Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Tarlós pártján

2013.02.04. 11:14 | Írta: Földi Bence

munkaterulet_blaha_aluljaro.jpg

2012 vége óta lehetett tudni, hogy a hajléktalanok visszakerülnek a budapesti utcákra és aluljárókba. A folyamat fokozatos felháborodást váltott ki a járókelőkből, a főpolgármester szemrehányást tett az Alkotmánybíróságnak és az ombudsmannak, ám a kialakult vitának mélyebb gyökerei is vannak.

Tavaly novemberben

Szabó Máté ombudsman kezdeményezésére alaptörvény-ellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság azt a fővárosi törvényt, amely megtiltotta az életvitelszerűen közterületen való tartózkodást Budapesten. A kormány ezt követően jelentette be, hogy 2013-ban nemzeti konzultációt tartanak majd a hajléktalanság kérdéskörében. A hajléktalanok ismét a budapesti mindennapok részévé váltak, beléjük botlott az ember minden aluljáróban, ahol egyre orrfacsaróbb lett a bűz, egyre rosszabb a levegő.

Nem csoda, ha Tarlós István, Budapest főpolgármestere is így értékelte az év elején a Szabó-AB-döntés nyomán kialakult helyzetet: „Gyakorlatilag ha valaki most lemegy a Ferenciek terére, konstatálhatja, hogy kétéves munkánkat tették tönkre”. A politikus egyébként „megüzente” az adatvédelmi biztosnak a sajtón keresztül, hogy „nézze meg saját szemével, hogy ahhoz képest, ami két napja volt, most mi van”. A Jobbik is elítélte az AB-határozatot, mondván a döntés „eredménye rendezetlenséget és káoszt teremt a többségi társadalom kárára”.

Szabó Máté reagált a tarlósi megkeresésre: elismerte, hogy többen laknak az utcán és „ez zavarhatja a közlekedőket, az ott működő szolgáltatásokat. Valóban ütközik a hajlék nélküliek nagyszámú és rendszeres köztéri jelenléte az aluljárók és metróállomások forgalmi és civilizációs elvárásaival”. Az adatvédelmi biztos szerint az erről szóló társadalmi, szakmai és civil párbeszéd – amelyben ő is érdekelt – „nem az aluljáróban, a főpolgármester és az ombudsman közszereplésével indulhat meg”.

Abban egyetértenek a hajléktalan-kérdés vitájában résztvevő felek,

hogy az összetett szociális-egészségügyi probléma, amelynek alanyai sem alkotnak homogén csoportot. A Jobbik, illetve Horváth Csaba, egykori főpolgármester-helyettes egyetért abban, hogy a hajléktalanok között alapvetően két csoportot érdemes megkülönböztetni, nagyjából az elkülönítésük is azonos. A Jobbik szerint az egyik csoport afféle átmeneti hajléktalanoké, akik „a szociális és gazdasági kormányzás következtében nehéz helyzetbe kerültek”, de betartják az alapvető normákat és lehet rajtuk segíteni. A másik csoportba viszont az „utcalakók” tartoznak, akik erre az életformára szocializálódtak. Horváth Csaba is hasonló véleményen van: különbséget kell tenni a „szociális ellehetetlenülés” és a „normákat elutasító hajléktalanság között”.

Abban – Tarlóson kívül – mindenki egyetért, hogy az fővárosi vezetés megoldása nem megfelelő. Szabó Máté szerint a korábbi helyzet alapjogi szempontból visszás volt, az uniós hajléktalanügyi civil koordinációs szerv, a FEANTSA is szóvá tette, ráadásul a „kiűzetés” máshová „tolja arrébb” a problémákat. A Jobbik szerint nem a kriminalizálás a megoldás, amely valóban alaptörvény-ellenes, míg Horváth Csaba azt kifogásolja, hogy a hajléktalanokat az „embertelen” városon kívülre telepítéssel éppen a már kialakult kötődéseiktől, „spontán ellátórendszerüktől” fosztja meg a főváros.

Természetesen megoldási lehetőségeket is felvetnek,

ám egyik sem túl konkrét. Az ombudsman „érdekelt a sokszereplős és folyamatos szakmai egyeztetésekben”, és rámutat, hogy Nyugaton is a párbeszéd révén tudják kezelni a problémát. A Jobbik a korábban „utcalakóknak” titulált csoport tagjai számára alacsonyabb szintű szállásokat hozna létre (pl. elhagyott MÁV-épületekben, laktanyákban, ahol lenne esélyük a gyógyulásra. Ide nem szabad akaratból kerülnének be, viszont szakszerű segítségnyújtásban részesülnének. Horváth Csaba a „svéd modellt” preferálná: „higiéniai követelményeket támasztanak a hajléktalanokkal szemben” és ehhez megfelelő körülményeket, valamint erős szociális hálót biztosítanak számukra, cserébe tilos a közterületek kisajátítása.

