Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Lázár János a Civil Akadémián: szemrebbenés nélkül

2011.07.04. 11:01 | Írta: st.Ella

Katasztrófák, balesetek, véletlenek végtelen sorozat vezetett e poszt megszületéséhez, ma mégis megíródik. Ha időrendben szeretnék haladni ezek felszámolásával, első és legfontosabb hibaként Lázár János politikai pályára állását kell megneveznem, majd háromszori újraválasztását. Hatalmat adni egy olyan ember kezébe, aki azzal élni nem tud - csak visszaélni - az az igazi fatal error. Figyelem, a vastaggal szedett betűk mögött linkek húzódnak meg!

Az íráshoz vezető második ok - ami megint csak rajtam kívülálló körülmények következménye -, az úgynevezett Szövetség a Nemzetért Alapítvány és az Echo TV közös produkciójának, a Civil Akadémiájának rendszeres megszervezése. Neve önmagában is sokat elmond, de ha ez nem lenne elég, a honlapon láthatjuk: Makovecz Imre és Hende Csaba áll a háttérben. Hogy a szálak összeérjenek, nem kell tovább várni: boldogan éltem volna pogányként, fejemet struccként a földbe dugva, erről az egészről mit sem sejtve, ha a kábeltévé szolgáltató nem állítja át a készülékemen fogható csatornákat, úgy, hogy minden páros számnál az Echo TV adását élvezhessem. Ez történt ugyanis, vasárnap délutáni lustaságomban pedig a visszaállítgatás helyett engedtem a csábításnak, és belenéztem az ott sugárzott Civil Akadémia egy rendkívül érdekfeszítő epizódjába, ahol is Lázár János Úr tartott előadást. Higgyék el, felért a Paula és Paulinával, vagy még inkább egyfajta szakrális mentális zarándokúttal, ami megtisztulással végződik.

A képviselő Rogán Antalt követte a pódiumon, így a közönség számára megvolt a gondos alapozás. Nem is sietnék annyira előre, említsük meg a jelenlévő "tömeg" összetételét. Figyelmünket nem kerülheti el a templom helyett éppen odatévedt kisnyugdíjasi létforma jelentős mennyisége: egy-két zokni-szandál és/vagy makkos cipő, nőknél otthonka, férfiaknál betűrt nyakkendő, úgy általában pedig az ájtatos tekintet, tátva maradt szájak. Itt említeném meg Lázár lila nyakkendőjét is. Csak úgy, mint a pártban általában (lásd többek között itt).

A környezetnek megfelelően

Lenin és Kádár nevének elhangzása után, ha ugrunk néhány percet az időben a "bosszúra nem lehet politikát építeni" máris felkelti az ember figyelmét, még mielőtt elbóbiskolna, ahogy a templomban illik. Felkelti, bizony, ha olyan párt egy tagjától halljuk ezt (nem egyszer), amely az elmúlt több, mint egy évben többször állított fel felelősöket kereső bizottságot, mint hogy problémamegoldó szakértőket keresett volna. Ugyanitt, ugyanígy épp Lázártól hangzik el, hogy nekünk magyaroknak el kellene végre hinnünk, a "politikus célja a haza szolgálata és nem saját anyagi érdekei". (Igazmondó Úr anyagi érdekeiről csak ennyit).

Ezt követően a frakcióvezető-polgármester tisztességes baloldalért fohászkodik (a Miatyánk nem hangzik el), majd mindenkit meggyőz: Magyarországon demokrácia van, és IMF nélküli boldog élet (utóbbi a választók döntése alapján). A beszédből megtudjuk, Magyarország azért nem akarta az IMF-et itt látni, mert az iskolabezárásokhoz, óvodabezárásokhoz, a tömegközlekedés összeomlásához vezetett volna. Lázár azt mondja, ha ők - a választók akaratával ellentétben - mégis az IMF-el való szövetség mellett döntöttek volna, akkor semmi sem különböztetné meg őket Gyurcsánytól. (Ekkor többen könnyes szemmel megszorítják a nyakukban lógó rózsafüzért.)

Fel, támadás

"Elvenni csak onnan lehet, ahol van" - mondja a hódmezővásárhelyi poli, és hozzáfűzi: nem lehet tovább az emberek zsebében turkálni. (Ha Igazmondó János megbízhatósága ellenére mi azért vetnénk egy pillantást az előrejelzésekre, itt megtehetjük.) Kis ugrással - ebben az emelkedett hangulatban - hallhatunk néhány passzust a bizalom helyreállításának fontosságáról és az ez irányba tett komoly erőfeszítésekről is.

"Úgy gondolja, hogy ma Magyarországon az államtól százmilliót kapni igazságos? Attól az államtól, amely fuldoklik az adósságban. Attól az államtól, amely három- és félmillió ember szegénységét okozza" - egy rövid tanmese csattanója előtt már bőszen bólogat a nyáj, kár hogy nem Lázár a főszereplő. Arról véletlenül nem esik szó, amikor ő szakított ebből a szegény államból csúnya bácsi módjára. A példabeszéd lényegét, a drámai csúcspontot - ahogy kell - a lezárás előtt érjük el. "A mi lelkiismeretünk, a fideszes képviselők lelkiismerete maximálisan tiszta, mert hibákkal ugyan, de ebbe (a nép által 2010-ben választott) irányba indultunk el." És a gyónás után mintegy megtisztulva Lázár János egyenes gerinccel feltámad lelép a színpadról.

A képek forrása a Fidesz honlapja. A hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

144 komment · 1 trackback

Címkék: civil fidesz akadémia jános lázár

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr693037060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János a Civil Akadémián: szemrebbenés nélkül 2011.07.04. 17:40:40

Katasztrófák, balesetek, véletlenek végtelen sorozat vezetett e poszt megszületéséhez, ma mégis megíródik. Ha időrendben szeretnék haladni ezek felszámolásával, első és legfontosabb hibaként Lázár János politikai pályára állását kell megneveznem, majd hár…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alamio 2011.07.04. 17:26:04

@sárkányfő: Ezek neked a bizonyítékok? Akkor neked jó sok mindent be lehet bizonyítani.
Pont azt akartam írni amúgy, hogy Kolumbusz nem tudta. Ahogyan Gallilei sem- beszámolók alapján nem tudta levezetni sosem.
Ők hittek a meggyőződésükben.
A föld geoid voltára az ókoriak nem gondoltak - legalábbis messze nem minden hajós kutúra. Hozzak különböző hitvilágokból példákat? Ld. Világ vége mítosz, de az Odüsszeiát is elég frankón kihagytad.
De tényleg nem offolom szét, jogos a felvetés.
@freesleep: Jogos, csak elmentünk egy irányba.
A stíluselemek hibáit tartom most is (nem tanácsom, hanem kritikám volt).
@the_lonewolf: Hidd ezt, ha ezt kényelmes hinned.

freesleep 2011.07.04. 17:35:01

@torró: ha kicsit jobban odafigyelnél láthatnád, hogy itt fura módon lázár kapcsán egy hívő arról győzködi az ateistákat, hogyan kommunikáljanak sikeresen a hívőkkel. kár hogy ez azzal jár, hogy szerencsétlen ateisták kénytelenek galileiről meg kolombuszról beszélni lázár jános helyett. ez kicsit megfogadhatatlanná teszi a hívők tanácsát, mármint ha az ateisták maguk akarnak témát választani maguknak

sárkányfő 2011.07.04. 17:38:42

@Alamio: ezek a bizonyítékok kivétel nélkül a mai napig megállják a helyüket :) persze te biztos jobban tudod :)
Kolumbusz áruld már mire példa neked? Elszámolta, tévedett, semmi köze a tudósokhoz. És Galileo? Az, hogy a távcsövével a saját szemével látta Ő is, meg mindenki más is a fázisokat, az miért is nem bizonyíték? :D Az ókoriak meg tényszerűen gondoltak a gömbölyű formára, sőt, a görögöknél az volta maga a tökéletes forma... arra nem válaszoltál, hogy miért hiszel Buddhában, Allahban meg a többiben :)

na jó, szép öngólokat lőttél, mint mindenki, aki tudománnyal akarja párhuzamba állítani a tökéletesen ellentétes természetű vallásos hitet, persze ezt te sose fogod elismerni...

