Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Balavány vs. MTI: Egy előre lefutott meccs

2012.09.07. 14:43 | Írta: wutshername

belénessy.jpg

A közpénzt herdálná, és hírnevén nyomna el még egy csikket a kormány, illetve a két éve dicsfényben úszó közmédia a Balavány-perrel. Lenne még visszaút, de ezt nem fogják használni. Nem is baj, talán a konstruktív ellenzék és a közmédia jogos támadói profitálhatnak is a dologból.

Hitelrontás címén nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és 10 millió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné az MTI Zrt. által benyújtott bírósági kereset Balavány Györgyöt. A hvg.hu állandó bloggere a Távirati Iroda szerint megsértette a cég jó hírnevét, amikor két, személyes blogján megjelent írása – az Elegem van a közszolgálatból, valamint a Tisztogat és hazudik az MTVA: dokumentumokkal című – kritizálta az ott és a hirado.hu-n közölt tartalmakat – számolt be a Mandiner.média.

A közpénzen fenntartott intézmény vezetője, Belénessy Csaba kislányos sértettségében nem kis célt tűzött ki maga elé: a magánvélemény kiblogolását próbálja megfizettetni, mégpedig komoly összeggel. Amennyiben a vezérigazgató fejéből pattant ki a per fenomenális ötlete, ezúton is gratulálnék; ha esetleg felsőbb körökből érkezett az utasítás, úgy majd az unió megteszi helyettem. A per, és azzal együtt Balavány György ugyanis biztosan világhírű lesz, hiszen előbbinek komoly üzenete van: a közmédia nem tűri a kritikát, így kegyetlenül levadássza a kritikusokat. Legalábbis megpróbálja, és jaj annak, akit ez nem ijeszt meg eléggé. Ezt külföldön is látni fogják, és Szalai Annamária eddig is antipatikusként kezelt személyének ázsiója nem fog nőni a nemzetközi színtér képviselőinek szemében.

A kontraproduktív lépés

– amelyben az MTI a becsületét és a jó hírét védené, holott az említett módon a külföld, és a belföldi ellenzék szemébe egyaránt szálkát pöccintett – ráadásul a mi, a polgárok pénzét fogyasztja majd. Kevés az esélye ugyanis, hogy a blogvilág tisztázatlan törvényi környezete, és a magánvélemény (még meglévő) szentsége mellett a dölyfös Belénessy célt érhet, és kamerái rögzíthetik a lábát csókolgató, bocsánatért esedező Balaványt. (Minden bizonnyal tudnia kellett ezt a keresetet benyújtó cégnek is, így még biztosabb, hogy a per inkább egy üzenet.) Márpedig, ha az MTI veszít, a perköltségeket én fizetem. És ti.

És mit jelent az, hogy az újságírót az elempés exvezető Schiffer András védi majd? A képviselő mellé jó eséllyel felsorakozik a teljes zöldpárt, a velük szimpatizálók, egy esetleges összefogás potenciális felei, a médiatörvény korábbi támadói, és ki tudja, talán az idősebb baloldal alakjai, mintegy összekovácsolódva egy nemes cél, és egy egészen vicces-szánalmas ügy érdekében.

Ismét megszólalnak

a sajtószabadságot, a demokráciát féltő harangok, felsírnak a nagymamák és bömbölnek a csecsemők, Brüsszelben felvonják szemöldöküket az öltönyösök, Dopeman verset ír, a magyar közmédia pedig ahelyett, hogy behúzott farokkal nyüszítve rohanna a sarokba, kihúzza majd magát, és megmagyarázza a vereséget. Mert megmagyarázzák, efelől semmi kétség. Sőt, példát statuálnak a világon egyedülálló állapotból: a közmédia véleményezhetőségének tilalmából.

Vagy időben észbe kapnak. Ha még most gondolkodnak – kivételesen – kijelenthetik például, hogy a keresetet a kormány értesítése nélkül nyújtották be, és Belénessy szép végkielégítéssel való elbocsájtása mellett elgereblyézhetik a kutyaszart. Vagy belevághatnak a fent említett folyamat végeláthatatlanságába, megpróbálhatják végleg kicsinálni az egyébként teljesen ártalmatlan, a klaviatúrájának élő publicistát, zabálhatják az értéktelen magyar forintokat. Miért van olyan érzésem, hogy nem győz a józan paraszti ész?

104 komment · 5 trackback

Címkék: per közmédia közszolgálati média MTI Balavány György Belénessy Csaba

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr164760992

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Balavány vs. MTI: Egy előre lefutott meccs 2012.09.07. 22:39:45

Kevés az esélye, hogy a blogvilág tisztázatlan törvényi környezete, és a magánvélemény (még meglévő) szentsége mellett a dölyfös Belénessy célt érhet.

Trackback: Balavány vs. MTI: Egy előre lefutott meccs 2012.09.07. 22:39:45

Kevés az esélye, hogy a blogvilág tisztázatlan törvényi környezete, és a magánvélemény (még meglévő) szentsége mellett a dölyfös Belénessy célt érhet.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.07. 22:39:14

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Itt a bizonyíték, hogy nem Balavány a hazudós, hanem az MTVA 2012.09.07. 19:57:52

Tízmillió forintra pereli Balavány Györgyöt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mert hangot adott annak a véleményének, hogy a közszolgálati média álhíreket terjeszt, és dühítően ostoba tartalmaival elhülyíti a közönségét. Felejtsük most...

