Nem-nem, most nem a Párbeszéd Magyarországért nevű mandátumrabló LMP-szakadár platformról/kft.-ről/pártról fogok szólni, hanem egy meglehetősen általános jelenségről. Arról, hogy már az ellenkező politikai szekértáborokba lassan-lassan besoroló fiatalok sem képesek normális hangnemben beszélgetni egymással, újratermelve a régi törésvonalakat.
Történt ugyanis,
hogy a Jobbklikk Facebook-oldala kommentálta azt a hírt, miszerint egy HaHás ifjú mozgalmár „felakasztotta magát”. Ezt írta a Jobbklikk: „Tiltakozni, érdeket képviselni, tüntetni és azt üzenni, hogy valakiket csak egy nyakra tekert kötél tart Magyarországon, egy kicsit más dolog. Utóbbi meglehetősen gusztustalan lépés”. A poszt alatt a röghözkötés néven elhíresült hallgatói szerződések Alaptörvénybe tervezett beemelése kapcsán alakult ki vita.
Ehhez szólt hozzá Kiss Ádám, a Hírszerző, majd a HVG publicistája, aki szerint – miután tanulmányozta a szocialista múltat – minden előző rendszeri kordokumentum a NER-re emlékeztet: „Ugyanaz a kiüresített ideológia, kitalált eredményekből álló tündérmese nevében hadakozó impotens, arrogáns, paternalista, kézből etetős szerencsétlenség, amelyiknek egyetlen rövidre zárt érvrendszere van, a saját maga alternatív valóságában való feltétlen hit, és mindenki ab ovo hülyének (liberálisnak, hazaárulónak) nézése, aki mást gondol. Illetve minden olyantól való félelem, amit a papíron képvisel.” A Jobbklikknek címezve leírta, hogy „úgy viselkedtek, mint a KISZ, feltűnt?”, majd az imént idézett hosszabb kommentjében részletesen kifejtette, hogy a kormánnyal a röghözkötés kérdésében egyetértő Jobbklikk miért a hatalom kiszolgálója „(az IKSZ nevű lúzerekhez hasonlóan)”. „Most tényleg az van, hogy nem veszitek észre ezt az olcsó komcsi misztériumjátékot, amiben ti vagytok az egyik eldobható rongybaba (lásd a mentorotok, navracsics tibor, akivel hetente felmossák a kossuth teret), vagy nagyon is tudjátok, hogy miben vesztek részt, csak valamilyen oknál fogva mégis csináljátok tovább?” – zárja sorait Kiss.
A Jobbklikk reakciója sem maradt el színvonalban
Kiss Ádám megnyilvánulásától: „Van egy szomorú hírünk. Neked és a tánc- és illemtanárkar többi kiválóságának visszatérő, egyben rendkívül izzadságszagú kísérletezgetése arra, hogy a Jobbklikket és más barátainkat orbánozással, navracsicsozással és Alinsky mester egyéb ötforintos gyakorlataival hiteltelenítse, kudarcra van ítélve. Megértjük az irigységetek, amiért mifelénk könnyedén összejön több száz fiatal, hogy rendszeresen megvitassa az ország dolgait, miközben nálatok nyoma sincs a közösségnek. Szívesen adunk helyet a frusztrációdnak, de azt ne kívánd, hogy a morális kioktatást komolyan is vegyük”. Később pedig azon töprengtek, hogy miért foglalkoznak bizonyos újságírók fiatal konzervatívokkal, majd a Jobbklikk Facebook-oldal adminisztrátora hozzáteszi: „Neurotikus vonásokra utal, kissé irigykedő is, meg végtelenül unalmas. A söprögetést a saját házuk táján javasoljuk”.
Régi közhely, hogy a magyar társadalmat betemethetetlen árkok szabdalják minimum két részre. Ezen az évszázados szembenálláson mind Trianon, mind a Horthy-korszak, mind a szocializmus sokat rontott (ld. erről pl. a Két Magyarország [szerk.: Gombár Csaba, Volosin Hédi. Osiris, Budapest, 2005.] című tanulmánykötetben megjelent esszéket, különösen Romsics Ignácét és Kende Péterét).
Ám az évszázados szembenállás örökségében szocializálódó,
sérelmeket hangoztató és személyeskedő politikai kultúrát továbbvivő generáció alkotta meg azokat a köröket, amelyekben a rendszerváltás környékén, vagy azt követően születettek újratermelik ezeket az ellentéteket.
Ennek eredménye a fenti csörte is, amelyből csak úgy sugárzik, hogy mindkét fél lenézi a másikat, nem veszi figyelembe a másik által hangoztatott észérveket, csupán személyeskedésbe átcsapó módon leszólja a „beszélgetőpartnerét″.
Így viszont hosszú távon nem lehet az országot előrevinni.
A mi fiatal generációnk, a rendszerváltás környékén, vagy azt követően születettek, már nem élte át a diktatúrát, demokratikus viszonyokban nevelkedhetett, mostanra pedig egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a közéletben is hallassa a hangját. Egy ilyen új generációnak nem kellene ugyanabba a hibába esnie, mint elődeinek: nyitni kellene a betemethetelen(nek hitt) árkok túlpartján lévők felé, nem csípőből elutasítani azok érveit, vagy csak legyinteni: „Áh, ne is foglalkozzunk vele, ha nem ért egyet velünk”.
Arra kellene koncentrálni, ami összeköt bennünket, nem arra, ami elválaszt. Le kellene ülni néha az árok túlpartján lévőkkel is egy-egy sörre, vagy fröccsre. Beszélgetni filmekről, zenékről, könyvekről, sportról, oktatásról, politikáról. Meghallgatni egymás érveit, felfogni, amit a másik mond. Barátságokat kötni. Én erre törekszem konzervatív, de kritikus fiatalként, és tapasztalatom szerint a baloldali fiatalok körében is vannak, akik nyitottak erre. Ez a blog is ennek a párbeszédnek a terepe.
Mert nyitottnak kell lenni a másik félre is, párbeszédet kell kezdeményezni. Magyarország jövőjéért.
