Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

5+1 dolog a kormány új ellenségeiről, a bevándorlókról

2015.02.04. 11:30 | Írta: pinter.bence

16305_376428639205102_459495834600009353_n_1_.jpg

Tavaly decemberben a drogmaffiával riogató kormány kapcsán ezeken a hasábokon tettem fel a kérdést: aztán jövő héten ki lesz a mumus? A Habony-művek hamar megtalálta a tökéletes választ: a gazdasági migránsok. Nézzünk ennek kicsit utána.

Parlamenti vitanapot szervez a Fidesz a gazdasági migránsokról: az lesz a címe, hogy Magyarországnak nincs szüksége megélhetési bevándorlókra. Így, kijelentő módban. Jó kis vita lesz ez, már látom, a Fidesz előre közölte az ukázt, ehhez lehet igazodni. Na mindegy. A tavalyi év jelentős részét azzal töltöttem, hogy a Komáromy-ösztöndíj segedelmével utánajártam a menekültügynek Magyarországon. Három cikkben foglalkoztam a témával, aztán még egy-kettőben azzal, hogy tavaly nyáron Orbán Viktor elkezdett erősen foglalkozni a témával.

Tisztán emlékszem rá, hogy 2013 őszén az ösztöndíj-pályázatot bíráló bizottság előtt azzal érveltem a téma fontossága mellett, hogy ugyan most még kevesen beszélnek róla, de a határt papírok nélkül átlépő menekültek számának megugrása ilyen vagy olyan szempontból hamarosan fontos téma lesz Magyarországon. Én első sorban azt akartam vizsgálni, hogy változik-e Magyarország tranzitország-jellege, és többen akarnak majd esetleg itt maradni. Arra csak félve gondoltam, hogy mi lesz akkor, ha a Fidesz propagandagépezete megtalálja a témát.

És hát meg is találta. A Fidesz propagandájának állandóan szüksége van ellenségre. A multik (legyőzve), baloldal (legyőzve), rezsidémon (legyőzve), Brüsszel (részben legyőzve) és a civil szervezetek (folyamatban) után, a tavaly év végi népszerűségvesztés idején szinte kétségbeesetten kereste a kormány a kitörési pontot, az új ellenséget, amitől Orbán Viktor megvédheti a Magyar Családokat. Először a drogmaffia került terítékre, de ez akkor baromság volt, hogy még a soros csatlakozással a közmédiára kötött választópolgár sem nagyon tudott mit kezdeni vele.

És akkor hirtelen szinte minden összejött. Orbán egyébként is pedzegette már a témát, aztán jött az ISIS meg a Charlie Hebdo elleni támadást követő vita iszlámról, migrációról és Európa értékeiről. Egy finom kis álkeresztény alapokra helyezett xenofób gyűlölet- és hangulatkeltés pedig hát sem a magyar társadalomtól, sem a Fidesztől nem áll messze. Ráadásul az egészet ki lehet vinni az európai színtérre is, tehát egy újabb rázós ügy bajnoka lehet Orbán Viktor. Tökéletes. Lássuk, miről is van szó igazából.

1. A probléma első sorban nem Magyarország problémája

81004_rogan_antal.jpg

Azt mondja a Rogán Antal, hogy „Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás”. Akkor kezdjük itt: Magyarországra nem áramol be semmiféle gazdasági menekült. Pontosabban beáramlik, csak aztán ki is áramlik, mert az ég világon senki nem akar itt maradni. Persze, ez is Európa, meg minden, de ezek a nyomor elől menekülő emberek Németországba, Franciaországba vagy a Skandináv országokba tartanak. Semmi oka Magyarországnak attól félni, hogy hirtelen több tízezer koszovói albán akarja majd pucolni a vécéinket. Senki nem akar itt vécét sem takarítani.