Spikk 2011.07.04. 17:40:25

Van egy ötletem.
Hagyjuk ezt a hitvitát, majd beszéljünk róla akkor, ha nem lesz fontosabb dolgunk!
Most inkább koncentráljunk az eredeti témára:
Mekkorákat bírnak hazudni a pofánkba és mennyit bírnak lopni tőlünk úgy, hogy nem lesz belőle orbántakaroggy?
Ez a mai nap kérdése, ha jól értettem a posztot.
Jó, oké, belátom, hogy egy kicsit elvonatkoztattam, a lázártakaroggy lenne a megfelelő szó, de tudom, hogy attól semmi nem változna és ezért bátorkodtam egy lépéssel tovább gondolni a témát.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.07.04. 17:41:44

@Crescendo: "A Bibliarol 300 evvel Jezus utan szavaztak, hogy mi legyen benne es mi az igazsag. A "tudomanyrol" meg folyamatosan. Ugyan az a demokratikus, politikai modszer, akkor hol a lenyegi kulonbseg, ami miatt te erkolcsi magassagokbol beszelsz?"

szó sem volt erkölcsi magasságról.

leginkább arról van szó, hogy az ember által nem ismert, valami okból nem megismerhető vagy nem elfogadható ("megemészthető", pl. a halál) dolgokra az ember kitalálta a felsőbb rendű lény fogalmát és (eszme)rendszerét.

erre mondom én azt, hogy az emberiség számára még elég kevés idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy "mindenre" ún. tudományos magyarázatot találjon, de a legtöbb dologra létezik ilyen.

freesleep 2011.07.04. 17:44:58

@Spikk: nem is a hazudozás a fidesz újítása, hanem ez a cinizmus

2011.07.04. 17:52:22

@Alamio:

Azonkívül, ha még egy kritikát megengedsz nekem vagy jó tanács, mert nehezen tudok e mellett elmenni, pedig úgy érzem jó vita partner lehetnél:

"Ezek neked a bizonyítékok? Akkor neked jó sok mindent be lehet bizonyítani. "

Az ilyen teljesen felesleges és ostoba általánosításokat szerintem felejtsd el!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.07.04. 17:54:39

@Alamio: "1., OK. Megmagyaráznád az élet keletkezéséét nekem?"

a földi élet keletkezését, a keletkezésének folyamatát még mindig fejtik vissza a tudósok, és e tekintetben egy jó csomó kérdésre választ kaptunk már.
ha arra vagy kíváncsi, hogy az "élettelen" anyagból hogyan keletkezett az élő anyag, ahhoz először meg kell fejteni, hogy az élettelen valóban élettelen volt-e és milyen formában, tekintve, hogy az élők "anyagösszetétele" megfeleltethető az élettelennek.
a tudomány dolgozik rajta.
(kétségtelenül egyszerűbb azt mondani, hogy a felsőbbrendű lény egy suhintással teremtette, de ennek okát még nem hallottam egyetlen hívőtől sem. figyelem: az nem ok, hogy az Isten végeláthatatlan kegyelméből ered.)

"Azt, hogy mi köveztkezik a halál után?"

semmi. miért kellene bárminek is következnie?

"Hogy létezik-e felsőbb lény, és az milyen szín cipőt hord? Anyagi vagy szellemi?"

VALÓSZÍNŰLEG nem létezik, legalábbis nincs rá semmiféle tudományos bizonyíték.
nagy valószínűség szerint az emberiség "teremtette", a megmagyarázhatatlanra magyarázatként.

"Elmondanád, mi a lélek? Hogyan és mikor keletkezik, és mikor múlik el?"

amit te léleknek nevezel, az valószínűleg az egyes egyedek fogantatástól megszerzett tapasztalatainak illetve a még nem teljesen bizonyított sejtszintű információátadásnak (ennek egyik legismertebb albetétje a genom) az adott egyed viselkedésére gyakorolt hatása illetve az egyes egyedeknél fennáló különbsége.
az elmúlása halál útján történik.

"Elmondanád, honnan jelenik meg a hit minden kutúrában és miért?"

mert a megmagyarázhatatlant az ember meg akarja érteni, és a régi korokban nem állt rendelkezésre olyan szintű tudományos tudás, mint a legutóbbi évszázad(ok)ban.

"Mi célja van a létezésnek, és mivel kell eltölteni?"

valószínűleg semmi, és a fajfenntartással, beleértve az élelemszerzést, a szaporodást, és a saját genomunk mint legerősebb továbbörökítését.

"Hogyan zajlott a világ keletkezése?"

tudományos vizsgáűlat alatt van a dolog, de sok mindent ismerünk már.

"Tényekkel alátámasztott, bizonyítékokkal teletűzdelt, cáfolhatatlan érveket várok."

ahogy az elejétől mondtam, egy részét még nem ismerjük a dolgoknak, egyebekben több ezer tonna szakirodalom kommentben történő összefoglalást ne várd tőlem.

"2., Az OK hogy általában leülsz kommentelni. De miért abban az órában, abban a percben? Miért jöhetett létre ez az együttállás, hogy éppen akkor ültél le? Miért alakult ki benned az, hogy érdekel a közélet, és miért azt tartod hülyeségnek, amit?"

az előbbiekben leírtam.

most peduig javaslom, hogy térjünk vissza Lázár János hazugságaihoz, mert bár jól sikerült, ez elterelő manővered nem túl egyedi (ahogy arra már többen rámutattak rajtam kívül is.)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.04. 17:56:32

Ez is el lesz számoltatva, s lánccal a NYAKÁBAN lesz vezetve,......a NÉP elé!!!!

bájgúnár 2011.07.04. 18:08:24

Én szopok.
Te szopsz.
Ö szopik
Mi szopunk
Ti szoptok
ŐK SZOPATNAK!

valójábannemberci 2011.07.04. 18:11:46

Éljen minden újonnan nyíló iskola és óvoda, mint virágok a csodás mezőn, és éljen a szárnyaló tömegközlekedés! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

somogg (törölt) 2011.07.04. 18:13:18

a comment.com-on van egy cikk, hogy orban es szajer lanya szervezett valamit a volton es a kommentek zarolva vannak :)

tundrazuzmo (törölt) 2011.07.04. 18:17:12

Erről csak egy friss index hír jut eszembe: "Tristane Banon szerint a volt IMF-vezér Strauss-Kahn még 2002-ben próbált erőszakoskodni vele."

Lázár János pedig éppen azt magyarázza, hogy 2010-ben az IMF akart velünk erőszakoskodni. Feljelenti ő is őket?

valójábannemberci 2011.07.04. 18:17:16

@valójábannemberci: Upsz, valaki idejött egy párhuzamos univerzumból, amíg távol voltam a géptől, és ezt írta be. Elnézést kérek.

