Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Nagyon magyar

2015.03.20. 17:19 | Írta: trg

A tegnapi taxis tüntetés egy vicc volt.

Van egy túlszabályozott piac, ahol az állam folyamatosan szopatja a szereplőket, akiknek sok beleszólásuk nincs az ügyekben, ugyanis az állam nem velük, hanem az őket alkalmazó - az érdekeiket semmibe vevő - társaságokkal tárgyal. A tegnapi tüntetés mégsem arról szólt, hogy a társaságok álljanak ki a taxisok érdekeiért, vagy, hogy az állam takarodjon a folyamatos szabályozásaival, hanem arról, hogy piacon megjelenő konkurenciát, akit nem köt sem a közelmúltban kihisztizett hatósági ár (ami sok esetben kétszeresére emelte az utazás árát), sem pedig az egyéb szabályozások, ugyanúgy szopassák szét, sőt lehetetlenítsék el.

Pedig a képlet nem olyan bonyolult: a hatóságilag szabályozott ár miatt (amit a taxisok maguk harcoltak ki, hogy ezzel megússzák azt, hogy a társaságok árversenye az ő pénztárcájukat érintse) visszaesett a forgalom (hiába állítják az index videóján, hogy a hatósági ár jó az utasnak, mindenki számára egyértelmű, hogy nem az) és ezt a piaci rést képes betömni az Uber és a hozzá hasonló szolgáltatások.

Az egész ügyből csak az látszik, hogy egy csoport már megint az államhoz fut azért, hogy egy másik csoporttal kibasszanak, hogy utána mindkettejüknek egyformán szar legyen. Nagyon magyar, nagyon elhibázott. Ahelyett, hogy azt próbálnák meg megfejteni, hogy a versenytársat hogyan lehet megszorongatni (pl. azzal, hogy a szolgáltatásaikat korszerűsítik), inkább azon fáradoznak, hogy minimum egyforma hátrányban legyenek mindketten. Teszik mindezt úgy, hogy a velük látványosan nem foglalkozó (sőt a helyzetüket megnehezítő) államtól követelik a változtatást, mintha nem lenne egyértelmű, hogy ha a magyar állam beteszi valahova a lábát, ott a legtöbb dolog rohadásnak indul.

Szóval tisztelt taxisok, ne az Uber ellen tessék tüntetni, mert nem ők kényszerítették ki a piaci verseny felszámolását (érdemes megnézni az amerikai viszonyokat, ahol a versenynek hála az Uber sok helyen nemhogy olcsóbb, hanem még drágább is a taxinál) és nem ők erőltették a piac túlszabályozását sem.

Kép: MTI

16 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr807287005

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy ex-Uber-sofőr valós története 2015.03.26. 00:50:12

Az alábbi írás másodközlés: az eredeti a Hallotaxi.hu portálon jelent meg. Eddig is idéztem onnan cikkeket, topikokat, de általában beértem pár épp témába vágó sorral, inkább csak linkeltem itt-ott az onlájn taxislapot vagy fórumát. Annak, hogy most mé...

Trackback: Az Uber és az elfolyó idő 2015.03.20. 19:10:23

Megfogadtam, hogy nem írok többet erről a fizetős városi autóstop-alkalmazásról, de nem tudom nem megtenni. Az előző poszt nem titkoltan Uber-fan kommentelői hívták fel rá a figyelmem, hogy számítási hibát vétettem: az Uber mégsem olyan olcsó, mint aho...

Trackback: Még egyszer az Uberről* 2015.03.20. 19:09:22

Amióta utoljára foglalkoztam ezzel a gurulva terjedő vírussal, eltelt vagy három hónap. Utána kellett olvasnom, mit írtam akkor, mert már elfelejtettem, annyira nem érdekelt azóta. De mivel közben kiderült, hogy az okostelefon-vezérelt kontártaxis-alka...

