Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Udvari bolondnak jó lesz

2013.02.19. 21:31 | Írta: alternatíva (törölt)

Képkivágás.PNG
Milyen jó lenne elhinni Silhavy Máténak, hogy a gonoszok hamisították bele a gólyatáborba jelentkező hallgatókról készült listába például azt, hogy valakinek „csúnya zsidó feje van”, vagy esetleg azt, hogy „adom a csajt, jó teste van, de semmi egyéb”, esetleg azt, hogy „biztos, hogy ratyi”. Milyen jó lenne, ha el lehetne ezt hinni, ha megnyugodhatnánk, hogy az ELTE-BTK Hallgatói Önkormányzatának egyes tagjai nem végtelenül buták, rasszisták, hímsoviniszták és antiszemiták.

Jó lenne elhinni. Az ATV oldalán megjelent lista viszont pont olyan, amilyennek elképzelhetnénk egy ilyen dokumentumot, tehát vagy nagyon ügyes hamisítványról van szó, vagy ez a pőre valóság. Az első probléma persze az, hogy eszünkbe sem jutna elképzelni egy ilyen listát. Ilyen listákat normális emberek, normális országban, normális egyetemeken nem készítenek. De ha van egy ilyen lista, amit a HÖK Jobbikhoz köthető tagjai írnak, annak pont így kell kinéznie. Ki cigány? Ki zsidó? Ki libsi? Ki az, aki nem illik bele a radikális magyar ifjúság elképzelt ideális emberképébe?

A rendes bölcsészfiú nem zsidó, nem cigány, viszont néptáncol, hisz Magyarország feltámadásában és tud pörögni. A rendes bölcsészlánynak pedig jó teste van, legalább annyira, hogy a Pistának tetsszen, más tulajdonsággal nem muszáj rendelkeznie. A megjegyzésekből kirajzolódó világkép talán még jobban elszomorítja az embert, mint az egyetemfoglaló, újbalos, ’68-as lelkesedés, ami a HaHát jellemzi. Ilyenné nevelte a rendszerváltozás utáni húsz év az ifjúságának egy részét, ráadásul az értelmiséginek készülőket: cigányozó, zsidózó aljanéppé, akiknek az egyetlen szempont egy nővel kapcsolatban, hogy milyen a teste; akiknél a jófejség egyik legfőbb mércéje, hogy mennyit tud valaki inni.

Egyetemekkel, főiskolákkal kapcsolatban már vagy egy évtizede halljuk azt, hogy az egész a hallgatók hibája: ők szavaznak ezekre az emberekre, ők nem képesek velük szemben egy épkézláb jelöltet kiállítani, ők vonulnak ki az utcára tüntetni akkor és úgy, ahogy a HÖK akarta az elmúlt években. A lista-ügyből legalább most az is kissé világossá válik, hogy mindez csupán félig igaz. Ezek a „független hallgatói szervezetek” a magyar demokrácia hosszan tartó és súlyos válságának leglátványosabb tünetei. A legutóbbi tíz év az ELTE-n például elég volt ahhoz, hogy a bölcsészkari önkormányzat a Jobbik egyszerű pártnyúlványává degradálódjon, amely maffiaszerűen szelektálja ki a számára hasznos és vele egyetértő diákokat, miközben képzelt és valós ellenfeleit esetenként még a kollégiumi helyektől is megfosztja: jutalmaz, büntet és gyakorlatilag a saját szavazóbázisáért is ő felelős.

Ami pedig még súlyosabb, az az, hogy az önkormányzatiság és a mostanában emlegetett egyetemi autonómia kifordításaként a kari HÖK-ök egyben nagyhatalmú szervezetek is: nemcsak százmillió forintok sorsáról döntenek esetenként, hanem az intézeti tanácsi rendszerben akár oktatók kinevezéséről is. Az egyetemi rendszer politikai értelemben tehát nagy mértékben éppen rájuk épült. Ez pedig akár arra is magyarázatot kínálhat, miért is nem védi meg a diákok többsége ma az egyetemi autonómiát: hiszen tulajdonképpen még annak megtapasztalására sem volt lehetősége az elmúlt időszakban.

Kedves Magyarország, ez a jövőd: ezek a fiatalok készülnek politikai pályára, ezek a fiatalok lesznek a jövő tanárai. Ők nevelik majd a következő nemzedéket: arra, hogy élből megvesse cigány, zsidó honfitársát; hogy ész nélkül követelje a történelmi határokat; hogy csak egyféle világnézetű embert fogadjon el magával egyenrangúnak; mindezt nem mellesleg borzalmas helyesírással. Ezzel a listával kéne kitapétázni a Terror Háza előcsarnokát, ugyanis az ilyen világnézet oda vezet.

Senkinek nem kívánjuk, hogy ilyen aljas, undorító listát készítsen róluk akárki. Ajánljuk viszont annak, aki ezért a listáért felelős, hogy először nézze meg a saját Facebook-profilját, nehogy véletlenül egy csúnya náci nézzen vele szembe, vagy a dugnivaló, buta picsa skinhead barátnője. Aztán utána kezdjen el másokkal foglalkozni.

107 komment · 2 trackback

Címkék: lista egyetem Facebook HÖK ELTE-BTK

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr975092998

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Udvari bolondnak jó lesz 2013.02.20. 14:39:01

Ha van egy ilyen lista, amit a HÖK Jobbikhoz köthető tagjai írnak, annak pont így kell kinéznie.

Trackback: Vajon ki készít majd listát a listakészítőkről? 2013.02.20. 08:04:15

Újabb és újabb listák kerülnek elő - és csak reménykedhetünk, egyiken sem szereplünk. Ha pedig már rajta vagyunk, akkor legalább a lista készítőjének szempontjából a pozitív oldalon legyünk. Mert a negatív-pozitív besorolás ki tudja milyen hátrány...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.02.19. 22:43:55

@painkiller21: Nálam a mandiner.blog lassú, a mandiner.hu nem nyílik.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.02.19. 23:01:15

@HomicideWatch: rettenetes, nem, hogy ahogy egy kis zsidózás támad, mindjárt nácizik is valaki...

billy reed 2013.02.19. 23:05:02

Tökéletes összefoglalása a mai magyar "rögvalóságnak".
Félelmetes jövőkép vetül elénk.

De - ahogy múltkoriban egy kommentelő kolléga kifejtette - a listázó, és azzal egyetértő emberek mindig elfelejtik: ők is bármikor rákerülhetnek egyre.
Csak a buta ember hiszi, hogy a rossz dolgok csak másokkal esnek meg.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.02.19. 23:05:59

leginkább az a gáz, hogy az eltén ilyen a hök. pázmányon még érthetőnek tartanám :)

sajnos a bölcsészkarokon a történészek elég nagy erőt képviselnek, mindenkivel el tudták hitetni, hogy a történelem tudománynak számít. és mert itthon történésznek lenni majdnem egyet jelent a jobboldalisággal, innen már érthető, hogy fordulhat elő ilyesmi az eltén.

Ches Desmond 2013.02.19. 23:14:21

Az anyag sajnos remekül illusztrálja a különböző felsőoktatási diákönkormányzatok (Hök, Bök, Haha, meg még hogy a picsába hívják őket) piszkos kis belső világát. Ahol a tagok úgy érzik, hogy végre valami kis hatalmacskához jutottak ezeken a szaros kis szemétdombokon. A lista alkotói nyilván valamiféle hűbéruraknak érzik magukat, akik osztályozzák, minősítik az új husikat. Persze kifelé álszent arccal mímelik a nagy demokráciát.
Amint-így vagy úgy- kikerülnek az alma materből, álatalában valamelyik politikai párt környékén próbálkoznak, hiszen a hökös évek alatt kizárólag a nyalás taposás, intrikálás csínját-bínját tanulták ki, és egyébként sem értenek semmihez, hiszen nem tanulni jártak a suliba.
Olyanok ezek a diákszervezetek, mint a pöcegödör. Ugyanis ott is a legnagyobb darab szarok úsznak legfelül...

antiszociálisCDtok 2013.02.19. 23:26:21

Minálunk pont a múlt héten volt hök választás, a hét második felében kaptunk egy mailt a tanulmányi osztályról, hogy ha nem lesz elegendő szavazat ahhoz hogy érvényes legyen a szavazás késni fog a szoctám...

mzoltán · www.szuveren.hu 2013.02.19. 23:29:29

"A megjegyzésekből kirajzolódó világkép talán még jobban elszomorítja az embert, mint az egyetemfoglaló, újbalos, ’68-as lelkesedés, ami a HaHát jellemzi."

"talán": kösz.

Egyébként jó a poszt.

Orszag 2013.02.19. 23:31:32

@Parmezanidész: Talán azért képviselnek a történészek erőt, mert nem annyira egysíkúak, mint jó pár BTK-s szak? Tudod, a "historia est magistra vitae" nem feltétlen üres lózung. Azt azért elárulhatnád, hogy mi a szakterületed, ha már a történelmet nem tartod tudománynak?

wowerman 2013.02.19. 23:43:37

3 évig jártam oda de kb egyszer sem kerültem hökösök közelébe, és arról sem hallottam hogy jobbikosok lettek volna (2007-2010). Még szerencse.

Muzsikok közt 2013.02.19. 23:47:31

És ha engem az nyugtat meg hogy ezek a HÖKösök viccesek és viccelődnek a zsidókon?

Akkor mi van?

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.02.20. 00:17:32

@Orszag: a történészek elhitetik magukkal, hogy a bemagolt adatsoroktól okosok lesznek. a jogászok ugyanígy vannak vele, nem véletlen a közös jobbos sors.

pl tudsz egy latin idézetet, a wikipédia kiköp másik tízezret. a lexikális tudás a telefonról böngészhető lexikonok korában ósdi, haszontalan, legfeljebb magamutogatásra jó. ahogy a történészeink is max érdekességeket tudnak közölni a régmúltról. szórakoztató iparág vagytok, ismerd be :) de az ember nem nagyon kér tanácsot a színészektől se :)

valódi problémákra nem a múltból jön a megoldás. a jövő nem a tiétek, hanem a közgazdászoké, informatikusoké.

Nekézseny fan 2013.02.20. 00:26:50

A Műegyetemen volt elég elfoglaltságunk, nem is emlékszem olyasmire, hogy HÖK...

clegane 2013.02.20. 00:33:20

@Muad\\\'Dib: amúgy ez szerinted így rendben van?
volt olyan évem amikor nem kaptam kolit, és hadd tudassam veled: kibaszott nagy szívás volt, tejfelesszájú csóró (albérletet fizetni nem tudó) vidékiként ott álltam elanyátlanodva hogy akkor most mivan.
persze akkor azt mondtam oké ha nem jut hát nem jut, biztos más rászorulók is vannak.
ha utólag megtudom hogy azért mert túl libsibibsi voltam valakinek és nem szoptam le, hát akkor megkeresem és felgyújtom.

Makkasz 2013.02.20. 00:38:39

HÖK rondán viselkedett a tárgyalásokon és a mostani megmozdulások ügyében.

Ez egy hülye lista, amiért egy-két ember a felelős, kár általánosítani. Lehet csajozási célból készült, vagy mit tudom én. De akkor sem ez minősíti a csoportot.

Sokkal inkább amit HAHA-val csináltak, és hogy a vezetők juttatását nem öként és tálcán adják át.

dzsugasvili 2013.02.20. 00:39:00

@Nekézseny fan: Nahát, ez aztán az érvelés. Ezek a fiúk(lányok?) köpnek rá, hogy tudsz-e róluk. Szegeden, amikor egyszer hallottam róla, valami 25% körüli résztvevő van a HÖK-választáson a BTK-n, és egyetlen csapat tud csak indulni, mindenki mást megakadályoz az éppen hatalmon lévő csapat. A bejáratnál a hallgatók elé nyomják az ívet, elállják az útját, ha kell, többen is, és megszavaztatják magukat minden egyes évben.

Mindenféle ordenáré nagy pénzekkel ügyeskednek, miközben sokan valóban nem is hallanak róluk. Ez is a céljuk. A BME pedig igen nagy egyetem, gyanítom, ott is sok pénzzel játszadoznak. Ha nem hallasz róluk, az csak azt bizonyítja, hogy sajnos ott még a felháborodás sincs meg.

Belzebubo 2013.02.20. 00:45:34

@Zuckerbrot: Akkor kis nácipalánta vagy cukorfalat

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.02.20. 00:52:44

@Parmezanidész:
ezzel vitatkoznek nemileg...
a kovetkezo 10-20 evben az informatika olyan kapukat nyit meg, amitol elsosorban az anyagkutatasok, es a biologia (elso sorban a mikrobiologia, az agykutatas, es a genetika) fog hatalmasat ugrani, aztan ha az uj anyagok visszagyuruznek a szamitastechnikaba, es az agykutatas eredmenyei - fokepp a gondolkodas mechanizmusainak megertese, es az agy mukodesenek szimulacioja reven - a felturbozott szamitasi kapacitassal egyutt kinyitjak pandora szelencejet...
nem vagyunk mar nagyon messze attol, hogy rendelkezesre alljon az a szamitastechnikai kapacitas, amellyel az orokito anyagot kepesek keszunk olyan melysegben modellezni es kezelni, hogy a szamunkra hasznos modositasokat meg tudjuk majd tervezni, es elo is tudjuk allitani... Ahogy olvasom, egy rakat tobbmilliard dolarros project indult a kozelmultban, amelyik az agyi folyamatokat kutatja... Pl a minap Obama is bejelentett egyet, ok se akarnak kimaradni a jobol...

