Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Menekültügyeink

2015.09.17. 13:36 | Írta: trg

menekult.png

Nem szeretek túlzásokba esni és felelőtlenül jósolgatni, ezért félve írom le azt, hogy szerintem az elkövetkező pár hét, hónap hosszú évekre fogja azt meghatározni, hogy mit gondolunk az Európai Unióról mint intézményről és az európaiságról, az európai értékekről. 

A menekültválság olyan helyzetet teremtett, amiben az olyan európai értékek, mint a kereszténységben és a felvilágosodásban gyökerező szolidaritás megkérdőjeleződnek. Európa lakosai hozzá vannak szokva ahhoz, hogy egy aránylag multikulturális társadalomban éljenek és többé-kevésbé az országok közötti mobilitás (és ezzel együtt akár a gazdasági bevándorlás) is elfogadottá vált (persze kivételek mindig vannak, hiszen nem is olyan rég még David Cameron is kelet-európaiaktól féltette a brit munkahelyeket). Arra azonban úgy látszik nem volt felkészülve Európa, hogy gyorsan válaszolni tudjon a kontinensen kívülről jövő bevándorlók okozta kihívásokra.

A kormány retorikája (és tettei) persze egyértelműek: idegenek ide nem jöhetnek. Orbánék mára nem csak szájszagú nacionalizmusukkal tűnnek ki ez európai politikában, hanem azzal is, hogy nyíltan kirekesztő, iszlamofób és xenofób nézeteikkel támasztják alá a tetteiket. Hogy ennek pusztán belpolitikai okai vannak, vagy ők ténylegesen meggyőződéses idegengyűlölők, az mellékes. Pedig lehetne racionálisan érvelni a menekültek befogadása ellen is, felhozhatná Orbán érvként azt, hogy ez uniós országok (és mondjuk különösen Magyarország) eddig sem jeleskedtek az integrációban (természetesen ez a kijelentés is csak részben lenne igaz, de Orbántól sosem állt távol az általános féligazságos tényként kezelése), érvelhetne azzal is, hogy az integráció aránytalanul nagy terhet róna az uniós és az állami költségvetésekre (ez is kikezdhető lenne, de legalább olyan érv, amit nem söpörhetnek le azonnal a vitapartnerei). Persze azt tudjuk jól, hogy Magyarország kormánya mélységesen gyűlöli azt, hogy az emberek szociális ellátására költeni kell (igaz, azt sem szeretik, ha ugyanezek az emberek az öngondoskodást választják), pedig ezt a problémát nem lehet megoldani befektet energia, pénz és emberi erőforrás nélkül.

Én azok közé tartozom, akik szerint a (valódi) menekülteket nemcsak kötelességünk befogadni, de érdekünk is, hogy integráljuk őket (ugyanúgy, ahogy egyébként a gazdasági bevándorlókat is). Számtalan kutatás, cikk, publicisztika szól arról, hogy a bevándorlók megjelenése jót tesz a gazdaságnak, ráadásul a folyamatosan öregedő Európa demográfiai problémáira is megoldást jelentene (jellemző ellenérv, hogy miért nem inkább a születésszámot próbáljuk meg növelni, erre pedig a legegyszerűbb válaszom, hogy egy ideje már próbáljuk). Hatalmas félreértésnek (esetleg szándékos ferdítésnek) tartom azt, hogy a bevándorlók (akár gazdasági bevándorlókról, akár menekültekről van szó) eredendően a nyugati jóléti rendszeren akarnának élősködni, sokkal inkább arról van szó, hogy ezek az emberek Európában a lehetőséget látják, az esélyt arra, hogy normális életet éljenek és hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak (ne feledjük, a több millió menekült közül hozzánk eleve az ottani középosztály jut el).

