Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Gyurcsány is támogathatná a halálbüntetést

2015.04.29. 03:48 | Írta: Lakner Dávid

Gyurcsány is támogathatná a halálbüntetést

Miután a Jobbik először szerzett egyéniben mandátumot, a kormánynál ismét előkerült a zseniális ötlet: fel kell karolni Vonáék témáit, hátha így vissza lehet még csábítani a megtévedt szavazókat. Láthatóan a Fidesz-KDNP továbbra is a szellemi restség állapotában leledzik, és a Jobbik programjának lenyúlásával próbál javítani romló eredményén: ezt fogalmazták meg jobbikosok az elmúlt években kb. félezerszer úgy, hogy “úgy beszél, mint egy jobbikos, de úgy cselekszik, mint egy MSZP-s.” A nagy ötlet egyébként már jó rég megbukott, egyértelmű, hogy senki nem fogja a béna hamisítványt választani, ha ott az eredeti - de hát ezt láthatóan nem egyhamar fogja belátni az Európa jövőjéről egyébként folyamatosan nagyon innovatívakat mondani akaró miniszterelnök.

Persze, már a Jobbik esetében is el lehetett mondani, hogy tisztában vannak vele: van egy ilyen uniós jog nevű izé, ami miatt se halálbüntetés, se egyéb nem lehetséges, de hát erre még mindig felelhették Vonáék, hogy “akkor ki kell lépni.” A Fidesz-KDNP ezt még ilyen egyértelműen mostanság nem mondta ki (bár Kövér már elkezdett volna hátrálni), de hát ami késik, nem múlik, ugye. Eközben persze a fideszesek is jól tudják, hogy se halálbüntetés, se kényszermunka menekülteknek, se kihátrálás, a fejlesztések jó része meg uniós pénzből megy - de hát mikor is próbáltak ők felelősségteljesen nyilatkozni bármilyen ügyben is?

Egyébként a feltételezett véresszájú közember nemcsak a gyilkosoknak kíván ám kötelet, kedves Orbán Viktor, hanem azoknak a gazdasági bűnözőknek is, akik oly szívesen lopják el közpénzek millióit, milliárdjait bármiféle következmény nélkül. Ciki, mi?

De mindegy is. Ugyanis Orbán ezzel sem fog visszaszerezni egy szavazót sem, ellenben népszerűsége láthatólag eléggé leszállóágban van, így megnyilatkozásainak többsége valószínűleg kifejezetten ellenszenves lesz a választók számára.

Épp ezért szeretném javasolni Orbánnak, hogy továbbra is beszéljen kényszermunkára fogott, országunkba amúgy be sem engedett menekültekről, halálbüntetésről, esetleg kémiai kasztrálásról és melegellenes nézeteiről is. Szavazója ezzel nem lesz több, de ha már tízzel több választó fejében fog összekapcsolódni ez a sok szörnyűség a rendkívül népszerűtlen Orbánnal, már jó. Ha csak néhányan is dafke ellenezni fogják ezután a halálbüntetést, már megérte.

Esetleg a legnépszerűtlenebb politikusok között továbbra is első Gyurcsány Ferenc szintén elkezdhetne hasonlóakat nyilatkozni. Berki Krisztián is elmondhatná két herevasalás között, mennyire nagy támogatója is ő a halálbüntetésnek. Valamelyik csúcsoligarcha szintúgy nyilatkozhatna, hogy ő azért harácsol annyit, mert halálbüntetés. Meg kémiai kasztrálás.

Az csak jó, ha ezekkel a végtelenül ellenszenves, elvtelen, cinikus, erkölcstelen közszereplőkkel kapcsolják össze a választók az elképzelhető legalantasabb emberi ösztönöket, mocskos kijelentéseket. Felelős, megfontolt, nem a barbári indulatokra apelláló vezető persze nem mond ilyeneket, de hát Orbán már elég régóta se felelős, megfontolt vezetőnek, se higgadt, méltóságteljes államférfinak nem mondható.

41 komment · 2 trackback

Címkék: halálbüntetés Jobbik Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr827408114

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemzetikonzultálunk 2015.05.01. 21:42:07

És akkor eszébe jutott Árpádnak egy-két mondat, amivel újrakeretezni gondolta volt az elmúlt öt év egyik leggyatrább hónapját, 2015 áprilisát, amikor a népszerűségvesztést már az egyszázalékos személyijövedelemadó-csökkentés és a sertéstőkehús-áfacsökk...