Tehat abban egyezem Veled, hogy most nem a torteneszek idoszaka kovetkezik, viszont az biztos, hogy a vilagot nem egy kozgazdasz fogja "megmenteni", hanem egy olyan biologus team, amelyik eloszor hozza ossze pl az uveghazgazokbol olcso-energiat termelo bakteriumokat, vagy egy olyan kiberbiologus, amelyik mukodokepesen lemodellezi a szinapszisokat, es osszeberchel egy kezdetleges patkanyagyat, vagy valami mas huncutsagot. :D
Az mas kerdes, hogy kishazank egyik teruleten se eselyes: a raszi-naci csotanyok nem termelnek villamossagot, es az agyuk modellezesevel se jut elobbre a vilag, hiszen a mesterseges higfosh nem egy egetvero talalmany :)

eloi 2013.02.20. 00:58:18

@Kelemen Csaba: Elég valószínű, hogy igazad van.
Pár napja kijött egy kutatási eredmény, hogy az egyetemisták között nagyon sokan támogatnák a Jobbikot és még a diktatúrát sem utasítanák el.
Erre hogy, hogy nem, két -három nap és itt van ez az ÜGY!
Hát... Kilóg azért a lóláb.
A nagy manipulátorok dolgoznak.

Az is kérdés vajon ki listázza az ELTE HÖK-öseit, hogy azok Jobbikosok? Úgy an block?
Vagy látták a párttagkönyveiket?
A másik, hogy nagyon-nagyon egyszerű egy ilyen táblázatot megszerezni és ezt, azt beleirkálni.
Vagy, ha eredeti is, nemigen valószínű, hogy a HÖK hivatalos dokumentuma.
Baromságokat pedig magánhasználatra bárki írhat, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 18-huszon egy-két évesekről van szó, és ez egy gólyatáboros "lista".

Mindezekből már megint náci veszélyt, meg Terrorházát, meg ilyesmiket vizionálni, maga is manipuláció.
Valószínű, hogy erre is megy a játék. (A politikai ellenfél legyűrése bármilyen eszközzel. A célcsoportoknak érzékeny hívószavak gyakori használatával. Csak az a gond, hogy már annyit náciztak itt az elmúlt években, hogy elkopott a szó, és közben a lakosság nem exszocialista-liberális része gyakorlatilag mind náci lett. Hiteltelen. Riogatás. Politikai manipuláció.)

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.02.20. 01:05:50

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: nem beszélsz a levegőbe... de ezek a kutatások irdatlan pénzbe kerülnek, és azt ki is kell termelni. viszont a jelenlegi modell nem fenntartható, mert kettészakítja a folyamatos értékesítésre, a minél aktívabb fogyasztásra beállt ipar-kereskedelem, és az olcsóbbnál is olcsóbb előállítás vágya. még mindig csak a periféria kiszivattyúzásával tud működni a rendszer, de a periféria is kezd felfejlődni és drágulni. szal lesz még itt dolog :)

egyébként magyarország ebben a dologban nem fog részt venni, mert max piac leszünk, akibe kár pénzt pumpálni. ha így mennek tovább a dolgok :)

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.02.20. 01:11:59

@eloi: a nácizás már régóta nem félelemkeltésről, hanem gúnyolódásról szól.

ha nácikról hallok, nem a zsidóirtás vagy a nyilasok jutnak eszembe, hanem zsíragyú szalonjobbosok, akik csak egymást közt merik bevallani, hogy tulajdonképpen hisznek a világösszeesküvésben meg a szíriuszi őshazában...

a nácik ma a jobboldal gusztustalanabbik fele. büdösszájú bayer zsoca, az ultraszurkerek, akiknek kiesik a vaskereszt a szájából, vona gábor... ilyenek. ha az ember az egyetem első félévében ilyen, az még megbocsátható. de utána gázgéza, röhöccséges.

windex 2013.02.20. 01:15:08

@Orszag: lehet, hogy parmezánsajtreszelő kisiparos magánvállalkozó :-) vagy duguláselhárító

Bicepsz Elek77 2013.02.20. 01:59:06

@Ches Desmond:
Az az!!!Ott a pont!!! Az osszes kommunista maradvany, de eddig ugye nem volt fontos a kormukre nezni?? Amugy meg milyen alapon leteznek? Mert eredeti funkciojuk akkor volt, amikor volt teljes tandij, vagyis erdekkepviselet volt az egyetemeknek penzt ado diakok szamara. De 1945 utan eldegradalodott, 1956 utan korrumpalodott. Es mindegyik. Nem is valasztasok utjan, hanem beavatasokutjan(akarcsak a maffiaknal) lehetett/lehet HÖK pozicioba kerulni.

www.youtube.com/watch?v=Iz9u3bg2-1s

Jó Mercutio halott 2013.02.20. 05:38:10

En egyaltalan nem itelem el a jobbikot. Az is vilagos, hogy azzal, hogy a jobbik tagjai es szavazoi kozott felulreprezentalt korszakall a Joban rosszbanban is az ostoba prolik szimboluma, a zsido media az igaz ertelmisegi magyar fiatalokat probalja tamadni.

midnight coder 2013.02.20. 06:35:49

A dolog ott kezdődik, hogy ilyen listát gyakorlatilag bárki össze tud rakni, aztán előhúzni hogy juj, megszereztem az XY szervezet titkos listáját. A dolog gyakorlatilag bizonyíthatatlan, és egyben cáfolhatatlan is, sem azt nem tudja soha senki bebizonyítani, hogy ilyen fájl soha nem volt az illető winchesterén, sem azt hogy igen. Ez így tényleg a lagzi lajcsi lefogyott kategória.

midnight coder 2013.02.20. 06:39:46

@Parmezanidész: A liberálisok pedig nyilván egytől egyik ostoba kis buzik, akik a legelemibb érdekeiket sem ismerik fel, és a legalapvetőbb összefüggésekkel sincsenek tisztában. Liberálisnak lenni általános iskola alsó tagozatában még elmegy, felsőben már gáz.

feketeesfeher 2013.02.20. 06:47:33

@midnight coder:

Ja, persze.
Bizonyíthatatlan.
Meg cáfolhatatlan.

Bakker, egy árva centi gerinc nem szorult a jobbikosokba.

Mismásolás, maszatolás, menekülés, letagadás, bármi, csak felelősséget ne kelljen vállalni azért, amit csináltak.