A nehézséget szerintem nem is az jelenti, hogy a beérkező embereket hogyan fogjuk tudni hosszútávon eltartani, hanem az, hogy hogyan segítsük az integrációjuk és hogyan gyorsítsuk fel ezt a folyamatot. Sokan érvelnek amellett, hogy az integráció nem lehetséges, ugyanis túl nagyok a kulturális különbségek (és ezalatt nemcsak arra gondolnak, hogy adott esetben szélsőséges iszlamisták is vannak a menekültek között, hanem olyan alapvetőbb különbségekre, mint hogy a nők helyzete sokszor alapvetően más a menekültek kultúrájában). A kvótarendszer azonban éppen ezt tudná megkönnyíteni, hiszen így akár az is megelőzhető lenne, hogy a menedékkérők több ezres táborokban, a többségi társadalomtól elzárva éljenek, ráadásul azzal, hogy az integráció idejére támogatást csak a számukra kijelölt helyen kapnának valószínűleg - ha nem is a legtisztább módon - de motiválnák a menekülteket is a rendszer elfogadására. Természetesen ez sem jelent megoldást, ha az államok (és az unió) nem fektet energiát (és pénzt) abba, hogy a beérkezőket oktassa (Magyarországon jelenleg olyan alapvető dolgok is hiányoznak, mint a magyar nyelv oktatása), megismertesse a kultúránkkal, szabályainkkal. Ez nem egy gyors folyamat és nem is biztos, hogy minden egyes embernél sikeres lesz, de az is biztos, hogy a jelenlegi helyzet csak nehezíti a beilleszkedést és csak újabb szenvedést okoz azoknak, akiknek már így is elég jutott.

A kvótarendszer persze nem egy kikezdhetetlen dolog, hiszen még az általam felvázolt módszer sem garantálja, hogy a menekültek a számukra kijelölt helyen maradnak (persze ha visszautasítják az ajánlatot, az megteremtheti akár a menekültkérelem elutasításának lehetőségét, amit nyilván nyugodtabb lelkiismerettel tenne meg a nyugati társadalom, holott ugyanúgy nem lenne humánus döntés). Ráadásul a kvótarendszer felveti azt a problémát is, hogy a menekültek egy helyhez láncolása önmagában mennyire elfogadható (és mennyire praktikus) döntés, hiszen ezzel éppen azt a szabadságot veszélyeztetjük, ami pedig olyan kedves a számunkra.

Azzal kezdtem a posztot, hogy az elkövetkező időszak alapjaiban határozza meg azt, hogy milyen Európában fogunk élni. Én olyan Európát választanék, ami nyitott, szolidáris és ami legalább ennyire fontos, képes egyszerre emberségesen és racionálisan reagálni az őt érő kihívásokra.

23 komment · 1 trackback

Címkék: eu európa bevándorlás menekült EU Európai Unió menekültügy

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr127795108

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabolcsi Gergely: Menekültügyeink 2015.09.17. 14:13:04

A menekültválság olyan helyzetet teremtett, amiben az olyan európai értékek, mint a kereszténységben és a felvilágosodásban gyökerező szolidaritás megkérdőjeleződnek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2015.09.17. 23:07:44

Legközelebb ha írni támad kedved, várd meg amíg elmúlik...

Szalay Miklós 2015.09.17. 23:16:46

Aki még nem látta volna, annak itt egy módszeres és (szerintem) körültekintő, kiegyensúlyozott összefoglaló, értékelés a menekültkérdésről:

egyvilag.blog.hu/2015/09/09/egyeb_a_menekultkerdesrol

Sajnos az Index címlapra nem voltak hajlandóak kirakni, ők tudják miért...

Brix 2015.09.17. 23:32:05

"Én olyan Európát választanék, ami nyitott, szolidáris és ami legalább ennyire fontos, képes egyszerre emberségesen és racionálisan reagálni az őt érő kihívásokra.."

Így tettek a németek, és bele is buknak lassan...Hülye , idalista ( ballib) megközelítés , amely köszönőviszonyban sincs a való világ realitásaival...
A nemzetállamoknak joguk van meghatározni, hogy kiket , honnan és mennyi embert engednek be, és ezt semmilyen más nemzetközi törvény sem írhatja felül.
A jólét korlátos dolog , mindenkinek magának kell megteremtenie. Nyilván a nemzetállam erőforrásai is korlátosak , így a Föld minden jobb életre vágyó állampolgának nem fog jutni hely a relatíve kicsi európai országokban. Akkor még nem beszéltem a kulturális , "faji" , vallási, diszkrepanciákról...

