Egy évvel ezelőtt kitört a pánik kis hazánkban (is), miután felbukkant a sertésinfluenza. Eredetileg a disznók közt terjedt, később aztán át az emberre, de fokozta a szenzációt, növelte a komolyságot, hogy megtartottuk köznapi nevét. Terjedt a szóbeszéd, úgy éreztük, százaknak adják fel az utolsó kenetet a kór miatt, nyomatta a média, gyártották a malacnátha-poénokat a humoristák.

A háziorvosok nehezen nyíló-csukódó Lehel hűtőjében azóta is H1N1-oltóanyagok veszik el a helyet a pisimintáktól, a legfelsőbb körökben, a WHO-nál pedig zabszem van a segglyukakban a jogi vizsgálódások miatt. A magyar kormány most már ingyen adja boldog-boldogtalannak a megmaradt vakcinákat, de nem kell sem a fokozottan veszélyeztetett idősebb korosztálynak, sem anyukának és kisfiának. De mégis, mi történt?

Először is leszögezném: a téma aktuális. Egy éve a hazai fejesek még attól féltek, hogy nem jut majd elég a nagyrabecsült népnek, vettünk is belőle bőven, mintha ingyen lett volna. Kötelezővé tették, illetve erősen ajánlották az injekciót az egészségügyi-, a kritikus infrastruktúrában dolgozóknak, a lakóotthonok munkatársainak és a fél éven belül ott járt személyeknek, így gyönyörű példát statuálva. Aztán kampányoltak a 14 évnél fiatalabbak, illetve szüleik körében, a kismamáknál és a nyugdíjasoknál, majd kiemelték a vakcina jelentőségét minden krónikus, daganatos, szív- és érrendszeri, cukor, HIV, született immunhiányos stb. beteg esetében.

Hogy miért is?

Mert ha jobban megvizsgáljuk az új típusú influenzában elhunyt személyek esetét, rögtön láthatjuk, hogy legtöbbjük nem magába vírusba, hanem már korábban meglévő betegségébe halt bele. Persze elkapták a náthát, semmi kétség, csak épp ezt egy egészséges ember szervezete ugyanúgy leküzdi, mint bármelyik másikat. A tényleges halálesetekkel kapcsolatban a médiában kevés volt az információ. Voltak idősek, kismamák, krónikus betegek és talán kisgyerekek is, akiknek az immunrendszerük érthető okból gyengébb, így nem tudtak ellenállni, végül többnyire tüdőgyulladásban elhunytak. De hogy egy alapból átlagosan egészséges felnőttet komolyabb baj ért volna a H1N1-ből kifolyólag, nekem nem rémlik, s a sajtó is rendszerint a nagyon diplomatikus „haláluk a vírussal kapcsolatba hozható” kifejezéssel élt. Nem csak itt sántított a dolog és ezúttal – kivételesen - nem imádott kis országunkban kezdődött a szarkavarás.

Az Egészségügyi Világszervezet minden évben felméri az aktuálisan leggyorsabban és legszélesebb körben terjeszkedő vírusok mutációit, és amelyeket veszélyesebbnek tart, azokat figyelemmel kíséri, ellenük esetleg vakcinát dolgoz ki. Sajnálatos, hogy a tizenöt tagú bizottság harmada valamilyen gyógyszergyártó cég befolyása alatt áll, így nem kis érdekük fűződött a világjárvány kikiáltásához. (Persze a bizottság tagjainak nevét sokáig hét lakat alatt őrizték, és addig halogatták a névlista kiadását, amíg csak lehetett.) Adott gyógyszerészcégek aztán gyanúsan rövid idő alatt megoldást találtak a terjedő betegségre, ami pedig még megdöbbentőbb, hogy a szokásos minimum fél éves tesztelés most rekordsebességgel lezajlott, sőt az engedélyeztetéssel sem szarakodtak.

 
Bár elvileg világjárványról volt szó, mégis az átlagos gyógyszerárakhoz mérten kerültek piacra az oltóanyagok (határ a csillagos ég jelszóval) az államok pedig remegő kezekkel utalták át a busás összegeket a nép esetleges pánikjától tartva. Aztán jött a vírus. Legalábbis a TV-ben azt mondták, nameg a háziorvos is rád nyomta a H1N1-bélyeget, ha röfögősen köhintettél. Féltek a gyengék, az erősek meg agonizáltak „oltatni vagy nem oltatni, ez itt a kérdés” sirámokkal. Akik végül önköltségen oltattak, aztán boldogan hátradőltek és a trolin szembejövő csöves köhögésétől sem féltek, meglepődhettek, amikor ezután mégis H1N1-betegek lettek. Itt két lehetséges megoldás létezik: egyik, hogy már az oltás előtt megfertőződtek, a másik, hogy az oltás beadatása utáni két hétben - amikor is a rezisztenciának ki kell alakulnia – kapták el azt a fránya vírust. (Abba bele sem merek menni, hogy esetleg az oltás hatásossága is megkérdőjelezhető, ne adj isten placebo lötyög a fiolákban.)