Trackback: Köszönjük, Orbán, elég a kommunikációs trükkökből, a forradalmi hevületből és a barokkos túlzásokból! 2012.09.07. 19:56:00

Élni akarjuk az életünket, jókedvvel, bőségben, és annak, hogy ezt megtehessük, jelen pillanatban te és a slepped vagytok a legnagyobb akadálya. * Nézd meg, már megint mit csináltál! * Úgy tűnik, hazudtál, és két órán belül rajtakaptak! Már megint rajt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blogger Géza 2012.09.07. 19:07:49

@dr Kangörény: Ezzel szemben nyilván te képviseled a kifinomult stílust és a magas színvonalat. :) Na ezért nem juttok semmire...

Orbán egy Palpatine 2012.09.07. 19:08:33

@Kara kán: No mondjuk téged én is kitiltanálak, ha lenne blogom. :-)

szanalmas 2012.09.07. 19:08:48

@Blogger Géza:

Mondj légy szíves olyan véleményt ami nem állítás, csak, hogy térben el tudjam helyezni a mondandód lényegét!

tavozo 2012.09.07. 19:13:37

@Kara kán: A saját blogjáról mindenki azt tilt ki, akit akar. Neked meg jogod van ide jönni vagy saját blogot indítani is ott elmondani, hogy Balavány milyen hülye. És amikor Balavány megpróbál kommentelni, akkor te is kitiltod a saját blogodról.
A véleményszabadság nem azt jelenti, hogy köteles vagy bárki véleményének helyet adni a SAJÁT felületeden. IMHO

Blogger Géza 2012.09.07. 19:16:16

@szanalmas: Akkor a kedvedért pontosítva: tényeket állít és nem véleményt fejez ki, na így már érted? Azt, hogy valami álhír, azt tényszerűen be lehet bizonyítani - elvileg. Az meg, hogy kinek mi tetszik, az meg szubjektív.

Amúgy az újságírói szakma részben erről szól, fura, ha egy "profi" így beleszalad a késbe. Már ha veszít.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 19:20:32

"Hitelrontás címén nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és 10 millió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné az MTI Zrt. által benyújtott bírósági kereset Balavány Györgyöt. "

*

Miért nem mindjárt felnégyelést kérnek?

Balavány egy-egy fél mellkasát ki lehetne tűzni az MTV és a Duna TV bejáratához, a két sonkája meg mehetne az MTI és a közrádió tornyaira.

A fejét Selmeczi Gabriella szolgálhatná fel fátyolba öltözve a fideszcsürhe hálája jeleként a Böröcznek meg a Gazsónak.

EU-konform büntetés lenne a félázsiai hagyományok tiszteletben tartásával.

Blogger Géza 2012.09.07. 19:22:57

@tavozo: Minden esetre visszás, ha nincs rá nyomós ok. (Mondjuk spam) Mert miért is tiltod ki? Csak mert nem tetszik? Vagy mert kritizál? Ez elég? És hogy hogy nem pont a "liberális", véleménnyilvánítás szabadságáért küzdők élnek vele leggyakrabban. Mint ahogy a nagypolitikában is az SZDSZ hozta az egyetlen lényeges törvényt, amely korlátozza a sajtószabadságot illetve a véleménynyilvánítás szabadságát (holokauszt tagadás ügyben) Ez hitelteleníti őket a leginkább. Élen járók ebben az álliberalizmusban:

Balavány
Ténytár
Mária blogja
Örülnk vincent

stb

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 19:26:13

"...számolt be a Mandiner.média."

*

Lószart, Mama :)

Balavány számolt be róla a bloghu-s blogján tegnap.

Miért nincs linkelve Balavány tegnapi posztja, amiben arról ír, hogy mi áll a keresetlevélben?

balavanyposzt.blog.hu/2012/09/06/kereseti_kimutatas_ezert_perel_az_mtva

szanalmas 2012.09.07. 19:26:41

@Blogger Géza:

Már hogyne állíthatna tényeket ha véleményt mond?! Ha azt mondja, hogy a szamártól származik az ember, akkor azt te tényként kezeled?! Bazmeg! :D

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.09.07. 19:30:55

Tudjuk kedves Gyurcsanyisták.

Csak a milla, Vásárhelyi, meg Gyurcsány, és a többi ballib perelhet újságokat, blogokat, és tv-ket.
Ez a demokratikus koalíciónak hazudott kultúrnácik véleménye.

Mária 2012.09.07. 19:31:09

@Blogger Géza:

Mi van, Fütyi?

Mi bajod van a blogommal?

Nincs arról kitiltva senki, de mivel nem vagyok 24/7 a gép mellett, ellenben az olvasóim nem kíváncsiak a fideszcsürhe előre gyártott, demagóg propaganda paneljeire, ezért amíg az admin jóvá nem hagyta, nem jelenik meg a komment, csak az írója látja.

Blogger Géza 2012.09.07. 19:35:11

@Mária: Jajj, Mária, mi van, megkedvelted a Fideszt? Vagy hány nicken nyomulsz?

"az olvasóim nem kíváncsiak a fideszcsürhe előre gyártott, demagóg propaganda paneljeire"

Tehát cenzúrázol. :) Kösz az alátámasztást.

Blogger Géza 2012.09.07. 19:36:30

@szanalmas: Jól van, menjél el védeni a Balaványt a bíróságra ezzel a tudással, már előre röhögök a végeredményen. :)

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 19:37:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Csak a milla, Vásárhelyi, meg Gyurcsány, és a többi ballib perelhet újságokat, blogokat, és tv-ket."

*

Nem ez a baj cica, hanem az, hogy ezek a ****** közpénzekből fogják a perköltséget meg a kártérítést a Balaványnak kifizetni.

Tudod, pontosan úgy, mint amikor más "szervek" (nem, nem a nemi szervekre gondolok), a vörös csillagos kitűző miatt pattogtak, az EU meg szájbakúrta őket és most fizethetik a kártérítést a csillagos kitűzős papának, meg a perköltséget a bíróságnak, meg az eljárási költséget az EU-nak.