Trackback: Összehangolt támadás az Eleven Emlékmű ellen 2015.04.29. 17:42:31

Na eddig bírta ki a Jobbik, hogy a "XXI. századi néppárt" címke mögé bújva figyelje, amint Orbán - totálisan félreértelmezve a helyzetet - teljesen kimegy jobbszélre az idegengyűlöletre építő, végtelenül taszító nemzeti konzultációval, és a halálbüntet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ősbölény 2015.04.29. 17:27:58

Apukám, nekem Gyurcsány se kutyám, se macskám, de miért pont ő a mumus az egykori MSZMP utódai közül? Elvégre ő legalább meg akarta reformálni az MSZP-t, hogy kevesebb legyen benne a nettó populizmus (kis szépséghibája volt a dolognak, hogy ezt populista eszközökkel tette, mint pl. a választási áfacsökkentés). Szotos, népfrontos haverjai jól meg is buktatták. És addig ápolgatták a Puch-Simicska tengelyt, amíg fideszes kétharmad jött ki belőle.
A blog többi részével, a mely a nemzeti populizmust szatirizálja, egyetértek.

dunántúli gyerek 2015.04.29. 18:32:49

Inkább a halál(bünti) mint a ballibek.

dual824 2015.04.29. 18:57:15

"Inkább a halál(bünti) mint a ballibek"
És még becézi is!!!!

turista a saját országában 2015.04.29. 19:08:14

Tetszik a poszt címe. Sikerült kiragadni vele a lényeget...

McKinney 2015.04.29. 19:11:38

Fejlesszük tovább Fideszlandot! Uncsi csak a gyilkosokat kivégezni. Járjon halál a vasárnapi zárvatartás megszegéséért is, vagy ha rossz pályamatricát veszel, vagy nem igényled a babakötvényt.
De mit fog szólni ehhez Semjén Zsolti, mert egyelőre nagyon csöndben van :)

DarthVader 2015.04.29. 19:45:03

@ősbölény:

Milyen választási áfacsökkentésről van szó?

Orbán a magyar nép ópiuma! 2015.04.29. 20:27:17

Mocskos orbanokrata narancsbolsevisták!
Takarodjatok!

Blogger Géza 2015.04.29. 21:04:44

Vicces, hogy felmerül egy politikai ötlet, de balos megmondóemberek már aznap kijelentik, hogy az "megbukott" :) Ez majd pár hónap múlva érdemes megnézni... Persze nem az az érdekes, hogy lesz-e halálbüntetés vagy sem (ez valójában elég mellékes ügy), hanem hogy hogyan alakul a Jobbik és a Fidesz népszerűségi dinamikája.

Blogger Géza 2015.04.29. 21:07:07

@DarthVader: Hogy 2006-ban hatalmon maradhasson, Gyurcsány levitte az általános áfa-kulcsot, rekord költségvetési hiányt okozva, s ezzel végképp a kb két év múlva bekövetkező államcsőd felé lökte Magyarországot. Így aztán a kulcsot vissza is kellett növelni 25%-ra.

ősbölény 2015.04.29. 21:28:47

@DarthVader:
2006-ban a választások előtt a 25%-os áfakulcsot 20%-ra vitte le, a választások után visszaemelte. Ez volt az ő rezsicsökkentése. Gyurcsány nekem rokonszenves politikus volt, azzal a szándékkal, hogy megreformálja az MSZP-t. Ez, sajnos, nem sikerült neki, a káderpárt ezt nem hagyta. Ezzel viszont Gyurcsány mandátuma le is járt.

ősbölény 2015.04.29. 21:36:51

@Blogger Géza:
Két kommentet küldtél, a másodikban helyesen világítottál rá a populizmus lehetséges következményeire. Az elsőben pedig helyeselni látszol, hogy Orbán versenyre kelt a Jobbikkal a diktatórikus államrezon propagálásában. Ami a populizmusnak sokkal veszélyesebb változata, mint a költségvetés kivéreztetése.

