Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Jó szóval oktasd, játszani is engedd

2012.12.06. 13:35 | Írta: Foray Nándor

carl_rogers_szemelykozpontu_iskola.jpg

Mivel a globális munkanélküliséggel szemben tartós a tehetetlenség, a válságkezelés előbb-utóbb kénytelen lesz radikálisan lenyúlni az alapokig, az oktatásig. Egészen az alapfokú oktatásig. A lehetőségek hazájában történetesen 25 millió extra munkavállalásra volna szükség, amelyhez nem feltétlenül maga a munkahely hiányzik, helyenként a megfelelő munkaerő. Avagy alkalomadtán akad munkahely meg munkaerő is, csak nem passzolnak egymáshoz.

Az európai vállalatok harmada munkaerőhiányban senyved, míg az uniós fiataloknak csupán harmada dolgozik. A hazai cégek negyedének vannak gondjai posztjai betöltetésével, a munkaképes magyarok tizede munkanélküli. A legkeresettebbek a szakmunkások. A kőművesekét és a lakatosokét például úgy nevezik hiányszakmáknak, hogy ezek állástalanok ezreit adják. Mindeközben több száz szabad állás vár rájuk. Miért nem ülnek bele az üres hintákba? „Sehol a világon nem felel meg a képzési kibocsátás a munkaerő-piaci igényeknek” – szögezi le Mártonfi György.

Ez kétségtelenül éleslátó megállapítás, megoldási javaslata ellenben még masszívabban rögzítené az áldatlan állapotot: a tanulmányaikat befejezőkből pont nem a több közismeret, nem a több általános műveltség hiányzik, éppen ellenkezőleg, a meglévő helyett is a minél koraibb és alaposabb szakosodás, specializálódás.

Az, hogy az érettségivel 

ki se lehet törölni, nem a „megváltozott munkaerőpiaci körülmények” sara, hanem a középszintű oktatásé, mely nem alkalmazkodik, mely futószalagon állítja elő a funkciótlan, egyénietlen egyenemberkéket. Konkrétan magáé az érettségi rendszeré is, amely sematikus, felszínes (azaz felesleges) ismeretekre szorítja az érintetteket. Mondhatni tán azt is, hogy a kevesebb, ám indokoltabb tanulnivaló több lenne.

Persze – ne legyen illúzió – amit jelenleg tanítanak, azt is szarul. Az illetékesek panaszkodnak a szakmai készség, a formális képzettség elégtelenségére; ez tiszta sor, ehhez a szerszám egyértelmű, a feladat egyszerűen a közvetítés színvonalának emelése (bár e feladat egyezést mutat a tanárképzés színvonalának emelésével, szóval a kígyó némelyest farkába harap). Gyökeres, oktatáselméleti, tantervi változtatást követel mindenesetre a friss munkavállalók értékrendjének, hozzáállásának hibája, személyes és kommunikációs képességeinek hiánya. A felsorolt hiányosságok egyrészt újszerű tanegységek kanonizálásával pótolhatók, mint amilyen az etika vagy illemtan, illetve a kommunikáció, másrészt az oktatással szimbiózisban élő nevelés kihangsúlyozásával.

Ezeken kívül léteznek összetevők, amelyeken áll vagy bukik a társadalmi élet sikere, amelyek megragadása ugyanakkor a maximális szubszidiaritást feltételezi: a tehetség és az érdeklődés. A kettőhöz egyszerre idomulni szerencsére nem jelent külön komplikációt, mivel a kettő majdhogynem ekvivalens: akit nem ér sikerélmény egy bizonyos téren, az előbb-utóbb otthagyja ezt, aki pedig tehetségét leli a műveletben, az vonzódik ahhoz. A tehetség és érdeklődés követése, az ezekből adódó lendület kihasználása a gyümölcsöző tanítás titka.