Netuddki. 2011.07.04. 18:54:33

@idelle: Máshol vitatkozzatok fasságokon! Az ilyeneket az ember 20 éves korára kinövi.

A poszthoz meg. Igen, ezek az emberek mind észbeli képességben, mind erkölcsileg elég komoly kihívásokkal küszködnek. Legtöbbjüket a gátlástalanságuk és nem az eszük juttatta ilyen "magas" pozícióba.
Apropó makovecz. Lehet, hogy csodát tud tenni a fával, de pont nemrég volt valamikor délben az MR1-en. Nagy csalódás volt. És igen, a fidesz évi 100milkát bíz rá és a tudományos akadémia fölé emelte. No comment...

Crescendo 2011.07.04. 18:55:05

@idelle: szerintem is az emberi ertelem (jozan esz) lehet a megoldas.
A Spencer fele megismerheto es megismerhetetlen kategoriak nagyon jo segedeszkoz a tudomanyos vizsgalathoz.
Tul szeles temakort olelne fel a hosszu valasz, igy maradok egy kerdesnel: Hol van ebben a kerdesben a jozan esz?
Regrol ismert az emberiseg elott mind a materializmus, mind a valamilyen felosobb rendu teremto eroben/lenyben valo hit. Az emberiseg szamara, ide ertve a gorog gondolkozokat is! az irott torenelem nagyobb reszeben a valamilyen mas, nem materialis kvalitas lete volt az elfogadhato, szemben a celtalan, veletlenen alapulo "teremtessel". Kb. 150 eve kerult a materializmus eloterbe mint filozofia, a termeszettudomanyok sikeren at elso sorban. Azert, mert a katolikus egyhaz az univerzumrol olyan kijelenteseket tett, amelyek nem voltak igazak...
Az, hogy olyan teruleten probalt a katolikus egyhaz iranyt mutatni, ahol nem kellet volna, megcafolja-e a teljes mondanivalojat?
Az, hogy a katolikus egyhaz egy par kerdesben filozofiailag tevedett, minden mas vallasra is vonatkozik?
Jogos-e altalanositani ezt a kudarcot ezen a teruleten es a materializmus filozofiajat megtenni az egyetlen letezo es "igazolhato" vallassa?
Torvenyszeru-e, hogy a materialista vallasfilozofiat allamilag tamogatjuk oriasi penzekkel, mert a tudomany szot ragasztja magara (szerintem alaptalanul), mikozben minden mas vallasi filozofiat kiirtunk az iskolakbol?

Indriq 2011.07.04. 18:59:34

@tundrazuzmo:
"Lázár János pedig éppen azt magyarázza, hogy 2010-ben az IMF akart velünk erőszakoskodni. Feljelenti ő is őket?"

heheh, én mondjuk nem apróznám el, lézer jani helyében 10 évre visszamenőleg perelném be az IMF-et, a hitelei miatt.

bgp 2011.07.04. 19:03:23

@Alamio: lehet, hogy kicsit gyenge volt ez a poszt, a felsorolt "hibák" miatt. De, akinek ez a kis segítség nem volt elég ahhoz, hogy felnyíljon a szeme, az nem érdemel mást. Nem kell mindenáron meggyőzni a "hívőket". Ha ezt akarják, ezt kapják. Arra nincs pénze a Fidesznek, hogy minden választóját "megvesztegesse". Tehát a jelenlegi választók nagy része is rendesen koppan vagy már koppant is.

Crescendo 2011.07.04. 19:05:41

@tundrazuzmo: vannak azert olyan nezetek, hogy a Kahn igazabol mar nem akart a gorogokkel sem eroszakoskodni, sot pedzegette a reszleges adossagelengedes kerdeset, mint megoldast...
Erre megszavaznak egy ugyan olyan gatlastalan not, aki biztos, hogy atveri az EU centralizaciot a gorogokon es utana a tobbieken sorban...
Azert itt komolyabb erok feszulnek az orszagnak, mint amit mi elkepzelunk. Az un. piac valojaban, ahogy a gorogoknel is, jo politikai osszekottetesu bankokbol all, akik a teljes EU politikai elitet megmozgatjak, hogy a penzuket lassak 100 fillert a forinton, a kockazatot meg az adott orszag adofizetoivel lenyeletik erovel. Ezek farkastorvenyek.
Nem tudom, hogy a Fidesz szembe akar-e, fog-e, tud-e szallni ezzel.
Ha nem, akkor az adossag fejeben, tovabbi megszorito csomagok, nemzeti ertekek eladasa ("privatizacio") kovetkezik nagyon nyomott arakon, valamint az orszag szuverenitasanak csokkense. Magyarul mar nem is Budapestrol, hanem Brusszelbol fognak diktalni...
Ez a borulato forgatokonyv es ami jelenleg epp Gorogorszagban zajlik. Ha ott ez megtortenhet, megvan a precedens arra, hogy mashol is mi fog tortenni...

hackbard.celine 2011.07.04. 20:00:18

@Alamio: Galileo Galilei - így írják a nevét, nem két l-el.
Idézet a wikipediaból:
1.) Galileit kötelezték heliocentrikus tanainak visszavonására
2.) börtönbüntetésre ítélték, mely ítéletet később háziőrizetre változtattak
3.) betiltották a "Párbeszédek"-et, és Galileit eltiltották az írástól.
VIII. Orbán pápa volt a per fő döntnöke.
Mégis mi értelme van évszázadok elteltével egy az inkvizíció által kínzással kizsarolt önkritika gyakorlást védeni?
Amúgy a hozzászólásaid tartalmának semmi köze a blogposzthoz, ahogy az intézményesült egyháznak sincs köze a hithez.
Vissza a témához:
Lázár a fidesz megélhetési politikus archetípusa, gátlástalanságát talán csak a nagyképűsége múlja felül. Amikor az IMF hitel kapcsán megnyilvánul, látványosan elfelejti, hogy Fellegi miniszter úr szerint az IMF hitelből futotta a MOL részvénypakettre. Azóta mennyit zuhant a MOL? Mekkora kár érte az adófizetőket? Eltőzsdézték az ovik, iskolák fenntartási költségét ezek a demagóg fideszbolsevikek?
Kb. így.
A hit pedig egyszer és mindenkorra magánügy. A regnáló hatalomnak semmi köze hozzá.
A többi áltudományos maszlagot meg hagyjuk már: a Föld geoid jellegét Eratoszthenész mai mércével mérve is rendkívül pontosan meghatározta az ókori Egyiptomban az Alexandria-Asszuán távolság és a nyári napfordulón mérhető árnyékok méretéből.
A hajós népeket nem kellett ilyesmikre tanítani: a tudás nem a könyvekben volt, hanem a napi gyakorlatban.

gnme 2011.07.04. 20:04:26

namost .. pl.: Pintér .. az még mindig fiatal?

(és demokrata?)

Zus 2011.07.04. 20:31:56

Erasztothenész csak a Föld kerületét határozta meg.

Alonee 2011.07.04. 20:38:49

@Alamio: Én értem mire gondolt Mikeboy. Tényleg no offense, de ha egy pár komment után valakiről következtetéseket vonsz le, mi több meg is sérted, azzal egy nívó alá kerülsz. Onnan komoly ember még akkor sem áll szóba veled, ha egyébként a mondandód, akár értékes is lehet. Kérlek félre ne értsd, nem kioktatni szerettelek volna, még kevésbé bántani.
Elnézést az offért.

hackbard.celine 2011.07.04. 20:41:46

@Zus: "csak"??? ha kerülete van, akkor görbülete is, nemde? Akkoriban a pi értékét már elég jól közelítették: Arkhimédész 3 egész 10/71 értéknek tippelte egy évszázaddal Erasztothenész előtt.

