Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Cigányok között tisztogatna az "igazán bátor ember"

2015.05.10. 02:50 | Írta: Lakner Dávid

gk.jpg

Egy hónap késéssel a 444-hez is eljutott az a videó, amin a SzupiMester nevű Youtube-felhasználó bejelentette: fiús külseje ellenére valójában nő, Gulyás Katalinnak hívják. Ezt bizonyítandó be is mutatta személyijét, és elmondta: folyton fiúnak nézik, és nem tudja, hogy mondja meg, hogy nem, ő valójában nő.

Mindezek után a 444 megírta: „a 37 éves fiú egyszerűen csak elmondta (…), hogy Gulyás Katalin a születési neve.” A cikk pedig kikerült a top alá ezzel a címmel: „a magyar Youtube első transz-coming outja.” A címlapon egyébként még mindig 37 éves fiúnak nevezik szerencsétlen Gulyás Katalint, aki ezután kénytelen volt levelet írni: „Én egy leszbikus lány vagyok akinek fiús a kinézete és a stílusa. Nem vagyok fiú!!! Azért vállaltam ezt fel egy videóban, mert az emberek fiúként könyveltek el és én nem szerettem volna senkit sem úgymond átverni.” A címből ezután kikerült a transz szó.

Tehát: a coming out ezúttal az volt, hogy SzupiMester közölte: bár kinézete alapján férfinak hiszik, valójában nő. Ennyi, még a szexuális orientációjáról sem mondott az eredeti videóban semmit. Ebből lett aztán Facebookon az a kiírás: „Mélyen megható kitárulkozás egy igazán bátor embertől. Respekt!”

Ha már respekt, érdemes azt is megnézni, miket mondott ez az arc eddig a videóiban. Mély kitárulkozás volt aztán ott is. Egy héttel ezelőtti feltöltésében például a halálbüntetésről elmélkedett, kijelentve: először arra gondolt, ha már nem lehetséges, legalább munkatáborok kellenének. Aztán, mint mondja, véleménye megváltozott: már szükségesnek tartja a halálbüntetést, „itt egy lehetőség ezzel, hogy el tudnánk indulni a takarítás irányába” a cigányok között. Persze, siet pontosítani: nem kell azért kiirtani „minden brazilt”, hisz „a magyar emberek között is van ugyanolyan féreg, mint köztük.” De. Elmondja aztán: „tény, hogy volt olyan ember Amerikában, akit állítólagosan ártatlanul végeztek ki. Na bumm. Benne van a pakliban.” Aztán kedélyesen elmorfondírozik azon, hogy a tolvajokat is meg lehetne azért csonkítani.

 

Egy másik videójában felveti aztán azt is: a cigányok nem emberek, „egy másik faj” tagjai szerinte. A végén pedig döbbenten számol be arról, hogy „itt vannak ezek a zsidók, és itt van nekik a szentírásuk, amiben az van, hogy az apa előjogot élvez a lányával szemben, hároméves korától meg is ronthatja.” Zseniális, ahogy ezek után arról ejt pár szót, hogy el kell fogadni a másságot – mármint a melegek esetében. Mert ez így szokott menni, önmagát mindenki nagyon szépen tudja tolerálni, azon mindenki jókat tud háborogni, ha vele szemben előítéletesek mások.

 

Visszatérve a „comingoutra”: kedves SzupiMester, a megaláztatás meg a meghurcoltatás akkor is csak megaláztatás és meghurcoltatás, ha nem önnel történik, vagy nem olyannal, aki egészen hasonlatos önhöz. „Na bumm” – valahogy így reagálnak azok a bizonyos trollkommentelők arra, hogy önt érték már identitása miatt bántások az életében. Talán mégsem lehet ezt ennyivel elintézni.

Nagyon helyesen elhangzik mindig: nem az alapján kell megítélni egy embert, hogy milyennek született, hanem mondatai és cselekedetei szerint. Gulyás Katalint ennek alapján nem hiszem, hogy lenne miért ünnepelni. Talán a 444-nek sem ártana, ha nem szórna az olvasók elé reflektálatlanul minden Youtube-videóst, mintegy valós teljesítményként bemutatva azt, hogy valaki 37 évesen baromságokat mond nagy lendülettel egy webkamerába. És ha már érzékenyítés, nem kéne habozás nélkül lefiúzni egy nőt, aki épp arról beszél, hogy kinézete ellenére nem férfi. És egyébként is, 37 évesen fiúzni sem igen szokás senkit. 

