Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

A kormány bajban van

2012.12.19. 18:06 | Írta: pinter.bence

Download.jpgAz, hogy most, miközben ezeket a sorokat írom, a középiskolások és egyetemisták, tanárok és szülők ezrei újra az utcán vannak, azt bizonyítja, hogy van remény. Nem lehetett leszerelni ezeket a polgárokat a felsőoktatás ingyenességének populista ígéretével. A kormány bajban van.

„Önök elvesztették a 2014-es választást!”

– mondta az egyik dunakeszi gimnazista. Ugyan ilyen messzemenő megállapításokat nem tennék, annyi azért elmondható: az elmúlt két és fél évben ilyen csapás még nem érte az ügyesen és gátlástalanul egyensúlyozó kormányzatot. Mindenkinek rosszabb lett egy kicsit, de senkinek sem sokkal, sőt, vannak páran, akiknek jobb lett. Nem volt Kossuth tér, visszatér!, nem voltak országos sztrájkok. A nyugdíjak örökké csak emelkednek, a választási rendszer baráti. Szinte zsebben volt az a 2014. Most viszont itt egy teljes korosztály  nem is beszélve tanárról, oktatóról, szülőről és szolidáris nagymamáról  akik vagy már egyébként is szavazhatnak, vagy szavazni fognak 2014-ben, és akik azt is kiabálták, hogy Orbán, takarodj!”.

Hiába sulykolja a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap, hogy a kormány megadott mindent, amit a diákok kértek, hiába próbálják elhitetni, hogy a diákok már csak azért vannak utcán mert a patás-ördögszarvas Bajnai (vagy Gyurcsány? vagy Mesterházy? ki most a tudjukki?) hergeli-űzi őket őrjöngve az utcára. Ezek az ifjú és idősebb polgárok nem azért mentek utcára, mert nem lesz ingyen az egyetem: ez csak egy része volt a dolognak. Ezek a polgárok a hazugság, a rögtönzés és a kirekesztés miatt mentek az utcára. Orbán Viktor hétvégi videóüzenetével ez a három elem csak még nagyobb hangsúlyt kapott a kormány politikájában.

A kormány ugyanis

nem az érintettekkel tárgyal (vagy nem tárgyal velük érdemben), hanem a Fidelitasszal (ezt még jobb körökben is maszturbációnak hívják): ez a kirekesztés. A kormány először nem volt hajlandó tandíjról beszélni, most pedig úgy tesz, mintha a tandíjat nem is ők, hanem valaki más próbálta volna most is bevezetni: ez a hazugság. Először minden egyeztetés és hatástanulmány nélkül dönteni a keretszámokról, illetve tetemes pénzeket kivonni az oktatásból, majd három nap alatt teljesen új koncepciót kidolgozni: ez a rögtönzés. Ez a három elem, valamint a vasárnap bekövetkezett 180 fokos kommunikációs és stratégiai fordulat tökéletesen jellemzi a kormány elmúlt két és fél évét. Ebből lett elegük az embereknek. Ebből lett elegük a diákoknak. Ebből van elege majdnem mindenkinek.

Nézzük, mik is azok a követelések, melyeket teljesített a kormány a jobboldali médiumok szerint:

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

Az, hogy mindenki ingyen tanulhat, aki eléri a bejutási pontot, az nem átfogó reform. Ezt populizmusnak hívják, kétségbeesett menekülésnek, politikai ügyeskedésnek. Jól finanszírozott, jól működő egyetemeket akarnak a tüntetők, ahová a kapott minőségi oktatásnak megfelelően nehéz bekerülni. Nem kellenek büfészakok, nem kellenek büféegyetemek, nem kellenek büféegyetemisták. Mindenki beismerheti, hogy van, aki nem való egyetemre, és vannak felsőoktatási intézmények, melyek létezése teljesen indokolatlan. Ugyanakkor ne a hallgató pénztárcája szabja meg, hogy bejut-e: szabja meg a tudása, a tehetsége, a szorgalma.

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!

A keretszámokat a kormány eltörölte. Újbeszélül: megvédte. Persze az, hogy az átszervezésekkel kb. ennyi hallgató kezdhetné meg tanulmányait, az örömteli is lehetne. Ez pont félig-meddig teljesül, bár ez az a pont, aminek valójában a legkevésbé fontosnak kéne lennie.

3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!

A kormány nem jelentette be, hogy leállítanák a forráskivonást. Kevesebb, de jól finanszírozott, minőségi oktatást nyújtó egyetemre lenne szükség, mint ahogy feljebb is írtam. Ne mondják, hogy nincs pénz, miközben látjuk hogy van, pl. stadionokra.

4. Töröljék el a hallgatói szerződést!

Racionális kívánalom a kormány részéről, hogy aki az állam pénzén tanul, az dolgozzon is itthon. Én viszont azt mondom: teremtsen a kormány olyan helyzetet az ország viszonyaiban, hogy megérje itthon dolgozni, ne pedig erőszakkal érje el az itthon maradást. Kapjon annyi pénzt orvos, tanár, balneológus, ápoló és fizikus, amennyit megérdemel, és akkor nem fog elmenni.

5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!

Szóba sem került a probléma bármiféle rendezése.

A fentiek alapján:

mit is teljesített a kormány? Majdhogynem semmit. A kormány is érzi, hogy bajban van, ezért próbálja elkapni a legpopulistább szlogeneket. Korábbi félelmem azonban alaptalan volt: ez a tüntetés már nem csak a tandíjról szól. Ez a tüntetés már Orbán Viktorról, és a majdnem mindenki számára vállalhatatlan rendszeréről szól, amit korábban hajlamosak voltak kormányzati szereplők a Nemzeti Együttműködés Rendszerének csúfolni. Világos, mint a nap: a valódi nemzeti együttműködés most ott van az utcán, és azt kiabálja, hogy „Elkúrtad!”.

533 komment · 3 trackback

Címkék: tandíj felsőoktatás egyetem tüntetés keretszámok diákok hallgatók

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr314973537

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A keretszám marad, csak más lesz a neve 2012.12.19. 21:30:53

Hazugságok és káosz. Ezzel a két szóval lehetne jellemezni a kormányzati kommunikációt az államilag finanszírozott keretszámok drasztikus megvágásának bejelentése óta. Úgy tűnik, a döntéshozók ezúttal jócskán elszámolták magukat: ebben a ciklusban még ...

Trackback: A kormány bajban van 2012.12.19. 19:57:02

A kormány is érzi, hogy bajban van, ezért próbálja elkapni a legpopulistább szlogeneket. Korábbi félelmem azonban alaptalan volt: ez a tüntetés már nem csak a tandíjról szól.

Trackback: A diákok üzenete nekünk: ébresztő! 2012.12.19. 18:38:38

Tegnap este újra tizen- és huszonéves diákok vonultak a Fővárosban, tüntettek, kiabáltak, megmutatták az elégedetlenségüket és az erejüket.  Megmutatták, hogy van Magyarországon egy olyan generáció, amelyik nem része annak a kádári posványnak, ami...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yatumux 2012.12.19. 22:34:07

@mirigy187: nincs más lehetőségünk. Én mindenkit elfogadok amíg engem vagy mást nem akadályoz, fenyeget, bánt.