2. A kormány szakpolitikai szinten egészen konkrétan támogatja a gazdasági bevándorlást

pinter_sandor_tukorszinkron.jpg

A most teret nyert retorikával szemben a Belügyminisztérium által készített, Orbán Viktor által aláírt, nyolc évre szóló Migrációs Stratégia kimondottan támogatja a gazdasági bevándorlást, persze csak a legális formáját. Idézem: „Magyarország a területén megjelenő migráció szabályozása és ellenőrzése során támogatja a legális migráció minden formáját, jogi eszközei révén lehetőséget biztosít a huzamos idejű tartózkodásra, a letelepedésre, a magyar állampolgárság megszerzésére (honosításra)”. Egy másik alapelv szerint Magyarország „hatékony kommunikációval elősegíti, hogy a társadalom tagjai hiteles információhoz jussanak a migrációs folyamatokról, és ezáltal csökkenjenek az e folyamathoz kapcsolódó előítéletek”. Ez utóbbi elég jól megy!

3. Hirtelen milyen sok lett az intézkedés!

108078_3.jpg

Hétfőn Győrben 250 összesen pedig 350 papírok nélküli határátlépővel szemben intézkedett a BÁH. Győrben elég látványosra sikerült a dolog, a 250 koszovói órákig a váróteremben volt összezsúfolódva. Ne higgyük, hogy eddig nem voltak a nyugat felé tartó vonatokon menekültek. Azt tudjuk, hogy például a vámosszabadi befogadó-állomás lakóinak nagy része havonta lecserélődik, és Toroczkai László ásotthalmi polgármester Facebook-oldalán is lekövethető, hogy a déli határon átlépő menekülők száma nem a múlt hónapban érte el a kritikus szintet. Feltételezhetjük, hogy nagyjából hasonló volumenben voltak tehát érvényes úti okmány nélküli emberek a vonatokon. Ezek után felmerül a kérdés: eddig miért nem ellenőrizte, szállította le őket senki? Nyilván azért, mert a hatóságok szerint az a jó, ha minél könnyebben elmennek innen. Most viszont hirtelen nagy szükség lett az új Nemzeti Probléma demonstrálására. Elő is került hamar pár száz ember, akit elő lehetett állítani.

4. Az a fránya Jobbik!

81636_vona_gabor_interju_2014_februar.jpg

Teljesen igaza van a Jobbiknak, amikor a parlamenti vitanap kapcsán azt mondják, hogy csak egy újabb gumicsontról van szó, mert arról van szó. Szegény Jobbik! Szebb helyeken ez a bevándorlás-téma, meg a xenofób hangulatkeltés a szélsőjobboldali pártok feladata, előlük azonban állandóan elhappolja az összes jó témát ez az Orbán Viktor. (Ők is észrevették ezt, most próbálnak középre helyezkedni és elhappolni pár szavazót Orbántól – ügyes!)

5. Senki nem tud semmit a kérdésről

24200_menekulttabor.jpg

A Fidesz konkrét javaslata az, hogy le kell csökkenteni a menedékkérők kérelmének elbírálási idejét. Ez több módon is lehetne, egyrészt a biztonságos harmadik országok útján. Tehát például ha valaki Koszovóból jön, ahol nincs polgárháború meg népirtás, azt vissza lehetne tenni gondolkodás nélkül. Mert az éhhalál meg a kilátástalanság biztonságos. Na mindegy. Másrészről a Fidesz szeretné lecsökkenteni az elbírálási időt jogi-adminisztratív úton. Ez meg azért nehézkes, mert egy menedékkérelem elbírálása az nem valami kis gagyi dolog, hanem egyenként meg kell vizsgálni, hogy az adott ember sztorija igaz-e. Ez nem megy fél nap alatt.

A másik probléma, hogy tavaly nyáron még Orbán sem tudta, hogy kikről beszél: menekültek-e ezek, vagy gazdasági migránsok, vagy micsodák. Fontos a különbségtétel. Magyarország 1989-ben csatlakozott az ENSZ 1951-es menekültügyi egyezményéhez, így nemzetközi kötelessége a Magyarországra érkezett, hazájában üldözött külföldieket a megfelelő eljárás után befogadni. A megfelelő eljárás lefolytatásáig viszont nincs nagyon alapja senkinek megállapítani, hogy ki menekül jogosan és ki nem. A megfelelő eljárás pedig időt igényel. De azért csak végezzen a Századvég ilyen csodálatos felméréseket egy olyan témában, amiről az átlag magyar – hogy csúnyán mondjuk – lófaszt nem tud.

+1. LETELEPEDÉSI KÖTVÉNY!

