Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Egynyelvű ország

2012.09.24. 06:21 | Írta: Tóth Csaba Tibor

image.jpg

Nem kell tovább izgulnunk. Hoffmann Rózsa a napokban bokros teendői között végre időt szakított, és megnyilatkozott a középiskolai történelemoktatás kérdésében is. Mint megtudhattuk, a gimnáziumi kéttannyelvűség, a humán tárgyak, így a történelemoktatás területén is teljesen fölösleges. Az elképzelés a 150 éves neveléselméletnek ellentmond ugyan, de történeti gyökerei azért vannak.

Az oktatási államtitkár egészen pontosan így fogalmazott: „a hazafias nevelést szolgáló, szemléletformáló tárgy [csak] magyarul tanítható.” Két fontos következtetést érdemes innen a már kézhez készített vörös könyvecskénkbe bejegyeznünk. Egyrészt azt, hogy a történelem kizárólagos magyar nyelven való tanítása elviekben nem csupán a kéttannyelvű hanem annak szerves részeként a nemzetiségi nyelvi oktatást is megszüntetné, másrészt pedig azt, hogy a történelem – ha eddig nem tudtuk volna – kizárólag a hazafias nevelés egyik eszköze.

Mindez rettenetesen elszomorító, sokkal inkább mintha a kötelező iskolai egyen-surranó, illetve népi követelésre rendszeresített kimenősapka került volna terítékre. A meglebegtetett érvelés nem más, mint az 1989 óta, a történelemoktatás szakmai berkeiben zajló összes vita elméleti negligálása, és visszatérés egy a valóságban soha nem is létező zéró-ponthoz.
Eddig azt hallottuk ugyanis, hogy magyar történelem oktatása – amellett hogy hazafiassá – elsősorban szélesen tájékozottá, műveltté és önálló gondolkodóvá lenne hivatott nevelni. Hogy főleg a gimnáziumok mindezt egy külön feladattal, a szép emlékű ’elitképzés’-el is megtoldották volna, és arról hogy ebben a kéttannyelvű osztályok jártak egykor az élen – már ne is igen értekezzünk. Az hogy azok a módszerek, amelyek segítségével az elmúlt időkből bizonyos eseményeket és jelenségeket kihalászunk, és azokat szép, többé illetve kevésbé katonás sorba rendezve „történelemként” adunk elő bizony mind idegen nyelveken keletkeztek eddig egyértelmű, mondhatni „ortodox” konszenzus volt a tárcánál. Mint ahogy az is, hogy nemzetközileg komolyan vehető gazdasági szakember is ismer  történeti fogalmakat más nyelveken, ne adj’ isten talán hazája történelmével kapcsolatban is.

Miért is nem neveltünk hazafit?

Az a szemlélet, amely szerint a középiskolai történelem elsősorban „a hazafiasságra” nevel ugyanis jelenleg nem más mint egy anakronisztikus és zavaros elképzelés amely magát a „hazafiasságot” mint fogalmat üresíti ki végleg. Volt ugyan oly korszak, amelyben a történelem és magyar oktatásának valóban a „hazafiasság” volt központilag kitűzött célja. Ez akkor viszont nagyon különböző dolgokat jelentett. Egyrészt első oktatási miniszterünk, Eötvös József ezzel a „nemzetben szunnyadó erő” felébresztését kívánta elérni, ez egyrészt társadalmi mobilitást másrészt pedig az akkor soknemzetiségű ország magyarosítását kívánta jelenteni.

Ha megnézzük azonban e „hazafias nevelés” rendelkezéseit, abban nemhogy a magyar nyelv kizárólagosságát nem látjuk, de annak párhuzamossága elsősorban a latinnal, másodsorban pedig az ógörög, német és francia nyelvvel szinte magától értetődő volt. Mivel a történelmet akkor szinte egzakt tudományként kezelték, ez a földrajzzal együtt, egy tanár kezébe került. A középiskolai történelemoktatás tehát – szervesen kapcsolódva a korszak fő történetírójának, Marczali Henriknek munkásságához – az egységes identitástudat mellett akkor az elitképzés fontos eszköze is volt, és mint ilyen, magától értetődve több akkor korszerű nyelvet tanított, nem csupán nyelvórák keretében Mindez alapvetően a klebelsbergi időszakban sem változott, csupán differenciálódott. A természettudományokban alkalmazott nyelvoktatás mellett azonban a történelemoktatás továbbra is szervesen kapcsolódott a német és latin nyelvhez – már középiskolás fokon is.

„Gyenge és esendő”

A gondolat, hogy ha a magyar történelem magyar nyelven tanítva nyújt csak 100% magyarságtudatot neveléstörténetileg ugyan értelmezhetetlen, mégis történeti gyökerű: a Horthy-korszakot, azon belül is Hóman Bálint és Szekfű Gyula „Magyar történet”-e és annak szellemtörténeti hagyománya jelenik meg véglegesen leegyszerűsítve. Ebben a nyelvi esszencializmusban, amely azt a történetet, amelyet magyarul adnak elő, erkölcsileg helyezi magasabb polcra az idegen nyelvű, de magyar tárgyú történelemnél. Ezt a logikát követve valójában a „szemléletformálás” kifejezés is elnyeri valódi, hoffmanni értelmét. A szocialista időszak és a Horthy-kor legrosszabb hagyományai azok, amelyek a valóban praktikus elemek fölé azt a célt helyezik, hogy a diákokba egy sablonos világképet és így szegényes identitástudatot öntsön, amelyben ennél fogva a „Magyar Történelem”, mint globális összefüggéseiből kiemelt szent ereklye szerepel, melyhez hódolni jár kicsi és nagy. A történettanítás célja eszerint a gondolkodás helyett egy átpolitizált történetszemlélet fejekbe való beverése, illetve az együtt gondolkodásnak az „egyet-gondolás”-al való fölváltása.

Hiszen tarthatatlan volt, hogy a német nyelvű történelemkönyvben ott bujkál a kalandozások miatt érzett engesztelhetetlen düh, amely oly sok éve mérgezi a többre hivatott ifjú magyar elmét. Ha pedig franciául tanulunk Trianonról, a titokzatos nyelv akut kárörömmel fertőz meg minden nebulót. Ennek persze most vége, következik az unortodox egynyelvűség, amely ékes magyar nyelven ráz ki minden maradék tartalmat a tárgyból. Angol, német, francia nyelv pedig ehhez valóban nem kell. Az elképzelések szinte összecsengenek a diplomát, mint „úris huncutságot” kezelő felsőoktatási politikával. Minek ide idegen nyelvű humán tárgyak, és diploma? Hiszen mindezek csak a szabad piacon értékesek, ami mint tudjuk, az Ördög egyik ravasz, újkori praktikája.

(Fotó: hvg.hu)

220 komment · 5 trackback

Címkék: történelem közoktatás hoffmann rozsa kéttanyelvűség

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr954798714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak magyarul érthető a történelmünk? 2012.09.24. 22:58:52

"A Climbing Squirrel in Cheer/So Joyful Is the Pioneer" Hétvégi hír: Hoffmann Rózsa ragaszkodik a történelem magyar nyelven oktatásához a kéttannyelvű iskolákban is. Egy pillanatra vonatkoztassunk el szimmetrikus érzelmeinktől a felvidéki és erdélyi f...

Trackback: Csak magyarul érthető a történelmünk? 2012.09.24. 22:58:48

"A Climbing Squirrel in Cheer/So Joyful Is the Pioneer" Hétvégi hír: Hoffmann Rózsa ragaszkodik a történelem magyar nyelven oktatásához a kéttannyelvű iskolákban is. Egy pillanatra vonatkoztassunk el szimmetrikus érzelmeinktől a felvidéki és erdélyi f...

Trackback: Hoffmann Rózsa fúrta meg a Tévémacit? 2012.09.24. 19:22:52

Miért kellett egy parízerarcú túlkoros medvére cserélni a gyerekek kedvenc Tévémaciját? Azért, mert Hoffmann Rózsa már az óvodai alapprogram vitájában is kiállt amellett, hogy a kislányok kezébe babát, a kisfiúkéba pedig fiús játékokat kell adni, hogy ...

Trackback: Hét tantárgyból bukott Hoffmann Rózsa 2012.09.24. 19:20:19

“Elégtelent adott Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár éves teljesítményére az Oktatói Hálózat, a Hallgatói Hálózat és a Hálózat a Tanszabadságért “ – írja az eduline.hu. El tudtam volna képzelni, hogy a bizonyítványosztásra nem egy sz...

Trackback: Ellenség nyelvű oktatás 2012.09.24. 18:00:07

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint itt az ideje, hogy az idegen nyelvű oktatást rendbeszedjék, s az oktatás színvonalát növeljék. Ahogy a Véleményvezér pontosan kifejtette, ebben a hozzáállásban nem csak az a baj, hogy megint központilag próbá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.24. 17:44:36

Hoffmann eredetileg orosz-francia tanár volt, a Szovjet Irodalom című újságban publikált régebben MSZMP tagként. Szóval nagyon ért a kéttannyelvű oktatáshoz...

teglagyar4 2012.09.24. 17:45:36

Magyarok!

Nagyon fontos dologban kérem a segítségeteket!
Az országra minden eddiginél nagyobb veszély leselkedik!
A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER RÓZSA MIHÁLY ISMÉT MEGPRÓBÁLJA MEGSZEREZNI A HATALMAT MAGYARORSZÁGON!!!
Az ellenség arca:
erlauer3.nolblog.hu/files/rmisi.jpg
Gondolom az szdsz 2002-2010 között tartó rémuralmára még mindenki emlékszik!!!
RÓZSA MIHÁLY MOST EZT PRÓBÁLJA MEG ÚJRA VISSZAHOZNI!!!

Tavasszal egy szdsz zászlóval jelent meg!!!!!!
Hogyhogy még mindig nem vetette ki az ország és a nép immunrendszere ezt a mocskot magából?!?!?!???

AMIÉRT PEDIG ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY EZT MEG KELL ÍRNOM A GYURCSÁNY FÉLE ÉHSÉGSZTRÁJK ALATT TÖRTÉNT!!!!!!!!

RÓZSA MIHÁLY A MUNKANÉLKÜLI SZABADSZÁJÚ LIBERÁLIS BLOGGER MEGJELENT A KOSSUTH TÉREN!!!!
kuruc.info/galeriaN/hir/ehesdk02.JPG
Nyilvánvaló, hogy itt akarja ÚJRA megalapítani a királyságát, és minden magyart elpusztítani!!!!!!!!!

Kicsit interneten utánaolvasva kiderül, hogy rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger teljesen aktív és a hatalomba készül!!!!!

A leendő kabinet névsora is nyilvános már!
Demszky, retkes, magyar, kóka, fodor, ungár, horváth, mécs, tarján, kuncze!
Remélem ismerősen csengenek ezek a nevek!!

Ezért hívom most fel minden magyar figyelmét arra, hogy állítsatok meg rózsa mihályt a munkanélküli szabadszájú liberális bloggert!!!!!

Sokan kérditek, hogy hogyan?
Pusztítsátok a liberalizmust a mindennapjaitokban! Ne hagyjátok, hogy az emberek elfelejtsék rózsa mihály a munkanélküli szabadszájú liberális blogger 2002 és 2010 közötti ámokfutását!!!

Minden magyar fel a barikádokra, harcoljunk a liberálisok ellen!!!!!!!!!!!!!
Rózsa mihály a legveszélyesebb ember a Földön!

EMBEREK ÉBRESZTŐ!!!!!!!!

csincsilla72 2012.09.24. 17:56:51

Esetleg franciául és oroszul tanítható lenne. HR személyes engedélye után. De csak akkor. A gyerek meg maradjon hülye. Írni-olvasni sem kell tudni, majd szóban méltatja a hazát. Vagy képregényeket rajzol. A lényeg, hogy ne gondolkodjon.

nemjogasz 2012.09.24. 17:58:41

@teglagyar4: Kimaradt a reggeli gyógyszer?

Már régen rossz, ha a történelemoktatás célja a "hazafias nevelés". És igen, rózsikáék csak ezt akarják, propagandává silányítani egy amúgy hasznos tantárgyat. Meg sem fordul a fejükben, hogy esetleg egy társadalmi folyamatokat valamennyire átlátó polgár hasznosabb lehetne a nemzete számára, mint egy agymosott fanatikus. Persze tudjuk, ahol keleti szelek fújnak, ott az utóbbira van szükség, még a végén elgondolkodna, hogy a fenébe is van, hogy napi 8 órát melózik és mégis éhezik hónap végén.

Tímár Mihály 2012.09.24. 18:00:02

Jellemzően a kéttannyelvű gimnáziumokban a világtörténelmet idegen nyelven, a magyart magyarul tanítják. Érdemes lett volna kicst tájékozódni Rózsikának, mielőtt megszólal.

nemsirunk 2012.09.24. 18:00:10

Nyilvánvaló, hogy egy nyelveket nem beszélő ember sokkal nehezebben tud külföldre menekülni a Kedves Vezető szeretete elől, ígyhát cél a nyelvoktatás visszaszorítása. Ez egyfajta virtuális vasfüggöny, amíg az igazi vissza nem épül. Persze csakis a mi védelmünkben és érdekünkben. Az ideális állapotot akkor érjük el, ha döntően a Párt oligarcháinak hatalmas birtokain robotoló jobbágyokból és a kínai összeszerelő üzemekben napi 12 órát dolgozó jogfosztott szerencsétlenekből áll majd a társadalom. Akik a hazafias nevelés keretében majd hatalmas élőképeket gyakorolnak be, ajándékul a Kedves Vezető születésnapjára.

nordas 2012.09.24. 18:04:37

Mióta szolgálja a történelemtanítás a hazafiasságot? Vagy ezentúl csak magyar törit tanulnak a nebulók, az egyetemes meg lesz tiltva nehogy liberálbolsevista világpolgárokká váljanak a fiatalok?
Vagy azért ne tanuljanak nyelveket a fiatalok, nehogy később elhúzzanak innen a búsba??
Hihetetlen mekkora hányingerem van ettől a nőtől, és a kormánytól.

bohuš 2012.09.24. 18:18:30

Nekem annyira hihetetlen, hogy abból a sok millióból, akik a magyarokat alkotják, pont ez az egy nő lenne a legalkalmasabb az oktatási ügyek igazgatására. Nem bírom felfogni, hogy minimális kereséssel ne lehetne nála értelmesebbet találni.

apanna 2012.09.24. 18:18:58

@nemsirunk: "Nyilvánvaló, hogy egy nyelveket nem beszélő ember sokkal nehezebben tud külföldre menekülni a Kedves Vezető szeretete elől, ígyhát cél a nyelvoktatás visszaszorítása. Ez egyfajta virtuális vasfüggöny"

A magyarok 2/3 a semmilyen nyelvet nem beszél. Milyen lehetett idáig a nyelvoktatás?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.09.24. 18:21:52

Nem igazán érdekel a Vásárhelyi Mária féle egymenésa a liberális bloggereknek:
"A kérdőíves interjú során ötszáz egyetemi hallgatót kérdeztek meg 2003-ban az ország öt, állami és egyházi egyetemén. “A leendő történelemtanárok közül nyilvánvalóan antiszemita beállítódást jelző állításokkal a megkérdezettek egynegyede azonosul."

Ti csak rettegjetek a magyaroktól ahogy szoktatok. Rasszista és antiszemita vádakkal illessetek mindenkit aki nem rombolja porba a magyarságtudatot.
Mert ez a dogotok, ezért fizetnek titeket, ennyit tudtok meg a neveteket.

Hertelendi 2012.09.24. 18:28:08

Szerintem jó úton halad a fidesz a 2014-es választások felé. Vargának a nőkhöz intézet kedves szavaival csak a választók felével sikerült megutáltatniuk magukat.
És akkor hol van még a Kárpátok sötétbőrű géniusza, a Kusza szem, a szarosszájú házelnök, stb...
Jó lesz ez a választás...
Hajrá Magyarország!!!!

2012.09.24. 18:30:07

teglagyar4: Éljen a legnagyobb magyar: Herzl Tivadar!

Hazafinak kell lenni mindenkinek! Ennyi! Nem is kell másra tanítani gyermekeinket, légy hát hazafi!

Gyermekednek:
Élhetőbb országban akarsz élni?
Gyermekeidet helytállásra akarod nevelni?
Álmodat meg akarod valósítani?
Családot akarsz fenntartani?
Pénzt akarsz keresni?
(esetleg)Külföldön akarsz dolgozni?

Anyádbüdöspicsáját!

LÉGY INKÁBB HAZAFI!!!!!!

(egy autista naplójából)

873ujr3rk 2012.09.24. 18:32:56

hoffman rózsa nem szereti az ilyen zavaros dolgokat. nem szereti az alapítványi iskolákat, nem szereti a sokféle tantervet, nem szereti ezt a kéttannyelvűt sem hiszen vszínüleg egyetlen idegen nyelvet sem beszél.

uniformizálnak mert az egyformát szeretik.