Tarlós István szerint (aki egyébként vette a fáradságot és a Népszava hasábjain [!] válaszolt Horváth Csabának) „ha úgy tetszik, épp ezt követjük két éve”. Folyamatosan együttműködnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal és a Menhely Alapítvánnyal, konzorciumot is létrehoztak. „A férőhelyek számát tekintve az elmúlt két esztendőben nagyobb mértékű kapacitás bővítés (sic!) és minőség fejlesztés (sic!) történt az ellátásban, mint a megelőző nyolc évben” – írta Tarlós, hozzátéve, hogy a Horváth által kifogásolt közmunkaprogramban több száz hajléktalant foglalkoztatnak. Ezért cserében várják el – a svéd modellhez hasonlóan –, hogy „a város funkcionális pontjait ne életvitelszerű lakásként használják”.

Ám a hajléktalankérdésről szóló vita oka meglehetősen prózai:

az egyenlőség liberális felfogásával szemben áll a tarlósi. Azaz egyenlősítünk azzal, hogy a rosszabb lehetőségűeket sokkal inkább segítjük, vagy egyenlő segítséget nyújtunk mindenkinek. Erre a Jobbik is rámutatott az egyik, már idézett közleményében: az alkotmánybírák döntésükkel „a jog evolúciós fejlődésének feltörekvő oldalágát, a liberális vonalat erősítették”.

A kérdés a hajléktalanság kapcsán nem az, hogy szolidárisak vagyunk-e, mert ugyan egyre csökkenőben, de a társadalom nagy részében még mindig megvan ez az alapvetően baloldalinak tartott érték. Az a kérdés, hogy kiknek az érdekeit védjük inkább egy demokratikus köztársaságban. A kétféle hajléktalancsoport tagjai közül (akik természetesen mind más-más élettörténettel rendelkeznek) csak az egyik „szolgál rá” szolidaritásunkra, míg az „utcalakók” nem igazán, főleg, hogy nem is fogadják el a segítséget, pedig úgy tűnik, hogy férőhely lenne

Herizonford kolléga az egyik posztjában mesél egy beszélgetéséről, amelyből kiderült, hogy „bizonyos felmérések szerint Budapesten van annyi hely a hajléktalanszállókon, ahány hajléktalan a városban, de az igazi hajléktalanokat általában kitúrják a Budapestre érkező idénymunkások, akiknek – mivel már nem nagyon vannak munkásszállók – nincs máshová menniük, és a hajléktalanszállókon is szívesebben szállásolnak el olyanokat, akik relatíve tiszták és másnap dolgoznak”. Erre a gyakorlatra egyébként nagyon ritkán mutatnak rá, bár a minap Szabó Máté a váci hajléktalanszállóval kapcsolatban megtette. Egyébként is furcsa, hogy ezek a normákat elutasító hajléktalanok jogok biztosítását várják, míg kötelességeket nemigen vállalnak (közteherviseléssel maximum akkor találkoznak, amikor vásárolnak valamit, és ÁFÁ-val „adóznak”).

Velük, az „utcalakókkal” szemben áll a nagy többség,

akiknek a jogait szintén figyelembe kellene venni. Ahogy Tarlós is írja: „annak a milliós tömegnek is vannak ugyanis igényei és állampolgári alapjogai, akik nem bűzben, koszban, emberi ürülékben szeretnének eljutni például a metrómegállóig”. Az AB-határozat pedig éppen velük szemben lép fel, ráadásul az „szembe megy a magyar társadalom évezredes elvárásaival, szokásaival és törekvéseivel” – írja a Jobbik az egyik, már idézett közleményében.

Álláspontom szerint ebben az esetben a város tömegközlekedését használó lakosság érdekeit – és egészséges élethez, valamint tiszta környezethez való jogát – kellene előnyben részesíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy Tarlós módszerei nem a leghumánusabbak (gondoljunk a kordonokra, vagy a vizesvödrökre – amelyek egyesekből maró gúnyt, másokból rendbontást [avagy kordonbontást] váltanak ki), de mint írtam, kissé visszatetsző, hogy az „utcalakók” úgy várnak érdekvédelmet, hogy cserébe semmit sem nyújtanak. Tudatában annak, hogy én is kerülhetek a hajléktalanokéhoz hasonló helyzetbe, a többség igényeinek előnyben részesítését, így Tarlós – olykor bicskanyitogató – módszereit támogatom.

34 komment · 5 trackback

Címkék: hajléktalan alkotmánybíróság ombudsman liberális kordon főpolgármester Jobbik Tarlós István Budapest Szabó Máté Horváth Csaba

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr85057684

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kordon-gondok 2013.02.07. 14:47:47

Ismét akcióba léptek az emberi jogokat mindenek fölé helyező önérzetes civilek és kisvártatva ("nagy meglepetésre") csatlakozott hozzájuk a DK. Most Tarlós került a célkeresztbe és az általa kihelyezett kordonok, amivel az aluljáróban lakó hajléktalano...

Trackback: Levizelte az oszlopot, agyonütötte az áram 2013.02.04. 20:27:20

Csináltassunk mindent negyedáron, közmunkában, a pénzt meg lopjuk haza! Legyünk igénytelen leszarom-barmok, attól borul majd virágba az ország! Kit érdekel, hogy azok a virágok a saját sírunkon díszelegnek majd? A főváros közepén történt, hogy egy ku...

Trackback: Kinek kell itt megdögleni? 2013.02.04. 20:25:42

Hárommillió-háromszázezer magyar van útjában a kormánynak, akiktől bármi áron szabadulna. El nem tüntetheti őket fizikailag, kezdeni velük semmit nem tud, ezért csatateret, sőt katasztrófát vizionáltat, ahol ezeknek az embereknek el kellene pusztulniuk...