Kösz a halakat! 2012.12.19. 22:34:44

@mirigy187:

Dehogy kell tandíj; mérnök,tanár és orvos ingyen kell,
hogy tanuljon.
A maradék képzéseken kell kvóta rendszert kidolgozni.

Totof 2012.12.19. 22:35:20

@yatumux: Ne hallgass klubrádiót, kiszívja az agyad. Én köcsög libsi (nem libsi köcsög) vagyok, de egyszer hallgattam fél órát, az rohadtul elég is volt.

dr. mesterséges színezék 2012.12.19. 22:36:16

@kerek négyszög: "Én kommunista eszmét egyetlen baloldalitól soha nem hallottam"

Gyurcsány belépője Megyó megpuccsolása után nem volt más, mint neokomm hitvallás - más kérdés, hogy hazugságnak szánta, de képes volt elmondani.

tábormegsemmisítő 2012.12.19. 22:36:22

Egyetemistának lenni az ilyen típusúnak valóban létforma, egy olcsó de szórakoztató formája az időtöltésnek. Ami persze nem zárja ki az időtöltés egyéb szórakoztató lehetőségeit. Két füves cigi között egy kis világmegváltás

Kerek négyszög 2012.12.19. 22:37:06

@yatumux: "Egy nyugatos Magyarországra vágyom. "

No, ezzel 1000% -ban egyetértek. Bárcsak mindenki így gondolkodna. Én bármelyik pártra szavaznák, ahol ez az alapvető értékrend.

Kerek négyszög 2012.12.19. 22:38:32

@dr. mesterseges szinezek:

"Gyurcsány belépője Megyó megpuccsolása után nem volt más, mint neokomm hitvallás..."

No ezt többször is elolvastam, de sehogy nem áll össze az a kommunista kép...

yatumux 2012.12.19. 22:40:35

@kerek négyszög: ennyit mindenhol hallasz a világon bárhol. Obamát a fehérek monkey- nak hívtak az első választáskor. Izraelben aratnak lenni ne nagy fun. Szerbiában magyarnak. Vannak zsido viccek. A zsido főnököm mesélte a hacsakugynemet. Nemrég. :) aki meg tényleg faji alapon rasszista az pampogjon. Csak a saját ostobaságát bizonygatja. De ne legyen már minden magyar fasiszta aki nem baloldali...

dr. mesterséges színezék 2012.12.19. 22:41:24

@P.Freddy: "Lehet hogy annyira hülyék, észre sem veszik, hogy a két Fújjj!!! saját maguk szembefosása büdös barna lével. "

Észreveszik. Az ebből a kognitív disszonanciából származó feszültség - amely agresszióvá transzformálódik - jelent további hátországot Orbánnak.
Bayer sem hasonlítana egyre inkább borsodi kocsmából záróra után kizavart törzsvendégre, ha nem kéne naponta megírnia a négy éve megírtak negáltját.

yatumux 2012.12.19. 22:41:49

@Totof: jogos. A versenyszférából, tiszta lappal. Programmal. Filozófia nélkül. Istenem add!

yatumux 2012.12.19. 22:43:02

@dr. mesterseges szinezek: talán műszaki dolgokhoz jobban értesz. Persze lehet véleményed, de sokan összecserélik az ítélettel...

dr. mesterséges színezék 2012.12.19. 22:44:24

@kerek négyszög: Gyurcsány csaknem szó szerint olyan beszéddel kezdte a puccs utáni miniszterelnökségét, hogy ők arra kaptak felhatalmazást, hogy elvegyenek attól, akinek sok van, és odaadják annak, aki rászorul.
Nyilván volna ilyesminek szociáldemokrata-kompatibilis interpretációja, de Fletó véletlenül sem próbálkozott azzal, nyilván jól tudta, hogy miért nem.

yatumux 2012.12.19. 22:44:45

@Totof: akkor is. Néha. A bolgár Pld felkészült és intelligens. Az más tészta hogy ő is a háborús gépezet tagja. Így nekem nem békepárti.

yatumux 2012.12.19. 22:46:31

@kerek négyszög: én behoznék szakembereket, akár külföldi politikusokat akiket nem érdekel az urambátyám rendszer. Egy kormány legyen cégvezetés. Közszolga...

yatumux 2012.12.19. 22:49:13

Na make love not war... :)

dr. mesterséges színezék 2012.12.19. 22:49:30

@yatumux: Aszondod felsővezető vagy. Ha tényleg így van (nem kételkedés, hanem referencia), akkor nagyon jól tudod, hogy ez nem műszaki, hanem általános problémamegoldási módszer. Sem stratégia, sem taktika nem létezik elsődleges célok kiválasztása nélkül, ami létezik ahelyett, az a rögtönzés, kapkodás, önsaller, öntökönszúrás.

Totof 2012.12.19. 22:50:24

@yatumux: Baszki, ha így lesz, hívő leszek.

Kerek négyszög 2012.12.19. 22:51:38

@yatumux:
Ismét a relativizálás.

Akkor fogalmazzunk úgy: a holokauszt elismerten verbális agresszióval kezdődött. Bárhol megtalálod ezeket a szövegeket, gondolatokat. Én és sokan mások, (mondjuk úgy a demokratikus jogállamok nagy részében) többször azon a véleményen voltak, hogy a mai Magyarországon hajszál pontosan azok a szövegek, gondolatok bukkannak föl egymás után, mint a fent említett történelmi korban. Az utcán, a parlamentben, a sajtóban, mindenhol.

Hogy a fenébe lehetne ezt másként jellemezni mint náci gondolatok?

Ha valakitől azt hallom, amiket Rákosi, vagy Sztálin mondott, habozás nélkül lekommunistázom. Miért nem hallok ilyen szövegeket?

Egyébként a hazai konzervatív (nem hazai jobb) oldal legnagyobb tragédiája az hogy már az egész demokratikus világ összemossa őket. Erre jobban oda kéne figyelni.

különvélemény 2012.12.19. 22:54:22

"miközben ezeket a sorokat írom"
Kösz...Ennyi elég volt, látatlanban is....

K.Z 2012.12.19. 22:55:57

@tábormegsemmisítő: A te véleményed már elmondtad, volt birkamenet, meg a véleményed naponta olvasható a hazug Magyar Nemzetben

Kerek négyszög 2012.12.19. 22:57:00

@yatumux:

"én behoznék szakembereket, akár külföldi politikusokat akiket nem érdekel az urambátyám rendszer. Egy kormány legyen cégvezetés. Közszolga... "

Észtország (ha jól emlékszem) pont ezt tette. Amikor a komcsik buktak, elzavarták őket, hazahívták a fiatal, jólképzett, nyugati vezetői tapasztalatokkal rendelkező polgárait, és szó szerint szabad kezet kaptak. Egy csoda amit véghezvittek. Azt csak zárójelben tenném hozzá, hogy gyakorlatilag a mi Bokros csomagunkat valósították meg (a megsemmisített tartalmat is ide értve). Nálunk meg a mai napig szitokszó a Bokros. Ennek megfelelően áll az ország is.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.12.19. 22:57:59

Információink szerint kétmilliárd forint gyorssegélyt kapott Pécs városa egy kormányhatározat alapján. Ez az összeg pontosan a kétszerese annak a financiális mentőövnek, amit tavaly decemberben dobott az állam a megyeszékhelynek.