Lord Viktor 2013.02.20. 07:00:40

@feketeesfeher: Tudod, ha már jogállamról beszélünk, meg demokráciáról, akkor az lenne illendő, ha valaki mond valamit, akkor azt bizonyítsa is. Egy PrintScreennel lefényképezett Excel-tábla nevek és minden nélkül minden, csak nem bizonyíték. Az I/N kódszót a Zsidó-e? kérdéssel azonosítani, mindennemű bizonyíték nélkül, főleg az ATV szájából tszi kurva hiteltelenné az egész történetet.

mizrolist 2013.02.20. 07:18:05

@Zuckerbrot: ezek a HÖK-ösök nem viccesek, alapvetően ez a probléma.

dtk74 2013.02.20. 07:19:13

@Muad\\\'Dib: Már ne haragudj, de leírnád hol tanultál? Kiíváncsivá tettél. Ahová én jártam, ott nem volt általános szempont, hogy ki kivel feküdt le! Biztosan közrejátszott évi 4-5 hely esetében a személyes szimpátia (ezen belüle esetleg a punci/farok -mert csajok is vannaka bizottságban- ismerete), de ebből még ne általánosítsunk!
A baráti körömből is többen benne voltak a bizottságban, idealista fiúk-lányok, akik pártvonzalomtól teljesen függetlenül igyekeztek döntéseket hozni. Ja, és ez a kolbiz. dolga volt, nem a HÖK-é!

jog-ász 2013.02.20. 07:20:57

keves liberálisoktól bérrettegő náci barátaink! szerintem meg arról a tényről ne tereljük már el a figyelmet, hogy a hök politikai hatalomnak számít minden egyetemen. hogy hogyan müködik az csak a benne lévők erkölcsi tartásától függ, általában a tapasztalat az, hogy a pénzek elosztásában mindig van probléma, a hök vezetők pályafutása gyakran helyi vagy országos politikai pálya, és mivel van hatalmuk a felsőoktatás irányításában a politika is próbálja bekeríteni, megkaparintani a szereplőket..erről kéne mesélni. ha a hökös vezetők között sok a jobbikos fiatal, akkor fel kell készülniük a politikai harcra, ők is porondra kerültek és ne sírjon a szájuk ha saját eszközeikkel bánnak el velük..aki bele megy adok kapokba(pl lista irogatásával)az ne rinyáljon ha néha kap is egy nagyot.
amugy meg az utobbi néhány évben a feljelentgetés nemzeti sport lett, szomszédok nyomják fel egymást, vagyonosodási vizsgálatot indíttatnak emberek egymás ellen, listákat készíttetnek..hát persze ez az egész tök normális..

lüke 2013.02.20. 07:23:08

ez az a lelki lista?

feketeesfeher 2013.02.20. 07:28:15

@Lord Viktor:

Ja, biztos igazad van, csak az a bibi, hogy a jobbikosok meg a felét már beismerték.

A másik felét meg tagadják, meg maszatolnak meg hazudnak.

dtk74 2013.02.20. 07:28:21

@dzsugasvili: Amit leírtál, a választásról, pénzekről, aláírom. Testközelből tapasztaltam, szóltam is ellene nyilvánosan, emiatt a HÖK-el komoly gondjain akadtak. Gerinctelen férgek voltak, nem szembe támadtak, de hál' Istennek nem bírtak velem. Utólag már inkább vicces a kis háború amit a szám kinyitása indított el, de akkor a jövőmet veszélyeztető véres valóság volt.
Ahol én tanultam, ott is évekkel túlhordta a normál képzés idején HÖK elnököt az iskola, és amikor végül elment, akkor sem messzire, maradt az iskola körül, a sleppje pedig átvette a melót. Az általad leírt módszerekkel. Ha nem kőkemény biznisz az "érdekképviselet", hanem aláztos szolgálat :-) akkor miért általános ez a jelenség?

Húsleves 2013.02.20. 07:38:48

Milyen jó lenne elhinni, hogy a rádióból a cigányokat falopásra uszító Ferge Zsuzsa és társai kormánya nem nyúlta le az Európai Unió 120 milliárdos, cigányok felzárkóztatásra adott pénzét, csak az a helyzet, hogy az Állami Számvevőszéki vizsgálat ezt állapította meg, és feltételezem, hogy nem egy Excel táblázat alapján, amibe azt ír bárki, amit akar.
os.mti.hu/hirek/82970/az_mcf_roma_osszefogas_part_kozlemenye-1_resz
os.mti.hu/hirek/82971/az_mcf_roma_osszefogas_part_kozlemenye-2_resz

Milyen jó lenne elhinni, hogy azok, akik "Én is cigány vagyok" táblával a nyakukban vonulnak utcára, nem voltak részesei az elhíresült cigánygyilkosságoknak, csakhogy a jobboldalisággal vagy nemzetieskedéssel a legkevésbé sem vádolható TASZ által felkért szakértő vizsgálata ezt bizonyítja, Excel táblánál kicsit komolyabban vehető dolgokkal, például azzal, hogy a titkosszolgálat egyik embere ott volt a gyilkosok között, valamint, hogy "véletlenül" eltüntettek nyomokat, és "véletlenül" elfelejtettek szólni a rendőrségnek.
ciganyvadaszat-per.blog.hu/2012/08/20/egy_jelentes_jelentese

És milyen jó lenne elhinni, hogy ez a súlytalan és nehezen bizonyítható állítólagos hallgatólistázás nem a liberális agymosógépezet válasza arra, hogy elterelje a saját, valóban komoly ügyeikről a figyelmet.

mojszipupi 2013.02.20. 07:40:10

Az iskola körüli fizikai munkára még jók lehetnek ezek a hök ös gyerekek

midnight coder 2013.02.20. 07:44:31

@feketeesfeher: Volt anno olyan vád a zsidók ellen, hogy csecsemők vérét használják a pászka elkészítéséhez. A zsidók persze ezt tagadták. Micsoda gerinctelen egy népség, pedig be is ismerhették volna! :-D

reálisan 2013.02.20. 07:46:01

Én - nem tudom más hogy van vele - egy szavát sem hiszem a liberális embereknek. Főleg azoknak akik valamilyen médiumon megjelengetnek. Notórius hazudozók, ferdítők, ne mondjam szarkeverők. Simán elhiszem, hogy manipulálták ezt a listát.
De különben az egész diák kérdésről az a véleményem, hogy ez egy magából kifordult világ egyik következménye. Az egyetemeken nem a rektorok, hanem a hallgatók döntenek? Hol élünk, micsoda helyzet ez, hogy jöhet ilyen állapot létre.
Ilyen egyetemeken nem lehet tanulni, fegyelmet tartani! Pedig az az igazi célja a képzésnek.

bean 2013.02.20. 07:50:06

Most azt a feladat, hogy mocskolni kell most a diákokat mindenáron mert esetleg kikezdhetnék a Párt nimbuszát.