Alamio 2011.07.04. 21:07:15

@Alonee: És én úgy kezdtem, hogy maga a poszt sért embereket, akiket meg akar győzni.
Namármost. Embert még úgy nem lehetett a világtörténelemben meggyőzni az igazában, mint azzal, ha sértették a hitét/meggyőzédését.
@hackbard.celine: Szelektív a válogatás, én is elolvastam a szócikket. Hozzam az ellenmondatokat?
Pl. hogy Galilei (valóban) nem tudta bizonyítani állításait élete végéig? hogy alapvetően a pápával konzultált a kutatásairól? Hogy kérte személyesen a pápa (aki csak "bizonyos források szerint volt bírája" valójában nem) hogy a művéről csak pro és kontra érveket hozzon, mire ő tálalta az egész beszélgetést? (ezt ma milyen főnők nézné jó szemmel?) Nem mondtam róla, hogy ez a helyes eljárás. Csak annyit, hogy túlzó az inkvizíciónak tulajdonított bn. Nem halt ő meg inkvizíciós börtönben kínok között, hanem a Mediciek által támogatva, a lakásán- békében. Kiegyezve a pápával.

NA YA! 2011.07.04. 21:49:22

Mihail Bulgakov: Kutyaszív

Valami ilyesmi történik mostanság.

hackbard.celine 2011.07.04. 21:49:48

@Alamio: milyen kiegyezés az, ahol kényszerrel visszavonatják a tudományos állításokat egy egyházi dogma alapján?
Dobálózhatsz a szokásos kreacionista érvekkel, de légyszi vezesd le a Bibliából a Gamow-formulát és aztán beszélgetünk.
Vissza Lázárhoz: semmit, de semmit nem tettél hozzá a blogposzthoz, részemről a továbbiakban ignorálom az OFFjaidat.

NA YA! 2011.07.04. 21:50:28

Ja, és ez lesz a vége:

Michel Tournier: A Rémkirály

Alamio 2011.07.04. 21:53:04

@hackbard.celine: Aha. Reagálsz az offra (már jeleztem többször, hogy térjönk vissza a normál témára), bizonyítást vársz, majd közlöd, hogy az offra nem vagy kíváncsi. Ráadásul ha kicsit is figyeltél volna, pont azt mondtam, hogy a legtöbb ember el tudja választani a hitét és az empirikus tudományt.
Meredek ez így...

feritata 2011.07.04. 21:56:00

OFF. Istenem, ez a Lázár gyerek...

2011.07.04. 21:56:56

@hackbard.celine:

Jó mi!??
Van veled egy fogadásom, hogy LJ-ről egy mukkot nem fog írni. ;-)))

Alamio 2011.07.04. 22:13:04

@MikeBoy: Kérlek alásan, már mondtam, hogy térjünk vissza a témára, csak mindenki odabök egyet válaszként.

A posztról (már azon túl, hogy stíliusában ingerlő), pusztán arról, amiről ír:
Lázár szinte minden egyes mondatával egyetértek- kár, hogy ő maga hiteltelen ezek képviseletére.

Szintén zárójel: Fideszesként az ő megválasztása ellen (és Schmitté ellen) a megválasztás pillanatában tiltakoztam blogon.

Spikk 2011.07.04. 22:15:39

@feritata: Ja, szegény, most megint híres lehetne, erre szétoffolják a topicot. :D

hackbard.celine 2011.07.04. 22:25:21

@Alamio: "Lázár szinte minden egyes mondatával egyetértek"
Okés, de akkor hogy is volt az a gonosz IMF hiteldiktátum és az IMF hitelből vásárolt MOL pakett?

2011.07.04. 22:26:28

@Alamio:

THX!

Most erre mit mondjak?
Bizonyos kor felett már működik az, hogy tettek dominálnak a szavakkal szemben.
Mondjuk ez politikusra hatványozottan igaz.

Arra azért kíváncsi lennék, mint fideszes neked ki az aki hiteles?

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.04. 22:30:27

lázár kap egy 1-t, azaz egyeeeeees-t

mert. vö.:

tények, tervek:
"A Széll-tervben az van, amit a valutaalap kért ősszel."

"A Széll Kálmán-terv iránya és céljai üdvözlendőek, és legtöbbjük konzisztens azokkal az ajánlásokkal, amit az IMF fogalmazott meg tavaly ősszel – nyilatkozta Irina Ivascsenko, a Valutaalap magyarországi vezetője a Hírszerzőnek."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/07/04/imf_180_fokos_fordulat_magyarorszagon/

hackbard.celine 2011.07.04. 22:30:59

@MikeBoy: 99.7% szavazott hétvégén a Vezírre, a maradék 4 eltévelyedettet azóta is keresik. Pedig 1-ből könnyű 1-et választani, mégis volt akiknek ez sem ment. :))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.04. 22:32:48

index.hu/gazdasag/magyar/2011/07/04/imf_180_fokos_fordulat_magyarorszagon/

+
"2011-es költségvetés elfogadása előtt nem ugyanúgy gondolkoztunk számos gazdaságpolitikai lépésről. De az azóta beköszöntött változásokat csak üdvözölni tudjuk. Ahogy azt a legújabb jelentésünkben hangsúlyoztuk, a Széll Kálmán-terv és a konvergenciaprogram iránya és célkitűzései általában nagyon üdvözlendőek, és a legtöbbjük konzisztens a gazdaságpolitikai ajánlásainkkal, amelyeket tavaly, vagy éppen a korábbi időszakokban fogalmaztunk meg."

hirszerzo.hu/profit/20110701_irina_imf_szell

Alamio 2011.07.04. 22:34:46

@MikeBoy: Orbán, Navracsics, Fellegi, Pokorni, Varga, Kósa - pl. hogy egy rövid listát állítsak.
Előbbieknél még nem találtam alkalmasabbat az ország vezetésére, utóbbinál meg egy városéra. Tarlós esetében a "majd meglátjuk" elvet vallom, az ugyanis nekem nem elég, hogy Demszkynél bizonyára jobb lesz.

Az "inkább azt figyelem ki mit tesz ahelyett hogy ki mit mond" nálam már alapjáraton működött. Ezért nem szeretem pl. Lázárt, Deutchot.

Alamio 2011.07.04. 22:36:05

@hackbard.celine: Már mondd meg nekem kérlek alássan (csak hogy megint offoljunk) honnan veszed, hogy az éppen onnan van? Túl azon, hogy ezt ő mondta? Mert az IMF nem ezt mondja, más sem, még Matolcsy sem.

2011.07.04. 22:37:28

@hackbard.celine:

Ha elüldözöd ilyen "humorokkal", lelőlek!
Fideszes elutasítja Schmittet és Lázárt.
Ez azért ritka!!

Alamio 2011.07.04. 22:42:07

@szorokin: Mernének csak mást mondani, miután már Hillary is méltatta a kínai kapcsolatfelvételt...
Ez a tipikus háromszögpolitika.

Alamio 2011.07.04. 22:47:45

@MikeBoy: Többet is. Viszont szavazó vagyok, semmi közöm a Fideszhez mint párthoz.
Viszont visszakeresheted, anno elutasítottam őket a megválasztásuk előtt is (pont azért, ahogyan lettek azok, amik).