2012.09.24. 18:39:43

@mesÜge: Aki szerintem nem veszi észre Hoffmann Rózsa oktatáspolitikájának problémáit, az írni-olvasni nem tudó/vagy halmozottan hátrányos helyzetű/ vagy cigány/vagy (és ez a fajta a legveszélyesebb:) a józan ítélőképessége illetve egészséges szkepticizmusa, egyszerűen a személyhez (orbán, de lehetne bárki) kötött idealizmusa miatt elveszett....Ő benne hiszek, ő úgyis tudja, ő már eljutott idáig, stb.....Szánalmasan nevetséges szervilis idióták vagytok

BruceTheHoon 2012.09.24. 18:42:14

Ceausescu idejében, az egyébként magyar tannyelvű osztályban mi is románul tanultuk Románia történelmét és földrajzát, de az indoklásra nem emlékszem. Vajon a hazafias nevelés volt a cél? Mert akkor okom van azt hinni, hogy ez a módszer nem működik.

Mensikov 2012.09.24. 18:48:35

Kéttannyelvű iskolában tanítok. Ha van értelme egyáltalán még az oktatásnak akkor itt mindenképp. Nem tudom mi baja van HR -nek a töri idegen nyelven töténő tanításával, de szerintem sokkal hazafiasabb , aki beszél idegen nyelvet, tapasztalatból mondom. Mondjulk el tudja mondani sültfejű angolnak, amerikainak mi is volt a Trianon.

baloo112 2012.09.24. 18:50:30

Én magyar gimiben, magyarországon angolul tanultam a történelmet, volt angol és USA tanárom is. Nagyon hálás vagyok érte, hogy azon kívül, hogy készség szinten beszélem az angolt, kaptam egy szélesebb látószöget.
És az is lehet, hogy egyszer majd hazaköltözöm.

2012.09.24. 18:51:11

Figyeljétek meg: sokat elárul valakinek az önálló véleményalkotási képességeiről, ha elhangzik valamilyen állásfoglalás, amivel azonosulni tud:

A) Szervilis: igaza van, jól mondja, jól látja.....vagy tipikus: bár most szerintem sincs igaza, de beépítem/összemosom ezt az állítását egy másikkal, amivel korábban egyetértettem, így igaz lesz....önigazolás helyett a szervilis mást igazol... :)

B) Önálló, konzekvens: egyetértek vele....

A): Fidesz és bármelyik párt "szurkolója"

B) Mindenki más, aki nem szolga....

Mensikov 2012.09.24. 18:52:29

@873ujr3rk: Mint korábban kiderült Rózsika orosz-francia szakos középiskolai tanár, bár én még egy hírt sem hallottam, hogy franciául vagy oroszul tárgyalt volna az adott ország(ok ) kulturális vagy oktatási minisztereivel.

campobaszo 2012.09.24. 18:53:53

Ezt is Rózsika mondta : "Elsősorban a természettudományok irányába szeretnénk eltolni a kéttannyelvű oktatást, mert azok erősítése és nemzetköziesítése a cél" .

Internacionalizmus lesz ebből!

Én már várom,hogy a keleti nyitás jegyében mikor lesz újra kötelező az orosz!

Hoffmann-nak még a neve sem magyar.Lehet ilyen névvel magyarkodni?Milyen hazafi az ilyen?

Mensikov 2012.09.24. 18:54:13

@baloo112: Van olyan érzésem, hogy gőze sincs milyen eredményeik vannnak a kéttanosoknak az érettségin és felvételin.

Hattory Hanzo 2012.09.24. 19:03:02

Ez ugye az a Hoffmann Rózsa néne, aki elmagyarázta, hogy egyrészt azért lett MSZMP tag, mert különben nem lehetett volna iskolaigazgató, vagy helyettes, másrészt viszont bizonygatta, hogy fogalma sem volt, milyen gonosz dolgokat is tettek a kommunisták, mert ha tudta volna, akkor biztos nem lép be ( kivéve persze, ha ez kell az iskolaigazgatósághoz) ?

Mindfield 2012.09.24. 19:06:14

"Én már várom,hogy a keleti nyitás jegyében mikor lesz újra kötelező az orosz!"

Nem rossz ötlet az, semmivel sem különb, mint az angol, ráadásul lehetne barátkozni a csini kis Tatjánákkal meg Szvetlánákkal.

2012.09.24. 19:13:17

@Mensikov: Nyilván nincs. És az egész minisztériumban senki sincs. Csak te vagy itt annyira képben. És a rendeletek nyilván úgy készülnek, hogy Hoffmann Rózsa (aki valószínűleg még iskolában sem járt egész életében) leül az asztalához, aztán gyorsan ír egy jogszabályt mondjuk a közoktatásról.

Amúgy, ha olvastad a híreket, tudod, hogy egy csomó olyan követelmény jelenik meg a kéttannyelvű iskolákkal szemben, ami eddig nem volt, tehát az elvárások nőnek, ez éppen nem a színvonal csökkenését eredményezi, és éppen nem azt jelenti, hogy ne tartanák fontosnak a nyelveket.

Az meg, hogy most nem a történelmet, hanem a kémiát vagy a fizikát fogják idegen nyelven tanítani, ugyan kinek árt? Vajon mi a hasznosabb, ha természettudományos témákról tud valaki nagyon alapos tudással idegen nyelven kommunikálni, vagy ha a magyar történelemről?

2012.09.24. 19:14:09

Az angol és német nyelv oktatása ma a leggyakoribb.....EZ SEM MEGY!!!!!

Én az 5. osztályt Hartford/Connecticut/US - ban végeztem, de a gimnáziumi nyelvoktatás sokkal inkább volt visszafejlődés, mint előrelépés....

Ma az alap/közép-oktatás nem képes valódi idegnyelvoktatást nyújtani, ez biztos. Viszont pl. a diploma megszerzésének feltétele. Menyjen ez a hoffmanrózsa büdös kurva anyjába

2012.09.24. 19:23:02

@grundigg: Te fellengzős fasz. A kérdésedre a válasz: természettudományról. Oszd meg büszkén te a balfasz történelmünket másokkal idegen nyelven: Jah, voltunk tatár-török-osztrák szolgák, hogy csak a közelmúltra legyünk büszkék...De a kutatás-fejlesztés sok ország költségvetésében nem a "büntetlenül ellopható összegek" fejezetben szerepel. És csak, hogy tudd ők tényleg a kommunikálni képes (esetleg magyar) kutatók tehetségére éheznek és nem a hagyományőrző magyar regék balfasz tolmácsolására.....

baloo112 2012.09.24. 19:23:49

@Mensikov: én mondjuk vesztettem pár pontot a maxból, nálunk mondjuk az egész osztály kb az lett ami akart, orvos, ügyvéd, közgazdász, diplomata. Lett egy-két angol tanár is. Azt hiszem egyvalaki dolgozik állami szektorban. Néhányan magyarországon, többiek szerte a világban. 20 éve érettségiztünk.....
Néha találkozunk. Szerintem nem rossz. Meg a tanárainknak is hogy látják, hogy mire vittük. Én ráadásul nem is angol angol nyelvterületen élek. .. Úgyhogy nyelvet tanulni szerintem rohadt nagy dolog!!!!!!!!!

2012.09.24. 19:29:50

@DICKtátor: Nem tudom, milyen nyelveken beszélsz és milyen szinten, de a magyar nem az erősséged. Éppen azt írtam, hogy hasznosabb természettudományokat tanulni idegen nyelven mint mondjuk a magyar történelmet. Ezt mondja Hoffmann Rózsa is és a vitatott jogszabálytervezet is.

A faszokat meg tarsd meg a kedves édesanyádnak! Ha már nem tanított meg se olvasni, se civilizáltan viselkedni.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.24. 19:34:33

@nordas:

"Mióta szolgálja a történelemtanítás a hazafiasságot?"

Amióta nacionalista szemléletű az oktatás, azaz hosszú évek óta. Az iskolai történelemoktatás de facto nacionalista propaganda, a kommunizmus alatt is az volt. Lényege: mi a jók, akik a légynek sem ártunk, folyton rosszul járunk a gonosz mások miatt.

2012.09.24. 19:43:23

@grundigg: Igazad van. Nem mentegetőzöm, osztom az álláspontod, de nem olvastam el figyelmesen. Az "édesanyádnak", meg a "tanított" rész tetszett, én is hasonlóan reagáltam volna. Bocsánat.

cz80 2012.09.24. 19:46:00

Az ország első vidéki két tanítási nyelvű osztályába jártam. Utáltam, mert rengeteget kellett tanulni, nem csak az idegen nyelvet, de mást is. Aztán, az már kevésbé volt rossz, amikor idegen nyelvből, illetve választható tárgyból nem kellett érettségizni, mert volt nyelvvizsgám, mint ahogy az egyetemen is jól jött, hogy a plusz pontokkal bekerültem (ez akkoriban nagyon nagy dolog volt) és, hogy volt nyelvvizsgám a diplomához, nem úgy, ahogy az évfolyamtársaknak jellemzően. Ma, a munkám során ugyan nem használom, viszont külföldön, üdülések alkalmával, vagy, ha a fővárosban meg-megállít egy külföldi turista, aki felvilágosítást szeretne, jól jön, hogy nem csak nézek, mint borjú az új kapura. Ha a gyermekemnek lehetősége lenne ugyanilyen oktatásra, javasolnám neki is.
Rózsáék szakmaiságáról csak annyit, hogy, bár nem tudom, más intézményekben ez hogy ment, de mi a magyar történelmet magyarul tanultuk, és csak az egyetemes történelmet németül. Azon túl pedig, a történelem volt az egyik felvételi tárgyam, és német nyelvű oktatás ide vagy oda, egész jól elboldogultam vele.

2012.09.24. 19:54:50

@DICKtátor: Nincs harag. Osztjuk itt az észt meg főleg egymást, aztán észre se vesszük, ha netán nem is mindenben különbözik a véleményünk.

2012.09.24. 19:55:01

Én is románul tanultam annó történelmet, elég hülyeségnek is tűnt, magyar suliban. Biztos valami hasonló idióta indokkal, nem tudom.
A dolog másidk része is eléggé felháborító, a történelem mint hazafias nevelés eszköze - ez gyakorlatilag elismerése annak, hogy a történelmet elferdítve tanítjuk? Mert nyilván minden népnek van csomó olyan dolog a történelmében amire nem feltétlenül büszke, nem is azért kell tudni, hanem hogy a jövőben elkerüljük a hasonló dolgokat, ha lehet... meg ne maradjunk hülyék úgy overall.

Lasombra 2012.09.24. 19:58:55

amikor megláttam a hírt, rajtam is értetlenséggel vegyes szomorúság vett erőt.
bár én már túl vagyok a kéttannyelvű tanulás örömein, de az utókornak azért nem kellene hülye agitpropot tanítani.

pl mit üzen az Azték Birodalom bukása vagy a II. pun háború a magyar hazafiaknak? vagy ha ezt idegen nyelven hallom, akkor milyen infóról maradok le? mitől leszek kevésbé hazafi, ha Földnélküli János helyett John Lackland Magna Cartáját ismerem meg?

ezt a töri helyett inkább természettudomány dolgot sem értem. ez nem vagy-vagy kérdés. mindkettőt lehet faszán idegen nyelven!
oké, töriben célszerű az egyetemes történelmet idegen nyelven, és a magyar törit magyarul. de szerintem minden 2tny. iskola így csinálja.

cz80 2012.09.24. 20:02:05

És akkor nem is beszéltem arról, ami számomra a legfontosabb dolog volt a két tanítási nyelvű oktatásban: az anyanyelvi tanárok. Az ilyenek jellemzően mind világpolgárok, utazgatnak az országok közt - az én első anyanyelvi lektorom Kínában tanított, mielőtt Magyarországra érkezett -, elképesztően széles látókörrel, nyitottsággal, elfogadással minden és mindenki felé. 14 évesen egy ilyen ember óráját végighallgatni hihetetlen felkavaró és inspiráló volt.

2012.09.24. 20:12:36

Mindenesetre az idegennyelv-tanulás fontos. De nem tudom miért olyan személyek döntési kompetenciája, mint pl. Hoffmann Rózsa, vagy Pokorni, Pálinkás, Magyar, Hiller, Réthelyi....Akiknek sem az érettségi, sem a diploma megszerzésének nem volt feltétele az idegen nyelv ismerete. Fontos. De hol van az differenciálva, hogy kinek van nyelvérzéke/ki tanult külföldön stb. Attól én rossz jogász vagyok, mert nem beszélek angolul vagy németül? Hát nem is ismerik azokat a jogintézményeket, amiket én tanultam? Nem is kompatibilis pl. a jogász képzés?

Beru 2012.09.24. 20:17:05

na most tessék ugyanezt elképzelni Erdélyben. Vagy Szlovákiában, Vajdaságban, Kárpátalján...hogy a magyar gyerekek se tanulhassanak humán tárgyakat magyarul...

ppppalika 2012.09.24. 20:18:55

@Mensikov: "Nem tudom mi baja van HR -nek a töri idegen nyelven töténő tanításával,"

Azzal semmi. Ugyanakkor a két tanítási nyelvű iskolákat meg akarja szüntetni, ezért olyan adminisztratív feltételeket alkot, amelyek kb. teljesíthetetlenek.
Jövőre már csak úgy indulhat a képzés, ha a biológia, kémia, fizika, földrajz, civilizáció tárgyak közül minden évben legalább három tárgyat tanítanak a célnyelven legalábbis középiskolában. Mivel ezeket nem tanítják 4 évig, gyakorlatilag mindenből kell célnyelvi tanár. Márpedig nem szaladgál sok ilyen fizika, kémia szakos. Angol, német nyelvű található, de olasz, francia, spanyol biztosan nem. Fizikából lassan már magyar nyelvű sem.

2012.09.24. 20:20:31

Ez a hazafias nevelést szolgáló történelemtanítás nekem nagyon nem tetszik. Számomra a történettudomány egy tudomány, amely noha eszközeiből adódóan nem képes teljesen objektív valóságot ábrázolni, de legalább a körülményekhez mérten deklaráltan törekszik rá. Attól tartok, hogy az oktatáspolitika formálói valamiféle kacagányos-kurucos romantikával leöntött történelmet akarnak majd taníttatni, ezzel tudományból országimázzsá silányítva le. Az a cél, hogy a történelem hazafiasságra neveljen a tudományos elvekkel összeegyeztethetetlen. Szerintem már kinőttünk a 19- századból, nagyon nem kellene visszafordulni.

Melee 2012.09.24. 20:22:23

Ceausescu idejében Románia történelmét és földrajzát románul kellett tanulni a magyar és német nyelvű iskolákban/osztályokban is, az indoklás az volt, hogy saját országának történelmét és földrajzát mindenki az ország nyelvén érti meg a legjobban. (1989 után ezt ott eltörölték.)
Megvan a példakép és a kitűzött cél, a Kárpátok Géniuszának tanításait akarja bevezetni a Kárpátok Új Géniusza és tanítványa.

paraszthajszal 2012.09.24. 20:23:44

@grundigg: Az a baj veletek, hogy nem ertitek.

Attol meg, hogy "csomo uj kovetelmeny jelenik meg, ami eddig nem volt", azaz csokken az intezmenyi autonomia, meg nem fog automatikusan noni a "szinvonal", mert azt nem a tortenelemoktatas hazaffyas vagy nemzetietlen jellege hatarozza meg, hanem tobbek kozott a diakok idegennyelv-tudasa, felkeszultsege, onallo gondolkodasra es problemamegoldasra valo kepessege hatarozza meg.

A tulszabalyozas, a kotelezo hit-/etika-oktatas meg a magyar nyelvu hazaffyas tortenelemoktatas abban talan segithet,hogy tobb agymosott fidesz-szavazot kepezzenek, abban viszont biztos nem fog, hogy a majdani fiatal felnottek jobban megalljak a helyuket a munkaeropiacon, kulfoldon, "idegen kornyezetben" is elboldoguljanak, sikeres karriert csinaljanak (a fidesz-parthierarchian es a fidesz-kozeli cegbirodalmakon kivul).

Marpedig ez lenne az igazan fontos, persze nem a kormanynak...

2012.09.24. 20:25:41

@Beru: Ez aztán nagyon jól hangzik, csak kár, hogy semmi értelme nincs. Talán Magyarország biztosítja általánosan a nemzetiségi nyelvoktatást az ált/közép-iskolákban??????

ppppalika 2012.09.24. 20:28:32

@grundigg: "Az meg, hogy most nem a történelmet, hanem a kémiát vagy a fizikát fogják idegen nyelven tanítani, ugyan kinek árt?"

Az ilyen iskoláknak, ugyanis nem könnyű egy spanyolul tudó kémia szakost szerezni csak úgy. Ráadásul még magyarul sem megy mindenkinek hű de jól ez a két tárgy, a más nyelv nem fogja segíteni, inkább plusz nehézséget okoz.

rohadjmegARCgeci 2012.09.24. 20:30:10

@apanna: Aztán attól független hogy nem beszél más nyelvet,lazán itt hagyja az országot ha szükséges.

Beru 2012.09.24. 20:30:55

@DICKtátor: igen
@Melee: ez az, pont ezt írtam én is. Csak adjon példát Hoffmann Rózsa a román, ukrán, szlovák oktatáspolitikának...

2012.09.24. 20:32:50

@Beru: Az általad említett országokban - amióta kisebbségben vannak - a magyar kisebbség minimum 100 éves, hogy ha 8 évesek voltak a békeszerződésnél.

Aki erre ideológiai célokat alapoz: az BUTA

2012.09.24. 20:35:19

@Beru: persze, hogy igen; a szélsőséges hungaristák álmaiban.....

Beru 2012.09.24. 20:38:41

@DICKtátor: ezt most nem értem. Ki alapoz, mit, hova és miért buta és ki?
Mert én csak azt jeleztem, szimplán Ceausescu-féle ostobaságnak tartom az egynyelvű ország egynyelvű oktatását

2012.09.24. 20:38:45

@Beru: Ez olyan, mintha Róma visszakövetelné a Aquincumot....bomlott hungarista eszmék butasága, nem több....

csincsilla72 2012.09.24. 20:42:28

A természettudományokat idegen nyelven kizárólag angolul van értelme oktatni, mert a természettudomány nyelve angol. A történelem viszont pont hogy nem a hazafiságra oktat. Nem véletlen, hogy aktuálpolitikai eseményeket nem oktathatnak töriórán. Amennyire lehet, objektív megítéléssel kell a múltbéli eseményeket kezelni.
Ennek asszem befellegzett.
Erdélyi honfitársainknak meg csak annyit, hogy nem az számít, milyen nyelven, hanem az, hogy MIT tanulsz. Rózsikának sem ártana ezen elgondolkodnia.

2012.09.24. 20:43:06

@Beru: Arra értettem, hogyha valaki úgy gondolja, hogy egy állam oktatáspolitikájának a jelenlévő nemzetiségek igényeit kell kielégíteni, mint Szlovákia, Románia, Szerbia esetében.

Mi sem oktatunk kötelezően olaszt csak azért, mert egyszer ezen a földön olaszok éltek.....

Ödönke 2012.09.24. 20:44:12

Hoffmann Béláné milyen nyelven beszél egyébként?

csincsilla72 2012.09.24. 20:46:12

@DICKtátor: de ha még mindig itt lennének, akkor azért más lenne a helyzet. Ha majd a határon túlon mindegy magyar asszimilálódott, elköltözött, elhunyt, akkor lekerülhet a napirendi pontról a magyar is. Teljes joggal.

873ujr3rk 2012.09.24. 20:49:02

@grundigg: a probléma az, hogy elefántként törnek még kimagaslóan jól működő strukturákra, oktatási formákra, intézményekre is (a többit most ne is). mi szükség a kéttannyelvű középiskolák regulázására ? tökéletesen működnek. jólkereső diplomásokat készítenek elő rendkívül hatékonyan.
ráadásul a szülők, ha tetszik, ha nem igazából a fidesz álomcsaládja, jól kereső apuval, anyuval, testvérekkel, polgári értékekkel ld oktatás, tehát úgymond a középosztály. és bazmeg beletenyerelnek és szétbasszák mert jobban értenek hozzá.. csak..
teljesen érthetetlen. rózsa egy droid.

2012.09.24. 20:50:57

@Beru: Persze azt is megértem, hogy ha egy hungarista valamire való történelmi tájékozottsággal rendelkezik, az mindent megtesz a nemzetiségek ellen, mert tudja, hogy a "nagy" magyarország rákfenéje a nemzetiségek voltak..

Balfaszok félremagyarázott ideológiája....{lásd:kuruc.info}

ÉkaRéka 2012.09.24. 20:51:36

Kéttannyelvűben, angolul tanultam a törit, és kb. mostanáig egészen hazaszeretőnek vallottam magam.. Az ilyen hoffmannrózsafélék óta kezd elegem lenni ebből az országból :(

csincsilla72 2012.09.24. 20:54:31

@873ujr3rk: Nekem régóta érthetetlen, hogy mit akar a Fidesz. Elvileg ugye a művelt, jól kereső középosztálybélieket képviseli. A munkásrétegre már elvben sem számít.
Csak nem eljutottak oda, hogy a művelt, jól kereső középosztálybéli SEM szavazna már rájuk, pont azért, mert az még gondolkodni tud és kimatekozta, hogy ez így nem kóser? Biztos, ami biztos, felszámolja. A szülőket ugye nehéz lesz, de az ifjúsággal még lehet kezdeni valamit.

Beru 2012.09.24. 20:55:10

@DICKtátor: továbbra sem értem, kinek a kommentjére válaszolsz, mert én ilyen hülyeségekről nem írtam. Az oktatáspolitikának a diákok érdekét kell kiszolgálni, hogy művelt, jó szakember, modern tudással rendelkező felnőtt legyen belőlük. Úgy tanítva, ahogy az a legjobb nekik - ha nemzetiségiek, akkor anyanyelvükön, ha kéttannyelvűbe járnak, akkor idegen nyelven is , ha speciális igényűek, akkor speciális tanrenddel. Ne mondja meg az állam az egyetlen frankót, mert olyan nincs. Hoffmann Rózsa pedig ezt teszi, kinyilatkoztat valamit, ami ráadásul rossz szájízt hagyhat mindenkiben, aki gondolkodik, aki élt a rendszerváltás előtt is, vagy épp határon túl.

unionista (törölt) 2012.09.24. 20:59:26

@873ujr3rk:
a feudalizmushoz nem kellenek jól kereső diplomások. sokkal inkább tanulatlan gyerekek, akik varrják a focilabdát. és építik a foci egyházat. rózsika néninek kiadták az ukázt, hogy ezt kell mondani.

2012.09.24. 20:59:42

@csincsilla72: Igen, ha azok közül átlagban többen dolgoznának, többen adóznának, stb.

De minden valószínűség szerint nem így van....Viszont a kimaradt bevétel ellenére neked tuti újabb tételeket kéne finanszíroznod....(már persze, ha dolgozol)....

Kell ez neked plusszba? Mert ugye az biztos, hogy a kiadásaid a bevételeid terhére fognak növekedni....Ha nem így lenne, akkor pl. a nagyra becsült kölföldi honfitársaink külföldön is helyt tudnának állni......

ppppalika 2012.09.24. 21:03:50

@ÉkaRéka: Megnyugodhatsz. Az ő hazaszeretetük - a Tieddel ellentétben - csak külsőségekben létezik.

unionista (törölt) 2012.09.24. 21:04:44

@ÉkaRéka:
rózsikáék az "uruszágot" akarják feltámasztani. ez egy feudális restaurációs kurzus. aminek kulturális célja eredendően a katolikus hegemónia visszaállítása lett volna. úgy tűnik, hogy a hazafias foci egyház tanai egyre inkább felülírják a klérus terveit.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.09.24. 21:09:09

Pedig a kétnyelvűség állítólag a gondolkodást is komplexebbé teszi. Bár Rózsán ez nagyon nem látszik!

unionista (törölt) 2012.09.24. 21:09:35

@csincsilla72:
hűbéri rendszert. feudalizmust. a középosztály nagyjából a középnemes. aki úgy lesz, hogy hűséget fogad egy főúrnak. a rendszer generál és egy leszakadó polgári réteget, és rengeteg szegényt. a fiatalok többsége ebbe a kurzusba be sem lép. erre a válasz, hogy hazafiasan kell őket nevelni.

2012.09.24. 21:14:41

@Beru: Azt hiszem vagy én olvastam el figyelmetlenül a kommented, vagy teljesen meghülyültem, lehet az utóbbi...Már az előbb (pár kommentel ezelőtt) is előfordult, pedig előtte soha...

Ha így van elnézést, azthiszem a kormánypárti retorika fertőző és én is kezdem elkapni....

Az ezredes 2012.09.24. 21:14:53

Remélem, hogy az én gyerekeim majd 20 év múlva eldönthetik, hogy angolul, németül, vagy magyarul akarják-e tanulni töri órán az "Újfasizmus kialakulása Magyarországon a XXI. század elején" című fejezetet .

babhun 2012.09.24. 21:16:22

@grundigg: "Az meg, hogy most nem a történelmet, hanem a kémiát vagy a fizikát fogják idegen nyelven tanítani, ugyan kinek árt? "

Már a 90-es évek elején közismert volt, hogy a természettudományos alaptárgyak idegen nyelven történő oktatása még az egyetemeken is kontraporduktív, nemhogy a középiskolákban. Jochems (Jochems, W.: Effects of Learning and Teaching in a Foreign Language) 1991-ben adatokra támaszkodva mutatta meg, hogy az idegen nyelvű természettudományos oktatás rontja a tanulmányi eredményeket, ugyanakkor több munkát jelent az tanár és a diák számára is. Azóta a témának komoly irodalma van, amiről Hoffmann asszonynak és csapatának láthatóan fogalma sincs.

Az idegen nyelvű oktatás elsősorban a humán tárgyaknál lehet érdekes, ellentétben azzal, amit Hoffmann asszony javasol.

parrre 2012.09.24. 21:17:47

Elnézést, én kétnyelvűben végeztem. Vissza kell adnom a papírjaimat?

onewayticket 2012.09.24. 21:19:04

Magyarul tanultam a történelmet, mégis egy másik országban tervezem a jövőmet. Nekem aztán dumálhat bárki bármit. Ha lesz gyerekem, ő már ott fog iskolába járni.

2012.09.24. 21:21:09

@babhun: Ez érdekes. A tanulmány konzekvenciáit kifejtenéd bővebben?

2012.09.24. 21:33:47

Engem ugyanis a nézeteimért megvethet bárki azonban én mindig kínosan ügyeltem arra, hogy ha megfogalmaznék egy esetleg megosztó álláspontot, képviseljek bármit/bárkit, mindig a saját véleményemet tükrözze állásfoglalásom.

Ne legyek lojális sem a szüleimhez, sem társadalomhoz, sem családhoz, sem baráthoz, sem értékhez, sem Istenhez.

Én én legyek...ne másnak szócsöve!

Tóth Csaba Tibor 2012.09.24. 21:37:54

Két extra dolog ami talán nem jött ki hangsúlyosan:
1, Nem tiszta hogy a kéttannyelvűség felszámolása a nemzetiségi nyelvű oktatás felszámolását is jelenti, de semmi nem utal arra, hogy ez kivétel lenne (www.kormany.hu/download/3/98/a0000/k%C3%A9t%20tan%C3%ADt%C3%A1si%20nyelv%C5%B1%20iskolai%20oktat%C3%A1s.pdf) - így kisebbségi jogok is sérülnek a korlátozással. ha ez így megvalósul, a kormány a határontúli magyarok ügyét (ukrán nyelvtörvény, szlovák nyelvtörvény) hitelvesztéssel végleg veszélybe sodorja.
2. a probléma bőven túlmutat a történelemoktatáson, de a cikkben most csak erre szorítkoztam, mint állatorvosi lóra.

2012.09.24. 21:47:26

@mesÜge: Amúgy hogy oktatják romániában a trianoni békeszerződést:

Szerintetek az említett országok nemzeti alap-tanterveit is befolyásolni tudjuk majd?????

Ha a magyarok úgy akarják: az Usában, Chinában., Indában .... mindenhol királyok vagyunk.... :) :) :) (szolgának)

Tóth Csaba Tibor 2012.09.24. 21:52:48

@DICKtátor: igen, de mi hogy és milyen alapon tiltakozunk ezek ellen a jelenségek ellen Romániában és Szlovákiában ill. Ukrajnában ha mi is letiltjuk mondjuk Eleken a magyar történelem román nyelvű oktatását (ami a magyar szemléletet tükrözi persze). vagy már megint kard ki kard, győzzön az erősebb, ha ti is mi is? ezt már pórbáltuk de jelentem, nem sikerült.

tangencionale 2012.09.24. 21:54:20

Nincsen rózsa tövis nélkül!

veracity 2012.09.24. 22:06:14

"a Horthy-korszakot, azon belül is Hóman Bálint és Szekfű Gyula „Magyar történet”-e és annak szellemtörténeti hagyománya jelenik meg véglegesen leegyszerűsítve."

"végletesen leegyszerűsítve"!

Te, MesÜge, ugye nem magyarul tanultad a magyar nyelvet középiskolás korodban?

Tóth Csaba Tibor 2012.09.24. 22:07:53

@veracity: mea maxima culpa, máskor is előfordult már. legközelebb esküszöm, jobban átnézem a piszkozataimat!!! :)

2012.09.24. 22:13:27

@mesÜge: Összetett. Szerintem az idegen nyelv oktatását pl. a svédektől kellet volna eltanulnunk.

Tökéletes a magyar szinkron, de a kényelmünket szolgája. Gondoljunk bele, ha csak eredeti nyelven sugároznánk a külföldi filmeket (nem a híradót), mennyire fejlődne az (pl.) angol hallás utáni értése....

Persze, hogy nálunk nehéz...nem vagyunk semmilyen olyan nyelvcsalád tagjai, hogy latin vagy germán affinitással rendelkeznénk....

Németeknél latint? Románoknál olaszt?

Nálunk tényleg szükség van pedagógusra, de a szar-pedagógusnál még a tanulatlanság is jobb....

babhun 2012.09.24. 22:14:21

@DICKtátor:

Az északi országoknak (Hollandia, Dánia, Svédország, stb.) van a legtöbb tapasztalatuk Európában idegen nyelven (elsősorban angol) történő oktatásban. A tanulmány ezekben az országokban vizsgálta a diákok tanulmányi eredményeit attól függően, hogy a természettudományos tárgyakat a diákok anyanyelvükön vagy idegen nyelven tanulták. A szerző arra jutott, hogy a tanulmányi eredmények rosszabbak abban a csoportban, akik idegen nyelven tanulnak ráadásul a rosszabb eredmények elérése is többlet munkával jár mind a diákok, mind az oktatók részéről.

Jochems ekkor még nem kísérelt meg magyarázatot találni, de többen kezdtek el foglalkozni a kérdéssel.

Több elgondolás is van az okokra: más felépítésű tananyag kellene másik nyelvhez, más képzettségű oktatók kellenek, stb.

Van viszont egy ennél mélyebb magyarázat is, amely arra épül, hogy egyre jobban érteni vélik a tanulási folyamatot a természettudományos ismereteknél is, ahol az absztrakciós szint magas. E szerint a természettudományos ismeretek megértésben jobban számítanak az elvont koncepciók, amelyek viszont a gyerekeknél az anyanyelvi fogalmakhoz kötődnek. (Ez az anyanyelvi fogalmi gondolkodás különben sokkal mélyebb kulturális predesztináltságot eredményez, mint bármilyen "hazafias" nevelés vagy az, hogy a gyerek kívülről tudja-e a 13 aradi vártanú nevét.) Ezt az elvont koncepcióhalmazt bővíteni idegen nyelven nehéz.

Ugyanakkor a történelmi vagy a földrajz és általában a leíró jellegű ismeretek nem építenek ilyen mély koncepciókra, ezért befogadásuk lényegesen nem nehezebb idegen nyelven.

veracity 2012.09.24. 22:16:01

Igaza van Hoffmann Rózsának, a magyar történelmet Magyarországon, magyar középiskolákban magyarul kellene tanítani. Ez triviálisan egyszerű. Mégis, a liberális elme megbolondul a magyar nyelv gondolatától is. Ész nélkül ugranak mindenre, ami magyar.

Kedves liberálisok! Nem kéne mindent megtámadni, ami nem idegen, ami magyar. Egy kevéske toleranciát mutassatok!

A legtöbb magyar ember számára nem kérdés, hogy magyarul tanulja-e a gyerek a magyar történelmet. Ugye az átlag magyar diák nem tud olyan szinten idegen nyelveket, hogy fennáljon annak veszélye, hogy esetleg, véletlenül angolul tanuljon Kossuthról.

xéniav 2012.09.24. 22:25:57

@teglagyar4: semmi bajom a luberalizmussal, viszont annál több bajom van a buta seggfejekkel. Neked orvosi kezelésre van szükséged, meg egy kis tanulásra. Elsőre nézd meg az értelmező szótárban mit jelent a liberalizmus.

2012.09.24. 22:29:41

@babhun: Logikusnak hangzik az érvelésed, és rendkívül érdekes.

Absztarkció. (kizárólagosan) + Ambsztrakciós gondolkodás: fájdalmas inger ér-vmi kiváltotta-az rossz: Mi rossz?Ami kiváltotta; megtámadom.....Logikus....

xéniav 2012.09.24. 22:32:48

@nemsirunk: A "virtuális vasfüggöny" kifejezést szabadalmaztatni kellene. Ezzel szemben Rózsikát nem virtuálisan,hanem valóságosan kellene jól valagba rúgni és elhajtani a p..cs..ba. Egy ilyen buta nőt, max WCs néninek szabadna alkalmazni, nem tudom kinek nyalt be a meleg szarig, hogy az ország jövőjét meghatározó pozicíóba került.

csincsilla72 2012.09.24. 22:34:55

@veracity: A magyar nyelv miatt kár aggódni. Pont az a probléma, hogy a lakosság nagy része semmilyen más nyelven nem beszél. Anyanyelvünk kiirthatatlan.
Ma nem az az érték, hogy beszélsz magyarul. Változnak az idők. A műveltséged/tanultságod többek közt az idegennyelv-ismeret jelzi. Nem az az érték, hogy magyarul tudsz Kossuthról beszélni, hanem az, hogy idegen nyelven ki tudod magad fejezni olyan szabatosan, hogy véleményt alkoss Kossuth politikájáról. (Aki ugye liberális volt, de az új Hazafias Történelem bizonyára konzervatívvá teszi. Mert az sokkal hazafiasabb.)

gigacherry 2012.09.24. 22:37:49

@teglagyar4: Kötelező őket megszavazni? mert ha nem, mitől tartasz? Talán majd ők írják át a választási törvényeket? :-))
A kurucinfó meg jót akar nekünk ,ugye? Hahaha.

paraszthajszal 2012.09.24. 22:42:39

@veracity: itt nem kozonseges magyar kozepiskolakrol, hanem kettannyelvu iskolakrol van szo.