KÖZPÉNZEKBŐL!

szanalmas 2012.09.07. 19:39:38

"Gyurcsanyisták" "Fütyi" "fideszcsürhe"
Kezdek ám baromi jól szórakozni! :D Politikai fanatizmus rulez! Kéne még egy kis vallási vita és lemegyek a garázsba kóláért!

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 19:41:27

@Blogger Géza:

"Mert azért ez picit több, mint vélemény, ezek állítások, amelyeket majd vagy tud igazolni, vagy nem. "

*

Azért a Magyar Nemzet most durván megszívná, ha az IMF-EU páros beperelné őket, hogy a tegnapi lapszámban az IMF-nek tulajdonították azt a bizonyos tízpontos listát, amit nem is ők írtak, hanem a Fidesz "kreatív csapata" :DDD

Blogger Géza 2012.09.07. 19:41:53

@No_Fidesz_No_Problem: Úgy tudom, megtagadták a kifizetését, de szólj, ha megjöttek neked a friss Vörös Hírek, és felcsendült az internacionálé a pénz megérkezésének ünneplésére.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 19:42:51

@szanalmas:

Hozd a kólát, tíz után szerintem komcsizás meg zsidózás is lesz XDDD

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 19:44:21

@Blogger Géza:

Nem tagadhatják meg a kifizetését.

Amekkora csend és lapítás van a fejleményekről, szerintem a csillagos papa számlájára már meg is érkezett az utalás :D

Blogger Géza 2012.09.07. 19:45:11

@No_Fidesz_No_Problem: Azt a listát ők jegyzetelték össze OV levélismertetője alapján. Amire az IMF is csak annyit tudott mondani, hogy hát vannak benne pontatlanságok. (Persze, mert nem biztos, hogy mindre szükség van, meg ők körülírták azt, ami ott nyersebben le van írva, de a lényeg az igaz.)

Blogger Géza 2012.09.07. 19:46:56

@No_Fidesz_No_Problem: Mi az, hogy lesz??? Már előjöttél büszkén a vörös csillagos komcsival...

Blogger Géza 2012.09.07. 19:49:36

@No_Fidesz_No_Problem: De mégis megtagadták, ezt add össze. Észak-Korea még ne üzent hadat, mindenki más meg leszarja, úgy néz ki... :) Szerintem a kormány arra játszik, hogy nagy izgalmában majd elviszi az agyvérzés a vén komcsit, akkor meg már azért nem kell neki fizetni.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 19:50:09

@Blogger Géza:

" Amire az IMF is csak annyit tudott mondani, hogy hát vannak benne pontatlanságok."

*

Ne etess :)))

Az IMF-ben úriemberek vannak, akik nem mondhatták azt, hogy lámlám, ezek a félázsiaiak már megint hazudtak.

Tudod, a diplomácia nyelve nem engedi meg bizonyos szavak használatát.

Táskás Tóni 2012.09.07. 19:54:28

@No_Fidesz_No_Problem: "Miért nem mindjárt felnégyelést kérnek?"
..mert az azeri vitte a baltáját, a KÖZGÉP pedig még nem kezdte meg a sorozatgyártást,osztjónapot.

Blogger Géza 2012.09.07. 19:55:04

@No_Fidesz_No_Problem: Hahaha. Akkor miért nem fizették ki?

Táskás Tóni 2012.09.07. 19:57:39

@Blogger Géza: Te is olyan vagy ,mint Orbán, aki már képtelen egyszer is igazat mondani?

Blogger Géza 2012.09.07. 19:57:39

@No_Fidesz_No_Problem: már csak azért sem, mert akkor pontosan meg kellett volna mondani, miben is, és aztán ciki, ha a végleges megállapodás mégiscsak tartalmazza a "hazugságnak" nevezett tételt. :)

szanalmas 2012.09.07. 19:58:49

Hé skacok, nem tudom, hogyan oldottátok meg, de a blogotok Chrome (Linux), Opera és IE(Win) alatt is iszonyúan laggol, viszont Firefoxon(Linux) nem. It's a magic!

Blogger Géza 2012.09.07. 20:00:04

@Táskás Tóni: Vigyázz, majd még a végén egyszer is fizethetsz 10 milkát. :)

Táskás Tóni 2012.09.07. 20:01:12

@Blogger Géza: Ügynöktörvényről tudsz valamit, vagy védik a seggét a baltásnak a társai?

Blogger Géza 2012.09.07. 20:07:10

@Táskás Tóni: Téged most a betett linkek darabszáma után fizetnek, vagy mi tört rád? Magadtól nem megy 2 összefüggő mondat?

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.07. 20:08:23

@Blogger Géza:

"...mert akkor pontosan meg kellett volna mondani, miben is..."

*

A Kettős Mérce mai posztjában éppen erről van szó, hogy mit írt a Magyar Nemzet, és ahhoz képest mi áll az IMF levelében.

Ezt írják:

*

Ezek voltak a követelések állítólag:

- nyugdíjkorhatár-emelés

- családi pótlék csökkentése

- személyi jövedelemadó-emelés

- privatizáció

- utazási kedvezmények csökkentése

- bürokrácialeépítés

- általános, értékalapú ingatlanadó

- önkormányzatok kiadásainak csökkentése

- bankadó eltörlése

- pénzjuttatás a bankszférának

Majd aztán kiderült, hogy a levélben inkább ezek állnak:

- a kiadások csökkentése (részben a szociális kiadásoké),

- ésszerűbb elosztású és a versenyszférát kevésbé terhelő, egyszerűbb adórendszer,

- a foglalkoztatás és a gazdaság növekedésének ösztönzése (részben az adórendszerrel),

- a vállalatok – és külön a bankok – terheinek csökkentése a hitelezés újbóli beindítása érdekében,

- a befektetői bizalom visszaszerzése,

- középtávra tervező, kiszámítható gazdaságpolitika és jogi környezet.

