Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

In opinione mea

2013.01.07. 11:29 | Írta: pinter.mate

quintilianus_szobor_münster.jpg

Az oktatásügy ismételten kidolgozott egy remek ötletet: fogjuk meg a nyolcosztályos gimnáziumi osztályokat, ötödik-hatodikban tömjük meg a fejüket a latin örökségünkkel, hetediktől pedig tanítsunk nekik igazi latin nyelvet. Köszönjük, Rózsa! (A cikk előre is elnézést két a történelem-, angol- és latintanároktól, a szerzőnek nem állt szándékában senkit sem megsérteni, leszámítva a NER-t.)

Ha a köz- és felsőoktatás eddigi széjjelbarmolása texasi láncfűrészes módjára és az oktatáspolitika kényszerzubbonyát helyettesítő iskolaköpeny nem lett volna elegendő, akkor itt a non plus ultra: a latin nyelv oktatása.

A probléma nem az,

hogy latint akarnak oktatni, félreértés ne essék. A probléma az, hogy erre az indoklás: a latin „megalapozza a közjóra, a nemzeti és társadalmi összetartozásra való törekvést”. Lószart. Nem tudom, csak én vagyok-e akkora sötét bunkó liberálbolsevista, NER-re képtelen barbár, aki nem látja be, hogy mégis mi az almásderes lópikuláért függ össze a közjóra, társadalmi meg nemzeti összetartozásra törekvés egy nyelv ismeretével. Az elsőt inkább az egyén gondolkodásmódja és a szociális interakciók során őt ért hatások határozzák meg – gondolok ez alatt a szülői/tanári nevelésre és az olyan beszélgetésekre, amiktől tényleg kap valamit a diák.

Valószínűsíthető, hogy a latinörökséges dolgot rálőcsölik a történelemtanárokra, akik simán leadják a római történelmet, esetleg benyögnek egy-két latin eredetű magyar szót, neadjisten még azt is elmondják, hogy a latinok ám nem úgy beszéltek latinul, merthogy a humanisták beszéltek emígy latinul, amúgy meg a restituáltak, de ennél többre nem számíthatunk. A latintanárok meg majd csak két év múlva örülhetnek, hogy kapnak rendes fizetést, de addigra az összes angoltanár (értsd: az előző rendszerben orosztanár) továbbképzi magát latintanárrá, a piac meg telített leend. Ja, és a történelem- és angoltanárától amúgy is megkapná azt a nevelést alapórán, amit elvileg a latin lenne hivatott biztosítani (közjó, nemzet, satöbbi).

Megismétlem:

a probléma nem az, hogy latint akarnak oktatni, ugyanis a közvélekedéssel ellentétben a latin nyelv közel sem halott. Használja az orvostudomány, a biológia, a jogtudomány, a teológia, a klasszika-filológia, nomeg a történelemtudomány (ha valakinek eszébe jutna még valami, küldjön sms-t a 1792-es számra*). Az más kérdés, hogy egy átlag jogász a Római jog 2. című kurzus elvégzése után a büdös életben nem szól egy latin szót sem.

A latin használatának amúgy lehetne egy-két magasztos célja (a kormány által mantrázott nevelő célzatot persze nem számítva). Például évszázadokon át ezt használta minden egyes tudomány, így eléggé szoros és pontos lett a tudományos terminológia. Szóval akár meg is lehetne próbálni a globális tudomány nyelvévé tenni ismét a latint. Ezen a téren jelenleg az angol van monopolhelyzetben, ami azt eredményezi, hogy baromságoknak nevezik el a dolgokat, elég csak a „bájos kvark”-ra gondolni, arról nem is szólva, hogy a német nyelv a humántudományok területén sokkal gazdagabb tudományos szókészlettel rendelkezik – amiért komolyan meg is küzdöttek a 19. század folyamán, tudatosan dolgozva az univerzálisnak számító latin kontójára. Persze egy ilyen mozgalom elindítására Magyarországnak sansza sincs labdába rúgni.