Ezert is ebbol a szempontbol nem az atlag magyar diak idegennyelv-tudasa az erdekes, amire amugy pont nem kene buszkenek lenni, hanem az ilyen iskolak diakjaie.

Vegezetul egy gondolatkiserlet: te mennyire ertenel egyet azzal, ha a roman oktatasi miniszter azt magyarazna, hogy Romaniaban a tortenelmet kizarolag romanul kell tanulni Miercurea Ciuc iskolaiban is, es ezt kedves bozgor baratainknak is meg kellene ertenie, toleranciat tanusitva a roman nemzet ugyei irant?

veracity 2012.09.24. 22:43:03

Az Isten szerelmére! Ne gyűlöljétek már annyira saját szüleitek, nagyapátok, nagymamátok nyelvét, a magyart.
Butaság utálni Magyarországot, azért, mert nincs olyan jövedelmetek idehaza, mint nyugaton.

Persze, menjetek ki! Vállaljatok munkát, telepedjetek le, keressetek, gazdagodjatok! De miért kellene megköpködnötök szülőhazátokat? A végén, meglássátok, vissza fogtok ide térni.

Az én gyerekem már a magyar egyetemen is németül tanulta a műszaki tárgyakat, és a master képzést német egyetemen végzi. Nyilván jó pár évet Németországban fog dolgozni is. De sose jutna egyikünknek sem az eszébe, hogy utálkozva beszéljen hazájáról. Senki se mondta, hogy ne tanuljatok idegen nyelveket. Senki se mondta, hogy csak itt, Magyarországon élhettek.

Én is csak annyit kérek, ne utálkozzatok már olyan vehemensen!

xéniav 2012.09.24. 22:46:56

@Gondolkodni Próbáló Birca: Q..vára nem érdekel a hazafiság senkit, ha nincs állása, nincs jövedelme, nincs kajára, ruhára, fűtésre pénze, nincs miből fenntartani a családját, iskoláztatni a gyerekeit se magyarul, se más nyelven. Hazafiságra nevelés ---inkább embernek neveljék. Q..vára nem érdekel mekkora hazafi valaki, ha amúgy egy nagy buta , bunkó, rosszindulatú, erőszakos ember.Ne legyen hazafi!

gigacherry 2012.09.24. 22:55:39

@veracity: Ki a halál beszélt utálkozva a hazájáról? Képzeld, én itt Magyarországon keresek többet az átlagnál, mert a magyar mellett még két másik nyelvet beszélek. Azt tapasztaltam, hogy akik idegen nyelveken is beszélnek, egyáltalán nem tudnak rosszabbul magyarul, mint akik nem, sőt. Egy fordítónak, aki egy másik nyelvről magyarra fordít, például elsősorban a saját anyanyelvét kell mindennél jobban ismernie.

csincsilla72 2012.09.24. 22:56:50

@veracity: jó, akkor még egyszer. A magyarságod nem érték. Az anyanyelved sem az. Ide születtél. A magyarságod pusztán egy tény. Büszke arra legyél, amit te értél el. Ez nem utálat, hanem ésszerű gondolkodás.
Az érték az idegennyelv-tudásod. Mert abban benne van az időd, a szorgalmad, a kitartásod. Mert azzal több vagy. Az, hogy megtanultál beszélni, nem mutatvány. Már bocs.

gigacherry 2012.09.24. 22:57:09

@paraszthajszal: És még azt is hozzátehetnék a románok, hogy a román nemzeti öntudat kialakítása miatt van szükség arra, hogy ott csak románul tanulhassák a történelmet (az ottani magyarok is).

kicsilany89 2012.09.24. 22:58:44

@veracity:
aki tud olyan szinten angolul/németül/etc. , hogy történelmet idegennyelven tanuljon, annak pontosan azt fogja jelenti az Aranybulla és '56, mintha magyarul beszélnének róla...

érettségin a kiegyezést húztam, ha menet közben megállítanak, gond nélkül folytattam volna magyarul is - nem a tankönyvi szöveget kell megtanulni, hanem annak értelmét - így bármilyen általad ismert nyelven, a szakkifejezések birtokában el fogod tudni mondani ugyanazt - mit számít, ha nem magyarul mondják?
viszont remek gyakorlás idegennyelven esszét írni vagy felelni

ja és nem feltétlen kell a kéttannyelvűséget a liberálisokhoz kötni...
kéttannyelvű gimnáziumban érettségiztem (német-magyar osztály), de a történelem tanárnak szinte könnyes volt a szeme, amikor Trianon szóba került

gigacherry 2012.09.24. 23:06:39

@veracity: Pont az a cél, hogy az átlag diák tudjon magas szinten beszélni idegen nyelveket és ennek a legjobb módja a gyakorlás, melynek során a nyelv nem elérendő cél, hanem használati eszköz lesz.
Én liberális vagyok, és akár hiszed, akár nem, semmi bajom nincs azzal, ami magyarul van, hacsak nem írják pocsék helyesírással, vagy a tartalma nem tömény baromság. Néptáncoltam is négy évig és nagyon sok magyar népdalt tanultam. Igaz, ugyanakkor olasz népdalokat, angol karácsonyi dalokat is. Remélem, ez nem baj. Szerintem az ember attól nem lesz nagyobb hazafi, hogy nem beszél más nyelven, mint magyarul, nem ismer más kultúrákat, mint a magyart. Hogyan is tudhatnánk, milyen egyedi a nyelvünk, ha nem ismernénk más nyelveket, hogyan beszélhetnénk más népek fiainak büszkén a hazánkról, ha csak magyarul tudnánk?

babhun 2012.09.24. 23:07:07

@veracity: nagyon érdekesek a hozzászólásai. No persze semmiképpen sem tartalmilag. Arra világítanak rá, hogy Hoffmann Rózsa nagyjából ugyan annyit tud az oktatásról, mint maga, mégis ő a szakminiszter. Ön ezt nem tartja furcsának?

Az ön hozzászólásai továbbá arra világítanak rá, hogy ez a típusú szöveg bármire jó. Hasonlóan az ötvenes évekhez. Akkor elég volt a kulákokat és az imperialistákat szidni és rögvest vállalatigazgató lehetett bárki, a lényeg a politikai megbízhatóság volt.

Ma elég bőszen "liberálisozni", meg hajtogatni, hogy "ne gyűlöld a magyart" és ez mindenhez elég, érdemben vitatkozni már nem kell.

Narmer11 2012.09.24. 23:09:53

Én csak azt nem tudom,hogy ez a nő egyedül ilyen hülye vagy valaki segít neki!

xéniav 2012.09.24. 23:10:40

@veracity: Ostoba. A hazifiasággal semmire nem megyünk, viszont az idegen nyelv tudás nagyon fontos és azt az iskolában kell elkezdeni. Egész életében hátrányos helyzetü lesz akinek nincs nyelvismerete. Nem szülőhazámat köpködöm meg , hanem Hoffman Rózsikát aki hátrányba hozza a fiatalokat és had utálhassam vehemessen az ilyen kártékony vezetőket, még ha hazafik is.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.24. 23:11:28

Régóta 20 millió feletti tartozása van a pécsi fideszes törzskocsma tulajának!
A fülkeforradalom gyermekei megitták a hasznot? A városnak közel 13 millióval tartozik a Fidesz törzshelyének számító vendéglátó egység tulajdonosa, de információink szerint 10 millió feletti sarat halmozott fel a Pécs Holding felé is.

Szinte semmi nem változott azóta, hogy legutóbb a Fidesz törzskorcsmájáról írtunk. A Murphy's Pub 2011 nyaráig 11 milliós tartozást halmozott fel.

A vendéglátóegység egyik ismérve, hogy a Fidesz rendre itt várja híveit a választások idején, itt ünnepelte a jobboldali párt győzelmeit. A másik ismérve, hogy sokkal kevésbé belvárosi ivók néhány százezer forintos tartozás miatt is kénytelenek voltak már lehúzni a rolót. A harmadik pedig, hogy a roppant türelmes és a jelek szerint hálás városvezetés jól fizető megrendelésekkel is ellátja a helyet üzemeltető céget.
A Pécsi STOP birtokába került utalványok, megrendelők alapján a Murphy's Pub biztosított egyebek mellett munkavacsorákat 25-27 ezer forintért, amikor országgyűlési képviselő, vagy az akkor még csak fővárosi főpolgármester-jelölt Tarlós érkezett Pécs polgármesteréhez. Ötvenezres tétel volt egy finn delegáció, a Pán Európai Unió ülése, német befektetők megebedéltetése. Az utalványok sora végtelen, Páva Zsolt aláírásával munkaebédek, delegációk, és német befektetők sorjáztak - ők a gazdasági hírek ismeretében leginkább ebédelni jártak Pécsre, BMW gyár azóta se épült. A szerényebb számlák 10 ezer körül mozognak, a drágábbak a 100-140 ezret is elérik.

Mint írtuk: szinte semmi nem változott. A cég tartozása még nőtt is, szeptember 14-ei állás szerint közel 13 millió forint (pontosabban 12,8) a Murphy's-t üzemeltető társaság tartozása az önkormányzat felé. Csak szinte nem változott semmi: információink szerint a cég tulajdonosának további 10 milliót meghaladó tartozása van a Pécs Holding felé, egyebek mellett egyéb vendéglátóegységek elmaradt bérleti díjaiból kifolyólag.

A városháza júniusban felszólította a céget, hogy fizesse ki meglévő tartozását, ami nem történt meg. Szeptember 10-én további 30 napot biztosítottak a fizetésre, a városháza tájékoztatása alapján ellenkező esetben szerződést bontanak a céggel.

Az ügy pikantériája, hogy a város nem először szólítja fel a céget, hogy fizessen, de igazi áttörést eddig nem sikerült elérni. Nagy kérdés, hogy ezúttal összejön-e. A kérdés inkább elvi síkon fontos, mint jogi, hiszen volt olyan vendéglátó egység, amely a 13 milliós tartozás töredékéért ment a levesbe. Igaz, ők városházi megrendeléseket sem kapnak.

Ezért se szavazz rájuk!

kicsilany89 2012.09.24. 23:21:14

nordas:
maximálisan egyetértek

gigacherry 2012.09.24. 23:22:54

@grundigg: Eddig milyen nyelveken tanították a kémiát és a fizikát a léttannyelvűben? Én nem olyan suliba jártam, de érettségi után idegenvezetői iskolában tanultam magyar történelmi események elbeszélését olaszul. Sokkal nagyobb bajban lettem volna, ha fizikai, kémiai jelenségekről kell beszélnem egy idegen nyelven (igaz, edzett lesz tőle az ember).

christophe 2012.09.24. 23:23:45

Hàlistenek,gyermekeim,magyar ''oktatàsugy'' kozelèbe se kerulnek,azt hittem a kotelezo orosz ès kisz tagsàg a legalja,de belàttom tèvedtem....

xéniav 2012.09.24. 23:26:23

@veracity:" Igaza van Hoffmann Rózsának, a magyar történelmet Magyarországon, magyar középiskolákban magyarul kellene tanítani. Ez triviálisan egyszerű. Mégis, a liberális elme megbolondul a magyar nyelv gondolatától is. Ész nélkül ugranak mindenre, ami magyar."
Seggfej, reményük sem lesz a munkaerőpiacon nyelvismeret nélkül. Nem arra ugrunk, hogy magyar, hanem arra, hogy szándékos népbutitás, szándékos hátrányba hozás. és ez büntett. Triviálisan egyszerü,minnél több nyelvet beszélsz annál több lehetőséged van: munkában, társaságban, olvasásban, ismeretek megszerzésében.Na nekem ez a triviális és liberális.

gigacherry 2012.09.25. 00:10:52

Ugye a magyar történelmet eddig is magyarul tanították minden iskolában, a különbség annyi lesz, hogy ezután a világtörténelmet is magyarul kell, mert hogy Hoffmann asszony szerint ettől alakul ki a hazafias öntudat. Némi gondolkodás után rájöttem az összefüggésre: Ezentúl a világtörténelmet is úgy tanítják majd, hogy a magyarok mindenütt ott legyenek: Az egyiptomi fáraók mellett, az ókori Rómában, a trójai háborúban, egyes ókori hősökről (pl Nagy Károly, Julius Cézár, Akhilleus), pedig ki fog derülni, hogy magyarok voltak.

Kerek négyszög 2012.09.25. 00:11:18

@xéniav: Nem ismered föl a hazai szélsőjobb módszerét: minden aljas gondolatukat, ami a modern demokratikua világban már rég szégyelni való, becsomagolják a jól ismert nemzeti mázba. Innen kezdve ha te a primitív, középkori módszereiket bírálod, mindjárt jön a sunyi vád, hogy te most a nemzeti színű mázt pocskondiázod, hogy mered ezt tenni. És így az alvilági gondolatok épségben megússzák a kritikát, még csak beszélni sem kell róla.

Ismerjük már fel a szélsőjobb közel 100 éves módszereit!

xéniav 2012.09.25. 00:41:22

@kerek négyszög: igazad van. "Nemzeti máz" ez jó. Tényleg jó. Ezt nyalják egymás seggéből. Voltám már az utóbbi évekbe "szingli horda", "gyermektelem komcsilibsi","értelmiségi nemzet ellensége", "baloldali bérenc", stb, csak mert élnimertem a jogommal regisztráció nélkül: kritikát gyakoroltam, elmondtam avéleményem!!

xéniav 2012.09.25. 00:48:05

@Narmer11: Utasítják,és van olyan hülye, hogy megcsinálja. Önmagában egy senki. Milyen múltja van? Semmilyen! na ez itt a lényeg - csak egy seggnyaló , egy rendszerszolga

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.09.25. 00:48:39

Én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy melyik másik országban oktatják a bennszülötteknek magyar nyelven a saját történelmüket?

Az idegen nyelvű szakoktatással az a probléma, hogy magyarul nem igazán fogja tudni.

Aztán meg gyakorlati akadály is.
Ugyan honnan szednének annyi történelemtanárt, akik idegen nyelven is tudnának oktatni?

Még a nyelvtanárok sem beszélik az ehhez szükséges szinten az idegen nyelvet, de ha mégis, akkor meg nem értenek a történelemoktatáshoz.

Kérem jelentkezzen, aki a magyar közoktatásban tanult meg egy idegen nyelvet!

Akkor meg minek erőltetni?
A nyelviskoláknak is meg kell élniük valamiből és a bébicsőszöknek is kell némi motiváció.

gigacherry 2012.09.25. 01:06:07

@Akitlosz: Jelentkezem. Egyébként te miről beszélsz? Szó nem volt olyasmiről, hogy ezentúl idegen nyelveken kellene tanítani Magyarországon a történelmet olyan iskolákban is, ahol eddig nem így volt. Az egyetemen egyébként olasz történelmet is tanultam olaszul, Biztos ettől nem lettem elég jó honleány, ha magyarul tanultam volna, most az lennék.... Saját tapasztalat: Ha már beszélsz egy idegen nyelvet, történelmi, politikai témájú szövegeket nem olyan nehéz megérteni (és elmondani), mind mondjuk kémiai kísérleteket, vagy szóvicceket.

paraszthajszal 2012.09.25. 01:19:33

@Akitlosz: Szerintem par dolog nem stimmel ezekkel a kerdesekkel.

1. Itt nem kozonseges iskolakrol volt szo, hanem kettannyelvuekrol. A gyakorlati akadaly ezert nagyjabol irrelevans: senki nem ervel amellett, hogy kozonseges magyar egynyelvu iskolaban oktassanak tortenelmet idegen nyelven. Aki kettannyelvu iskolaban tanit (vagy tanul), az igenis beszelje az ehhez szukseges szinten az idegen nyelvet, egy nyelvtanar meg kulonosen!

2. Neked valami problemad lenne azzal, ha a hatarainkon tuli magyar anyanyelvu diakok magyarul tanulhatnak a tortenelmet?

3. Az idegen nyelvu szakoktatasrol: vannak olyan szakmak, ahol sokkal nagyobb problema, ha idegen nyelven nem tudja, mint az, ha magyarul: abbol lehet sikeres programozo aki nem tudja, hogy a file magyarositva "allomany", de ha nem tudja mi a kulonbseg a procedure es a function kozott, akkor nehezen erti meg az alap programnyelveket is.

