Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Szőnyi Szilárd és a polgári értékek

2015.05.28. 19:30 | Írta: trg

Arról, hogy Szőnyi Szilárd mai teljesítménye miért gyalázatos nincs mit mondanom. Megtette ezt Jámbor András a Kettős Mércén és Szily Laci is a Cinken. Arról azonban igenis beszélnünk kell, hogy mit árul el a magyar polgári oldalról mindez.

Bár már neveztek annak, nem vagyok konzervatív ember, és főleg nem tartom magam nemzetinek (vagy legalábbis úgy, ahogy ezt ma használjuk biztosan nem), viszont úgy gondolom, hogy értékrendem alapján bátran nevezhetném magam polgárinak, függetlenül attól, hogy a Fidesz éppen hogyan próbálja meg használni ezt a fogalmat. Úgy gondolom, hogy vannak bizonyos alapvető emberi értékek (a mostanában általam sokat emlegetett minimum), amikhez illene mindannyiunknak tartanunk magunkat és amiket mégis oly gyakran elfeledünk függetlenül attól, hogy melyik politikai oldalhoz tartozunk.

Szerintem ilyen - ha úgy tetszik polgári - érték az, hogy tiszteletben tartjuk másik identitását, legyen az akár nemi vagy bármilyen más. Ide tartozik az is, hogy a velünk szemben állókkal szemben tisztességesek vagyunk és nem hisszük azt, hogy minden eszköz - legyen az bármilyen aljas - megengedett. És persze ilyen érték az is, hogy nem tartjuk elfogadhatónak egy gyerek (szexuális) zaklatásának elhallgatását csak azért, mert azzal ártanánk a zaklatónak (és az egyháznak).

Azt, hogy Szőnyi Szilárd nem képes mások nemi (vagy más) identitását tiszteletben tartani már régóta tudjuk. Mondhatni megszoktuk tőle azt, hogy bizonyos időközönként az önmagát polgárinak nevező oldal egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) hetilapjának főszerkesztő helyettese buzizik egy kellemeset, mintha az lenne a legtermészetesebb tevékenység konzervatív újságírói körökben. Ahogy azt is megszoktuk már rég, hogy a magyar politikában (ebben azért nem vagyunk egyediek) egymás lejáratásában bárki képes elmenni a végsőkig, akár még azt is megteszi, hogy pedofíliával vádol valakit és ezt a bűnt kiterjeszti egy teljes szellemi közegre. Azt, hogy a pedofil vádak nem igazak már tudni lehetett akkor, amikor Szőnyi kiszenvedte magából ezt az írást, hamisságuk egyáltalán nem csökkenti a felelősségét annak az embernek, akinek cselekedetei számos fiatalt traumatizáltak.

Szőnyi számára azonban nem a trauma a fontos és nem mások érzelmei (sőt az a legkevésbé, hiszen olvashatjuk nála, a gyerekek bántalmazását nem kell megakadályozni, hiszen az kínos lenne), hanem az, hogy az általa liberális értelmiséginek nevezett közeget stigmatizálja, mert ugye, ahogyan írja, az egész egyházat ne ítéljük meg egyetlen ügy kapcsán, de a liberálisokat bátran ítéljük el, hiszen ők tudhatták, hogy ez az ember minimum homokos és mint azt mindannyian tudjuk, aki meleg az pedofil is.

Arra, hogy Szőnyi Szilárd emberileg mi - ahogyan azt Szily is írja - nincsenek jelzők. Azt viszont biztosan tudom, hogy a buzizás, az aljasság, a szándékos ferdítés és az a tény, hogy elhallgathatónak tartjuk egy gyermek zaklatását, nem polgári érték. Felmerül tehát a kérdés, hogy mégis miért lehetséges az, hogy ez az ember az önmagát polgáriként definiáló oldal egyik véleményformálója legyen és miért van az, hogy órákkal a cikke megjelenése után (és hónapokkal a sorozatos buzizásai után) még mindig főszerkesztő helyettes? Mit gondoljak arról a közösségről, ami ezt az embert elfogadja?

