A Fidesz majdnem mindent beleír az alaptörvénybe, amit az Ab kivett belőle. Ezzel együtt beleírja többek között a hallgatói szerződést, vagyis közkeletű nevén „röghöz kötést” is. Ez csak a szokásos fülkeforradalmár tempó, a „ne legyen semmi fölösleges jogászkodás” mottóval végrehajtott reformok szokásos módja. Én nem lepődtem meg, de szegény Nagy Dávid, a HÖOK elnöke igen. Úgy tűnik, ő tényleg elhitte, hogy komoly emberekkel tárgyal.
Én igazán nem értem, mire számított Nagy Dávid, amikor leült tárgyalni Balog Zoltánnal. Most azt mondja, hogy „…nem tudja mire vélni ezt a lépést, és bár nem alkotmányjogász, nem tudja, hasonlót foglalnak-e alkotmányba bárhol a világon. Hozzátette: eltekintve attól, hogy a hallgatói szerződésről van szó, méltatlan egy vitatott társadalmi kérdést ily módon elintézni. Megjegyezte: innentől megkérdőjelezhető, hogy Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének milyen súlya van a kormányban, mert ilyen intézkedésről az egyeztetéseken nem esett szó.” (Kiemelés tőlem – PB.)
Hát, kedves Dávid,
Balog Zoltánnak semmilyen súlya nincsen a kormányban, legalábbis akkor nincs, ha az előtte álló feladat az egész kormányt veszélyezteti. A felsőoktatás ügye ugyanis már nem csak az egyetemekről szól, hanem, mint ahogy kezdettől fogva hangsúlyozom, a kormányról és annak kommunikációjáról is. A tüntető diákság kiállása, a folyamatos, gyakran egymással ellentétes hazugságok, illetve a félmegoldások elutasítása egyre nagyobb veszélyt hordoz a kormány számára, mivel ha így folytatják, egy egész generációnyi szavazót veszítenek el.
Ezért volt fontos, hogy az imént felsorolt dolgokat következetesen, egy elfogadott program alapján képviselte a diákság: ezt az előnyt adta föl a HÖOK, amikor leült tárgyalni Balog Zoltánnal, és hagyta magát belevinni egy nagyjából semmit sem megoldó részmegállapodásba. Hadd gratuláljak Dávid, mondjuk úgy, hogy a trónok harcában nem vagytok valami ügyesek. A kormánynak ezzel sikerült megosztania a tüntetők egységét, és közülük a „legitim”, „demokratikusan választott” szervvel megegyezni valamiben. Emellett sikerült megegyezni arról, hogy majd kerekasztalozunk, aztán majd beszélünk ám mindenről gyerekek, csak jer ha mondom rontom-bontom, ülj meg itten az ölemben. Azt is belengették, hogy a hallgatói szerződések sincsenek kőbe vésve.
Persze, mert
az időt húzni kell. Én tényleg nehezen hiszem el, hogy Nagy Dávid és a HÖOK meglepődött azon, hogy a Nemzeti Ügyek Elbaszását Sikertörténetnek Hazudók Kormánya tesz rá, hogy mit mondott tegnap, és beleírja az alaptörvénybe, amit akar. Ha Nagy Dávid sokat ugrál, akkor bele fogja írni az alaptörvénybe, hogy mondjuk huszonöt év felett senki sem járhat egyetemre. És akkor Nagy Dávid majd nem járhat egyetemre, hanem mehet vissza a balettbe ugrálni. Ilyen ez a kormány, két és fél év alatt kiismerhettük a természetét: ha csukott ajtóval találkozik, sosem próbálkozik kopogással, hanem berúgja azt. Ha pedig nem sikerül elsőre, akkor hozza buldózert.
Valahol persze elszomorító, hogy pont a „nemzeti ügyek” egyik legfontosabbját, az oktatást, tehát közvetve a fiatalokat és az ország jövőjét negligálja a kormány. Most viszont már nem egyszerűen a felsőoktatásról, hanem presztízskérdésről van szó: a kormánynak nyernie kell és láthatóan bármit megtesz ezért. Az, hogy ez Nagy Dávid HÖOK-elnöknek meglepő, az legyen az ő baja. Az, hogy másoknak (nem csak a diákoknak) nyilvánvaló, mégsem tesznek semmit, az meg a mi legfőbb bajunk.