*

magyarinfo.blog.hu/2012/09/07/levelet_kaptam_life_811

vajdasagi 2012.09.07. 20:08:24

@Blogger Géza: Ne szépítgesd. Mára pontosan látszik, hogy az EU listája is más volt, meg az IMF-é is más volt, mint amiről a Magyar Nemzet írt, és ammit Orbán emlegetett. Ergó: hazugság volt. Ezt persze nehéz elviselni, de ez van...

nikk rivers 2012.09.07. 20:09:01

Gyerekek, én ma megnéztem az M1 híradót, és mostmár tényleg elhiszem.

Elhiszem, hogy az egybites vagy Vezéráltalvezérelt elmék elhiszik amit abban látnak.

Egy szép kerek világot látni, ahol nincsennek hazugságok, nincs nemzetközi konfliktus, a Vezér megvédi a nyugdíjakat, és minden.

Még az ellenzéktől se kell megvédeni az embereket, mert nincs is. Egy darabot nem látni a közszolgálati tvben.

Egy ilyen agymosás után, akik a pártból nem analfabéták digitálisan, (mind a hárman) idejönnek és elképednek, hogy milyen libsibolsi hőzöngés megy itt a problémákról?!
Amikor olyan szép a világ..
(az a 25nm amit lát belőle..)

Táskás Tóni 2012.09.07. 20:10:10

@Blogger Géza: A magyar gazdaság állapota rosszabb, mint arra az Európai Bizottság számított, a magyar kormány túl optimista, és nem ismerte fel, milyen komoly költségvetési lépésekre van szükség. Ha ebbe az irányba megyünk tovább, 2020-ra az államadósság elérheti a GDP 100 százalékát – többek között ezek olvashatók abban az augusztus végi keltezésű, most az Index birtokába került levélben, amelyet az európai uniós szakértők írtak a júliusi hiteltárgyalások összefoglalásaként. Az alig egy hetes levélben sincs szó a korábban kiszivárogtatott hírekben szereplő nyugdíjcsökkentésről, ingatlanadóról vagy szja-emelésről, sőt, az uniós szakértők az alacsony jövedelműek adójának csökkentését szorgalmazzák. A családtámogatásokon viszont faragnának." Ez volt a levélben, köcsög.

Blogger Géza 2012.09.07. 20:11:15

@Táskás Tóni: Nem tudok semmit, nem is érdekel nagyon, és remélem, nem is ilyen baromságokkal akarnak foglalkozni. Mint ahogy remélem, holokauszt-vita sem lesz a parlamentben, és a mohácsi csatáról sem lesz törvényjavaslat.

Miért most, 22-23 évvel rendszerváltás után jött ez elő? Ezt meg tudod magyarázni? Amióta D-209 miniszterelnök lett, azóta semmi erkölcsi alapja nincs senkinek arra, hogy a többieket meghurcolják. Vagy milyen poszt van, ami ennél magasabb?

Blogger Géza 2012.09.07. 20:13:48

@Táskás Tóni: OK, linkelés mellett a copy is megy, remek, elérted egy ötödikes szintjét! ÉS hogy jön ez ide? (Mondjuk humorbonbonnak nem rossz, ahogy az EU 8 évre előre megmondja hol lesz a magyar államadósság, a sajátjukat nem tudják 2 évre előre...)

nikk rivers 2012.09.07. 20:14:25

@Blogger Géza: bocsánat nem akartam korpa közzé keveredni, de had jegyezzem meg, hoyg az LMP indítványozott ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát a fidesz nem támogatta.

Táskás Tóni 2012.09.07. 20:14:50

@Blogger Géza: Te tutira Matolcsiné vagy és véded a kuszaszemű férjedet, hiszen ő is III/III-as volt.Mint oly sokan a fideszből és kormányából.

Blogger Géza 2012.09.07. 20:15:41

@No_Fidesz_No_Problem: Ez a két lista tartalmilag szinte teljesen megegyezik, csak más stílusban van írva.

Táskás Tóni 2012.09.07. 20:16:19

@Blogger Géza: Géjza, te nem tudod, hogy már az IMF forever tábla megy baltásnál?

Ad Dio 2012.09.07. 20:17:30

Balavány Úr mint publicista egy nulla a szememben. De én is azt gondolom, hogy bele KELL férnie a szabad véleménynyilvánításba azt állítani hogy a közszolgálati hazudik - épp amint 2002-10 közt is volt ilyen érzése néhanap az embernek.

Amúgy meg lennék lepve ha ha nem ilyen ítélet születne a bíróságon (ld Gyurcsány kontra Hír TV per).

huhhhu 2012.09.07. 20:20:08

@Blogger Géza: "Nem tudom, az alkoholos befolyásoltság menti azt, hogy azt írta, hogy a közmédia hazudik (!) és álhíreket (!) közöl? Mert azért ez picit több, mint vélemény, ezek állítások, amelyeket majd vagy tud igazolni, vagy nem. Vagy majd nem is kell neki, ki tudja. Tényleg kíváncsi vagyok, mit kezd ezzel a bíróság. "

Attól függ, szájerné asszonyság hova passzolja. Ami a többit illeti, nem az a lényeg, hogy vélemény vagy állítás, hanem az, hogy igaz, vagy sem. Erre meg pontosan tudjuk a választ.