107777_penz_kinai.jpg

Ugye, ugye. Nincs szükség ezekre a gazdagsági, izé, gazdasági bevándorlókra. A szegényekre biztos nincs.

(Nyitókép: Toroczkai László FB-oldaláról)

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon, vagy kérdezz Ask.fm-en!

22 komment · 2 trackback

Címkék: bevándorlás menekült Fidesz Rogán Antal

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr367139715

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jön a rezsicsökkentett állami internet? 2015.02.05. 19:31:22

Érdekes oldalról közelíti meg FB-jegyzetében Tompika internet-konzultációját Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője, egy csöppnyi Észak-Koreát jósolva ide, Európa közepébe.  Lehet persze azt mondani, hogy már megint csak egy újabb hülye k...

Trackback: Mandiner blogajánló 2015.02.05. 17:52:05

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

♔bаtyu♔ 2015.02.05. 11:57:11

Szerintem is értelmetlen ez a parlamenti vitanap.

A blog koncepciójának pedig azért nincs értelme, mert a bevándorlás legfőképpen nem propaganda szempontjából fontos, Orbánéknál pedig akkor került előtérbe, amikor ez a probléma jelentkezett. Mivel ők a kormány, nekik kell reagálniuk, ezt várják el tőlük, nem tehetik meg, hogy nem reagálnak.

Egyébként nagyon egyszerű, Orbánéknak pontosan az osztrákokat kell utánozniuk. Ez a jó stratégia.

brumeszkosz 2015.02.05. 12:04:13

orbánc orsós cigány akkor te is takarodj vissza Indiába!!!!

♔bаtyu♔ 2015.02.05. 12:04:15

@♔bаtyu♔: Ja és ha bárki a nyakára mászik, csak rá kell mutatni a sógorokra.

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2015.02.05. 12:38:00

Az 5-ös pont a leglényegesebb szerintem, mert először is tisztázni kéne, hogy kikről is beszélünk.

A menekült nem bevándorló. A bevándorlók pedig nem vándorolgathatnak szabadon, az állam döntötte el eddig is, hogy ki maradhat itt. Szóval akkor most önmagát kritizálja a kormány? Ha nem akar bevándorlókat, ne engedjen be többet, és kész.

Ami persze nonszensz, hiszen 1: szakemberhiány van, 2: az EU-n belül szabad az áramlás, szóval ha belegebednek se tudják innán kizárni a külföldieket. (Persze nyilván a megélhetési bevándorló egy szalonrasszista kifejezés a bokszosokra.)

Feleségem egyébként ázsiai, szóval ha Viktorka most ezzel a politikai gumicsontjával felhergeli a suttyókat, és emiatt inzultus éri az asszonyt, akkor pipa leszek. Lekopogom, az elmúlt öt évben nem bántotta őt senki, mindenki kedves hozzá.

Mérnork 2015.02.05. 12:40:56

"Ugye, ugye. Nincs szükség ezekre a gazdagsági, izé, gazdasági bevándorlókra. A szegényekre biztos nincs."
Mi ezzel a probléma? Telepítsük ide a világ összes szegényét, hátha attól jobb lesz?
Amúgy meg "23 millió román ", csak hogy egy igazi liberális demokratát idézzek a bevándorlással kapcsolatban. ;-)))

Mérnork 2015.02.05. 12:44:31

@Életunt Cápa:
"szakemberhiány van"
És erre megoldás pár százezer afrikai/középázsiai kecskepásztor befogadása?
Feleséged felemlegetése baromi álságos egyébként.

Ludovikás Levente 2015.02.05. 12:51:49

Amikor elolvasom ezeket az írásokat mindig hálát adok a Gondviselésnek, hogy nem ezek a libsik vannak hatalmon

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2015.02.05. 12:56:18

@Mérnork: Amennyiben százezres kecskepásztor hiány van, feltétlenül megoldást jelentene a befogadásuk, nem?

