Gyula szava ez!), s nem a "szláv és germán tengerrel" akart hadakozni a magyarság érdekérvényesítéséért, hanem a polgárosult hazai elemekkel a belső erőforrásokért. Ekkor jött létre a kirekesztő nacionalizmus, ennek első tüneteként a modern antiszemitizmus, melynek első botrányos színrelépése volt a tiszaeszlári vérvád 1882-83-ban, egy évtizeddel Dreyfus elítélése előtt.
A holokauszt során elpusztított mintegy félmillió zsidó, s aztán a 45-48 között kivándorolt újabb százezrek a magyarság számarányát csökkentették a Kárpát-medencében. Az utódállamokban élő magyarság erejét kifejezetten megtörte ennek a polgáriasult, a magyar nacionalizmussal tradicionálisan azonosuló, különösen a magyar kultúréletet felvirágoztató asszimilált rétegnek az eltűnése. Aki tehát a holokausztot nem magyar tragédiának tekinti, az vagy nagyon tájékozatlan, vagy kifejezetten ellensége a magyarságnak.

ősbölény 2013.02.09. 03:11:55

Továbbá egy kis kiigazítás a bloghoz: Matolcsy Mátyás, akiről szó van, nem újságíró volt, hanem közgazdász és a nyilaspárti parlamenti képviselő, aki a földreformot az elüldözendő zsidók lefoglalandó vagyonából szándékozta finanszírozni. Nem tudom, Matolcsy György rokonságban áll-e vele, de ha igen, akkor különösen nagy óvatossággal és körültekintéssel kellene szólnia a két háború közötti nemzetpolitikáról, különös tekintettel a kurzus antiszemita jellegére, amelyet neki különösen nem lenne ildomos relativizálnia.

braue 2013.02.09. 04:51:57

Itt most magyarokat üldöznének?

Dzsentrisvihák 2013.02.09. 04:59:29

Ah-ah, minő kellemes zene füleimnek e felbirizgált darázsfészek :) Lássuk csak:

@mesÜge:

Én beszélnék szamárságokat, mikor minden szavatokkal az én érvelésemet támasztjátok alá?
A jelen Magyarországát a ""vészkorszak"" IS befolyásolta. Nem kizárólag, nem mindenek felett állóan. Csupán, és kizárólag: IS. De azt hiszem kicsit jobban befolyásolták egyéb tényezők, pl. mint hova a szarba tűnt annyi ember az elmúlt két évtizedben, ami normál esetben max. háborúban szokott odaveszni? Meg ilyen apróságok. De persze ők zömmel gójok voltak, szóval, nem lényegesek. Értem.
Az emlékezet kérdéskörére reagálva, ugyan hívjuk már segítségül azt a fránya matematikát! Hány évig tartott a nagyonvészkorszakapaokalipszisragnarök? És meddig a kommunista népirtás (ide számolva Kun Béláék áldásos tevékenységét is)? Persze, nyilván a számok is náciak, meg fasisztákok...
Valóban zagyvaság amit a zsidókról, mint csoportról írok? Valahogy nem érzem a sziklaszilárd érveket e mögött a kijelentés mögött. Pótolni kéretik eme hiányosságot, aztán majd beszélhetünk.

@hungarisztan:

"Soha nem lesz ebből az országból civilizált hely." - Tipikus. Nincs is mit hozzáfűzni, max. annyit, hogy "el lehet menni", ahogy imádott vezéretek fogalmazott.

@phaidros:

Te pedig ott sántítasz, hogy a magyarságot egyik, illetve másik félre osztod. Voltak azon kevesek akik levezényelték egy olyan réteg megbélyegzését, deportálását... stb., akik többsége igazán sosem tartozott ide (máig se teszi), és voltak olyanok, akiket mindez - teljes joggal - a leghalványabb mértékben sem érdekelt, mert kisebb bajuk is nagyobb volt annál, minthogy az uzsorás Kohnt elviszik a faluból (pl. hogy menni kell a frontra, később, hogy kertek alatt a szovjet, meg hogy ennek ellenére is élni kéne valahogy, meg ilyen úri huncutságok). Meg voltak olyanok, akik eközben mindenféle kommunista gittegyleteket vezényeltek, majd '45-'48 között jobban rettegtek a rákosistáktól, mint akármelyik gróf, vagy márki. És még voltak egy jó páran, akiket jóval több, és fontosabb dolog aggasztott, mint a zsidók. Bummer.