49 komment · 1 trackback

Címkék: cigány halálbüntetés YouTube 444 Gulyás Katalin

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr117446522

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lakner Dávid: Cigányok között tisztogatna az „igazán bátor ember” 2015.05.10. 11:13:01

Visszatérve a „comingoutra”: kedves SzupiMester, a megaláztatás meg a meghurcoltatás akkor is csak megaláztatás és meghurcoltatás, ha nem önnel történik, vagy nem olyannal, aki egészen hasonlatos önhöz.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔batyu♔ 2015.05.10. 12:31:43

Mondjuk, én ezt a zsidókról nem ismertem, valami izraeli zsidó szektánál talán tényleg így van, de a cigányok kapcsán a felháborodás eléggé érthető.

Állítom, azzal együtt a hatóságok és libsik ebben legalább annyira hibásak, mint maguk a cigányok:

Ezt a problémát rövid idő alatt meg lehetett volna oldani, ha a libsi szervezetek mély kussolása mellett a hatóságok pontosan úgy oldják meg, mint fordított helyzetben.

Vajon szerintetek mi lenne, ha egy nem cigány család tenné ezt cigányokkal?

Cigányterror Pesterzsébeten is: egy elkeseredett anyuka segélykiáltása

nemzeti.net/l.php?u=3075157

kvadrillio 2015.05.10. 13:09:53

Még egyszer Kertész Imre érettségijéről Reklám A hvg.hu 2015. május 4-én cikket közölt „Kertész Imre érettségije” címmel. Az írás vázlatos képet ad Kertész gimnáziumi éveiről abból az alkalomból, hogy az író „az Új Pedagógiai Szemlének adott interjút a diákéveiről”. A hvg.hu rövid cikkében kétszer is olvasható az az állítás, hogy a Nobel-díjas író „1948-ban érettségizett”. Tavaly novemberben megjelent írásomban bebizonyítottam, hogy Kertész Imre az utolsó gimnáziumi évben, 1948-ban matematikából megbukott, majd a sikeres („elégséges” eredménnyel zárult) pótvizsgát követően a szeptemberi érettségin ismét megbukott (ezúttal magyarból), a decemberi javító érettségi vizsgálaton pedig nem jelent meg. A hvg.hu

TUDTAMŰ, HOGY ETTŐL A TEHETSÉGTELEN ZSIDÓ FASZKALAPTÓL NEM SZABAD OLVASNOM SEMMIT SEM !
PEDIG ÉLETEMBEN MILLIÓ NAGYON JÓ ÍRÓTÓL OLVASTAM, MILLIÓ...NAGYON JÓ KÖNYVET !!! :)))

...KÉPZELD, HA MA LENNE FIATAL, AMIKOR A MAI FIATALOKAT ORRBA-SZÁJBA SZINTMÉRŐZI AZ ORBÁN OKTATÁSI MINISZTERECSKÉJEHHH, A BALOGÚÚÚR ! :o)))))