Nyilván nem jó,

ha a latin ugyanolyan opcionális fizetős akármi, mint eddig, mert a latintanárok éhen halnak, de az sem jó, ha egy célok nélküli, kötelező, tartalomtalan valamivé tétetik. Remek kompromisszumos megoldás volna, ha a latinörökséges marhaságot hagynák a fenébe, az is a hon- és népismeret meg a tánc és dráma szomorú sorsára fog jutni, a latint pedig minden gimnáziumban kötelezően választhatóvá tennék (néhol az is) szigorúan második nyelv kategóriában, mint ahogyan a hittannal is tették. Jelenleg első nyelvként amúgy is az angol és a német a befutó, második nyelvnek pedig néhány perverz választ csak oroszt (büdös komcsik), franciát (homokosok) vagy olaszt (azok még egy háborút sem tudtak megnyerni). A latinnal azok, akik orvosira vagy jogra akarnak menni továbbtanulás céljából, rendelkeznének némi alapképzettséggel ezen a területen.

Nem tudom, hogy a latintanári lobbi volt-e ennyire erős, vagy csak a Hoffmann-féle oktatási brancs tényleg ennyire elkötelezett/hithű/vérétontaná konzervatív, de in opinione mea, inkább az utóbbi – maguktól ekkora kultúrsznobok. Az ilyen fajta konzervativizmus túlzott fogyasztása ártalmas lehet az agy egészségére, a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

*Az sms díja bruttó 330 HUF.

5 komment

Címkék: latin kultúra történelem tudomány kdnp nyelv fiatalok közoktatás diákok oktatas hoffman rozsa

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr685002752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.01.07. 13:31:20

"az sem jó, ha egy célok nélküli, kötelező, tartalomtalan valamivé tétetik" - Megadták a tartalma és a célokat, magad is leírtad. Az, hogy ezek neked nem tetszenek, még nem jelenti azt, hogy nincs mögöttük koncepció. Ahelyett, hogy valami látszólagos erkölcsi/morális magaslatról körbeöklendezed a témát, mondd ki nyugodtan: az a bajom vele, hogy konzervatív műveltséget akarnak általa közvetíteni, nem kizárólag a konzumidiotisztikus mainstreamet. Meglásd, kicsit enged majd a szorítás ott gyomortájékon, és lehet, hogy gyógyszer nélkül is sikerül elaludnod éjjel...

Dragon Z. · http://www.dragonweb.hu 2013.01.08. 09:24:23

@Dzsentrisvihák: Ha a latin nyelv és a konzervatív műveltség közé egyenlőségjelet lehetne tenni (mint ahogy nem lehet, és hagyjuk már ezt a konzervatív-liberális dichotómiát műveltség tekintetében, mert nem művelt viszonyulás ez, lássuk be, és a szegény latint se szapuljuk már azért, mert valakik azt gondolják, ő konzervatív...), akkor hazánk kiemelkedő pontszámmal ugrana a világ műveltségi tabellájának élére - behozhatatlan előnnyel ráadásul. Mint tudjuk, nem így van...

Az pedig, hogy most latin nyuszi ugrott ki az egyre kopottabb oktatási kalapból preferált irányként már inkább kommentálásra sem méltó: valószínűleg eltelt egy-két hónap, és most rá került a sor - ha türelmes az orosz, még vissza is jöhet a kurzus végére (volt itt már spanyol, francia, német, most épp a latin egy hónapig, aztán ki tudja, tán még magyart is fognak tanulni kicsiny hazánkban...).