trg 2015.09.17. 23:45:55

@Brix:
1. Annyira ballib dolog, hogy a német kormány jobbközép.
2. A németek olyannyira elbuknak, hogy a világ harmadik legnagyobb gazdaságáról beszélünk (ami részben egyébként bevallottan és tudatosan a bevándorlókra épít).
3. A nemzetállamoknak természetesen joga van mindenhez, az Uniónak pedig joga van eldönteni, hogy azokat a nemzetállamokat, akik nem fogadják el a közös döntést, hogy jutalmazza. Szép dolog a szuveneritás, de nem hiszem, hogy egy olyan országból kéne ugatni erről, ami gyakorlatilag más országok pénzén él. (Arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi egyezményeket, szerződéseket el kell fogadnunk és onnantól, hogy ez megtörtént azok vonatkoznak ránk, tehát nincsen jogunk kivonni magunkat alóla, persze megtehetjük, de hosszabb távon nem éri meg).
4. A jólét korlátos, azonban többek között pont a nyugat tehet arról, ami elől ezek az emberek menekültek (iraki háború, szír polgárháború, a felemás sikerű arab tavasz és persze - amiből itt Mo.-n nem sokat látunk - az afrikai kizsékmányolás).
5. A bevándorlók/menekültek az öregedő európai lakosság 1%-át teszik ki. Elférnek. (Különösen, hogy sokan nem maradnának, ha rendeződne a helyzetük.)

Alick 2015.09.17. 23:54:50

Spárta is az európai hagyomány része, anno megtanultak bánni a pimasz közel-keletiekkel :)

www.youtube.com/watch?v=WToU3ntMk_Q

tralalala 2015.09.18. 00:05:48

www.facebook.com/wsj?fref=nf
Egy órás hír orbánról. A kommenteket érdemes nézni. 99%-ban egyetértenek. De tényleg 99%!

Figaro: egyetért-e Ön a magyar döntéssel? 88% IGEN.
Figaro 88% agree with fence:
www.lefigaro.fr/international/2015/09/16/01003-20150916QCMWWW00254-approuvez-vous-la-decision-de-la-hongrie-de-construire-une-barriere-a-ses-frontieres.php

"Én azok közé tartozom, akik szerint a (valódi) menekülteket nemcsak kötelességünk befogadni, de érdekünk is, hogy integráljuk őket (ugyanúgy, ahogy egyébként a gazdasági bevándorlókat is). "

Én meg azok közé, akik azt szeretnék, hogy Gábriel arkangyal leszálljon, és integrálja a menekülteket, ezen kívül gyógyítsa meg a betegeket és hozza el a mennyeket a földre. Az én ötletem jobb szerintem.

Te figyi, mikor lehet azt kimondani, hogy az integráció a jelenlegi PC eszközökkel nem megvalósítható? 10, 20, 50 év után? 100, 200, 500 év után? Mikor látjátok már be, hogy attól, hogy egy megoldás elvben jó lenne, de gyakorlatban nem jön össze, akkor az NEM MEGOLDÁS? Olyanok vagytok, mint a hithű kommunisták, "a kommunizmus tökéletes, csak ezek a buta emberek...".

Brix 2015.09.18. 00:13:29

@trg: 1. " Annyira ballib dolog, hogy a német kormány jobbközép." csak a nevében jobbközép...Merkel egy kelet-német gyökerű komcsi, Sigmar Gabriel (SPD) komcsi...
"A németek olyannyira elbuknak, hogy a világ harmadik legnagyobb gazdaságáról beszélünk " Az a múlt..de nem a jövő..akit foglalkozik a német társadalmi-gazdasági helyzetettel , az látja , az problémákat is: csökkenő középosztály, stagnáló ( realtíve alacsony bérek ) Nogo területek Berlinben, Frankfurtban, növekvő bűnözés...Pegida, több száz menekültszállás felgyújtása , 600 bűncselekmény csak Szászországban , amit menekültek követtek el ebben az évben....részleteseebben nem akarok belemenni, de vannak még példáim...
" A jólét korlátos, azonban többek között pont a nyugat tehet arról, ami elől ezek az emberek menekültek " nem a nyugat elsősorban , hanem a korlátlan népszaporodás, és az ostoba destruktív hitük, amely " alulra vitte "őket a globalizációs versenyben
"A bevándorlók/menekültek az öregedő európai lakosság 1%-át teszik ki." Azt , hogy mennyien fognak jönni , még nem tudjuk... egy év alatt 1% az könnyen felszökhet 10%-ra, évek alatt ...főleg ha jelen népességszaporodás trendjeit nézem...És ezek a százalékok nem egyenletesen fognak eloszlani , hanem néhány gazdagabb országban, városban, ahol garantálható lesz a konfliktus!

