Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Szökik a fa!

2012.12.26. 10:52 | Írta: Herizonford

99starwarshansolo.JPG

Tényleg csak egy pillanatra mentem el, de a karácsonyfa már vette a kabátját, és sétált volna kifelé. És ez, hogy „egy pillanatra” most nem csak egy fordulat, hanem szó szerint csak egyetlen pillanatra szaladtam fel a tetőtérbe, hogy telefonon boldog karácsonyt kívánjak a nagymamámnak, de foglalt volt a vonal, így fordultam is vissza. A karácsonyfa meg már az ajtót nyitotta. Mondom: „Megálljon, fa!” Ő visszafordult.

Vagyis nem tudom, visszafordult-e, ugyanígy lehetséges, hogy eddig ment hátrafelé. Ugye ezt viszonylag nehéz megállapítani, hiszen a legtöbb karácsonyfának nincsen se háta se arca se semmije. Ezzel valamit kezdeni kell – futott át az agyamon, ezért felszólítottam a fát, hogy vegyen kalapot. Azt mondtam azért, mert hajadonfőtt nem mehet az utcára, de a javaslatom árnyékában lecsapni készülő leopárdként gubbasztó indíték az volt, hogy ha kalapot tesz fel, tudni fogom, hogy az a háta, amerre a kalap tolla áll. Oda is dobtam neki egy sötétzöld, kócsagtollas vadászcsákót.

„Ha ezt felveszem, kinevetnek az utcán” – hallottam a fa hangját. Talán ha nem egy karácsonyfával beszélek, az első gondolatom az lett volna, hogy mennyire önbizalom-hiányos, hisztis senki a beszélgetőpartnerem, de mivel egy karácsonyfával álltam szemben, inkább az foglalkoztatott, hogy egyáltalán hogyan képzi a hangokat, és hol van a szája. Mindegy, ez most nem lényeges, ezt majd később kikutatom.

„Azért csak tegye fel!” – válaszoltam, majd a szavaim után beállt csöndben bátorításképp hozzátettem: „Barátom.”

Mikor feltette a kalapot, kiderült, hogy arccal az ajtó felé akart kimenni – mint minden normális élőlény –, tehát amikor szóltam hozzá, felém fordult és azóta rám nézett. Fél siker.

„Kérem, kedves fa, foglaljon helyet és beszéljük meg a dolgot!” – ajánlottam.

Néhány másodpercig gyanakodva nézett rám. Persze az is lehet, hogy egyáltalán nem gyanakodott.  Hogyan is gyanakodhatna egy fa? Talán csak lassú a felfogása? Ostoba? Hiszen csak egy fa. Vajon le tud ülni erre a székre, amit mutatok neki? Basszus, gyantás lesz a kárpit! Ilyesmik jártak a fejemben, de aztán karácsonyfánk elhelyezkedett a széken (egyébként a kárpit tényleg gyantás lett) és ennyit mondott: „hallgatom.”

Kompromisszumkészségéért hálás arccal (talán túlságosan hálással?) lehuppantam a fáéval szemben lévő székre.

„Na, fa, idefigyeljen!” – vagy valami ilyesmit mondtam (gondoltam, karakánul kell kezdeni) – „Miért akart elmenni a házból?” Erre a fa elkezdett susogni meg süvölteni. Mondom: „Fa! Ne susogjon, ne süvöltsön! Magyarázza el rendesen!”

Ő erre elsüvöltötte ugyanazt, csak spanyolul. Én a magyar mellett elég jól értem az angolt és a franciát, ha pisztolyt fognak rám, talán az oroszt is. De a fa nem tudott sem angolul sem franciául. Oroszul valamennyire beszélt, de nem volt pisztolya, amit rám foghatott volna, így nem értettem azt sem. A telefonom viszont csörögni kezdett. Nyúltam volna, hogy felvegyem, de a fa megragadta a kezem. „Honnan tudjam, hogy nem a rendőrség az?” – kérdezte.

Namondom, basszus, mekkora egy barom maga, fa! Írja a telefonom, hogy „Mama”, hogy lenne a rendőrség? Mert hogy én „biztosan el akarom őt vitetni a rendőrséggel, amiért ki akart szökni a házból”. Vegyem fel kihangosítva! Hülye fa.

Felvettem kihangosítva.

„Szervusz kisunokám, láttam, hogy kerestél.”

„Igen, mama, csak boldog karácsonyt akartam kívánni.”

„Jaj köszönöm! Én is boldog karácsonyt kívánok nektek! Szeressétek egymást mindig!” Már fintorgott is a fa (hát azt hittem, leütöm).

„Aztán hogy vagy, mama? Minden rendben?”

„Persze persze, minden rendben. Megyek épp az éjféli misére.”

„De mama, még csak háromnegyed hét van.”

„Jaj, hát itt hétkor van az éjféli mise. A papnak még el kell mennie öt másik faluba megtartani ugyanezt.”

„Jól van, mama, csak vigyázzál magadra!”

„Vigyázok, vigyázok, csak ti is szeressétek egymást!”

„Szeretjük egymást, mama. Na szia.”

„Szia!”

„Most elégedett?” – kérdeztem a fát, miután letettem a telefont.

„Éjféli mise este hétkor! Milyen hely ez? Látja, ezért akarok elmenni!” – így ő.

Világossá tettem a fa számára, hogy én ugyan magasról leszarom, hogy el akar-e menni vagy nem, az én beleegyezésem nélkül biztosan nem mehet sehová, mivel az ágain lévő díszek az enyémek. Erre ő valami olyasmivel jött, hogy szívesen itt hagyná a díszeit, de ha levenné őket, nem lenne többé karácsonyfa, hanem csak egy sima ezüstfenyő.

„Akkor maradjon!” – indítványoztam, de ő csak azt ismételgette, hogy milyen hely az, ahol hétkor van az éjféli mise. Milyen hely, hát faszom. Ilyen. Ez van.

„Igyekszik a pap. Az éjféli mise mindenkinek fontos, a pap meg kevés” – zártam le a vitát és az ajtót is, méghozzá kulcsra. Végezetül a kelleténél talán egy kicsit flegmábban vetettem oda a fának: „ha ez az egész dolog lecseng, magának is lesz hely a kazánban.”

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: karácsony herizonford

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr274982001

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szökik a fa! 2012.12.26. 15:24:01

Tényleg csak egy pillanatra mentem el, de a karácsonyfa már vette a kabátját, és sétált volna kifelé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.