Az Amerikai Egyesült Államokban lassan olyan szokványos a fegyveres incidens, mint Pakisztánban. Az ultimate megoldás nem a fegyverek egyik nemének megvonása, végképp nem a négynapos gyász.
Késsel hajszálpontosan kétszer annyi emberölést vittek véghez 2011-ben Amerikában, mint lőfegyverrel, de kalapáccsal is többet. Ezt mind be lehet tiltani, akkor viszont divatba jön egyrészt a házi bomba, mellyel a lődöző James Holmes is tutin teletelepítette lakását, másrészt a profik körében már bejáratott kihegyezett ceruza – mindkettő szarabb. Én például inkább a golyó, mintsem a golyóstoll általi halált választanám.
Vajon életben hagyja Adam Lanza az édesanyját, ha otthon nem tartanak muníciót? Aligha. Valószínűleg a konyhakését ragadja el, és a nő még csúnyább halált hal. Már ha stukkerre feketén sem tud szert tenni a srác. Elvileg a drogok is illegálisak, és jé, mégis lehet drogozni. Annyira lehet, hogy egy válfajt tavaly több helyütt inkább legalizáltak.
Bár konyhakéssel tán
nem 26 személyt talál meg, igaz. Talán érdemes megsaccolni, hány erőszakos bűncselekmény köszönhető a fegyvertartás szabadságának. De hány bűncselekmény elkerülése köszönhető neki? Erről szól a fáma? Mennyi potenciális támadót riasztott el (vagy pusztított el) a tény, hogy az ellenérdekelt, civil félnél is fegyver lehet/van? És mennyit vonz majd a polgári nincstelenség? Az ilyesmi mérhetetlen.
Akiben gyilkossági szándék él, az előbb-utóbb úgyis gyilkolni fog, demilitarizáció ide, retorzió oda. A szándékot kiirtani csakis annak szintjén lehetséges, tisztán a pszichológia hatáskörében. Az első lépés az volna, hogy, akármekkora erőfeszítés megállni, NEM siratjuk kollektíven az elszenvedőt, NEM varázslunk kultuszt az elkövetőnek, NEM állítjuk be vesztesnek önmagunkat és nyertesnek az öldöklőt. Nem borulunk gyászba. A mizantróp mészárosok tudniillik éppen az érintettek kínjában lelik örömüket – abban, amit bőven kínálunk számukra. Ezért csinálják. Utálják a világot, és még utoljára, mielőtt elhagynák azt, bosszút akarnak állni rajta, minél vérmesebbet. Vért szeretnének, verítéket és könnyeket. Miért adjuk meg nekik? Hogy ezáltal azt üzenjük: megérte, nem hiába dolgoztak?
Mindenkori katarzisunk
ordas visszája, hogy a tettes mindig jóval érdekesebb az áldozatnál. Melyik agyonlőtt kisiskolásból vált akkora sztár, mint Adam Lanzából? Aki érzéketlennek tart engem, az tegye fel a kérdést magának: kinek az életrajzát forgatta december derekán, Adam Lanzáét vagy valamelyik newtowni kisgyermekét? Elhiszem, hogy ez az ösztönös reakció, csakhogy erre vágynak, erre várnak a küldetéstudatos merénylők is. Lövés, bőgés, lövés, bőgés, lövés, bőgés – ez egy önbeteljesítő jóslat, önmagát gerjesztő folyamat, sőt úgy fest, egyenesen olaj a tűzre. Ki se lett heverve a newtowni tragédia, máris lekoppintották. Le kéne állni, a tömeggyilkosok istenítésével. Kikéritek magatoknak, ti nem is istenítitek őket? Hát nem én csináltam remake-et A texasi láncfűrészesből.
Ja, mellesleg a szcenárió, és a tanulság totál azonos, mint a WTC-kamikaze esetében. Mi károgunk, jajgatunk, az arabok meg kárörömtől részegen röhögnek rajtunk. Gratulálok. Ez ám a méltóság. Csoda, ha készítik az újabb nagy durranást?
Én, ha sátánista
pszichopata volnék, extra elánt kapnék az elnök (mű)könnyétől. Annyit is ér. Nézi a megcsömörlött hülyegyerek a félárbocra eresztett zászlót, nézi, és az jut eszébe, hogy milyen cool lenne, ha ő is ilyen nyomot hagyna a nyomorult világon. A félárbocra eresztett zászló nem egyéb, mint egy gusztusos csali a harapásra hajlamosnak. Vörös posztó a bikának. Még mázli, hogy magát a vandált nem lobogózzuk ki valahová, esetleg pingáljuk kitűzőre. Csak úgy részvétünk jeléül.
Az aurorai mozirém, a narancssárga búrájú James Holmes számos tinirajongót szerzett. Nyilván nem azzal, hogy túl keveset haknizott a médiában. A moszkvai kivégző búcsúüzenetét szintén sokan lájkolták. Gonosztevőket mutogatni nemzetbiztonsági kockázat. Jótevők könnyeit pláne. Mindez szerepmodellt kreál.
Szóval szánalmas
az a helyzetkezelés, melyet társadalmunk produkál egy-egy katasztrófa kapcsán. Önmagában is szánalmas, mivel ingatagságot tanúsít, azonban főként azért, mert ugyanannak megismétlésére motivál. Így soha nem tűnnek el, nem unják meg a botrányhősök, bizony mondom.
Egyetlen hozzáállással lehet kedvét szegni a hobbigyilkosoknak: ha összeomlásunk precedensével nem előlegezzük meg a győzelmüket. Ahhoz, hogy a szőnyeget alóluk kihúzzuk, erősnek kell bizonyulnunk, de lelkileg.