Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Zsidesz

2013.02.06. 09:30 | Írta: Foray Nándor

orban_viktor_es_a_forabbi.jpg

A nemzet jobbulására válna, ha az SZDSZ után a rendszerváltás és a baloldal másik klasszikusától, az MSZP-től is megszabadulna végre. Addig azonban nem lehet lehúzni a vécét, ameddig a székletben olyan drága gyémántok rejlenek, mint a magyar zsidóság.

A zsidók – magát Izraelt leszámítva – világszerte baloldali hajlamúak valamiért, ott is, ahol ezt az etnikai háttér nem indokolja. Az Amerikai Egyesült Államokban a pólus bal oldalán látható az Izrael-szkeptikus szín, míg a szélsőjobboldal (Tea Party) szélsőségesen Izrael-párti. Anyaországára szégyent hozva demokrata, Obama-szavazó az amerikai zsidóság zöme. A jobboldaltól való viszolygást Magyarország történelmi sajátságai már érthetővé, de nem determinálttá teszik.

A franciaországi antiszemitizmus például a baloldalról, a tőkeirigy munkásoktól eredt, ezektől csak elkapta a jobboldal, és aztán sajnálatos módon rajta ragadt. Annak dacára, hogy a katolikus oligarchia igyekezett zsidózásból tőkét kovácsolni, mind a 19., mind a 20. században volt pápa, aki karakánul kiállt a zsidókért. A katolikus-zsidó szembenállás nem szükségszerű.

A magyarországi zsidóságnál kevés magyarabb manifesztum létezik, a svábokkal áll egy szinten. Nem kisebb hungarikum, mint az Unicum, sőt nagyobb. Szerintem teljesen illogikus, abnormális, ha a nemzettest szerves részét akarja kivetni magából a nemzet. Sosem értettem, hogy öntudatos patrióta miként szurkolhat az iszlamista terrorista palesztinoknak, mikor a rakéta rosszabbik végén az Ószövetség helyezkedik el. Judaizmus a kereszténység anyja. Jó az anya a háznál, az anyagyilkos gyermek pedig motherfucker.

A hagyománykövető, vallásos zsidók, rabbik ráadásul konzervatívok, a közös nevező adott, simán passzolnak a jobbos katolikusokhoz. Szívesen vennék egy Fidesz-KDNP-ZSDNP, vagy -Magyar-Izraeli Baráti Kör fúziót. El lehet kezdeni főzni abból, ami van: egybe kéne gyűjteni Deutsch Tamástól kezdve Fónagy Jánoson át Szabad Györgyig a jobboldal zsidó prominenseit, és a gyűjteményt büszkén mutogatni. Hátha gyarapodik. Hiszem, hogy épülhet híd a zsidó közösség és a jobboldal közé. Illetve szélesebb híd.

Ehhez remek felszerkezet lesz a Jobbik, ugyanis mérnöki precizitással választja le a Fideszről az antiszemitákat. A zsidónak, aki narancsdzsúszpartiban gondolkodik, nem kell aggódnia attól, hogy a zsidógyűlölők rátelepednek, hisz azok rég a csanádtalanított Jobbiknál mulatnak. Korábban akár jól is jöhetett Orbán Viktor szavainak kiforgatása a széljobber szavazatok besöpréséhez, immáron hasztalan lenne kétértelmű kiszólásokat tenni. Aki genetikára gerjed, az sokkal többet-jobbat csíphet föl belőle a Harmadik Út szélén.

A jobboldal, mármint a jobbközép mint politikai érdekkör jobban jár a zsidókkal, mint a szélsőjobboldaliakkal, mivel előbbiek tanultabbak, műveltebbek, ezáltal (!) befolyásosabbak (ezért muszáj őket elkanalazni a baloldaltól). Az előbbi csoporttal szembeni ellenszenv bűnügyi statisztikákból sem merítkezhet: zsidó berkekben elenyésző a konkrét bűncselekmények aránya; aki hívő, az azért nem, aki kitért, az azért nem fog útonállni, főleg ha értelmiségi. A zsidóságról igazán nem mondható, hogy bármelyik része állatként viselkedne. Kirekesztésére semmi ok. Bekebelezésére annál több.

Ha a magyar zsidóság egységesen és egyértelműen betársulna Orbán Viktor mellé, nehéz volna nyilassággal vádolni a polgári mainstreamet. Orbán Viktor láncolja, rögzítse magához ezt az értéket, amihez nagyszerű lépés a csepeli zsinagógaemelés, de még tovább kell menni. A pártfogoltak is profitálnak a frigyből, megnőhet társadalmi megbecsültségük, megdőlne a zsenáns sztereotípia, amely szerint a vén zsidó a szocializmus dinoszaurusza, a fiatal meg csakis liberális lehet.

