Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Szüntesse be az Éden Hotel sugárzását a TV2!

2015.04.29. 15:39 | Írta: Lakner Dávid

Szüntesse be az Éden Hotel sugárzását a TV2!

Miközben egyesek már-már megnyugodtak és az ügy szerencsés zárlataként tekintették, hogy a TV2 is beismerte hibáját erőszak-ügyben, a csatorna kedden adásba engedte a korábban megalázott lány, Nóri újabb, végső megalázását. A vele összezárt Gábor molesztálása után a férfi lakók mindegyike a megalázott lány kiszavazására voksolt: így zaklatása után Nórinak kellett először távoznia, mintegy büntetésként, amiért nem hagyta magát megerőszakolni, és utóbb még panaszkodni is merészelt.

Miután az Éden Hotel stábja bármiféle közbeavatkozás nélkül rögzítette egy 20 éves (!!!!!) lány molesztálását, a készítők már a látottak fényében engedték, hogy a többi lakó őt hibáztassa és megalázza az eset miatt, majd a zaklató szavazatával együtt elzavarják a műsorból. Mindebben a műsor tavalyi rögzítésekor feltételezhetően semmiféle kivetnivalót nem láttak, így most adásba is engedték előbb a zaklatást, majd pár nappal később az erre következő kiszavazást. Miután a botrány kirobbant, a TV2 többször is kínosan próbálta védeni a védhetetlent: először közzétette, hogy Nóri a kedélyes reggeli közepette miként tagadja le az erőszakot és tűri el a többiek gyalázkodását (ne feledjük, a stáb tudta, legalábbis látta, hogy volt erőszak!), majd kipakolta a vágatlan felvételt is (“Ölelkezve aludtak el a vita után” felirattal), ezzel még inkább gondoskodva a lány megalázásáról. Így derülhetett fény arra is, hogy a TV2 munkatársai csábítási kísérletként értelmezik azt a folyamatot, amiben többek között elhangzik a “két opció van, vagy kiverem magamnak és rád verem, vagy kivered nekem és elmegyek a földre” mondat is.

Érdekes módon néhány nappal később a csatornánál már belátták, hogy hibáztak, és belső vizsgálatot rendeltek el. Bár többen is megnyugodtak, hogy valahára a kereskedelmi tévénél is felfogták az események súlyát, a csatorna valójában nem azt rótta fel magának, hogy engedte egy húszéves lány zaklatását és további megalázását, hanem hogy mindezt később le is adta. Mintha a levetítése nélkül érthető lett volna, miért fordul hirtelen mindenki Nóri ellen és szavazzák ki őt a műsorból...

Ahogy a Kettős Mérce is írta, valójában nem csupán egy szexuális zaklatást mutatott be a TV2, hanem az elnyomás kiskátéját. Azt, hogy miként kell rámozdulni a leggyengébbnek gondolt nőre, hogy aztán ha az ellenáll, még őt lehessen lekurvázni. Gábor a zaklatás közben elmondta mindennek a lányt, aki aztán másnap a kamerák előtt sírta el, hogy folyamatosan csak arra tudott gondolni, hogyan akadályozza meg, hogy megdugják. Az Éden Hotel stábja ekkor sem avatkozott közbe, és hagyta, ami a műsor struktúrájából következik: hogy a szereplők a leggyengébb félre mozduljanak rá, őt tapossák meg és alázzák meg a lehető legdurvábban.

Ez az a műsor, aminek lényege, hogy különböző erőcsoportok jöjjenek létre, a résztvevők pedig úgy igazodjanak ezekhez, hogy lehetőleg minél tovább bennmaradjanak. A sokszor kárhoztatott szexuális szabadosság mellett jóval fontosabb, hogy a másik megalázására ösztökélnek: arra, hogy a játékosok az erősnek gondolthoz igazodjanak, felfelé nyaljanak és lefelé tapossanak. Aki a földön van, abba pedig lehetőleg rúgjanak bele egy hatalmasat. Így válik abszolút logikussá az is, hogy a tegnapi kiszavazáson egytől egyig a lányra szavaztak, és amikor már látszott, hogy kiesik, és nincs tétje a voksoknak, a hátra lévő “férfiak” szintén őt választották. Ahelyett, hogy némi gerincességet mutattak volna, és nem a földön fekvőt alázzák meg még jobban, ők a gyávaságot, a pondróságot választották. Volt más lehetőség is, mindig van: Nóri bizonyította, aki nem tűrte, hogy akarata ellenére szexre kényszerítsék, nem egyezett bele, miközben érezhette, hogy neki itt most tűrnie kellene a műsor logikája szerint.