Blogger Géza 2015.04.29. 21:41:04

@ősbölény: Hát, egy kis populizmustól még egy állam sem ment csődbe. :) Persze ha a sok hülye külföldi tőkés rájön, hogy az USÁ-ban is van halálbüntetés, biztos észveszejtve menekülnek majd másik gazdasági sikerországba, pl. Szingapúrba. Ja nem, ott is az van. Akkor Kínába. Ja nem, az sem jó, akkor...

(Az USA tök jól elműködik úgy, hogy egyik államában van halálbüntetés, másikban meg nincs. Érthetetlen, miért ne lehetne ez így az EU-ban is.)

DarthVader 2015.04.29. 21:49:29

@ősbölény:

Tévedésben vagy a blogger fideszfasszal egyetemben.
A választások előtt levitték a 25%-os áfát 20 %-ra, majd a választások után a 15%-ost emelték 20 %-ra. Igy lett kétkulcsos az Áfa az addig 3 helyett. És 2009-ben a válság kitörése után emelték vissza 25%-ra, de ez nem függött a választásoktól.
Egyrészt azt hiszem, bátran kiegyeznénk most 20 % felső Áfa kulccsal, másrészt az Áfa kulcsok az interneten bátran elérhetők, úgyhogy legalább az megnézhetné, aki az ojjektivitás látszatát meg akarná tartani. Blogger fideszpatkánynak nem kötelező megnézni, neki elég, ha azt csócsálja, amit a szájába adnak.

Még egy:

beszelo.c3.hu/cikkek/ketkulcsos-afa-%E2%80%93-elso-jelenet
1992. MDF kormány, Kupa Mihály. Kétkulcsos Áfa terv.

rtl.hu/rtlklub/hirek/belfold/cikkek/91145
2005. Tehát a kétkulcsos Áfa terve bőven a választások előtt megvolt. Úgyhogy maximum az ütemezését lehet populistának felfogni, de se a mértéke, se a ténye nem volt titok. De valóban egyszerűbb a mantrát ismételgetni, mint tájékozódni.

ősbölény 2015.04.29. 22:42:37

@DarthVader:
Utánanéztem, igazad van, elnézést kérek, az emlékezetem megcsalt, a lényeg persze az volt, hogy az áfacsökkentés választási maszlag volt, amit később reparálni kellett, de nem azzal az egyszerű dramatizálással történt a reparálás, amire én emlékeztem, hanem egy kissé szofisztikáltabb módon. A lényegen, sajnos, nem változtat.
Ettől függetlenül, hadd jegyezzem meg, ha én vitatkozom valakivel (pl. reagálok vagy válaszolok egy kommentjére), akkor semmiképpen sem fogom szidalmazni, mert az nem érv. Egy vélemény lehet ellenszenves, felháborító, de ha nem értek vele egyet, akkor cáfolnom kell, érvekkel, nem pedig gyalázkodni. (Természetesen nem engem gyaláztál, hanem a másik vitapartnerünket, úgyhogy nem a személyes érintettség alapján figyelmeztetlek erre, hanem azért, mert ha nem becsüljük meg az érvelő vitapartnereinek, akkor vita helyett előbb-utóbb az ökölharc lesz a normalitás.

ősbölény 2015.04.29. 22:52:42

@Blogger Géza:
Valóban, egy kis populizmus még nem feltétlenül végzetes, de a mi történelmünkben igen sok volt, a rendszerváltás után is, sokszor éreztem annak a lejtőnek a közelségét, amin Görögország épp most szánkázik lefelé.
Azt is jól látod, hogy a Fidesz vonzalma a halálbüntetéshez puszta agitáció, korábban a Miép, most éppen a Jobbik szelével akar vitorlázni. Az is igaz, hogy az USÁ-ban és Szingapúrban is van halálbüntetés, és ettől a két társadalom még nem ugyanaz. Annak van igazán mondanivalója, hogy Orbán úgy pendíti meg a pallos élét, hogy tudja, ez az EU-ban tilos, és azt is tudja, hogy rendcsinálásra nem is alkalmas. Csak hangulatkeltésre, olyanok visszaédesgetésére, akik a faék egyszerűségű megoldásokban hisznek, és gondolkodás helyett ütni szeretnek.