A Pécsi STOP szerda kora este úgy értesült: kormányhatározat alapján kétmilliárd forintot juttatott az állam a komoly financiális gondokkal küzdő Pécsnek. Ez pontosan egymilliárd forinttal tesz túl azon a kormányzati gyorssegélyen, melyet 2011 decemberének utolsó napjaiban juttattak el a városnak egy kormánydöntésnek köszönhetően. Anno azt írtuk, hogy az egymilliárd meg nem erősített információink szerint működési hiány csökkentésére, folyószámla hiány mérséklésére érkezett a pénz. A városházától nem sikerült megtudni, hogy milyen jogcímen kapta Pécs a gyorssegélyt, csupán annyit közölt, hogy a pénzt adósságcsökkentésre fordítja.

Ahol érzi a bóvli kormány , hogy erős az ellenzék , ilyen blöffökkel jön elő!

Sunyi, aljas, álszent bóvli orbán banda takarodj!
Az ország piócái, élősködői, szarháziai vagytok!

gatyusz2 2012.12.19. 23:09:00

Nehogy azt mondja már valaki, hogy a humán platform (ez az egy hete létrehozott álszervezet), és a milla ténykedése meg csak a diákok miatt van. Sok gyűlölködő majom. És még ti neveztek másokat uszítónak. Egyszerűen undorítónak tartom, hogy mindig más mögé bújtok. Sajtószabadság? Milla. Diákok? Humán Platform. Mi lesz a következő? Abból áll az egész, hogy létrehoznak egy tucat blogot, telihányják a netet idióta cikkekkel, és az index még partner is ebben persze. Kiállítanak egy idealista balfácánt a nép elé aztán uccu neki. Hol jobb ez? Mi a picsáért van erre szükség? Ha lázadtok, csináljátok normálisan. De ne az átlag agyát húzzátok folyamatosan, minden egyes nap. Ez semmivel nem jobb taktika, mint amit a kormány művel. Szardobálás mesterfokon, az megy mindenkinek. Gratulálok.

ap · http://premiumlivesets.hu 2012.12.19. 23:10:57

azt lehet hülyének nézni aki hülye!!!

ezt tessék figyelembe venni mindenkinek aki ebben az évezredben a két nagy párt valamelyikére szavazott..

hol voltak 2002-ben 2006-ban 2010-ben a választási programok?
hol voltak a gazdaságpolitikai kérdések?
hol voltak az értékrendek?

a kampányokban azt hallotta az ország amit értelmi szintje engedett befogadni..

ez alapján szavazott..

mert ez neki elég volt

2/3-ra is..

nem a politikusokat kell szidni ők csak kihasználták hogy az átlagmagyar iq-ja a béka segge alatt van és mosolyogva issza a szart amit elé öntenek... sőt még örül is neki..

nálunk egy választás megnyeréséhez semmit nem kell tenni csak azt mondani amit hallani akarnak... nos magyarország 2002 óta ezt akarta hallani és ezt is kapta.

fejlett nyugatot akartok?

az nem a normális politikai elittel kezdődik, hanem az értelmes választópolgárral..

jahogy az meg nincs... hát kéremszépen az nem a mindenkori kormány hibája, tanulni eddig is lehetett volna..

Szociknak vége 2012.12.19. 23:20:23

@gatyusz2: Miértnekem bejön ez a libsi összefogósdi hogyminden héten máshogy hívják ugyanannak a kéttucat tetühintásnak a csoportosulását.

Lehetne még Animál Platform vagy Forradalmi Demokraták vagy valami kreatívabb. Vagy a nemzetiből kirúgott müvészek Alföldivel az Anál Frakció.

P.Freddy 2012.12.19. 23:21:01

@gatyusz2:

"Ez semmivel nem jobb taktika, mint amit a kormány művel. Szardobálás mesterfokon, az megy mindenkinek. "

De, egészen más taktika, mint amit a kormány művel. Szardobálást kizárólag Orbán, Bayer, Selmeczi, Szijjártó stb. tud űzni mesterfokon.

A Fidesz alapvetően egy szardobáló identitásra építi mind a hatalmát, mind a támogatottságát: nézd meg a Fidesz rajongókat, az anyjukat pofánvágnák, ha Népszabit olvasva látnák. Ezt konkrétan, tapasztalattal bizonyítva lehet tudni.

Ugyanakkor Orbán Viktor Szentképe a falon főhelyen, a gyerekszobában szintén, és minden esti imában mormolva az imádott Viktor neve, az ugyancsak megvan.

Kerek négyszög 2012.12.19. 23:23:40

@ap:

"az nem a normális politikai elittel kezdődik, hanem az értelmes választópolgárral..

jahogy az meg nincs... hát kéremszépen az nem a mindenkori kormány hibája, tanulni eddig is lehetett volna.. "

Hát akkor a kör bezárult.

komplikato 2012.12.19. 23:25:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Marhára nem győztél meg, én ügynök törvényt akarok és teljes tisztogatást a parlamentben és pártokban! :D

Kerek négyszög 2012.12.19. 23:26:34

@gatyusz2: Szerintem téged igazából az zavar, hogy vannak ellenvélemények is. Miért nem írod le egyenesen?

tábormegsemmisítő 2012.12.19. 23:26:38

@Totof:
Sok minden történhet, főleg annak, akinek mindent újra és újra be lehet adni. Egyszer Szabad Madárvonulás, egyszer Szolídvonítás, egyszer Millió ásítás, egyszer Humán lepattanás, aztán meg Borvirágos forradalom néven. Csak annyi idő kell, hogy közben átöltözhessen a színtársulat

Kerek négyszög 2012.12.19. 23:27:26

@komplikato: Ezt már csak a fides nem akarja...

Totof 2012.12.19. 23:33:05

@tábormegsemmisítő: Egyszer békamenet. Na azok szoptak be a legtöbbet a hülyeségből.

gatyusz2 2012.12.19. 23:39:37

@kerek négyszög: ahogy elnézem ez inkább téged zavar, máskülönben nem pazaroltad volna a fél estédet a kommentek megválaszolgatására. Az egészben amúgy az a szép, hogy mindenkinek lehet véleménye. Vagy nem ez az eszméd egyik alapelve? Nem kell feltétlenül valamelyik csordához tartozni. Remélem nincs harag.

sumbududumburu 2012.12.19. 23:42:09

"Van néhány oligarcha, aki élvezi,
hogy az állam megrendelésekkel tömi ki.
Az adófizetők pénzén, teszem hozzá."
www.quickmeme.com/meme/3s9euj/

RepLa 2012.12.20. 00:07:30

@Mária: Csodálom a kitartásod, hogy próbálod elmagyarázni a sok betonfejűnek az összefüggéseket. Néha én sem bírom, akkor az ilyen hosszú vitákat kerülöm. Woody Allen-nek van egy mondása (nem szó szerint idézem), hogy: sose vitatkozz hülyékkel, mert lehúznak a saját szintjükre, ott meg megvernek a rutinjukkal.