Egyszóval a TV2 belátása semmire nem elég, amint ezt a tegnapiak alapján láthattuk. És ahogy látszik abból is, amiről a Bors írt: hogy Nóri “a belső vizsgálat miatt nem beszélhet az erőszakról.” Tehát még most, a műsor felvétele után hónapokkal is próbálják elnyomni, megaláztatásának tűrésére bírni. Gratulálok.

Egyetlen lehetséges módon bizonyíthatta volna a TV2, hogy valóban felfogta a történtek súlyát: akkor, ha már a tegnapi részt sem engedte volna adásba, tudván, hogy ezzel csak még inkább fokozza a fokozhatatlant. És ezután sem mutathatja ezt másként - vagy el akarják vinni egészen a végéig, amikor is esetleg a molesztáló meg is nyeri a műsort? Már így is eléggé kártékonynak bizonyultak, bemutatva: a megalázott fiatal lánynak szégyellnie kell, amit tettek vele, és elviselnie, ha ezért megvetésben részesül társaitól. Nem kéne tovább folytatnia ezt a csatornának, jobban tenné, ha most azonnal felfüggesztené az egész műsort. Addig pedig maradnak az olyan abszolút támogatandó lépések, mint a Vodafoné, amely cég a botrány miatt nem hirdet a jövőben a TV2-n. Más vállalatok is követhetnék a több százmilliós nagyságrendű hirdető példáját.

35 komment · 1 trackback

Címkék: zaklatás TV2 Éden Hotel

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr707412374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lakner Dávid: Szüntesse be az Éden Hotel sugárzását a TV2! 2015.04.29. 17:00:01

Miközben egyesek már-már megnyugodtak és az ügy szerencsés zárlataként tekintették, hogy a TV2 is beismerte hibáját erőszak-ügyben, a csatorna kedden adásba engedte a korábban megalázott lány, Nóri újabb, végső megalázását.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zb74 2015.04.29. 21:16:56

Nekem is föltűnt ez a "Nóri a tv2 belső vizsgálata végéig nem nyilatkozhatik" duma.

Hát még most is revolverezik azt a szegény lányt?
Aki egyébként nem is az alkalmazottjuk, hogy nyilatkozási tilalmat rendelhessenek el neki.

Nekem az is borzasztóan visszás, hogy a mai szánom-bánom közleményt így zárják: "A TV2 elismeri hibáját, amiért ezúton is elnézést kér." Az, hogy kitől, már lemaradt. Nóri neve nem is szerepel a közleményben!

inebhedj - szerintem 2015.04.30. 13:08:07

"a férfi lakók mindegyike a megalázott lány kiszavazására voksolt: így zaklatása után Nórinak kellett először távoznia, mintegy büntetésként, amiért nem hagyta magát megerőszakolni, és utóbb még panaszkodni is merészelt"

Ez biztos?

Mert ha nem, akkor gyakorlatilag nagy nyilvánosság előtt kijelentetted, hogy a show műsor férfiszereplői bűncselekmény elkövetésében bűnrészesek. Ez esetben viszont jó esetben is polgári peres követelésnek nézhetsz elébe, rossz esetben még büntetőeljárásnak is.

Szóval biztos, hogy azért szavazták ki, amit állítottál?

Shoyu 2015.04.30. 13:53:59

Na most már nagyon kezd elegem lenni ebből az éden hoteles eltúlzott műfelháborodásból. Leginkább szegény Nórit sajnálom, na nem az erőszak miatt, mert azt szerencsére nem kellett elszenvednie, mivel nem történt erőszak, hanem a mostani meghurcolásáról. Gyakorlatilag ki van kiáltva egy olyan nőnek, aki képtelen volt magát megvédeni, nőként ez számomra is sértő, Nóri nyugodtan kimehetett volna abból a szobából, ahol Gábor leginkább szavakkal bántotta őt, alhatott volna a nyugiszobában, vagy akármelyik másik szobában, vagy a nappaliban, a műsorban ez már többször megesett, most meg mindenki úgy csinál, mintha Nóri éveket töltött volna el egy costa rica-i bordélyban akaratán kívül. Ez undorító, valóban vannak bántalmazott nők, a megfelelő szervezeteknek ezekkel kellene foglalkozniuk és nem azzal, hogy az egyébként valóban sík bunkó Gábor, hogyan férkőzött be Nóri lábai közé (ennél több gyakorlatilag nem történt), a felvételen végig csókolóznak, Nórinak is joga van beindulni arra, amire kedve van, ha neki ez a fajta erőszakoskodás tetszik, ahhoz is joga van és ha valami nem tetszik neki, akkor nyitva áll az ajtó, nem ment ki rajta, sőt neki nagyon is bejött Gábor eleinte, pedig már akkor is látszott, hogy egy paraszt, de könyörgöm Nóri nem értelmi fogyatékos, akit védenie kell a társadalomnak, hanem egy felnőtt, értelmes nő. Azért mi nők sem vagyunk teljesen hülyék ám, akiket védeniük kell a szerkesztőknek, meg a különböző női egyenjogúsággal foglalkozó szervezeteknek. Nóri nem azért esett ki a játékból, mert Gábor erőszakoskodott vele, hanem azért, mert az egyébként teljes biztonságot nyújtó Gyulát leváltotta a szerinte sármos, de teljesen megbízhatatlan Gáborra, ilyen párt pedig senki nem szeretne az éden hotelben. Tudom, hogy necces téma, hogy hol kezdődik az erőszak, és nekem sem tetszik Gábor viselkedése, de nem kellene belőle ekkora felhajtást csinálni, mert akkora horderejű dolog nem történt, én úgy érzem, hogy rettenetesen rossz társadalmi üzenetet hordoz ez a mostani médiafelhajtás. És nemcsak hogy tovább szeretném nézni az éden hotelt, hanem vártam volna a további évadokat is. 21 éves nőktől pedig elvárom, hogy kimásszanak az ágyból, ha úgy érzik valaki erőszakoskodik velük és ez nem tetszik nekik.

rozsdamentes arcél 2015.04.30. 13:54:27

kicsit túltoljátok ezt a témát, ideje lassan új gumicsontot keresni

kewcheg 2015.04.30. 13:57:47

A gábor egyékkén hol lakik?

Mérnork 2015.04.30. 14:05:44

Vihar a biliben.
Aki ribancnak áll (elmegy egy ilyen "valóság"sóba), az ne csodálkozzon ha meg akarják kúrni... ;-))))

Kecses 2015.04.30. 14:07:03

Szüntesse be a sugárzást a tv2!

átlátó 2015.04.30. 14:08:48

Eredendően az baj, hogy ilyen fos műsorok képernyőn vannak...tudom, nem kötelező nézni.
Ezért aztán ne is azon picsogjon itt senki, hogy mit nem nézek, hanem azon, hogy fos és az ember gyarlóságaira épülő műsorok képernyőre kerülhetnek. Azt is tudom, hogy a demokrácia az már csak ilyen, meg a piaci alapok is belevernek ebbe...ettől még lehugyoznám a cipőjét az aláíróknak.

átlátó 2015.04.30. 14:11:09

Jut még eszembe...nem Gáspár Győzők, Kiszel Tündék, Berki Krisztiánok és számtalan társuk felelősek azért, ahogyan föltör a fos.

bonzsúr mádám 2015.04.30. 14:13:45

@Shoyu: Általad leírtakkal maximálisan egyetértek.Hogyan kell az olyat értelmezni, mikor pl. a jakuzziban a nő azt mondja, hogy utállak, közben pedig a lába közé veszi a csávót??? Rohadtul elég volt ebből az erőszak szövegből... Következő adásban láttátok a Mariann nevű lányt? Na ha nem akarsz dugni valakivel, azt úgy kell elküldeni, nem pedig levenni a nadrágot, befeküdni, láb közé venni a csávót, aztán meg sajnáltatni magadat! Bunkó paraszt a Gábor nevű, de azért ne csináljuk már azt, mintha ő tehetne mindenről és egy áldozat ez a csaj. Áldozat az életben, mert ennyi esze van! Ha beállok egy "boxoló" elé, leköpöm vigyorgva, erre kiveri az összes fogamat, akkor ki az áldozat, kit kell elítélni? Nem volt dugás, mert volt egy csomó választási lehetősége és lelépési útja a csajnak. Miért nem ugrott ki az ágyból és ment ki a szobából????????????????

