Most azt mondja Bayer Zsolt, hogy ő nem akar likvidálni senkit, csak szeretné, ha kimondanánk és helyesen látnánk a problémát. Mondjuk ki ezt is, persze: bizonyára vannak olyan cigányok ma Magyarországon, akik a jelenlegi helyzetben képtelennek látszanak az együttélésre. Nem csak más etnikumokkal, hanem a sajátjukkal is.
Hozzájuk hasonlóak egyébként minden etnikumban vannak, az én véleményem szerint például azok sem a társadalmi béke és az országhatárokon belül élő néhány millió ember normális viszonyok közötti együttélések élharcosai, akik közpénzből százmilliókat különítenek el teljesen szükségtelenül olyan kutatóintézetek létrehozására, amelyek majdani feladatait jelenleg is ellátják mások, mindezt pusztán azért, hogy egy politikusként megbukott barátjuknak ne Erdély szeles sziklaormai között kelljen bujdosnia, hanem a székesfővárosban, egy közepesen kényelmes bőrfotelben húzhassa meg magát. Ez persze csak az én véleményem, bizonyára egyedül én gondolkodom ilyen nyakatekert módon.
Bayer Zsolt semmiképp,
hiszen ő világosan látja a problémát. A cigányok, ugye. Azaz a cigányok egy része (hiszen maga Bayer is megmondta többször; vannak neki cigány barátai – Bayernél ez egyébként a megdönthetetlen bizonyíték arról, hogy ő bizony nem rasszista). A bayeri logika eddig céltudatosan halad előre, piros-fehér-zöld szilikonkarkötős kezét néha ökölbe szorítja, annyira eltökélten tör a célja felé. Akkor kezd csak el őrületes sebességgel bukfenceket vetni, amikor a megoldást kérik rajta számon. Bayer Zsolt tehát tökösen nevén nevezi a problémát (a cigányok – köszönjük), ezután viszont védelmi állásba helyezkedik, és várja a támadásokat. Azokat a támadásokat, amelyek a problémaértelmezésére vonatkoznak. És sajnos ezek érkeznek is, holott ebben az országban igazán őszintén már senkit nem tud meglepni az, hogy Bayer Zsolt így gondolkodik.
A bayeri álláspont üressége és kiúttalansága viszont így rejtve marad. Mert ez a problémaértelmezés egy centivel sem visz közelebb a helyzet megértéséhez és javításához, és ezt Bayer Zsolt is tudja, mert az írásaiban az egyre alpáribb cigányozáson túl nincsen semmi. Minden sejtjével követeli: ismerjük el, hogy a cigány a probléma. Amikor azonban feltűnnek az erdő szélén álló szürkezubbonyos, karszalagot viselő, fegyveres fickók, természetesen visszafordulunk. Holott a Bayer Zsolt által kínált út csak ebbe az irányba visz, elágazás nincs rajta. A fő baj ezzel az egésszel pedig még csak nem is az, hogy vonatkozó statisztikák híján Bayer krédója (ti. hogy erőszakos bűncselekmények elkövetői között felülreprezentáltak a romák) nem bizonyítható, hanem hogy ma Magyarországon ennek a szűklátókörű mocskolódásnak közönsége van. Olyan közönsége, akik – úgy tűnik – nem látják, hogy hová vezet ez az út. Akarom hinni, hogy nem látják, mert még mindig szívesebben élek együtt hülyékkel, mint … Hát igen, ezt a mondatot mindenki fejezze be maga.
Volt úgy tíz éve
egy fehér Suzuki Swiftünk, anyukám használta. Nem volt semmi probléma az autóval, de a legváratlanabb pillanatokban, átlagosan hetente egyszer, úgy ontani kezdte a kipufogója az olajos füstöt, hogy egy kilométerre mögöttünk is alig lehetett látni valamit. Mindennel próbálkoztunk, az alkatrészek minimum felét lecseréltük. Aztán a végén kiderült, hogy egy nyolcvan forintos szelep repedt meg. Én ekkor úgy 15-16 éves lehettem, és a Suzuki hibájának forrásáról alkotott véleményem alapján Bayer Zsolt hű követője válhatott volna belőlem, ugyanis azt állítottam, hogy az autó azért szar, mert Suzuki Swift. A szüleim pedig reformkori államférfiakat megszégyenítő bölcsességgel mutattak rá helyzetértelmezésem hibájára: ha egy Suzuki épp szar, az nem azért szar, mert Suzuki, hanem azért, mert épp szar. Ha megtaláljuk a valódi hibát, azt megjavítjuk, akkor az autó nem lesz többé szar, ellenben ugyanúgy Suzuki marad.
Persze a romák és a többségi társadalom együttélése egyáltalán nem egy Suzuki Swift, ezt a kis példabeszédet csak azért írtam le ide, mert ezen keresztül az akkor tízéves öcsémmel is meg lehetett értetni, hogy egy probléma kezelése a probléma helyes értelmezésével kezdődik, gondoltam, Bayer Zsoltnak is hasznára lehet.
Azt is elképzelhetőnek tartom,
hogy bizonyos magyar közéleti szereplők azért várnak elismerést a cigánybűnözés szó többszöri leírásáért és/vagy kimondásáért, mert a rendszerváltás óta eltelt 22 év legnagyobb részében ez tabudöntésnek számított. Bayernek ez alapján valamiféle elégtételt kell jelentsen, ha minél több baloldali és liberális szájból hallja, hogy a magyarországi cigányság helyzetének javításához vezető utak közül korántsem a valamikori SZDSZ által kínált izzadó homlokú, kínosan nyakkendőt igazító, félreértelmezett polkorrektség volt a leghelyesebb. Én ezt készséggel elismerem. Szóval ha Bayer Zsolt azért csinálja ezt az egészet, mert minden egyes odamondása után tetten ért csínytevőként várja, hogy Kuncze Gábor vagy Pető Iván előugorjon a szekrény mögül, akkor akár abba is hagyhatja, mert – figyeljen, Bayer úr – nem fognak előugrani.
