A reálpolitika egy pragmatikus, racionális, haszonelvű jelenség, ahol a hatalom és az érdekek a fő mozgatói a folyamatoknak. Ezeket az érdekeket természetesen el lehet, és el is kell fedni bármilyen ideológiával, propagandával, feltéve ha a „király nem akar meztelen lenni”, és már miért is akarna? A magyar polgárok ezzel legtöbbször a Közel-Keleten zajló események kapcsán szembesülnek, gondoljunk csak az iraki „tömegpusztító fegyverekre”, vagy éppen az iráni „nukleáris fenyegetettségre”.
A Szafarov-ügyben ezt „felejtették el” a külügyben. Mondjuk nehezen is lehetett volna találni elfogadható indokokat, de az a baj, hogy még jól hangzó, populista lózungokat sem halhattunk. Csak egy-két „száraznemzetközijog”-ozást. Ugyanakkor vegyük csak számba, hogy mit is gondolhattak a minisztériumban, mit nyerhetünk ezen az ügyön. Adott volt ugye a 2-3 milliárd eurónyi kötvény vásárlás, ez materiális, kézzel fogható eredmény lenne (lett volna?) — valljuk be őszintén, nem rossz ár egy emberért, akkor is ha egy brutális gyilkos az illető. Az IMF tárgyaláson fel lehetne majd tenni a lábat az asztalra és nagyképűen kijelenteni, hogy mi a „piacról” is tudjuk finanszírozni magunkat. Ez eddig nagyon jól hangzik. Valószínűleg a szívesség hatására, a magyar befektetők könnyebben boldogulhatnak az országban, még egy plusz pont, és nem utolsó sorban az azeri vezetést is leköteleztük volna. Nézzük csak, mi van a másik oldalon: az örmények valószínűleg kiakadnak, az örmény diaszpóra kampányba kezd, de csak túl leszünk rajta valahogy. Eddig bőven pozitív a mérleg.
Hogyan tovább?
Kérünk egy hivatalos írott biztosítékot az azeriaktól, hogy Szafarov otthon is le fogja tölteni a büntetése teljes terjedelmét. Az tudjuk, hogy a gyilkosság óta hősként tisztelik otthon, és melyik kormányzat lenne olyan ostoba, hogy akárki kedvéért is egy nemzeti hőst börtönben tartson? Mekkora belpolitikai visszhangjai lennének annak, ha nem kapna rögtön kegyelmet?! Támadási felületet adna az ellenzéknek, így viszont a vezetés arathatja le a babérokat: „lám, hazahoztuk a hőst”. Oké, ez így jó lesz, csupán egy nemzetközi jogi eset az egész, a vonatkozó egyezmények betartásával, minden jogszerűen fog végbemenni, mossuk kezeinket. A balhéra felkészülünk, a magyar követség „ostromát” úgyse hagyná ki egyetlen csatorna sem, az égő magyar zászló látványa a felháborodott közvélemény nagy részét kapásból átállítja a másik oldalra, a többieket leosztják majd az interneten, hogy mekkora „hazaáruló mocskok”, jönnek a proli trollok is biztos, hogy „mér’ a mi pénzünkből éljen?”, ez majd eltereli a vitát. Minden csoda három napig tart, főleg az uborkaszezon végén, jön az őszi ülésszak új témákkal, el is felejtik az egészet. Addig meg tagadunk, hogy nem volt a háttérben semmi, csak egy „száraznemzetközijogiügy” az egész. Naná, hát hülyék lennénk mást mondani! Az örményeket meg majd szép lassan kárpótoljuk valahogy (ha tudjuk).
Hova tovább?
Azért azt is látnunk kell, hogy az ügy lefolyásába még sok minden beleszólhat, de ezeket — már amennyire lehet — szerintem bekalkulálták a minisztériumban. Nem kell messzire menni, hogy találjunk egy-két pikáns kiadatási ügyet. Gondoljunk csak a folyamatban lévő Assange-ügyre, a lockerbie-i merénylőre, al-Megrahi-ra, az igazi fegyvernepperre Viktor But-ra, vagy éppen a ki nem adott LaGrand testvérekre. Ezek az ügyek kicsit árnyalják a helyzetet, nem teljesen példa nélküli a Szafarov-kiadatás sem, és ennél még komolyabb dolgok is történtek. Az amerikai State Deparment-ből jövő sajtóközleményeket se szabad túlértékelni, kampányfinish van, kellenek a szavazatok, az örmény kisebbség úgyis nagyon jól szervezett és erős, kell nekik egy kicsit hízelegni, meg amúgy is hogy nézne ki, ha az „első számú demokrácia” néma maradna egy ilyen ügyben? Külföldről más hangokat az érintetteken kívül nem nagyon hallani, majd talán megszólal egy-két súlytalan figura, vagy visszafogottabb közleményekben komolyabb szereplők is tudatják álláspontjukat (értsd: leróják a kötelező „figyelemmel kísérjük”, „megdöbbenéssel fogadtuk”, és az ehhez hasonló köröket).
Összegzés
Először is félreértés ne essék, a fent leírtak nem egyeznek az én személyes nézeteimmel. Azt azonban világosan kell látnunk, hogy a politika elsősorban nem az erkölcsről és nem is a különböző ideológiákról, értékrendekről, hanem szinte csak és kizárólag az érdekekről szól. (Persze előfordulnak olyan esetek is, amikor a rendszer stabilitása miatt az ideológiai érdekek, vagy egyéb értékek felülírnak materiális érdekeket.) Ami, ha úgy vesszük egy szükséges rossz, hiszen az lesz a legsikeresebb a játszmában aki a legnagyobb hatásfokkal tudja érvényesíteni az érdekeit. Csúnyán hangzik, de ez tényleg így működik. A politikusokat az alapján mérik, hogy mennyire sikeresek, és a sikernek sokszor nagy ára van, akár az elvek teljes feladása a cél elérésének érdekében!
Véleményem szerint a jelenlegi helyzetben az erkölcsi értékek háttérbe szorítása a materiális érdekekkel szemben sokkal nagyobb kárt okozott az országnak, mint az a 2-3 milliárd eurónyi többlet. Egy dolog, hogy direkt következményei ennek az ügynek nagy valószínűséggel nem lesznek, a külföldi vezetők is tudják, hogy mennek a dolgok. Viszont ez a lépés az országimázs szempontjából, és a belföldi választókat tekintve is katasztrofális. Ugyanis az átlagemberek nem úgy mérnek, mint a vezetők, nagy többségünknek az értékek előbbre valóak az érdekeknél, és ez az, amiről a politikusoknak nem szabadna elfeledkezniük a különböző célokért folytatott harcok közben sem.