ősbölény 2015.04.29. 22:52:42

@Blogger Géza:
Valóban, egy kis populizmus még nem feltétlenül végzetes, de a mi történelmünkben igen sok volt, a rendszerváltás után is, sokszor éreztem annak a lejtőnek a közelségét, amin Görögország épp most szánkázik lefelé.
Azt is jól látod, hogy a Fidesz vonzalma a halálbüntetéshez puszta agitáció, korábban a Miép, most éppen a Jobbik szelével akar vitorlázni. Az is igaz, hogy az USÁ-ban és Szingapúrban is van halálbüntetés, és ettől a két társadalom még nem ugyanaz. Annak van igazán mondanivalója, hogy Orbán úgy pendíti meg a pallos élét, hogy tudja, ez az EU-ban tilos, és azt is tudja, hogy rendcsinálásra nem is alkalmas. Csak hangulatkeltésre, olyanok visszaédesgetésére, akik a faék egyszerűségű megoldásokban hisznek, és gondolkodás helyett ütni szeretnek.

2015.04.29. 22:57:14

@Blogger Géza: az érthetetlen miért fontos megölni embereket. eleve aki szóba jöhet az úgysem zavar már sok vizet számunkra, hóttmindegy. szociopata sorozatgyilkost nem ijesztene el. ha politikusokra is alkalmaznák annak talán lenne elrettentő ereje, de velük nem a büntetés mértéke a baj hanem hogy szinte sosem ítélik el őket, vagyis náluk sem fontos...

Blogger Géza 2015.04.29. 22:59:22

@ősbölény: Hát, éles versenyben minden szavazatra szükség lehet. S bizony a jobboldalon kiéleződött a Fidesz-Jobbik verseny. Azt a szavazót is meg kell szereznünk, akiért nem rajongunk, ilyen a demokrácia. No meg a tematizálásnak is megvan az optimális ritmusa, ez most pont jókor jött sok szempontból.

Blogger Géza 2015.04.29. 23:05:21

@vuvuzela importőr: A mostani gyilkos sem szociopata sorozatgyilkos, hanem racionálisan mérlegelve inkább megölte a fiatal lányt 22 ezer Ft-ért. Ha elkapják, így is, úgy is börtönbe kerül, de az élete a gyilkosság után sincs most veszélyben. Ha lenne halálbüntetés, talán még most is élne az a fiatal lány. Mert a saját életét talán nem kockáztatta volna abban a helyzetben a tettes. A tényleges életfogytot megfúrták, halálbüntetés nincs, a börtönökben meg egyre jobb az élet, és ha van egy kis zsúfoltság, már sikeresen lehet perelni az államot lóvéért. Az állam egyre gyengébb, és egyre kisebb a visszatartó ereje a büntetésnek. Az adott helyzet simán lemodellezhető játékelméleti szempontból.

Blogger Géza 2015.04.29. 23:10:09

@vuvuzela importőr: Hozzáteszem, hogy szerintem ideológiai, politikai, gazdasági stb. dolgok miatt semmiképp nem szabad halálbüntetést kiszabni, az csak gyilkosság miatt lehet elfogadható. A büntetés nem lehet súlyosabb, mint a bűn, de annak szintjét elérheti. Ez diktálja az emberek igazságérzete, és az erősebb valami, mint amit leírnak egy papírra, és azt mondják, hogy ez most az 'EU alapszabálya" Ez utóbbit bármikor meg lehet változtatni, az előbbit meg szinte lehetetlen.

DarthVader 2015.04.29. 23:11:34

@ősbölény:

Blogger Géza mint vitapartner, ez a hét vicce. Te hajlandó voltál utánanézni valaminek. Hát próbálkozz ővele. Sok szerencsét.

ősbölény 2015.04.29. 23:18:07

@Blogger Géza:
"A cél szentesíti az eszközt..." - állítólag a jezsuiták jelszava volt. Ez az erkölcsiség vezetett oda, hogy a rendet a 18-19. században több országban be is tiltották (a Habsburg birodalomban is). A cél nem szentesíti, hanem meghatározza, illetve sok esetben minősíti az eszközt. Megvalósíthatatlan ígéretekkel kampányolni kockázatos. Hitler 1933-ban azt ígérte: "Adjatok nekem 12 évet, és Németországra nem fogtok ráismerni." Igen híres az a fotó, amely 1945-ben egy lerombolt berlini házat ábrázol, a következő, krétával a fara írt (természetesen német nyelvű) felirattal: "Ehhez kellett Hitlernek 12 év"...
Mondják, hogy a politika piszkos, hogy a politikusok hazug emberek, de ha ezt mi, civilek elfogadjuk, normának tekintjük, esetleg bocsánatos bűnnek, akkor csak magunknak tehetünk szemrehányást, ha felébredve a lejtő alján találjuk magunkat.