kvadrillio 2015.05.10. 13:17:36

A beszélgetés végén, az utolsó oldalon az író végre szót ejt az érettségi vizsgáról is: Iskolába jártam, 48-ban érettségiztem hivatalosan, tizenkilenc évesen, mivel novemberi születésű vagyok, évvesztes. (I.m. 14. o.) Mit jelent az, hogy „48-ban érettségiztem hivatalosan”? Mi ennek az értelme? Van talán „nem hivatalos” vagy „félhivatalos” érettségi is? De olvassuk tovább, mit mond még az író: Nem vettem komolyan az iskolát, szinte minden tantárgyból megbuktam. Mindig át akartak segíteni, mert Auschwitzból jöttem, és erről mindenki tudott. A matematika érettségim úgy zajlott, hogy a tételben szereplő szinusz, koszinusz és nem tudom még, minek a képletét fel sem tudtam írni a táblára, nemhogy megoldani, úgyhogy végül a tanár oldotta meg helyettem, így engedtek át. (Uo.) Itt megszakítom Kertész elbeszélését. Korábban már jeleztem, nem igaz, hogy „szinte minden tantárgyból” megbukott. A mennyiségtannal, természettannal valóban hadilábon állt (ezekből egyszer-kétszer megbukott), de állandó teljesítménye az elégséges volt. Az utolsó gimnáziumi tanévben (félévben és év végén is) megbukott mennyiségtanból, aztán a pótvizsgát sikerrel vette, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban megtartott érettségin is elégségest kapott, tehát az ő megfogalmazásával élve „átengedték” (illetve átengedte Karádi László tanár úr, aki mellesleg a vizsgabizottság jegyzője volt). Magyarból viszont nem engedték át, s erről az apróságról Kertész Imre hallgat. Leírom újra, 1948 szeptemberében Kertész Imre az érettségi vizsgálaton magyarból megbukott (a vizsgáztató Kúthy Zoltán tanár úr talán nem tudta, hogy Auschwitzból jött), tehát az érettségi vizsga nem sikerült, Kertész nem kapott érettségi bizonyítványt. S most olvassuk tovább, mit történt a matematika vizsga, a kegyes „átengedés” után: Azt gondoltam, megpróbálok valami szakmát. Az egyik barátom javaslatára, aki a Teleki téren árult mindenfélét, megpróbálkoztam egy nyáron a borügynökösködéssel. Némi százalék fejében ötputtonyos tokajikat kellett volna eladnom, jártam is az üzleteket, de hiába. Egy helyen azonban adtak egy címet, hogy ott majd biztosan vesznek tőlem. Bementem a házba, koraeste volt, becsöngettem, sokáig nem jött ki senki, majd megjelent egy dúlt pár, látszott, hogy épp szeretkeztek. A férfi teljesen ki volt irulva, én meg csak habogtam: ötputtonyos tokajit tessék… Menjen a fenébe - mondta. /…/ Így ért véget. A következő nyáron betűszedőnek szegődtem el a Szikra Nyomdához, egy ismerősöm beszélt rá, ha jól emlékszem, Székely Andris. Hajnalban kellett kelni, borzasztóan unalmas volt, viszont amikor átmentünk a géptermen, a fiatal, csinos lányok a gépek előtt köpenyben, feszes ruhában, már érdekesek voltak, de maga a betűszedés nem ment.
Forrás: kuruc.info/r/9/143026/ B RRR.... DE DEBIL EZ A KERTÉSZ.....CSAKIS ÖSSZEKÖTTETÉSEINEK KÖSZÖNHETI A SNÓBLI DÍJÁT.

kvadrillio 2015.05.10. 13:20:59

...HMMM A SOK GULYÁS, JUHÁSZ. BALOGHHHH...STB NEVEK ÁLTALÁBAN ZSIDÓ NEVEKET TAKARNAK !
UMOND MAGYAROSÍTOTTAK.....:) DE ETTŐL MÉG EZ A GULYÁS KATALIN IS TUDHAT JÓ CIGÁNYKEREKET CSINÁLNI ! :o)))

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.05.10. 13:37:27

@♔batyu♔:

De szépen néz ki a kisfiad (avagy kislányod??) a videón fideszkomcsika!!
Tisztára a te genetikádat és szellemi mélysötétségedet hordja magában!

Egy nap még batyu II. nick lesz belőle itt a fórumon, feltéve ha megtanul írni és olvasni.

Zsuzsi25 2015.05.10. 14:30:14

Igaza van a halalbuntetessel kapcsolatban. Naciotol fuggetlenul, aki gyilkol, betor ...Halalt neki. Ciganykerdes megoldva, magyarbunozo megoldva.

zobod 2015.05.10. 14:46:10

Egybites libsik, egyszer talán megértitek majd, hogy a világ sokszínű, csak éppen nem olyan árnyalatokkal, mint ahogy azt ti fantáziáljátok. A (finoman kifejezve) erős etnikai korrelációval bíró társadalmi konfliktusok nem csak a "nácik" víziói, az csak a ti buta stratégiátok, hogy mindenki nácirasszista, aki felmerült sérelmeinek, és objektív megfigyeléseinek hangot merészel adni. Persze nagyot változott a világ, a blogos picsogáson túl sok már nem maradt nektek, nyugat-európai pajtásaitok is sorra repülnek a szemétdombra, az olyan demokrácia-deficittel és nácisággal nehezen vádolható országokban is, mint Németország, Finnország vagy Nagy-Britannia.

sanyix 2015.05.10. 14:48:50

@♔batyu♔: ahhoz képest az elvtársaidnak sem sikerült megoldani, pedig 5 éve vannak hatalmon, és az elején a bandavezér robbantós leszámolós elvtársad azt mondta hogy "két hét alatt rend lesz".
Aztán nem lett. Persze tudom, a gyurcsány és a zeu a hibás :DD

sanyix 2015.05.10. 14:51:36

@Zsuzsi25: betörésért halál... okos vagy.