Trackback: Tarlós pártján 2013.02.04. 12:26:02

A város tömegközlekedését használó lakosság érdekeit kellene előnyben részesíteni.

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.04. 11:39:09

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sronti 2013.02.04. 15:44:44

Ritkán olvasok erről az oldalról (Tarlós pártjáról) olyan posztot, ahol a szerző ennyi mindent összeolvasott, ami tök jó, de sajnos egy csomó mindenre nincs rálátása. Például a többség számára legfeltűnőbb hajléktalanok nagy része pszichiátriai beteg, valamilyen szerfüggő és/vagy krónikus beteg, akiknek egészségügyi intézményeknél lenne a helye, mielőtt bármi más történne, de az ilyen helyekről kirakják őket, mert nincs kapacitás rájuk. Ezeknek az embereknek nem hajléktalanspecifikus problémáik vannak, hanem olyanok, amiket más esetben, ahol van család, intézményes úton, vagy családilag kezelnek, ahol pedig ezek nincsenek, az intézményrendszer kilöki őket magából, így az utcára kerülnek.
A hajléktalanszállókkal az a gond, hogy ilyen esetek kezelésére képtelen, nem is ez a célja.
Vannak a másik csoportba tartozók, akik minden különösebb probléma nélkül képesek lennének önfenntartó életre, viszont a legtöbb, amit a rendszer kínál nekik, az a szálló, ahol nem lehet normális életre alkalmas körülményeket teremteni, nekik az út a szociális bérlakás-hálózat kialakítása lenne, mert minden egyébbel csak konzerváljuk a problémát, ráadásul roppant drágán, illetve egyre nagyobb valószínűséggel az ehhez a csoporthoz tartozókat az első csoport felé toljuk.
Nagyon hiányzik a hajléktalanság megelőzése is, ezen a téren gyakorlatilag nem történik semmi Magyarországon, és szerintem nem igazán olvastam még olyan véleménycikket, ami ezt felemlegette volna.
A Tarlós-Kocsis megoldás nem vezet sehová, a hajléktalanok nem fognak eltűnni, akármekkora bírsággal fenyegetik őket, vagy akármit kordonoznak össze.
Javaslom a Város Mindenkié oldalának böngészését, mert szerintem hozzátehet a hajléktalanokról szóló kép változásához.

Dzsentrisvihák 2013.02.04. 17:09:51

@mesÜge:

Gyakori téveszme, ill. demagóg liberális propaganda. Valójában:

- Szocialista felfogás: "Mindenkinek egyformán."
- Liberális felfogás: "Mindenkinek rászorultság szerint."
- Konzervatív felfogás: "Mindenkinek érdemei szerint."
- Helyes felfogás: Ezek kombinációja.

És ne tessék kiakadni, ezt nem én, a gyöpös agyú konzervatívok, vagy a gaz nácifasisztanyilasantiszemiták találtuk ki; tessék elolvasni bármelyik közgazdaságtan tankönyvet, benne lesz. (Persze tudom, könnyebb sablonokban gondolkodni, ill. a másik oldalt szűklátókörűséggel/szociális érzéketlenséggel vádolni, csak gáz.)

A bejegyzésről annyit, hogy a probléma valóban elég összetett, üdítő látni, hogy a szerző ezt felismerve nem kötelezi el magát a kizárólagos tutujgatás mellett.
Ahogy sronti is írta, itt elég széles körben szerepet játszik a mentális problémák kérdésköre is, hiszen a pszichiátriák leépítésével a betegek többnyire az utcákon kötöttek ki. Ennek kezelésére valóban szakértői ellátást kellene biztosítani, s az én magánvéleményem szerint a hasonló kezelésre szorulókat nem szabadna gyógyulás előtt visszaengedni a társadalomba, hiszen erőteljesen ön-, és közveszélyesek.
Ahogy pedig herizonford cikkénél is írtam, a legfontosabb, hogy a hajléktalanoknak valamiféle értékmegőrzési, ergo spórolási lehetőséget biztosítson az állam. Már csak ezzel egy csomó ember ki tudna mászni a gödörből.
A főpolgármester hozzáállása pedig, szerintem kifejezetten konstruktív. Mindenesetre konstruktívabb, mint az állítólag nagyon szociális, nagyon emberközpontú, hiperérzékeny balosoké, akik kézzel-lábbal kalimpálnak azért, hogy valakinek joga legyen megdögölni az utcán, mintsem, hogy inkább visszasegítsék onnan a társadalomba... Látszik, hogy kb. annyi kapcsolatuk van a mindennapi valósággal, mint tyúknak az elméleti asztrofizikával.

Tóth Csaba Tibor 2013.02.04. 17:27:02

@Dzsentrisvihák: te koncepciód (amely szerint konzervatív szociális program = meritokrácia) és az, hogy a helyes vegítékben ez így jön át szerintem tévedés. az érdem sokkal relatívabb fogalom mint a rászorultság.