Blogger Géza 2012.09.07. 20:21:44

@nick rivers: Ez igaz, mert a meglévő ügynökök anonimitása kerülne veszélybe, plusz azok után ki a rossebbnek lenne kedve bármit is elmondani bármelyik magyar titkosszolgálatnak, ha mondjuk jövőre már ott virít a neve az újságban. Egyébként az LMP nem listát követelt, hanem az összes akta nyilvánosságát, ami ugye érzékeny személyi adatok százezreinek kiömlesztésével járna a nyilvánosság elé (ki kit csalt meg 30 éve, ki homokos tb.) marha nagy ötlet... Olyan-s LMP-s faszság.

Blogger Géza 2012.09.07. 20:23:51

@Táskás Tóni: OK, akkor mondd el, ki és mikor szervezte be és mivel, mi volt a fedőneve stb Úgy tudom, közszereplőnek el kell viselnie ezen adatok nyilvánosságra hozatalát, nem szólhat ellene semmit (Lásd D-209)

nikk rivers 2012.09.07. 20:27:58

@Blogger Géza: Államvédelmi hivatalnak és a IIIas Főcsoportfőnökségnek nem sok közös metszete volt/van a jelenleg aktív szolgálatokkal.
Vagy ha igen, akkor annak ki kellene derülni..
Nem igaz? :-)

vajdasagi 2012.09.07. 20:33:02

@Blogger Géza: "Mondjuk humorbonbonnak nem rossz, ahogy az EU 8 évre előre megmondja hol lesz a magyar államadósság, a sajátjukat nem tudják 2 évre előre.."

Te többszörösen hülye vagy! Először is EU= sok ország, köztük Magyarország is. Tehát értelmetlen azt mondanod, hogy "sajátjukat". Másrész az EU-ban igen precízen becsülnek. Pláne ha a Matolcsy-féle agymenésekkel hasonlítjuk össze az EU-s prognózisokat. Van bennük apró hiba itt-ott, de hol van az a Jobbkéz balféltekélyének a kinyilatkoztatásaihoz képest :-)

Van azonban egy dilemmám: Lehet, hogy Te a szocik fizetett ügynöke vagy, és csak az a célod, hogy megutáltasd velünk a Fidesz-hivőket? Mert Te a "munkásságoddal" ezt éred el. Megvetést és szánalmat érzünk a Fidesz-droidok iránt. Lehet, hogy Neked pont ez a jó? Szóval Te vagy zseniálisan hajtod végre azt, amit az MSZP-s gazdáid kitaláltak, vagy hülyén és kártékonyan szolgálod a Fidesz-gazdáidat. Most már nem is tudom eldönteni - de komolyan!

vajdasagi 2012.09.07. 20:37:12

@Ad Dio: Dettó ezt gondolom. Én sem értek Balavánnyal egyet szinte soha, de nehogy már ne lehessen azt mondani, hogy hazudnak a közmédiában, amikor a vak is látja hogy hazudnak és agymosást próbálnak végezni. Elmennek a francba. És lehet, hogy 2002-2010 sem volt a közmédiában egy jó időszak, de amit ezek csinálnak most, az butaságban is és pimaszságban is túltesz a régieken. Ritka nagy gazemberek.

bizony mondom · http://www.mindennapi.hu/blog/balavany-gyorgy/54 2012.09.07. 20:37:36

„megpróbálhatják végleg kicsinálni az egyébként teljesen ártalmatlanul, a piás üvegének és a klaviatúrájának élő publicistát ”

ez egy teljesen fölösleges, értelmetlen, ám eléggé mélyparaszt megjegyzés volt, kolléga. Fingod nincs az életemrőlm nyilván. De mindegy, ez a beszólás téged minősít, nem engem.

Blogger Géza 2012.09.07. 20:38:28

@nick rivers: Miért ne lenne közös metszete? Szerinted a rendszerváltás után azonnal mindenkit kirúgtak, és hirtelen a semmiből leakasztottak sok ezer (tízezer) szakembert meg beszervezett informátort? Ugyan már... Nyilván évről-évre csökken persze a közös metszet, de ez rohadtul nem ok arra, hogy most 10 millió unatkozó emberre ömlesszünk érzékeny adatokat. Vagy te szeretnéd, hogy a szomszédod azt olvassa, hogy apád hogy kúrta meg anyád háta mögött a szomszédasszonyt? Vagy hogy te buzi vagy? Vagy nagyapád ügynök volt? Anyád meg alkesz? Mert ebben biza ilyen dolgok vannak... Úgy látszik, rég indult valóságsó, és az emberek valami hasonlóra vágynak.

paniadam 2012.09.07. 20:40:50

@szanalmas: Direkt ilyen. Sem a Google, sem az Opera, sem a Microsoft nem akart nekünk fizetni.

Ad Dio 2012.09.07. 20:42:39

@vajdasagi:

Lehet. Valamikor 2008 körül volt egy pillanat amikor azt mondtam hogy kell ez a fenének. Azóta nem nézek TV-t. Szóval a mai helyzetről nemigen tudok nyilatkozni.

tavozo 2012.09.07. 20:46:19

@Blogger Géza:
"Mert miért is tiltod ki? Csak mert nem tetszik? Vagy mert kritizál? Ez elég?"

Ismétlem, a saját blogodon azért tiltasz ki akárkit, amiért csak akarsz. Ezzel nem sérül a te véleményszabadságod, mert egy pontosan ugyanolyan felületen elmondhatod a magadét: egy másik blogon. Az meg a többi ember döntése, hogy melyik blogot olvassa.

"És hogy hogy nem pont a "liberális", véleménnyilvánítás szabadságáért küzdők élnek vele leggyakrabban."

Erről nem tudok nyilatkozni, semmilyen értékelhető elemzést, adatot, statisztikát erről nem olvastam. Feétételezem, hogy engem a kuruc.info-ról is gyorsan kivágnának, ha lenne motivációm bármit oda beírni.