Életfogytiglannal is meg lenne oldva, a probléma az az, hogy a 2000 forintért gyilkoló "svédet" úgy is a szokásos 5-10 évre ítélnék el, aztán mehet ki "vasazni".

♔batyu♔ 2015.05.10. 16:49:27

Mi van ballibsik, nem tetszett a link amit bemásoltam?

Na majd ha benneteket érint megy majd az ajvék, hogy azorbán nem tesz 2 hét alatt rendet.

♔batyu♔ 2015.05.10. 16:51:10

@zobod: Szerintem olyan 2026-ra az újabb megalázó vereség után kezd majd nekik derengeni hogy talán nem jó utat járnak.

Az EU leváltja Orbánt opció nem igazán jött be.

Rohadjmegorban 2015.05.10. 17:21:07

Wazze, a magyar szittyák bizonyítják azt hogy létezik az emberek között is alacsonyabb rendű faj:) pusztultok a svájci frank hiteltől, csicskák, ugye?

Baloldali érték 2015.05.10. 19:44:02

Jó, tehát aki transznemű leszbikus vagy valami egyéb határeset, azoknak kötelező szeretni a zsidókat és a cigányokat.

Ha másként gondolkodnak akkor ki kell őket rekeszteni, tönkre kell tenni, stb. Már repül is a lejárató blogbejegyzés az index címlapra.

sanyix 2015.05.10. 20:29:13

@♔batyu♔: bazzeg te nem csak egy takonygerincű komcsi féreg vagy, de még skizofrén is? :D Most komolyan magadnak jópofizol?

tisztapista 2015.05.10. 20:37:01

Manci, te nem töltötted le a teljes széljobb csomagot? Abban nem csak a cigányozás és zsidózás van benne, hanem a buziellenesség is.

Hoppá, csak úgy összeválogatjuk a hitvilágunkat libsi meg széljobb elemekből, aztán mi vagyunka jutyúb sztár? Szégyelld össze magad! Még jó, hogy legalább nem vagy drogos.

zobod 2015.05.10. 21:15:50

@sanyix: paranoid hülye, nem érzed, mekkora lukra futottatok? Hatalmas égés, nagyon ciki. Legalább szégyellnéd magad ilyenkor, divatmajom, ha már azt nem vagy képes belátni, hogy több toleranciával, tisztelettel kellene embertársaid problémái iránt lenned. Nem csak szelektíven azokat az ügyeket kell felkarolni, és ájultan, kritika nélkül azonnal beszopni, amik a romkocsmában hipszterkedő megmondóemberek épp aktuális divatirányzata szerint trendik.

♔batyu♔ 2015.05.10. 21:23:04

@sanyix: Ne kínlódjál már bolsi szarzsák. Az egész nap a te nyafogásodat olvastam.

Jó hogy nem engem komcsizol gyurcsánycsicska:))))

Krisztiantara 2015.05.10. 22:14:48

Ennyi szerencsétlen kis butuska van ebben az országban?
Most komolyan ettől érzik magukat semmi helyett valakinek?
Szánalom.

Krisztiantara 2015.05.10. 22:18:18

@kvadrillio: Én olvastam a könyvet. Nem tudtam letenni, egyik olyan olvasmányom volt, amit éjszaka egyszerre végigolvastam. Annyira tetszett. Kertész Imre egyáltalán nem érdekel. Csak az érdekel, nekem mi tetszik. Ennyi. Jó könyv. És értettem is. A végét pláne.

Alick 2015.05.10. 22:20:13

"A demokrácia elleni legerősebb ellenérv egy ötperces beszélgetés egy átlagos választóval"
(Churchill)

Lacdelo 2015.05.10. 23:08:40

Èn egyetèrtek a halàlbüntetèssel. Minden agyhalott nàcit fel kellene lógatni. @zobod: @♔batyu♔: kellene kezdeni. Ha Hitlert is fellógattàk volna a kezdet kezdetèn nem halt volna meg 45 millió ember, köztük 650 ezer magyar. A nàcik olyanok mint a fèrgek, el kell őket taposni.

Lacdelo 2015.05.10. 23:13:43

Ha èn lennèk a miniszterelnök akkor Cigàny Őrsèget bevezetnèm. A cigànyok jàrőröznènek ès a nàcikat kellene megregulàzniuk. Így legalàbb sok cigàny ember tisztes munkàhoz jutna ès megszabadulnànk a kàrtèkony, ès nemzetellenes fasiszta alakoktól.

Lakner Dávid 2015.05.11. 00:34:04

@zobod: "Objektív megfigyelések" = cigányok nem emberek, külön faj? Meg hogy azért kellene halálbüntetés, hogy köztük lehessen tisztogatni?

A cigány-nemcigány együttélés esetenkénti nehézségeiről épp azért is nehéz ám értelmesen beszélni, mert nálatok bármilyen cigányellenes megnyilvánulás belefér, és ha ez esetleg valakinek nem tetszik, elkezdtek gúnyolódni arról, hogy "ezek már megint minden bokorba nácirasszistákat látnak."

Egyébként ez a lesajnálás is aranyos a "blogos picsogás"-sal szemben. A "videóblogos picsogás" és a "kommentben való picsogás" viszont rögtön más eset lesz, ha valamiféle nemliberális álláspont kerül kifejtésre, nem igaz?

Lakner Dávid 2015.05.11. 00:37:40

@Baloldali érték: :DDDDD Azért a "kötelező szeretni" és a "nem emberek, külön faj" között van némi árnyalat. Az pedig már egy másik kérdés, amikor valaki ostobaságokat beszél, mint SzupiMester a zsidók kapcsán.

Egyébként meg nem én döntök arról, mi kerül ki Index-címlapra.

zobod 2015.05.11. 00:53:01

@Lakner Dávid: kedves Dávid! Kiforgatod a szavaimat. Az "objektív megfigyelés" a leírt hozzászólásomban az együttélés konfliktusaira vonatkozik, ha másképpen érted, akkor félreérted. Ha ezeket valaki szóvá teszi, az szerintetek a szélsőjobb szekerét tolja (ahogy Pokol Béla erre nagyon helyesen már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet), és kizárólag az intolerancia lehet az oka, ha nem fogadja el (lásd az un. megélhetési bűnözés, ami bocsánatos bűn volt a balliberális korszakban). Neked is csak azt tudom tanácsolni, amit kicsit fentebb sanyix-nek, a tolerancia és tisztelet lenne a megoldás, mások sérelmeit nem lesöpörni kell, gúnyolódásért pedig nem kell nektek sem a szomszédba menni.

Lakner Dávid 2015.05.11. 01:04:21

@zobod: Nem mondtam, hogy aki együttélési nehézségekről beszél, a szélsőjobb szekerét tolná. Vannak ilyenek, akik pl. Forgács István egyes írásai kapcsán is hasonlókat szoktak mondani, én nem tartozom közéjük.

Senkinek a sérelmét nem söpörtem le, de, mint mondtam, tudni kéne értelmesen beszélni a dolgokról, fenti vlogger pedig láthatóan nem tud. Ami miatt nyilván nem kell kiközösíteni, meghurcolni stb., de ha már nyilvánosan beszél baromságokat, lehet rá nyilvánosan reagálni. Itt persze nem is csak ez volt a lényeg, hanem ugyanúgy a 444 témakezelése.

zobod 2015.05.11. 01:59:25

@Lakner Dávid: oké, értelek. Én inkább sajnálatot érzek a videót látva. Az vitán felül áll, hogy a társadalmi békét veszélyeztető együttélési és kulturális konfliktusokat értelmesen, okosan kell kezelni. Az agresszió, lenézés, indulatok azonban nem elvesznek a problémákból, csak hozzátesznek. Ez viszont igaz nem csak a szélsőjobb, hanem az extrém liberális attitűdre is.

♔batyu♔ 2015.05.11. 08:32:08

@Lacdelo: Na persze, a cigányokat a nácik akadályozzák abban, hogy dolgozzon. A nácik elfoglalják a cigányok előtt a frankó munkahelyeket, a sok tehetséges programozó cigány otthon ül.

Te b+, elgondolkodtál azon miért rühellik a cigányokat? Annak ellenére, hogy nagyon sok normális cigány van?

Mert nácizás és cigányőrség szervezése helyett inkább ezen gondolkodnál el.

sanyix 2015.05.11. 09:08:00

@zobod: miről beszélsz kakakupac?
@♔batyu♔: és még olvashatsz sok "nyafogást"
De pont téged komcsizlak te kis ex munkásőr komcsi. Tán fáj?