Hokunda 2015.04.30. 14:13:56

Ez egy valóságshow. Ha van ilyen a valóságban is, akkor bemutatták egy alternatíváját.
Ha nincs ilyen, akkor pedig egy különösen borzasztó egyedi esetről van szó, ami a valóságban sosem történhetne meg, mint ahogy a főnököd sem fog rád mozdulni, mert a kollégáid megakadályozzák és azonnal feljelentik.

Shoyu 2015.04.30. 14:15:10

Egyébként maga a műsor, vagyis a koncepció abszolút jó és szórakoztató, nyilván nem mindenkinek, de ilyenkor jön a "nem kötelező nézni". Semmi káros nincs benne, egy vetélkedő tulajdonképpen, sokkal jobbnak tartom pl. a való világnál, bár önmagában abban sincs semmi erkölcsileg kifogásolható, az, hogy a szereplők hogyan viselkednek az már egy másik kérdés.

Girhes Joe 2015.04.30. 14:22:40

Azért ez már kontraproduktív, hogy ennyire nem szállnak le egyes körök erről a témáról... addig nyomjátok a témát, míg teljesen hiteltelenné váltok, hiszen:
1) Nem történt semmiféle erőszak. Tahó nyomulás, az történt, de azt nem tiltja a törvény, és abba is lett hagyva a nő erélyesebb ellenkezésének hatására.
2) Bármikor ellenkezhetett volna hamarabb is, ha akart volna, és faképnél is hagyhatta volna a csávót, vagy beszólhatott volna neki, ha ennyire zavarta volna.
3) Tényleges erőszak vagy bármilyen más bűncselekmény esetén nyilván a stábtagok szedték volna szét őket, és nem is ment volna adásba. Van még valaki az országban, aki szerint ez élő adás???
4) Már az első rész adásba küldése előtt le volt forgatva az egész, tehát most pattogni azért, hogy mi legyen a műsor további részében, a trash reality műfaj sajátosságainak tökéletes nem ismeréséről árulkodik.
5) Mint ahogy az is, hogy még mindig vannak, akik ezt a jelenetet spontánnak hiszik. A trash realityt ugyanis rendezik, a szereplőket direkt az adott szerepre válogatják be, és előre megbeszélik a jeleneteket. A szereplők nem csinálhatnak akármit, hanem tulajdonképpen színészi játékot alakítanak. Ez a nyomulás bele volt tervezve a forgatókönyvbe, láthatóan sikeres felhajtást kreálva a műsornak, csak kicsit túltolták, nem számítva a feminista műhisztire.
6) Nyilván aki ezek után nemi erőszak miatti feljelentést akar, az ugyanabból a körből kerül ki, akik annak idején pénzt gyűjtöttek Isaura felszabadítására. Amaz lehet, hogy urban legend, de ezt láthatóan véresen komolyan képesek venni egyesek.
7) A Vodafone meg külön szánalmas, mert ilyen erővel a Columbo miatt is letilthatná a reklámjait, elvégre abban minden rész elején gyilkosság történik, nem holmi "nemi erőszak kísérlete előkészületének gyanúja". Amennyi idióta van ebben az országban, lehet, hogy van, aki a krimit is valóságnak hiszi? Mi kell még, hogy felfogja a nép, hogy a valóságshow elemei között épp a valóság az, ami a legkisebb súllyal szerepel?

bonzsúr mádám 2015.04.30. 14:56:32

Ezek a mondatok egy teljes kiforgatásai mindennek, amit láthat az ember, ha valamennyire is nézi ezt a műsort:

Így válik abszolút logikussá az is, hogy a tegnapi kiszavazáson egytől egyig a lányra szavaztak, és amikor már látszott, hogy kiesik, és nincs tétje a voksoknak, a hátra lévő “férfiak” szintén őt választották.
Nem, már hetek óta csak egy hajszálon múlt, h bennmaradt ez a lány.

Ahelyett, hogy némi gerincességet mutattak volna, és nem a földön fekvőt alázzák meg még jobban, ők a gyávaságot, a pondróságot választották.
Ebben a műsorban nem a gerincesség, hanem a kombinálás és túlélés a lényeg. Nem keell bemenni, ha nem bírod.