"Racionális kívánalom a kormány részéről, hogy aki az állam pénzén tanul, az dolgozzon is itthon." - volt a cikkben. Persze a cikkíró sem osztotta, és az indokával is egyetértek. Hozzátenném, hogy és a sok szakmunkás, aki szintén ingyen tanult szakmát, és immár külföldön van? Ők is visszafizethetnék azt a 2-4 évet, nem? És a sok általános iskolát végzett, aki már kiment, ők miért nem fizetik vissza azt a 8 évet? Mert akkor már nem értem, miért csak a felsőoktatásba járókat szopatnánk meg? Sőt pont azokat, akik ezt a befektetést többszörösen termelik vissza ugye, másrészt akik közt a legalacsonyabb a munkanélküliség, tehát leginkább eladhatóak még most is. Ezt mondjuk a fröcskölő nem diplomásoknak mondanám, már ha megértik. A másik gondolatom, a már diplomás fröcsögőknek lenne, elgondolkodnivalóként. Nekik, akik ingyen szerezték a diplomájukat. Ha az a gond, hogy az állam nem tudja finanszírozni, akkor miért pont a leendő diplomások képzésének díjába pakolja bele az önerőt, akiknek még nincs miből beletenniük? Miért nem azokkal kezdi, akik már diplomások, tehát mondjuk épp van miből törleszteniük? Miért rosszabbak a mai fiatal, leendő diplomások nálu(n)k, akiknek már van?
És mi van azokkal a már diplomásokkal, akik már külföldön vannak? Kutassuk fel őket, és ők is fizessék vissza?
Szóval annyira élvezem, mikor azok a generációk, akik így-úgy, rövidebb-hosszabb ideig ingyenes oktatás keretében lettek azok akik, most a jövő generációit kezdik el szopatni. Nemes emberi hozzáállás - lassan hányok a sok primitív féregtől.
És igen, mint a posztban is volt, inkább működőképes dolgokat (pl. oktatást, gazdaságot) kellene építeni, ahol ezek a problémák kioltódnak, nem rombolni és tiltani. Sajnos az a baj, hogy a primitív emberek csak ehhez értenek: rombolni és korlátozni. Mert ahhoz, hogy a semmiből valamit építs, ahhoz tényleg tehetség és ész kell, illetve kellene, ami náluk meg nincs. És ezt a deficitet pótolják szájmérettel, és hazafiasnak hazudott szósszal.

halavány 2012.12.20. 00:19:20

A nap vicce :

Vadai Ágnes MSZP-s listáról a parlamentbe került, ma DK-s képviselő, "hozat" DK-s(!!!!!) ügyvédet a "független diákoknak"

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Anyátok picsája! 2012.12.20. 00:34:45

Elfogyott a pia a romkocsmában, vagy miért zajongtok csöves ingyenélő faszparittyák?!
Húzás tanulni a gecibe mert szétbaszom a redvás pofátokat, ha mégegyszer elkések miattatok a melóból!!!

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.20. 00:40:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Épp egy agymosott nácibarom pofázik droidokról... izgi vag, na .... :DDD

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.20. 00:41:24

@Anyátok picsája!: te! Egy munkanélküli hogy tud elkésni a melóból?

windex 2012.12.20. 00:59:46

@moophlander: látom, benyaltad a kormány csaliját. ez a felvetés - ha olcsón tanulsz, itthon maradsz - azért gusztustalan, mert előlegezi, hogy a furmányos diák majd jól tanul itt - a mi pénzünkön, ugye - aztán meg jól lelép. és pontosan arra játszanak ezzel, hogy ekézzék a diákokat, hoszen most ők a leghangosabb ellenség. és te már el is hitted, fenntartás, kétely, és gondolkodás nélkül. a dologgal kis gond van: a felvetés szerint ez egy akció. pedig nem az, ez reakció. reakció a diploma utáni meglehetősen kilátastalan anyagi viszonyokra - amit most még fűszeeztek volna a diákhitel terheivel -, ha egyáltalán van munka. tehát nyugaton miért nem húznak el az egyetemeket végzettek? mert a diplomát - vagyis amit jelképez, a tudást és befeketett munkát - értékeli a társadalom. hát itt nem értékeli, és ez nagyrészt a "politikusoknak" köszönhető. és most büntetéssel akarják megakadályozni azt, amit megelőzéssel kellene. honnan is ismerős ez a mentalitás? ja, emlékszem, a szocializmus rendőrei csinálták ezt: megelőzhették volna a baleseteket, de inkább kockáztatták, hogy megtörténik, viszont ők elbújtak és várták, hogy ki mikor hibázik és akkor jól megbüntetik. de ez már csak hab a tortán. na, sokat foglalkoztam a témável, de csak azért, hogy tudd, mihez tapsolsz

windex 2012.12.20. 01:02:17

@fidesz = népirtó csőcselék: ne reagálj rá, negligálni kell, szint alatt van :-)

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.20. 01:05:29

@windex: Engem szórakoztatnak ezek az értelmifogyatékosok. :-)
Nélkülük baromi unalmas lenne az összes blog.

windex 2012.12.20. 01:27:38

@kerek négyszög: nem vagy pontos. a részletek, azok a huncut részletek!

windex 2012.12.20. 01:28:32

@fidesz = népirtó csőcselék: akkor meg hecceld rendesen, ne végezz fél munkát! hadd habozzon a szája! :-)

Poha 2012.12.20. 02:05:36

Jesszom itt is milyen fizetett agymosott droidharc, azt a qrva ... :-))))))

nland 2012.12.20. 02:36:08

1.megmozdul a diák, mert ingyen akar tanulni mint sokan előtte
2. megmozdul a tanár mert ha kevesebb a diák kevesebb lesz a pénze, vagy nem lesz állása
3. megmozdulnak a rektor, mert a forráskivonás fizetéscsökkentéssel vagy elbocsátásokkal járna és támogatja a "közfelkiáltásos" rektorválasztást, mert akkor a diákok az ismerősre/belső emberre - ki enged neki többet-re szavaznak nem valami "ismeretlen külsősre" így bebetonozódik az eddigi székbe

Az 1. pont erkölcsileg teljesen méltányolható lenne ha nem nőtt volna a 50%-ról 80%-ra az államadósság (annak felvétele és generációjuk jövőjének "eladása" ellen akkor a diákok nem tüntettek - pedig jelentős részben ennek következménye a mostani helyzet), így amikor minden réteg ebből a teherből részt vállal, nekik is kell.
(ha igazságtalannak érzik kérdezzenek meg egy nyugdíjast aki 40 évet dolgozott azzal, hogy majd "jól fog élni" és most küzd a megélhetésért...erkölcsileg nekik is több járt volna mégis viselik megnőtt államadósság terheit ők is)

A 2.-3.-asok a 2003-2009 közötti hitelfelvételből támogatott fizetésemeléseknél és "többletforrás adásnál" nem tiltakoztak (mint ahogy a hitelfelvételek ellen sem) és EZT tekintik alapnak, miközben a "hitelből emelés" volt a nem korrekt lépés, így bármiről beszélni csak egy alacsonyabb forrásbázisról indulva korrekt (a forráskivonás a 30%-al megnőtt államadósság miatt őket is érinti)

4. A "röghözkötés" erkölcsileg nem korrekt ez igaz, de a gazdasági helyzet és a 80%-os eladósodottság miatt igen.
Ha nem tetszik ne felejtse el senki, hogy EZT A JÖVŐT ADTÁK EL PILLANATNYI ÉRDEKEKÉRT A HITELFELVÉTELEKKEL.

Tehát ha a nagyon öntudatos szónokoknak a társadalmi felelősségvállalás jelent valamit akkor nézzenek picit magukba...és ne csak a MOST(!)-nak éljenek hanem viseljék a terheket, mint bárki más...

Exploiter 2012.12.20. 03:08:08

@nland:

A sok marhaságra nem is reagálok, de a többi hasonszőrű agyhalottal vitassátok meg, hogy min fog segíteni az országban, ha Kiss Pityuka végzett hallgató itthon él (?) majd munkanélküliként, szociális juttatásból, nem pedig mondjuk Londonban?

Áruljátok már el, de komolyan, mitől lesz az jó nektek?

röhögő 2012.12.20. 04:04:29

@nland: "ha igazságtalannak érzik kérdezzenek meg egy nyugdíjast aki 40 évet dolgozott azzal, hogy majd "jól fog élni" és most küzd a megélhetésért...erkölcsileg nekik is több járt volna mégis viselik megnőtt államadósság terheit ők is"
- Khmmm... nem látom hogy csökkentek volna a nyugdíjak.
Sőt.
Mellesleg az államadósságból 3000 milliárd volt az ő 13. havi nyugdíjuk.
Továbbá. Akkor ő termelt, negyven év alatt sokat termelt.
Sok fogyastásra alkalmas terméket.
Ja. filléres gázárakon, 5-10 dolláros hordónkénti olajárakon. Ma az ő eltartásuk sokkal több erőfeszítésbe kerül a tízszeres energiaárakon.

röhögő 2012.12.20. 04:12:59

@yatumux: @dr. mesterseges szinezek: yatumux barátunk annyira felső vezető, hogy ő a saját írása szerint benne van az üzleti élet "sürűlyében". Így ahogy idéztem. Képzeld el mennyire pallérozott elme az aki a birtokos ragot ly-al írja. :-))
A sürűről nem is szólva.
Ja és az angol nagykövettel szokott beszélgetni.
Hopp, nincs is angol nagykövet, csak brit! :-))

röhögő 2012.12.20. 04:15:50

@Anyátok picsája!: Igen, hallottam, a FŐKEFE-nél megkövetelik, hogy az utcaseprők időben kezdjenek.

röhögő 2012.12.20. 04:23:42

@MetroGoldwinMayer: "minden héten máshogy hívják ugyanannak a kéttucat tetühintásnak a csoportosulását"
- Ahogy én is unom az új és új nickeken regisztráló nácikat.

purplehaze 2012.12.20. 04:40:51

@Exploiter: Jól írod! De azért két oldala van a dolognak. Mert ugye állami pénzből tnaulnak tehát valahol talán elvárható hogy itthon tanuljon. A másik része, miért ne menjen el külföldre ha itthon nem talál munkát. Vagy több évnyi tanulás (pl. orvosok) megalázó fizetést kapnak. Nem egyszerü a kérdés! De én inkább a diákok oldaláról nézem. Ha ilyenek az itteni vállalkozások vagy állami cégek hogy finoman szólva pöcs fizetést adnak. Akkor naná hogy nézzenek körül külföldön!

M_R 2012.12.20. 04:47:01

@nland:

"Ha nem tetszik ne felejtse el senki, hogy EZT A JÖVŐT ADTÁK EL PILLANATNYI ÉRDEKEKÉRT"

Ezt a mostani kormányodra is igaz. Pillanatnyi érdekek miatt magasról tesz arra hogy mi lesz 3, 5 vagy 15 év múlva....

Csak ámulok és bámulok 2012.12.20. 04:50:34

Egyet azért ne felejtsünk el, nevezetesen a felsőoktatásban végrehajtandó megszorítás gyökere vagy oka a gazdasági szabadságharc finanszírozásában, egész pontosan az egykulcsos Szja miatt a költségvetésből a felső tízezer zsebébe átpumpált milliárdok miatt van.
A szlovákok már belátták, hogy az egykulcsos adó:

(lassan írom, hogy mindenki megértse) HÜLYESÉG.

"Oszt jónapot!"

M_R 2012.12.20. 04:51:52

@RepLa:
" inkább működőképes dolgokat (pl. oktatást, gazdaságot) kellene építeni, ahol ezek a problémák kioltódnak, nem rombolni és tiltani. Sajnos az a baj, hogy a primitív emberek csak ehhez értenek: rombolni és korlátozni. Mert ahhoz, hogy a semmiből valamit építs, ahhoz tényleg tehetség és ész kell, illetve kellene, ami náluk meg nincs. És ezt a deficitet pótolják szájmérettel, és hazafiasnak hazudott szósszal."

Pont ezért mennek el az orvosok, mérnökök, szakmájukhoz értő szakmunkások: mert elegük van ebből a magyarosch hazaffysággal nyakon öntött maszlagból...

csavari 2012.12.20. 05:29:55

Nem fogtok kapni ingyen drogot! Ahogy az üzemanyag is sokszorosa a taxis sztrájkhoz képest, a drog árát is felverik majd a dílereitek, jó balekok vagytok. Igaz a szüleitek egy csapatban játszottak mai kormánnyal és csak eszköznek használnak benneteket. Amikor valóban tüntetni kellett volna az ország érdekében sehol nem voltatok, csokolgattátok a gyurcsótány meg a libajnai seggét! Még csak a csőcselék minősítést se érdemlítek meg, söpredék vagytok!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.20. 06:12:36

@csavari: Gondolkodni felétek se szokás, mi? Aki most 18 éves és egyetemre menne, annak szerinted 12 évesen ki kellett volna mennie a randalírozó szkinhedek közé tüntetni?
Akkor sem volt rosszabb helyzetben az ország...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.20. 06:21:19

@nland: A nyugdíjasok többsége nem dolgozott 40 évet. Pár éve még 57-58 körül mentek nyugdíjba, hiába volt már akkor is 60 felett a korhatár. És tegyük hozzá, hogy az ő idejükben nem jutott minden dolgozó emberre egy nyugdíjas, akit el kellett tartania.
A küzdelemről meg annyit, hogy nem igazán tudnék rosszul élő nyugdíjast felsorolni. Ismerek olyanokat, aki értelmiségiként dolgozott, 200 ezer felett van a nyugdíjas és olyat is, aki gyárban futószalag mellett dolgozott, nincs gyereke, de valahogy neki is futja az orvosok zsebébe csúsztatott tízezres kötegekre...

csavari 2012.12.20. 06:35:11

@Távmunkás:

Te hülye gyerek ataxis sztárjk 90-ben volt. Csak arra utaltam, hogy akik most a drog hatására kimentek az utcára ugyanolyan balekok! 2006-ban nem szkinhedek tüntettek a főnökeid hazugsával szemben hanem azok akiknek elegük volt a hazugságaiból és rablásaiból! A mostani tüntetés akkor lenne korrekt ha az összes "oktatást" lezüllesztő söpredék mádl-görgey-hiller-kuncze-magyar-pokorni ellen szólna!

midnight coder 2012.12.20. 07:22:28

"Racionális kívánalom a kormány részéről, hogy aki az állam pénzén tanul, az dolgozzon is itthon. Én viszont azt mondom: teremtsen a kormány olyan helyzetet az ország viszonyaiban, hogy megérje itthon dolgozni, ne pedig erőszakkal érje el az itthon maradást. Kapjon annyi pénzt orvos, tanár, balneológus, ápoló és fizikus, amennyit megérdemel, és akkor nem fog elmenni."