4. Igaz az, hogy a kozoktasban nehez ma Magyarorszagon jol megtanulni egy idegen nyelvet. De ez egyben eleg nagy baj is, a nyelviskolak megelheteseert en spec. kevesbe aggodom, mint amiatt, hogy a magyar fiatalok az iskolapadbol kikerulve a rossz nyelvtudasuk miatt jutnak nehezebben munkahelyhez. Marpedig meg az allamnak is kevesbe rossz az, ha valaki kulfoldre megy dolgozni, mintha itthon venne fel az allaskeresesi segelyt.

Dinkainka 2012.09.25. 04:45:20

@Mensikov: Tanít: töténő, Mondjulk. Nem győzött meg a hazafiságáról.

Hunor Levente 2012.09.25. 06:06:58

@grundigg: - "Az meg, hogy most nem a történelmet, hanem a kémiát vagy a fizikát fogják idegen nyelven tanítani, ugyan kinek árt? Vajon mi a hasznosabb, ha természettudományos témákról tud valaki nagyon alapos tudással idegen nyelven kommunikálni, vagy ha a magyar történelemről?"
- "hasznosabb természettudományokat tanulni idegen nyelven mint mondjuk a magyar történelmet"

Teljesen téves ez a felfogás. A természettudományokat az árnyalt anyanyelvi gondolkodással lehet rendesen megérteni, idegen nyelven sokkal nehezebb. Tehát a fenti kérdésre válaszolva, ha idegen nyelven oktatják, az mindenkinek árt. (A történelem pedig nagyjából mese plusz adathalmaz, majdnem mindegy milyen nyelven tanulják.)

nu pagagyí 2012.09.25. 06:12:39

Na, ezért nem kell állami általános iskola. Aki abban tanul soha nem lehet okosabb, mint Hoffmann Rózsa.

Behajtó70 2012.09.25. 06:29:59

@baloo112:

Nálunk alig lett valaki az, ami akart, kevesen beszélünk nyelvet, senki nem ment külföldre. Aki ami lett, azt megszerette.

20+ éve végeztünk.

És képzeld, mindannyian egyenes gericcel, büszkén élünk itt Magyarországon, dolgozunk becsülettel.

És erre nem csak a tanárok büszkék, hanem mi magunk is!

Ja, és mi legaláb tudjuk, mogy melyik ország himnuszára kell fölállni!

Bretschneider detektív 2012.09.25. 06:52:49

Nem tud más nyelven: nem megy sehova. (Vagy nehezebben.) Egyszerű ez, mint az egyszeregy.

spinat 2012.09.25. 06:59:33

volt kéttannyelvüsként azt mondom, hogy a töri határeset, de lehetne felesben is tanítani.
amúgy állítólag a történelem tudomány. Vagy esetleg annyiféle történelem van ahány országban tanítják?

roka 2012.09.25. 07:03:51

Rózsa néninek igaza van. Latint kell tanulni, a PÁPA is 60 nyelven tud beszélni!!! :)

Martian (törölt) 2012.09.25. 08:24:42

"a hazafias nevelés egyik eszköze"

Lesújt az ideológiai vasököl, mint annak idején a marxizmus szubjektív objektivizmusa... :)

Egyébként amilyen a történetünk, akár nemzetundor végeredmény is lehet belőle... hacsak nem turbózzuk mítoszokká a tényeket.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 08:33:46

Rózsika néni!
A történelem hozzátartozik az alapműveltséghez, akármilyen nyelven is tanulja valaki.
Egyébként töri szakon kötelező a latin is.
Rózsika néni talán áttáncolt a jobbszélre, hogy a hazafiasságot hansúlyozza.
Nekem tökmindegy mit akarnak ezek a buzi kereszténydemokraták és a fideszesek.
Kiképzem a gyerekeimet arra az esehetőségre, ha pont az ilyen agyonbutított "hazafiak" miatt kell majd útrakelni.
Azért, mert a parlamenti képviselők jól bevett régi szokás szerint egyetlen nyelvet sem beszélnek a magyaron kívül, azért másnak még biztosítani kell min. 1 nyelv ismeretét, órai tananyagban, ingyen és bérmentve!
Ukrajna állítólag elmaradott ország, na ott egy magyar állampolgár 3 nyelven beszél.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 08:35:45

@roka:
Urbi et Orbi:)))

A pedofilok védőszentje áldja meg őtet.

Benbe · http://www.benbe.hu 2012.09.25. 08:49:14

@Lasombra: Magam fizikát tanítok, és azt gondolom, hogy kell humán és természettudományos tárgyakat is tanítanunk idegen nyelven. Mindenkinek másfajta szókincsra, műveltségre van szüksége, de egy mérnöknek sem haszontalan, ha nem közvetlenül a szakmájába vágó kérdésekben is meg tud nyilatkozni. Brit közegben például a történelem vagy az udvari pletykák mennek a kocsmai beszélgetésekben, és kinézik, aki nem tud hozzászólni.

Egy sokrétű, humán tárgy tanításakor, mint például a történelem, nagyon sok olyan szó is előkerül, ami nem szigorúan szaknyelvi, de egy fizikaórán kicsi az esély, hogy a diák találkozzon vele. Mi pedig ugyanannyira tanítunk nyelvet, mint szaktárgyat.

@ppppalika: Más adminisztrációs csapdák is vannak a rendszerben. Például tilos nyelvi előkészítőt tartani azoknak, akiknek B1-es nyelvvizsgája van - viszont az előkészítő végén nem B1 a kimeneti szint, és van szaknyelv is. Hogy fog egy B1-es beilleszkedni a már elindult 9. osztályba, ahol körülötte mindenki jobban beszéli a célnyelvet és ismeri a szakszókincset?

Az új szabályok szerint a kéttanosoknak hat tárgyból kell érettségit tenniük (kettőből idegen nyelven, amiből most kiesik a töri és a matek). Nálunk a diákok az érettségin maximum pontért indulnak, öt vizsga is nagyon megterheli őket, hat vizsgát nem fognak vállalni. Ők bukják az ingyen nyelvvizsgát, de az iskolának nem lesz meg az előírt "szintje", viszont nem tudjuk befolyásolni, hogy hány gyerek induljon kéttannyelvű érettségin. Ráadásul előrehozott érettségit sem tudnak tenni, hiszen azt csak idegen nyelvből és informatikából lehet, szintén az új szabályok szerint.

Idegen nyelven beszélő kémiaszakost pedig bármilyen nyelven nehéz szerezni, mivel IB-n kívül szinte sehol nem tanították eddig a kémiát célnyelven. Ha csak természettudományt tanítunk célnyelven, az két okból baj: egyrészt matek nélkül nehéz fizikáról beszélni, másrészt ezek nem kötelező érettségi tárgyak, ha csak ezek lesznek idegen nyelven, a diákoknak nem lesz kellő rutinjuk és motivációjuk, és tényleg semmit nem fognak érteni belőle.

@babhun: Vannak ezzel ellentétes értelmű kutatási eredmények is, és a saját praxisomban is azt látom, hogy az (angolul) tanítás nem rontja a megértést. A két tanítási nyelv ráadásul azt jelenti, hogy szükség esetén lehet és kell is magyarul egyértelműsíteni az elhangzottakat.

A manapság divatos konstruktivista tanuláselmélet szerint ráadásul a fogalmi váltás nem kötött nyelvi konstrukciókhoz, bármilyen tevékenység hatására megtörténhet. A mai fizikatanítás nem elsősorban tanári előadásokra épül, így az idegen nyelv nem hátrány. Angolul ráadásul a fizika sokszor árnyaltabb, egyértelműbb.

@xéniav: Jelenleg célnyelven kell érettségizni, de ezt egyszerűen meg lehetne változtatni.

Netuddki. 2012.09.25. 08:50:46

Szomorú. Napról napra kiderül mekkora barmok is "ezek", mégse teszünk semmit ellene...

exilis 2012.09.25. 08:54:13

Elsőre én is eget verő ostobaságnak gondoltam ezt az újabb Magyarkodást, de egy külföldi tanárismerősöm felvilágosított, hogy Európában a történelemoktatás mindenhol anyanyelven történik. Nyilván meg lehet normálisa indokolni, hogy miért, de erre nem vette a fáradtságot Hoffmann, pedig sejthette, hogy első blikkre kiveri a biztosítékot.

MACISAJT 2012.09.25. 08:57:43

Már megint egy valódi probléma, amit az obligát "liberális" hörgés félrevisz...

Hiszen nézzük csak, miről is van (volna9 szó?
Hogy a történelmet ezentúl magyarul oktassák a kétnyelvű iskolákban?
Bár az elképzelésen lehet(ne) vitatkozni, akár józanul is, de nézzük akkor konkrétan:
most azt állítja valaki hogy ettől nem tudnának a diákok idegen nyelvet megfelelően elsajátítani?
Történelem magyarul és ezzel máris oda a nyelvtanulás?:D
Ugyan kérem.

Vagy valaki azt állítja, hogy azért az állapotért hogy a magyarországi lakosság 80%-a meg sem tud mukkanni "külföldiül" ( a maradék 20%-nak is a nagy többsége bár ne tenné, mert olyan a "magyarosch" kiejtésük mintha féltéglákat potyogtatnának a szájukból), szóval valaki azt állítja hogy ezt az állapotot Hoffman Rózsa hozta létre?
Ugyan kérem.
Korábbi évtizedek szívós munkája fekszik benne.

Csak egy apró példa:ha valakik komolyan vették volna a lakosság nyelvtanulását,pl. már régesrég kidobták volna a Duna jegére a néhány száz fős szinkron maffiát ami mérhetetlen károkat okozott és okoz.
De annyira már nem volt fontos...

sas70 2012.09.25. 09:03:44

Magyarországon, magyarul, osztjónapot! A legjobb meg az, ha a 'zemberek nem is gondolkodnak, mint pl. a fideszes képviselők akik bemondás alapján megnyomják a gombot, 'oszt ismét jónapot!

mojszipupi 2012.09.25. 09:06:43

A közszolgálati egyetemről hamarosan munkába állnak a legfiatalabb szolgák. Ők már kellő agymosással lettek nevelve. Az egyetemek fizetőssé tétele a jó képességű ám szegény család gyermekét ellehetetlenítette. A maradék meg inkább ne is gondolkodjon. Orbán mindenkit szolgának és alattvalónak tekint. Angolul, németül se kell tudni...elég ha ő tud

ursus artos 2012.09.25. 09:20:10

@Ödönke: "Hoffmann Béláné milyen nyelven beszél egyébként? "
Franciául és oroszul. Egyébként.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 09:21:48

@mojszipupi:
Te ezek még a magyart is törik.
A képviselők vagyonnyilatkozatait kell átnézni, ott pár mondatot kellene csak kitölteni, mégis.....
Egyébként hallottad már orbánt angolul beszélni?

M_R 2012.09.25. 09:24:39

A magyarok nagy része IQ-hiányos az idegen nyelvhez - többségük a magyarhoz is...

Ödönke 2012.09.25. 09:30:02

@ursus artos: és minek? Ezt a nőt nem azért köpném le, mert hülyeségeket beszél, hanem azért, mert semmi mást nem csinál, csak a főnöke marhaságait próbálja kritika nélkül megvalósítani, és nem mond le.

hoesett 2012.09.25. 09:30:39

"Ha pedig franciául tanulunk Trianonról, a titokzatos nyelv akut kárörömmel fertőz meg minden nebulót."

NAGGGYON gyenge :)

Franciául azt kell tanulni, hogy mindenki a francia nemzet része, a nemzetiségi nyelvű könyv és újságkiadás bűnös dolog és a nemzetiségi oktatás merénylet az ország ellen, ezért üldözendő.
Ugye, hogy ugye?

mojszipupi 2012.09.25. 09:30:54

@Salemi boszorkány: Igen sajnos, inkább ne beszéljen angolul :) hiba na, egy ázsiainak botrányos kiejtése van :o

ursus artos 2012.09.25. 09:31:16

@mojszipupi: "Az egyetemek fizetőssé tétele a jó képességű ám szegény család gyermekét ellehetetlenítette."
Legalább hülyeségeket ne írj, ha már nem érted a körülötted zajló világot!

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 09:32:34

@ursus artos:
Csakis azért, mert francia-orosz szakos tanár.
Egyébként Rószika néni még ingyen tanulhatta a nyelvet.
Ma jelentkezz egyetemre, mondjuk anglisztika szakra, felsőfokú nyevvizsga nélkül el se kezdddd...
Vannak olyan szakok, ahová 3 és fél éves képzés végére két szakmai nyelvvizsga, ill. egy szakmai és a másik nyelvből felspfok kell.
Első félévben középfokú vizsga nélkül el sem kezdheted a nyelvtanulást az egyetemen, a másik kötelező nyelvet egyébként is csak fizetség fejében okítják.

Felvételikor, honlapon, tájékoztatóban nem közölnek semmit!

2012.09.25. 09:33:20

@MACISAJT: na ebben a hsz-ben aztán van ostobaság dögivel. Az, hogy kinek milyen a kiejtése, az totál a leszarós kategória normál eszű embereknél, csak a félhülyék rugóznak ezen. Hallottál már franciát, olaszt, oroszt, kínait angolul beszélni? Hát nem épp BBC híradó szint. Kit érdekel, a kommunikáció a cél, nem a szépirodalmi nyelvezet. Mellesleg főleg azért baromság ezzel előhozakodni, mert pont az angol az a nyelv, aminek annyi kiejtésbeli változata van, hogy akár meg sem értik egymást a különböző dialektust beszélők. Mennyivel fainabb egy ír angolja, mint egy magyaré? A magyar egy egységes, dialektusoktól nagyjából mentes nyelv, aki ezzel méri össze az egyik legnagyobb világnyelvet, amit beszélnek Jamaicától Nigériáig, az pont tájékozatlan ostoba.

A másik a szinkrontéma. Nem tudom, ezt ki kezdte el, de nagy marha volt. Azért mert a lengyelek alámondással tolják a filmeket (ami szörnyen igénytelen, próbáld ki, mennyire tanulsz belőle angolul), vagy Dániában, ahol évtizedek óta mindenki beszél (a jó oktatásnak, és nem a tévének köszönhetően) angolul, így ott nincs _szükség_ szinkronra. Mivel Magyarhonban pár évizedig az oroszt erőltették, amit egyrészt senki sem tanult meg rendesen, másrészt nem sok orosz filmet nézünk, így szinkronizálunk. Fel kéne fogni az összes fogyatékosnak, hogy nem a tévéből tanulunk nyelvet, erre van más rendszer, úgy hívják oktatás. Majd ha már lesz két évtizede bitang erős angoloktatás a sulikban, elő lehet jönni a szinkron eltörlésével. Addig ez baromság. Mellesleg kishaver, te milyen nyelven nézed a svéd, francia, német, kínai filmeket? Mind eredetiben ugye, te kis zseni?

ursus artos 2012.09.25. 09:36:07

@Salemi boszorkány: "Egyébként Rószika néni még ingyen tanulhatta a nyelvet."
A diákok az iskolában heti 3-4 órában minimum az 5. évfolyamtól szintén ingyen tanulják a nyelvet.

WhyCantITouchIt? 2012.09.25. 09:37:02

Az mondjuk két különböző dolog, hogy mit akar a felsőbb vezetés, és az hogyan csapódik le alsóbb szinteken.
Az oktatás tanárfüggő, minden tanár máshogy tanít, végső soron rajta áll, hogy mennyire lesz az "hazafias".
Magáról a nyilatkozatról meg csak annyit, hogy várjuk ki a végét, a jelenlegi fideszes oktatáspolitikára igencsak jellemzőek az elszólások, a mellébeszélések, ugye hallottunk mi itt olyanról is, hogy a Corvinus-t darabokra szedik, aztán mégse.

MACISAJT 2012.09.25. 09:37:21

@shitgun:

Bizonyított tény, hogy olyan országokban ahol szinkronizálás nuku (lásd Skandinávia akár), a népek korai gyerekkortól kezdve ugyebár elfogyasztanak heti két-három filmet (rajzfilmet).
Ez bizony heti 5-6 óra ingyenes nyelvlecke, ami megveti a talaját a valódi tudatos nyelvtanulásnak, a szlengek , kifejezések és tájszólásoknak is.
Az pedig aki már tanulta/tanulja a nyelvet, egy idő után már saját maga ellenőrzi a fordítások(ferdítések) helyességét, ez is egy eredményes módja annak hogy amit megtanult, az a szókincs ne menjen át, gyakorlás híján passzívba...

Nem véletlen, hogy igazi nyelvgyakorlást au pair vagy bármilyen helyszínen külföldre kényszerítés hoz (mélyvíz)...
És akkor derül ki igazán, hogy a nemzetközi felmérésekkel egybeesően, Magyarország ebben is sereghajtó...
Egy ilyen kis ország ilyen nyelvvel amit nagy ritkán hajlandó valaki is megtanulni...
egyszerűen nem engedheti meg magának ezt az évtizedes luxust(ökörséget).
(Persze, megengedi- ahogyan ez is a többi ökörségének csak egy része.)

Az meg a másik..hogy tudatosan meghamisítanak /cenzúráznak/ferdítenek műalkotásokat...
De ez még hagyján(hagyján?).