" az egyetlen lényeges törvényt, amely korlátozza a sajtószabadságot illetve a véleménynyilvánítás szabadságát (holokauszt tagadás ügyben)"

A holokauszt tagadással az a probléma, hogy mindig egyértelmű gyűlületkeltéssel párosul. Ha valaki pl. tagadja az evolució elméletét, abból ritkán szokott arra a következtetésre jutni, hogy minden egyetemi biológia professzort le kell gyilkolni/gettóba kell zárni. A holokauszt tagadó érvelések végén valahogy mindig ez sejlik fel (csak nem professzorok a szenvedő alanyok). Ebben az esetben viszont egyesek véleménynyilvánítási joga csorbítja mások szabadságjogait. De nem vagyok ennek a témának a szakértője, el tudom képzelni, hogy egy jogász megtudna győzni az ellenkezőjéről.

Blogger Géza 2012.09.07. 20:47:46

@bizony mondom: "ez egy teljesen fölösleges, értelmetlen, ám eléggé mélyparaszt megjegyzés volt, kolléga"

Azt azért nem merted leírni, hogy nem igaz. :) Na most kétezer ember munkáját azzal sommásan elintézni, hogy a "pénzünkből hazudnak", meg "álhíreket tesznek közzé" mert felingereltek az alábbiak:

" MTI pedig azzal foglalkozott, mily szépen fogadták Schmitt Pált Székelyudvarhelyen, s hogy mit avatott Orbán Viktor."

"a fonalas zöldalgát nem kell kiszedni a Balatonból"

az mennyivel kevésbé paraszt?

Az akasztják a hóhért tipikus esete...

Blogger Géza 2012.09.07. 20:55:14

@tavozo: "Ismétlem, a saját blogodon azért tiltasz ki akárkit, amiért csak akarsz"

Ismétlem: technikailag igen, de erkölcsileg ez elég visszás, ha politikai okai vannak, vagy csak nem szimpatikus, amit írt az illető.

"Ezzel nem sérül a te véleményszabadságod,"

Dehogynem. Az, hogy mondjuk a Kádár-rendszerben nem szidhattam a Szovjetuniót, csak ha átmentem Ausztriába, akkor nem lehet azt mondani, hogy a Kádár-rendszerben biztosított volt a véleménynyilvánítás, csak éppen át kellett menni hozzá Ausztriába.

"A holokauszt tagadással az a probléma, hogy mindig egyértelmű gyűlöletkeltéssel párosul."

A gyűlöletbeszéd uszító formái büntetendőek voltak és maradtak, ehhez nem kellett holokausztos törvény.

Blogger Géza 2012.09.07. 20:57:38

@paniadam: Engem ugyan nem zavar, de ha tényleg igaz, amit írtak, a saját érdeketekben azért ránézhetnétek, eléggé megoszlanak a netezők böngészők tekintetében...

Vagy legalább írjátok ki, melyik böngészőre vagytok optimalizálva.

nikk rivers 2012.09.07. 21:14:03

@Blogger Géza: Gézám, te is tudod, hogy tematikusan felosztott osztályokról beszélünk, és itt mindenki a 3-as alcsoportra kíváncsi...
és volt kíváncsi a fidesz is míg ellenzékben volt.
erről ennyit.

Alonee 2012.09.07. 21:19:10

@Kara kán: Kitiltott a blogjáról? Egyre szimpatikusabb ez a Balavány.

dr yetee 69 2012.09.07. 21:22:20

@Kara kán: Nem csodálom,értelmes irást még nem láttam tőled!

komplikato 2012.09.07. 21:22:42

@Blogger Géza: "Mert azért ez picit több, mint vélemény, ezek állítások, amelyeket majd vagy tud igazolni, vagy nem. "

Ha ez enm lett volna egy halom esetben igazolva, beleértve az MTI kamuhír-gyártását is, még érteném a felvetésed.
Így ez sima kötözködés, amit kb. élő ember nem hisz el neked.

komplikato 2012.09.07. 21:25:18

@tavozo: "Ha valaki pl. tagadja az evolució elméletét, abból ritkán szokott arra a következtetésre jutni, hogy minden egyetemi biológia professzort le kell gyilkolni/gettóba kell zárni."

Miért Wmiki ugrik be nekem a példáról? :D

dr yetee 69 2012.09.07. 21:27:08

@Blogger Géza: Farok,próbálj ellenvélemény megfogalmazni pl az mno-fórumon!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.07. 21:28:46

Nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a per tárgyát képező írások többhetesek, a per ötlete viszont csak most pattant a ki a közmédia vezetőjének fejéből, alig 1-2 nappal azután, hogy Balavány felszólalt egy többezres kormányellenes tüntetésen...

Blogger Géza 2012.09.07. 21:32:06

@komplikato: Ok, én nem tudok ilyen ügyről, és Balavány posztjában sem olvastam róla (KSH adatokat 2 szakértő magától is minimum 4 féleképpen tud elemezni, de ha megfizetik, ez a szám megsokszorozható, ez nem mérvadó), de ha vannak neki, akkor biztos nyert ügye van.

Blogger Géza 2012.09.07. 21:37:05

@Fedor: Ezt azonnal elbuktad, ugyanis a Balavány által is belinkelt peres doksi 3 hetes. (aug. 15. a dátum a végén.) Nyilván a NYILVÁNOSSÁGRA hozatalt kellett a tüntetés utánra időzíteni, hogy mártírt csináljon magából. Ezeket te még beszopod?