Mint írtam, szeretek magamra úgy gondolni, mint aki polgári értékrendet vall. Természetesen lehet azon vitázni, hogy mik a polgári értékek és erények és, hogy az én értékrendem valóban megfelel-e ezeknek, abban azonban biztos vagyok, hogy Szőnyi Szilárd és a polgári értékek semmilyen kontextusban sem közelítenek egymáshoz.

15 komment · 1 trackback

Címkék: válasz homofóbia Heti Válasz polgári Magyarország Szőnyi Szilárd

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr277499172

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szabolcsi Gergely: Szőnyi Szilárd és a polgári értékek 2015.05.28. 19:52:01

A buzizás, az aljasság, a szándékos ferdítés és az a tény, hogy elhallgathatónak tartjuk egy gyermek zaklatását, nem polgári érték.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.05.29. 05:42:18

A polgári értékek szerves része a homofóbia, ez nyilvánvaló. Az, hogy manapság nyugaton már tilos homofóbnak lenni, csak egy dolgot jelent: a mai nyugati társadalom nem polgári.

Szőnyinek igaza van. Le a kalappal a bátor újságíró előtt, ez a valós civil kurázsi.

hidroponi 2015.05.29. 12:47:34

@maxval bircaman szerkesztő: te kis pocsu kgb ugynok meg menj a picsba!

Brumm Brumi 2015.05.29. 12:51:27

"Arról azonban igenis beszélnünk kell, hogy mit árul el a magyar polgári oldalról mindez."

Szerintem inkább arról kelle beszélni hogy mindez mit árul el a balliberális oldalról...

Amelyik ugyebár hagyományosan, naponta és torka szakadtából klerikálofasisztázik, pedofilozik
a keresztény egyházak kapcsán.
Most is az első reakció az volt hogy " a katolikusok Pannonhalmán", ugye...

Csakhogy hamar kiderült- többek között Szőnyinek köszönhetően, hogy az illető bizony, hogy is mondjam, szóval "liberális".
És mint ilyen évek óta bezzegbencés, akit lehetett mutogatni a Népszabadságban, 168 Órában, ÉS-ben és tsaiban.
És bizony Szőnyi ezeket a tényeket összeszedte és megírta.

Erre máris feláll a ballib kórus és nem elég hogy a VALÓDI elkövetőt mentegetné mondván hogy ártatlan, nem is úgy volt etc...
még Szőnyi Szilárdnak ugrott neki mondván hogy hogy merte megírni...

Na ez a tipikus balliba mentalitás.A mérce.
Ha Habony megy át egy záróvonalon, hetekig üldözik különféle hatóságoknál, naponta téma a médiumaikban etc.
Ha a Népszabadság főszerkesztő követ el cserbenhagyásos halálos gázolást..akkor hónapokig síri csend, majd mikor mégis lebukik, akka bagatell.

És képzeljük el, ha ez a volt "liberális" bencés, vagy sipos pál nem szdsz-es lett volna, hanem valódi jobboldali...

Brumm Brumi 2015.05.29. 12:56:45

Mit is írt Szőnyi? Idézem:

"Az Isten szerelmére, ne egyetlen zaklatási ügy alapján ítéljük már meg az egyházat! Ettől függetlenül Pannonhalmán talán hamarabb felfigyelhettek volna a homoerotikus élményekről is verselő bencésre, baloldali, liberális lapok ünnepelt sztárjára.
(...)

Olyannyira, hogy az egyik legliberálisabbnak elkönyvelt bencésként bérelt helye volt a Beszélőben, a Magyar Narancsban, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban – az említett orgánumok interjúban szólították meg és/vagy közölték verseit –, kötete pedig a szintén balliberális műhelyként ismert Magvető Kiadónál jelent meg.
(...)

A Frenák Pál Társulat egyik darabjában, amelyben félmeztelen nők táncolnak a színpadon és férfiak váltanak csókot az amúgy is túlfűtött jelenetekben, szintén az ő verse hangzik el, de két művel hozzájárult a Krétakör Színház egyik produkciójához is.
(...)

A kérdés hogy igaza-e ezek az állítások?
Naná:
nol.hu/.../20131021-tulajdonkeppen_a_csendben_elek...

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 13:59:42

Megtette ezt Jámbor András a Kettős Mércén és Szily Laci is a Cinken."

Két mértékadó, komoly ember két mértékadó, komoly helyen :DDD

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 14:02:25

"Ide tartozik az is, hogy a velünk szemben állókkal szemben tisztességesek vagyunk és nem hisszük azt, hogy minden eszköz - legyen az bármilyen aljas - megengedett. "

Igen, ez így igaz.

Ezért például, ha megevszekedett, aberrált buzik vagyunk, és nem csak GYAKOROLJUK a bűnünket, de verseket is publikálunk az élményeinkről, akkor NEM állunk be papnak egy szerzetesrendbe, ahol TUDOTT, hogy NEM fogadják el, és pláne nem tolerálják a fartúrás bűnét.

Érted?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 14:03:34

"És persze ilyen érték az is, hogy nem tartjuk elfogadhatónak egy gyerek (szexuális) zaklatásának elhallgatását csak azért, mert azzal ártanánk a zaklatónak (és az egyháznak)."

Meggyónta a pap, hogy aktív, gyakorló buzi?

Nem?

Akkor miről beszélsz?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 14:05:30

"Azt, hogy Szőnyi Szilárd nem képes mások nemi (vagy más) identitását tiszteletben tartani már régóta tudjuk."

Hülye vagy, ember.

AKTÍV homokosnak NINCS helye a papok között.

Miért nem a buzit hibáztatod?

Miért azt, aki az szóvá teszi, hogy a buzik nem átallanak papnak állni, és a rájuk bízott gyerekeket megrontani?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 14:08:12

"Mint írtam, szeretek magamra úgy gondolni, mint aki polgári értékrendet vall."
nem az a lényeg, hogy TE hogy gondolsz magadra.

Az a lényeg, hogy akik személyesen, vagy az írásaidokón keresztül megismernek, azok mit gondolnak rólad.

Én például azt gondolom, hogy egy gyalázatos, alja ember vagy, aki a BUZIT védi, pedig a hírekből az jön át, hogy a BUZI volt az, aki megtévesztette a keresztény egyházat, és az ALJAS ÖSZTÖNEI kielégítése céljából nem átallott szerzetesnek állni.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 14:11:49

Egyébként ezt a libsi díszpéldányt ugyan ki segítette KIMENEKÜLNI Brüsszelbe?

1. a katolikus egyház

2. a homoklobbi

Nos? Ki segített neki, hogy eltűnjön a felelősségre vonás elől?

Mikulka2 2015.05.29. 15:14:15

@Brumm Brumi: "Amelyik ugyebár hagyományosan, naponta és torka szakadtából klerikálofasisztázik, pedofilozik
a keresztény egyházak kapcsán.
Most is az első reakció az volt hogy " a katolikusok Pannonhalmán", ugye..."

idézet?
link?

Mikulka2 2015.05.29. 15:17:53

@Shlomo a halott zsidó terrorista: aki csupa nagybetűvel buzizik, az jó eséllyel látens meleg

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 17:22:26

@Mikulka2:

"aki csupa nagybetűvel buzizik, az jó eséllyel látens meleg"

Ja. Vagy így akarja kiemelni a kommentje lényegét, mivel a buzi bloghu nem hagyja, hogy a kommentet lehessen formázni :)

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.29. 17:25:51

@hidroponi:

Ja.

Véletlenül se a buzilobbi volt a libsik szerint :)
süti beállítások módosítása