Hol vannak jó magyar történelmi filmek és sorozatok? Miért lenne jó, ha lennének? A következő pár bekezdésben ezekre a kérdésekre keressük a megoldást, miközben néhány ajánlást is teszünk.
Most szerdán lett volna 195 éves Görgei Artúr, az 1848-1849-es szabadságharc egyik igazi hőse, aki a letűnt két évszázad alatt ennek ellenére igen kevés dicséretet kapott. Árulónak bélyegezték, aki eladta a hazát, eladta a bajtársait saját életéért cserébe. A dühödt vádak már-már az ő kezébe rajzolják az aradi tizenhármakat kivégző szimbolikus bárdot, ő egyedül lett felelős a végső bukásért. Pedig elég csak kissé jobban betekinteni élete, valamint a szabadságharc történetébe, hogy rájöjjünk: ha lehet egyáltalán valakit vádolni, az nem ő, hanem Kossuth Lajos, akiről azóta az utolsó alföldi tanyán is elneveztek legalább egy dűlőt.
Kevés menőbb
történelmi figurát találunk egyébként Görgeinél: nem csak kiváló hadvezér, de kiváló vegyész is volt; hezitálás nélkül felköttette Zichy Ödön hazaárulót; Ozoránál vezetésével bekerítették Roth 9000 emberét; nem érdekelték Kossuth politikai szempontokat szem előtt tartó parancsai: feladta Pest-Budát, majd a feldunai hadsereggel átküzdötte magát Felső-Magyarországon, közben ütőképes haderőt kovácsolt belőlük; éleslátása és erélye olyan tiszteletet váltott ki tiszttársaiban, hogy azok letették Kossuth Matolcsyját, Dembinskit, és őt követelték a helyére; levezényelte a dicsőséges tavaszi hadjáratot; Komáromban súlyos fejsérülést szenvedett csatában; végül pedig a helyén maradt és vállalta a felelősséget, mikor Kossuth Lajos már valahol Törökországban járt. Igazi fájdalmas magyar történet az övé, ahol senki sem értékeli a valós teljesítményt, a reális meglátásokat, a hosszú távon gondolkodást, az embert, aki nem csak beszélt, hanem cselekedett is. Egy igazi hős története, mely szinte üvölt a megfilmesítésért.
A magyar történelmi film azonban valahol megbicsaklott: a kellemes Jókai-feldolgozások, vagy az Egri Csillagok után a Honfoglalás és a Sacra Corona ámokfutása következett, és a képet csak kicsit dobja fel a másik nagy hősünk történetét zengő Hídember. Egyébként megmagyarázhatatlan, hogy készülhetett olyan borzasztó film, mint a Honfoglalás, hogy lehetett a magyar történelem egyik legnagyobb eseményét ilyen silány formában a közönség elé tárni. Persze lehetne beszélni általában a magyar film válságáról, a rosszabbnál rosszabb komédiákról, a borzalmas romkomokról, tragikusan rosszul megírt sorozatokról és az ötlettelen akciófilmekről, amit az elmúlt pár év kitermelt. Ugyanilyen rosszul állunk más műfaji filmekben: a Nyomozón kívül jó magyar krimit, és az Egyen kívül értékelhető magyar sci-fit nem láthattunk mostanában.
A magyar történelem
pedig szinte adja magát a jobbnál-jobb történetekkel, melyekből kiváló kosztümös filmeket lehetne gyártani: a Hunyadiak és Nándorfehérvár, a török kor és a mohácsi csata, a kiegyezés és Deák, a XIX. század teljes második fele, az első világháború utáni állapotok, a Horthy-korszak mind-mind feldolgozásra váró történeteket, problémákat és traumákat rejtenek, melyekről persze sokkal egyszerűbb nem beszélni. Az alapanyag sem hiányzik: ott van Kondor Budapest-noir sorozata, Baráth Katalin könyvei, vagy mondjuk a Hunyadi-sorozat, csak hogy három példát említsünk.
Meg lehetne végre értetni a szélesebb néptömegekkel is Trianon okait, árnyaltabb képet lehetne adni mondjuk a Horthy-korszakról, meg lehetne mutatni, mi is volt Magyarország szerepe és helye az elmúlt évszázadokban, vagy éppen méltó helyükre lehetne tenni olyan, valóban követendő hősöket, mind Görgei Artúr. S bár a regényes feldolgozása nincs még Görgei történetének, lenne milyen alapanyagból dolgozni. Ott van rögtön Görgei önéletrajza, valamint a Kossuthtal folytatott levelezése: máris két legyet üthetnénk egy csapásra. Egy általam elképzelt forgatókönyv a szabadságharc történéseit mutatná be a két férfi konfliktusain keresztül: megismernénk a valódi Kossuthot, érdemei mellett láthatnánk gyengeségeit is, és megfelelő helyre tehetnénk Görgei Artúr emlékét. Egy epikus film a magyar szabadságharcról, főszerepben nem holmi Baradlay Ödönökkel vagy Jenőkkel, hanem a valódi hősökkel.
Persze ehhez pénz kell,
esetleg pénz, meg egy kis pénz. Ami erre jelenleg nincsen, mert Kerényi nemzeti könyvtárára megy el, meg hasonló nagymellényű mélymagyar surmóságokra. Meg stadionokra és focira, mert attól épül a nemzettudat, meg az összetartozás-érzés.
Néhány szabályt azért lefektetnék, ha mégis sor kerülne rá:
1. A Habsburgok nem gonoszak.
2. Ne legyen üvöltöző Pindroch Csaba, bociszemű Csányi Sándor, vagy Stohl András. Eperjes Károlyt és Szente Vajkot is kihagyhatnánk ebből. Franco Nerot meg végképp.
3. Csatajelenetek, azok nagyon kellenek. Rendes csatajelenetek, rendes pénzből.
4. Dembinskit játszhatná Matolcsy György, szerintem minden szempontból adekvát.
5. A nemzetiségek sem gonoszak.
6. A ruszkik itt pl. egyáltalán nem gonoszak.
7. Énekes betétek se legyenek.
8. Nem kell szerelmi szál.
Az utolsó 100 komment: