
Továbbra is a néppártosodáson dolgozik a Jobbik, középre nyitna a párt - ahogy azt már a tavalyi országgyűlési választás kampányában is lehetett tapasztalni. Ezt az véleményformálók jó része azóta is rettentő idegesítő módon cukiságkampánynak nevezi (Hammer Ferenc felvehetné a listájára ezt a szót közvetlenül az emberke után!), jól megragadva azonban, mit is jelent egyelőre a valóságban mindez a változás. A Jobbik vezetése láthatólag tényleg azt gondolja, hogy élesen elválasztható egymástól forma és tartalom, és elég csak az előbbin változtatni, hogy a radikáljobb korlátait sikerüljön végre átlépni. Viszont láthatólag nemcsak a pártvezetés, de az azzal valamilyen szinten szimpatizáló, jó szándékú emberek is úgy látják, hogy csak ilyen szintű változásra van szükség. Jól összefoglalták ezt Balogh Gábor sorai az Alfahíren:
Kényelmes álláspont, hogy az emberek "megijednek a valóságtól", és ezért nem állnak mellénk. Sok esetben persze igaz is. Csakhogy legalább ennyi példa van arra is, hogy nem azt tartják ijesztőnek, amit hallanak, hanem azt, ahogyan hallják. A hangerőt, a militáns stílust, a frusztrált dühöt, a kidagadt nyaki ereket. Az igazság higgadtan és derűsen előadva is igazság marad. És így csak azok számára lesz kényelmetlen, akiknek valóban sérti az érdekeit, ha ez az igazság egyszer hatalomra kerül. Ők meg csak hadd parázzanak, velük nincs dolgunk.
Nem igazán tudok mindezzel egyetérteni. Fenti sorok feltételezik, hogy a Jobbik népszerűségnövekedését egyelőre csak a stílus gátolja, a tartalommal pedig nemhogy minden rendben van, de az megegyezik az "igazság"-gal, a "valóság"-gal is. Mindez feltételezheti továbbá, hogy Toroczkai László és Orosz Mihály Zoltán megnyilvánulásaival is csak formai gondok vannak, és a mondanivaló elválasztható a frusztrált dühtől és a militáns stílustól. Szerintem nem. Ahogy nem igazán lehet szerintem derűs stílusban halálbüntetést és kémiai kasztrálást követelni, úgy az orosz propaganda terjesztése sem épp valamiféle higgadt, mérsékelt alapállásból történik. Persze, valójában el lehet mindent mondani kedvesen, mosolyogva, de egy kivégzésből így sem lesz népünnepély - a XXI. század Európájában legalábbis (remélhetőleg) bizonyosan.