Ez persze nem menti az MSZP-t attól, hogy a süllyesztőbe kívánom őket az elmúlt 21 évért, vagy az SZDSZ-t szidom azért, amik voltak.
Vagy hogy a Jobbik látható HR-problémája a felszínre tör, akárcsak az LMP ex-szadesz szavazók iránti lelkesedése, és a zöld ügy kikarikírozása.

hackbard.celine 2011.07.04. 22:47:57

@Alamio:
www.vg.hu/penzugy/tokepiacok/fellegi-imf-hitelbol-vettuk-meg-a-mol-reszt-349559
"Orbán Viktor kedden bejelentette, hogy "visszaszereztük" a Mol részvényeinek 21,2 százalékos részét, amely eddig orosz kézben volt."
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110524-imf-hitel-lesz-a-fedezete-a-szurgut-reszvenyek-felvasarlasanak.html
"Fellegi Tamás fejlesztési miniszter délután Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával közös sajtótájékoztatón ismertette a részleteket. Kiderült, hogy a magyar állam a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből vásárolja meg a Mol-csomagot 1,88 milliárd euróért (mintegy 500 milliárd forintért)."
És még egy:
"Nemtetszésének adott hangot a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviseletének vezetője a magyar kormány keddi bejelentése után, amely szerint az állam megvásárolta a Szurgut Mol-pakettjét.
Irina Ivascsenko szerint az IMF-hitel nem a részvénycsomag kivásárlására szolgál. A Dow Jonesnak adott nyilatkozat ugyanakkor alapján az eszközvásárlás nincs összhangban az IMF magyarországi programjának, a hitelcsomagnak a céljaival, mert a mentőövet a fizetésimérleg-nehézségek kezelése érdekében adta a szervezet.
Arról is beszélt, hogy ha egy ország a devizatartalékát használja fel, érdemes figyelembe vennie a költségvetési és külső tartalékokat. Az IMF vezetése hamarosan nyilvánosságra hozza álláspontját Magyarország csökkenő költségvetési és külső tartalékairól.
A Magyar Nemzeti Banknál levő 36 milliárd eurós devizatartaléknak van egy 3,3 milliárd eurós része, amely felett a kormány rendelkezik. A pénz az IMF és az EU hiteléből származik, a lehívott, de el nem költött részt tartja a kormány a jegybanknál. Ebből a pénzből fizeti ki a magyar állam a Szurgutot a Mol-részesedésért."
Csúnya-rossz IMF... belediktálták a Nemzeti Kormányba a MOL pakett megvásárlását.

hackbard.celine 2011.07.04. 22:48:47

@Alamio:
www.vg.hu/penzugy/tokepiacok/fellegi-imf-hitelbol-vettuk-meg-a-mol-reszt-349559
"Orbán Viktor kedden bejelentette, hogy "visszaszereztük" a Mol részvényeinek 21,2 százalékos részét, amely eddig orosz kézben volt."
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110524-imf-hitel-lesz-a-fedezete-a-szurgut-reszvenyek-felvasarlasanak.html
"Fellegi Tamás fejlesztési miniszter délután Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával közös sajtótájékoztatón ismertette a részleteket. Kiderült, hogy a magyar állam a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből vásárolja meg a Mol-csomagot 1,88 milliárd euróért (mintegy 500 milliárd forintért)."
És még egy:
"Nemtetszésének adott hangot a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviseletének vezetője a magyar kormány keddi bejelentése után, amely szerint az állam megvásárolta a Szurgut Mol-pakettjét.
Irina Ivascsenko szerint az IMF-hitel nem a részvénycsomag kivásárlására szolgál. A Dow Jonesnak adott nyilatkozat ugyanakkor alapján az eszközvásárlás nincs összhangban az IMF magyarországi programjának, a hitelcsomagnak a céljaival, mert a mentőövet a fizetésimérleg-nehézségek kezelése érdekében adta a szervezet.
Arról is beszélt, hogy ha egy ország a devizatartalékát használja fel, érdemes figyelembe vennie a költségvetési és külső tartalékokat. Az IMF vezetése hamarosan nyilvánosságra hozza álláspontját Magyarország csökkenő költségvetési és külső tartalékairól.
A Magyar Nemzeti Banknál levő 36 milliárd eurós devizatartaléknak van egy 3,3 milliárd eurós része, amely felett a kormány rendelkezik. A pénz az IMF és az EU hiteléből származik, a lehívott, de el nem költött részt tartja a kormány a jegybanknál. Ebből a pénzből fizeti ki a magyar állam a Szurgutot a Mol-részesedésért."
Csúnya-rossz IMF... belediktálták a Nemzeti Kormányba a MOL pakett megvásárlását.

villamos alóli kacaj 2011.07.04. 22:50:15

Végre ismét jó magyarnak lenni!
"Mit nekem te Kárpátoknak,...Alpoknak,...Dolomitoknak,....Érchegységeknek,...stb...zordon.."
(bocs, a Tátra kimaradt)

2011.07.04. 22:50:40

@Alamio:

Orbánt még pihentessük, de mondjuk Pokorni mivel győzött meg?

Alamio 2011.07.04. 22:52:12

@hackbard.celine: Egyrészt: máig nem látom, ebben mi a rossz. Létezik egy állami érdekeltség egy, stratégiailag fontos cégben.
Másrészt: szerintem nem hallottad a későbbi híreket. A pénz allokációja nem onnan történik, ahonnan mondták. Realista vagyok. Az IMF-kölcsönt lehet úgy csoportosítani, hogy abból legyen kifizetve. Névleg ugyanakkor lehetetlen, hogy VALÓSAN abból történjen.

Alamio 2011.07.04. 22:56:02

@MikeBoy: Mondjuk azzal, hogy oktatási miniszterként azzal szerzett nevet, amivel. Tudom, volt váltás, de a szerepe megkérdőjelezhetetlen, mint a kormány jelenlegi és anno oktatásügyi politikusáé: diákhitel, 2001-es oktatási változások.
Tapasztalatból mondom, később (2 évvel) ezek szerint mentem felvételire, és nem volt rossz rendszer. És most pedig kifejezetten tetszett, hogy egy alapvetően bukott oktatási koncepcióval szemben is ki bírt állni.

hackbard.celine 2011.07.04. 22:59:39

Értem: Fellegi miniszter úr biztosan hazudott, Alamio blogkommenter viszont utólag tudja az igazat.
Május 24 óta 20%-al zuhant a MOL árfolyama. 500 MRD helyett ma csak 400 MRD a pakett értéke. És az IMF hitelt (vagy tetszőleges szabad felhasználású, a devizatartalékba könyvelt hitelt) kamatostól vissza kell fizetni.
Kétségkívül fideszes unortodox módszer az adósság csökkentésére.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.07.04. 23:00:07

@Alamio: "Megmagyaráznád az élet keletkezéséét nekem?"

Mondá az Úr: Viktor, tedd magadévá a kétharmadot és indulj harcba a szép, új világért...

"Hogy létezik-e felsőbb lény, és az milyen szín cipőt hord?"

Ez meg milyen kérdés? Akarsz egy kurva nagy sallert a Pártközpontból?

"Elmondanád, mi a lélek?"

Az, ami a fideszbolsevik pártnak nincs?

"Mi célja van a létezésnek, és mivel kell eltölteni?"

Imádni a Legfelsőbb Vezért?