Húsleves 2013.02.20. 07:51:23

Egyébként annyit még hadd tegyek hozzá, hogy ha igaz az vád, akkor az általam korábban írtak természetesen nem mentik azokat, akik ilyeneket írtak hallgatókról. Meg kell tenni a rendőrségi feljelentést, és lássuk az eredményt.

Húsleves 2013.02.20. 07:54:10

@reálisan:
Azt nem hiányolod, hogy nem ordítoznak a libsik, hogy "mindenki ártatlan, amíg bírósági ítélet nem születik"?
Ehelyett egy Excel tábla alapján vádaskodnak, ahol még a kézírás sem látszik.

genyamagyar 2013.02.20. 07:58:03

Vannak ismerőseim az egyetemen. Hallgatók és oktatók is. Különbözőek, de a Hök-osokkal szembeni véleményük azonos: ilyen egy patkány gerinctelen féreg társaságot még nem hordott hátán a föld! Ezekből lettek a kádári-rendszerben az önkéntes besúgók spiclik. Királyodnak, a hallgatóknak semmit nem intéznek, nem támogatják őket, az oktatást viszont nagy ívben leszarják. Lenézik a hallgatókat, de még a tanárokat is.

Here népség, el kell taposni őket! Undorító férgek - ez az általános véleménye a diákoknak, de az oktatóknak is.

Trollmagnet 2013.02.20. 07:58:28

@reálisan:
Elhiszem, hogy te még Rákosi vagy más tekintélyelvű fasz alatt szocializálódtál, de mára a világ változott.
A képzés célja nem a fegyelem, hanem a tudás elsajátítása.
nem tudom más hogy van vele, de remélem minél hamarabb eltűnnek az ilyen ganajtúrók, mint te, akiknek egyetlen érve az, hogy a másik liberális....

Trollmagnet 2013.02.20. 07:59:04

@reálisan:
Elhiszem, hogy te még Rákosi vagy más tekintélyelvű fasz alatt szocializálódtál, de mára a világ változott.
A képzés célja nem a fegyelem, hanem a tudás elsajátítása.
nem tudom más hogy van vele, de remélem minél hamarabb eltűnnek az ilyen ganajtúrók, mint te, akiknek egyetlen érve az, hogy a másik liberális....

feketeesfeher 2013.02.20. 08:05:28

@midnight coder: Volt anno olyan vád a zsidók ellen,....

Hát ez meg hogy jön ide?

A jobbikos barmok mosdatására mondhatni kevés.

平八 2013.02.20. 08:15:19

"Kedves Magyarország, ez a jövőd: ezek a fiatalok készülnek politikai pályára, ezek a fiatalok lesznek a jövő tanárai. Ők nevelik majd a következő nemzedéket: arra, hogy élből megvesse cigány, zsidó honfitársát; hogy ész nélkül követelje a történelmi határokat;"
Hű, hát ez tényleg szörnyű... :)

Muad\\\'Dib 2013.02.20. 08:16:52

@clegane:
Dehogy van rendben. Egy katasztrófa. Csak az álszent meglepetést nem kell színlelni, csak azért, mert most egy lobbik közeli botrány pattant ki. Sajnos ez nem pártfüggő, hogy a hök így működik...

koborvadász 2013.02.20. 08:18:09

Miért nem veszi észre a Magyarság legyen akármelyik náció tagja, zsidó, cigány, sváb stb. hogy ez politika!
A kormányunk megijedt a diákoktól s a jól bevált módszert alkalmazza.
Belülről bomlaszt az oszd meg és uralkodj elve által vezérelve!
Valahogy szét kell verni az összeállt diákságot akik szót mernek emelni a kormány faszságai ellen!

Ilyet egy 12 éves kocka is tud hamisítani!

Amúgy meg hányok a képmutató, pozitív diszkriminációtól!
Érezzem rosszul magam, szégyelljem magam a hazámban mert magyar vagyok.

El kéne jutni odáig, hogy tartozzunk bármilyen nációhoz, vallási felekezethez, párthoz első sorban Magyarok vagyunk.
Itt születtünk ez a hazánk.
Más kérdés, hogy a jelen kialakult helyzet ( ami sajnos végig követhető a Magyar történelemben ) a mindig uralmat gyakorló hatalom felelőssége!

Muad\\\'Dib 2013.02.20. 08:25:26

@dtk74:
Sorry, de ne szólj szám, nem fáj fejem. Nyugodtan tarthatod ezek után kitalációnak az egészet, ha úgy tetszik, de most itt nem fogok intézményeket megnevezni.

Muad\\\'Dib 2013.02.20. 08:26:30

@dtk74:
Másrészt egy szóval nem írtam, hogy mindenki ilyen, csak azt, azért nagyon meglepődni nem kéne...

Melchi Zadok 2013.02.20. 08:37:30

A Ha-haval nem tudom mi baja a szervezőnek. az az általánosító kesergés, mi szerint jajj csúnya listázó jobbikos lófaszjóskaneveldések vs 68-as balosok, meg egyenesen olyan érzetet ad, mintha ennek a posztnak pontosan ez utóbbiak öszzemosása az előbbiekkel lett volna a feladata.
Na, mindegy, ez is csak egy a sok idióta poszt közül.

Lord Viktor 2013.02.20. 08:42:49

@feketeesfeher: Igen, beismerték, hogy készítettek listát a gólyákról. De azt is elmondták, hogy a listához sokan hozzáférhettek és szerkeszthették, így bárki beleírhatott bármit. De az ATV és az egész liberális bagázs azt hozta ki ebből, hogy a HÖK-ösök többsége jobbikos és "náci" (többségetek a szó jelentését sem érti), ezáltal a Jobbik milyen szemét banda. Ez a kitalált vádakkal kreált lejárató kampány tipikus esete.

Egyébként lehet, hogy igaz, nem tudom. Én is egyetemista vagyok, és jobbikos érzelmű is, mégse kedvelem a HÖK-öt. Mondjuk explicit gondom nem volt még velük, így leszarom őket, de okoztak már kárt a mi karunkon is (BME-VIK). Amit azonban mindenki elfelejt: ez a lista olyan, mint a NAPISZAR. A gólyák nevét (talán korát) és pólóméretét tudták, a többi facebook-ról emelték le, és írtak melléjük véleményt. Ezáltal sem személyi adatokkal nem éltek vissza, sem pedig hitelrontás sem valósult meg részükről (hisz nem hozták nyilvánosságra). Szóval jogi értelemben ez az eset egy semmi.
Az meg, hogy diákok egymás között hogy véleményezik az embereket, ne legyen már a liberális álértelmiség, a HVG, meg az ATV beszédtémája. Igenis az átlag diák cigányozik, buzizik, zsidózik (mondjuk utóbbi szűkebb réteg), így semmi meglepő nincs ebben.