@ősbölény:

Hallod, neked tényleg sikerült meglepni, le a kalappal. Egy ember, aki számokat, meg adatokat hoz, váó, komolyan.
Viszont ebben a kérdésben nem elég fölcsapni a töri könyvet, legyen az akármilyen extra-fasza egyetemi kiadvány is. Ugyanis a számokkal nem vitatkozott senki, én sem, hiszen ismerem őket. Épp úgy, ahogy a mögöttük meghúzódó kultúrtörténetet is, ami ebben a széles körű kontextusban nem fejezhető ki puszta százalékokkal. Eleve ott hibádzik a dolog, hogy a XIX. század közepéig létezett egy olyan faktor, hogy hungarus tudat, ami minden volt, csak etnikai alapú nemzetfelfogás nem. Nem fejteném ki, hogy pontosan mit jelent, aki veszi a fáradságot, utána néz, aki nem, az meg hülye marad hozzá, de a lényeg, hogy az 1800-as évek elején ez a mentalitás a köznép körébe is (felülről ösztönzötten ugyan, de) erőteljesen leszivárgott, megalapozva ezzel a modern magyar nemzettudatot. Amit biza magáévá tett a sok etnikum sok-sok leánya és ifja, ami azért nem veszett ki nyomtalanul (ld.: Lajta bánsági népszavazás; ruszin etnikum rendíthetetlen hűsége a hazához... stb.).
A zsidóság egy része is sikeresen belekerült ebbe a körbe, ezt nem vitatom, viszont többségük tökéletesen indifferens marad a haza sorsát illetően, vagy kizárólag valamiféle bizarr, saját kultúrájától idegen izéként tudta szemlélni azt, ha épp nem akarta megsemmisíteni teljesen (a magyarsághoz tartozást max. anyagi szükségszerűségnek, nyűgnek tekintve - ld.: Móricz Zsigmond: Kivilágos kivirradatig). Vélemény-, és politikai vezéreik - akik a közösséget reprezentálni hivatottak - pedig mai napig kéjes örömmel gyalázzák azt a hazát, mely a naiv, befogadó nacionalizmus jegyében keblére ölelte őket. Ennek tükrében a holokausztot magyar tragédiaként aposztrofálni egydimenziós, torz dolog.

Matolycsy pedig - a legtávolabb álljon tőlem, hogy védjem - mi a tökért ne mondhatna, tehetne azt, amit akar? Ki a herét érdekel, hogy ki, vagy mi volt az X, vagy Y felmenője? Ja, hogy mégis számít? Ezt csak a Bauer család esetében gyűlöletbeszéd felemlegetni?
Csak nem valamilyen elvont mérce alapján ítélkezünk, ill. szabjuk meg, hogy kinek, mit lehet, és mit nem? Ez nem nácifasisztaújnyilaskriptorasszista populizmus véletlenül? Mert pl. mi lenne, ha ne adj Isten holokauszt-túlélő lett volna az öreg? Akkor minden rendben, puszi, csók a család? Kettős-e a mérce, gyerekek? Hmmmm...?

dennisthemenace 2013.02.09. 09:14:52

@Dzsentrisvihák: Ezt a hulyeseget ugye magad sem gndolod komolyan>?

rasztaszív 2013.02.09. 09:20:11

@Dzsentrisvihák:

a Matolcsy és a Bauer ügyet akkor lehetne párhuzamba állítani,ha Bauer is tagadta volna a kommunizmus bűneit.

ez így nem "kettős mérce",hanem másik dolog.

jog-ász 2013.02.09. 09:57:34

szerintem se 45 ig vagy trianonig kövessük az eseményeket, szent istván, kálmán vagy lászló törvényeiben is visszaköszönnek olyan rendelkezések, mint pl: zsidó vagy izmaelita nem kereskedhet, csak ha kikeresztelkedett, ha kiderül hogy mégis követi régi vallását el kellett kobozni minden vagyonát. akkor a cél a keresztény egyház pozíciójának megszilárdítása volt, ezen alapult a király hatalma, ennek érdekében alkotott szabályokat az uralkodó, gondolom vallási alapon a zsidók ilyen olyan korlátozása végigkövethető a középkoron is, na persze azért kölcsönökért meg hozzájuk fordultak hogy egy egy rangot megszerezzenek, megvásároljanak. jó lenne valaki okos ezt egyszer végigvezetné az europai történelmen:)