A fő borzalom, hogy egy néhány ezer fős szinkronmaffia érdekei miatt a magyarok külföldi nyelvtanulása a bányászbéka popója alatt van...(márpedig angol, műszaki német, sőt olasz, francia, hogy a világ jelentős részében domináló spanyolt már ne is.. szóval egyszerűen ma már nem lehet megélni nélkülük.

A magyarok kiejtése pedig ..mintha csak féltéglákat potyogtatnának ki piciny szájacskáikból mikor megszólalnak valamilyen idegen nyelven.
Arról már nem is beszélve, hogy még az a kevés is aki irdatlan pénzekkel/akarással itthon nyelviskolában valahogy megtanulja a nyelvet...
mikor kimegy és szembesül a helyi tájszólással/szlengekkel...csak néz ki bután a fejéből,oszt az első kukába vághatja a Rigó utcai "középfokú"nyelvvizsgapapírját...

MACISAJT 2012.09.25. 09:41:38

És végezetül idéznék a Népszabadságból(hogy a "liberálisok" se emeljenek kifogásokat a forrás tisztasága miatt:))

2011 február 11.
"Nem lehet elégszer ismételni a tavalyi év egyik legdöbbenetesebb felmérését, mely szerint hiába tették le a záróvizsgát, a hallgatók 30 százaléka nyelvvizsga hiányában nem kapott diplomát. Az elmúlt évben közel 40 ezer végzett főiskolás és egyetemista csak középfokú végzettségüknek megfelelő munkahelyen tudott elhelyezkedni, a nyelvvizsga- vagy a használható nyelvtudás hiánya miatt. Ez pedig azt is jelenti, hogy a felsőfokú tanulmányaikra fordított adóforintok, csakúgy, mint az egyén befektetése, majdhogynem hasztalan volt."

Tudom, tudom, erről is Hoffman Rózsa tehet:)

Dr.Agon 2012.09.25. 09:42:04

@babhun:

Nem tudományos alapon, de szimpla józan ésszel is belátható, hogy a természettudományos szaktárgyak szókincse viszonylag speciális és egyoldalú (és persze angolul kell tanítani, ha már...). Az általános nyelvi kompetenciát sokkal inkább támogatja a humán tárgyak idegennyelvű oktatása.
Erről viszonylag első kézből származó visszajelzéseim vannak, mindhárom gyerekem kéttannyelvűbe járt (német, német, angol).
Kezdetben nekem is voltak fenntartásaim az idegen nyelven oktatott törivel kapcsolatban, mondván "gyerekem, honnan fogod tudni, mi fán terem az aranybulla, meg az ősiség törvénye, ha majd magyarul hallasz ilyeneket", de ezzel nem volt gond, részint mert a magyar történelmet magyarul tanulták, másrészt meg az ehhez hasonló idegen nyelvű kifejezéseknek megtanulták a magyar nyelven meghonosodott megfelelőjét is.
És valóban, a világlátott lektorok, meg anyanyelvű tanárok nagyon sok inspirációt tudnak adni a nyelvtanuláshoz, kár ezt kidobni egy poros tulipános láda kedvéért.

Lakatos Baltazár 2012.09.25. 09:42:34

Én csak annyit mondok, h azok közül is rohadt sokan szarul beszélnek, és meg vannak győződve h istenkirály nyelvtudásuk van, akik felsőfokú papírokat lengetnek erről.

Itt van nem messze tőlem egy angolul számviteli tanfolyamokat tartó iroda. A professzionális oktatójuk kb így tolja:

Szó jú pút DA CSÁRT INTÓ DÖ SPREDSÍT.... ha szóvá tennéd, hogy mi a f*sz, elküldene a halálba, h de neki papírja van erről, meg amarról, meg anyámkínjáról.

Nyelvet tanulni nem nyelvórán kell, hanem gyerekkortól kezdve rajzfilmeken át a filmekig, megtoldva 1-2 anyanyelvűvel való beszélgetéssel + olvasással. Aztán majd az agyad felépíti a kontextus alapján a nyelvet. Vagy anyukád is datívusszal, meg konjugációval b*szogatott?

zanzibar 2012.09.25. 09:45:46

Kedves Akitlos, jelentkezem. A magyar közoktatásban, állami iskolában tanultam meg németül. Felsőfokú neyelvvizsgát tettem, anyanyelvi szinten beszélem azt a nyelvet.
Ez a kétnyelvű gimnáziumok átszervezése már megint egy feneketlen ostobaság. A magyar közoktatásban kb. ez a rendszer működött / működik jól, békén kell hagyni. Ami jó, nagy butaság elrontani.
Tekintettel arra, hogy az ilyen sikolákba járó gyerekek szüleinek jó érdekérvényesítési képessége van, minden valószínűség szerint meg fog bukni ez a végtelenül ostoba javaslat, és minden marad a jelenlegi formájában (remélem).

2012.09.25. 09:46:55

@MACISAJT: Oké, egyrészt a "bizonyított tény" kezdetű mondatoktól a hideg ráz ki, amennyiben nem követi semmi, csak szájtépés. Bizonyított tény, hogy én vagyok a legszebb ember a Földön. Haha. Másrészt a kis svéd Larsson lehet, hogy angolul nézi a Teletubbiest, de utána elviszi az anyukája a svéd oviba, ahol angolul beszélnek hozzá, nyelvórákat kap, ami folytatósik általánosban és feljebb. Jó minőségben. Míg Tibike Ózdon az oviban dömpert kap, meg vajas kiflit. És nézd csak, mi ebből a tanulság: előbb oktatás kell, aztán jöhet a nyelv használata. Na ez a tény.

A szinkronos összeesküvéselméleted meg színtiszta paranoia, arra nem tudok mit mondani. Nekem van szinkrondramaturg végzettségem (sose használtam, így nem vagyok benne a maffiában:), jártam szinkronstúdiókban, kicsi ráltásom van a témára, semmiféle maffia nincs itt. Amíg nincs nyelvtudás, addig felejtsük már el a szinkron eltörlését. vagy kedves édesanyád örülne neki, ha egycentis felirattal nézhetné a Micsoda nőt? Meg a többi 3 millió idős ember? Vagy mindet elzavarnád tanfolyamra? De nehogy aztán magyaroschan (lol) beszéljenek, mert akkor macisajt felvonja a szemöldökét. Ugyan már. Mellesleg még egyszer: nem csak angol eredetű műsor megy a tévében, akkor tanuljunk meg németül a Cobra 11 kedvéért? Érted.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.09.25. 09:48:07

Az a baj, hogy Hoffmann Rózsika nem tud magyarul. Szerinte az "hazafi" az, aki gondolkodás nélkül azt teszi, amit a Bölcs Vezér mond. Na ehhez igazából nem is kell oktatás! Elég lenne a Kárpátok Új Géniuszának nagy dakota mondásait kiadni és azt mantrázni egész nap a nebulóknak. Ezt még egy Hoffman Rózsika IQ-jú ember is meg tudná tenni. Szánalmas!

ftk 2012.09.25. 09:49:24

Azért tényleg érdekelne a nemzetiségi iskolák helyzete is. Erről persze nem szól a fáma (mármint a hoffmanni fáma)... ahol az adott nép irodalma és történelme külön súllyal esik latba... Amúgy én biológiát tanultam németül, meg földrajzot, a történelem, német irodalom, német nyelvtan és a német nemzetiségi kultúra mellett (igen, természetesen a magyar nyelv és irodalom érintetlen maradt, magyarul folyt az oktatás; részemről érettségi után magyar szakra mentem, köszönöm szépen, a Bánk bánt húztam a felvételin, és maximum fölötti összpontszámot kaptam). A biológiánál, aki természettudományos irányban szeretett volna továbbtanulni, külön előkészítőre járt, mert lényegesen lassabban haladtunk az anyaggal, mint a magyarul tanulók. A történelemmel kapcsolatban semmi ilyesmi nem merült fel.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 09:50:44

@ursus artos:
A baj az, hogy ez egyáltalán nem elég.
Három óra édeskevés.
Még a városunk egyik legjobb gimnáziumában, angol szakra járó fiatalok(napi egy nyelvóra) is csak magántanárral tudnak felkészülni a vizsgára.
Egy ilyen felkészítő tanár 4000 forintot is elkér.
Az egyetemi szakmai vizsga az meg borzalmas, az egyik ismerősöm egy kocsi árát tunkolta bele a gyermekébe, évente többször vizsgázott, éppen diploma átvétele előtt sikerült neki, ötödév végén.

Ismerek olyan fiatalt, aki fordítás nélkül néz filmeket, megérti az angol-angolt az amerikait is, mégis csak az írásbelije sikerült.
Igaz van egy kvóta amely szerint bizonyos százalékot buktatni kell, hogy legyen bevétel.

Egyébként szerinted heti egy előadás elég az egyetemi szakviszgához?
Ez csak az sima 3 és fél éves alapképzés.
Mesterképzésre még kellene nyelv.

Kotkodus 2012.09.25. 09:51:06

@veracity: az utolsó 100 hozzászólást elolvastam és (egy átlag bloghoz képest) viszonylag kevés "gyűlölködést" olvastam (magyargyűlölethez hasonlítót pedig egyet sem; pontosan melyiket is azonosítottad ilyennek?).
ajánlom figyelmedbe @babhun: hozzászólását, amely leírja a kéttannyelvű oktatás jelenlegi tudományos megítélését.
a fentieket összegezve:
1. nem értem miért hiszed, hogy itt bárki gyűlöli a magyarokat.
2. nem értem miért nem veszed figyelembe a kurrens tudományos álláspontot.

ezek után csak félve merem megkérdezni: biztos vagy benne, hogy nem neked vannak előítéleteid, amivel a kommentedben másokat vádolsz? nem lehet, hogy itt önálló gondolkodók gondolatait olvasod, amire neked egyfajta betanított rendszervédő-reakciód van?

tudod, egy kultúra szeretete, tisztelete nem azt jelenti, hogy nem kritizálhatod, hogy nem lehet saját véleményed annak továbbadását illetően... ezt csak egyesek szeretnék elhitetni, hogy őket ne kritizáld... és a te pédádon látom, hogy milyen sikeresek, sajnos...:(

sokadszorra 2012.09.25. 09:52:55

Rózsika jól érzi, hogy aki általános- és középiskolában két nyelven tanul (pláne olyan tárgyakat, ahol bőven van lehetőség olyan nyelvi fordulatok, szavak, kifejezések használatára, készség szintű elsajátítására, amik a mindennapi életben is hasznosak), az még esetleg külföldre távozik, és nem lesz bólogatóbirka ebben az országban.

ftk 2012.09.25. 09:56:07

@Lakatos Baltazár: Igen, de ha erre nincs lehetőséged (pl. nincs kétnyelvű környezeted), akkor nem nagyon marad más, mint a suli. Ugyanis az idegennyelv-tanulás akkor, ha már tudsz egy nyelvet, az anyanyelvedet, és nem két anyanyelved van, másképp működik, a meglévő nyelvtani struktúrára lehet ráépíteni az újat, ergo minél jobban megtanulsz magyarul, annál könnyebb lesz az első idegen nyelvet megtanulni, legalább alapokig, stabilan. Vannak nyelvtanárok, akik szerint pont ezért nem nagyon érdemes hajtani a kisgyereket a nyelvórákkal, mert még a saját anyanyelvében is bizonytalan, nem biztos, hogy tudja kezelni, hogy egyszerre kétféle nyelvi és helyesírási rendszerben kell boldogulnia. Szóval én mondjuk - úgy, hogy nem vagyok nyelvtanár, csak két idegen nyelvet beszélek úgy-ahogy, sajnos passzivizálódtak, hogy nem használom őket a mindennapokban - két működő utat látok: vagy kétnyelvű környezet csecsemőkortól, de teljesen, vagy hajtás nyelvórákkal, idegen nyelvű tantárgyakkal, feladatokkal és olvasmányokkal, miután már nagyjából van anyanyelvi kompetenciája. Ugyanis a másik érdekes dolog, amit mondani szoktak, hogy egy adott ponton túl az idegen nyelven csinálunk valamit sokkal hatékonyabb, mint az idegen nyelvet tanulunk.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 09:58:49

@MACISAJT:
Ezzel most mit akartál mondani?
Tudod, hogy a legtöbb helyen két nyelv kell, abból is szakmai?
Mi a pitsából finanszírozza még+ a nyeltanulást és a vizsgákat a diák?
Ja, persze dolgozzon mellette ugyebár, biztosan Rószika néni is melózott az akkor még ötéves btk képzés ideje alatt és fel kellett venni a kreditekért még vagy 3-4-5 semmire való tárgyat:)
Vidéki egyetemeken nem szerepel felvehető nyelv ingyen, csak 1 db szakmai nyelv, de hozzá kötelező a középfokú papírt bemutatni.Egyébként 48 ezer egy szakmai félévre, heti egy előadással.

Lasombra 2012.09.25. 10:01:21

@Benbe: "Magam fizikát tanítok, és azt gondolom, hogy kell humán és természettudományos tárgyakat is tanítanunk idegen nyelven."

szuper. akkor ugyanazon a véleményen vagyunk. :)
ezt írtam, nem?

kéttannyelvűs vagyok én is. sőt nekünk még native speaker is jutott. :D

ftk 2012.09.25. 10:06:30

Ja és valóban, mit csinál az idegen nyelvek iránt érdeklődő fiatal (rengeteg ilyen van ám!)? Filmeket tölt le eredeti nyelven, feliratokat szerez vagy készít (!) hozzá, fordít (jaja, pl. Twilighot, mindegy, milyen színvonalú, idegen nyelv), esetleg ír idegen nyelven ezt-azt, szóval vannak lehetőségei anélkül is, hogy eltörölnénk a szinkront. Egyébként valóban jobb lenne több feliratos műsor, aláírom. De mondjuk azt is gondolom, hogy éppen azok a gyerekek, akiknél sanszos lehet majd a kéttannyelvű gimi, nem valószínű, hogy túl sokat tévéznek. Láttam pl. a zeneiskolában anyukát, aki elkeseredve távozott, mert a gyerek órarendjébe sehová sem fért már be a zongoraóra a háromféle sport, kétféle nyelvóra még mittudomén még mi mellé. Nálunk azért ekkora cucc nincs, az én negyedikesemnek még befér a zeneóra, mindjárt duplán, két hangszer plusz szolfézs és gyakorlás, de kórus, színjátszó csoport nála is van, sportolni is jár egy kicsit, plusz a tanulás, némi játék a kistesóval, meg az olvasás, és kész, nagyjából heti egy filmet néz meg talán, azt se mindig, és általában az sem tévéadás. Szóval itt aztán végképp nem játszik, hogy milyen nyelven megy a tévéműsor.

Melchi Zadok 2012.09.25. 10:06:33

@MACISAJT: te istenverte.... mondd móricka, esetleg tudsz BÁRMILYEN témához is hozzászólni anélkül, hogy libsiznél?
vagy úgy gondolod, hogy ha ezt hozzábiggyeszted minden olyan véleményhez, amely nem orbán viktor ánuszából gőzölög ki, akkor frappáns leszel?

egy bögre langyos víz egyszerűsége hozzád képest húrelmélet.

ursus artos 2012.09.25. 10:09:55

A szinkrontémához: a digitális átállással (TV) az eredeti vs. magyar verzió megoldódik.

Melchi Zadok 2012.09.25. 10:11:41

@MACISAJT: "Ez pedig azt is jelenti, hogy a felsőfokú tanulmányaikra fordított adóforintok, csakúgy, mint az egyén befektetése, majdhogynem hasztalan volt."

és ebből te azt a következtetést vontad le, hogy akkor nincs is rá szükség, igaz?

atyaúristen...

mára megdönthetetlen alaptézis, hogy csak az lehet fideszes, aki:

a; nyálcsorgató, szektatudatú idióta
b; anyagilag érdekelt

nem kérdés te melyik táborba tartozol...

ursus artos 2012.09.25. 10:13:03

@Salemi boszorkány: "biztosan Rószika néni is melózott az akkor még ötéves btk képzés ideje alatt és fel kellett venni a kreditekért még vagy 3-4-5 semmire való tárgyat"

Akkor még nem volt kredit-rendszer!

A nagyfülű világban is előfordult, hogy egy egyetemista az egyetem mellett dolgozott. És igen. Lehet, hogy Rózsika is!

Kotkodus 2012.09.25. 10:13:06

@shitgun: bizonyított tényekkel ugyen nem tudok szolgálni, azonban én idegen nyelvű műsorokat nézve tanultam meg idegen nyelveket érteni, beszélni és olvasással & jó tanároktól helyesen írni.

tény, hogy a feliratozásnak vannak hátrányai (leírtad őket), azonban tapasztalatom szerint szerbiában és horvátországban is elterjedtebb az angol nyelv ismerete, mint nálunk. és a vicces az, hogy angolul helyesen írni nem tudnak miközben beszélni, fordítani, információt közvetíteni nem is olyan rosszul (mint sajnos mi).

szóval a tv feliratozásnak - tapasztalatom szerint - igenis vannak előnyei és én is nagyon sajnálom, hogy magyarországon ezt egyáltalán nem használjuk ki.

christophe 2012.09.25. 10:16:00

Gyerek kozèpso csoportos heti 1,5 oràba ''tanul'' angolul,ènekelnek,jàtszanak mindez 50euroba kerul egy fèlèvre,kevesebb mint 1napi bèrem.....Ja mindez Franciaorszàgban,itt is van nemzeti tudat,de kozben az emberek haladnak a korral.