Kedves elvtárs! Van egy rohadt rossz hírem: ilyet a következő 40 évben ebben az országban senki nem fog produkálni, bárki lesz is kormányon. Egy informatikus mérnök ma is megkeres itt bruttó 500 ezret, de ez lószar ahhoz képest hogy az EU-ban ugyanezért - akár ugyanannál a multinál mert hazai fejlesztés egyre kevésbé van, maradnak a multik - megkapsz 1.5 milliót. És az EU is öregszik, a gyerekek ott is lusták hasznos dolgot tanulni, azaz kell a nyelvet beszélő, használható diplomával rendelkező polgár - lesz helye a gyereknek ha elmegy.
Ezzel a magyar munkaerőpiac soha nem fog tudni versenyezni. Ahol tudhatna, az az orvosok, tanárok és más közszolgák. Csakhogy, ha ehhez 2-3x annyi TB-t kell befizetni, akkor még az a maradék pici versenyképessége is megszűnik az országnak ami van - épeszű ember már így sem nagyon hoz ide pénzt, egy brutális TB emelés kb. a csőddel lenne egyenlő.

kopaszállat vagyok 2012.12.20. 07:36:58

Látom pár fideszes k@csögnek minden rendben van.Miről beszéltek???
Szerintetek ez normális dolog hogy inkább huligánoknak építünk stadionokat ,amiből jó ha 50 év alatt megtérülnek a költségei nem pedig az oktatásra fordítják?

Persze a narancsködös elmétek nem látja azt hogy a cél az hogy buta,agyhalott,semmilyen öncélú gondolkodó ne legyen ebben az országban .Majd ők megmondják mit,mikor,merre !!! Ez a kezdet a diktatúra fele.
Közben meg nem is nokia dobozokkal (azok már kicsik) hanem markoló géppel nyúlják le a lóvét.
Ó csak egyszer kerüljön elém egy elvakult fideszes akit megszopatott,átvert szeretett vezére,munkáját és/vagy házát elvették,elvesztette ,még egy nyakast is adok neki nem csak sajnálatot !!

Hajrá fiatalok,tiétek a jövő,ne hagyjátok hogy becsapjanak.

Uff !!(ez egy dakota közmondás volt ) hehehehehe

midnight coder 2012.12.20. 07:49:12

@kopaszállat vagyok: Nem az a gond, ha az oktatásba megy a pénz, menjen. De egyrészt csak olyan szakokra ami iránt van is kereslet - ha valaki média-fallabda szakon végez és egész életében hamburgert árul utána ahelyett hogy ha nem alkalmas normális diploma megszerzésére akkor szakmát tanult volna, az leginkább saját magával baszik ki.
Másrészt ha valaki szerez egy használható diplomát közpénzből, akkor az itthon helyezkedjen el - ha olcsóbban is, mint nyugaton. Vagy legalább fizesse ki a képzésének a költségét. De ha én elmegyek a hazai bruttó 500 ezer helyett az angolokhoz szoftverfejlesztőnek 1.5 millióért, és állam bácsi fizette a tandíjamat, akkor ugyan már csengessek valamennyit vissza annak a hülye polgárnak aki a képzésemet fizette az adójából. Hozzáteszem, ez még akkor is bukta az országnak, mivel ha a népességből elmegy az összes tehetséges fiatal, akkor az mindenképp az ország bukásához vezet. Nem véletlenül csináltak vasfüggönyt anno az elvtársak - rájöttek, hogy e nélkül kiürül az ország. Ma ugyanez a probléma áll fenn, és nincs vasfüggöny. Bukta lesz elvtársak, hosszú távon, nagy bukta. És nem (csak) a fidesznek.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.20. 07:52:21

@Mária: Például a BKK kishajóforgalma. Télen is üzemeltetni kell, holott nincs utas, mert a kikötőkre ilyen feltétellel kértünk pénzt. :-)

kopaszállat vagyok 2012.12.20. 08:00:19

@midnight coder:
Igen, van benne igazság, de ! ne felejtsd el hogy tele zsebbel qvára nem érdekli őket hogy elmész vagy maradsz mint a mostani munkahelyek zöme.Nem tetszik? lesz@rják hogy 10 éve csúcs munkaerő vagy ,kitesznek minden lelkiismeret nélkül....1 nap alatt. Van 20 másik jelentkező kevesebb pénzért .
Nincs megfizetve a munkaerő ,ennyi az egész ! Tessék rendes fizetést adni minden szférának és kevesebbet lopni talicskával és hidd el senki nem akarna UK vagy Német-ó -ba elmenni ,max nyaralni.
De mit látunk? felesleges pénzpazarlás,tek 20 milliárt? ehhh, mi a tökömnek ? annyira veszélyeztetettek lennénk?
több milla prémiumok ? Vitézy D .szegényke, 8 milla mert olyan jól dolgozik ? Röhögnöm kell .....a BKV buszok meg szétesnek ,4-es metró lopásokon kívül még sehol nem tart és sorolhatnám.Na ezeket meg kell szüntetni és akkor az emberektől is elvárni hogy maradjanak egy igazságos rendszerben .
És félreértések nélkül , nem érdekelne a Dávidka 8 milla prémiuma ha kapnék olyan bért amiből tisztességesen megélhetnék ..és ugye tudnám fizetni gyerekeim tandíját! De amíg ezek az állapotok vannak ellenzem.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.20. 08:01:08

@yatumux: Nektek mindenki balos, aki húsz centinél távolabb van Orbán segglyukától.

Rendíthetetlen Álamkatona 2012.12.20. 08:06:27

Na, most olvasom itt a kommentek között, hogy drog hatására tüntetnek. Van még valami?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.20. 08:08:22

Ehe mindenki balos! Imádom ezt az általános műveltséget nélkülöző zsúrnalisztikát Budapesten!

Nos: Hivatalos elhelyezkedési érték:

- Szegények, munkások , parasztok képviselete: Baloldal! -Munkás érdekvédelmi szakszervezetek képviselete: Szélsőbal
Vallások, céhek, kisvállalkozók képviselete: közép
-jobboldal: nemzeti érdekek képviselete, iskolák, egészségügy, militáris erők, szóval állami szervekképviselete
-szélsőjobb: Gyárosok, bankárok, kereskedők, szóval a pénz képviselete

Tehát Fidesz-Jobbik baloldal
Kisgazdák, kereszténydemokraták, közép,
LMP: fasiszták fullajtárja: Jobb
MSZP-DM: szélsőjobb, fasiszták!

kopaszállat vagyok 2012.12.20. 08:09:50

@Rendíthetetlen Álamkatona:

Vagy nem lóg a nappaliban OV portréja :D

Shit.....most látom ,majdnem narancs színe van a függönyömnek ....najó csak majdnem ... leszedem :D

Steve123 2012.12.20. 08:23:16

Félve értek egyet a tandíjjal és az alábbi bejegyzéssel. Jó lenne, ha nem lenne rá szükség, de van.

kerdezzbatran.blog.hu/2012/12/09/ingyenes_felsooktatast_ingyenes_sort

Ha végtelen az állam pénze, akkor senkinek sem fájna az ingyen busz a nyugdíjasoknak, vagy, hogy a rendőrök hamar nyugdíjba menjenek.

genyamagyar 2012.12.20. 09:22:59

Girnyó-Szász azt nyilatkozta reggel a tv-ben, hogy ha húsz évvel fiatalabb lenne, ő is menne tüntetni.

