Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Ne rinyálj, hát te úgysem jársz vasárnap bevásárolni!

2015.03.14. 15:16 | Írta: Lakner Dávid

metro1.JPG

A megkérdezettek több mint kétharmada ellenzi a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását - derült ki az Ipsos felméréséből. Ugyanakkor a megkérdezettek körülbelül negyede vallotta, hogy szokott vasárnaponként is vásárolni, míg a megkérdezettek 77 százaléka olvas, tévézik, szabadidős tevékenységet folytat.

Na és milyen következtetéseket vontak le a fideszesek abból, hogy a válaszadók elsöprő többsége úgy is ellenzi az intézkedést, hogy bevallása szerint nem fogja a döntés befolyásolni vásárlási szokásait? Egészen zseniálisakat: Deutsch Tamás szerint "a nép legkevesebb 45%-a nem ért egyet önmagával", míg a Tutiblog szerzője úgy látja, ez "egyedül a kényelemérzetből adódik."

Sokszor hallottuk már, hogy ez egy végtelenül individualista ország, az embereket csak az érdekli, hogy őket konkrétan hagyják békén, ha pedig nem származik konkrét, kézzel fogható és azonnal érződő problémájuk egy intézkedésből, hát igazán nem is érdekli őket. Ugyaninnen ismeretes mondjuk "az embereknek rezsicsökkentés kell, mit érdekli őket ezután az értelmiségi siránkozás"-féle, az emberek jó részét lenéző vélekedés, mely nagyjából ott tart, hogy elég egy uszodaprojekt bejelentése, aztán a szavazók majd úgyis befogják a pofájukat. "Fegyelmezetten megjelennek az urnáknál" - szól a már megfogalmazásában is bicskanyitogató feltételezés.

A veszprémi választók bizonyították, hogy ez bizony nem így megy. Volt is nagy meglepődés: hát meglehet, hogy "ezek" mégsem szavaznák meg a Fidesz-KDNP jelöltjét akkor is, ha egy aranyhörcsög indul narancsos színekben?

Persze, illúzióim nagyon még sincsenek: az emberek jó része ellenezte a trafikosítást is, mégsem vonultak nagy számban utcára, mégsem akadályozták meg a bevezetését, mint tették azt később a netadó esetében. De ettől még az emberek nem hülyék: képesek felfogni, hogy egy intézkedés másoknak attól még rossz lehet, hogy ő konkrétan nem szenved tőle hátrányt.

Ráadásul a dohányboltok felállításakor még képesek voltak néhány épkézlábnak gondolt érvet összeszedni: hogy ezzel az ifjúságot védenék, hogy a függők számát csökkentenék, ilyesmi. A reálisabb indok persze egyértelmű volt: a haverok helyzetbe hozása, mindez nyakon öntve némi kádárista paternalizmussal, "majd mi megmondjuk, hogyan lesz neked jó, hogyan őrizd meg az egészséged"-féle érveléssel. A kádárizmus csúcsra járatása látszik a boltbezárásnál is: az SZDSZ méltó örököse, a mérhető támogatottsággal nem rendelkező KDNP kitalálta, hogyan érdemes a népnek eltöltenie vasárnapjait, majd következetesen kiharcolta a senki által nem kért, de legalább sokakat nehéz helyzetbe hozó intézkedést. Holnaptól, de még inkább jövő héttől (elvégre most amúgy is nemzeti ünnep lesz) mi is érezhetjük majd áldásos hatásait.

És min csodálkozzunk akkor, amikor még a véleményformálók is adottnak veszik, hogy valakit csak az egyéni érdekei mozgathatnak, hogy semmiféle társadalmi szolidaritás nem játszhat szerepet nála? Végül is, a trafikokat se ostromolták meg, elfogadják majd ezt is: legfeljebb majd káromkodnak egy sort, ha vasárnap elfogy valami, aztán tovább lépnek, boltos ismerőse meg úgysincs mindenkinek. A vicces az, hogy épp azok a fideszesek fejtik ki hasonló gondolataikat, akiket tíz éve felháborított, hogy az emberek nem mozdulnak meg a kettős állampolgárság megszavazása érdekében. Nincs min meglepődni: a politikai elit is csak akkor és csak addig apellál társadalmi szolidaritásra, közösségiségre, amíg a saját jól felfogott érdekei úgy kívánják.

Sohasem dohányoztam, számomra nem okozott nehézséget, hogy a kormány folytatta a dohányosok elleni hadjáratát, hogy beszűkítette azok vásárlási lehetőségeit, akik felnőttként úgy döntöttek, hogy káros hatások ide vagy oda, ők mégis csak inkább cigarettáznának. Tovább megyek: kisboltom sem volt, így még csak be se kellett zárnom, miután a kormány ilyen csodálatos módon megnehezítette a helyzetemet. Mégis maximálisan elleneztem a lépést, mert képes voltam annak az igen egyszerű gondolatnak a belátására: attól még, hogy nekem nem rossz, másnak az lehet. Tudják, kedves fideszesek, azért, hogy a másikak majd velem legyenek szolidárisak adott esetben. Mondjuk mikor a kormány úgy dönt: ha valaki cikkeket ír, az bizonyítsa évente, hogy nem egy rohadt drogos gazember.

Az emberek ezúttal is képesek felfogni: attól még, hogy ők mondjuk nem járnak vasárnaponként bevásárolni, mások azért szívesen megtennék, ha már máskor erre kevesebb lehetőségük van. Sőt, az emberek annyira nem hülyék, hogy a Tutiblog szerzőjével szemben (és Ugró Miklóssal egyetértésben) képesek felfogni: ha egy nap kiesik, akkor tényleg kevesebb munkaerőre lesz szükség. Hogy a tisztelt Fidesz-védő publicista is megértse, egy egyszerűbb példa: azok a szerencsétlen diákmunkások, akik csak hétvégente tudnak beállni a kassza mögé, ezentúl majd csak fele annyi ideig tudnak majd dolgozni, és fele annyi pénzt fognak kapni. Márpedig egyetem, főiskola alatt nagyon nem mindegy, hogy egy kollégista mennyit tud összeszedni magának.