ámbátor 2015.02.05. 12:57:33

@Holger Hartland: Ha egy nyelvet nem ismerő csóró bevándorló el tudja happolni a melódat, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. Ha az albán pék jobb kenyeret süt és/vagy olcsóbban mint a magyar pék, akkor a magyar pék figyeljen oda és tanuljon, mert van mit.
Én mint kenyérfogyasztó üdvözlöm az olcsóban jobb kenyeret sütő albán bevándorló pékeket. (És ha az én melómra jönne egy csóró bevándorló nyelvi nehézségekkel és jobban csinálná mint én, nagyon szégyellném magam)

kvadrillio 2015.02.05. 13:27:22

Rém rosszul keresnek a magyar tanárok
Stubnya Bence
Stubnya Bence követés
2015.02.05. 11:09 Módosítva: 2015-02-05 13:03:51
37 hozzászólás

Attól függetlenül, hogy jön-e a kilencosztályos általános iskola vagy sem, a magyar tanárok rettentően rosszul keresnek. Bár a nemrég bevezetett pedagógus-életpályamodell célja, hogy hosszabb távon vonzóbbá tegye a szakmát, a rendszer bevezetése döcögősre sikerült, még olyanok is voltak, akik rosszabbul jártak vele, és hosszabb távú hatásai csak később lesznek.

Az oktatás ráadásul nagyon komoly hatással van egy ország hosszabb távú gazdasági teljesítményére, így valójában elég nagy luxus megengedni azt, hogy a tehetségesebb fiatalokat a jobban fizető piaci állások szipkázzák el a sokszor gyengén működő, centralizált és rosszul fizető állami oktatási rendszerből.

Ezért ha össze akarjuk hasonlítani a magyar tanárok fizetését a többi visegrádi ország kereseti mutatóival, a legjobb, ha először azt nézzük meg, hogy mekkora versennyel néznek szembe az iskolák a munkaerőpiacon, amikor tanárt akarnak felvenni egy megüresedett helyre.

..hmmm....hmmmmm.... NEKEM ERRŐL CSAK AZ JUTOTT ESZEMBE..., PÁRTFÜGGETLENÜL..., HOGY...CHARLIE HEBDO NYOMÁN...SZABADON..., 2 X 50 %-OS FIZETÉSEMELÉST, JÁRADÉKEMELÉST, NYÖGDÍJEMELÉST AKAROK !...MINT A ZSIDÓK !!+!+!! MERT "+ÉN IS MAGYAR VAGYOK !!!"....., ÉN IS TETTEM, MI IS TETTÜNK ANNYIT EZÉRT A HAZÁÉRT, MINT A ZSIDÓK ???!!!!!!!

TEHÁT: ÉN IS CHHARLIE, MAGYAR...VAGYOK !
ÉN IS, MI IS 560 %-OS FIZETÉSEMELÉST, NYUGDÍJEMELÉST AKARUNK !!%!!!!...MINT A ZSIDÓK !!!
MERT MI IS TETTÜN K ANNYIT, SŐT TÖBBET TETTÜNK MINDIG IS, EZÉRT A HAZÁÉRT, A HAZÁNKÉRT, MINT A ZSIDÓK !!!!!

kvadrillio 2015.02.05. 13:35:50

Rém rosszul keresnek a magyar tanárok
Stubnya Bence
Stubnya Bence követés
2015.02.05. 11:09 Módosítva: 2015-02-05 13:03:51
37 hozzászólás

Attól függetlenül, hogy jön-e a kilencosztályos általános iskola vagy sem, a magyar tanárok rettentően rosszul keresnek. Bár a nemrég bevezetett pedagógus-életpályamodell célja, hogy hosszabb távon vonzóbbá tegye a szakmát, a rendszer bevezetése döcögősre sikerült, még olyanok is voltak, akik rosszabbul jártak vele, és hosszabb távú hatásai csak később lesznek.

Az oktatás ráadásul nagyon komoly hatással van egy ország hosszabb távú gazdasági teljesítményére, így valójában elég nagy luxus megengedni azt, hogy a tehetségesebb fiatalokat a jobban fizető piaci állások szipkázzák el a sokszor gyengén működő, centralizált és rosszul fizető állami oktatási rendszerből.

Ezért ha össze akarjuk hasonlítani a magyar tanárok fizetését a többi visegrádi ország kereseti mutatóival, a legjobb, ha először azt nézzük meg, hogy mekkora versennyel néznek szembe az iskolák a munkaerőpiacon, amikor tanárt akarnak felvenni egy megüresedett helyre.