Aztán ahogy kitavaszodott,

a Hini is elment úgy, ahogy összes többi unokabátyja és sógora, az enyhébb-erősebb influenzák szoktak, és amint lehetett, megfeledkeztünk róla. A sajtó talált más csámcsogni-valót (mondjuk a választásokat), a gyászolókkal meg ki tudja, mi lett. Egy valami azonban nem változott: a raktáron lévő vakcinák száma, azok 2 milliárdot meghaladó értéke (amire nem mellesleg az Omninvest jogtalanul használta fel az anyagi keretet), nameg a szavatossági idejük. Persze az ÁNTSZ hűtőberendezései sem lettek nagyobbak, egy esetleges áramkimaradás esetén pedig továbbra sem volt az épületben áramfejlesztő. Azt azért gondolhatjuk, hogy senkinek sem érné meg lejárt cuccot a jónépbe fecskendezni, hiszen az esetleges mellékhatások nyomán többe kerülne a leves, mint a hús – legalábbis nagyon reméljük, hogy így gondolták ott fönt, akkor is, amikor a szavatossági időt hirtelen hosszabbnak nyilvánították.

Ezen túl, ha már úgyis ott volt a sok kis ampulla, az árát rég svájci villára költötte valamelyik gyógyszergyár tulajdonos, a Fluval P-t ingyen és bérmentve kezdték kínálni a nekünk, boldogtalan laikusoknak. Ekkor jutott először eszembe, hogy esetleg beadathatnám, de jó hipochonderhez mérten, a mellékhatások felmérésével kezdtem. A tesztelési idő gyanús rövidsége nekem egyébként sem szimpatikus, majd a finn és svéd gyerekek oltással szerzett narkolepsziája végleg elrettentett. A háziorvosok a mellékhatásokról nem sokat tudnak, az egészről is csak annyit: nem fogy, s közben flegma grimaszt vágva, vállvonogatva a kopott fehér hűtőre bámulnak.

A kombinált oltás még csak-csak megy, mert hát az mégiscsak többet tud. Ja, hát igen, az fizetős, hacsak nem vagy valamely veszélyeztetett (itt nem a kihalófélben lévő szegmensekre utalok) népcsoport tagja. „Tavaly egy járványba oltottunk bele. A kismamák körében magas volt a halálozási arány, kitört a pánik, nem lehetett mást tenni” – így Dr. Fodor Éva háziorvos az Alternatívának. „Idén megelőzünk, baromira ráérünk még, de persze érdemes jönni és oltatni.” Bár a WHO auguszusban hivatalosan is kijelentette, hogy a járvány véget ért, most ezt gondosan elfelejtve az újabb hullám megérkezését tél közepére jósolták, méghozzá a korábbi bacitörzs vezényletével. Addig legalább tényleg van időnk felkészülni, de ez nem is olyan egyszerű, mint ahogy én gondoltam.

 
„Megmondom őszintén: az ingyenes H1N1-oltás tavalyi, az a Köjálnál van, az én rendelőmben ilyen nincs, én csak a frisset rendeltem.” A doktornő megnyugtatásomra elmondta: nem arról van szó, hogy fenntartásokkal kellene lennünk a régebbi oltóanyag frissességével szemben, de az új, a Fluval-AB már egy szuriban megoldja a három különböző vírustörzs elleni védettséget, így nem érte meg az előző verziót rendelni. Ezt a kombináltat receptre adják a patikában, amivel aztán visszaslattyoghatunk a rendelőbe és a másodszori sorbaállás, valamint fél óra papírmunka után beadják. (Ha szerencsénk van, nem köhögnek ránk túl sokszor és megússzuk vírus nélkül az egészet.)

Az F-AB fincsi kis mix, elméletileg megóv a legújabb verzió, a H2N3 ellen is – már ha nem vagy lusta és szűkmarkú, vagy inkább elég szkeptikus beadatni. „Tavaly nagy segítségünkre volt a vírusteszt is, mikor végre megkaptuk, már könnyedén kiszűrhettük vele a betegeket” – kapom az infót, aztán legalább a homlokom közepéig felvonom a szemöldököm, mikor később azt olvasom, a tesztet júniusban használhatatlannak nyilvánították és kivonták a forgalomból.

Úgyhogy most ez sincs.

S akkor most mire is jó ez az egész?

A WHO szakembereinek torkát a törvény szorongatja, miközben néhányuk zsebét súlyos csekkek húzzák a föld felé. A nagy gyógyszergyártó cégek csendesen ellavíroznak azon a 7-10 milliárd dolláron, amit a malacok hoztak nekik. A világ egészséges emberei továbbra is tanácstalanok, hogy oltassanak, vagy ne, a betegetek egy újabb kockázati tényezőtől retteghetnek… és vagyunk még jónéhányan, akik pár lépés távolságról, karbafont kézzel, felvont szemöldökkel egy globális összeesküvés pénzszagától émelygünk.