Az emberek képesek végiggondolni, hogy ha a zárva tartás mellett szóló fő érv az, hogy "majd megszokjátok, most mit rinyáltok??", akkor az azért mégsem olyan nélkülözhetetlen, szuper intézkedés. Nem kell a választókat sem komplett idiótának gondolni: azt azért nem lehet beadni nekik, hogy kormányzatilag kell megvédeni a családokat a bomlasztó vásárlástól. Ahogy a kötelező pihenőnap is baromság: a boltosok ezt nem kérték, a XXI. században pedig már rég túl vagyunk azon, hogy a hetünk beosztása akként történjen, mint száz évvel ezelőtt. Igen, emberek dolgoznak vasárnaponként, aztán mondjuk otthon vannak csütörtökön és pénteken. El tudják dönteni, megéri-e nekik vagy sem. Ha pedig a munkáltatók nem veszik figyelembe a munkavállalók szempontjait, akkor a körmükre kell nézni és betartatni a Munka törvénykönyvét, nem igaz? Arról ár ne is beszéljünk, hogy a döntéssel az éjjel-nappalikat is tönkreteszik majd: mindezt úgy, hogy még arra is lusták voltak, hogy az éjjeli zárva tartásra bármilyen indokot is előszedjenek. Kedves Tutiblog-szerző, kedves Deutsch Tamás, erre is van valami magyarázat? Akár csak egy épp olyan baromság, mint amilyen a vasárnapi zárva tartás mellett szól. De komolyan: aki tízig dolgozik, miért nem vásárolhat ár be utána magának? Kinek lesz ettől jobb?

A vicc az, hogy épkézláb érvet még csak nem is igazán találhattunk eddig a zárva tartás mellett. Most ki hiszi el, hogy a kormány négy év után belátta, hogy a KDNP ötlete mégsem egy komplett baromság, és igenis össze kell tartani a családokat efféle paternalista, kapitalizmusellenes lépésekkel? Talán a legközelebb a megoldáshoz a 444 szerzője járhat, aki arra jutott: a kormány egyszerűen nem szeretné, hogy annyit fogyasszunk, annyi import árut vásároljunk, így esetleg a folyó fizetési mérleg többletének összeomlását kockáztatva.

Viszont ne legyen kétséges: ezt a lépést a többség nem akarta, és nem is fog senkinek könnyebbséget hozni a mindennapokba. Cserébe a boltosok és a munkavállalók is rosszul járnak majd, de hát láthatjuk, a Fidesz reményei szerint majd sírnak ők magukban, az embereket pedig nem fogja érdekelni a nyomoruk. Ezt várják tőlünk, ennyire tartanak érdemesnek bennünket. A kérdés, mikor vesszük észre, hogy ezzel is csak hazánk hosszú távú esélyeit, felemelkedésünk lehetőségeit nullázzák le.

73 komment · 2 trackback

Címkék: Deutsch Tamás vasárnapi zárva tartás boltbezárás

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr217268493

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tóbiás befőtt megpróbálta eltenni Orbán nagymamát 2015.03.15. 19:40:47

De a nagyi résen volt, és odacsapott a fakanállal a szemtelen befőtt kezére. Az MSZP ma nem ünnepelt. Szégyellték volna a várhatóan 200 fős ünneplő tömeget, amit mozgósítani tudtak volna, ezért nem tartottak március 15-én központi megemlékezést? Vagy ...

Trackback: Szigetvári Viktor a barikádokra vezetné a népet 2015.03.15. 19:38:17

"El kell söpörni Orbán rendszerét!" - mondta, és forradalmat hirdetett a nemzeti ünnepen. Nem viccelek, tényleg. Azt nem írja az Origo, hogy mivel alapozott a mérhető szavazóbázissal nem rendelkező mikropárt elnöke a harcos szónoklat előtt, de én úgy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2015.03.15. 11:35:33

Világosítsa már föl valaki a tarlót, a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy közpénzből nyomatják a fidesz reklámot...

InteriorLulu 2015.03.15. 12:18:18

Egyetértek a poszttal. Egy dolog azonban nagyon igaztalanra, sőt hazugra sikerült: "A kádárizmus csúcsra járatása látszik a boltbezárásnál is: az SZDSZ méltó örököse, a mérhető támogatottsággal nem rendelkező KDNP kitalálta,..."
Mégis, miben méltó örököse az utóbbi az előbbinek? Egy senki által meg nem szavazott párt diktál? Az SZDSZ mindig úgy került a parlamentbe, hogy önállóan mérette meg magát, az 5-15%-aikat valós, konkrét szavazók adták. Ellentétben ugye a már több ciklus óta a Fidesz hátán bevitt, 2002 óta senki által meg nem szavazott KDNP-vel.
Vagy netán a kádárista paternalizmusban volna méltó örököse? Az SZDSZ és a paternalizmus?! Sok mindennel vádolható az SZDSZ, lehet ezért vagy azért nem szeretni, de hogy valaha is akár egy leheletnyi kádárista attitűddel bírt volna, hát az enyhén szólva valaminek nagyon a félrenézése.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 12:23:09

Nem az Ipsos-felmérésen kell kétharmadot csinálni :)

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 12:27:53

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

"a sajtószabadság nem azt jelenti, hogy közpénzből nyomatják a fidesz reklámot."