Dzsentrisvihák 2013.02.09. 11:09:00

@rasztaszív:

Ó, hát végül is nem tagadta, csupán amikor fölmerült a dolog, nemes egyszerűséggel ő is azzal érvelt, ami egyébként tök logikus, de ami a jobboldali politikusok esetében soha sem elég a magyar közbeszédben, ti. hogy a fiúk nem felelősek az apák bűneiért. És ezzel le is volt tudva minden ilyen jellegű kérdés (nomeg persze azzal, hogy aki ilyeneket kérdez, az antiszemita náci).
De ha ez nem elég eklatáns példa neked, vegyünk egy konkrét népnyúzót, aki anno pufajkában sorozta az '56-osokat. Ő egy "Na és?"-sel miniszterelnök lehetett, pedig nem is kevés vér tapad a kezéhez. De ha valakinek a jobboldalon x-edik rokona nyilas volt, az jobb ha remetének áll, mert egyből nekiugrik minden gyütt-ment zugfirkász, történész, cirkuszi bohóc... stb., hogy hogy merészel egyáltalán létezni? Lehet úgy csinálni, mintha a baloldal keze nem minduntalan maga felé hajlana ilyen kérdésekben, de eléggé álságos.

Tóth Csaba Tibor 2013.02.09. 11:12:01

@Dzsentrisvihák: najó játsszuk ezt.
idemásolok neked két idézetet. el tudod dönteni melyiket írta zsidó- és melyiket nem-zsidó magyar?

1. "a zsidó csak saját évezredes szellemi beállítottságában lehet jó európai, s a jó európaiság előfeltétele az anyanép belső (legbelsőbb) életének megértése, nem pedig oktalan kritizálása. Ez áll a magyar kultúra zsidó munkására is, aki nem azzal bizonyítja be igazán jó európai mivoltát és szellemi fölényét, ha a magyar népi gondolat minden megnyilvánulásában reakciót és antisemitizmust szimatol, hanem azzal, hogy ezeket az eszméket szeretettel vizsgálja meg. Nem a zsidó feladata az anyanép lelki életét megváltoztatni; különösen nem azé a zsidóé, aki nem ismeri és nem tiszteli a zsidó hagyományokat és a zsidóság új, feléledő kultúráját"
2. "Kultúrát végre is csak azok csinálnak, akik olyan nyugtalanok, hogy nekik az egész föld kevés. Az utolsó ilyen magyarokat azonban már Ottó császár - ő volt-e csakugyan? - megcsonkította a Lech mezején. A kultúra és a továbbmenés tehát a Balkán-fajták közé ékelt korcs-magyarság számára, a nem éppen tökéletes, de hasznos zsidóság. Egyébként? Egyébként: >>örülj és vigadozz Edomnak leánya, ki lakozol Hucznak földében, mert még terajtad is általmegyen a pohár, megrészegülsz és okádol.<<"

Tóth Csaba Tibor 2013.02.09. 11:34:55

az utóbbi két évitzedben az emberiség feltalálta a nem kívánt terhességek megszakítását/esemény előtti fogamzásgátlást, ami tudod azért tök jó, mert nem születik annyi eleve nyomorult gyermek. olvasd el pl. Gyáni Gábor nyolcvanas évek beli tnaulmányát a cseléd-prostitúcióról és a lelencgyerekek tömegeinek sorsáról. kövezz meg, de én baromira örülök, hogy kevesebb újszülött landol a kukában/budiban ennek következtében. Papp Lajos nyilván máshogy gondolkozik.
Egyszerűen taszít az az embereket kizárólag mint egy magasabb cél/eszme egyszerű eszközeit kezelő világlátás amelyet pl. te is képviselsz. Azért kell nektek több gyerek, és csak azért, hogy az általatok vizionált nemzeteszmét hordozzák.
és egyébként: honnan veszed, hogy csak a "gójok" számára va nez hatással. az elöregedésben itthon éppen hogy vezető szerepet visz a magyar zsidóság, mivel hogy nagy többségben Budapesten/városokban él, ott pedig kevesebb a gyerek.

rasztaszív 2013.02.09. 13:01:56

@Dzsentrisvihák:

"Ó, hát végül is nem tagadta"

ennyi a lényeg...:)

egyenlő mércével majd akkor lehet mérni,ha a jobboldal is túl lesz a tagadáson...