Dzsentrisvihák 2013.01.08. 15:38:31

@Dragon Z.:

Márpedig a latinhoz köthető konzervatív műveltségi felfogás, ez nem hit, vagy nézőpont kérdése. Ezt még a kedves szerző is elismeri (bár igaz, hogy ő sznobériának titulálja), hiszen pont ezen habzott föl ily mértékben.
Az említett dichotómia szintén létezik, nehéz lenne figyelmen kívül hagyni, tudniillik ezzel egy (egyes fölfogások szerint pedig több) kultúrtörténeti nagykorszakot is figyelmen kívül hagynánk, ami azért is hiba volna, mert az (vagy azok) a jelen közgondolkodásunkra is igen nagy, mondhatni fundamentális hatással van(nak). De nem muszáj belemélyedni ebbe, tekintve, hogy nem is ez a fölmerült téma lényege.
A műveltségi rangsor azért nem egyenlő a latin nyelv ismerőinek, vagy a konzervatív műveltség birtokosainak számszerű összegével. Szerintem mindketten tudjuk, hogy kissé komplexebb alapokon kéne, hogy nyugodjék egy ilyen összehasonlítás (már ha lenne értelme csinálni egyet, ami egyáltalán nem biztos).

Bevallom őszintén engem főleg nem is a "latin nyúl" előhúzása ihletett kommentálásra, hanem a problematika tálalásának szemforgató, színvonaltalan módja. Mert a fenti bejegyzésnek csak látszólag az a problémája, hogy milyen elcsesztett oktatási koncepció ez. Ez inkább csak mellékes csomagolása valami olyasminek, hogy "Nem szeretnék megbántani senkit, de kapja be a latin-lobbi, Hoffmann Rózsa, a NER, meg úgy általában a konzervativizmus.", ami szerintem elég alja végkifejlet. Ezért javasoltam, hogy a szerző máskor inkább legyen őszinte önmagával, írja le nyugodtan, hogy "Kurva konzervatívok!", és kész. Az olvasóknak így nem kell magukat ennyi bekezdésen átrágniuk, neki se kell holmi oktatásügyi alibit előrángatni a szekrény mögül, és mindenki boldogabban mehet a dolgára.

Azzal egyébként egyetértek, hogy szörnyű állapotban van a közoktatás, és nem kifejezetten a latin tanítása, vagy nemtanítása fogja kihúzni a szarból, csak sajnos a bejegyzés nem erről szólt.

pinter.mate 2013.01.09. 23:36:15

@Dzsentrisvihák: Igazából nem erről van szó. A latin-lobbi ne kapja be, mert a latinnak igenis van haszna. El nem tudnék képzelni szebb dolgot, minthogy a latin legyen a világ tudományos nyelve pl., de teljesen tisztában vagyok vele, hogy ez nem több, mint lázálom. Hoffmann Rózsa tényleg bekaphatja, azon nem veszünk össze, teljesen ötletszerűen csinálja az oktatási reformjait mindenféle normális koncepció nélkül, meg a NER is, ha már kizárólag nemzeti együttműködésre képtelen emberek vallják a magukénak, viszont a konzervativizmus ne kapja be. Én is konzervatív vagyok, pontosan ezért cseszi fel az agyamat annyira, ha valaki a konzervatív értékeket citálja oda, ahová azok nem valók. Egészen egyszerűen SENKI NEM LESZ JOBB VAGY KONZERVATÍVABB EMBER attól, hogy tud latinul.

Dragon Z. · http://www.dragonweb.hu 2013.01.10. 14:51:09

@Dzsentrisvihák: Elnézést, de a kedves szerző egyetlen egyszer sem említi azt, hogy "konzervatív műveltség" - így nem is ismerheti el természetesen, hogy volna ilyen. Ha ún. "klasszikus műveltségről" van szó, az meg egészen más tészta. Szerintem.

Én egyébként örülök, hogy anno tanultam latint, mai napig hasznát veszem, köszönöm szépen. De valóban ostobaság ehhez bármiféle világnézeti, politikai maszlagot társítani. Pláne úgy, hogy az a politikai maszlag hétről hétre változtatja a színét és bűzét. A latin viszont még mindig latin. És az is marad ;)
süti beállítások módosítása