Brix 2015.09.18. 00:20:44

@trg: Még annyit: Maga Merkel is elismerte: a multikulti megbukott! Nem a " bevándorlással " van a baj, hanem azokkal akik be akarnak vándorolni: elmaradott, iszlám tömegekről van szó, akiket az európai rendszer nem akar/tud magába fogadni.

A német komcsi munkaügyi miniszter mondja:

"Németországban emelkedik majd a munkanélküliség a menekülthullám miatt - figyelmeztetett a német munkaügyi és szociális miniszter csütörtökön Berlinben a Bundestagban elmondott beszédében.

Andrea Nahles a tárca 2016-os költségvetésről szóló vitához hozzászólva rámutatott, hogy "nem a szíriai orvos a meghatározó típus" a menekültek között, és még a 10 százalékot sem éri el a munkavállalásra vagy szakmai képzésre azonnal alkalmas emberek aránya. Mindennek hatása a munkanélküliségi statisztikákban is megmutatkozik majd, és erre egy év múlva - amikor a munkaügyi kimutatásokban már szerepelnek a most érkező emberek - emlékeznie kell mindazoknak, akik most kiállnak a menekültek befogadása mellett - mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa "

na4 2015.09.18. 00:43:00

Remélem hamarosan lesz szimpatizáns törvény. Ennek értelmében a fekákat azoknál szállásolják el, akik segédkeztek ill. szimpatizáltak azzal, hogy a feka csöcselék ide, ill. Európába jöjjön. Mindjárt kezdhetnéd egy kisebb family-vel, mondjuk 1 db fater, 4 db feleség, 10-15 db gyerek, és még néhányan a pereputyból. Lehet etetni, itatni, pénzelni öket, és merni utánuk a szart. Kiélvezhetnéd fenékig. Remélem lesz rá alkalmad.

Tudományos libsizmus 2015.09.18. 01:11:09

@tralalala:
Jakobinus - kommunista - liberális.

Mind a hármat Franciaországnak köszönhetjük. Ők nyitották fel a csatornafedelet 1789-ben.

Tudományos libsizmus 2015.09.18. 01:14:29

@na4:
Az nem lesz elég. Előbb-utóbb faji törvényekre lesz szükség.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.09.18. 02:34:13

Az igazi európai hagyomány a végvári vitézség és fegyveres ellenállás a hódító hordákkal szemben.

Amíg Európa kemény kiállt magáért, addig a világ vezető térsége volt, évszázadok alatt keményen megharcolt a fejlődésért, de a világ felé emelkedett és vezette azt.

A puhány és a realitással megbírkózni nem bíró ideolgóiák pedig egy fél évszázad alatt lassan sereghajtóvá teszik.

Az európai ember már nem terjeszkedik, nem szaporodik, mások megteszik helyette. Lassan pedig már nem is kutat, nem is fejleszt, azt is átadja az ösztöndíjjal képzett indiainak, kínainak. Már ott tartunk, hogy Indiából fognak lassan lesajnálni minket, hogy hogyan veszi át Európát az iszlám.

Ezek a modern európai eszmeiség "eredményei". Fejlődés helyett regresszió, szellemi szabadság helyett dogma, fegyelem és emberi tartás helyett érzelgősség, álszentség és szabadosság.

tralalala 2015.09.18. 02:45:53

@na4: ne fekázz, tudod mennyi fekete lájkolja a kommentjeimet facebookon, mikor szídom a migránsokat? :D Nem, én sem értem. Talán amcsik.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.18. 05:51:02

A liberalizmus elhalása Európa nagy esélye. Ha ez nem történik meg, vége van Európának.

gmihaly 2015.09.18. 07:11:18

@trg: Ezért kellene a történelmet tanulmányoznod. Sztem ugyanis abból adnak vissza, amit az előző korszakokban elszedtek tőlünk rafinált módokon és a térség más országaihoz hasonló szorult helyzetünket kihasználva, sőt azt előre megkreálva.