Tudjuk :)

A sajtószabadság liberális verziója azt jelentené, hogy Soros pénzéből nyomatnák a libsik a hisztit, miközben az ellenfélnek tilos lenne megszólalni :)

BiG74 Bodri 2015.03.15. 12:35:05

Nos az szdsz annak idején nagy szarkeverő volt a koalícióban, bár demokráciában ennek inkább pozitív üzenete van, mint negatív, bár sokesetben sikeresen kontra produktívvá tették a teljesítményt.
A kdnp nevű röhögmény viszont egy rakás (ál)szent szar. Sehol sem önálló, sehol sem létező, csak a viktori virtuális térben.

Alick 2015.03.15. 13:04:34

"Volt is nagy meglepődés: hát meglehet, hogy "ezek" mégsem szavaznák meg a Fidesz-KDNP jelöltjét akkor is, ha egy aranyhörcsög indul narancsos színekben?"

Ez mondjuk oda-vissza igaz... ha le akarják váltani a jelenlegi koalíciót, a választók képesek Judy majomra is szavazni... végülis anno a Fidesz is így ért el kéthamadot.

Zoli Weber Kettle 2015.03.15. 13:25:18

@beszélő majom: Mondanál rá példát te nagyon ostoba? Tudom, hogy szűkös az eszköztár, amit a gazdiktól kaptál ("libsi", "ballibsi", "gyurcsány"), de azért mégis, próbálj meg úgy tenni, mintha az evésen és a szarádon kívűl lenne saját gondolatod. Vagy ha nem megy, hát menj vissza az állatkertbe, ott szeretik az ilyen majomkodást... :D

vitalis06 2015.03.15. 13:44:00

Azok közé tartozom, akiknek eszükbe sem jut vasárnap vásárolni, viszont - elvileg - azzal értenék egyet, hogy mindenki tartson nyitva és vásároljon amikor akar, akár vasárnap is.
Amiért elbizonytalanodtam, az több ismerős - nagyrészt egyetemisták - véleménye, akik a nagy áruházakban dolgoznak. Nekik nincs választásuk, hogy dolgoznak-e vasárnap, többen hiába mondják, hogy vidéki lévén hazautaznának, vagy egy vizsgára tanulnának, nem tehetik meg, hogy ne vállalják a vasárnapi munkát, mert akkor repülnek.
Na, ez amivel nem értek egyet. Ha nincs arra lehetőség, hogy az ott dolgozók tényleg szabadon döntsenek arról, hogy dolgoznak-e vasárnap (hogy 5 vagy 7 napos ciklusba osszák be őket), mert az állásuk múlik rajta, akkor inkább tartsanak zárva.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2015.03.15. 13:55:30

nálunk az éjjel nappal lévő nagy bolt azt mondta, hogy oké, rohadjatok meg nem nyitunk ki vasárnap, és a többi napon is akkor már csak 06-22. ennyi.
-24 óra nyitva tartás helyett lett -72 óra nyitva tartás. ez pedig nem úgy néz ki hogy nem jár majd leépítéssel. ez nemcsak 1-2 embert fog érinteni, hanem sokat...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 14:13:52

@Zoli Weber Kettle:

"mintha az evésen és a szarádon kívűl lenne saját gondolatod"

Van: szarok abba, amivel eszel.

Elég kreatív voltam?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 14:16:22

@Hurrá Torpedó:

"oké, rohadjatok meg nem nyitunk ki vasárnap, és a többi napon is akkor már csak 06-22. ennyi"

Ha jól értem, Orbánékra akarják ráfogni azt, hogy nem éri meg nekik 0-24 nyitva tartani.

Tipikus rühös libsi csúsztatás.

Mindfield 2015.03.15. 15:00:20

Ok, a kérdésem az, hogy Orbánéknak konkrétan mi a bajuk azzal, ha a boltok vasárnap nyitva vannak? Azt mindenki tudja, hogy a KDNP-nek akarnak hálásak lenni, de mi a "hivatalos" indok? Gondolom csak nem az, hogy "mindenki menjen templomba".

élhetetlen 2015.03.15. 15:11:12

@vitalis06: Ezt elmagyarázhatnád. A te diák ismerőseid rendes forgóban dolgoznak, és beosztják öket vasárnapra? „ tényleg szabadon döntsenek arról,,, hogy 5 vagy 7 napos ciklusba osszák be őket”. Öt napos ciklusba beosztott egyetemista? Akinek hol zh-ja van, hol fontos előadás? Ezt nem hiszem, ez suli mellett nem megy. Vagy arra szerződtek, hogy hétvégén dolgoznak, mert akkor érnek rá, és kell a pénz? És te azon háborodsz fel, hogy aki a hétvégére szerződött, az nem mondhatja azt , hogy most mégsem mennék, mert akkor kirúgják? Hogyan gondolod? Van olyan munkahely, ahova, ha van kedvem, bemegyek, ha nincs, akkor nem? Most csak az lesz, hogy aki vállalná a hétvégi munkát, mert kell a pénz, az csak egy napot vállalhat a kettő helyett. Azt hiszem, valamit nagyon félreértettél.

élhetetlen 2015.03.15. 15:20:24

@beszélő majom: beszélő majom : Kedves Műanyag Majom, felhívnám szíves figyelmedet arra, hogy, ha nem érte volna meg nekik nyitva tartani, akkor eddig is bezárhattak volna akkor, amikor, ezt nem tiltotta törvény. Orbánék törvénnyel tiltják meg, hogy mikor nem nyithatnak ki. Az „Orbánékra akarják ráfogni „ azt, amit Orbánék csinálnak, ez még tőled is szánalmas.