Alamio 2011.07.04. 23:03:03

@hazug fidesznyik: Ignore.
@hackbard.celine: Nem alamio blogkommenter tudja az igazat, hanem a SZERZŐDÉS: talán olvass bele. Vagy ha nem azt, talán az értelmezőit olvasd el.

hackbard.celine 2011.07.04. 23:03:17

@Alamio: okés, linkeld be a szerződést. A SZERZŐDÉST.
Köszi.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.04. 23:04:36

"A beszédből megtudjuk, Magyarország azért nem akarta az IMF-et itt látni, mert az iskolabezárásokhoz, óvodabezárásokhoz,.... vezetett volna."
Ezek szerint én nagyon naív vagyok, eddig úgy tudtam, hogy a gyerekeket az anyjuk, meg az apjuk csinálja, nem az IMF. Mostmár csak azt nem tudom, miért zárnak be ovodákat, iskolákat szerte az orszgában.

Alamio 2011.07.04. 23:06:24

@hackbard.celine: Linkeli a rosseb. Nincs titkosítva, de fent sincs.

Dr.Bio74 2011.07.04. 23:10:15

@Alamio:
Néhány gondolatod kissé elszomorító, de kétségtelen, értelmes. átgondolt, érdekes vitapartner vagy, hajrá.

Crescendo 2011.07.04. 23:11:56

@hackbard.celine: cool. De hol a 25 milliard euro tobbi resze, mert ez csak 1.88 milliard, tehat nagyjabol 23 nincs meg...
Hova tunt? Mire lett elkoltve?

hazug fidesznyik (törölt) 2011.07.04. 23:14:21

@Alamio: "Ignore."

Eléggé hülye neved van, olyan olaszos...
Talán lovári...

Ami világegyetemmel való ismerkedésedet illeti, ezen minden normális ember már 14 éves korában túl van... Inkább ne röhögtesd magad...
Mi a következtetésed a témával kapcsolatban? Tetszik neked a Lézer Jani?

Bergeroth 2011.07.04. 23:22:06

"Behízelgő, elegáns és oly megnyerő
Mit szeress, és mit vegyél, megmondja Ő.
Elkábít a szín, a hang és a tálalás
Megeteti veled is, megeteti velem is az agymosás.

Magas karcsú napbarnított látomás.
Ugyanilyen leszel, ha azt viselsz, amit itt szokás.
Szuper közelből rád villantja fogsorát
Vegye meg nálunk, közeleg az árleszállítás.

Egészséges, fiatalabb és szebb leszel
De csak akkor, ha nekünk hiszel, és ezt veszel
Beléd látnak, jól tudják, hogy mit kívánsz
Hogy ez az igazi, elhitetik veled is, ez nem vitás.

Nagyon vigyázz, hogy le ne maradj a többitől.
Minden évben megszabadulunk a régitől
Jövőre majd újra eljön a csábítás
Ellenállni az új divatnak itt nem szokás.

Behízelgő, elegáns és oly megnyerő
Minden évben megszabadít majd a régitől
Elkábít a szín, a hang és a tálalás
Hogy igaz, ami nem igaz, elhiteti veled is az agymosás."

East - Agymosás.

Alamio 2011.07.04. 23:22:16

@hazug fidesznyik: Először gondoltam reagálok, de minek? Értelmes módon nem tudsz vitatkozni?

hackbard.celine 2011.07.04. 23:23:22

@Alamio: okés, akkor segítek: az országkvóta erejéig (~1 MRD SDR) 2,7% kamatra kapott hitelt az ország 17 hónap halasztással. A kvóta feletti részt 100-200 százalékpontos felárral lehetett lehívni, összességében ~4 MRD SDR összegre átlag éves 3,5% volt a kamatszint. Később a kamatszintet csökkentették és a türelmi időt meghosszabbították 27 hónapra.
Ez jut eszembe így fejből, de ha visszakeresed a korábbi kommentjeimet, akkor találsz pontosabb IMF hitelfelvételi és törlesztési adatokat.
(Csak zárójelben: 2008 közepén az ország hitelképtelen volt, az állampapír hozamok 10% felett jártak. Ennyit a gonosz IMF-ről)
Viszonyításképpen az Orbán kormány 1,25 MRD USD kötvényt adott ki 7,62% hozamszinten 30 évre, ami azt jelenti, hogy 330%-át, azaz 4,1 MRD USD-t kell visszafizetni.
Bővebben itt a dolláreladósodásról:
www.akk.hu/object.38C6DCF5-C48E-46A6-BF3C-7BAE76925CA0.ivy
Éljen a PÁRT és a Bölcs Vezír.

hackbard.celine 2011.07.04. 23:25:30

@Alamio: Nocsak-nocsak? Nyílik a csipa: valaki hazudott: Orbán/Fellegi vagy Irina Ivascsenko.
Döntsd el kinek hiszel.

Alamio 2011.07.04. 23:27:44

@hackbard.celine: Bocsáss meg, de ezt ki kérdezte?
Én biztosan nem. Nem is ebből állt köztünk fenn vita.
Gratulálok amúgy, ha makrogazdasági mutatók alapján minősíteni tudsz- nagyobbaknak sem megy.

Alamio 2011.07.04. 23:29:34

@hackbard.celine: Na, visszaértünk a vagy-vagy szintre.
Sohasem szerettem így tájékozódni, ezt mindig meghagyom a kétpolusú világképű embereknek.
Az adott kérdésben Irinának és Felleginek igaza van abban, hogy nem lehet direkt felhasználni az IMF hitelt.
Abban meg a kormánynak, hogy ezt átcsoportosításokkal meg lehet oldani. Hiszen amit valamely forrásra behelyeznek, onnan felszabadul pénz az államkasszából. hihetetlen, hogy ez egy ilyen közgáz koponyának eszébe sem jut.

hackbard.celine 2011.07.04. 23:33:36

@Alamio: a vita az argumentumok ütköztetéséről szól. Vakhittel nem lehet és nem is érdemes vitázni. Tehát köztünk egyáltalán nem volt vita, mert részedről képtelen állításokon kívül érv nem hangzott el. Témába vágóan végképp nem.
Tereléssel zártad, a magam részéről ennek megfelelően inkább népiesen-sommásan zárnám a napot és megyek aludni: Lázár maradt egy felkapaszkodott fideszbolsevik. Se több se kevesebb.

2011.07.04. 23:36:43

@Alamio:

Nekem ez nem sok, de ahogy most ellenáll az szimpi, csak hát partvonalon van.

Legalább azt tudjuk, hogy az oktatási koncepciója a kormánynak elbukott. :-))))

Tudod, valószínűleg másként gondolkozunk. Szerintem pl. Kósa abszolút hiteltelen.
Egy ekkora város polgármestere (több mint 200 km-re Bp-től) ne legyen képviselő. Ez pl. trivialitás.

Orbán ne válasszon strómant frakcióvezetőnek és egy bólogató idiótát KE-nek.Plussz egy hp-t nyugdíjvédelmi biztosnak. Ezek megmagyarázhatatlan dolgok.

És sajnos a MOL vétel is egy röhej annak tükrében, ahogy sírunk az államadósság miatt.

Lehetne folytatni a sort sajnos, de most inkább elrakom magam holnapra.

Alamio 2011.07.04. 23:42:00

@hackbard.celine: Na látod, ez a különbség megmarad valóban. Te biztos vagy a nézeted tudományosságában. Én nem.
@MikeBoy: A lényeg, hogy ne erőltesd meg magad. Most megtetted azt, amiért enge róttál: minősítesz, méghozzá olyan módon, ahonnan engem eltanácsoltál. A kormány (?) oktatási koncepciója eddig valóban zéró - azonban most más veszi át.
Kósa neked hiteltelen? Valószínűleg nem jártál a városban, ahol polgármester. Sem most, sem (és ez szükséges) 10 éve. Pedig nem könnyítették meg a dolgát. Azt pedig támogatom pártfüggetlenül, hogy aki polgármester, az ne legyen képviselő és vica versa.
Sajnos arról nem beszéltünk, hogy mit DE. Pedig arról is kéne.

