A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tegnapi felhívásában kérte Tarlós István budapesti főpolgármestert és Balog Zoltánt az Emberi Erőforrások miniszterét, hogy fontolja meg a Mozgásjavító középiskola megszüntetéséről kiadott nyilatkozatát. Maga a döntés egy nagyon fontos és féltő gonddal épített intézményt szüntetne meg, amire a főváros korábban milliárdokat fordított. A rendelkezés első olvasatra érthetetlen, a háttérben meghúzódó szándékok azonban szerintem nagyon is világosak.
Az „elrugaszkodás éve” immár lezárult, és bizonyos szempontból nem is volt eredménytelen. Megtanulhattuk, mit ért a jelenlegi kormány a „jó állam” koncepciója alatt. Az év végén ravasznak szánt húzással bevezetett drasztikus keretszámcsökkentés részben éppen azért váltott ki tiltakozást, amiért azelőtt a pesti hajléktalanügy, a közmunkaprogram, a munkajogok szinte teljes kiemelése az új Alaptörvényből, vagy a kéttannyelvűség elleni államtitkársági kirohanások.
Amit azonban ma olvashattunk a hírekben, leginkább azért elkeserítő, mert az az elmúlt év eredménye, összefoglalva, elénk vágva, nyíltan, bárdolatlanul:
... a fővárosi önkormányzat a 2013-2014-es tanévtől már nem indít új szakközépiskolai évfolyamot a legsúlyosabb mozgássérült diákok mexikói úti mozgásjavító iskolájában és a meglévő három évfolyamot is meg akarja szüntetni.
A közönségesen csak Mexikói útinak nevezett Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon egy épeszűbb korban éppen az ország egyik büszkesége lenne. A legtöbb középiskolával ellentétben ugyanis itt – a mozgássérült tanulók speciális igényeinek teljes kielégítése mellett – az iskola módszertana komoly, független és magukért kiállni képes diákokat igyekszik nevelni, pénzügyi ismeretekkel felvértezve. Nemcsak az eredményeik jók, de mint arról a közlemény is beszámol, az utóbbi évben 3,5 milliárdot költhettek fejlesztésre, tehát az intézmény minden szempontból korszerű, ugyanakkor csak arra való, amire kitalálták, egyéb irányú felhasználhatósága tehát kérdéses.
Jelentkező is lenne elég, a MEOSZ közleménye szerint azonban az Emberi Erőforrások Elosztására Felkent Minisztérium, amelyet jelenleg egy keresztyén, református lelkipásztor vezet, valamint Tarlós főpolgármester lemond minderről, nem tartja szükségesnek azt, hogy ezek a gyerekek rendelkezhessenek is mindazzal, ami nekik épült. Jó lesz nekik az átlag infós-képzés, slussz.
És éppen ezek a verdiktek, és különösebb kommentár nélkül, egyszerűen csak kiköpött maximák a legőszintébbek a kormány gondolkodását illetően. Nem kell gyógyszertámogatás a rákosoknak, hiszen úgyis meghalnak, és amíg az egyetemről kizárt, élő idegen nyelvet rendesen nem beszélő diák még mindig kaszálhat a Szent Szövetség valamely helyi érdekeltségének szérűjén mint közmunkás, a mozgáskorlátozottak még ezt sem tehetik meg. De nincs gond, a fővárosiak ehelyett elmehetnek programozónak, ha érdekli őket, ha nem, ha ügyesek ebben, ha nem. A Nagy Testvér szólt, Franklin D. Rossevelt és Stephen Hawking meg majd széklábakat farigcsál, míg az asztalos füvet nyír.
Persze senki sincs meglepődve, az ügyre irányuló médiafigyelem eddig jóformán egy kacsaúsztatóban sem okozott hullámokat. Megcsinálták már sokszor, megcsinálják még százszor ebben az évben. Hiszen sikeres kezdeményezésről, intézményről van szó, drága ingatalanokkal, amely még nem teljesen NER-konform, nem elég reménytelen, nem elég állami.
És miközben a tegnapi nap egy az egyben Bayer Zsolttól csöpögött (a fenébe még a nadrágszáram is kicsit bayeres lett...), az ilyen hírek hallatán kicsit tényleg úgy tűnik, mintha ő vezetné ezt az országot. Mintha valaki, döntési pozícióban hozzá hasonlóan komolyan vette volna Erdős Virág sorát, eredeti céljával ellentétben: "Szar se jusson ha ...” (Az utolsó szó tetszés és trendek szerint behelyettesíthető.)