MACISAJT 2012.09.25. 10:19:37

@melchi zadok: ("esetleg tudsz BÁRMILYEN témához is hozzászólni anélkül, hogy libsiznél?")

Nos, ha az Index címlapjára gondosan kirakott poszt
"vitaindítója" nem más mint egy hvg-s hörgemény, a maga megszokott és obligát demagógiájával...
akkor kizárt hogy ne vegyem észre a nyilvánvaló "libsi" szándékot ..:)

Kotkodus 2012.09.25. 10:20:51

@ursus artos: "A szinkrontémához: a digitális átállással (TV) az eredeti vs. magyar verzió megoldódik"

már nagyon várom... :)

Kotkodus 2012.09.25. 10:32:30

@MACISAJT: nem igazán értem az álláspontodat. először leírod, hogy jobb lenne, ha eredeti nyelven és magyarul feliratozva közvetítene a tv, majd egy jó nagyot libsihvg-zel...

nem vagy te biztosan "látens-libsi"? :)))

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 10:38:02

@ursus artos:
Nem dolgozott Rózsika.
Az a szak amelyet ő 5 év alatt elvégzett már nem létezik.
Alapképzés:3 év
Mesterképzés:2 év(ekkor szakosodhat pedagógusnak)
Ha időben nem vesz fel minor szakot, ez történelem szakon általában csak földrajz lehet), akkor 3 év után megpályázhatja a dékániában, hogy engedjék meg neki, hogy 1 év alatt elvégezhesse az irodakmat és a nyelvtant (két külön tanszék), amely egyébként 2 éves képzés.
Tehát az alapképzése máris négyéves lesz+ 2 év mesterképzés.
Ja, hogy még mellette vizsgáznia kell informartikából(informatika érettségit nem fogadnak el!), latinból, levértározásból, könytározásból, régészetből, néprajzból-ezek mind alapjai a mai egyetemi történelem képzésnek+ még vizsgázik egy csomó felesleges tárgyból amelyeknek semmi köze a törihez.

Eredetileg ezt a szakot az adott egyetem már évek óta történelem és régészet szakirányon indítja, de első félévben kiderül, hogy a régészet az csak egy nagy szemfényvesztés, csak az alapfogalmakat "tanítják" meg.

blah 2012.09.25. 10:39:56

Én kötelezővé tenném egy humán és egy reál tantárgy oktatását idegen nyelven. Asszem minden értelmes társadalom javára váll ha a polgárai beszélnek legalább egy idegen nyelvet. Ez a Rózsa nekem sajna nem tűnik túl értelmesnek...

babhun 2012.09.25. 10:43:55

@Benbe: "A manapság divatos konstruktivista tanuláselmélet szerint ráadásul a fogalmi váltás nem kötött nyelvi konstrukciókhoz, bármilyen tevékenység hatására megtörténhet.

Az lehet, hogy a fogalmi "váltás" akkor is megtörténik, ha az idegen nyelvű magyarázat nehezebben az anyanyelvi magyarázatnál. De más tárgyakhoz képest a matematikában és a természettudományos tárgyakban ez a járulékos nehézség problémásabb, mint a leíró jellegű tárgyaknál.

A konstruktivista oktatási modellt a 90 évek közepe óta nem tartják eléggé kielégítőnek, mert nem veszi figyelembe sem az osztályteremben, sem pedig az azon kívüli szociokulturális viszonyokat és más hatásokat (v.ö. Giordan munkái a Genfi Egyetemen).

"A mai fizikatanítás nem elsősorban tanári előadásokra épül, így az idegen nyelv nem hátrány. Angolul ráadásul a fizika sokszor árnyaltabb, egyértelműbb."

Angolul a fizika (és a matematika) az angol anyanyelvi beszélőnek árnyaltabb és nem a magyar anyanyelvi beszélőnek. Éppen ez a probléma.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 10:45:03

Az erkölcstan fontosabb, ezért nem kell az idegen nyelv.Sőt a hittan még fontosabb.
Fontosabb a jó, buta és szófogadó rabszolgák kinevelése, akik gombnyomásra működnek és nincsenek önálló gondolataik.

MACISAJT 2012.09.25. 10:52:44

Kotkodus 2012.09.25. 10:32:30
" majd egy jó nagyot libsihvg-zel..."

Egyfelől,nem az?(dehogynem. A hvg ugyanis még annál is "libsibb").
Másfelől, ezzel a cikkel külön is kiérdemelte a jelzőt.
Mint már megjegyeztem, a hvg (is) beszélhetett volna a magyarországi valóban tragikus nyelvtanulási állapotokról..

Ehelyett viszont amolyan "libsi" módra, Hoffman Rózsára kente volna(kenné) azt is, amit az valójában nem is mondott..
Most azt állítja valaki hogy ettől az elképzeléstől miszerint, oh borzalom, az össz európai gyakorlatnak megfelelően anyanyelven vagyis kis hazánkban pl. magyarul oktatnák a történelmet a kétnyelvű oktatásban is, hogy ne tudnának aztán a diákok idegen nyelvet megfelelően elsajátítani?
Történelem oktatás magyarul és ezzel máris oda a nyelvtanulás?:D

Vagy megírta-e a "libsi" hvg hogy a remek mszp-szdsz oktatási rendszernek köszönhetően, idézem:
2011 február 11.
"Nem lehet elégszer ismételni a tavalyi év(2010) egyik legdöbbenetesebb felmérését, mely szerint hiába tették le a záróvizsgát, a hallgatók 30 százaléka nyelvvizsga hiányában nem kapott diplomát. Az elmúlt évben közel 40 ezer(!) végzett főiskolás és egyetemista csak középfokú végzettségüknek megfelelő munkahelyen tudott elhelyezkedni, a nyelvvizsga- vagy a használható nyelvtudás hiánya miatt." ???

Ezen ugyanis Hoffman Rózsa, bármit csinál, csak javítani tud....

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 10:59:49

@MACISAJT:

Mivel javít?Erkölcstannal?

Talán inkább be kellene vezetni az egyetemeken az ingyenes nyelvoktatást!

veracity 2012.09.25. 10:59:59

@Kotkodus: Alattad olvashatsz egy ilyet! Egy utálkozót. Ha akarod, meglátod benne.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 11:18:31

@ursus artos:
Az, hogy konkrét intézkedéseket nem látok a nyelvtanítás éa nyelvtanulás alacsony színvonalának rendezésére.
Annál inkább megy az keresztény ideológia erőltetése(ráutaló magatartással).

Igazis, a középkorban sem kellett az írástudás, eccerűbb volt a buta népet az orránál fogva vezetnie az egyháznak.

Rószika néni véletlenül nem az Opus Dei tagja?

MACISAJT 2012.09.25. 11:21:35

@MACISAJT: "Ehelyett viszont amolyan "libsi" módra, Hoffman Rózsára kente volna(kenné) azt is, amit az valójában nem is mondott.."

Bocsánat,kimaradt ennek az igazolása.
Szóval ez olvasható az Index címlapján:

Alternatíva Egynyelvű ország
Hoffmann Rózsától megtudhattuk, a gimnáziumi kéttannyelvűség, a humán tárgyak, így a történelemoktatás területén is teljesen fölösleges.
-----

Nos, amit állítólag "megtudhattak",az bizony egy ordas hazugság.
Mondhatnám,a hagyományos "libsi" hazugság.

igazságos 2012.09.25. 11:23:21

Hoffmann Rózsának kiadták a parancsot:

Mindenféle nyelv megtanulását irtani, nehogy eszébe jusson elvándorolni a sok fiatalnak, kimenni külföldre.
Jó lesz nekik itthon 48 ezer forintért tiplizni.

Csak odáig nem terjed a gondolkodás, hogy itthon eddig se tanulták meg a nyelveket, aki beszél valamit is nyelveken, az kint volt minimum fél évet külföldön, vagy a családba tanulta valakitől.

Az egész arra vezethető vissza, az mindennek a lényege, hogy ne menjenek a fiatalok külföldre dolgozni.

@Salemi boszorkány: rád is ráférne az erkölcstan!

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 11:27:04

@igazságos:
Nem én hazudok bele minden nap mások képébe, a IMF tárgyalásokról, az oktatás színvonaláról......

Axel Westhoven 2012.09.25. 11:28:54

Csókolom, Rózsika, miért nem takarodik már el nyugdíjba?

igazságos 2012.09.25. 11:31:20

@Salemi boszorkány: ezért is kéne az erkölcstan minden iskolába. :D

Sőt, ha már itt tartunk, pénzbeosztási, gazdálkodási tanóra is szükséges, felsőbb évfolyamosoknak banki és pénzügyi szolgáltatásokról szóló óra.

Lezülledt az ország, ahol a kurvák is már példaképek, a celebek meg a politikusok mellett.

Csak tanulni nem akar itt már senki.

gigacherry 2012.09.25. 11:31:24

@christophe: Itt egy hónapra 10.000 forint (4x1 óra) a Helen Doron. :-(

igazságos 2012.09.25. 11:32:05

@Axel Westhoven: Orbán nem tudna mást a helyére tenni, akit szidni lehetne, plusz meg is tanulnád a nevét.

gigacherry 2012.09.25. 11:33:00

@igazságos: Ne általánosíts. Én két nyelvet elég jól megtanultam itthon és a leghosszabb idő, amit külföldön töltöttem, egy hónap volt (de akkor már jól beszéltem az adott nyelvet).

gigacherry 2012.09.25. 11:34:40

@MACISAJT: És mi az igazság? Engedi a történelem más nyelven történő oktatását?

igazságos 2012.09.25. 11:35:40

@gigacherry: azért meghallgatnám, mit jelent nálad az "elég jól", mind kiejtés, mind nyelvtan terén.

Akkor most általánosítasz?

Egyébként én is itthon tanultam az angolt, magamtól. Még most is folyamatosan tanulok.

gigacherry 2012.09.25. 11:37:26

@MACISAJT: Ha jól tudom, a magyar történelmet eddig is magyarul tanították, a változás annyi lesz, hogy ezentúl a világtörténelmet is magyarul kell, hogy a hazafias öntudat emiatt kialakuljon a diákokban. Szerinted a történelemtanítás célja nem az lenne, hogy a történelmi eseményeket megismertesse a diákokkal - különösen, ha világtörténelemről van szó?

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 11:41:41

@igazságos:
Persze már elsőtől erkölcstan, hittan, meg pénzügy-számvitel, meg informatika.....
A háztartástant is kihagytam:))
Olvasás, írás, számolás meg majd marad otthonra.

Nekem konkrétan azért kellene az erkölcstan, mert ki merem mondani a véleményemet Rószika néniről és az okatatási politikájáról?
Igazis a francia becsületrend lovagjáról beszélek vagy mifene.

Persze csak az ország züllik, a pórnép, de a felsőtízezer az nem, sőt a politikusok azok meg főleg nem:)))))
Majd Rószika megmondja a tutit....
Menjen mindenki franciázni!

gigacherry 2012.09.25. 11:42:49

@igazságos: Napi szinten használom a két idegen nyelvet. Olaszból elég jó a kiejtésem (néztek már olasznak), az angolt - a férjem szerint - kissé olaszos kiejtéssel beszélem :-) Az olaszt tovább tanultam iskolában, ezért a nyelvtanom elég jó, angolból nem annyira, ugyanakkor mivel az angolt mostanában többet használom, talán valamivel nagyobb a szókincsem. Megérttetem magam bárkivel, ritkán vannak gondjaim, idegen nyelvről magyarra elég jól fordítok, magyarról idegen nyelvre nehezebben megy.

Kotkodus 2012.09.25. 11:46:38

@veracity: ha sokadszorra kommentjére gondolsz, akkor az csak egy végletekig lecsupaszított következtetés. semmilyen magyar-utálatot nem hallok ki belőle. ha másra gondoltál, szóljál!

@MACISAJT: én itt csak a saját véleményemet és tapasztalatomat tudom képviselni. az pedig az, hogy humán tantárgyakat egyszerűbb idegen nyelven tanulni, mint reál tantárgyakat (ezt mondja ki a kurrens tudományos álláspont is) és, hogy feleslegesnek tartom egy jól működő rendszer megváltoztatását csak azért, hogy pár szavazatot lenyúljunk a jobbiktól (én egyedül ilyen politikai tőkét vélek felfedezni ebben és tudományos megalapozottság híján a politikai érdeket keresem).

végül tény, hogy a 2010-es nyelvismereti szinten hoffmann rózsa nem tud változtatni (az idézett részben én nem találtam olyan részt, ami a 2010es rossz eredményekért őt tette volna felelőssé...), azonban azon véleményed, hogy a jelenlegi módosítások csak javítani tudnának a helyzeten, az szerintem butaság:

és itt van a kutya elásva! abban ugyanis igazat adok neked, hogy nem kizárólag azon múlik egy tanuló idegennyelv-ismerete, hogy milyen nyelven tanulja a történelmet (ahogy a hazaszeretete sem azon múlik kizárólag, hogy milyen nyelven tanulja a történelmet, ugyanezen az analógián elindulva...), azonban az, hogy történelem helyett fizikát tanul idedennyelven, az inkább hátrányosan fogja érinteni a nyelvtudását, mint előnyösen (nem beszélve arról, hogy a fizika-ismeretei sem lesznek ettől jobbak)...

ergo a módosítás inkább hátrányos az oktatásra, mint előnyös (ismeret-elsajátítási szempontból) és nem hallottam (tőled sem) olyan érvet, amely az előnyöket támasztaná alá!

gigacherry 2012.09.25. 11:47:21

@MACISAJT: Saját tapasztalat: Multicégek magyarországi Shared Service Center-eit még nem zárták be olyan okból, hogy a magyar dolgozók angol (vagy más nyelvű) beszéde érthetetlen lett volna egy amerikai, vagy nyugat-európai számára. Indiait már zártak be emiatt.

gigacherry 2012.09.25. 11:48:24

@gigacherry: Ha tesztelni akarod a kiejtésemet, akkor add meg a számod és felhívlak :-))

veracity 2012.09.25. 12:06:07

@christophe: No, ebből is süt az utálat.

gigacherry 2012.09.25. 12:13:52

@veracity: Pontosan melyik része utal utálatra?

gigacherry 2012.09.25. 12:14:47

@gigacherry: Ha például anyukámnak azt mondom: haladj a korral, vegyél egy-két csinosabb ruhát (és esetleg segítek is neki kiválasztani, mit), az azt jelenti, hogy utálom?

ursus artos 2012.09.25. 12:17:24

@igazságos: "Mindenféle nyelv megtanulását irtani, nehogy eszébe jusson elvándorolni a sok fiatalnak, kimenni külföldre.
Jó lesz nekik itthon 48 ezer forintért tiplizni. "
Az persze eszedbe nem jut, hogy kábé fél éve mindenki fikázta HR-t, hogy azt találta volt mondani: a gimnáziumokban esetleg a harmadik és a negyedik nyelv tanulásának is meg lehetne, meg kellene teremteni a feltételeket.

veracity 2012.09.25. 12:20:32

@Kotkodus: "Rózsika jól érzi, hogy aki általános- és középiskolában két nyelven tanul (pláne olyan tárgyakat, ahol bőven van lehetőség olyan nyelvi fordulatok, szavak, kifejezések használatára, készség szintű elsajátítására, amik a mindennapi életben is hasznosak), az még esetleg külföldre távozik, és nem lesz bólogatóbirka ebben az országban. "

Fogalmazzuk meg másképpen, azonos tartalommal, mondanivalóval:
Ezek a rohadt diktátorok, a Hoffmannt is beleértve, kétségbe vannak esve, hogy nem lesz elég ostoba alattvalójuk, ha a magyar emberek nyelveket fognak beszélni. Mert a nyelveket beszélő ember úgy itthagyja őket, mint a sicc! És akkor Orbán diktátor, meg a Rózsa ittmaradhat a pereputtyával Magyarországon magyarkodni buta, bambaszemű gatyás szolgák nélkül. Bólogató birkák helyett kulturált, művelt emberek fejlődnek ki, akik ha Magyarországra gondolnak, csak köpnek egyet, és már mennek is külföldre letelepedni. No ettől fél most a Fidesz, hogy eltünnek a bólogató birkák, ha a több nyelvű gimnáziumokban idegen nyelven oktatják a magyar történelmet. Félelmükben megtiltják az idegen nyelven történő magyar történelemoktatást. Azt hiszik, így majd marad nekik elég bólogató birka, akik szolgálják őkat, a Fidesz diktátorokat napestig. De tévednek, mert mi, az okos hozzászólók, majd teszünk róla, hogy elzavarják őket a következő választáson.

Nos mi ez, ha nem gyűlölködés? Gyűlölködés a "bólogató birkák"-kal szemben, akik a többséget adó választópolgárok, gyűlölködés a hazával szemben. És imádat a z MSZP, az SZDSZ ésatöbbi bukott párthoz! Mert akkor (persze kimondatlanul), akkor jó volt ám nekünk, mert hatamon voltunk és lophattunk mint általában.

