10934386_10203795399914662_1149005660_n.jpg

Vagyis minden rosszmájú kommentelőnek a vágya teljesül és egy a szabadidejükben blogokat szerkesztő fiatal csapat úgy gondolja, megmutatja, hogy lehet értelmesen beszélgetni, valódi és mindennapos problémákról.

Nem szeretnénk csak az olyan nehezen megfogható dolgokkal tömni az egyre fáradtabb emberek fejét, mint a saját demokrácia-felfogásunk, vagy az éppen regnáló miniszterelnökök nevének a "takarodj" szóval való együttes skandálása. Szerintünk ez sosem lesz megoldás semmire.

Sokszor írtunk az Alternatíván bejegyzéseket, amelyekből érezhető volt: elegünk van. Elmondtuk a véleményünket rengeteg témáról. Volt, hogy gúnyolódtunk tüntetéseken, politikusokon, civileken, egymáson, de néhány hónapja páran a képzeletbeli szerkesztőségünkből más blogok szerzőivel együtt úgy gondoltuk, hogy valami kézzelfoghatót is tenni szeretnénk ebben a kicsi, ámde feszült országban. Itt gondolkodni kell. Józanul körbetekinteni és elkezdeni beszélgetni a mindennapok dolgairól és az egészen kicsi dolgokon változtatni, hogy végül az egész – jelenleg már érezhetően rothadó – 25 éve működő rendszer megváltozhasson egy olyan irányba, amely élhetőbb, sikeresebb és szerethetőbb országgá tesz majd minket.

De mi is ez valójában?

Március17 Kör pár barát ötlete, akik számos alapvető értékben egyetértenek és szeretnék, hogy szélesebb közönség is lássa azt, hogy célravezetőbb, ha a mindannyiunkat érintő problémákra válaszokat keresünk és azokat közösen próbáljuk megoldani.

Sokan tették fel és fontos kérdés, hogy kik vagyunk.

Örömmel mutatom be a Március17 Kör alapítóit:

Pintér Bencét, Németh Mártont, Szabolcsi GergelytG. Szabó Dánielt, Kutassy Barnabást, Pintér Mátét, Prinz Dánielt, Szabó Benjamint, Tóth Pétert, Molnár Benedeket, Szakács Andrást és magamat, Mátrai Viktort.

Sokunk neve ismerős lehet különböző blogokról, híroldalakról vagy szervezetekből, azonban nem mi vagyunk a legfontosabbak, hanem a tervezett rendezvényeink!

Ilyen lesz?

Igen, lesznek a sajtó számára is nyilvános rendezvényeink. A sorozat neve Mindennapok szabadsága. Az első most szerdán Március 18-án amire sok szeretettek várunk mindenkit az AnKERTbe. Ott meg is nézhettek minket és beszélgethettek velünk és az előadóinkkal.

Miről lesz szó?

Az elsőn a KKV szektorról, a lehetőségekről, nehézségekről és arról, hogy mennyire mélyről is indul a mutyizás, amely végül kihat az egész rendszerre. Ennek megvitatására meg is találtuk a három talán legalkalmasabb személyt, akik nem politikai hovatartozásuk, hanem a józaneszük mentén fognak erről beszélni. Ők Szepesi BalázsMartin József Péter és Kis Ervin Egon.

Miért Március17 Kör?

Erre lehet, hogy a többiek másképp fognak emlékezni, de Kincsem, a ló miatt.