Mercel 2015.05.11. 09:10:14

@♔batyu♔:

Azért két kirohanás között gondolkozz el rajta légyszíves, hogy hány olyan képzés van ahol mélyszegénységben élő cigány kisgyerekeket programozónak képeznek...:)

Éppen a napokban csúcsosodott ki a cigány felzárkóztatással kapcsolatos botrány ami csak igazolta azt amit már amúgy is mindenki tudott, miszerint a cigányokkal csak és kizárólag papíron foglalkozik bárki vagy bármilyen szervezet és csak arra jók, hogy velük kapcsolatban pénzt és aláírásokat akasszanak korrupt népművészeti agyagedények. (Ez egyébként mindkét nagy pártra vonatkozik, az mszp is éveken át ezt csinálta.)

Másrészt nekem volt pár konfliktusom életem során cigányokkal aztán valahogy mégse lettem jobbik szavazó pedig volt közte pár kemény helyzet.

Aztán két másik dolog.
Minden tipikus szélsőjobbos emberkének szíve joga két dolog.
1, Ha tudtok valamilyen tipikusan cigány bandák által elkövetett bűnökről oda lehet menni és elő lehet venni a keménykedést szó szerint is és nem pedig általánosítva mindenkit leszarházizni aki nem idén barnult.

2, Ha azt láttam volna eddig a tipikus szélsőjobbos arcoktól, hogy odamennek akár a gettóba akár a zsákfaluba és próbálnak valódi segítséget adni akkor nem úgy gondolnék rájuk mint fehér szemétre.
Ugyanis ténylegesen tenni eddig jószerével csak az általad (is) annyira lenézett liberális arcok próbáltak és próbálnak tenni valamit.

Képzeld vannak tanodák ahol mélyszegénységben élő fiatalokat próbálnak kiszedni a szarból és képzeld ezek elég sikeresen működnek is.
Csak valahogy se figyelmet se pénzt nem nagyon kapnak felülről.
Sőt a múltkor amikor egy ilyen helyről volt szó akkor a kommentek nagy részét a szokásos szélsőjobbos hőbörgés tette ki.
WTF?! tanulnak, próbálnak változni de akkor is a krva anyjukat?! Ezt nem értem én a nagy nemzeti lendületben..

sanyix 2015.05.11. 09:25:15

@Mercel: ő képtelen a gondolkodásra, mert fideszes.

Viszont a cigányok még az ingyenes általánost, és középiskolát sem végzik el legtöbbször, arra meg nem lehet azt mondani hogy "nem kapnak támogatást". Az érettségizők nagy része ugyanúgy "nem kap támogatást" még is leérettségizik, mert nem lép le idő előtt hogy megdugja a szomszéd lányt, aztán 5 gyerekkel 18 évesen sírjon hogy "jáááj dikk má de rossz nekünk", két nyugdíjas kifosztása között...

magyarparaszt 2015.05.11. 09:40:54

@♔batyu♔: Sorsodat megérdemelted. Nyomorod oka pedig nem a cigányok, hanem te magad, meg az anyád, aki brigantit nevelt belőled.

magyarparaszt 2015.05.11. 09:43:09

@sanyix: Látszik, te is fideszes vagy, és képtelen a gondolkodásra. Ha annyira dugni szeretnél, miért nem dugsz? Ja, hogy nem kellesz... Talán kicsi a pöcsöd, nem lehet, az a bajod?

sanyix 2015.05.11. 09:52:50

@magyarparaszt: dugok én, honnan vetted, hogy nem? Csak hát vannak megoldások arra hogy ne legyen gyerek :)

Ez kiváló, most már meg fideszes vagyok :DDD batyuszar szerint meg gyurcsányista. Imádlak titeket agyhalott fanatikusokat :D

Mercel 2015.05.11. 10:23:11

@sanyix:

Nézd én azt gondolom, hogy ha a ragyogó kékszemű szőke fürtös germán félistent 1 hónapos korában bedugod a putriba akkor később 98%-os eséllyel pontosan ugyanazt fogja csinálni mint a cigány társai.
Ez nem cigány kérdés elsősorban hanem környezeti és társadalmi kérdés.
pár éves korára egy gyerek már olyan hátrányt tud összeszedni ami jó eséllyel egy életre elreszeli, ha gettóból jön akkor pedig biztosan.
Én nem azt mondom, hogy aki bűnöző azt fel kell menteni, hogy jaj milyen gyerekkora volt már, mert aki bűnt követ el az származás nélkül bűnhődjön érte, hanem azt, hogy meg kéne akadályozni, hogy egy felnövő generáció bűnözővé, legjobb esetben társadalmi potyautassá váljon.

