Orbánt a Dunába, Matolcsyt meg utána? Mi újat lehet még mondani a témában? Tényleg ennyire nyíltan és cinikusan játszik maffiásat a kormány? Tényleg meg lehet zsarolni egy országot? Következmények nélkül? Mi van mindezek mögött?
Két törekvés húzódik meg a háttérben: egyrészről van a nép, aki enni akar és nem akar megfagyni, esetleg öregkorában is ezeket az alapvető szükségleteket akarja élvezni, másrészről pedig van a mindenkori kormány, akinek - legalábbis itt nálunk, és most mindenképp - azzal kell szembesülnie, hogy nem hogy egy árva forint nincs a kasszában, de még a malacperselyt is összetörték. Tehát a kormánynak pénzt kell szereznie.
Ez a két törekvés a választások előtt egész egyszerűen rendezi el az ügyeit: az általános választójogból következően mindegyik párt sült galambot ígér szarvasgombás krumplipürével. A bökkenő ott van, hogy ennek általában az a vége, hogy a galambot is a választó veszi meg, szarvasgomba helyett inkább csiperkét vesznek kölcsön az ő kertjéből, a krumplit ellopják a pincéből, és végül a menüt valaki más eszi meg. Hogy kikeveredjek ebből az ostoba hasonlatból: a kormánynak kényszerből teljesen más szinten kell kezelnie a dolgokat, mint ahogy azt a mindenkori választók várják. Ebből lesz Bokros-csomag, konvergenciaprogram, IMF-hitel és a többi. Ez a pénzszerzési kényszer ezzel jár.
Ugye a Fidesz nem teheti meg,
hogy nyolc év ekézés után az emberekkel fizettessék meg, ahogy Gyurcsány tette, így a multikkal fizettetik meg például, akik viszont a kedves választóból élnek. Ha nem éri meg, angolosan távoznak. Ez a kényszer követeli meg azt is, hogy az elnöki székben egy zoknibáb üljön, akinek az erdőben vannak barátai, és nem lép fel esetleg olyan vehemensen a jogállam védelmében, mint Sólyom teszi most kikerülve a székből. Ez a kényszer követeli meg azt is, hogy a többi olyan szervet, ami beleszólhatna a gyors pénzszerzésbe, likvidálja a kormány - ilyen az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács.
Ha onnan nézzük, ahonnan én világítom meg a dolgot, ezek machiavellista módon magyarázható lépések, a cél legitimálja, mi több, szentesíti az eszközt. Ha két év múlva mindenféle gazdasági mutatóink az égbe merednek, akkor mindenki le fogja szarni, hogy az Alkotmánybíróság mibe szólhat bele, meg mibe nem. Már persze rajtunk kívül, akik ezeket a cikkeket írjuk.
Megpróbálom nem ismételni
minden bizonnyal bölcsebb bloggerkollegák mondanivalóját: a Fidesz pénzszerzési kényszerében arra készül, hogy ezermilliárdokat nyúljon le a választóktól, ráadásul tetézi ezt azzal, hogy kendőzetlenül meg is zsarolja őket. Ez, kérem szépen - és most eldobok minden machiavellista gondolatot -, undorító. A nem együttműködőket kirekeszteni a táradalomból: visszataszító. És ötvenedszer is - minden hülye ámokfutást a nép akaratával legitimálni, ami leginkább Gyurcsány bácsi ámokfutásának köszönhetően fordult a Fidesz felé: cinikus, cinikusabb mint az imént említett cinizmus-világbajnok.
Ezzel a hozzáállással, stílussal, kommunikációval a Fidesz csak akkor fogja tudni megtartani a kormányzást, ha négy év múlva jobban fogunk élni, mint négy éve, vagy ha nyílt katonai diktatúrát vezet be.
- Jó napot kívánok, elnézést, ön tudná jobban csinálni, mint az előző?
- Persze, szívesen. Nézzük... Kéne egy kis pénz ehhez az egészhez. Most.
- És ha nem bízom abban, hogy visszakapom?
- Ne pofázz, mert kirekesztünk a társadalomból, oszt szevasz, lesheted, hogy ki ad neked enni ha, trottyos leszel.
- Na de kérem, azért mégis csak kijárna egy kis tisztelet. Én kértem magát.
- Befogod. Add oda a pénzt, oszt meglátom, mit csinálok vele, értem?
Na? Mit lépünk?
Az illusztrációt a vidamsertestenyésztés tumbliról loptuk, innen is köszi!