
Lázár János után újabb kormánypárti politikus, ezúttal Rogán Antal fejtegette a Nemzet-csoport kapcsán: “csak a vak nem látja, hogy egyébként ez a három orgánum egyre közelebb kerül a szélsőjobbhoz, illetve a szélsőjobb nézeteihez.” Korábban Kövér László nyilatkozott arról, hogy “a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként, ahonnan támogatást nem, ellenben támadást, indokolatlan bírálatot bármikor kaphatunk.”
Nyilván az üggyel kapcsolatos politikusi megnyilvánulások egy része színtiszta cinizmus: ilyen volt például, mikor Lázár azt ecsetelte, hogy a HírTV diszkriminálja a kormánypárti megszólalókat. (Mindezt azután, hogy Orbánék be nem vallott bojkottot hirdettek a Nemzet, a HírTV és a Lánchíd Rádió ellen Simicska kirohanásai miatt.) Ugyanakkor feltehetőleg a politikusok és a közélet más szereplői is elhiszik, hogy a Nemzet-csoport egyik percről a másikra átment/átmehet kormányellenesbe, csak mert Simicska úgy akarja. Ha pedig Puzsér Róbert múlt heti, Tapolcáról, Jobbikról és TGM-ről szóló publicisztikájának visszhangját nézzük, azt látjuk: sokan még azt is komolyan gondolják, hogy hirtelen bekövetkezik a jobbikos fordulat. Sőt, hogy már be is következett.