élhetetlen 2015.03.15. 15:35:30

@Mindfield: A hivatalos indok az volt, hogy vasárnap senki ne dolgozzon, legyen a családdal, de ez most csak ebben a szektorban valósítható meg. Az kimaradt, hogy majd ellenőrizni kell. Elképzelem, hogy létrehozzák a nonprofit Boltbezárási Törvény Betartását Ellenőrző Hivatalt, komoly apparátussal. Mert ellenőrizni kell, Azt is, hogy stikában nem nyitott-e ki illetéktelen, azt is, hogy a nyitott boltban tényleg a tulaj, és családtagja van-e, aztán egy héten keresztül kényelmesen lehet összesítéseket készíteni, feljelentéseket írni, esetleg bírságot kiróni, ha erre is kapnak jogosultságot. Az már nem probléma, hogy az ellenőrök vasárnap dolgoznak, csak az eladók ne. (Lehet, hogy csak igazoltan szingliket foglalkoztatnak majd). Ez a hivatal jó sokba fog kerülni, de nem baj, megint megoldják majd a saját maguk által generált problémát. És még munkahelyet is teremtenek. Felvehetik a kirúgottakat. Nem számít, hogy ebből aztán sem az eladónak, sem a vásárlónak semmi haszna nem lesz, ilyen kicsire nem adunk.

vitalis06 2015.03.15. 15:43:21

@élhetetlen: elmagyarázom.
gyerekeim egyetemista társai, nagyrész vidékiek. Áruházakban dolgoznak, délután/éjszaka. 7 napos ciklusban dolgoznak, tehát a hét bármely napjára beoszthatják őket, hétvégére is (akkor hétközna van a szabadnapjuk). Nem mondhatják azt, hogy ők ne dolgozzanak hétvégén, akkor repülnek, mert egyszerűbb ha mindenki beosztható bármely napra.
Ezzel nagyon nem értek egyet, számtalanszor előfordult, hogy hazamentek volna hétvégére, ,de nem tudtak, mert beosztották őket melózni. És megmondták nekik, hogy semmi gond, kérhetik hogy ne melózzanak hétvégén, de akkor hétközben sem fognak melózni. azonnal ki lesznek rugva

Alick 2015.03.15. 15:53:12

@vitalis06: talán ez nem is a hétvégi nyitvatartás a probléma, hanem az erős szakszervezetek hiánya - a multiknál is...

élhetetlen 2015.03.15. 16:01:47

@vitalis06: Értem, az ismerőseid 7 napos ciklusban dolgoznak, azzal a kedvezménnyel, hogy napközben nem kell, mert akkor suli van. Ha éjszakázik, az nem sokat segít egy másnapi zárthelyin. Ez belefér szerinted. Ha becsúszik egy hétvége, mert nem mindegyik, (tudom, éltem így, nincs hazavitt koszos cucc és visszahozott tiszta), akkor megborultunk, és inkább zárjanak be vasárnap?
És, aki hétvégére szerződik csak, az ne tudjon dolgozni két napot, csak egyet, mert a te ismerőseid másként szerződtek. Értenem kellene, de nem megy.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 16:17:48

@Mindfield:

"Ok, a kérdésem az, hogy Orbánéknak konkrétan mi a bajuk azzal, ha a boltok vasárnap nyitva vannak?"

A Blikken van erről egy mai kommentlista.

Az eladóknak kb az a véleménye, hogy nem korrekt dolog elvárni tőlük, hogy ne legyen egy fix szabad vasárnapjuk a családjukra - azért, hogy az unatkozó csőcselék vasárnap is kedvére bámészkodhasson meg turkálgathassa az árut.

Idéznék az egyik kommentből:

"az embereknek az lett a családi program, h ezekben a plázákban KÓDOROGNAK ha kell, ha nem... nos nem kell... mert nem vásárolnak csak lézengenek, nézelődnek mint a moziban, elvégre mindenki azt hangoztatja, h nincs pénze, milyen mély szegénység van"

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 16:20:10

@élhetetlen:

" Kedves Műanyag Majom,"

A pénisz-implantátumod, az a műanyag.

élhetetlen 2015.03.15. 16:29:39

@beszélő majom: Oh, bocsáss meg tudatlanságomért, eddig azt hittem, hogy a polyvinyl az műanyag.

Mindfield 2015.03.15. 17:16:39

@beszélő majom: Ok, rendben, persze nagyon reméljük, hogy az az unatkozó csőcselék hétköznap vásárol is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.15. 17:35:30

@élhetetlen: Mi a francnak győzködöd ezt a fidesz-gecit? Kár rá minden karakter. Egy célból van itt, hogy trollkodjon.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.15. 17:37:45

@beszélő majom: Tehát adott egy közvéleménykutatás, amivel te egy Blikk kommentet állítasz szembe. Bezzeg amikor a fideszt kritizálja a Blikk akkor meg az a mondás, hogy a Blikk nem mérvadó. Most meg a kommentje is az te mocskos senkiházi fideszes rohadék, te?

dr kíváncsivagyok 2015.03.15. 17:37:56

@beszélő majom:
A majom-vezér majom-kommandójának majom-trollja

anyadmajma 2015.03.15. 17:38:29

@beszélő majom: na ide figyelj, te hazaáruló bolsevik geci.
A te senkiházi hazaáruló bolsevik geci főnökeid szavazták meg, hogy NEM LEHET NYITVA 0-24-be a bolt.
Ha nem érte meg, már régen nem volt nyitva, mert a tulaj bezárta.

anyadmajma 2015.03.15. 17:40:58

@Vállalhatatlan fordulat: haggyad már, a héten két egymást követő!!! MTI hír volt, hogy a finacial times egy szar semmitmondó bulvárlap, mert az EU elállította pkas2-őt, következő hír, hogy a finacial times a világ mérvadó lapja szerint magyarország a 10. befektetésre ajánlott ország, egy 44 fős listáról.
Ez egy közröhej:)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.03.15. 17:44:03

@beszélő majom:

Nálunk sem lesz nyitva a bolt. Nem azért, mert nem éri meg neki, hanem azért, mert a tulajnak csak egy felesége van, a gyerekük kicsi, nincsen se testvére, se szülei nem élnek már.

No meg nem azért vannak alkalmazottjai, hogy ő bassza el MINDEN vasárnapját.