Mert inkább az kerüljön mindenkinek x forintjába, hogy egy 50 éve elhanyagolt dologba pénzt öntsünk, mint az, hogy ugyanannyi vagy több pénzt nyomunk ugyanezeknek az arcoknak az eltartásába, rendőri üldözésébe, meg autó és lakásriasztókba.. miközben még félünk is. Sokszor joggal. A félelem meg mindig mindenhol erőszakot szül.

Attól, hogy homokba dugjuk a fejünket undorral kiköpünk már előre is vagy fel akarjuk koncolni őket semmi nem változik csak a körülmények lesznek egyre súlyosabbak.
Azzal meg lehetne mit kezdeni, hogy ne érje meg 3-8 gyereket már bocs de "leszülni"..
Csak értelmes családpolitika helyett jobb politikai biznisz populistának és demagógnak lenni. Ez viszont nem csak a jobbikra igaz, de a fideszre és a szocikra is.

sanyix 2015.05.11. 10:32:48

@Mercel: ha tipikus cigány "nevelést" kapott a "germán félisten", lehet hogy így csinálná.
Ha nem, akkor elvégezné az iskolákat (mert ingyen van), és addig amíg nincs megfelelő állása, vagy elég pénze úgy dugja szomszéd lányt, hogy ne legyen belőle gyerek.

Bizony nem szabad homokba dugni a fejünket, hogy a cigányok semmiről sem tehetnek, ha semmiről sem tehetnének nem lenne velük ugyan az a probléma minden országban, ott is ahol álomsegélyeket kapnak "menekültként".

bbwd 2015.05.11. 10:53:17

@Mercel: "mélyszegénységben élő cigány kisgyerekeket programozónak képeznek."

miért élnek a cigány kisgyerekek mélyszegénységben?
ki tehet róla? minek 4-5-6-7-8 gyerek a mélyszegénységbe?

Krisztiantara 2015.05.11. 10:54:11

Józanul végiggondolva, inkább segítsenek 3 cigány családot az adómból, mint Viktor és a többiek gyerekének külföldi taníttatására menjen el, vagy a honvédelmi miniszter vihesse az éppen aktuális titkárnőjét pezsgőzni a pénzből, amelyért megdolgoztam. Nem a cigányok itt a kórkép, ők csak a bűnbakok, akik jók arra a kilátástalan sorsuk miatt, hogy az igazi bűnösökről eltereljék a figyelmet. A sok agyatlan birka, meg úgyis azt bőgi a csordában, amit a vezérük mond nekik. Empátia? Na, ezt itt már taglalni sem merem a söpredék között!

Krisztiantara 2015.05.11. 10:55:17

@bbwd: Ők tehetnek arról, hogy oda születtek? Nem inkább SEGÍTENI őket lenne az EMBERSÉGES megoldás? Vagy emberségről inkább ne is beszéljek?

Krisztiantara 2015.05.11. 10:56:55

@sanyix: Elég sok a probléma a mélysötét nácikkal is. Köztük is rengeteg a bűnöző erőszakos tróger, mert agyuk csak ennyi van.

sanyix 2015.05.11. 12:12:42

@Krisztiantara: igen ezt már hallottam, de a bűnözési statisztikák, és az átlagember tapasztalatai, valahogy nem azt mutatják hogy naponta gonosz náczykok rabolják ki, verik össze, gyilkolják le a tanyasi öregeket 2000 forintért.

Állítólagos náczykokra általában egy szűk politikai csoport szokott panaszkodni, és sajnos legtöbbször alaptalanul.

Mercel 2015.05.11. 13:07:51

"miért élnek a cigány kisgyerekek mélyszegénységben?
ki tehet róla? minek 4-5-6-7-8 gyerek a mélyszegénységbe?"

Mert többnyire oda születnek. Mit nem értesz?

Sok esetben már a szülei és a nagyszülei is a mélyszegénységbe és vagy gettóba születtek.
Az "átkosban" annyival volt jobb, hogy volt mezőgazdaság és építőipar ami felszívta az alacsony iskolázottságú embereket. De a nagy büdös rendszerben se foglalkozott velük senki. 90 után amikor bedőlt az egész állami szektor meg pláne nem.

Ezenkívül alapigazság, hogy a szülők bűneiért nem felelhetnek a gyerekeik.