És vajon milyen transzparenst vinne? „Orbán Viktor takarodj!” ? Esetleg „Girnyó-Szász ne hazudj!”

:DDDD

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2012.12.20. 09:33:19

@nland: Remélem Simicska , Nyerges, Kóka, stb.. Meg a sok tolvaj korupt politkus is viselni akarja, sőt elsősorban nekik kéne viselni. Igen miért is nem a politikusok fizetésén kezdjük a spórolást. Mire fel keres mondjuk egy Szijártó havi 2 milliót, mikor meg lehet élni 47 ezerből is. tessék csak annyiból kijönni, ha nem tetszik el lehet menni a sunyásba.

Ha válság van nem építünk stadiont két ballábas focistáknak. A kézis lányok legalább egy bronzot hoztak a balfasz focistáink meg csak a pénz viszik. Ha válság van nem propagandásodunk el milliárdokat. Ráadásul mennyivel is csökkent az államadósság, nyugdíj kasza einstand ide oda, szinte semmivel. Ha spórolunk akkor nem hozzunk létre olyan mérték bürokráciát olyan mértékű plusz költséggel amire nem telik.

Remélem ismered a közmondást "bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű". Na ez a mai kormányunk sajnos.

reszeg tengeresz 2012.12.20. 09:36:44

Ujujujuj! Libas media tizezerrel porog, hogy minel jobban habosra keverje a szart! :D
Elmondom gyerekek hiaba. Mert meg mindig ez a kisebbik rossz, parszaz libsi diak frocsogese meg senkit nem erdekel igazan.

midnight coder 2012.12.20. 09:37:40

@kopaszállat vagyok: Az amit állam bácsi felső szinten osztogat nem tétel. És alapvetően nem állam bácsi határozza meg a béreket, hanem a munkaerőpiac. Amíg az országban kevés a munkahely és sok a munkaerő, addig alacsonyak lesznek a bérek. Tetszettek volna normális gazdasági környezetet csinálni - kb. a gengszterváltás óta. De hogy ezt 20 éven belül nem hozza neked helyre senki, abban biztos lehetsz.

midnight coder 2012.12.20. 09:39:09

@Con Storm: Nehéz ügy. A baloldal arról szól, hogy adóztassuk jól agyon azokat akik dolgoznak hogy eltartsuk a segílykéseket, mert társadalmilag ez igazságos.

Macropus Rufus 2012.12.20. 10:06:07

sok mindenben egyetértek a diákokkal, de a röghözkötést nem engedném eltörőlni.
Ui. most arról van szó, hogy ők nem fizetnek okés. De utánna meg oda megy ahhováa akar? :o na áljon meg a nászmenet.
Ezek az elmenő gyerekek több milliárd forintban vannak, amit jobb helyre is lehetne kőlteni.
Ha egy társadalom pl. engem finanszíroz az oktatásban az azért van mert szüksgük van az én tudásomra. Erre faképnél hagyom őket, hogy két határral arrébb többet keressek, DE ha a társadalom nem fizette volna a tanulmányaimat, akkor mehetnék utcát seperni bárhová. Ezért nem tartom jó lépésnek a röghözkötés eltörlését.
Ha a nép fizeti a tanulmányait akkor ott és annyit fog dolgozni amennyit a nép mond neki. Ennyi. 4 év nem a világvége. Aztán mehet amerre lát.
Arra hivatkzoni, hogy az állam teremtsen olyan feltételt, hogy itthon maradjon, hülye érv. Hiszen eleve az álam tette lehetővé, hogy tanúlhasson, erre aki az állam pénzén tanúlt még követelőzik és fenyeget, hogy elmegy innen??? Most akkor a farok csóválja, vagy mi a f@sz?

De választhat, ha kifizeti amibe a képzése kerűlt, oda megy ahhová akar. Ez ilyen 1xü.
Csak ez sok diáknak nem tetszik. Ingyé járni egy 1millió/éves képzésre 4 évig simán jó nem? Aztán meg megyünk a csába innen, mert itt szar. Az ok okozat összefüggés eszekszerint nem megy a diákoknak: ha nincs állam aki fizetné, akkor ő nem járna sehová.Ergo: amíg az állam pénzén tanult addíg a finanszírozójának joga van megkövetelni dolgokat. Érdekes, amikor a cég beiskolázza a munkatársát és akiköti, hogy akkor 5 évig nálam fog dolgozni, akkor sneki nem lázad, hogy milyen jogon is követeli ezt meg egy cég... a cég = állam beosztott = diák.

A többivel viszont egyetértek. Azért csunyán átvágta őket a Vitkátorunk. Nem lesz tandíj mi? Még szavazás is volt róla. Akkor most milyen alapon vezeti be? Akkor a nép leszavazta a tandíjjat. Most milyen indokokra hivatkozva vezeti be?

De akkor itt a következi: ugyan ebben a szavazában mondtunk nemet a 300Ft-ra is... Mint ugye a tandíj is jóval magasabb mint amit a Gyurcsányék javasoltak, ebből következik ha lesz vizitdíj az sem 300Ft lesz... Lehet lesz 600, viszont minen alkalommal és nem térírtik vissza a folyamatosan orvoshoz járóknak (pl. krónikus betegek)

apanna 2012.12.20. 10:12:31

Amióta megláttam a TV ben a DK tömörülést, Vadait, és Szanyit, azóta leszarom a diáktüntetést is.

Aki azt mondja, hogy nincs benne az ellenzék keze, az hazudik....

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.20. 10:37:31

@csavari: Te most komolyan nem 2006-ban, hanem 1990-ben vártad volna el az akkor még meg sem születettektől, hogy kimenjenek tüntetni??? Súlyosabb eset vagy, mint gondoltam... Bár lehet, hogy nem a tüntetők vannak drog hatása alatt, hanem te :)

Tudod, tüntetni a kormány ellen szoktak, mert ők vannak hatalmon, ők tudnak bármin változtatni, nem az ellenzék. Amúgy nem lenne túl ízléses a tavaly meghalt Mádl ellen tüntetni...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.20. 10:39:42

@reszeg tengeresz: Ez hogy működik? Minden gazdag gyerek konzervatív, fizetik a szülei a tandíjat és minden szegény gyerek liberális, ne menjen egyetemre? A gonosz ballib milliárdosok gyerekei hova tartoznak?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.20. 10:42:44

@apanna: Utólag próbálnak csapódni, mint minden ellenzéki megmozduláshoz. Nem tűnt fel, hogy a DK akciói senkit sem érdekelnek, ezért ha bárki más csinál valamit, akkor Gyurcsányék azonnal megjelennek, hogy ők is szerepeljenek? Tipikus példa a mostani tüntetés mellett amikor az LMP-sek a parlament előtt tüntettek és Gyurcsány is odament hozzájuk és kiprovokálta, hogy elvigyék a rendőrök...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.20. 10:46:46

@Con Storm: A szélsőjobbot rosszul kategorizáltad, mivel annak tipikusan a gyári munkások és a munkanélküliek adják a bázisát. Vajon miért akkor erősödnek meg, amikor nagy a munkanélküliség?
Szélsőjobboldali bankárt még nem igazán láttam, de a kereskedők is tipikusan baloldaliak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.12.20. 10:51:52