gmihaly 2015.09.18. 07:24:10

Időrendben: Azok a hülye franciák! Azok a hülye németek akik kitalálták a "felvilágosodást"! Az a hülye Marx! Az a hülye Engels! Azok a hülye cárok! Az a hülye császár! Azok a hülye királyok! Azok a hülye köztársaságmániások! Az a gazember Masaryk! Az a gazember Benes! Az a gazember Lenin! Az a gazember Clemenceau! Az a hülye Wilson! Az a gazember Sykes! Az a gazember Picot! Az a gazember Sztálin! Az a szarházi Hruscsov! Az a szarházi Brezsnyev! Az a hülye Gorbacsov! Tetszés szerint bővíthetők Európa dicstelen történelmi személyiségei. És akkor még a meghülyített tömegekről keveset szóltam.

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.18. 07:37:41

A posztoló remélem olvasta a tegnap esti német híreket, miszerint tervezik nagyon de nagyon megnyirbálni a menekültek jogait, juttatásait. Szeptember 24-én akarják elfogadni a törvénymódosításokat. Az index is írt róla, a durvább részleteket azért kihagyták.

Menekült szálláson tartják majd a jelenlegi 3 helyett 6 hónapig. Az álom a saját kecóra így szertefoszlott. Gondolom lesz egy-két elégedetlenkedő.

A pénzbeli juttatások csökkentése (cash helyett kaja/ruha jegy).

Aki érvényes dokumentumok nélkül érkezik, attól megvonnák a munkavállalás lehetőségét.

Egészségügyi ellátásra nem lennének jogosultak.

A Duldung felfüggesztése, bármikor kiutasítható az országból, és nem vállalhat munkát, mint eddig.

Kétsebességes eljárás, a balkáni menekült az álomországba való megérkezés után rögtön a kitoloncoló álomásra kerül, majd ott nézegetheti ahogy a többieket küldik haza, és várhatja, mikor kerül rá a sor.

Szerintem nagyon szívtelen, hogy még most is hozzák a menekülteket Németországba, hogy majd utána ha a törvénymódosítás meglesz, kidobják őket.

És erről egy szó sincs a médiában...

Proud Mary 2015.09.18. 08:04:46

hallgatta valaki a Kossuth Rádiót? Maróth Miklós azt mondta, hogy 15 év múlva Brüsszelben többségbe kerülnek a muzulmán vallásúak, Európában pedig a menekülthullám nélkül is többségbe kerülnének 50 éven belül

különvélemény2 2015.09.18. 08:19:08

"David Cameron is kelet-európaiaktól féltette a brit munkahelyeket"

"Orbánék ... hogy nyíltan kirekesztő, iszlamofób és xenofób nézeteikkel támasztják alá a tetteiket"

Az ilyen libsi kettősmérce blogból 12 egy tucat.

♔bаtyu♔ 2015.09.18. 08:27:37

"Orbánék mára nem csak szájszagú nacionalizmusukkal tűnnek ki ez európai politikában, hanem azzal is, hogy nyíltan kirekesztő, iszlamofób és xenofób nézeteikkel támasztják alá a tetteiket."

Ez egy jókora hazugság, ugyanis Orbán többször kijelentette, hogy tiszteli az iszlámot.

A kirekesztésről pedig annyit, hogy te is kirekeszted az idegeneket a lakásodból, ha nem a kapun jönnek és nem te döntöd el, ki jöhet be. A cigányokat, zsidókat is kirekeszted, tehát rasszista vagy. A keresztényeket is, tehát keresztényfóbiás, szóval ilyen mentalitással nem játszanám el a humanistát.

A keresztényeknél pedig különbség van a között, hogy kopogtat valaki és a között, hogy erőszakosan betör. De szerintem, a zsidóknál is., sőt az iszlamistáknál is.

Te nem látod, mi látjuk, ez a keresztény ájtatosságba bújtatott orbánfika kb. úgyanúgy nem jön be nektek, mint amikor civilek akartatok lenni.

♔bаtyu♔ 2015.09.18. 08:30:08

@StanLee: Az Index azt is kihagyta, hogy Merkel 5 perces beszédét a németekből álló tömeg folyamatosan kifütyülte.

Egy szó nem hallatszott.

A libsiknek akkor is vége, ha "jobbközép" köntösben vannak.

zriff 2015.09.19. 11:20:24

Túl idealista a cikk.
süti beállítások módosítása