..hmmm....hmmmmm.... NEKEM ERRŐL CSAK AZ JUTOTT ESZEMBE..., PÁRTFÜGGETLENÜL..., HOGY...CHARLIE HEBDO NYOMÁN...SZABADON..., 2 X 50 %-OS FIZETÉSEMELÉST, JÁRADÉKEMELÉST, NYÖGDÍJEMELÉST AKAROK !...MINT A ZSIDÓK !!+!+!! MERT "+ÉN IS MAGYAR VAGYOK !!!"....., ÉN IS TETTEM, MI IS TETTÜNK ANNYIT EZÉRT A HAZÁÉRT, MINT A ZSIDÓK ???!!!!!!!

TEHÁT: ÉN IS CHHARLIE, MAGYAR...VAGYOK !
ÉN IS, MI IS 560 %-OS FIZETÉSEMELÉST, NYUGDÍJEMELÉST AKARUNK !!%!!!!...MINT A ZSIDÓK !!!
MERT MI IS TETTÜN K ANNYIT, SŐT TÖBBET TETTÜNK MINDIG IS, EZÉRT A HAZÁÉRT, A HAZÁNKÉRT, MINT A ZSIDÓK !!!!!

MÉGECCER, MER A HATÁRÁTKELŐBE NEM ENGEDTÉK BETENNI.....:o)))))

csak egy néző 2015.02.05. 14:40:21

" Orbán Viktor szerint nullára kell szorítani, be kell reteszelni Magyarország ajtaját, egyetlen megélhetési bevándorlóra sincs szükség."

Basszus Wajna meg pont most adta el a Los Angelesi házát, Akkor ő most hova menjen?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.02.05. 14:59:19

@♔bаtyu♔:
Miért? Az osztrákok se tudják, hogy mi a különbség a bevándorló és a menekült között? :o

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.02.05. 16:37:02

@ámbátor: Gratulálok, ez tipikusan az a liberális szemlélet, amiért a liberalizmus még nagyon sokáig szitokszó maradhat Magyarországon (amíg ilyen a liberalizmus, addig nagyon helyesen), és megmaradhat a NER (nagyon helytelenül).

Ha elolvastad volna a cikkeket, akkor látnád, hogy a magyar pékek azt "csinálják rosszul", hogy nem tudják olyan leleményesen semmibe venni a szabályokat, kijátszani a hatóságokat és elkerülni az adót, mint az albánok. Ez nem tiszta verseny, ez csalásra épülő invázió.

És akkor még nem is volt szükségünk a patriotizmus fogalmára, de azt a magadfajtának valószínűleg hiába is magyaráznám.

zobod 2015.02.05. 16:44:35

A gazdag bevándorlókat, ha pénzük is hozzák, mindenhol szívesen látják, nem kell álszenteskedni.

A Magyarországon átvonuló átlag migránsokkal az a probléma, hogyha Ausztriában lebuknak, akkor Magyarországra fogják visszatoloncolni őket. Egyszerűbb már akkor ezeket a köröket megspórolni, legyen más a tranzitország.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.02.05. 17:17:29

@Holger Hartland:
Igazi lúzermentség. Szerinted a magyar pékségek nem csalnak? Még, ha igaz is lenne, hogy minden albán pék adócsaló, akkor is felmerülne, hogy kinek a szégyene, hogy egy külföldi jobban tudja csinálni, mint a helyi?

Ez nem patriotizmus kérdése, hanem azé, hogy vagy-e elég tökös ahhoz, hogy beismerd, hogy más jobb, mint te.

@zobod:
Az illegális migránsokat mi is visszatoloncolhatjuk. Ehhez nincs szükség arra a hisztire, amit most a kormány nyom.
Azokat, akiknek meg jogos a menekültstátusz kérelmük köteles vagy befogadni.
Itt egyetlen baj van, hogy baromi sokat ülnek a hivatalok azon, hogy eldöntsék, hogy valakit kitoloncolnak, vagy megadják neki. Erre viszont nem az a megoldás, amit Orbán mond, hanem a hivatali ügyintézést kellene felgyorsítani.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.02.05. 18:00:13

@Lord_Valdez: Igazi szélsőballibbancs mocsokság:
1) Ha az albán csal, akkor biztosan a magyar is.
2) Az albán jobb, mert ügyesebben csal.
3) A magyar meg akkor tökös, ha rögtön beismeri, hogy a most érkezett idegen jobb nála - és marad munka nélkül vagy beáll az idegen alá, a saját országában.