Mondtam, lehet gyűlölködni vagy lehetne tenni azért, hogy a most felnevelkedő generációból ne söpredék legyen.
De addig amíg a jobbik a szisztematikus gyűlölködésből csinál magának politikai játszóteret amíg a fidesz talicskaszámra mit talicskaszámra.. lopja többek között azt a pénzt is amit a felzárkóztatásra költenek addig ez nem valósul meg.
Az LMP-n kívül gyakorlatilag még a komolyan vehető politikai szándék sincs meg arra, hogy változzon valami.
Részemről egy senki vagyok aláírom, a magam részéről annyit tudok tenni, hogy nem gyűlölködök és a régi számítógépem nem az olx-en próbálom rásózni valakire hanem odaadom egy hátrányos helyzetű családnak.
És leszarom, hogy a hátrányos helyzetű család az cigány vagy fehér.

Mégegyszer mondom, hogy volt már cigányokkal bajom.
Volt, hogy szó szerint az életemre törtek, túléltem aztán mégsem lettem szélsőjobbos söpredék.

Mercel 2015.05.11. 13:37:22

@sanyix:
" ha tipikus cigány "nevelést" kapott a "germán félisten", lehet hogy így csinálná.
Ha nem, akkor elvégezné az iskolákat (mert ingyen van), és addig amíg nincs megfelelő állása, vagy elég pénze úgy dugja szomszéd lányt, hogy ne legyen belőle gyerek."

Jó akkor elmondom a képletet:
Adsz tízezret most azért, hogy a cigány kisgyerekből értelmes ember váljon vagy adsz majd 10 év múlva százezret, hogy a bűnözővé vált embert üldözzék, bezárják, a családjának segélyt adjanak és közben még szarul is érzed magad?:D
Ja már adtál az adódból és nem tízezret hanem százezreket mert konkrétan ellopták szinte az egészet.

Akkor most kik a szemetek?
Ha nem lopják el azt a szerény becslések szerint 150 milliárdot csak az elmúlt 10-12 évben szerinted nem lenne jobb a helyzet?
Ha egyenlő mércével mérnénk akkor azt mondom, hogy börtönbe az összes bűnözővel de akkor ebben benne van az elmúlt 20 év összes politikusa az egyszerű képviselőtől, miniszterelnöktől az államtitkárig.

Ha én autószerelő vagyok és elbaszom a féked te meg legázolsz egy ovicsoportot akkor ki baszódjon meg a végén? Hm?
Segítek, én lennék a hibás de te mennél börtönbe.
Tiszta?

sanyix 2015.05.11. 14:00:51

@Mercel: nem kell ezt túlbonyolítani. A cigányok azért élnek úgy ahogy, mert úgy akarnak.
Ha a 150 millárdot megkapták volna az elmúlt 10-12 évben, ugyan az lett volna abból a pénzből is, mint a többiből: cigi, chips, dé & gé csizma vagy mi a franc, aranylánc, okostelefon, ezek nekik sokkal fontosabbak mint a putriból való elköltözésre gyűjteni. Ha még többet kapnak akkor lenne belőle mercedes emblémás tornyos cifra palota.

Hát még mindig nem érted? Az általános iskola, és a középiskola ingyen van, ha nem fejezik be, az csak az ő hibájuk. Kár másra kenni a felelősséget, mindenhol ez van, nem csak magyarországon. Keleten, középen és nyugaton is.

Mellesleg úgy is minden állami támogatást ellopnak a fejesek, és ez addig így is lesz, amíg a komcsik (fütyisz, maszop, dk és a többi alibipárt) rablógazdálkodása folyik.
Így a legjobb lenne beszüntetni a pozitív diszkrimináció, kapjanak annyit mint bármelyik másik nemzetiség...

bbwd 2015.05.12. 18:08:29

@Krisztiantara: nem, a felelőtlen szüleik tehetnek róla, akiket csak az ösztöneik és a vágyaik vezérelnek, és nem gondolkodnak előre még egy hetet sem, nem hogy 10-20 évet.

szerinted van az rendben van, hogy a gettóba számolatlanul szülessenek a purdék?
van ennek valami értelme? haszna?
és hogyan lehetne nekik segíteni?

valaki már felvetette, hogy bentlakásos nevelés kell nekik, mert ha az otthoni mintát látják, abból minden lesz, csak integráció nem.

ezzel egyetértesz? vagy az idióta baloggal, aki szerint ez is rasszizmus?

bbwd 2015.05.12. 18:10:32

@Mercel: és mi a megoldás nagyokos?

mert pénzzel nem megy, deszegregációval nem megy, felzárkóztatással nem megy, panelba költöztetéssel nem megy, akkor te mit csinálnál pofázás helyett?
süti beállítások módosítása