Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Hatás-visszahatás

2010.11.02. 11:52 | Írta: pinter.mate

 
„A történelem ismétli önmagát” – szoktuk mondani bölcs bólogatások közepette, mikor felismerünk valami általunk hatalmasnak hitt összefüggést, ami általában teljességgel jelentéktelen. Én most itt ülök, gépelek, és közben bölcsen bólogatok. Mint aki felfedezett valami hatalmas összefüggést.

Egy bizonyos Publius Clodius Pulcher nevű néptribunusnak Kr. e. 58-ban sikerült kieszközölnie valamit, amit azóta betiltottak, bár nem ezen eseménysor hatására: visszaható hatályú törvényt. Ennek oka, hogy haragudott egy bizonyos Marcus Tullius Ciceróra, amiért az befújta, hogy szentségtörést követett el. Konkrétan meg akarta húzni egy bizonyos Caius Iulius Caesar feleségét, méghozzá a Bona Dea ünnep alkalmával, amikor csak nők tartózkodhatnak a házban. Úgyhogy Clodius nőnek öltözve besurrant, de lebukott. Cicero örökre az ellenségévé tette azzal, hogy beköpte.

A törvény arról szólt, hogy tilos bárkit is kivégeztetni ítélet nélkül (bár ez ma már természetesnek tűnik, akkoriban nem ártott leszögezni). Clodius arra hivatkozva szavaztatta meg a törvényt, hogy Cicero, aki felgöngyölített egy államellenes összeesküvést, kivégeztette annak résztvevőit (hozzá kell tenni, az eset később is megismétlődik a történelem során, nem is egyszer, például Görgey Artúr és Zichy Ödön esetekor – megint egy nagy összefüggés, amire lehet bölcsen bólogatni).

A visszaható hatálynak köszönhetően Cicero elítéltetett, ám élt a római polgárjog adta egyik lehetőséggel: büntetés helyett az önkéntes száműzetést választotta. Amíg távol volt, Clodius leromboltatta a házait és a római állam nevében templomokat húzott fel Cicero birtokain. Emellett visszatérését megtiltotta arra a rövid időre, amíg „áldozatai” (az összeesküvők) fel nem élednek.

Mit is jelent a visszaható hatály?

Egy törvény visszaható hatályú abban az esetben, ha a jogszabály kihirdetését megelőző időre állapít meg kötelezettséget vagy nyilvánít magatartást jogellenessé. Vagyis ha én most beleverem a fejem az asztalba, és holnaptól a fej asztalba verése jogellenesnek minősül, akkor engem megvéd a bebörtönzéstől a visszaható hatály általános tilalma. Jogásznyelven a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12.§-ának (2) bekezdése. El kell ismernünk, visszaható hatályú törvényt hozni elég nagy genyóság lehet azokkal szemben, akik a hatálya alá tartoznak (természetesen lehet ilyen törvényt hozni, ha egy kiegészítő paragrafussal/bekezdéssel megoldják, hogy senkinek, ismétlem, senkinek ne származzon belőle hátránya). Azt is el kell ismernünk, hogy Clodius genyó volt ezzel a törvénnyel és Cicero a sztoriban a jófiú. És azt is, hogy a visszaható hatály általános tilalma eléggé logikus dolog.

Egy bizonyos Magyar Országgyűlés 2010 őszén elfogadott egy törvényt, miszerint 2010. január 1-jétől távozó köztisztviselők és közalkalmazottak kétmillió forintos vagy annál magasabb végkielégítés esetén kötelesek ennek 98%-át leadózni, visszamenőlegesen is. Egy bizonyos Alkotmánybíróság visszadobta a törvényt, de nem a visszaható hatály miatt, hanem mert a törvényszövegben a „jó erkölcsbe ütköző módon juttatott” pontatlanul van definiálva. Erre egy bizonyos Lázár János nevű országgyűlési képviselő kitalálta, hogy az Alkotmánybíróságtól ez csúnya húzás volt, ezért egy alkotmánymódosítással ki kell venni a kezükből a pénzügyekkel kapcsolatos törvények ellenőrzését.

A törvény arra szolgál, hogy a sok-sok nokiás doboz tartalma visszajusson az államkasszába, mivel végkielégítés formájában eszméletlen sok pénzt nyúlt le az előző vezetés. El kell ismernünk, ez genyóság volt. Ennek ellenére nem hinném, hogy visszaható hatály törvénnyel kéne machinálni ennek a töménytelen mennyiségű pénznek a visszaszerzéséhez. Mert az genyóság. Cicero is utálta Clodiust, mégsem hozott volna visszaható hatályú törvényt, hogy kiüsse a nyeregből, hanem fogta volna a rendelkezésére álló kodifikálatlan törvényeket és szokásjogra alapuló precedenseket, mint ahogy azt tette a Bona Dea esetében is. Az Alkotmánybíróság részéről pedig genyóság nem észrevenni, hogy itt visszaható hatály van. Mint ahogy genyóság egy – tulajdonképpen a szofisták óta definiálatlan – fogalmat nem megváltoztatni, hanem nekiesni egy elég fontos szervnek, aminek még ráadásul igaza is van.

Ebben a történetben tele vagyunk genyókkal

Akik a végkielégítést kapták, nyugodtan elmehetnének Clodiusnak, az Alkotmánybíróság is Clodius, de a legnagyobb Clodius ezúttal Lázár János. Könnyebb dolga volna, mint Cicerónak, mert a magyar jogrendszer kodifikált, ellentétben a Kr. e. I. századi római joggal. A rendelkezésre álló törvények alapján illene elintézni azokat, akik ennyi mindent lenyúltak az államkasszából. Még sincs itt semmiféle párhuzam. A történet jelenkori változatából, úgy látszik, a jófiú kimaradt. Ciceróra még várnunk kell.

1 komment · 3 trackback

Címkék: jog alkotmánybíróság lázár jános cicero

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr322415703

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kisebbrendűségben szenvedő kondás meséje 2010.11.02. 14:16:54

Atyámfiai, kicsit elkésve, de remélem még tetszésetekre, szeretnék egy egyszerű mesével megörvendeztetni Bennetek.No, szóval, még mielött Viktor gyermekünk csodálatosan rettentő elefántiázisában nem szenvedett,melyről előzöleg írtam, hetyke kis ko...

Trackback: Kelj fel Palcsi meséje 2010.11.02. 14:16:30

 Atyafiak, már éppen úgy terveztem, hogy nincs több mese mára, ám nem bírtam ki, csak leszen egy mai utolsó! Már vártam mikor szóla hozzánk Viktorunk egyik jelentős játszópajtása, kit nevezzünk Palcsinak, Kelj fel Palcsinak.Nem nehéz kitalálnotok ...

Trackback: A nemzeti kisgömböc meséje 2010.11.02. 14:14:52

Atyafiak, egyszer volt, itt is van, volt egyszer egy ország, hál Istenek még meg is van! Annak az országnak a házába bé került egy kisgömböc. Nem ok nélkül, a nép akarta, hogy ott légyen osztán irányítsa a sok tennivalót. Kisgömböcünk már nagyon várta,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pinter.mate 2010.11.02. 21:04:37

Hehe. Vágó Gábor a mai parlamenti vitában 20:17-nél a helyzetet a Római Köztársaság válságához hasonlította, majd Cicerót idézett. Amúgy lájkolta és kommentelte a cikket az alternatíva facebook-oldalán.