Földi Bence 2013.02.04. 17:55:40

@sronti: @Dzsentrisvihák: A Népszaván folytatott Horváth-Tarlós vita kitér mind a mentális betegek, mind a szociális bérlakások problémájára. Tiszta képünk pedig szerintem sosem lesz, nyilvántartást pedig csak nem kéne vezetni a hajléktalanokról (legyen az az első, vagy második csoportba tartozó), főleg nem az elmeállapotának felmérését követően.
@mesÜge: agyaltam, hogy betegyem-e, végül nem így döntöttem :)

különvélemény 2013.02.04. 20:49:10

Egész jó poszt, bár megoldás itt sincs, mint sehol a világon, kivétel egy két gazdag ország, ahol szállást tudnak biztosítani nekik.
Ugyanis az az egyetlen megoldás.
Különálló, zárható szállás, amit valakinek vagy fel kell építeni, vagy kiadni és karbantartani, valamint megszűrni / kirakni a nem oda valókat (idénymunkás, agresszív, masszív alkesz, stb.).

dibbler 2013.02.04. 21:03:57

Arra nincs politikai felhatalmazása a választóitól egyetlen politikusnak sem, hogy jelentősen több pénzt költsön a "hajléktalankérdés" megoldására.

takács bálint (törölt) 2013.02.04. 21:15:47

@sronti:
egész egyszerűen csak rendszeres segélyezés kellene. a magyar szociális ellátórendszerben a segély nagyjából heti 6 ezer forint. ami nem túl sok. de ennyi az egy főre jutó magyar gdp tizede. a tapasztalat azt mutatja, hogy nagyjából ennyit lehet humán alapellátásra elkölteni.

ha minden hajléktalan megkapná ezt a minimális összeget, akkor abból már képes lenne bérelni magának egy ágyhelyet egy erre szakosodott non-profit szállókon. és ebben az esetben ez maga az ellátás kvázi piaci alapon működne. vagyis a szállók igény szerint nyílnának meg, bővülnének, vagy időlegesen bezárnának. attól függően, hogy előzetesen hány bejelentkezés van.

innen ki lehetne rakni azokat, akiket kényszergyógykezelésre kell utalni. ebben az esetben az egészségügyi intézmény kapja meg a segély összegét. és ha valakit büntetés-végrehajtási intézetbe kell zárni, akkor értelemszerűen a fogdába kerül a pénz.

a tisztességes hajléktalan eldöntheti, hogy ebből a pénzből lébecol. semmi hasznot nem termel. de nem is árt senkinek. vagy esetleg valamilyen munkát vállal. ezt maga a szálló is biztosíthatja. hiszen működik konyha, varroda, mosoda, nyomda, műhely. ebben az esetben akár megtakarításuk is lehet. nem a túlélésért kell dolgozniuk, hanem a - maguk szintjén - a tisztes megélhetéséért.

úgy működhet a kommuna, hogy az egy főre jutó gdp tizedét minden lakója megkapja. de maga a szálló egy cent támogatást sem kap. hanem csak önkéntes adományokat gyűjthet.

maga a rendszer nem lenne túl drága. a cca. 30 ezer hajléktalan segélyezése 10 milliárd forintba kerülne. ennek a pénznek amúgy a többszörösét osztják el a különféle civil szervezetek, alapítványok, egyházak között. akik nem oldják meg a problémát. mert kapnak egy bizonyos összeget. ha ebből rendes szállót csinálnak, akkor az hamar megtelik. az a baj. ha a pénzt részben vagy egészben ellopja, akkor meg az. és akkor ez persze, hogy sehogy se jó.

magyar ember teli szájjal 2013.02.04. 21:18:33

@mesÜge: Demagógia. A mi magyar balosaink első feladata az lenne, hogy a "magas ember" elé kerüljön egy pár doboz, de legalább a kerítés magasabb legyen azon az oldalon.
Másrészt, ami a "kicsi embert" illeti, bár a hazai baloldalon nem szokás ezt tudomásul venni, de nőni is kell, nem csak éljenezni.

takács bálint (törölt) 2013.02.04. 21:19:02

@különvélemény:
azt ne felejtsd el, hogy az úgynevezett kádár-rendszer (számtalan hibájával és hazugságával) képes volt a problémát megoldani.

különvélemény 2013.02.04. 21:32:34

@takács bálint:
Ok, de ők úgy oldották meg, hogy elvitt a fekete autó, ha rossz voltál, valamint ágytálat fröccsöntöttél feleslegesen (by Hofi).

A piacgazdaság nem ilyen, egyszerűen nem kell annyi dolgozó, mint amennyien dolgozni szeretnének.
De hogy ellentmondjak magamnak: vannak amcsi gyárak, ahol még ma is kézzel szerelnek össze autó alkatrészeket, holott sokkal olcsóbb robotizálni.
De "politikailag" nem megengedhető a robotizálás, ezért inkább bevándorlókat alkalmaznak olcsón, ami persze nem segít a dolgon.

