Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Valódi közszolgálati rádiózást!

2010.11.13. 08:00 | Írta: alternatíva (törölt)

 
Elég béna dolog, hogy a Médiatanácsnak
nem sikerült megtalálnia a megfelelő embereket az állami médiák (csakazértsem médiumok) élére, ahogyan elég béna az is, hogy az MR2 jelenlegi koncepciója melletti izzadságszagú tüntetésre alig bírtak elrángatni érdeklődőket a zöldbaloldalos szervezők. Egy azonban biztos: ma Magyarországnak valódi, minden igényt kiszolgálni képes közszolgálati rádiózásra van szüksége. A minden igényt kiszolgálásba pedig a szélsőjobbos szubkultúra lefedése is beletartozik.

Erősen egyet lehet érteni a Magyar Rádió volt elnökével, Such Györggyel, aki pár éve az MR2 átalakítása kapcsán úgy nyilatkozott, attól, hogy az új Petőfin most már szinte nem megy semmi zenén kívül, a Magyar Rádió még közszolgálati marad, hiszen az egész palettát kell nézni MR1-től MR6-ig, nem pedig egy-egy adót. Az MR2 átalakítása óta azonban eltelt pár év, tavasszal pedig a népakarat beküldött egy új pártot a parlamentbe, kifejezve ezzel a radikális változás iránti igényét. Illő lenne hát, ha a nép akarata az állami kézben lévő médiumoknál is érvényesülne, és a hardcore Jobbik-szavazókat is megcélozná egy MR-adó, amit mi mondjuk MR8-Szálasi néven hoznánk létre. Műsorterven sem kellene sokat gondolkodni - a Barikád már elkészítette azt:

6:00 Ébredj Magyar! Reggeli fehérterror Ős Előddel és Kond Kenézzel.
6:30 Boros – Bocskor. Magyar-román reggeli viccek.
8:00 Hunorfesztivál – „Rasszista vagyok, nem cigány!” (részlet a falusi kisjelenetből)
9:00 Zenebudik – zenés tornagyakorlat emésztési zavarokkal küzdő ex-miépeseknek
10:00 Fröcskölő – Gyolgár Börgy, Tészáros Mamás, Avar Ányos és Jési Dános elemzése

Lehetséges megoldásként merülhet fel a Szent Korona Rádió teljes egészében történő integrálása, elvégre egy összeszokott, fiatalos stábról van szó, s évek-hónapok óta szerkesztett műsorokról, melyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak mintegy 30%-a vélhetően rendszeresen meg is hallgat. Tudni kell azonban, hogy a médiatanács vélhetően rossz viszonyt ápol az online rádió tuladonosi és vezetőségi körével, így vélhetően saját adó megalkotására lesz szükség; ez esetben azonban a Szent Korona Rádióra mint konkurenciára kell tekinteni, s a piaci rés meglehetősen szűk marad.

A helyzet modern, újszerű megoldásokért kiált, mi azonban őszintén reméljük, a Nemzeti Együttműködés Kormánya a kétharmad birtokában (+ a Jobbik-frakció borítékolható szavazataival) nem lesz rest bátor és merész lépéseket tenni a valódi, kiegyensúlyozott és sokszínű tájékoztatás irányába. 

Vendégszerzőink posztja.

Szólj hozzá!

Címkék: média jobbik szélsőjobb

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr542445212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.