@halavány: Szép próbálkozás, de nem kérnek belőle:
'A helyszínen feltűnt Török Zsolt az MSZP szóvivője, Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője és Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke is. A szervezők hangosbeszélőn szólították fel őket a távozásra, mondván, nem kérnek politikai pártok támogatásából. A tüntetők azt skandálták: 'Függetlenek vagyunk, függetlenek vagyunk".'

dr. mesterséges színezék 2012.12.20. 10:59:23

@röhögő: Jómagam vezető sem vagyok és az angol nagykövettel sem szoktam beszélgetni, de volt és van szerencsém mindenféle méretű vállalat mindenféle szintű vezetőjének írását olvasni olyan helyzetben, amikor nem támogatja sem helyesírásellenőrző, sem titkárnő, vagy támogathatná, de nincs arra igénye, hogy ilyesmivel szöszmötöljön, és azt kell mondanom, hogy a mindenkori sarki zöldségestől pusztán írás alapján csak igen nagy hibaszázalékkal különböztethetők meg.
Mo. a hárommillió potenciális álamfő országa.

sárkányfő 2012.12.20. 11:01:48

@apanna:

Te hazudsz, és már figyellek egy ideje, te nagyon sokat hazudsz.

A tüntetők kifejezetten eltaszítják maguktól a pártokat, ennek sok jele van ez is:

"A tüntetők között feltűnt Török Zsolt, MSZP-s képviselő és Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője. A hangsobeszélőn ezután ismét bemondták, hogy nem kérnek politikai pártiok támiogatásából. A tömeg ezután azt skandálta, hogy "takarodjatok, takarodjatok". Ezután ismét demokratikus fordulat következett: megszavaztatták a tüntetőket erről, akik közfelkiáltással szavazták meg, hogy nem kérnek a politikusokból, majd azt kiáltották, hogy "függetlenek vagyunk, függetlenek vagyunk". "

index.hu/belfold/2012/12/19/ulosztrajk_a_szent_istvan_gimnaziumban/?p=6

Erről a hazugságodról ennyit.

A másik hazugságod, hogy emiatt szarod le a tüntetőket. Nem, te utálod a tüntetőket, és az ürügyet keresed a lejáratásukra. Amolyan fideszes karaktergyilkos szeretnél lenni. Most ez a DK-s, szoci hazug lejáratásod nem jött be, majd próbálkozol mással.

sárkányfő 2012.12.20. 11:06:19

"A hírekben több helyen olvashatjátok, hogy az előállított három emberből kettőnél kést találtak. A kés egészen pontosan egy svájci bicska volt, amit az egyik diák táskájában találtak a rendőrök. Gratulálunk a rendőrségnek a "korrekt" tájékoztatás miatt... "

www.facebook.com/Felsooktatas/posts/568056293209597

Macropus Rufus 2012.12.20. 11:17:14

@sárkányfő:
az is kés.... igaz 8cm-nél nem hosszabb a penge ezért hordhatod az utcán, de a bicska amiért így hívják még késnek számít. ;)
Az más kérdés, hogy náluk lehet minden következmény nélkül. Ez a törvény.
De a bicska az kés. Mint ahhogy a szekerce is balta. Ha a törvény azt írja, hogy baltát tilos vinni az utcán, akkor a szekerce miatt is elő leszel véve, mert az balta, csak másképpen hívják. ;)

Macropus Rufus 2012.12.20. 11:23:04

@sárkányfő:

+ még egy hír:

index.hu/belfold/2012/12/20/nem_voltak_kesek_az_eloallitott_tuntetonel/

nem volt nála semmi. Tehát akkor már indúl is a hírgyártás. Egy bicska volt nála ami nem is kés. Honnan jött ez??
A jegyzőkönyvben nem szerepel semmi ilyen.
Nem kellene feleslegesen híreket gyártani!

A Facebook meg egy rakat pletykásember gyülekező helye. Nem releváns hírforrás.

nemecsekerno_007 2012.12.20. 11:29:51

@tábormegsemmisítő:

A lébecolás legjobb példája a T. Márk HÖK vezető. De sorolhatnám a pártkatonákat, felügyeleti bizottsági tagokat etc.... Ebben az országban a lébecolók vs. dolgozók arányával van baj, csak sajnos sokkal kevesebbnek gondoljuk a lébecolók mennyiségét :(

Wallenberg 2012.12.20. 11:33:38

Lehet nem kéne ennyi kárpótlást fizetni múlt évezredben történt dolgokért, és ha valaki nem dolgozik, csak gyártja a gyereket meg bűnöz azt se kéne támogatni. Lehet akkor megoldódna nagyon sok probléma. Jutna pénz felsőoktatásra is??

Lencsés István 2012.12.20. 11:34:07

A kormány nincs bajban .

Le_Penseur 2012.12.20. 11:49:05

@Wallenberg:
Tudnál konkrét összegeket írni, hogy mennyi megy el
kárpótlásra a "múlt évezredben történt dolgokért", mennyit fizetünk azoknak, mennyit kap az "aki nem dolgozik, csak gyártja a gyereket meg bűnöz"?

Számszerűen vagy a GDP százalékában is megfelel!

sas70 2012.12.20. 12:05:34

Én egyetértek a tandíjjal, 2008-ban is egyetértettem! Csak sem akkor, sem most nem úgy, ahogyan be akarták-ják vezetni, ill. bevezették. Sajnos nem megkerülhető, hogy szaros, nyűgös, aprómunkával egy teljes oktatási koncepciót dolgozzanak ki. A diákok sem csak a tandíj ellen tüntetnek, hanem az ellen, hogy nincs egy koherens koncepció a teljes oktatásban. Egy általános iskolát végzett gyereknek ma el kell döntenie, hogy mi lesz, ha "nagy" lesz. A baj csak az, hogy még azt sem tudja 14 évesen, hogy akkor éppen micsoda!? De mondjuk eldönti, hogy mi szeretne lenni, aszerint választ középiskolát, de mire elvégezné mindent megváltoztatnak és amit korábban eltervezett az mind dugába dől. Persze, hogy ez után kicsit pipa, meg a szülei is idegesek lesznek. Ezt nem lehet így csinálni, itt emberi sorsokról is döntés születik. És akinek ez nem világos, az nem való döntéshozói helyzetbe! Az menjen trágyát hordani, vagy wc-s néninek, ne miniszternek!

Anyátok picsája! 2012.12.20. 12:19:22

@fidesz = népirtó csőcselék: Kuss köcsög! Szeretnél te ilyen melót.

@röhögő: Amikor a csajodat FŐKEFéltem arra gondolsz? Te szerencsétlen bánatos birka.

dr. mesterséges színezék 2012.12.20. 12:51:04

@Macropus Rufus: "nem volt nála semmi. "

De lehet, hogy kamaszként jedi akart lenni.

kekec8 2012.12.20. 13:13:38

Milyen tüntetés? Van tüntetés?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.20. 13:49:55

én is tennék ilyen messzemenő megállapítást, igenis elvesztették a 2014es választásokat.

tomwar 2012.12.23. 20:41:34

@porte: A fontossagi sorrenddel van a legnagyobb baj. Fontos a sport, de nem MINDENARON.
süti beállítások módosítása