Beri Svarc 2013.02.04. 22:56:14

Ez az írás csak egy dologra volt jó: egy jó párszor le tudta írni a szerző, hogy hülyelibsik, libsihülyék. S némi butuska kocsmafilozófiai okoskodást tudott mellébiggyeszteni.
A valóság ezzel szemben az, hogy az utcákon járnak liberálisabb beállítottságú honfitársak is. S őket is zavarja a húgyszag. Csak ezek a megátalkodottak úgy gondolják, hogy célravezető dolog jogállamban élni, és egy jogállamban a húgyban fetrengőnek is vannak bizonyos jogai. Ergo olyan megoldást kell találni a problémára, ami nem sérti ezeket a jogokat.
Ez persze nem könnyű. Nagyon nem. Merthogy éppen itt hangzott el, hogy "volna elég férőhely az utcalakók elszállásolására". Elvileg. Meg papíron. Merthogy azokon a helyeken idénymunkások pecóznak.
Még egy tévhitet szeretnék eloszlatni: a liberalizmus nem azt jelenti, hogy mindent szabad, hogy nincsenek szabályok (az egy másik izmus). Épp ellenkezőleg: a szabályokra szükség van, csak az a cél, hogy minél kevesebb és minél humánusabb szabály legyen, hogy ne legyenek önkényes, fölöslegesen korlátozó szabályok és alkalmazások. Ezeket a szabályokat viszont kőkeményen be kell tarta(t)ni. Az is igaz, hogy a liberalizmus ezen oldalát sajnos kevésbé domborították ki kis hazánkban. Pedig ez igenis hozzátartozik a liberalizmushoz.
A konkrét probléma megoldására nem tudnék egy mondatos, jó megoldást mondani, de úgy gondolom, hogy lehet olyan szabályozást kitalálni, ami eséllyel lép föl az undorkeltő utcai életvitellel szemben. Az említett svéd higiéniai megközelítés valami ilyesmi. A Tarlós-féle izomból megoldom meg nem igazán. Pedig a Tarlós kérlelhetetlenségére és határozottságára nagy szükség lenne a valódi megoldásnál, csak az kellene, hogy a koncepció kidolgozásába bevonja a szociális munkásokat is (persze nem csak őket; de nélkülük biztosak lehetünk a kudarcban). Meg az is biztos, hogy azonnali, egyszerű, de mégis tartós megoldás nincs. Aprómunka van.

vuvuvu2 2013.02.04. 23:25:39

tarlósék állítólag már tudják mi az amivel kihúzzák a szőnyeget az ombudsman érvei alól. remélem az ötletek közt szerepel a közegészségügyi kockázat is (tbc, rühesség és egyéb opcionális betegségek melyek a mosdatlan és vizeletben/ürülékben fetrengő hajléktalanoktól beszerezhetők).

poszt jó, tarlósék törekvése jó, egyet hiányolok mindkettőből: a bkv-hajléktalan témát. remélem ha az utcai helyzet megoldódik, a következő az lesz, hogy napirendre kerül a bkv-járművek rendbetétele, és a koszos és büdös "utasok" leszállítása. (fizetős szolgáltatásnál különösen elvárható! meddig vár a bkv? amíg az első utas bepereli őket mert rühes lett attól hogy megfogott egy kapaszkodót? - konkrét esetről tudok, nem véletlenül kérdezem.)

komplikato 2013.02.04. 23:35:40

@vuvuvu2: OFF

Csak a TBC miatt írom, olvastam nemrég megszűnt a kötelező tüdőszűrés, indok szerint mert nincs rá ok, valójában mert nincs (nem adnak) rá pénzt.
Mástól is olvastam pont hajléktalan ügyben a TBC-t.
A valós helyzet az, hogy több éve egyre gyorsabban terjed a a TBC új gyógyszer (antibiotikum) rezisztens változata és már 2 éve is több helyen megemlítették ebből még baj lehet, mert már nem csak a csórókat és hajléktalanokat érinti. Persze a fentiek egy csomó más "rég letűnt" betegségre is igazak. De a TBC-t kiszűrte volna a tüdőszűrés, most már az se. /OFF

komplikato 2013.02.04. 23:37:53

@vuvuvu2: A BKV probléma egy értelmes megoldása az évtizede halogatott elektronikus jegyrendszer meg valami értelmes vagy szigorú ellenőrzés lenne, de ez nem csak a hajléktalanokra hatna ki, hanem az utasok azon harmadára akik anyagi helyzetüktől függetlenül nem fizetnek érte. Meg lehet a BKV amúgy is roppan omlatag anyagi helyzetének is jót tenne.

komplikato 2013.02.04. 23:43:05

@takács bálint: "ha minden hajléktalan megkapná ezt a minimális összeget, akkor abból már képes lenne bérelni magának egy ágyhelyet egy erre szakosodott non-profit szállókon."

Sajnos volt alkalmam beszélgetni ilyesmiről pár emberrel már. Elmúlt időben nem csak a bérek estek béka feneke alá a nagy csóróságban, de az ilyen bérelhető helyek ára a csillagos égben van. Amennyiért régen garzont kaptál volna, most annyiért kapsz egy koszos munkásszállós helyet, ahol ugyan úgy szétlopják embert mint akár egy hajléktalan szállón és az se biztos kevésbé koszos. De pl. Budapesten és környékén még olyan helyekért is elkérnek ennyit, amibe te mondjuk a kutyád nem tartanád vagy haszonállatot annyira legalja ...

" a tisztességes hajléktalan eldöntheti, hogy ebből a pénzből lébecol. semmi hasznot nem termel. de nem is árt senkinek. vagy esetleg valamilyen munkát vállal."