Meg hát nem is tud egyszerre mind a négy boltjában ott lenni.

Advanced Flight 2015.03.15. 18:27:26

Azért ez a történet kicsit másról szól, mint mondjuk a trafikos ügy; uis attól, hogy valaki rendszeresen nem vásárol vasárnap, még bármikor előfordulhat, hogy az élet úgy hozza, szükséges. És jó a tudat, hogy akár vasárnap du. 4-kor is eszébe juthat, hogy a másnapi ünnepségre kellene a gyereknek egy fehér ing, vagy a vasárnapi sütihez nincs otthon szódabikarbóna vagy étcsoki stb.
Nem beszélve az olyan eseti vásárlásokról, mint Ikea, Praktiker, kertészet stb., amiket sokan direkt vasárnapra időzítenek, mert szombaton pl. a heti nagybevásárlást tartják és a kettő együtt már nem fér bele a napba.
Vagy mondjuk olyan apróságok, hogy vasárnap kora este elugrani egy közeli Aldiba vagy Sparba, hogy másnap reggelre legyen (aránylag) friss péksüti a családnak reggelire.
Szóval ez igenis mindenkit érint.

Mille38 2015.03.15. 18:48:21

@Hurrá Torpedó: Nem az üzlet döntött úgy: a 6-22 óráig tartó nyitva tartás ugyanúgy a tv-ben van, mint a vasárnapi bezárás.

Mondjuk aki 6-ra jár műszakba, az így nem jut reggelihez. Végtére is minek az a "keményen dolgozó magyaroknak", nem?

impala 2015.03.15. 18:57:01

én csak azt sajnálom, hogy a zorbán feje nem szakadt bele az annyába, mikor elődugta magát, mindenki vesztére.

Traktoros lány 2015.03.15. 18:57:10

@Mille38: Hát ja. Hétfőn már én sem fogok reggelizni...

Jolka40 2015.03.15. 19:56:56

Még mit fognak elvenni tőlünk? És meddig toleráljuk?

martineden 2015.03.15. 20:06:34

@Hurrá Torpedó: Mivel ejjel is tilos a nyitva tartas.

martineden 2015.03.15. 20:10:33

@beszélő majom: ,,Tipikus rühös libsi csúsztatás."...mivel azt elsunnyogja a geci vezerelte fideszcsurhe,hogy ejjel sem lehet nyitva tartani.Este 10 utan nem lehet nyitva egy bolt sem.Ehhez a csusztatashoz mit szolsz,ruhos fideszgoreny?

Ma Baker 2015.03.15. 20:15:30

@BiG74: "Nos az szdsz annak idején nagy szarkeverő volt a koalícióban, bár demokráciában ennek inkább pozitív üzenete van, mint negatív"
Szerinted annak milyen üzenete van, hogy egy törpekissebség csóválja az országot? Akkor jó, mostmeg rossz? Elmondom mi a különbség: az SZDSZ-t a "körúton belüliek" használták érdekérvényesítésre, és most sírnak, hogy nincs ilyen eszköz a kezükben. Rögtön polkorrekt lene nekik a Fidesz is, ha kinyalná az ajvékoló seggüket.

martineden 2015.03.15. 20:15:34

@vitalis06: ,,Áruházakban dolgoznak, délután/éjszaka. 7 napos ciklusban dolgoznak"..es milyen jo lesz most nekik,mert ejjel sem dolgozhatnak,meg vasarnap se,igaz penz se lessz,huuu de jol jartak.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.03.15. 20:17:05

Szerintem az lenne korrekt, ha a vasárnap dolgozók szavaznák meg a kérdést.

Persze, nekem fasza ha dolgoztok éjjel-nappal, hétvégén, és látástól-vakulásig.

Pörgetitek a GDP-t, elkölthetem a pénzem, vasárnap, vagy éjjel..

De azoknak is fasza vajon, akiket éhbérért dolgoztatnak vasárnap és éjjel is, akik egy hétvégét se tudnak a családjukkal eltölteni ?

Persze értem, ti majd eldöntitek helyettük is.
Szenvedjenek csak, a családjuk meg rohadjon meg.
A legjobb az lenne nektek, ha a gyerekmunkát is beveztnénk, mint régen.
Mégtöbb GDP-t, mégtöbb szolgáltatást vehettek, és ők is jól járnak (az érveitek alapján), hisz kell nekik a pénz.

Ma Baker 2015.03.15. 20:19:57

Legjobb elhangzott mondat vasárnapi zárvatartásról. Vásárló a pénztárosnak: "Akkor most mit fogunk vasárnap csinálni, ha zárva lesz a pláza?! A gyerek is úgy szerette!"
Az ilyen nem éppen mélyszegénységben élő konzumidióták miatt áldom a napot, amikor valakinek végre eszébe jutott, hogy a Franciákhoz és a Németekhez hasonlóan talán itt sem kéne vásárlóerőállattá silányítani a lakosságot.
Nem beszélve arról, hogy évi több százmilliárdnyi forgalom csatornázódik át Magyar emberekhez a multiktól.

martineden 2015.03.15. 20:24:06

@Ma Baker: ..,,hogy a Franciákhoz és a Németekhez hasonlóan talán itt sem kéne vásárlóerőállattá silányítani a lakosságot."..ne csusztass fideszgoreny,a franciak pont most enyhitettek a tortvenyen es a nemetek is kovetni fogjak.

1000bocs 2015.03.15. 20:46:39

A nagyok tartsanak bezárva vasárnap, a kis garázsboltok felé hadd lejtsen egy kicsit a lejtő. Ezt hivatalosan nem lehet mondani, ezért mehet a hivatkozás a dolgozókra, ami részben igaz, de azért lehet ellene is érvet találni. Ezt nem most kellett volna meglépni, hanem 15 éve, mielőtt a nagyok (igen az egyébként sokszor ráfizetéses vasárnappal is) ki nem nyírták őket.