Félreértés ne essék, ring egy tévhit a kontinentális közéletben, mégpedig az, hogy a jobboldalnak mint olyannak kötelessége nonstop rettegni, kisebbségi zászlót lengetni, elesetteket pátyolgatni. Valójában korántse kötelessége, nem ártana tudomásul venni, hogy a jobboldal alapvetően a többséget és az erőseket képviseli, a szociális érzékenység a szociáldemokrácia privilégiuma. Én galíciáner-sváb korcsként se várom el, hogy folyton VIP-páholyban legyek ebbéli minőségemben, kifejezetten kellemetlenül érintene a dolog (lásd: South Park – A töppedt ikerszarkómás ápolónő). Csakhogy a jobboldalnak be kell látnia egyfelől azt, hogy az érdeke hol húzódik meg, másfelől hogy egy integrált-asszimilált kultúra gondozásánál nincs jobboldalibb, konzervatívabb, nacionálisabb magatartás.

10 komment

Címkék: jobboldal belpol holokauszt zsidó antiszemitizmus Fidesz Orbán Viktor

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr725058150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.02.06. 11:23:35

Ó, anyám, borogass... Azt hiszem ennél nehezen van lejjebb. Az a szép az internetben, hogy akár teljes politikai, kulturális, és miegyéb tájékozottság nélkül is lehet valaki közéleti blogger, pontosabban hiheti azt magáról, megpróbálhatja úgy tematizálni a közbeszédet, hogy közben világnézete olyan féligazságokból, mítoszokból, outright sztereotípiákból, sarkított baromságokból, és prekoncepciókból épül föl, mint a fenti agybaj kliséi. Lehet ezt így csinálni, csak röhejesen szánalmas.
(És bocsássa meg nekem a világ, hogy nem megyek végig rajta részletesen, de nincs kedvem/időm/erőm doktori disszertáció keretein belül kifejteni, miért hamuba sült kreténség a bejegyzés zöme.)

Kelemen Csaba 2013.02.06. 17:33:58

Ja, a hazájukból elűzöttek = terroristák. Fasza.

Tóth Csaba Tibor 2013.02.06. 19:40:27

Nándor, rájöttem, mi is nálad az alapélmény és alapdilemma:

www.youtube.com/watch?v=CJ56biRgzFE

de mondjuk a különbség az, hogy a videóban szereplő Sebes Gábor egy kicsit értelmesebben tud erről a témáról nyilatkozni.

Dzsentrisvihák 2013.02.07. 14:48:27

@johnnymoore:

Nem 100%-ban az én véleményem (pláne megfogalmazásom), de a lényeg - hogy miért is nem vagyok hajlandó meddő vitákba bonyolódni nyilvánvaló hülyeségekről - abszolút benne van:

radicalpuzzle.blogspot.hu/2013/02/a-nemzeti-osszefogas-nagy-akadalyozoja.html

Prof. Dr. Simon Templar 2013.02.18. 15:25:53

@mesÜge: Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmünket erre a filmre, én magam nem tudtam nem végignézni.

Tóth Csaba Tibor 2013.02.18. 15:37:10

@Prof. Dr. Simon Templar: eléggé ütős, hogy kábé itt tartuk hisztériában és elmeháborodottságban. nemtom hogy neked mi hogy jött le, de az első párosból számomra Székely Gábor az elviselhetetlen, míg a családi sztoriból a papa okozott szívszélhűdést...

Cavalcanti 2013.04.19. 02:01:10

Identitás. Ez itt a kérdés. Hogy az hova húzza a szívet.

A palesztinok, meg hogy ki van a rakéta szarabb végén , egy meglehetősen ízléstelen célzás volt, sok mindenre.

tomtyi 2013.06.23. 04:12:09

Az öntudatos patrióta nem az Ószövetséget látja a rakéta rosszabbik végén, hanem az Ószövetséggel takarózó cionizmust. Ahogy a "jobbik" végén sem mohamedánok vannak, hanem palesztinok, akiknek elvették a földjüket.
Nem kéne a vallást és a népet keverni, sem itt, sem ott. Akik antiszemitázással vádolnak másokat, sokszor szintén - és sokszor tudatosan - keverik a kettőt.
magyarinfo.blog.hu/2013/01/22/ha_magyarorszag_fasizalodik_akkor_izrael

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.07.01. 12:06:36

"Aki genetikára gerjed"
Ne vicceljünk. Mindenki tudja, hogy ez a genetikára gerjedés egy őseredeti zsidó műfaj és ebben máig felülmúlhatatlanok a zsidók.
süti beállítások módosítása