Állítólag a negyedük amúgy is dolgozik, ők azok akik már a túlárazott munkásszállót sem bírják fizetni. Az meg mióta szándék kérdése itthon, hogy van munkád???

tábormegsemmisítő 2013.02.05. 00:15:44

"a sokszereplős és folyamatos szakmai egyeztetésekben"

Duma, duma, duma
A végeredmény sajnos ugyanaz, mint a szegény országokban lenni szokott: sokan megélnek mások nyomorából

neoteny · http://word.blog.hu 2013.02.05. 06:14:28

@tábormegsemmisítő:

"mint a szegény országokban lenni szokott"

Nem hiszem hogy ez csak a szegény országokra lenne jellemző: a "segítői ipar" ("care industry") mindenütt nagy biznisz, a nagyobb gazdaságokban legalább arányosan nagyobb.

BA2017 2013.02.05. 06:18:09

@takács bálint: A kádár rendszer mintájára ma is meg lehetne oldani, elég a sajtót figyelmeztetni, hogy ha írnak a problémáról, mennek recskre, és a hajléktalanokat meg ki kell űzni a városból rendőrileg. Ez a kádár rendszer megoldása.

midnight coder 2013.02.05. 07:07:59

Alapvetően erre két megoldás kombinációja lenne jó:

1. Felépíteni Budapest 3-4 pontján olyan kapszulahotelhez hasonló dolgokat, ahol egy-egy ember úgy 4 négyzetméternyi lakást tud magának bérelni vagy 100 forintért naponta. Ezek zárhatóak lennének, egy-egy "lakótelep" közepén állandó rendőrőrs, egészségügyi ellátás, szociális segélyszervezetek illetve önkormányzatok kaja/ételosztó helyei. A cél, hogy lehessen olcsón aludni, tisztálkodni úgy hogy a polgár ingóságai közben biztonságban vannak - azaz az a polgár aki lecsúszott így vissza tud kapaszkodni a normális életbe, egy ilyen helyről már el lehet járni dolgozni.

2. A maradéknak pedig felállítani az Alföld közepén egy tábort, szintén ingyenkajával, "fűtött utcával", és ami a lényeg: korlátlan ingyen alkohollal amit csak a tábor területén lehet elfogyasztani, itt a polgár ha ez a vágya szépen békésen halálra ihatja magát. És még hálás is lesz érte.

Így nem kellene senkit kényszeríteni semmire, mindkét csapat megtalálná a neki való helyet. És 2-3 kilométer autópálya árából ki is lehetne hozni az egészet.

rug82 2013.02.05. 07:29:51

Mindenki, aki védi az alkesz, büdös, maga alá szaró/hugyozó csövit, vigyen haza párat és fektesse a gyerekei mellé!!!

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2013.02.05. 08:46:00

Rengeteg Önkormányzati ingatlan található Budapesti agglomerációban.
Itt számos ingatlant lehetne átalakítani, hajléktalan szállássá, illetve rehabilitációs központtá. Ameddig ezek az emberek nem érzik át a felelősséget a saját életük irányában, addig nincs miről beszélnünk. Ki kellene alakítani nekik egy központot, aminek a segítségével új életet kezdhetnének.

Pusztán hogy a többségi társadalom eteti, szállásolja ezeket az embereket, abból még nem lesz orvosolva a probléma.

A hajléktalanoknak adjunk munkalehetőséget, hogy ismét hasznos tagjai legyenek a társadalomnak! Aki pedig mentális problémával, függőséggel hozható össze, azt kényszer gyógykezelni kellene.

Én már dolgoztam hajléktalan emberrel, munkát adtam neki. Nem csalódtam benne.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.05. 08:47:10

és megoldás ezek után se lesz, csak politikai sárdobálás. :S

vladimir964 2013.02.05. 09:31:34

Teljesen egyetértek Tarlós Istvánnal. Csak azt teszi, ami az állam legfőbb feladata lenne. A döntő többség érdekét nézve szabályozza az illetőségi területen élők életét.

komplikato 2013.02.05. 10:00:44

@tábormegsemmisítő: Gengszterváltás óta nem (sem) volt soha semmiben szakmai egyeztetés. Se elő- és környezettanulmány, se hatástanulmány. Ha véletlenül volt, akkor meg ignorálták. Tök mindegy EÜ, oktatás, szociális ügyek, bármi ... :(

Trompf · http://trompf.blog.hu 2013.02.05. 10:13:14

Remek összefoglalás.

Bár kicsit elszomorított hogy a normális emberi igényeket, szar és hugy mentes életkörülményeket, közlekedést Tarlós pártinak festetted le.

Nem Tarlós áll szemben ugyanis a baloldali csoportokkal, ne adj isten eszmékkel, hanem a városlakók jelentős többsége.
Akinek az erkélye alá hugyoznak, akiknek a gyerekeiktől és feleségeiktől, anyjuktól kéregetnek aluljárókban.

Szóval hajrá Tarlós, és ne fogadjuk el soha,, annak a kicsiny érdekközöségnek az agresszióját, mely ránkerőlteti, arcunkba tolja a hajléktalanokat, ahelyett hogy valódi megoldásokat preferálnának.

Yasashi Tanuki 2013.02.05. 11:11:18

Már jó ideje rendszeresen bukkannak fel hírek hajléktalanokról, akiket egy bizonyos körbe tartozó nagycsaládok felkarolnak, a nekik járó pénzt elveszik és cserébe etetik és valami emberhez nem méltó szállást és munkát adnak nekik.
Ha a megnevezhetetlen identitású családok hasznosítani tudják a lecsúszott emberek munkaerejét , akkor ezt miért nem lehet humánusabb körülmények között állami irányítással akár kisebb befektetéssel megtenni? Ha kell alkalmazhatnak egykori csicskatartókat szakértőként, ők már tudják a toborzás "pszichológiáját" és a szóba jöhető értékteremtő munkára is lehet ötletük.

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.05. 12:04:43

Végezetül a következő kérdésekre szeretne választ kapni Matolcsy Györgytől (volt MSZMP, most fidesz) Ungváry Krisztián:

1. Elismeri-e azt, hogy a magyar állam 1944 előtt is több intézkedéssel súlyos anyagi és egyéb kárt okozott polgárai egy részének (azaz egyáltalán nem védte meg őket)?

2. Elismeri-e azt, hogy vezető magyar értelmiségiek, köztük Matolcsy Mátyás (apuka?)gazdasági szempontból a holokauszt szellemi megalapozójának is tekinthetőek?

3. Szerencsésnek tartja, hogy politikusként úgy emlékezik történelmi tragédiákról, hogy abból minden olyan szál kimarad, amely saját rokonságának felelősségét is érintheti?

4. Megmondaná, milyen állításaim hazugok?

takács bálint (törölt) 2013.02.05. 12:35:34

@komplikato:
havi 25 ezerből nem lehet garzont bérelni. de az üdvhadseregnél egy ágyat mégis csak lehetne, vagy akármilyen non-profit szervezetnél.

ha a hajléktalan mellette valamit dolgozik a konyhán, a varrodán, a mosodában, a nyomdában, vagy a műhelyben, akkor megtakarítása is lehet. persze csak úgy ha mellette segélyezzük.

vagyis a kincstárnak nem a civil szervezetet kell támogatni, hanem magukat a hajléktalanokat. illetve a rászoruló közösség tagjait. a hajléktalanok többségének ügyében semmi mást nem kellene tenni csak és kizárólag segélyezni.

a mentális zavarral küszködőknek nyilván a társadalombiztosításnak kell foglalkoznia. a bűnözőkkel pedig a rendőrségnek. de ők a hajléktalanok között egy kisebbség eredendően. a többségük nem akar az alvilágba beépülni, se meghülyülni.

a hajléktalan, vagy szegény sorból felemelkedéssel kapcsolatban az alapprobléma szerintem az, hogy valaki legálisan vállal munkát, akkor elveszíti a segélyre való jogosultságot. egy alacsonyan képzett, szellemileg vagy fizikailag leépült embereket azonban tömegesen nem tart el a piac. a cigánysággal is ez a probléma. nem megy el dolgozni, mert akkor elveszíti a segélyt. őket közmunkára kötelezik. de a kincstárnak ezeket a munkahelyeket is támogatnia kell.

ezeknek a rétegeknek a megoldás az lenne ha létezne a segéllyel megegyező összegű adójóváírás. nem kellene semmilyen munkahely teremtő pályázati forrás. mert az amúgy is torzítja a piacot. hanem csak az, hogy a fizikai munkás induló bér ne 0 legyen, hanem egyezzen meg a rendszeres szociális segély összegével. az uniós forrásokat is annak arányában kellene elosztani, hogy egy cég hány embert foglalkoztat.

majd ezek után kellene azt mondani, hogy oké. de akkor végső soron a szellemi foglalkozásúaknak sem kellene hátrányba kerülniük. vagyis a segéllyel megegyező adójóváírást nekik is meg kellene kapniuk. és a diákokat is nagyjából ekkora összeggel kellene támogatni. és mindezt már nemzetközösségi kereteken belül.

ami azt jelenti, hogy összeurópai újraosztás kellene. persze lehet mondani, hogy ez így egy átverés. mert folyamatosan egy tized egyenlő elosztásáról van szó. de annak a forrását is meg kellene nevezni.

de annak egy jelentős része össze jöhetne pénz és az áruforgalmi adókból. ha megtermelsz valamit, akkor csak hozzáadott érték után kell adót fizetni. ez azonban brutálisan kedvez a kereskedelemnek. illetve annak, aki az ellátási lánc végén van. azért, mert ők képesek lefölözni a hasznot. főleg akkor ha tőkeerősek. na most ha a hozzáadott érték adója mellett lenne valódi 1% forgalmi adó, amit minden közvetítőnek ki kell fizetni, akkor ezzel implicit módon az őstermelőket támogatjuk. másrészt a kincstárnak van bevétele. és ugyanígy minimálisan lehetne adóztatni a pénzt, mint árut. általában az áru, jövedelem és vagyonforgalmat.

ami azt jelenti, hogy vége van a szabad (ingyen) kereskedelemnek, és a szabad (ingyen) tőkepiacnak. viszont van egy rakás pénzünk. amit ha összeurópai keretek között újraosztanánk, akkor a nyugat olcsó munkahelyekhez juthat. a keleti blokk pedig esélyt a felzárkózáshoz.

persze ez eredendően egy szélsőbalos ideológia. hiszen gyakorlatilag azt mondom, hogy 10% kommunizmus (egyenlő újraosztás) kell nemzetközi keretek között. és ebből lehet a közös jólét, a nemzetközösség, commonwealth. és ezek után már nem kell welfare state.

vagyis a közéletben nem lehet szociális demagógiával operálni. azért, mert a gdp forgalmi adókból származó tizedét egyenlő módon újraosztjuk. persze a másik oldalról ez egy szélsőjobbos ideológia. azért, mert ez támadja a spekulációt, és ebből az összegből támogatja a rátermetteket. pontosan annyival, amennyit egyébként kapnak a rászorulók.

vagyis humán alapellátást kellene kialakítani. szinte minden problémára ez az alapválasz: 10% kommunizmus. aztán az egy másik kérdés, hogy ez balos, vagy jobbos (hazafias). szerintem ma a politikában ez az alapmintázat, amit követni kellene. azért mert ez szinte az összes problémát oldja. bár az igaz, hogy semmit sem old meg végérvényesen. de azt valószínűleg nem is lehet. a 100% kommunizmus (egyenlő újraosztás) utópia. korlátozott formában azonban alighanem a civilizáció alapja.

takács bálint (törölt) 2013.02.05. 12:42:46

@Bullshit generátor:
a kádár rendszerben tömeges hajléktalanság nem létezett. leginkább "csövesek" voltak. nekem voltak csöves haverjaim, egyszer egy csöves barátnőm is.

de ők többségükben szabad akaratukból költöztek ki az utcára. le akartak lépni a szüleiktől. akkoriban nem volt ennyi fesztivál, ahol kiélhették az emberek az ilyen típusú igényeiket. a rendszer kulturális korifeusai (aczél, vagy pozsgay) és az egész mszmp valamint a kisz úgy képzelték, hogy akkor a fiatalok teljes egészében dekadenssé válnak, stb. ez nyilván hülyeség volt. de ezzel együtt tömegesen nem léteztek utcalakók. ismeretlen volt az mértékű hajléktalanság, ami ma jelen van.

Dzsentrisvihák 2013.02.06. 09:12:28

@mesÜge:

Persze, hogy relatívabb, de attól még mérhető (akár kvalitatív és kvantitatív módon is). A konzervatív felfogású szociális támogatás a társadalmi mobilitás csatornáinak megnyitásán alapszik, olyan körülményeket teremt, hogy bárki bekerülhessen egy felsőbb osztályba, ha eleget dolgozik érte szellemileg, vagy fizikailag. Innentől már csak a delikvensen múlik, hogy ezt eléri-e, vagy sem, ergo, ha erőfeszítései alapján érdemes rá, akkor az állami intézményrendszer (ált. oktatás) segítségével előnyösebb helyzetbe kerül. (Mint mondottam vala, nem én találtam ki, hanem a közgazdaságtan tudorai, ahogy azt is, hogy az optimális út a három felfogás kombinációja.)

Dzsentrisvihák 2013.02.06. 09:14:58

@Földi Bence:

Pedig megfontolandó lenne, hiszen a problémákat adatok nélkül lehetetlen kezelni.

Földi Bence 2013.02.06. 21:07:06

@Dzsentrisvihák: a listázásból ebben az országban csak a baj van...

Dzsentrisvihák 2013.02.07. 15:34:13

@Földi Bence:

<irónia>Ó, bocsánat, akkor kéretik törölni minden listát, a rossza adósokétól, a donoradatbázisokon át, az osztálynévsorokig mindent, de izibe!<irónia>
Azért ne legyünk már ennyire szemforgató módon valóságidegenek.
Egy társadalmi (vagy bármilyen) problémát sem lehet úgy megoldani, hogy a legfontosabb alaptényezőről (gyk.: kik is ennek a fő elszenvedői) halvány lila gőzünk sincs. Ennek hiányában minden intézkedés legfeljebb olyan hatásos lesz, mint Gyurcsók József "gyógymódjai". Az, hogy a lehető legpontosabban tudd, ki az érintett réteg, mind a probléma kezelésében, mind a jövőbeni prevencióban nélkülözhetetlen.
Az pedig kurvára unalmas már, hogy itt semilyen stratégiai "leltárat" nem lehet anélkül lebonyolítani, hogy valaki ne kezdene rögtön Lengyelországba robogó marhavagonokat vizionálni...
Newsflash: az állam azért van, hogy szervezze a társadalmat, ennek értelmében pedig, bizony kategorizálnia, rendszereznie kell, és nyilván kell tartania az állampolgárait. És sajnos vagyunk annyira differenciáltak, hogy nem csak a "pörgős, kúl arcok,akiket nagyon-nagyon szeretünk" kategóriája létezik, hanem akad "pszichés problémákkal küzdő hajléktalan", és még sok egyéb is a nap alatt. Az élet kegyetlen. Attól pedig nem lesz jobb, hogy az értelmetlen politikai korrektség oltárán feláldozzuk a relaitásérzékünket, a józan paraszti észről már nem is beszélve.