A multi sok helyen nem nyereséges vasárnap. A hülye is tudja, hogy kisvárosban pl. azért van nyitva, hogy a régióban más ne lehessen a pályán, egy multinak ez belefér.

Ez nem igazán bonyolult, a kicsik felé ez a kis előny szerintem igazságos is. Pont az emberek, a helyi munkáltatók, a dolgozók érdeke is. Azt is értem, amikor a piacpárti firkászok eszüket vesztve mindent féremagyráznak, nehogy egy multit akár egy centi hátrány érjen. Az kicsit gyomorforgató viszont, hogy közben a kisemberekre hivatkoznak.

A kisemberek baromira megoldják. A szegényeknek nem gond ha vasárnap nincs Tesco. A szegények tudnak akár egy hónapra is előre tervezni, mert mindig azt csinálják. Nem úgy, mint a belvárosi hipszter, akit infarktus kerülget ha nem teheti azt amikor akar, akkor, amikor eszébe jut.

Tudom, CBA meg ilyenek. Gondolom szerinted minden CBA nyitva lesz ezután vasárnap. Mert ha zárva lesznek a nagy CBA boltok, és az Index vagy a 444 csak elvétve talál néhány tucat kis CBA-t vasárnap nyitva kis hazánkban, akkor a CBA mit nyer a nagy boltjai vasárnap zárva tartásával? Merthogy a nagyok hoznák a forgalmat. Csak kérdem. Vicces ez a görcsölés. A vasárnapi nyitva tartás, mint az emberi faj szabadságának és fennmaradásának nélkülözhetetlen eleme:)

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 20:53:05

@Jolka40:

"Még mit fognak elvenni tőlünk?"

A szüzességed megvan még? Akkor reménykedj, hátha kell valakinek!

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.15. 20:55:53

@Vállalhatatlan fordulat:

"Tehát adott egy közvéleménykutatás, amivel te egy Blikk kommentet állítasz szembe. "

A közvélemény-kutatók 1000 embert kérdeznek meg, a Blikket meg olvassák vagy 250 ezren.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.15. 20:57:12

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mi az, hogy "ti" majd eldöntitek helyettük? Most ki döntötte el? Aki eldöntötte, az mennyire kompetens? Harag Péter, Semjén Soma? Dolgoztak valaha egy percet is úgy rendesen?

A phaszom bammeg, magyarázok itt egy fideszesnek...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.15. 20:58:06

@beszélő majom: Az emberek majd szavaznak... és az elszámoltatás sem áll meg remélem a legfelsőbb szinteken és téged is elkapnak. Vagy ha nem úgy, hát máshogy...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.15. 21:01:19

@1000bocs: És a Tesco, Auchan buszok betiltása, az kinek jó szakértő és határozott véleménnyel rendelkező barátom?

Nekem is van egy véleményem: a fidesz olyan dologba szólt bele, ami milliókat érint hátrányosan, miközben pár tízezernek jó esetleg... de az eladók jó része sem ért vele egyet, mert hiányozni fog a pótlék, vagy éppen gond lesz nekik a hétközi hosszabb nyitva tartás.

Ezt a kérdést sokféleképpen lehetett volna rendezni, a fidesz a legszarabb megoldást választotta... ahogy az lenni szokott.

Arcade Macho 2015.03.15. 21:04:17

mindenki csak a vasarnapi bezarasrol beszel, pedig ezek a baromallatok az ejszakai tecskoztatast is betiltottak
igen azt amikor a feltoltok feltoltenek, a gorillak figyelnek mindenkit, es akkor szemelyesen EN bepakolom a cuccokat ki is fizetem az automatanal(igen ez is EN lennek)
ezzel nem ertem kinek borul a munkaja
de remelem betiltjak az ejszakai arufeltoltest is elvegre az lenne csudijo, mi az hogy itt hederezik a csalados ember munka nelkul es akkor pl. a szingli egyetemistak elveszik eloluk a munkat?

1000bocs 2015.03.15. 21:32:12

@Vállalhatatlan fordulat:
"a fidesz olyan dologba szólt bele, ami milliókat érint hátrányosan..."

Hagyjátok már abba ezt a milliókra hivatkozást, olyan szánalmas. A milliók nagy része szeretne olyan kényelmes helyzetben lenni, mint amiben ti rájuk hivatkozva hisztiztek.

Attól még hogy milliókra hivatkozol, Neked nem lesz igazad. Csak hivatkozol rájuk, minden alap nélkül.

1000bocs 2015.03.15. 21:37:50

Elég egyszerű a képlet. Örüljetek, ballibsi barátaim az úrban, mert ezek szerint milliók fognak a FIDESZ ellen szavazni 2018-ban, hiszen az elvette életük értelmét, a vasárnapi polcok között járkálást, bevásárlókocsi gokart versenyt. Nincs is jobb annál, mint két gyerekkel százméteres TEsco sorban állni.

Hátra lehet dőlni 2018-ig, a népharag elmossa őket.
De ha nem (mint ahogy 2010-től is minden héten megdöntöttétek már ezt az elviselhetetlen kormányt, azután mégis maradt) akkor végre rájön esetleg valaki arrafelé, hogy Ti vagytok azok, akik messze vagytok a valós problémáktól?

bes3 2015.03.15. 21:48:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

az igazán igazságos az lenne, ha mindenki akkor vásárolhatna amikor akar. Valamint akkor intézhetné az okmányirodai ügyeit amikor akarja. Legyen nyitva MINDEN vasárnap is. Az óvoda, a napközi is, mert a gyereket valahol hagyni kellha dolgozik az ember. Nem? Ne szüneteljen a parlamenti ülésezés sem, legyen bírósági tárgyalás rendesen szombaton vasárnap is.
Legyen rendes rendelés minden szakambulancián, ne csak ügyelet. Programozott mûtétek legyenek, minden ahogy kell.