ősbölény 2015.04.29. 23:18:48

@DarthVader: Ha ezt kizárjuk, akkor mondtunk egy önbeteljesítő jóslatot.

2015.04.29. 23:21:27

@Blogger Géza: Ha be vagy zárva annyira jó nem lehet legalábbis én nem szeretnék éveket így elpazarolni. Szerintem senki sem aki épelméjű.
És nem tudom miféle börtönökről olvastál, azokról ahol pl a srácot megerőszkolták széklábbal amibe belehalt és nem tűnt fel az őröknek? Erősen csodálkoznék ha olyan csuda jó helyek lennének a börtönök. De még ha igaz is lenne, a büntetés tudtommal szabadságvesztés nem pedig esetleges verés, késelés, nemi erőszak, rossz kaja, higiénia hiánya. A kínzást - legalábbis hivatalosan, és egyelőre - nem praktizáljuk Magyarországon mint büntetési formát.

DarthVader 2015.04.29. 23:23:26

@Blogger Géza:

Nézd, én annyira se tartalak, mint nyúlbogyót a pusztán, de mivel Ősbölény megfeddett, szóba állok veled, bár előre tudom, hogy meg fogom bánni. Na szóval. Az USA-ban azokban az államokban, ahol van halálbüntetés, ott 4,5 100000 lakosra a gyilkosságok száma, ahol nincs, ott 3,5 100000 lakosra, Magyarországon pedig 1,5 100000 lakosra.

Azaz a halálbüntetés engedélyezésének semmiféle pozitiv hatása nincs az emberölések alakulására. Sőt.

De csócsáld csak a bránert, amit gazdád a szádba ad.

Blogger Géza 2015.04.29. 23:24:14

@DarthVader: Megértem, hogy frusztrált vagy, mert felvilágosítottalak áfa-ügyben, amiben tájékozatlan voltál, s így leégtél. De attól, hogy te nem tudsz érdemben vitatkozni velem (mind a tudásod, mind az intelligenciád hiányos ehhez), másnak még sikerülhet. :)

Blogger Géza 2015.04.29. 23:27:40

@DarthVader: Ja, mert szerinted a gyilkosságok számát csak egy dolog befolyásolja, az hogy van-e halálbüntetés :))) A fegyvertartási szokások, a kultúra, a kábítószerek elterjedése, a hagyományok, a szociális viszonyok, a rendőrség ezernyi jellemzője stb. bezzeg nem... :)

Blogger Géza 2015.04.29. 23:34:29

"Magyarországon a halálbüntetés eltörléséről rendelkező 23/1990. (X.31.) AB határozat kihirdetése utáni évtől a korábbi másfélszeresére emelkedett az emberölések száma. Míg 1975 és 1990 között a szándékos emberölések, valamint az erős felindulásból elkövetett emberölések száma 190 és 237 között volt, addig 1991-ben és 1992-ben ez a szám felugrott 307-re, majd ezután 1993 és 1998 között 271 és 313 között mozgott. "

DarthVader 2015.04.29. 23:35:13

@Blogger Géza:

Most még az egyszer, de utoljára.

" Ha lenne halálbüntetés, talán még most is élne az a fiatal lány. Mert a saját életét talán nem kockáztatta volna abban a helyzetben a tettes"

Erre most jössz azzal, hogy a gyilkosságok számát nem csak a halálbüntetés befolyásolja. Sőt, mint láttuk, köze nincs hozzá. (Az amerikai államok között nincs lényeges különbség a többi általad emlitett paraméterben, csak a halálbüntetés meglétében vagy tiltásában.)

Gézám, ez szánalmas. Úgyhogy részemről a "vitát" lezárom.