Alamio 2011.07.04. 23:49:54

@MikeBoy: Tudod, nagyon másképp állunk dolgokhoz. A magam pontjai szerint haladok.
1., egy polgármester ne legyen képviselő. Egyetértek.
2., Kósa hiteltelen? Akkor hozzá képest bármely városvezető az. Még Babák példáját tudnám kb. hozni, de egyébként ilyen városképet ellenszélben senkivel.
3., Az oktatási koncepció akkor bukik el, ha jövő januárban rossz. A felvételik előtt. Addig csak egy bukott államtitkárról beszélhetsz. (meg egy elvesztegetett évről egy olyan rendszerben, ami Magyar Bálinté - ami valóban borzadály).
4., A Mol-vétel? Szerintem az egyik legjobb középtávú állami befektetés. Ha ilyent csináltunk volna az eddigi államadósságért, nem sírnánk most a munkahelyekért. Mondd meg nekem: szerinted a MOL gyarapodó vagy elhaló vállalkozás? (és kérdezd meg róla a horvátokat is).

Alamio 2011.07.04. 23:50:23

Bocs, először nem jelent meg nekem, így újrafogalmaztam.

2011.07.04. 23:56:16

@torró: Érdekes azért hogy a kádári rendszer mekkora energiát fektetett az egyház ellenes hadjáratba, majd mégis letérdeltek a pápa elé

Valami Frank Zappa (amerikai-olasz) írta:

Leírták egy nagy könyvben, vagy 3000 éve:
saját képére teremtett minket. Téged is. Úgyhogy ne szégyelld magad!
Hülye vagy, és nézz körül! Hülyék mindenfelé. Saját képére teremtett.
Hülyék mindenfelé, hülyék mindenfelé! Ott balra egy kis csúnya.

tehát elmondhatjuk, Kádár hatása az USA olasz származású lakosaira is megvolt.
Tehát elmondhatjuk, a hit és a vallás különböző fogalmak.
tehát elmondhatjuk, Istent nem lehet definiálni.

Te sem hiszel Istenben.
Abban hiszel, amit előre megrágva elédköptek, és a szentháromság képében ismersz.

2011.07.05. 00:09:49

@MikeBoy:
de mondjuk Pokorni mivel győzött meg?

Mert nem akar bálnát a Balatonba. Azért az jó, nem?

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2011.07.05. 00:12:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: a minap láttam egy tök jó kis videót herr zappáról, ahogy egy rendőrrel társalog.
ez alapján a benyomásom az, hogy valszeg ateista volt.
ami bizonyos, hogy zenésznek egészen jó volt.

2011.07.05. 00:25:11

@Zus: Erasztothenész csak a Föld kerületét határozta meg.

És mit vont le, következtetésként?
Kör alakú?
Gömb?
Ja, nem, banán! Tudjuk a Gyalog galopp óta!

2011.07.05. 00:28:53

@Alamio: Kósa neked hiteltelen? Valószínűleg nem jártál a városban, ahol polgármester. Sem most, sem (és ez szükséges) 10 éve.

Én jártam. És? A cocik alatt is kiemelt szerepet kapott Debrecen. Szemben a cucilista Miskolccal, Nyíregyházával. Szegény hátrányos!
Melyik a legeladósodottabb 5 város ?

Ja, hitelből tudok én is rongyrázni!

(debreceni barátom nagy kósafan volt. Erős Fideszes. Éves bérlete volt a Loki stadionba. Valamiért visszafogottan hyilatkozik mostanában Kósáról)

2011.07.05. 00:33:36

@gólhaj: zenésznek egészen jó volt.

De mostmár megállapíthatjuk, hogy a politikához nem értett.
Kritizálta erősen Ronnie Reagant, akiről tudjuk, hogy az egyetlen ember lehetne, aki kivezetné a világot a válságból.

Pszt! 2011.07.05. 00:37:23

Van abban valami összefüggés, hogy a viki meg ez a lázár is ilyen bodzaszedő kinézetű? Vagy csak én vagyok paranoid?

2011.07.05. 00:37:53

@Alamio: A Mol-vétel? Szerintem az egyik legjobb középtávú állami befektetés.

Mért, hát el akarja adni?

Vazze az IMF hitelt jövőre vissza kell fizetni.

Ja, vagy arra majd veszünk fel hitelt? Akkor hogyan is csökken az államadósság?
Tudod: aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop.
Hazudni, csalni csúnya dolog.

Pszt! 2011.07.05. 00:40:14

A Ráhel nem zsidó név?

2011.07.05. 00:43:32

@gólhaj: ami bizonyos, hogy zenésznek egészen jó volt.

Örülök, hogy találkoztunk. Kevesen értik a zenéjét. Túl nehéz a 4/4-hez szokott fülünknek.

Bár én a szövegein szoktam fetrengve röhögni.

2011.07.05. 00:46:00

@Pszt!: A Ráhel nem zsidó név?

De. És?
A József, János, Tamás szintén bibliai nevek. Az Eszter... ja, a másik lánya nem Eszter?

2011.07.05. 00:48:01

@Pszt!: Vagy csak én vagyok paranoid?

Paranoiás vagy! Már sárgítanak! Ócó álamtötvén van eladó!

Pszt! 2011.07.05. 00:53:15

A bibliában csak zsidó nevek vannak?
Miért ad egy turbómagyar főmufti zsidó nevet a lányának? Csak én vagyok paranoid?

2011.07.05. 01:53:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Mikor Isten megteremtette a Republikánusokat, minden egyebet feladott.

2011.07.05. 01:55:37

Vegyük a Káma Szútrát. Hányan haltak meg a Káma Szútrának, és hányan a Bibliának köszönhetően? Melyik győz?

Kobres 2011.07.05. 06:45:09

Szerintetek az Alamino fedonevu fideszes troll fizetest kap, h szetoffolja a kommenteket?

Jaffar 2011.07.05. 07:03:27

@Kobres: Pont ezt akartam irni. A fasz kivan az ilyen okoskodó trollokkal.

Alamio:
Csinálj magadnak egy vallásos blogot és ott osszad az észt, mert itt a témához még nem nagyon szóltál hozzá.

torró 2011.07.05. 07:18:57

Ti nem alszotok? Látszik is, mert a Káma Szútrát a Bibliával összevetni? " Könnyen elkaptuk, uram!" Erre mit lehet mondani:))) Azért nem egy súly csoport ,ezzel az erővel akármilyen könyvet ide lehet biggyeszteni ,mondjuk Horváth Rozi receptes könyvét is:))) Amúgy érdekes hogy Lázártól hová jutott az elmélkedés. Talán Jézus sem gondolta volna hogy mi lesz a következménye, mikor " Lázár kelj föl" kijelentést tette!
Na megyek reggelizni és munka. Nem irigykedni! :))

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.05. 08:52:06

Vágó Sebestyén azt mondta tegnap: "egyre többször tapasztaljuk, hogy a magyar Országgyűlés úgy működik, mint Románia Ceausescu idején",
(Remélem úgy is VÉGZŐDIK, MINT ROMÁNIÁBAN)

2011.07.05. 09:26:49

@torró:

A Káma Szútra a szerelemről szól. Rosszat nem akar.
A Biblia a háborúról. Hogyan pusztítá egymást a bronzkor és a vaskor embere. És hogyan küszködik Isten, hogy elfogadja végre az a nép, akit Ő választott.