Természetesen azonos pénzügyi feltéltelekkel mint a jelenlegi eladó -rabszolgák esetében: nincs vasárnapi pótlék, heti 2 szabadnap jár, valamikor. Amikor jut. : )

Ja! Itt az ideje hogy mindent éjjel-nappalivá alakítsunk, ez lehet a második lépés. Non-stop mindent amit fennt írtam.

Töröljük el a vasárnapot és az éjszkát hogy mindenki akkor csinálja a dolgait amikor eszébe jut. MErt ez emberi joga a most jajongók szerint. Ne kelljen már tervezgetni szegényeknek, az olyan nehéz, basszus :)....

bes3 2015.03.15. 21:52:20

@Mille38:

"Mondjuk aki 6-ra jár műszakba, az így nem jut reggelihez. Végtére is minek az a "keményen dolgozó magyaroknak", nem? "

Úristen, ÙRISTEN most veszem észre hogy éhenhaltam!!!! Nyolcra járok dolgozni a svédeknél és a kis porfészekben ahol lakom semmi nincs nyitva reggel 8 (vagy inkább 9) elôtt!!!!!

ja... nem is. Eszem azt amit már elôre megvettem... jéééé....

bes3 2015.03.15. 21:55:44

@vitalis06: persze hogy nincs lehetôségük, egy rabszolgaság az egész, meg kell hallgatni pl a pénztárosokat miket mesélnek a mûszakjukról.

Mo az nem Franciország meg Németország. Nem Svédország ahol dupla pénz jár a hétvégékért és valóban az választja akinek jobbn jön a pénz mint a családdal való együttlét, vagy szingli fiatal és kb mindegy neki...

ősbölény 2015.03.15. 21:59:07

"az SZDSZ méltó örököse, a mérhető támogatottsággal nem rendelkező KDNP" - írja a blogoló. Ez persze csak mellékszála a cikknek, de engem meglepett, hogy egy képzett politológus ezt a jobb-és baloldali populistáktól származó szitokpanelt idepettyegteti. Antall dr. volt szíves a liberálisokat "törpe minoritásnak" minősíteni, még abban a korszakban, amikor az SZDSZ két választáson is egymillió fölötti szavazatot kapott listán. Az SZDSZ sok hibás döntést hozott, néhányat magam is bíráltam, a sajtóban is, nyilvánosan, volt korrupció, pártzsebre, meg magánzsebre is, bár jóval kisebb méretekben, mint a miniszterelnököket adó pártokban. És populizmus pedig még kisebb súllyal volt jelen a politikájában, sokkal kisebb súllyal, mint akármelyik többi pártban, ami azért lényeges, mert a magyar politikát az egyre fékezhetetlenebb populizmus vitte a mai csődbe.
Épp a populizmus hiánya miatt támadták a szocialisták is, pl. az ezredforduló után az SZDSZ egészségügyi reformcsomagját is, az SZDSZ-t téve felelőssé a népszavazási bukás miatt, ők találták ki, hogy az SZDSZ, mint a farok, csóválja az MSZP-kutyát, és mosták a kezüket, hogy őket megzsarolták, különben nem mentek volna bele, hogy a copaying-rendszerrel (a 300 Ft.-os vizitdíjjal) sanyargassák a "keményen dolgozó embereket".
Szóval ilyen hülyeségek szoktak mondani a mezei Fidesz- és MSZP-fanok, de hogy egy jónevű politológus, aki mégis csak szakember lenne valahol, ide süllyedjen, az már nem megy a fejembe.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.03.15. 22:16:08

@Ma Baker:

"Nem beszélve arról, hogy évi több százmilliárdnyi forgalom csatornázódik át Magyar emberekhez a multiktól."

Miért is?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.03.15. 22:22:27

@bes3:

Ha Svédországban élsz valóban, akkor honnan tudnád már, hogy a Tescoban van-e műszakpótlék vasárnapra? (Egyébként van)

cso zsi 2015.03.15. 22:32:34

@beszélő majom: "hogy Soros pénzéből nyomatnák"
Fúj, a büdös, rendszerellenes pénzéhes stróman....
Na most 1989-ben az aktuális rendszerellenesség úgy nézett ki, hogy Gyuribácsi fizette O.V. oxfordi tanulmányait.

Az volt az igazi gaztett.

2015.03.15. 22:34:26

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Zokogok. Hogy a fidesz mennyire figyelmes!
Vajon miért van foci vasárnap? Szegény focisták soha sem lehetnek ott a vasárnapi ebédnél! Tessék betiltani! Hogy néz már ki, hogy a templom helyett focimeccsre mennek a fideszhívők????
Aztakurva! Elvtársak! Hát mi van itt?

2015.03.15. 22:37:50

@bes3: Ja, igazad van! Hisz Svédországban nincs rendőr vasárnap az utakon, a tűzoltó sem jön ki, a mwentős is otthon pihen, a repterek is bezárnak.
És TV adás sincs, mert ugye... templomba kell járni, vagy mifene. Te tényleg ennyire primitív vagy?

porthosz 2015.03.15. 22:39:58

@Ma Baker:

"Nem beszélve arról, hogy évi több százmilliárdnyi forgalom csatornázódik át Magyar emberekhez a multiktól. "

Jó nagy baromság. Megjegyzem a multkoriban már egy jóval okosabb ember levezette hogy egy ország gazdagságának a kulcsa az hogy az adott ország mennyit olyat termel vagy termeltet aminek ő a tulajdonosa (és itt most az ország alatt ne az államot értsd hanem ugy cakkompakk a benne lévő emberek, vállalkozók stb és persze az állam is).

Na most magyarországon ez a szám közelít a nullához... És ez a bibi nem a multi.