ősbölény 2015.04.29. 23:38:55

@Blogger Géza:
Darth Vader adatai épp azt bizonyítják, ami te is állítasz, hogy a halálbüntetés nem befolyásolja a gyilkosságok számát. Hanem az, amit te is felsoroltál: a fegyvertartási szokások, a kábítószerpenetráció, stb. A halálbüntetés tehát nem növeli a társadalom biztonságát, az agresszivitását viszont igen. (Ez nem következtetés, erre statisztikák vannak, meg hát persze történelmi tapasztalatok. A kivégzések egészen a 19. századig népünnepélyek, népszórakoztató látványosságok voltak...)
Visszatérve egy korábbi párbeszédünkre: ha te elfogadod legitim népszerűsítési eszköznek, hogy egy politikus olyannal kampányoljon (jelen esetben a halálbüntetés visszaállításával), amit nem gondol komolyan, akkor mi kifogásod Gyurcsány áfacsökkentési csínyje ellen? Szerintem ezt is, azt is el kell ítélni, mert mindkettő a mi bőrünkre megy.

Blogger Géza 2015.04.29. 23:39:55

@DarthVader: Mint láttuk, nagyon is van köze hozzá, lásd a magyar számokról bemásolt idézetemet. Csak sajnos túl buta vagy ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult ügy minden aspektusát megértsd. Ez nem a te hibád, csak fogadd el.

(Aki azt hiszi, hogy mindegyik amerikai állam tökugyanolyan, az nagyon-nagyon buta. )

DarthVader 2015.04.29. 23:40:23

@Blogger Géza:

Aha. Szóval te így érvelsz. Idézetedből lemaradt a további rész:

" 1998 után kezd az emberölések száma visszaállni az 1990 előtti mértékre."

2007-ben pedig 144 emberölés történt Magyarországon. .
Pedig nem volt 2007-ben sem halálbüntetés.

Úgyhogy mint "vitapartner" elmehetsz te a vasporos pitsába.

DarthVader 2015.04.29. 23:41:28

@ősbölény:

Innentől te jössz. Én Geyzával befejeztem :)

ősbölény 2015.04.29. 23:42:03

@Blogger Géza:
1990-ben megszűnt a rendőrállam, a bűnözés minden fajtája elszaporodott. Ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy a rendőrállam a jó, mert abban nincs bűnözés. Holott csak az a különbség, hogy a rendőrállamban a bűnök többségét (így a gyilkosságokat is) maga az állam követi el.

Blogger Géza 2015.04.29. 23:42:19

@ősbölény: Gyurcsány komolyan gondolta, hiszen meg is valósította. Orbán Viktor meg korábban sem tagadta halálbüntetés-pártiságát, csak épp most az aktuális ügy miatt rákérdezett egy újságíró. Ő meg tartotta magát korábbi véleményéhez. Ebből lett amúgy a nagy "ügy".

Blogger Géza 2015.04.29. 23:43:08

@DarthVader: Igen, hát ennyi égés után én is elkotródnék. :)

DarthVader 2015.04.29. 23:44:16

@ősbölény: Szegény Geyza, olyan hamar le szok' bukni, mert azzal nem számol a baromja, hogy pillanatok alatt utána lehet nézni az ő szánalmas csúsztatásainak :)

DarthVader 2015.04.29. 23:45:14

@Blogger Géza:

Geyza, ez már igen izzadságszagú, ide érzem a szagodat :)
Inkább verd ki, jobban fog esni, mint itt erőlködni...

Habony Árpád. 2015.04.29. 23:46:58

Tamogatom, 2006- ban az emberekre lovoldozo rendorokre visszamenoleg is alkalmazni kene.

Blogger Géza 2015.04.29. 23:50:48

@DarthVader: Istenem, neked hány bites agyad van? Képtelen vagy megértei, hogy ez nem egy egytényezős dolog? De egyértelműen nem igaz az, hogy a halálbüntetés eltörlése nem járt együtt a gyilkosságok számának azonnali és erőteljes megugrásával, tehát ha valaki azt jelenti ki, hogy nincs ilyen precedens, az hazudik. Ez amúgy elég gyakori ezekben a vitákban. Viszonylag ritkán törölnek el halálbüntetést, tehát kevés ilyen modern kori eset van. Így már egy eset is elgondolkodtató. Ráadásul akkor, ha ez pont a hazánkban történt. (Természetesen sokkal több hasonló eredmény van, nem azért alkalmazzák olyan "jelentéktelen" országok is világszerte a halálbüntetést, mint az USA, Oroszország, Kína, India, Japán stb mert a magyar példát tanulmányozták.)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.30. 07:07:24

Gyurcsány majd akkor fogja támogatni, ha Orbán ellenzi.

:-)
süti beállítások módosítása