Éhes_ló 2013.02.09. 14:39:10

@Dzsentrisvihák: nem sokat tudnék hozzá tenni.
Köszi.

Éhes_ló 2013.02.09. 14:43:16

@phaidros: nem gondolom, hogy akár én, akár a fiaim bármiféle elszámolással tartoznának zsidónak, tótnak bárkinek azért, amit az ük-, déd-, vagy a nagyapjuk tett, vagy nem tett.
Vice versa.
Ezért ezen témák napirenden tartását nem támogatom semmi esetre sem.
Ha meg már egyeseknek ez a fixációja, akkor mint fentebb írtam volt: oda - vissza menjen, ne a szent kettősmércéjük alapján.

Dzsentrisvihák 2013.02.10. 11:54:22

@rasztaszív: Matolcsy sem tagadott semmit, egyszerűen hülyeségeket beszélt, ennyi :P

@mesÜge:

Azt már az Ady-bejegyzésnél megírtam, hogy marha elcsépelt, hogy a baloldal mindig őt rángatja elő, ha rúgni akar egyet a nemzeti oldalba, vagy a magyarságba úgy általában. Őt mutogatni, hogy "Lám, lám, itt egy öngyűlölő magyar, your argument is invalid!", bárdolatlan ízléstelenségre, és tudatlanságra vall.

Hatvany Bertalan szavait pedig nem ártana helyesen értelmezni, vagy még inkább, megfogadni. Lényegét tekintve ugyanazt mondja, amit én. Pont az a baj, hogy nem ez a hazai zsidóság viselkedésének meghatározó irányvonala, ezt nem hajlandók belátni és felismerni. Sőt, pont, hogy a mai napig "a magyar népi gondolat minden megnyilvánulásában reakciót és antisemitizmust szimatol"-nak, hogy az "oktalan kritizálást" már ne is említsük. Ma az ignotusi hozzáállás egyeduralmát éljük, s ezt nem csak a saját zsidó kultúrájukra, hanem a magyarra is érvényesíteni igyekeznek, ha máshogy nem megy, hát az antiszemitizmus furkósbotjával.

Hála Égnek, nem csak Papp Lajos nem gondolkodik úgy mint te. Amúgy fura, hogy pont egy olyan ember vádaskodik azzal, hogy "mi" csak eszközként tekintünk az emberekre, aki egyébként olyan technokrata politikusokért rajong, akiknek az emberek legjobb esetben is max. számok és diagramok formájában értelmezhetők.
Egyébként számomra egyáltalán nem sértő, amit írsz. Pont leszarom, hogy neked tetszik-e vagy sem, de az ember igenis magasabb célok elérésére hivatott a puszta, hedonista létezésnél. Isten, a nemzet és az állam "eszköze". Ez régen nem is volt kérdés. Hála a liberális bolondériának, ma már a többség számára ez nem egyértelmű, sőt lenézik azt, aki így gondolkodik. Közben pedig bőszen csodálkoznak, miért nem találják a helyüket a világban, miért üres és sivár az életük...
A szolgálat - Isten, nemzet és haza szolgálata - olyan öröm, amiről neked soha a büdös életben nem lesz a leghalványabb fogalmad sem. Leginkább csak sajnálni, vagy még inkább szánni tudlak ezért, megérteni viszont nemigen.

Tóth Csaba Tibor 2013.02.13. 02:45:03

@Dzsentrisvihák: igazából csak sajnállak titeket. megint egy új eszme, új lelkesedés, univerzális életcél...
remélem fölébredsz még mielőtt az egész valami brutálisba csap át. de csak remélem.

Dzsentrisvihák 2013.02.13. 09:32:52

@mesÜge:

Remek, akkor a sajnálat kölcsönös, a remények szintén, majd az élet eldönti, kit igazol kettőnk közül.
süti beállítások módosítása