Másfelől meg, ha nem akarod hogy a multi a hasznát külföldre vigye, csökkents le az adókulcsot. Mert akkor itt fogja elkölteni nem otthon ahol mondjuk 2x annyi adót kéne befizetni. Jah hogy magyarországon a világon a legmagasabb az áfa? (egyéb adókról nem is beszélve). Akkor ne lepődj meg hogy mindenki viszi innen a pénzt...

2015.03.15. 22:42:29

@beszélő majom:" A közvélemény-kutatók 1000 embert kérdeznek meg, a Blikket meg olvassák vagy 250 ezren."

Jézus! Ekkora öntökönszúrást!
Te hülye majom! Az egyik az input, mikor megkérdezik valakinek a véleményét, a másik az output, mikor kiközvetítenek egy véleményt mások felé!
Inkább azt kéne összevetned, hogy az egyik egy felmérés, ezer megkérdezéssel, a másik egyetlen vélemény.....
Te, mejom, te nem beszélsz, nem hallgatsz, nem látsz?
Ja, te nem gondolkozol!

bes3 2015.03.15. 22:47:36

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Elárulom, itt is olvasható a net, valamint az ismerôseim is szóbaállnak velem.

Nem írtam a Tesco-ról. A plázák zömében pedig kb az van hogy heti 5 napot kell dolgozni, VALAMILYEN elosztásban. Ahogy hallom :) de mesélj, te biztos személyesen ismersz minden szerzôdést.

bes3 2015.03.15. 22:52:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Személyeskedést kérlek a kedves családodon belül.

Sem a tûzoltó, sem a mentôs nem hoz kaját reggel 6-kor amikor az éhhalál fenyegeti a dolgozó embert. Aki a reptérre jár a svédek közül reggelizni az meg is érdemli, innen 200 km a reptér :) inkább 24 órát próbál a leghülyébb is elôre gondolkodni.

Ma pedig, saját elhatározásomból 1 órát dolgoztam hogy holnap könnyebben induljon a napom, ezért pontosan dupla órabér jár.

Ez van a Tesco-kban is? Dupla órabér szombat -vasárnap, éjjel? Innen lehet kezdeni tárgyalni.

feketeesfeher 2015.03.15. 23:05:41

@1000bocs:
"Örüljetek, ballibsi barátaim az úrban, mert ezek szerint milliók fognak a FIDESZ ellen szavazni 2018-ban"

Örülünk. Minden olyannak örülünk, ahol a fidesz maga alatt vágja a fát.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.03.15. 23:56:03

@1000bocs: Miért beszélsz hozzám többes számban. Még libsizni is fogsz? Az összes beszélgetés itt hal el, a csávó elkezd "ti fajtátok"-ozni, aztán meg mindenki libsi lesz, aki nem tapsol elég ütemesen a fidesznek. De ezt valószínűleg egy másik nickeden már elmondtam neked.

Az pedig tény, hogy kb 1 millióan szoktak viszonylagos rendszerességgel vasárnap vásárolni. Ezt a tényt / adatot a fidesz is tudta a kötelező vasárnapi zárvatartás megszavazásakor, neked mi bajod vele?

Aki pedig szokott, annak az intézkedés kompromisszummal jár. Olyan kompromisszummal, aminek a hozadéka nem nagyon látszik. Persze tudom, hogy most jössz az eladók vasárnapjával és hasonlók, de a helyzet az, hogy a vasárnapi munkában érintett kb 80-100 ezer eladó 70%-a is elutasítja a fidesz döntését, mert hiányzik nekik a pótlék. A fidesz megemelhette volna ezt a pótlékot is, aztán gazdálkodják ki a boltok, ha vasárnap nyitva akarnak lenni, de nem ezt tette. Miért?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.03.15. 23:56:31

@bes3:

Jogos, nem írtál a Tescoról.

Így, hogy konkretizálod, való igaz, a plázákban levő boltok nem szentek.

De ezért miért kell a Tesco,Lidl, Auchan stb-nek szopni? Ezek a nagyok nem engedhetik meg maguknak a luxust, hogy nem tartják be a törvényeket. A Fidesz által keresztülvert munka törvénykönyvét például.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.03.15. 23:57:52

@bes3:

A dupla bérről lásd az előző komment munka törvénykönyve részt.

Jolka40 2015.03.16. 06:13:52

@beszélő majom: És neked? Gyorsan veszítsd el, jobb lesz a közérzeted.

1000bocs 2015.03.16. 10:25:58

"ezt valószínűleg egy másik nickeden már elmondtam neked.
" - biztosan nem, de ne zavarjon:)

"Az pedig tény, hogy kb 1 millióan szoktak viszonylagos rendszerességgel vasárnap vásárolni." - honnan tudjuk, hogy ezek egy millióan SEMMIKÉPP NEM TUDNAK szombaton várásolni ezután? Tiltja a vallásuk?

Úgy viselkedtek, mintha az embereknek ez megoldhatatlan feladat lenne. Ahogy már írtam korábban, pont a szegényebbek elég gyakorlottak a tervezésben és a beosztásban. Nekik ez semmi problémát nem fog okozni. Az áruházban ténfergés és olyan dolgok nézegetése amit úgysem veszel meg az nem vásárlás. Vásárlás az, amikor lemegyek a boltba megveszem ami kell, kijövök a boltból.

Még egyszer: ha valóban akkora a felháborodás, a népharag jelzi is majd. Ha nem lesz semmi jelzés, az azt jelenti, hogy az élet megy tovább, az embereknek a szombat is jó, nincs itt semmi látnivaló. Most pedig csak a szokásos habverés megy.

Tőlem aztán kinyithat mindenki vasárnap, nekem nem fáj. Eddig sem ott töltöttem az időmet, különösen hogy a Tesco szar minőségű áruival csak a CBA versenyezhet. De azt a szempillarebegtetős álszent érvelést ami itt megy...
süti beállítások módosítása