Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Magyarország és a kultúra

2013.02.19. 07:30 | Írta: trg

kulturpuccs.png

A magyar kultúra, ideértve az oktatástól kezdve a művészetekig mindent, válságos állapotban van. A kormány minden ehhez a területhez köthető tevékenysége a totális meg-nem-értésből és az elemi irányításvágyból eredeztethető, azonban a legnagyobb bajt nem is ez jelenti, hanem a kultúrát éltető társadalom bénultsága.

Orbán Viktor fél a kultúrától

és lássuk be, hogy jogosan teszi mindezt, hiszen a kultúra és benne különösen a művészet alapvető funkciója a kritika és, mindezt már láttuk elégszer, a kritikával szemben Habony Árpi csak két komolyan nem vehető kommunikációs trükköt ismer: a tagadást és az elmúlt nyolc évet. Csakhogy a művészetben nincs olyan, hogy elmúlt nyolc év, ezért volt szüksége Orbán Viktornak Kerényi Imrére és Fekete Györgyre és ezért szabadul meg immár a második kultúráért felelős államtitkárától. Sem Szőcs, sem Simon nem felelt meg erre a célra, hiszen minden megfelelési kényszerük ellenére is megmaradtak kicsit a kultúra embereinek, akik belátták, hogy ez így mégsem jó és akik, ha csak kicsit is, megpróbáltak valamit tenni.

És most itt van nekünk Halász János matematikus, akiről csak remélni tudom, hogy annál azért komolyabb kötődése is van a kultúrához, hogy jó viszonyban van Fekete Györggyel (az Országgyűlés honlapján található adatlapja alapján egyébként már az első Orbán-kormány idején is a kultúra területén dolgozott, sőt 2010-ig a Kulturális és Sajtóbizottság alelnöki posztját is betöltötte).

Veszélyes játékot űz Orbán azzal, hogy szabad teret enged Kerényiéknek. Az még megbocsátható, hogy ő maga nem érti a kultúra működését, azonban arra, hogy olyanokra bízza, akik láthatóan megrekedtek az előző rendszerben, már nincsen mentség. Lehet sorolni a példákat a legkülönbözőbb területekről: nem értik például, hogy az irodalmi kánon nem önkényes politikai döntések alapján szerveződik, nem értik, hogy „a határontúliság önmagában nem esztétikai kategória”, mint ahogy azt sem értik (nem akarják érteni) a jobboldalon, hogy mi kerül pénzbe egy új Platón életmű kiadásban (sőt, ennél is tovább mennek, hiszen ennek létjogosultságát is megkérdőjelezték). 

Nem most kezdődött

az az ámokfutás, amihez csendben asszisztál az ország jelentős része. A kormány és az azt körülvevő sajtó a kezdetektől támadja Alföldit, neves filozófusoknak estek neki a tavalyi év elején, hogy csak a két talán legnagyobb visszhangot kiváltó ügyet említsem. Érezhető, hogy nem szeretik a tőlük független értelmiséget és az is egyre nyilvánvalóbb, hogy mindent meg akarnak tenni azért, hogy a jövőbeni értelmiségről ez ne lehessen elmondható. Az őrült módon átszabott és központosított közoktatás, a rettegésben tartott tanárok, a felsőoktatás lassú kivéreztetése, a saját embereknek kiosztott színházak, a Műcsarnok várható felszántása vagy éppen a Múzeumnegyed menetrendszerűen felmerülő ötlete mind-mind egy olyan kultúra-koncepció része, ahol az egyéniség, az egyediség és az újítás nem fontos.

Mindez azonban nem jelentene problémát, ha nem tehetnék meg minden nehézség nélkül. Az egyetemisták tüntetésein egy-két oktatót és gyakorlott ellenzéki tüntetés-látogatót leszámítva csak az érintettek jelennek meg, a középiskolások mellett szinte már senki nem áll ki, a pedagógus szakszervezetek is inkább elfogadnak egy kamu megegyezést. Az átlag magyar már nem hördül fel, az átlag magyarnak ez így megfelel. Olvasom a híroldalakat, a véleményblogokat és sorra találkozom olyan véleményekkel, hogy végre megmutatta valaki (ti. az ultrák) a HaHa-nak. De megint hozhatok más példát is. A szűkebb szakmán kívül hányan tiltakoztak határozottan az MMA ellen? Hányan tüntettek az Új Színháznál szakmai szempontok miatt? (Senki ne értsen félre, szép és fontos dolog kiállni a szélsőjobboldali eszmék ellen, de a legnagyobb baj nem az, hogy Dörner György a magánéletben milyen szellemiséget képvisel, a legnagyobb baj az, hogy a pályázata szakmai-művészi szempontból értékelhetetlen volt.) Hányan háborodtak fel azért, mert Fekete György szerint az esztétikai értéknél fontosabb egy műalkotás esetében, hogy a nemzet megmaradása szempontjából hasznos-e?