Trackback: Hűbérből Uberbe 2015.03.20. 19:06:46

Keserítheti életünket BKK-rendelet, tehet keresztbe kispályás ellenőrkommandó, gerjedhetünk indokolt indulatra a belengetett országos jogszabálytervezet miatt, álmodozhatunk csorgó nyállal kétségbeesett, de határozott – és minden bizonnyal elkésett – f...

Trackback: Szabolcsi Gergely: Nagyon magyar 2015.03.20. 18:13:02

Tisztelt taxisok, ne az Über ellen tessék tüntetni, mert nem ők kényszerítette ki a piaci verseny felszámolását és nem ők erőltették a piac túlszabályozását sem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.03.20. 19:32:54

"Nagyon magyar" - szerintem meg a kurva anyád.

tibike3 2015.03.20. 20:00:33

Gratulálok ! Véded az engedélyek, utas biztosítás, szaktudás, városismeret stb stb stb nélküli ADÓCSALÓKAT !!! BRAVÓ !!!

redsea 2015.03.21. 10:37:24

@tibike3: ki védi itt a taxisokat? :D

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 11:28:46

A posztoló meg pakoljon, és tűzzön haza Izraelbe.

WilburSmith 2015.03.21. 11:31:34

A taxisok is egy adócsaló csürhe. Ja.. nézzük a kommentelők közül ki az aki kért már számlát a festőtől, kőművestől, szolgáltatótól? Baszki.. az egész ország egy adócsaló csürhe. És ez nem vicc.. sajnos ez van. Az állam meg nem tesz ellene semmit, mert a politikusok is egy adócsaló csürhe.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 11:36:45

@WilburSmith:

"ki az aki kért már számlát a festőtől, kőművestől, szolgáltatótól"

Mindenki, aki ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy a hibás teljesítés miatt élhessen a jótállás, szavatosság érvényesítésének a lehetőségével, vagy ha azt nem kapja meg, akkor perelhessen.

Nem kell ám hülyének lenni, gondolkozni is lehet.

Hülye aki elolvassa! 2015.03.21. 12:27:20

Paraszt taxisok ész nélkül megemelték az áraikat, most meg rinyálnak. Sittes banda.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.03.21. 12:34:33

A ballib marhák mindig lenyűgöznek.

Adócsaló, minden tapasztalat nélkül hivatásosok szakmáját tönkretevő, külföldön adózó céget istenítenek.

Ti vagytok az emberiség legalja, szerencsétlen MSZP csicskák !

átlátó 2015.03.21. 13:06:52

Vannak az autót vezetők, meg a taxisok.

BelAmi 2015.03.21. 15:00:57

Sajnos abban sok az igazság, hogy a problémát jelentős mértékben a tarifák drasztikus megemelése és a versenyt teljesen kiiktató egységesítése okozza. Betegségem folytán nyugdíjasként kénytelen vagyok a szolgáltatást igénybe venni, ha orvoshoz kell mennem. Ezért igenis felháborít a magyarországi jövedelmekhez mérten irreális árak, ami nem kis mértékben főleg a társaságokat gazdagítja.
Tessék visszatérni a szabályozott, de alapvatően a versenyt nem kizáró rendszerhez és akkor az Über sem jelentene problémát.

tibike3 2015.03.21. 19:12:35

@redsea: Húúú de nagyon vicces voltál te gyökér.

tibike3 2015.03.21. 19:13:28

@Hülye aki elolvassa!: A tarifát egyébként a Tarlós emelte meg , te tudatlan bunkó !

Hülye aki elolvassa! 2015.03.21. 20:07:28

@tibike3: tévedsz gyökér, a taxisokkal lett egyeztetve a tarifa. Ma is kiállnak mellette a hiénák. Aki sokat markol, keveset fog.

redsea 2015.03.22. 10:33:48

érdemes lehet az ubert sofőr szemszögből is megismerni:

ubersofor.blogspot.hu/

uber-driver.blog.hu
süti beállítások módosítása