Volt más lehetőség is, mindig van: Nóri bizonyította, aki nem tűrte, hogy akarata ellenére szexre kényszerítsék,
Ja a jakuzziban is kényszerítve vette lába közé a srácot, mondta folyamatosan, h az ilyen szemetek az esetei és mászott be bugyiban mellé az ágyba.

nem egyezett bele, miközben érezhette, hogy neki itt most tűrnie kellene a műsor logikája szerint.
Nem kellett tűrnie, le kellett volna onnan lépnie és nem is aludnia csávó mellett.

Ez az egész sztori csak szarkavarás és pont az jár a legrosszabbul, akinek a nevében eljárnak. Különben meg nem lehet az ilyen lányt megmenteni... hosszú és sértő lenne, amit írni lehetne róla, de maxra pörgeetve ezt az ügyet, csak rosszabb és rosszabb helyzetbe hozzák, akik "állítólag" őérte kiabálnak.

Orltran 2015.04.30. 15:03:45

@bonzsúr mádám: Mellesleg jegyzem meg, hogy a bokszolót kell elítélni ebben az esetben, simán visszaköphet, aztán elsétálhat, ha összever, testi sértést követ el, és hiába provokáltad, őt fogják elítélni...

Orltran 2015.04.30. 15:04:32

@Girhes Joe: Az éden hotel eredetileg nem trash reality...

tavolirokon2 2015.04.30. 15:20:56

Nekem mindegy, en nem nezem, de a "tilcsakbe" akkor is olyan kadarosan hangzik. Miert nem inkabb "Bojkottaljuk a musort azzal, hogy nem nezzuk"?

Ha meg buncselekmeny tortent, akkor meg a rendorseg nyomozzon es a birosag itelkezzen, ne Lakner David. Marmint szerintem, de ez csak maganvelemeny.

Girhes Joe 2015.04.30. 15:25:45

@Orltran:

Eredetileg lehet, de annak az elvei szerint működik, különösen a most általunk kivesézett kiadásban.

szúnyog?? mert nem buddha 2015.04.30. 15:28:17

Azt nem tudom, hogy pl amikor a melanie csaj verte a párját ádámot, meg letépte a polóját, akkor hol voltak ezek az erőszak történt szövegelők.

Ja vagy az férfival történt és az nem erőszak csak simán lúzer. Az nem számít.

bonzsúr mádám 2015.04.30. 15:28:24

@Orltran: Egyetértek! :) De attól még, hogy tisztában vagyok a jogaimmal nem keresem a bajt! :)

dzsaszper 2015.04.30. 15:38:39

Szerintem röhej a belső vizsgálat eredménye.

És azt nem értem, hogy miért úgy kezeli mindenki ezt a történetet, mintha nem a nagy nyilvánosság előtt történt volna? Magánindítványra büntetendő zaklatás történt csak?

Szerintem azzal, hogy adásba került, a történet kirívóan közösségellenes magatartásról szól, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen.

Szóval azok, akik adásba tették a történetet, akár megvalósíthatták közvetett tettesként vagy társtettesként a garázdaság vétségét, vagy a rendezvény TV-nyilvánossága miatt akár a bűntettét... Az pedig már közvádas...

Orltran 2015.04.30. 16:06:07

@Girhes Joe: Igen, sajnos a Tv2 azt csinált belőle, és lehet ezzel Magyarországon földbe is állította az egyetlen épkézláb valóságshow-t (bár én inkább vetélkedőnek nevezném, nem annyira valóságshownak).

Leone_510 2015.04.30. 16:07:30

Hova tart a világ, már a kurvák sem akarnak pénzért kefélni?

Mindenféle nőkkel férfiakkal szembeni erőszakot vagy kísérletet sokkal súlyosabban büntetném, itt nem pontosan erről volt szó. Rosszul kezelték a helyzetet de ez érthető hiszen többnyire erkölcstelen szociopata emberek.

lavór 2015.04.30. 16:25:56

Rábízzák a nézőkre. Ha ők ezt akarják látni...

nem várt fordulat 2015.04.30. 16:43:21

Örülök a kommenteknek. Akkora felhajtás van az ügyben, hogy bele beletekertem ebbe a jelenetbe, és már azt hittem, velem van a baj, hogy az első reakcióm az volt, hogy miért nem áll fel, és hagyja ott a csudába?

Ettől függetlenül, az ilyen paraszt csávot ütném amíg mozog.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.04.30. 17:15:56

Itt óriási félreértés van. Nem azt mutatta a felvétel, hogy valaki nemi erőszakkal próbálkozik (???), hanem azt, hogy hogyan kell ezt sikeresen elhárítani. Kérjük a TV2-t, hogy az esetről készült videót használja fel ismeretterjesztésre, mutassa be vele azt, hogy hogyan kerülhet egy lány szorongató helyzetbe, és hogyan lehet a beindult pasit leszerelni. Sok lánynak válhat még hasznára az esetből levont tanulság.

Gábor paraszt volt és részeg, továbbá meztelen. Nóri pedig ott feküdt az ágyában, egyébként. Gábor erősen bepróbálkozott, ezt mások is megtehették volna. Az, hogy utána részegen kiabál, egy olyan műsorban, ahol a veszekedést és a szexet várja minden egyes tévénéző, szerintem nem annyira döbbenetes.

dzsaszper 2015.04.30. 17:23:24

@Androsz: nem ez a döbbenetes...
hanem az, hogy a TV2 ezt a próbálkozást csak úgy hagyja, nem lép közbe, és aztán csak úgy egyszerűen leadja...
Az, hogy utána megpróbálták letagadni, csak a hab a tortán.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.04.30. 17:44:38

@dzsaszper: Ha Nóri annyit mondott volna, hogy "segítség", akkor nyilván közbelép a személyzet, mint ahogy közbeléptek volna a többiek is. Ennél erőszakosabb jelenet is volt már, és akkor is közbeléptek. Ennek a műsornak a konfliktusok adják a lényegét, ez pedig egy konfliktus volt, ami végül tettleges erőszak nélkül lezárult. A bent lakók reakcióit vagy véleményét számonkérni rajtuk ostoba követelés, hiszen a műsor arról szól, hogy a bent lakók kit hogy ítélnek meg. Ők egyébként többet látnak egymásból, mint amit mi egy óra alatt megfigyelhetünk.

Az, hogy a TV2 hülyén reagál arra, hogy váratlanul nekik ront sok álszent alak, már külön probléma.

Blogger Géza 2015.04.30. 18:24:31

@Shoyu: Ott a pont. Még annyit tennék hozzá, hogy előzetesen megígérte a fickónak, hogy le fog feküdni, majd bebújt vele egy ágyba. Mégis, mire számított? Hogy nem is fog próbálkozni? Próbálkozott, elhárította, de vele ölelkezve aludt el. Ennyi.

buci a jó édes any... 2015.04.30. 18:53:18

Eddig sem néztem szennycsatornák, szenny műsorait.Remélem a köcsögnek naponta bele vernek majd a pofájába az utcán, ha kikerül a való világba...

ubu1 2015.04.30. 21:14:44

Ne vegyék le. Aki ezt a szart nézni akarta, az eddig is nézte és ezután is fogja. Nem változott semmi.
Ez az erőszakosdi csak vihar egy pohár vízben; kár, hogy a sajtó így ugrott rá. Akik odamentek exhibicionista módon a játékba, azok ezt vállalták. Kicsit elszaladtak a dolgok, ennyi az egész. Ha tényleg erőszak történt volna, akkor már decemberben (a felvétel idején) tele lett volna a sajtó a kiscsaj rinyálásásval és a forgatás országában illetékes hatóság nyomozni kezdett volna az ügyben.
Ehhez képest semmi nem történt sem akkor, sem most a médiahisztin kívül. Sehol nem láttam olyan nyilatkozatot a csajszitól sem akkor, sem most, hogy őt tényleg bántották volna, a gonosz TV2 eltussolta az ügyet vagy ilyesmi.
Aki meg nem bírja az "erőszakot" (úgy, hogy közben nem az), az ne nézze. Szánalmas az egész az NMHH-s vizsgálattal, meg a TV2 belső vizsgálatával együtt.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.04.30. 21:33:59

@buci a jó édes any...: "Remélem a köcsögnek naponta bele vernek majd a pofájába az utcán"

Miért? Mert megpróbálta rábírni egy dugásra a csajt, aki befeküdt mellé az ágyba?

"rögzítette egy 20 éves (!!!!!) lány molesztálását"

20 éves? Nagykorú szavazópolgár. Ha 40 éves volna, akkor nem lett volna ekkora baj?

A tévék szerintem csak ma bemutattak legalább három ennél súlyosabb eseményt, a (kellően hiteles) fikciós emberöléseket nem próbálom számolni. Szüntessék be a tévéműsorokat!
süti beállítások módosítása