Blogger Géza 2012.09.07. 21:39:07

@dr yetee 69: Nem vagyok ott ismerős, de elsőre nem találtam ott fórum linket. De ha küldesz, átnézem vagy megpróbálom, megígérem! :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.09.07. 21:50:50

@Blogger Géza: Valóban nem láttam azt a papírt, csak hallomásból ismerem a történteket, így rossz következtetést vontam le, de ez legyen ma a legnagyobb örömöd. Viszont mivel ez saját következtetés volt, nem Balavány mondta, a kormány már többször megtapasztalt kicsinyes bosszúálló hozzáállásából meg egyenesen következett volna, így nem tudom, mit szoptam be... Leginkább semmit.

komplikato 2012.09.07. 21:54:34

@Blogger Géza: SKH adatok számomra rossz példa, ők a statisztikai adatok MTI-je ... :P
Nekem rémlik arc kitakarás, tüntetésről közvetítés egy üres utcából, de persze szép volt amikor az MTI legyártotta kamu hírt hírként adták elő, vagy amikor a HírTV kamuzott egy nyugdíjas otthonról össze-vissza, mikor kiderül kamu még egy halk bocsit sem mondtak. Szép volt amikor keresztényi szociális munkáról szóló hírben krisnásokat bevágták és sok más hasonló is rémlik. Tegnap meg csak simán pofánkba kamuzták a nem létező IMF listát, mikor már kibújt a szög a zsákból.

Blogger Géza 2012.09.07. 21:58:11

@Fedor: :))) Azt, hogy az előítéleted alaptalan volt, az szoptad be. És azt, hogy annyi eszed nincs, hogy átláss ilyen olcsó trükkökön.

Blogger Géza 2012.09.07. 22:11:26

@komplikato:

Egy arc kitakarása 'álhír" vagy "hazugság"? Nap mint nap takarnak ki arcokat tévékben. (Lásd pl Árpa Attila és az RTL esete, mondjuk őt tán nem kitakarták, hanem fel se vették) Első bukta.

A Hírtévé nem közszolgálati, második bukta.

Pfff, rossz volt a egyszer a vágókép ? Ez előfordul, de itt sem látom a hazugságot.

Mi a rosseb volt már az a kamuhír?

Orbán Viktor egy beszédében felsorolta a legfontosabb lépéseket, amiket az IMF (és EU) levelei alapján szerint meg kéne tennünk, hogy elérjük azt, amit követelnek. Ezt az Magyar Nemzet és Népszabi (kicsit eltérően és leegyszerűsítve, rövidítve) lehozta. Egyrészt nem látom a hazugságot (bár nyilván szerinted egy 5 vagy 15 oldlaas dokumentumot nem lehet összefoglalni, értelmezni, csak szó szerint a teljes szöveget lenne szabad ismertetni, haha) másrészt egyik sem közszolgálati. Utolsó bukta.

Te sem menjél Balavány védőjének, mert a végén még ki sem eresztik... :)

Mangapane 2012.09.07. 22:15:09

Balavány nem balek, hanem idióta és annak nézi a másikat is. Szoci pénzből csinálta meg a mindennapi.hu gittegyletet. Felvette a Nemzetes kollégáit, majd mikor a szoci tulajok rájöttek, hogy Balavány a krisztusi maszlag mögött rafkós módon viszi a pénzt, elkezdte saját embereit kirakni.
Most a hvg.hu bloggere, de csak a szart tudja felkenni a falra.

Osuu 2012.09.07. 22:15:39

Balavány egy aljas ember, akinek bármekkora büntetés is kevés lenne, azokért a förtelmes ocsmányságokért amiket ír.

De a tízmillió forint egyértelműen kevés, nagyon kevés.

Blogger Géza 2012.09.07. 22:23:26

@komplikato: Hozzátenném: az IMF-EU párostól már tudott, hogy írtak minimum 2 levelet, továbbá ezen kívül is voltak személyes egyeztetések. Egyik fél sem hozta nyilvánosságra egyik levelet sem, sem azt, hogy pontosan mit is mondtak a tárgyalásokon. Ennek tükrében jelenleg senki (kívül álló) nem képes objektív módon megítélni, hogy a Magyar Nemzetben és a Népszabiban lehozott összefoglaló listák mennyire fedik le a korábbi kommunikációban nyíltan vagy burkoltan közölt elvárásokat/javaslatokat.

magyar ember teli szájjal 2012.09.07. 22:25:10

Ha annyira elfogult az igazságszolgáltatás, ahogy sokan mondják, el fogja bukni a pert.

Mangapane 2012.09.07. 22:28:56

@Blogger Géza: Kit érdekel az IMF és az EU? Itt a fasz Balaványról értekezünk! Remélem Belnénessy, aki amúgy kollégája volt valamikor a Balaványnak kiveri a szart is a Balaványból!

komplikato 2012.09.07. 22:29:35

@Blogger Géza: "Egy arc kitakarása 'álhír" vagy "hazugság"?"

Nem, de vicces egy eseményen annak egyik prominens képviselő arcát kitakarni csak mert utálja egy sértett senki a csatorna vezetőségéből.

" A Hírtévé nem közszolgálati, második bukta."

Éppen ezért kínosan röhejes, hogy egyre több hírnél van forrásnak megjelölve a "forradalmi" HírTV.

"Mi a rosseb volt már az a kamuhír?"
Kamuztak az Operaházi tüntetésnél, meg a székháznál tartott sztrájkról is. És továbbra sem látom, hogy Orbán Viktor csak véleményt mondott volna a kamu pontokról, amit az MNO gyártott és nem is ő ... de azért hírnek jó volt.