Orszag 2013.02.20. 08:54:01

@Parmezanidész: Azt hiszem, hiába magyarázom akkor, miért kell a történelmet folyamatosan interpretálni - az viszont igaz, hogy kb. senki se figyel oda a történészekre, ha valamit mondanak (nem mintha a közgazdászokra jobban hallgatnának). Egyébként meg azt hiszem, kevered a szezont a fazonnal. A történészeknek elsősorban nem adatsorokat kell lehívniuk, hanem konstrukciót, magyarázatot kell(ene) készíteni. Maga a megnevezés is vindikálja, hogy a múlttal foglalkozunk, viszont a jó történészi konstrukcióknak előre is kell mutatnia.
Az mondjuk megnézném, hogy említett két szakterület hogyan építene önmagában jövőt, lévén, hogy 99%-ban csak a saját szakterületükről van némi fogalmuk. A történészek pont, hogy széles ismeretekkel kellene, hogy rendelkezzenek (ide ne számold a magukat történésznek nevező karlengető barmokat és pufajkás hülyéket) és mintegy közvetíteni mindenki között. A történelem kicsit szociológia, kicsit közgazdaság, kicsit mezőgazdaság, stb. Szóval, maradjunk annyiban, hogy nem ítéled meg az egész szakmát az általad látott hülyék miatt, mert én sem ítélek minden informatikust dilettáns baromnak, attól, hogy még nem láttam egy jót se. (Azt még mindig nem tudom, mi a szakod?)

genyamagyar 2013.02.20. 09:05:06

@koborvadász: "A kormányunk megijedt a diákoktól s a jól bevált módszert alkalmazza."

Hülyeség!

eduline.hu/felsooktatas/2013/2/19/Lepattintotta_az_ELTE_rektora_az_oktatokat__RKNKYY

Pont a HÖK elnöke jelentette fel az oktatókat, hogy beengedték a tüntető diákokat.

Seggnyaló patkány társaság! Orbán seggnyaló férgek!

DezInf 2013.02.20. 09:26:58

@Húsleves:

Nem excel tábla :))
Nem is access.
Szóval ez annál kicsit bonyolultabb.
A kézírás meg maga egy lenyomat.......digitálisan :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.20. 09:44:22

A lista arra való, hogy a HÖK tagjai be tudják névről azonosítani a hallgatókat. A megjegyzések rövid emlékeztetők, a színvonaluk sokat elárul a készítők gondolkodásáról.
A feltételezett pártszimpátia listázását (ha tényleg azt jelentették a betűk) pedig valószínűleg a Fidesz-kampány alatt tanulták, ahol óránként 500-700 forintért "önkéntesként" dolgozott sok jobbikos.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.20. 09:46:31

@antiszociálisCDtok: A szoctámot és az ösztöndíjat a HÖK osztja, az érvényes HÖK-választáshoz pedig minimum 25%-nyi szavazó kell. Elég sokat elárul a HÖK legitimációjáról, hogy sok egyetemen vért izzadtak a választásoknál, amikor ezt törvénybe foglalták...

zajos1 2013.02.20. 09:47:06

@koborvadász: "Elég valószínű, hogy igazad van.
Pár napja kijött egy kutatási eredmény, hogy az egyetemisták között nagyon sokan támogatnák a Jobbikot és még a diktatúrát sem utasítanák el.
Erre hogy, hogy nem, két -három nap és itt van ez az ÜGY!
Hát... Kilóg azért a lóláb.
A nagy manipulátorok dolgoznak" Ezt nem én írtam ha nem egy hozzászóló, és teljesen igaza van, de tovább megyek, szerintem a Ha-ha kezébe akarják a hatalmat átjátszani, és ez a lista, hmmm... akár más is írhatta...

zajos1 2013.02.20. 09:48:03

@Távmunkás: Ugyan a szocik ezt jobban csinálták...

b.tom 2013.02.20. 09:50:14

kissé fel van ez fújva. pár fiatal saját felhasználásra, egymás közt használt jegyzete... de persze gondoltam, hogy az index tele lesz vele. ne legyetek már ilyen naivak. ha a hök elnöke azt listázná, kik rasszisták, kik cigányoznak, azon senki nem háborodna fel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.20. 09:55:36

@Muad\\\'Dib: Apró pontosítás: az általad leírtak csak a koleszos helyek egy részére igazak, amit a HÖK saját belátása szerint oszt el, sokszor mindenféle kontroll nélkül (valahol a teljes HÖK saját albérletnek használja a koleszt, nem egyetemista haverjaikkal együtt élve). Természetesen nem kell mind a száz elsős leányzónak lefeküdnie a HÖK elnökkel a 2-3 napos gólyatáborban, hogy kapjon kollégiumi helyet :)

Normális helyeken a szoctámhoz használt pontrendszer dönt a kollégiumi férőhelyeknél is és azt 6-7 évvel ezelőtt Demján kérésére jelentősen megújították, sokkal objektívebbé tették (egyébként nem adott volna pár milliárdos szoctámot az alapítványa).

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.20. 09:57:42

@zajos1: A szocik is listáztak, de arról nem tudok, hogy náluk dolgoztak volna jobbikosok. És ha visszaemlékszel, akkor az utóbbi választásokon a kampányaktivisták többsége fideszes volt.

Kukoricajancsi 2013.02.20. 10:00:41

És még az Excel sem tudják rendesen kezelni. Sortöréssel több sorba, vagy egyszerűen legfelül két kattintás az oszlopokat elválasztó vonalra, és az oszlopok automatikusan felveszik a megfelelő méretet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.20. 10:08:51

nagyon g.ci dolog, de a listáról legalább 5-6 ismerősömet is felismertem. :D

Nem, nem róluk készült, de róluk is készülhetett volna. :D

regress 2013.02.20. 10:09:44

a hök viktorék csótányneveldéje.a fideszes ügynökök megnyugodhatnak,szépen fejlődik az utánpótlás

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.02.20. 10:11:07

@midnight coder: ha megnézed a szélső felé zuhanó jobboldal vélt sértésekre való reagálásait, mindig ugyanaz a minta... elmondják ugyanazt másként. "nem is én vagyok a hülye, te vagy a hülyeee" ismerős? :D

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.02.20. 10:16:47

@Húsleves: azt tudod, hogy az excelt a mandíner tette közzé, aminek minden posztját lájkolod a face-en? no komment jelzéssel? vagyis szerinted ők hamisították?

genyamagyar 2013.02.20. 10:24:34

@zajos1: Nem tudom miről beszélsz: a HÖK beismerte(!) a listázást.

