ungar_klara.jpg

Az egykori fideszes, SZDSZ-es politikust annyira felbosszantották Orbán melegekre vonatkozó szavai, hogy nyilvános Facebook-posztjában ezt írta: “Viktorka rekedt hangon hablatyol, megdicséri a nem provokáló meleg társadalmat, és mint az áldozat- hibáztatók, elmagyarázza, h ez miért jó. Fújj! Szájer és Kocsismáté mit szól ehhez? Biztos egyetértenek, azért bujkálnak.” Ungár nem először beszélt más politikus szexuális irányultságáról nyilvánosan, egy februári rendezvényen szintén így tett, áprilisi Index-interjújában pedig más formában utalgatott erre Szájer kapcsán.

- Honnan annyira biztos mostani kijelentésében Ungár? Az érintett személyek maguk számoltak be neki erről? Ha nem, akkor legalább valamiként első kézből értesült, vagy csak hallott ezt-azt, mint Juhász Péter a másik fideszes EP-képviselő állítólagos drogozási szokásairól és minden jól értesült kommentelő arról, melyik miniszterelnököt épp milyen bécsi magánklinikán kezeltetik?

- Mi alapján vonta le azt a következtetést Ungár, hogy az érintettek melegek? Mindkét politikus házasságban él - akkor miért nem mondjuk biszexuálisok? Ungár azzal is tökéletesen tisztában van, milyen a valós identitásuk, mi az a kapcsolatrendszer, amiben valójában jól érzik magukat?