Török Gábornak kellene a legjobban tudnia, hogy ezt így nem lehet. Felelős közszereplő nemvetheti oda, csak úgy mellékesen, hogy “magam inkább a halálbüntetés pártján lennék”, ezután semmiféle magyarázattal nem szolgálva arról, miért is tesz így. Fideszes vezetők stílusa ez. Az a fajta komolytalanság, ami ellen állítólag felszólal ezután, Facebook-oldalán kiemelve, hogy valójában “a _de_ a lényeg.” Nem, nem az a lényeg, és ezt minden bizonnyal ő is érti: azt már nagyjából minden nem-fideszes elmondta, hogy itt csak színházról van szó, bohózatról, hogy ez egy teljesen komolytalan felvetés. Annak viszont, ha a komoly elemző felveti, hogy ő mellesleg halálbüntetés-párti, súlya van.
Tegnap óta egyre kevésbé értem, mit akart ezzel Török. Miért döntött úgy, hogy miután beszámolt a politológus haláláról, világnézeti elköteleződésének egyik első megnyilvánulása ez lesz? Török eddig egy konzervatív-liberális elemzőnek látszott, Sólyom László tisztelőjének, aki 2006 és 2010 között az államfő politikai tanácsadó testületének is a tagja volt. Három éve Aszófőn mondott fontos beszédet a volt köztársasági elnök, amit aztán a helyi képviselőként dolgozó Török blogján közzé is tett. Hogyan tartja összeegyeztethetőnek a sólyomista örökséggel a halálbüntetés-pártiságot?
Sajnos magyarázat sehol semmi, Facebook-oldalán Török ekként válaszolt egy kritikus kommentelőnek: “Azt pedig engedje meg nekem, hogy ha megkérdezik a véleményemet egy ilyen - alapvetően értékválasztásokon alapuló - kérdésről, akkor elmondjam, amit gondolok. Nem állt szándékomban senkit hergelni, tisztában vagyok azzal, hogy sok érv szól ellene és mellette, de mindent összevetve nekem ez a véleményem. Sajnálom.” De hát eddig épp ennek ellenkezője volt Török krédója! Mitől olyan természetes most akkor ez a kiállás?
Azzal egyet tudok érteni, hogy kell vitázni a halálbüntetésről: már csak azért is, mert sajnos jelenleg is rengeteg híve van a nagyon is súlyos ellenérvekkel szemben. És ezeket az érveket nem lehet egyrészt-másrészt feltenni, nincsenek ugyanolyan mérvű érvek a halálbüntetés mellett, mint ellene. Erről már többször is írtam, például 2012-ben a Magyar Nemzetben: “az emberi lét nem a bosszú és a halál kultúráján alapul, hanem a kegyelemén és az életén.” A halálbüntetés vállalhatatlan, mert nincs bírói tévedhetetlenség: ezt a móri mészárlás is jól mutatja, ahol úgy ítélték el Kaiser Edét, hogy csak később, véletlenül került elő bizonyíték az ártatlanságára. Ezt is számba vette Török Gábor?
A halálbüntetés vállalhatatlan, mert “egy gyilkosból kettőt csinál” - miként Albert Camus írja egy esszéjében, aki fáradhatatlanul küzdött a halálbüntetés ellen. Ahogy egyébként ‘56-os forradalmunk mellett is kiállt: nagy gondolkodó, nagy ember volt.
Az állam nem dönthet egy ember életéről. Miféle indoka lenne az államnak az ítélkezésre, ha maga is gyilkossá válik? És akkor jönnek erre az érvek arról, hogy hát milyen drága eltartani egy gyilkost, mintha maga a kivégzési folyamat olyan borzasztó olcsó lenne. Azok jönnek ilyenkor anyagi megfontolásokkal, akik jellemzően hosszasan képesek értekezni arról, milyen szörnyű a pénz uralma az ember felett. Máskülönben meg: tényleg az az érv, hogy aki nem tudja eltartani magát, az haljon meg? Könnyen eljutottak innen egyes diktatúrák a munkaképtelen kerekesszékesek kivégzéséig is...
Az előbb azt írtam, az állam így maga is gyilkossá válik, pedig nem egy elvont entitás, hanem konkrét emberek válnak azzá. Nemrég jelent meg a Kisalföldben egy bíró vallomása, aki még maga is hozott ilyen ítéletet. “Másnap reggel mentünk a végrehajtásra. Egy ütött-kopott asztalt tettek ki egy nagy hodályban. Behozták a férfit, aki ellenkezett. A karjánál emelték fel, rúgkapált. Az utolsó kívánságát teljesítették előtte: az édesanyjával beszélhetett, valami ételt is kért. Még egyszer ki kellett hirdetnem az összes határozatot, de az ismételt ordítozástól alig hallottam a saját hangomat. „Az ítéletet hajtsák végre” – ezt az utasítást kellett adnom. Megtörtént. Felakasztották. Utána még tizenöt percig, síri csendben, a teremben vártuk az orvosi vizsgálat eredményét, hogy valóban meghalt” - olvasható a cikkben, melyből kiderül az is, a bíró számára ez olyan borzalmas élmény volt, hogy kimondta magában: ilyet nem lehet.
Ahogy minden bizonnyal nem túl felemelő élmény annak sem, akinek a kivégzést végre kell hajtania. Persze, az otthon melegében kommentelgetőknek már nem kell ott lenniük, ahogy a politológusnak sem, aki csak úgy mellékesen odaveti a véleményét.
Nem értem Török Gábort azért sem, mert szakmájából fakadóan tudnia kell, milyen ereje van az efféle percepcióknak: hogy mi mellett is köteleződik el morális-intellektuális súlyával egy elemző. Jó ideje megy a vádaskodás, hogy Török a Jobbik szekerét tolja, amely vádat néhány éve rendkívül nevetségesnek tartottam. Az, hogy Török leül moderálni egy vitát, melyen Vona Gábor is részt vesz, szerintem teljesen természetes: nincs értelme semmiféle karanténnak, a Jobbik már ezer és egy éve kitört belőle. Ahogy nem Somogyi Zoltán fogja legitimálni a pártot, úgy nem is Török Gábor. Másrészt vitázni mindig, minden körülmények között kell, ha legalább az egyik megszólaló tisztességesen áll hozzá, már van értelme.
De a veszprémi indulás szándékának visszavonása már érthetetlen volt számomra: a Simicskára való hivatkozásnak nem volt sok értelme, a politológus viszont azután jelentette be szándékát nem sokkal, hogy a Jobbik beállt mögé. Valószínűleg így tett volna később az LMP is, és talán más pártok is, Török viszont ezzel hagyta, hogy rajta ragadjon: egyedül a Jobbik állt mögötte. Miként most is egy olyan felvetés mögé állt be, amit a legharcosabban Vona pártja képvisel. Egyáltalán nem gondolom, hogy Töröknek szellemileg köze lenne a Jobbikhoz, de akkor miért követi el többedszerre azt a hibát, hogy belevonja magát egy ilyen értelmezési keretbe? Miközben eddigi írásai alapján egyértelműnek tűnt a konzervatív-liberális irány, és ha Török valóban indult volna az időközin, veszprémiként rá is szavaztam volna.
Örültem annak, amikor tegnap az N1TV műsorában érvelhettem a halálbüntetés ellen: tétje mégis csak annak van, ha az ember olyanokat igyekezhet meggyőzni, akik nem az ő véleményén vannak. A jobbikos nézők között pedig gondolom szép számban vannak ilyenek.
Török nem tudom, ezzel kit és miről akart meggyőzni. Sem azt, hogy mivel. Ha pedig nem ez volt a célja, annál problémásabb a megjegyzés. Körmendy Zsuzsanna írta tegnap a Magyar Nemzetben: “míg Európa Európa marad, addig a halálbüntetés visszaállítása a kontinens egyetlen országához sem illik, nem vállalható, akár uniós ország, akár nem. Megkockáztatom, hogy az uniós szerződések ebben az esetben csak egy összeurópai kulturális-morális konszenzust szentesítettek. Mi nem Amerika vagyunk. Két világháború és számos forradalom miatt túl sokat szenvedett ez a kontinens, mintsem hogy a villamosszéket meg a méreginjekciót elfogadhatta volna a bűnös egyéni élet endlösungjának.” Mindezzel szóról szóra egyet is értek. Ha nincs halálbüntetés, ‘56 után sem lett volna lehetséges a véres megtorlás. Persze, diktatúrától nem lehet elvárni, hogy figyelembe vegye az élet szentségét. Liberális demokráciától annál inkább.