Torkosborz 2013.02.20. 10:37:49

OLvasni a sorok között nem tanítják az egyetemeken!
Amit készpénznek vesz az ártatlan olvasó, annak a kritikai érzékével enyhén szólva...

A világ szégyene lesz, ha az interneten közölt katyvaszt "törvényesítik"!

Az ilyen fajta "listázást könnyebb kitalálni mint megvalósítani!
Akik ezzel akarnak igazságot szolgáltatni, azokat listázás nélkül is előbblehetne utolérni mint a sánta kutyákat!

genyamagyar 2013.02.20. 10:39:21

Néhány nyilvános adat www.elte.hu/ehok

BTK HÖK

Elnök: Garbai Ádám

Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a. alagsor 125.
Telefon: (36-1) 485-5234, (36-1) 266-9833/5470
Fax: (36-1) 485-5234, (36-1) 266-9833/5470
Email: elnok@btkhok.elte.hu
Honlap: btkhok.elte.hu

genyamagyar 2013.02.20. 10:45:46

btkhok.elte.hu/

Itt a brancs.
Na, nézzük csak, hogy melyikük a baszatlan picsa, az udvari bolond és a geci magyar fejű!

Sziasztok patkányok!

Zabaalint (törölt) 2013.02.20. 10:50:16

@Muad\\\'Dib:
A legnagyobb probléma nem is ez, hanem az, hogy a jelen HÖK-ösei a jövő politikai elitje. Már egyetem alatt mindenki megtapasztalhatta, milyen is a politika...

Zabaalint (törölt) 2013.02.20. 10:54:34

@Parmezanidész:
"és mert itthon történésznek lenni majdnem egyet jelent a jobboldalisággal, innen már érthető, hogy fordulhat elő ilyesmi az eltén. "

Ha a jobboldalisággal jelentene egyet, akkor nem lenne gond, de valójában a töri szakosok fele szélsőjobbos, és rendkívüli szemellenzővel rendelkeznek, meglehetősen szelektív történelem értelmezéssel.

Egyébként szerencsére nem csak ilyenek vannak.

Torkosborz 2013.02.20. 10:55:09

@genyamagyar:
Lássátok feleim!
Aki ezeket az adatokat gyűjti, annak a"listán " is így kellene szerepelni.
Akik közzétették az itt ekézett és listának mondott förmedvényt most dörzsölik a markukat, hogy lám tényleg kezdenek hülyülni az embereknek tartott egyének az állatvilágban!

Zabaalint (törölt) 2013.02.20. 10:59:50

@Parmezanidész:
"a történészek elhitetik magukkal, hogy a bemagolt adatsoroktól okosok lesznek. a jogászok ugyanígy vannak vele, nem véletlen a közös jobbos sors."

Ez nem igaz. Elég sok töris szélsőjobbert ismertem, nem buta gyerekek azok. Látják a történelmi összefüggéseket is a saját szemszögükből, rengeteget olvasnak és értik is. A probléma ott kezdődik, hogy a töriben elég sok a kérdőjel, sok az utólagos leegyszerűsítés, így nagy a tere a szubjektív megítélésnek. Itt jön képbe az, amit a döntéselmélet megerősítő bizonyíték csapdájának nevez, mikor valamit alá akar támasztani az ilyen történész, nem pedig elfogulatlanul kutatja a választ. És ez messze nem csak a szélsőjobbosokra igaz, azt kell mondjam, még az is lehet, hogy pont a szélsőjobbosok állnak közelebb az igazsághoz. Egyszerűen az emberek így működnek. Nagy ésszel nagyon nagyot lehet tévedni.

Nyilván a törisek között is vannak magoló gépek, meg a jogászok, közgazdászok között is. De nagyon elfogult álláspont korrelációt felállítani a magolósok és a jobboldaliság között.

Torkosborz 2013.02.20. 11:00:05

@Zabaalint: +parmen
Szerintetek a hülyék, csak másik oldalon lehetnek!

Zabaalint (törölt) 2013.02.20. 11:03:40

@Lord Viktor:
Az a fő probléma, hogy miközben feltehetőleg szélsőjobbos hökösök ilyen listát készítenek, éppen az úgynevezett liberálisokat támadják a szabadosság, a lezüllés miatt. Pont a napiszar jó példa erre, ahol ha megnézed, a kommentelők legalább olyan gázak, mint a ratyik, akik a posztokban szerepelnek, de a kommentelők legalább álszentek is emellett. Ha egy libsi ifjúsági mozgalom készített volna ilyet mondjuk náci, szélsőjobber, köcsög, stb. kifejezésekkel, tele lenne a szélsőjobb sajtó azzal, hogy íme a liberalizmus...

Zabaalint (törölt) 2013.02.20. 11:04:36

@Torkosborz:
Elolvastad az alatta lévő kommentemet is? Pont arról pofázok, hogy nem, hülyék minden oldalon akadnak.

Zabaalint (törölt) 2013.02.20. 11:08:24

@Távmunkás:
Nálunk anno nyereményeket sorsoltak a szavazók között, meg minden folyosón haladót leszólítottak, hogy szavazott-e már.

Egyébként a legerősebb fegyver a kollégiumról való döntés, azt kellene kiszedni a kezükből. Ugyanis nem csak hogy lojalitási alapon osztogatják, hanem egyes egyetemeken fű alatt tovább is adják, azaz kiveszi egy helyi hökös vagy haver 10 ezerért, a vidéki gyereknek meg kiadják zsebre dolgozba 15-20 ezerért. És ez nem ritkaság, hanem gyakori eset, általában az egyetemek vezetése tud róla, de nem tudják lebuktatni őket, mert ha ellenőrzés van, akkor aznap éppen a papíron ott lakó alszik ott.

genyamagyar 2013.02.20. 11:13:39

"azaz kiveszi egy helyi hökös vagy haver 10 ezerért, a vidéki gyereknek meg kiadják zsebre dolgozba 15-20 ezerért. "

Sajnos én is tudok ilyen esetről. A probléma az, hogy a kollégium vezetése nem tesz semmit. Nem igaz, hogy tehetetlenek.

El tudja valaki képzelni ezt pl. egy jó nevű nyugati egyetemen kollégiumáról?

feketeesfeher 2013.02.20. 11:23:51

@Lord Viktor: De azt is elmondták, hogy a listához sokan hozzáférhettek és szerkeszthették, így bárki beleírhatott bármit.