Az individualista, targetált

tanítás nyilván nem a spanyolviasz, nyomtak már a kezembe személyközpontú tanodát népszerűsítő szórólapot, az Index is nemrég közölt cikket az alternatív oktatási intézmények iránt megnőtt kíváncsiságról. Csakhogy az effélék egyelőre egzotikumnak számítanak, sőt álomnak, minthogy a magánsulik elérhetetlenül költségesek. Díjaik több százezres, olykor milliós nagyságrendűek. Az oktatásügynek kéne fölismernie, hogy a centralizált tervutasításnál a privát igények kiszolgálása amennyivel hatékonyabb a gazdaságban, annyival hatásosabb az oktatásban is.

A közoktatás akkor éri el a célt – az optimális elhelyezést –, ha alanya már az általánosból „szakemberként”, informatikusként/irodalmárként kerül ki. Nem pusztán irodalmárként, hanem irodalmárként, aki „szakértője” az angol drámának vagy a német romantikának. Ekkor áll elő az a rendkívüli helyzet, hogy a végzett föl tud mutatni valamit, amivel kitűnik a tömegből, ezáltal fel tudja hívni magára a vonatkozó munkaerőpiaci szegmensek figyelmét (a tolmácsolástól kezdve a színházművészeten át a művelődésszervezésig). Míg önmagában az irodalomötösével nem megy sokra, de még a dicséretével sem. Hogy miért nem piacképes az általános műveltség, az benne foglaltatik a nevében: mert általános, átlagos. Nyolc plusz négy év alatt viszont flottul el lehetne mélyülni az adott szakterületen, amennyiben erre adott a keret. Momentán korántsem, hisz ha a gimnáziumban soron kívül faggatózik a nebuló, hogy Clemenceau pontosan mettől meddig volt miniszterelnök, akkor a pedagógus kiröhögi, esetleg lehurrogja, hogy érettségi time van, nincs időnk ilyen baromságokra. Elégedj meg azzal, amit valamennyi járókelőnek tudni illik, majd helyezkedj el vele. Ez megy, ez tapasztalat.

Ez a személytelen,

monoton kommuna felszámolandó, helyére csekély létszámú, 15, 10, akár 5 fős osztályok alakítandók, amelyekben az egyes növendék nem vész bele a mennyiségbe, jut kapacitás egyéni szociális problémái feltérképezésére. Az ilyenekben a tanerőre óriási felelősség hárul: azonnal fel kell fedezni és ki kell aknázni az egyed géniuszát, affinitását, amihez természetesen az alapvető készségeket, az olvasást, írást, számolást ugyanúgy muszáj elsajátítania, mindazonáltal a tanár, az iskola dolga végső soron nem más, mint a tanulót az általa vágyott irányba terelni, vezetni. Végezetül olyan okmánnyal abszolválni, amely a szabadon választott, kimerített szakiránnyal megkülönböztet, megnemesít. A tanári felelősséggel egyenes arányban nőne a tanári érdem, kultusz, presztízs (fizetés?).

A hatalom kapiskál, az elmozdulás reményt keltő, a kormány helyesen teszi, hogy a diákfolyamot a megritkult mérnöki, orvosi, természettudományi égtáj felé szabályozza, jóllehet mindent ezzel nem fog megoldani. A Magyarországon is favorizált német duális modell még tovább megy, még jobban elébe megy az eseményeknek: időközben becsatornázza az iskolásokat a munkaerőpiacra. Való igaz: az intézményi rádión és újságon túl a dotált egyetemeknek kötelességük volna közreműködni a pályakezdésben, azonban a legelőnyösebb az volna, ha már az iskolák lehetővé tennék a munka világába való belekóstolást, megelőlegezvén a mindenütt elvárt gyakorlati tapasztalatot, valamint magát a pozíciót. Az önmegvalósítás teszi a hasznos állampolgárt.

Rogers Akadémia

Szólj hozzá!

Címkék: közoktatás Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr394949087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.