Hát ez nem tetszik nekem! Ez gusztustalan utálkozás!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.25. 12:21:23

@blah: Hol tennéd kötelezővé? Ha a nyelvórát elbliccelik, akkor egy idegennyelven tartott másik órát is ugyanúgy elbliccelnek.

Én úgy tapasztalom, hogy csak az tanul nyelveket, akiben van valamilyen motiváció, a többiekre pedig annyi sem ragad a közoktatásban, mint bármelyik másik tárgyból.

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 12:26:00

@veracity:

Ha nincs nyelvtudás, akkor jöhet a nyelvcsapás.
Leht bégetni, bólogatni.
Lehet eltartani a fidesz-kdnp söpredék pereputtyát.
Tudod náluk egy gyerek nem gyerek, náluk 4-5 a menő, a mások kárára!

Void Bunkoid 2012.09.25. 12:28:17

@Behajtó70: nyugi, ne kapd fel a vizet a liberálisokon.

Igazából tök felesleges ezeken veszekedni.
Mint látható, vannak olyan emberek is, mint Behajtó70, aki sz*rik a multikultira, a jakuzzira, az internetre is (na jó, arra azért mégsem, mert kommentel :)), és nem akar nyújorkban a szabadságszobor alatt dolgozni, neki jó itthon is, és marhára nem érdekli, hogy öt országgal arrébb hogy tudnak külföldiül. Ő pont ugyanaz, mint a belsőamerikai kentáki-karolinai kisvárosi bácsikák, akiknek már New York is Európa, és világ életükben megvoltak úgy jól, hogy ezt a szép házat, amiben már a nagyapjuk is felnőtt, soha a büdös életben nem hagyták el tíz mérföldnél távolabbra.

Meg vannak az olyan emberek, akik nem férnek a bőrükbe, világpolgárok akarnak lenni, egyszer távolkeleti moszkitók csípésére akarnak felébredni, másszor meg alaszkai fagy csípésére, ha nekik ez kell, menjenek :)

Akik meg megelégszenek azzal, ami itthon van, azok meg maradjanak.

Az, hogy a kormány azoktól, akik szeretnének valamikor majd életük során alaszkai fagycsípésre ébredni, törvénybe foglaltan el akarja venni a lehetőséget, az NEM JÓ, mert az - annak ellenére, hogy habár tudok "külföldiül" több nyelven is, mégis ugyanakkor "hazaffyasnak" érzem magam azzal, hogy én meglepő módon szeretek itthon élni - észak-koreai mintájú szervilis robotgyártást célzó oktatással tényleg mindenfele mehet a jövő nemzedéke, csak előre nem.

veracity 2012.09.25. 12:35:39

@Salemi boszorkány: Ezt boszorkányos ügyességgel gondoltad ki! Orbánék 5 gyereke a mi kárunkra jött a világra... Roppant érdekes, okos megállapítás.

gigacherry 2012.09.25. 12:39:02

@veracity: Bocs, de ha a bólogató birkák miért egyenlőek a hazával? Csak az a hazafi, aki elhiszi, amit Orbán mond, aki szereti ezt a kormányt? Hazafi=fideszes? És aki nyelveket szeretne tanulni az mindjárt MSZP-s , vagy SZDSZ-es?

gigacherry 2012.09.25. 12:39:38

@veracity: Nem a mi kárunkra jöttek a világra, csak az adónkból kapnak javakat.

Void Bunkoid 2012.09.25. 12:40:34

ne etessétek má' ezt a trollt, mert a végén túlhízik, és kitúr minket az országhatáron túlra :)

veracity 2012.09.25. 12:51:58

@gigacherry: És aki nyelveket szeretne tanulni az mindjárt MSZP-s , vagy SZDSZ-es?

Ez rossz kérdés. Ha a magyar történelmet középiskolás fokon magyarul kell tanítani, az nem jelenti azt, hogy a diák ne tanulhasson nyelveket, akár többnyelvű gimnáziumokban sem. Persze, tanuljon! A nyelvtanuláshoz az SZDSZnek semmi köze. Az MSZP-nek sem. Ahogyan a magyar irodalmat magyarul kell tanítani, úgy a magyar történelmet is. De szerintem általában a történelmet is. Középiskolában, beszűkítve.

Döbbenetes, hogy milyen szűklátókörű a liberális holdudvar. Miért kell mindenre ráugrani?

Állítsuk meg a ......... 2012.09.25. 12:56:07

@veracity:
Igen a kárunkra, mert a mi termőföldjeinknek már ők a tulajdonosai és haszonélvezői és nem fognak semmi értelmeset sem csinálni, csak apuka farvizén eveznek majd mindhalálig.

MACISAJT 2012.09.25. 13:02:52

@gigacherry: ("a változás annyi lesz, hogy ezentúl a világtörténelmet is magyarul kell, hogy a hazafias öntudat emiatt kialakuljon a diákokban. Szerinted a történelemtanítás célja nem az lenne, hogy a történelmi eseményeket megismertesse a diákokkal - különösen, ha világtörténelemről van szó? "

Nézd, már az elején leírtam:
"Bár az elképzelésen lehet(ne) vitatkozni, akár józanul is "..az obligát "liberális" hazudozás és riogatás félreviszi ezt a kérdést(is-mint pl. a választási regisztráció, vagy a családon belüli erőszak kérdésében).

Mert ugyebár tényleg ennyi ( lenne) a változás mint amit leírtál.
Ez pedig nem viszi "egynyelvü ország" felé Magyarországot, mint amit is egyesek összehisztiznek..:)
És ilyenkor jön az obligát kérdés: valójában mi is
a túlméretezett "liberális" hisztériának a VALÓDI oka?

Törődnek is ők a nyelvoktatással( ahogy évtizedekig sem törődtek, megelégedtek hogy saját pereputtyaiknak létrehoztak un. elit iskolákat, a többi meg nem volt lényeges, lám elért "eredményeiket")....
Netán most is csak a "magyar" kifejezés újabb felbukkanása váltotta ki az epeömlést?

U.I. Ha már megkérdezted, amúgy én személy szerint nem támogatnám a világtörténelem magyar nyelven való oktatását, azon egyszerű oknál fogva hogy az ismét a történelmi személyiségek neveinek "magyarításával" járna, márpedig nekem borsódzik a hátam a " Hatodik Jakab király" típusú
elnevezésektől (lásd még Verne Gyula, May Károly és tsai kategória).

gigacherry 2012.09.25. 13:13:07

"És ilyenkor jön az obligát kérdés: valójában mi is
a túlméretezett "liberális" hisztériának a VALÓDI oka?"

Már bocs, de milyen hisztériának? Én liberális hozzászólóktól eddig aggodalmat, nemtetszést tapasztaltam, de hisztériázást nem. Jó lenne, ha fejlődne a vitakultúránk és a másik fél aggodalmait nem neveznénk hisztériának.

"Törődnek is ők a nyelvoktatással( ahogy évtizedekig sem törődtek, megelégedtek hogy saját pereputtyaiknak létrehoztak un. elit iskolákat, a többi meg nem volt lényeges, lám elért "eredményeiket")...."

Én liberális vagyok és törődöm a nyelvoktatással. Szeretném, ha minél többen beszélnének idegen nyelveket, mert ez elengedhetetlen ma. Magam is tanítottam nyelvet rövid ideig (de hamar rájöttem, hogy a tanítás nem nekem való). Rám céloztál itt? Vagy kire?

"Netán most is csak a "magyar" kifejezés újabb felbukkanása váltotta ki az epeömlést?"

Nem. A tiltás volt az, ami kiváltotta a reakciókat (epeömlést nem tapasztaltam).

gigacherry 2012.09.25. 13:15:25

@MACISAJT:
"U.I. Ha már megkérdezted, amúgy én személy szerint nem támogatnám a világtörténelem magyar nyelven való oktatását, azon egyszerű oknál fogva hogy az ismét a történelmi személyiségek neveinek "magyarításával" járna, márpedig nekem borsódzik a hátam a " Hatodik Jakab király" típusú
elnevezésektől (lásd még Verne Gyula, May Károly és tsai kategória). "

A vicc az, hogy a lényegben még egyet is értünk. Nehéz jó szándékúnak tekinteni a hozzászólásodat a hisztériázás, liberálisozás, epeömlögetés után. Láttál te engem hisztériázni? A férjem látott.Hidd el, az nem ilyen.

gigacherry 2012.09.25. 13:19:46

@veracity:
"Ahogyan a magyar irodalmat magyarul kell tanítani, úgy a magyar történelmet is. De szerintem általában a történelmet is. Középiskolában, beszűkítve."

Általában a történelmet miért kell?

"Döbbenetes, hogy milyen szűklátókörű a liberális holdudvar. Miért kell mindenre ráugrani?"

Látod, milyen vicces vagy? Össze-vissza következtetéseket vonsz le emberek hozzászólásaiból, gyűlöletet látsz ott, ahol nincs, egyfolytában arról irkálsz, hogy minden liberális magyargyűlölő, holott sokan megcáfolták ezt, és még te mondod másokra hogy szűk látókörűek? Vissza szoktad olvasni a hozzászólásaidat?

szgyula 2012.09.25. 14:06:13

@veracity: Csak úgy naivan: Ha a jelenlegi történelem tanár nem tud (megfelelő szinten) magyarul, akkor most ki kell rúgni? Ha a diák nem tud olyan szinten magyarul, akkor megszívta?

Most egy zsidót fogok Schmitt Palizni: Bajod van az idegen nyelven tanítokkal, mert szarul tanítanak? Üldözzed a szarul tanítokat, annál rosszabb az idegen nyelven tanítóknak.

Engem egyszer kényszerítettek, hogy az egyetemen valamit (kozmológia) magyarul tanítsak, bár mind a diákok, mind én úgy gondoltuk, hogy angolul jobb lenne...

banyek 2012.09.25. 14:23:49

@veracity:
Ez nem utálkozás, hanem a butaságon való felháborodás. Az, hogy milyen nyelven tanítanak igazából részletkérdés a tartalommal szemben, ellenben sokkal többet ér idegennyelven tanulni, mint anyanyelven. Miért is? Mert annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Nyelvet nem lehet megtanulni csak nyelvórákon keresztül, akkor lehet használható nyelvtudásra szert tenni, ha az úgy épül be az ember mindennapjaiba, hogy a legnagyobb természetességgel használja minden körülmények között. A történelem egy olyan tudomány (ellentétben például az irodalommal, vagy a nyelvtannal) aminél a nyelv mint vivőanyag másodlagos, az elsődleges rész a múlt és az összefüggések megértése. Az, hogy milyen lépések vezettek az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz vagy éppen az első világháborúhoz bármilyen nyelven azonosak, ahogy a személyek, és az évszámok is. Attól, hogy ha egy történelmi eseményről a magyar vagy az angolnyelvű wikipédián olvasol nem fog különbözni a tartalmi része, mert az úgy és akkor történt meg, ahogy és amikor. Ha viszont elveszed a lehetőséget, hogy ezt egy idegen nyelven tanulja egy diák, akkor igazából azt a lehetőséget veszed el tőle, hogy az anyanyelvén kívül más nyelven is ki tudja fejezni magát, nem többet.
Esetleg vannak érveid az ellen, hogy mit veszít egy angolul/németül/franciául/spanyolul tanuló diák?

Tóth Csaba Tibor 2012.09.25. 14:48:47

@MACISAJT: na hát éppen ez az, drága kommentelő. egy kéttannyelvűs (aki, mint közben többen kijavítottak, csak a világtörténelmet tanulja idegen nyelven) biztos hogy soha nem kerül olyan helyzetbe hogy nincs nyelvvizsgája a diploma mellé.
a legnagyobb baj, hogy ez most nem mellébeszélés, látom kibontakozni a koncepciót: több nyelven oktatott humán tárgyak --> jogász, közgazdászképzés.

Kotkodus 2012.09.25. 15:45:07

@veracity: mint említettem az idézett komment egy végletekig lecsupaszított végkövetkeztetés, amelyet te így értelmezel, azonban én ebben nem érzek GYŰLÖLKÖDÉST és főleg nem a MAGYARSÁGGAL szemben. érzek benne komoly csalódottságot egy újabb - szakmai érvekkel nehezen megmagyarázható - kormánydöntéssel szemben (a kommentben vannak érveket is ezt illetően) és érzek benne sok dühöt (feltételezem a kormány eddigi hozzáállásával, teljesítményével és eredményeivel szemben). azonban egyetlen egy szó sem íródott a MAGYAROK ellen.

sajnos - a fidesz eredményes ámde igen veszélyes politikája miatt - sokan (és tartok tőle, hogy te magad is) azonosítják a magyarságot a fidesz/jobbik szavazóbázisával. és ha elköveted ezt a hibát tényleg magadra veheted azokat a kijelentéseket, amelyeket mások a kormányra tesznek. a kommentelő legfeljebb a kormányt szídta és azokat akik saját gondolatok híján mindenben és azonnal egyetértenek a kormánnyal, nem a magyarokat. viktorka - amikor hazajött az eu-csúcsról - kijelentette, hogy a magyarokat támadták... hát nem kedves barátom, csak a kormányt!

tudod, ki lehet tagadni egy kulturális közösség részeit, tagjait, de ha ez elkezdődik, akkor annak a vége a közösség megszünése/eltünése lesz... ez viktorka kurucos politikájának a hosszú-távú következménye... ez az oszd meg és uralkodj politikájának a hosszú-távú következménye... mert a közösség tovább fog ám osztódni... mert ezt a példát látta a vezetőitől...

és végül valljuk be jelenlegi kormányunk szakkérdésekben sem nagyon szokott egyeztetni a szakmai szervezetekkel... és arra a döntésre sincs épeszű magyarázat, hogy miért kellene a kéttannyelvű iskolákban a világtörténelmet IS magyarul oktatni (és cserébe a fizikát, kémiát idegennyelven...). ha neked van erre racionális magyarázatod, hát halljuk (lássuk)!

érvek nélkül viszont csak az érzéseidet tükrözöd vissza és azokból meg az derül ki, hogy kételyek és kérdések nélkül elfogadsz és magdévá teszel egy kormánydöntést, amelyet - ha más támad - azonnal meg is védesz. és ez esetben lehet, hogy a kommentelőnek még igaza is van és lehet, hogy téged ez zavar igazán...

végül olvass bele néhány "kollégád" kommentjébe. ha az általad kifogásolt komment gyűlölködött, akkor a kollégáid kommentjei közösség elleni izgatásnak is simán elmennek... még nem láttam, hogy bárkire is rászóltál volna emiatt (más szemében a szálkát is, tudod...). mostantól figyelni fogom, hogy rászólsz-e a zsidózó, libsikomcsizó elvtársaidra is, hogy ne gyűlölködjenek...

addig is szép napot kívánok kedves barátom!

christophe 2012.09.25. 17:44:02

@veracity: ??? ebbol?a kommentembol,vagy belolem?Nem èrtelek.

veracity 2012.09.25. 18:31:54

@christophe: Yes. Ha valaki Franciaországban él, és azt mondja, hogy ott haladnak a korral, akkor egyben azt is mondja, hogy Magyarországon, a volt hazájában nem. Ez tantamount azzal, hogy megveti és egyben lesajnálva utálja Magyarországot. Persze, nyilván, csakis azért van mindez, mert a Fidesz szemét módon diktatúrát épít ki, ha végre megint Bajnai kormányozna, nyomban megváltozna a véleményed, és mi, magyar parasztok máris haladnánk a korral!
Ezért írtam, amit írtam. Lehet egy picit tanulni is belőle.

christophe 2012.09.25. 19:37:25

@veracity: Hu baszki mi vagy Te lèleklàto vagy pszcihologus,ja megvan politikus.Màs szavàt ilyen szinten kiforgatni,bele magyaràzni dolgokat amik az ''elmèdbol''kipattanak...Egyèbkènt az Apàm francia Anyàm magyar ugyhogy ''a volt hazàjàban''csak fèlig jott be,jujj de igy is nagyon fàj.Most azon ivodom,hogy mely hazàmat àruljam el,Calvadost igyak vagy mèzes barack pàlinkàt...

veracity 2012.09.25. 20:39:33

@christophe: oops, I got that summertime, summertime sadness...:)

christophe 2012.09.25. 21:28:46

Certainement, je te souhaitais une bonne nuit!!

gigacherry 2012.09.26. 10:37:33

@veracity: Még egyszer megpróbálom feltenni a kérdést egy példán keresztül: Ha én valakinek - például az édesanyámnak - azt mondom, hogy haladnia kellene a korral és beszerezni mondjuk egy olyan kabátot, amilyet Olaszországban hordanak a vele egykorú nők, mert az neki is nagyon jól állna, az azt jelenti, hogy utálom az édesanyámat és csak akkor szeretném, ha más elvek szerint élné az életét? Nem inkább azt jelenti, hogy szeretem és törődöm vele?
Az az igazi magyar, aki azt akarja, hogy csak azt tanulhassák gyermekeink, amit a kormány megenged, még akkor is, ha az nem korszerű, ha nem tesz jót a diákjainknak?
Tudod, az érvrendszered szerint Ady Endre és még nagyon sok magyar költő és író is hazaárulónak lenne nevezhető.
süti beállítások módosítása