Ha én vagyok a felelős egy ilyen lista kezeléséért, és nekem nem tetszik, akkor kijelölöm az oszlopot és megnyomom a DEL gombot.

Hát ezt nem tették.

Csak maszatolnak, hazudoznak, másokat feljelentenek.
Gerinctelen jobbikos bagázs.

Lord Viktor 2013.02.20. 12:02:31

@Zabaalint: Most gyakorlatilag azt mondod, hogy miért szabad az egyik oldalnak azt, amit a másiknak nem. Az ideológia miatt barátom.
Ugyanis a liberálisok a radikálisokat azért támadják, mert kirekesztőek, rasszisták, általánosítanak stb. De ezt a radikálisok nem is tagadják sokszor, csak a náci jelzőt utasítják vissza (ugyanis sokan elfelejtik, hogy a nácizmus messze nem csak zsidók iránti ellenszenvből állt). Viszont a liberálisok pont ugyanezt csinálják, pl. mikor fasisztáznak, náciznak mindenkit, aki nem hasonlóan gondolkodik, még azt is, aki teszem azt egy sima kritikát fogalmazott meg mondjuk Izraellel szemben. És a radikálisok ezt vetik a szemükre, hogy ugyanazt csinálják, mint ami ellen lázadoznak, csak más előjellel.
A Napiszarról meg: akinek ott képe van, az a saját maga hülyeségét hagyta kiszivárogni az Internetre. Hogy hogy szart, dugott, vagdosta magát stb. Aki kommentel, az meg csak véleményt nyilvánít. Nem hiszem, hogy azonos a színvonal.

@feketeesfeher: A magadfajta idióták miatt csinálták ezt az egészet. Pár hülyegyerek egymás között terjesztett listáját felhasználva támadási felületet keresni a szélsőjobbon.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.20. 12:26:02

Megnéztem a listát, a sajtóban megjelent ABCD kategorizálás nem tűnik valósnak. Például miért rakták volna D (Jobbik) kategóriába azt, aki a jellemzése szerint fideszes? Vagy miért B? (SZDSZ?) kategóriás az, akinek az a bűne, hogy egy 30 ezres városban volt két szoci politikus az ő gyakori családnevével? Vagy mit jelent az E kategória?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.20. 12:28:26

@Zabaalint: A kollégiumi döntés mellett azt is ki kellene szedni a kezükből, hogy a legtöbb egyetemen alanyi jogon jár nekik kollégium és a tanulmányi-szociális helyzettől függetlenül oszthatnak el bizonyos mennyiségű férőhelyet (3-5-10%).

lobster thermidor 2013.02.20. 14:08:29

Vérrögmagyar árja BTK-s leventéknek mióta ér zsidó csajjal dugni?

Tóth Csaba Tibor 2013.02.20. 14:31:25

@lobster thermidor: már az 1941-es III. zsidótörvény is csak nemzsidó nő és zsidó férfi házasságon kívüli nemi kapcsolatát szankcionálta, fordítva nem (regi.sofar.hu/node/13269 15. 15. §.)
szóval, since ever...

lobster thermidor 2013.02.20. 14:47:11

@mesÜge:

Ne gyere már ilyen régi dolgokkal, ez most az unortodoxia ideje.

Dzsentrisvihák 2013.02.20. 16:25:37

Minden bizonyíték nélküli hörgölődés (most komolyan, az a "hiteles közéleti blogger/"újságíró"", akit pár, akárki által összefirkantható Excel táblával bármiről meg lehet győzni...?). Ennyit tudtok, szánalom.

Kerek négyszög 2013.02.20. 19:30:42

Olyan ez az egész ügy, mint a mai magyar társadalom. Sajnos kicsiben azt ismerhetjük meg, amit nagyban bármikor megtehetnek velünk. Vagy talán már meg is tették.

Húsleves 2013.02.20. 19:56:13

@Parmezanidész:
Abszolút jogos amit írtál, a válasz viszont - igen, a FIDESZ-nek is jó oka van most terelni a figyelmet például a Kubatov hangfelvételekről, amelyekért a Jobbik feljelentette őket.

Maitre 2013.02.20. 23:35:46

A lényeg, hogy szorgalmasan felháborodjunk, ha valaki ezen változtatni akar. Etika? Az ÉN KÖLYKÖMNEK? Erkölcs? Osztánmár mérmán, he? Hát milyen ügyesen megírta a listáját, he? Helyesírási hiba is alig volt benne!

Az emberek meg vannak hibbanva.

Maitre 2013.02.20. 23:37:17

@Zabaalint: A jövő politikai elitje? a hökösök? Ezt te sem gondolod komolyan, ugye? :)

windex 2013.02.21. 03:18:28

@Parmezanidész: paremzán, parmezán, te egy parmezánsajtreszelőkisiparos vagy, most már látom. de lehet, hogy csak trappista. fogalmad sincs, mire jó a történész. ez persze nem baj, attól még a világ másik fele egész jól elvan velük, meg amit általuk lehet kibogarászni, akár a közelmúltról is :-) nem szükséges a belátásod. tudod, "és a hajó megy". és ha színésztől nem kérsz tanácsot, vess magadra, sokkal többet tudnak, mint az agyturkászok, viszont ingyen mérik, mert imádnak szerepelni, és csak kérdezni kell, boldog, hogy szerepelhet :-) szóval lehet fölényeskedni, de édesmindegy, ha pökhendi vagy, ha nem, amíg így gondolkozol, és lenézel mást, aki mást tud, mint te, te leszel szegényebb. á, nem is tudom, mit fárasztom magam. üdv

windex 2013.02.21. 03:23:10

@lobster thermidor: pláne, hogy a poén: ha gyermek lesz az elhálásból, fattyúként az bizony a mamánál marad, és így - mivel mint tudjuk, az anya által öröklődik a vonal - szaporítja a papáék által az amúgy nemkívánatos zsidóság létszámát :-) a nagyokosok! szóval ér, ez a felállás mindig szabad volt - bezzeg fordítva! muhaha

gabcigirl 2013.03.06. 13:56:57

@eloi:

Bocsi, ez nem valami kis zártláncú levelezési lista a haverok között, e-mailben: hanem egy, a diákok személyiségi jogait, esélyegyenlőségét sértő, lehetőségeiket jócskán megnyirbáló, nem kicsit náci, diszkriminatív firkálmány.

Köllemetlen dolog csak azért nem kapni Erasmus-ösztöndíjat/ösztöndíjat/ kolit/ilyen-olyan-amolyan támogatást, etc., mert nem a Magyar Szigeten ordenáréskodsz a szabadidődben nyaranta és nem a jobbik mg a zagyvagyula-félék IQ-szintjét találod irányadónak az életben:S