Magyarországon többek között azért nehéz a Fideszről normálisan írni, mert van egy rakás idióta, akik ezt ész nélkül mindenféle toposzok dobálásával, a legelemibb józan ész és logika szabályait felrúgva, fröcskölődve, hobbiszerűen csinálják. Két cikkben is megemlékeztem róluk korábban, nem róluk akarok beszélni.
A Fidesz hagyományosan, bármit is csinál, ezen újságírók szemében populista, fasiszta valami marad, ami a jogállam ellen tör. Ez általában ordenáré túlzás, és magukat minősítik azok a véleményformálók, akik a legkisebb dologra is ezt ugatják. Ha elfogadjuk azt, hogy a Fidesz keményebben vette a kezébe a kormányzást, mint a töketlen szocialisták, akkor lépéseik nagy része kommunikálható, megértethető, elfogadható.
A mostani viszont nem. Hogy pontosak legyünk, nem történt még semmi lépés, csak szándéknyilatkozat: az Alkotmánybíróságnak bezony a fejére lesz koppintva. Erre felhördül mindenki, aki már hallott a három hatalmi ág megosztásáról, esetleg olyat is olvasott valamelyik Galamus-csoportos közírónál, hogy fékek és ellensúlyok, vagy egyszerűen van egy kis esze.
A végrehajtói és a törvényhozói hatalom
ugye egyértelműen a Fidesz kezében van, ezzel nincs mit vitatkozni, főleg azért nem, mert a választók szavazták meg a bizalmat, vagy inkább vonták meg a bizalmat a szocialista-szabad demokrata koalíciótól. Most úgy tűnik, ha a harmadik hatalmi ág aztat mondja, hogy márpedig ez meg ez a javaslat alkotmányellenes, akkor hipp-hopp, a kormánypárt úgy dönt, hogy elveszik a jogköreiket.
Nem arról vitatkozom most, hogy jogos-e a 98%-os adó. A bírák szerint alkotmányellenes, ettől függetlenül gondolom, senki nem sajnálja az adót elszenvedőket. A probléma itt az attitűddel van, ami pont az a viselkedésforma, ami jogalapot ad arra, hogy eszetlenül szapulja Orbán Viktor minden orrfújását. Ha nem tetszik, amit valaki csinál az országban azt leváltjuk/megvonjuk a jogköreit.
Ha elfogadjuk és azt mondjuk, hogy ezek szükséges lépések, és a nemzet előrelépését szolgálják, akkor csak annyit mondhatunk: hiányzik belőle mindenféle elegancia. Egy demokráciában, aminek nem sok hagyomány van itt mifelénk, kéne lennie valamiféle önkontrollnak. Ez azokból a pártokból, akiket eddig kipróbáltunk kormányon, tökéletesen hiányzik. A kétharmados többség, nem azt jelenti, hogy a Fidesz felhatalmazást kapott arra, hogy azt csináljon, ami akar, hanem azt, hogy megfelelő önmérséklettel elindítson egy folyamatot, amire a szocialista kormányok nem voltak képesek.
Ha nem fogadjuk el, hogy ezek a lépések
feltétlenül jót tesznek a nemzetnek, akkor viszont államellenes bűncselekmény. Az iménti bekezdésre visszautalva: ha nem figyelünk oda (márpedig nem figyelünk oda), nem lesz más választásunk a következő húsz évben, minthogy a Fideszre szavazzunk. Vagy nem is lesz választás. Márpedig nem figyelünk oda. Az eddigi húsz év egyetlen eredménye, hogy a politikát a közemberek szintjén valami bináris dologgá süllyesztette. Jó/nemjó, tolvaj/fasiszta, satöbbi. Ezt leszámítva azt etetnek meg a választókkal a kedves politikusok, amit akarnak.
Olyannak tűnik a kormánypárt, mint egy játszó kisgyerek, aki próbálgatja a korlátait, iderak ezt-azt, amonnan elvesz egy kicsit, végül átveszi az uralmat a homokozóban: a szülők pedig csak állnak, nekik dolguk van, dolgozni kell, nem érnek rá ezzel foglalkozni. A gyerek azt csinál, amit akar.
