Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Félelem a szövetségesem

2013.01.14. 16:53 | Írta: Foray Nándor

james_holmes.jpg

Az Amerikai Egyesült Államokban lassan olyan szokványos a fegyveres incidens, mint Pakisztánban. Az ultimate megoldás nem a fegyverek egyik nemének megvonása, végképp nem a négynapos gyász.

Késsel hajszálpontosan kétszer annyi emberölést vittek véghez 2011-ben Amerikában, mint lőfegyverrel, de kalapáccsal is többet. Ezt mind be lehet tiltani, akkor viszont divatba jön egyrészt a házi bomba, mellyel a lődöző James Holmes is tutin teletelepítette lakását, másrészt a profik körében már bejáratott kihegyezett ceruza ­­­­­– mindkettő szarabb. Én például inkább a golyó, mintsem a golyóstoll általi halált választanám.

Vajon életben hagyja Adam Lanza az édesanyját, ha otthon nem tartanak muníciót? Aligha. Valószínűleg a konyhakését ragadja el, és a nő még csúnyább halált hal. Már ha stukkerre feketén sem tud szert tenni a srác. Elvileg a drogok is illegálisak, és jé, mégis lehet drogozni. Annyira lehet, hogy egy válfajt tavaly több helyütt inkább legalizáltak.

Bár konyhakéssel tán

nem 26 személyt talál meg, igaz. Talán érdemes megsaccolni, hány erőszakos bűncselekmény köszönhető a fegyvertartás szabadságának. De hány bűncselekmény elkerülése köszönhető neki? Erről szól a fáma? Mennyi potenciális támadót riasztott el (vagy pusztított el) a tény, hogy az ellenérdekelt, civil félnél is fegyver lehet/van? És mennyit vonz majd a polgári nincstelenség? Az ilyesmi mérhetetlen.

Akiben gyilkossági szándék él, az előbb-utóbb úgyis gyilkolni fog, demilitarizáció ide, retorzió oda. A szándékot kiirtani csakis annak szintjén lehetséges, tisztán a pszichológia hatáskörében. Az első lépés az volna, hogy, akármekkora erőfeszítés megállni, NEM siratjuk kollektíven az elszenvedőt, NEM varázslunk kultuszt az elkövetőnek, NEM állítjuk be vesztesnek önmagunkat és nyertesnek az öldöklőt. Nem borulunk gyászba. A mizantróp mészárosok tudniillik éppen az érintettek kínjában lelik örömüket – abban, amit bőven kínálunk számukra. Ezért csinálják. Utálják a világot, és még utoljára, mielőtt elhagynák azt, bosszút akarnak állni rajta, minél vérmesebbet. Vért szeretnének, verítéket és könnyeket. Miért adjuk meg nekik? Hogy ezáltal azt üzenjük: megérte, nem hiába dolgoztak?

Mindenkori katarzisunk

ordas visszája, hogy a tettes mindig jóval érdekesebb az áldozatnál. Melyik agyonlőtt kisiskolásból vált akkora sztár, mint Adam Lanzából? Aki érzéketlennek tart engem, az tegye fel a kérdést magának: kinek az életrajzát forgatta december derekán, Adam Lanzáét vagy valamelyik newtowni kisgyermekét? Elhiszem, hogy ez az ösztönös reakció, csakhogy erre vágynak, erre várnak a küldetéstudatos merénylők is. Lövés, bőgés, lövés, bőgés, lövés, bőgés – ez egy önbeteljesítő jóslat, önmagát gerjesztő folyamat, sőt úgy fest, egyenesen olaj a tűzre. Ki se lett heverve a newtowni tragédia, máris lekoppintották. Le kéne állni, a tömeggyilkosok istenítésével. Kikéritek magatoknak, ti nem is istenítitek őket? Hát nem én csináltam remake-et A texasi láncfűrészesből.

Ja, mellesleg a szcenárió, és a tanulság totál azonos, mint a WTC-kamikaze esetében. Mi károgunk, jajgatunk, az arabok meg kárörömtől részegen röhögnek rajtunk. Gratulálok. Ez ám a méltóság. Csoda, ha készítik az újabb nagy durranást?

Én, ha sátánista

pszichopata volnék, extra elánt kapnék az elnök (mű)könnyétől. Annyit is ér. Nézi a megcsömörlött hülyegyerek a félárbocra eresztett zászlót, nézi, és az jut eszébe, hogy milyen cool lenne, ha ő is ilyen nyomot hagyna a nyomorult világon. A félárbocra eresztett zászló nem egyéb, mint egy gusztusos csali a harapásra hajlamosnak. Vörös posztó a bikának. Még mázli, hogy magát a vandált nem lobogózzuk ki valahová, esetleg pingáljuk kitűzőre. Csak úgy részvétünk jeléül.

Az aurorai mozirém, a narancssárga búrájú James Holmes számos tinirajongót szerzett. Nyilván nem azzal, hogy túl keveset haknizott a médiában. A moszkvai kivégző búcsúüzenetét szintén sokan lájkolták. Gonosztevőket mutogatni nemzetbiztonsági kockázat. Jótevők könnyeit pláne. Mindez szerepmodellt kreál.

Szóval szánalmas

az a helyzetkezelés, melyet társadalmunk produkál egy-egy katasztrófa kapcsán. Önmagában is szánalmas, mivel ingatagságot tanúsít, azonban főként azért, mert ugyanannak megismétlésére motivál. Így soha nem tűnnek el, nem unják meg a botrányhősök, bizony mondom.

Egyetlen hozzáállással lehet kedvét szegni a hobbigyilkosoknak: ha összeomlásunk precedensével nem előlegezzük meg a győzelmüket. Ahhoz, hogy a szőnyeget alóluk kihúzzuk, erősnek kell bizonyulnunk, de lelkileg.

2 komment

Címkék: közélet terrorizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr155017455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.01.14. 19:54:42

"Az Amerikai Egyesült Államokban lassan olyan szokványos a fegyveres incidens, mint Pakisztánban." - Időről-időre ismétlődő tendenciáról van szó, mondhatni semmi különös, mert ez mindig is jellemző volt az USA-ra.

"NEM siratjuk kollektíven az elszenvedőt" - Persze, mindenki fordítsa el fejét, sőt, ha lehet előtte köpje is le az áldozatot, majd mehet a maga kis individuális, izolált dolgára, és építse tovább az ultraatomizálódott "társadalmat". Zseniális, hol egy béke Nobel-díj?

"Le kéne állni, a tömeggyilkosok istenítésével." - Egy olyan világban, amit tömeggyilkosok irányítanak, amely perverz módon rajong a tömeggyilkosokért, és amelynek "mértékadó, felvilágosult, civilizált... stb." felét lassan negyven éve szellemileg/lelkileg túszul ejtette egy tömeggyilkosság köré fabrikált mítosz? Ábránd.

"Csoda, ha készítik az újabb nagy durranást?" - Nohát, tudsz valamit, amit mi nem?

"Mindez szerepmodellt kreál." - Nem csak ez kreál belőlük szerepmodellt, hanem maga a rendszer, az egész totalitárius álomvilág, amiben dagonyázunk.

"Ahhoz, hogy a szőnyeget alóluk kihúzzuk, erősnek kell bizonyulnunk, de lelkileg." - Persze gondolom, e kemény szavak a halálbüntetés hazai bevezetése mellett már nem hangoznának el. Pedig az erőt fizikailag is mutatni kell, de nem úgy, sutyiban, ahogy az új, "felvilágosult" társadalomban illik, mert annak semmi visszatartó ereje nincs. Nem is kell rögtön kivégzésre gondolni, elég lenne pl. a nyilvános megszégyenítést visszavezetni a büntetőkultúrába. Szerintem kifejezetten pedagógiai jellegű élmény lenne minden bűnöző számára egy-két hét kaloda az elkövetés színhelyéül szolgáló város valamelyik közterületén, mielőtt megkezdik a kiszabott börtönbüntetésüket. A legkeményebb bajkeverők is úgy törnének meg a lakosság kollektív haragja és megvetése alatt, mint a ropi, és rögtön oda lenne a bűn romantikája.

A témaválasztásról még annyit, hogy kissé hipokrita dolog a jelen Magyarországán erőszak kérdéskörben Amerikáig szaladni. Pláne bármilyen dehonesztáló konklúziót levonni az ottani állapotokkal kapcsolatban, amikor elég egy pillantást vetni az elmúlt két hét hazai történéseire...

pinter.mate 2013.01.15. 11:49:07

Szerintem semmi baj nincsen a társadalmi méretű gyásszal. Tudniillik ez egy adott esemény feldolgozására tökéletesen alkalmas lépés, márpedig azt, hogy a civilizált társadalomban is élnek tömeggyilkosok, igenis feldolgozandó. Az, hogy ha erősnek bizonyulunk lelkileg, az kizárólag annyit jelent, hogy történik egy társadalmi szintű elfojtás, amiről bármelyik pszichológus megmondja, hogy az szar.

Emellett 9/11 esetében nem csak a picsogás ment, ahogyan én emlékszem ezen ürügy alatt indítottak két ország ellen is háborút...
süti beállítások módosítása