Mint ahogy minden korban az idősebbek a fiatalabbakat kárhoztatják (már Platón is!), úgy szokás a kor értelmiségének fanyalogni azon, hogy az átlag mennyire műveletlen, azonban ma Magyarországon nem pusztán érdektelenség övezi a kultúrát. Az oktatásért tüntető diákok ellenség lettek, mert ingyenélők, a filozófusok tolvajok, mert pályázati pénzekből finanszírozták a munkájukat (mint minden bármely más tudományterület tudósai egyébként), a művészeknek nem fontos a nemzet és a kereszténység, azért nem szeretik az MMA-t: az értelmiség ellenség lett, aki a hazájára tör, aki pénzt visz el, de nem termel, aki nem kívánja magát a piacról eltartani, hanem csak az állam emlőin lóg.

A kultúra gyanúba keverése

az egyik olyan bűne az Orbán-kormánynak, amiről jelenleg fájóan kevés szó esik és aminek a hatásai kiszámíthatatlanok. Jan Assman a kulturális emlékezetről írott könyvében többek között azt taglalja, hogy a kultúra és a kulturális emlékezet hogyan járul hozzá az identitás kialakításához és ahhoz, hogy az individuum képes legyen az „én” helyett „mi”-t mondani. A jelenlegi kormány intézkedései pedig erőszakosan próbálják átírni azt a „mi”-t, amit közösen állítunk magunkról. Éppen erről írt a hétvégén G. Fodor Gábor.

Az a kérdés, hogy mi magyarok, külön-külön, de mindenekelőtt együtt mire vagyunk képesek. A kultúra „életforma”, „minőség”, „elevenség”, „erő”, amely segít megtalálni az élet, a magyar élet lényegét. Magyarországot, a magyar emberek közösségét kormányozni egyúttal tehát valami olyasmit is jelent, minthogy kifejezésre juttatni a magyar élet lényegét. Hogy megteremthetők, elősegíthetők-e azok a feltételek, amikor minden magyar összeadja az erejét és alkot valamit, ami kibírja az időt. Az így értett kultúrpolitika az „együttműködésről”, a „létrehozásról” szól, résztvevője „minden magyar”. 

Hatalmas tévedés azt gondolni, hogy a kormány feladata lenne a kultúra létrehozás, annak ugyanis éppen alulról és önmagából kell szerveződni. Nem normális az az álláspont, hogy a kormány feladata lenne kitalálni, hogy mi milyenek vagyunk. Márpedig jelenleg ezt szolgálják az átírt tankönyvek (már önmagában egy külön bejegyzést megérne az, hogy próbálják meg a múlthoz való viszonyunkat megváltoztatni kezdve a történelemoktatástól, egészen a Horthy-kultusz felkarolásáig), ezt szolgálja az MMA, Kerényi és minden egyéb. A régi, rossz kultúra helyett egy új gyártása folyik a szemünk előtt, de, ahogy arra már utaltam, a kultúra nem így működik. (G. Fodor azon érve pedig, hogy a kulturális élet jelenlegi vitái éppen azt támasztják alá, hogy az új kultúrpolitika a pluralizmust teremti meg, minimum ordas nagy hazugság. A kulturális élet jelenlegi vitái ugyanis mindenről szólnak, csak magáról a kultúráról nem.) A hagyomány, a kultúra alapja, nem magának teremt társadalmat, hanem fordítva: a társadalom teremti meg azt magának, és ezt nem lehet erőszakkal megváltoztatni.

Hiedegger Nietzschét értelmezve beszél a sivatagosodásról. A sivatagosodás, értelmezése szerint, nem csak rombolás, hanem a pusztítás egy olyan formája, ami után lehetetlenné válik az újjáépítés. Nem szándékom az, hogy valamiféle nemzethalált vizionáljak, mert szerencsére nagyon messze vagyunk bármi ilyesmitől, azonban azoknak a folyamatok, amik jelenleg az értelmiséggel szembeállítják a többségi társadalmat, a későbbiekben beláthatatlan következményei lehetnek.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: kultúra kultúrpolitika Orbán Viktor Fekete György

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr425083606

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország és a kultúra 2013.02.19. 11:00:02

Az még megbocsátható, hogy Orbán nem érti a kultúra működését, azonban arra, hogy olyanokra bízza, akik láthatóan megrekedtek az előző rendszerben, már nincsen mentség.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.