Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

A keletről jött ember

2015.01.12. 14:01 | Írta: trg

A zsebre tett kéz az egy dolog, nézhet ki jól is (az, hogy Orbánnak nem áll jól, más kérdés). Az, hogy valaki kövér megint egy másik dolog, sok mindentől lehet és alapvetően bunkóság rajta röhögni (még akkor is, ha a kiröhögött illető saját bevallása szerint a kövér katona a halála).

Ha valamiről a kép kapcsán beszélni akarunk, akkor az legyen inkább a nyakkendő csomója és hossza, vagy a kigombolt zakó (mondanám, hogy úgy általában a rosszul méretezett öltöny, de ezzel a kihívással láthatóan másoknak sem sikerült megbirkóznia). Szóval beszéljünk arról, hogy a miniszterelnöknek sikerült úgy felöltöznie, mint az egyszeri parasztnak ha operába megy. Így vonult el a Köztársaság Menetére kifejezni a szolidaritását a franciákkal, mindezt úgy, hogy közben ő (majd lelkes követői) példátlanul primitív módon böfögték bele a világba a bevándorló- és iszlámellenes nézeteiket.

Beszéljünk arról, hogy amikor a nyugati politika egyik legfontosabb törekvése, hogy megnyugtassa a közvéleményt, hogy az emberek ne forduljanak a bevándorlók (és leszármazottaik) ellen és ne alakuljon ki egy még komolyabb konfliktus, akkor "Európa erős embere" olyan mondatokat süt el, amilyeneket a rasszista nagybácsik szoktak két fingós vicc között. Nem zavarja az sem, hogy miközben gazdasági bevándorlóktól félti az országot, aközben az állam pénzért árul letelepedési kötvényt.

Beszéljünk arról is, hogy Orbán Viktor mondatait azért is nehéz értelmezni, mert Magyarország a bevándorlók számára nem célország, hanem csak egy kis kellemetlenség Románia és a nyugat között, ugyanakkor a nyugati (különösen brit) kollégái tudnának neki mesélni a kelet-európai gazdasági bevándorlókról.

És végül beszéljünk arról, hogy miért én érzem magam szarul azért, amiért az engem képviselni hivatottak nem tudnak úgy viselkedni, ahogy az egy európai emberhez méltó lenne.

Kép forrás: Orbán Viktor facebook profilja

Tetszik amit csinálunk? Kövessetek minket Facebookon és ask.fm-en, valamint csekkoljátok le a Kinjás oldalunkat is.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: orbán viktor bevándorlás

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr467064751

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.01.12. 15:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása