Az önkényuralmi jelképek szankcionálását elítélem, két okból is: az egyik, hogy egy valódi nemzeti szocialista sem okoz kárt pusztán egy kaszáskereszttel; a másik, hogy a szimbólum megvonása indokolatlanul diszkriminálja azt, aki nem kíván népirtani, viszont rokonszenvezik Mussolini sportpolitikájával vagy Franco gazdaságpolitikájával, és ennek jelet szeretne adni.

Egy „Adj gázt!”-féle kétértelmű fölkiáltás romkocsmai poénnak penge, ott én is röhögnék rajta, noha nem én vagyok Alfred Rosenberg álma. Ám egy felvonuláson, nyilvánosan ennek mellékjelentése bizony uszításközeli. Nem csupán azt jelenti ugyanis, hogy a zsidók szemetek, ami belefér a véleménynyilvánítás szabadságába, hanem – grammatikailag, tudományosan – felszólítás valamire, ami nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozna felebarátoknak. Az uszítás szintén tudományos fogalom: a büntető törvénykönyvből. Hoppá. Eszerint ki a jogszerűtlen?

Ha egy illető portréjára mutatva rimánkodunk, hogy „Könyörgök, akasszuk fel!”, az ugyancsak nagy poén – egy bizonyos közegben. No de nem sokan örülnének, ha pódiumon motiválna édesszülőjük fellógatására a humorista.

Amit Orbán Viktor betiltatott, az egy laza uszítás volt. Nem a legdurvábbik fajtából, azonban megállja a helyét.

Éppen az elgázosításra való ösztökélést pártoló liberálisok vívnak szélmalomharcot, vívnak virtuális ellenséggel. Az az ellenvetésük tudniillik, hogy ha Orbán betiltatja a kényes dolgot, akkor Orbán utódja esetleg utánozza magatartását: azaz az ő példáján felbuzdulva, arra hivatkozva ő is betilt ezt vagy azt. Csakhogy helytelen ez a következtetés. Mivelhogy kétféle az eshetőség. Ha „jogérzékeny”, korrekt politikus ül a kormánykerék mögé, azt nem a bosszú fogja hajtani, ehelyett törekszik a „jogállam” útján menni és azon maradni.

Most pedig idézzük meg a – mai Magyarországon egyébként alig-alig létező – mesebeli, vérszomjas, autentikus náci karakterét, és tételezzük föl, hogy ő váltja Orbán Viktort mint kormányfőt. Legyenek ilyen nácik a megszívatott motorosok.

Ebben az esetben kiábrándító hírem van, Miklósi, Tóta és a többi nagyvonalú: a gázos motorosok pont leszarják, hogy a jelenlegi világrend momentán mennyire kedves hozzájuk. Ők így is, úgy is másfajta világrendet óhajtanak. Másfajtát, melynek lényege a ti ultimate jogkiterjesztéseteknek az inverze. Aki felszabadítja a hazát a zsidó uralom alól, az utána csak nagy kópénak fog enni adni akkor is, ha korábban a zsidóktól is kapott némi alamizsnát. Emberismeretetek elkeserítő, idealizmusotok liberálishoz méltatlan.

(A HVG szerzője egy mellékkérdésben is rossz nyomon jár. A „jó király” kiszámíthatatlanságát hánytorgatja fel, mondván, hogy a kurzus bezzeg előszeretettel magasztal szélsőjobboldalra sorolható alkotókat. Fel kéne fogni, hogy Orbán Horthyban nem az antiszemitizmusát szereti, mint ahogy a Kárpátia, Bakay Kornél és Szaniszló Ferenc nem elgázosításra való felbujtásért kaptak díjat. Míg a Nemzeti Érzelmű Motorosok konkrétan a miatt kaptak tockost.)

Gyurcsányra nem csak 2006 októbere óta fújnak az igazi nácik. Orbánra sem csak 2013 áprilisa óta fújnak. Utálták őket az állítólagos jogtiprásaik előtt is. Nyugi. Nem kell félteni a nácikat. Gyakorlatilag eltörpül a jelentősége, hogy Gyurcsány meg Orbán mit tesz, illetve mit nem tesz ellenük vagy értük: ha igazi nácik döntenének egy-egy ilyen nemzetidegen sorsáról, nem sok babér teremne számára, és e szándékuktól független, hogy a héten motorozhatnak-e.

A liberálisok el szokták vetni azokat az érveket, amelyek nem szigorúan természettudományos, racionalista alapokon nyugszanak (valláserkölcs, nemzetkép, családfogalom), ezzel a „fasiszta fagyi visszanyal” vélekedéssel ezúton – jóllehet ennek ellenkezőjét hiszik – meghazudtolják magukat. Azon filózni, hogy ezek után mi lesz, ha a nácik átveszik az irányítást, teljesen értelmetlen: egyfelől mert nyilvánvalóan nem fogják, másfelől ha mégis, akkor úgyis mindegy, mit csinálunk. Ebből a képtelen hipotézisből kiindulva számítani, hogy: „a nácikkal méltányosnak kell lennünk, ha azt akarjuk, hogy majd ők is méltányosak legyenek velünk” – egyenesen nevetséges.

Hol él vajon, akinek ez a dilemmája?