2011.07.05. 09:28:26

@torró: Talán Jézus sem gondolta volna hogy mi lesz a következménye, mikor " Lázár kelj föl" kijelentést tette!
Na megyek reggelizni és munka. Nem irigykedni! :))

Ja. Lázár nem halt meg, csak szaga van.

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2011.07.05. 10:16:12

@Könnyen elkaptuk, uram!: "De mostmár megállapíthatjuk, hogy a politikához nem értett..."

hát igen, talán inkább jó zenész volt, mint jó politológus, hozzáteszem, az, hogy kritizálok valakit, nem azt jelenti, hogy az ne értene pokolian ahhoz amit csinál, lehet, hogy csak azt akarom, hogy máshogy, nekem jobban tetsző módon csinálja.
egyébként vibráló tehetség volt sokmindenben, kár, hogy nincs felvétel a 20 évvel ezelőtti pesti jammelésről.

2011.07.05. 16:30:37

@gólhaj: YouTube Frank Zappa guitar solo in Budapest

2011.07.05. 16:36:24

@gólhaj: hát igen, talán inkább jó zenész volt, mint jó politológus,

Gúnynak szántam. Köztudottan utálta a republikánusokat, Reagant nem nagyon tisztelte. Talán összefüggésben a vallásellenességével.

Nézd meg kik voltak eddig az USA elnökei. Tehetnék-e bármit ami rosszabb lenne? Ha lövésem se volna az egészhez - tehetnék BÁRMIT ami rosszabb lenne?

tévéinterjú 1991 körül (YouTube)

Mikor Isten megteremtette a Republikánusokat, minden egyebet feladott.

1984 április 28., Thicke of the Night műsor, (YouTub

Más dolog zenedarabot írni, mint csekket hamisítani, jóllehet mindkettő lehet többé-kevésbé kreatív foglalatosság. A kreatív emberekkel időről-időre talán megesik, hogy csekket hamisítanak, a képviselőházi emberek viszont meglehetősen ritkán írnak szonátákat.

Minden interjúk szülőanyja, (Best of Guitar Player, 1994,

A szülők sokkal inkább elronthatják a gyerekeket mint a tévé vagy a rocklemezek. Ami még a tévénél és a szülőknél is károsabb lehet, az a vallás meg a drog.

Az igazi Frank Zappa könyv

2011.07.05. 16:41:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:
During the 1980s, when Reagan became U.S. President, Zappa targeted his policy very directly in interviews and songs.

In the music video of You Are What You Is a look-a-like of Reagan is featured on the electric chair.

During the PMRC debates Zappa wrote Reagan a letter of protest (Z-Pack - Letter to the President). He received no reply.

Zappa had a poster on the wall portraying Ronald Reagan in nazi uniform, featuring the words, "He has the right to do anything they want" written underneath. (Pulse Interview)

Reagan is mentioned in The Untouchables, Star Wars Won't Work, Dickie's Such An Asshole, When The Lie's So Big, Reagan At Bitburg, the Broadway The Hard Way version of What Kind Of Girl Do You Think We Are? and Jesus Thinks You're A Jerk

2011.07.05. 20:40:30

@Alamio:

Kósa, mint képviselő hiteltelen, nem mint polgármester.

"4., A Mol-vétel? Szerintem az egyik legjobb középtávú állami befektetés. Ha ilyent csináltunk volna az eddigi államadósságért, nem sírnánk most a munkahelyekért. Mondd meg nekem: szerinted a MOL gyarapodó vagy elhaló vállalkozás? (és kérdezd meg róla a horvátokat is). "

Nem gondolhatod komolyan, hogy ez itt számottevő érv. Egy sarki bolt is lehet gyarapodó vállalkozás, de azért mégsem vesszük meg a 20%-át 500 mrd Ft-ért. Szóval az ár elég fontos dolog. És az is, hogy van-e rá keret! Meg más is, mindjárt meglátod:

Nézünk néhány tényt a MOL-lal kapcsolatban a vásárlás tükrében.

Az üzlet az üzlet, ahogy mondani szokták. A MOL tökéletes példa arra, hogy az állam miért NE! Később kifejtem.
Ahova *-ot teszek mind könnyen fellelhető a neten.

A MOL, mint stratégiai vállalat szigorúan kontrollált volt az állam által annak ellenére, hogy tőzsdei cég.*

Ez azt jelenti és KRITIKUS, hogy:

A Szurgutnak gyakorlatilag semmilyen kontroll joga nem volt a kb. 20% részesedése után. Az államnak nem nőtt a kontrolljoga a vétel után, mert az így is gyakorlatilag maximális volt.*

Ebből következik, hogy üzleti szempontból nem lehetne befektetés ez a MOL vétel, mivel annál ideálisabb helyzet nincs, hogy valakinél részvények vannak, de az velem szemben nem kontrollál. De az biztos, ha én, mint állam ezt a részvényt mégis megvenném tőle, azt olyan nyomott áron tenném, "ahogy az EMEFSZT* is sikerült 1 dolcsiért eladni az orosz tulaj feje felett"!
Szóval szigorúan nézve a Szurgut vesztes az állam pedig nyerő pozícióban volt! És ez abszolút nem tükröződik az árban.

Kis kitérő:
Hogy miket meg nem tehet egy állam? A Yukosról és Hodorkovszkijról biztosan hallottál. Nos a Yokus-t gyakorlatilag visszavette az állam az oligarchától. Igen ám, de voltak pl. magyar részvényesei is a yukos-nak, hisz az is tőzsdei cég volt, mint pl. a gazprom. Ők a részvényeikért SEMMIT nem kaptak. Értékük nulla lett. Erre nem tudok forrást adni, a saját befektetési tanácsadómmal beszéltem át a sztorit akinek ilyen üzletfelei voltak.

Szintén gyönyörű példa az állam (esetleg magyar "oligarchák"??) erejére a MOL-ban az ÖMV sztori!*

Az állam tehát NEM BEFEKTETÉSKÉNT VETTE MEG A MOL-t!

A befektetés lényege a pénzből több pénz.
HA AZ ÁLLAM pénzt akart volna csinálni a MOL-ból, mivel a kontrollja gyakorlatilag 100%, megtehette volna azt sokkal hatékonyabban. Csak arra kellett volna ügyelni, hogy az ne osztalékként vagy árfolyamnyereségként jelentkezzen. A nyereség ilyen fajta lefölözése, ez nem nehéz, hidd el.

Tudjuk, hogy az adósság a fő ellenség*. Ha ez igaz, 1000x meg kell fontolni egy 500 mrd-os politikai jellegű vagyonszerzést.
De ez nem történt meg! A MOL vétel prioritást jelentett az adóssággal szemben.

El lehet rajta vitatkozni, pontosan miért, de hogy őszinte legyek nem érdekel.
Nem érdekel, hogy az állam miért volt nyuszi és tojt be az oroszoktól. Az sem, ha a magyar fejesek féltették a MOL-t és kilobbizták maguknak ezt az üzletet.

Egyszerűen HAZUDIK az (döntsd el, hogy kir(k)e célzok és még mindig hiteles-e neked), aki "retteg" az egyik oldalon az adósságtól, de simán meglép egy ilyen "üzletet" politikai okokból!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.28. 19:41:32

A beszédből megtudjuk, Magyarország azért nem akarta az IMF-et itt látni, mert az iskolabezárásokhoz, óvodabezárásokhoz, a tömegközlekedés összeomlásához vezetett volna"

mi van? tehát nincs itt?