Amúgy nem vagyok pék, nem is pék senkim sem. Csak épp magyar vagyok, és veled ellentétben ez nekem számít. Jó, ha tudod, hogy mi vagyunk többségben, így ágálj. A szakmámban egyébként, ha már szóba került, kapásból három bevándorló kolléga jut eszembe, de olyanok ám, hogy látszik is rajtuk - nos, kiváló kollégák, jó teljesítménnyel, beilleszkedve, magyarrá változva (ki részben, ki egészben), szeretjük őket. :) Létezik jó bevándorló.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2015.02.05. 20:54:47

@Holger Hartland:
Szélsőballibbancs. Ez jó, nem túl eredeti,bár megteszi. Igaz, a balneoliberális szintjét nem éri el.

Nem abból következik, hogy az albán csal, hanem abból, hogy nálunk ez tömegsport.
Csak annyit szerettem volna, ha elkezdesz gondolkodni. Egy bevándorló minden létező szempontból hátrányban van (nem beszéli a nyelvet, nem ismeri a helyi szokásokat, nincsenek kapcsolatai, sőt még az adójogi kiskapukat is kevésbé ismeri stb.) és, ha így is lenyom, akkor nem biztos, hogy benne van a hiba. Akkor talán érdemes lenne elgondolkodni, hogy nincs-e valami más, amihez jobban értesz.

Ha tökös vagy, akkor felveszed a kesztyűt és nem pedig nekiállsz óbégatni, hogy "én magyar vagyok, védjetek meg!". Ha valamivel le lehet gyengíteni egy országot, akkor az pont az, ha megkíméled a versenytől. Ez annyira sokszorosan be van bizonyítva, hogy még a baloldali közgazdászok se vonják ma már kétségbe.

"Csak épp magyar vagyok, és veled ellentétben ez nekem számít. Jó, ha tudod, hogy mi vagyunk többségben, így ágálj."
Ezt tartogasd a többi fogyatékkal élőnek.
Egyébként ez is tipikus lúzer dolog. Kétszeresen is.
1. "Mert mi magyarok/amerikaiak/hollandok/stb. vagyunk." Igen, és? Ettől pirosabb a véred, jogosult vagy Nobel-díjra, vagy mi? Ez olyasmi amiben semmi személyes érdemed nincs. Ez már a születésedkor eldőlt.
2. "Mi többen vagyunk." Ennyi az össz érdemed, hogy többen vagy?
Mellesleg én is magyar vagyok, csak nagyon szánalmasnak találom ezt a mentalitást. Ez egy zsákutca.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.02.05. 22:03:27

Kicsit részletesebben: a linkelt cikkekben ott a háttér, akinek pedig nulláról kellene elmagyarázni, miért fontos, hogy a verseny tisztességes és szabályozott legyen, illetve miért fontos a patriotizmusnak egy minimális szintje, az a társalgásnak ezen az itteni szintjén sajnos reménytelen. Súlyos jellembeli fogyatékosságokat nem tudok pár kommentben orvosolni.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.02.05. 22:43:39

Időközben: tombol a fasizmus Norvégiában!

Külföldiekből álló koldusmaffia miatt kriminalizálnák a koldulást, de még azt is, ha valaki segít egy koldusnak. A ballibek természetesen sikítanak. De a csattanóhoz már idéznem kell:

"Some say this ban specifically targets Romanian immigrants, who make up a majority of Oslo's beggars. Out of the 194 beggars the justice ministry identified in Oslo in 2012, 187 were Romanian citizens, per AFP.

Himanshu Gulati, state secretary at the justice ministry and a member of the populist Progress party, told The Financial Times that begging is often linked to criminal activity and said this type of legislation could help improve crime rates."

Na mi a csattanó?

www.huffingtonpost.com/2014/06/20/norway-beggar-ban-_n_5512662.html
süti beállítások módosítása