"Te sem menjél Balavány védőjének, ..."
Nem megyek. Őt magát nem is védeném. De ha valaki nekimegy a bloggereknek, akkor lesz itt igazán haddelhadd.

komplikato 2012.09.07. 22:32:14

@Blogger Géza: Nagyobb összegben fogadni mernék, hogy a mostani levél, a júniusi, meg akár amiket előző év végén kértek volna legalább 90%-ban ugyan az, ha nem egyből teljesen. Így látatlanban. Eltérés max. a még gázabb helyzet miatt lehet

Blogger Géza 2012.09.07. 22:33:31

@komplikato: Úgy látszik, soha nem tudom már meg, mi volt a kamuhír. Na mindegy, ha nem tudod előadni, akkor annyira nem lehetett fontos, majd a Balavány előadja, ha eljön az ideje... :)

komplikato 2012.09.07. 22:42:29

@Blogger Géza: Azért nem vagyok én teljesen hülye, hogy téged próbáljalak meg győzködni bármiről is. Miért fektetnék ilyesmibe energiát? Nyilván te is tudsz használni keresőket vagy meg tudsz nézni híranyagokat elmúlt 8-10 hónapból. További szép éjszakát.

dr. mesterséges színezék 2012.09.07. 22:44:13

Azon azért még eltöpreng egy picit Handó Tünci - with a little help from her friends -, hogy mi szolgálja legjobban a nemzet együttműködésének érdekeit.

dr. mesterséges színezék 2012.09.07. 23:36:08

@komplikato: Van szíved, hogy csak így lelépsz!? Hiszen Gézának a megélhetéséről van szó! És mi lesz így a munkahelymegóvással???

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.09.08. 01:25:49

@szanalmas: Bingó! Már ezért a kommentért érdemes volt bejönnöm... Mosolyország...

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.09.08. 01:38:30

@Blogger Géza:
"Egy arc kitakarása 'álhír" vagy "hazugság"? Nap mint nap takarnak ki arcokat tévékben. (Lásd pl Árpa Attila és az RTL esete, mondjuk őt tán nem kitakarták, hanem fel se vették) Első bukta..."
"Ismétlem, a saját blogodon azért tiltasz ki akárkit, amiért csak akarsz" ... technikailag igen, de erkölcsileg ez elég visszás, ha politikai okai vannak, vagy csak nem szimpatikus, amit írt az illető...."
Ez így első és utolsó bukta. MERT ha tényleg van morális értékrended (ahogy arra utalsz...) akkor érezned kell azt, hogy mennyire paradox és disszonáns a megközelítésed. Vagy ez relativitáselmélet a morál sikján?

Blogger Géza 2012.09.08. 02:32:47

@Mpatikus Eszetlenellenes: Itt az volt a konkrét állítás, hogy a közmédia hazudik. Egy arc kitakarása nem hazugság, maradjunk annyiban.

Egy totál más téma, hogy egy blog kommentlistájában meg milyen ellenvéleményt törölnek, tiltják ki az ezt megfogalmazókat stb.

Ne is értem, hogy ezt a kettőt hogyan lehet egyenlővé tenni, a második valóban a véleménynyilvánítás szabadságáról szól, az elsőnek ehhez meg semmi köze.

Niebur 2012.09.08. 04:58:33

@Blogger Géza:
Azért érdekes, hogy OV-nak a levélből ezek jöttek le. Vajon miért nem a stadion építés, a fociakadémia, a magán hadsereg, az 1 milliárdos fogorvos, a felcsúti vasút, a Közgép, a Mol részvény, a milliós jövedelműek segélyezése stb. ?
A D-209-hez: Mielőtt véleményt formál próbáljon meg egy kicsit tájékozódni. Úgy vélem sokkal többet ír, mint olvas. Fordítva jobb lenne.

genyamagyar 2012.09.08. 07:26:22

A közmédia megint HAZUDOTT!
Lásd IMF.

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2012.09.08. 08:10:48

@Blogger Géza: "A magyar liberáliséknál a véleménynyilvánítás szabadsága azt jelenti, hogy ha a véleményed megegyezik az övékével, akkor azt szabadon kinyilváníthatod."
Aki másnak a véleményét nem tudja elfogadni, az nem liberális.

Ringlósztár 2012.09.08. 08:44:39

@Blogger Géza:
Állítások, de igazak.
Akarsz példákat? Vagy még te is emlékszel ezekre, de arra számítotok, hogy más már nem?

drolt 2012.09.08. 08:57:44

Miért éppen 10 millió forint a kártérítési igény összege? Szerintem a 15 millió stílusosabb lenne...

Blogger Géza 2012.09.08. 10:06:02

@Ringlósztár: Egyelőre senki nem tudott egyet sem felidézni, de majd Balavány a perben biztos előjön a farbával...

tavozo 2012.09.08. 17:17:56

@komplikato: Sajnos nem tudom, ki az a Wmiki:( Biztos műveletlen vagyok...

Ringlósztár 2012.09.10. 09:40:37

@Blogger Géza:
Ugyan, ne nevettesd ki magadat!
1) Ellenzéki tüntetést nem találták meg
2) Lomnici kitakarása
3) Napraforgó blog
stbstbstbstb

Blogger Géza 2012.09.10. 11:45:21

@Ringlósztár: 1) Dehogynem, ott is voltak. Egy rosszindulatú operatőri kamerakezelés az mióta hazugság? Az indexes blogok 90%-a rosszindulatú a kormánnyal szemben, az index mindig a legelőnytelenebb fényképet közli Orbánról stb.

2) Egy kitakarás mióta hazugság?

3) Egy blog mióta közszolgálat? Nagyjából minden blog hazudik, ha nálad a fentiek már ebbe a kategóriába tartoznak.

gigacherry 2012.09.26. 11:07:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem, mások is perelhetnek, ha éppen igazuk van. Ha nincs igazuk, az kiderül a per során. Bajnaira nem tudták rábizonyítani, hogy miatta lettek öngyilkosok a libatulajdonosok, a köztévére viszont nem lesz nehéz rábizonyítani, hogy hazudik. Még egy dolog: Más egy blogbejegyzés (vélemény) és más egy újságban tényként közölt hír (ami hamis vádat tartalmaz).