Továbbra is a néppártosodáson dolgozik a Jobbik, középre nyitna a párt - ahogy azt már a tavalyi országgyűlési választás kampányában is lehetett tapasztalni. Ezt az véleményformálók jó része azóta is rettentő idegesítő módon cukiságkampánynak nevezi (Hammer Ferenc felvehetné a listájára ezt a szót közvetlenül az emberke után!), jól megragadva azonban, mit is jelent egyelőre a valóságban mindez a változás. A Jobbik vezetése láthatólag tényleg azt gondolja, hogy élesen elválasztható egymástól forma és tartalom, és elég csak az előbbin változtatni, hogy a radikáljobb korlátait sikerüljön végre átlépni. Viszont láthatólag nemcsak a pártvezetés, de az azzal valamilyen szinten szimpatizáló, jó szándékú emberek is úgy látják, hogy csak ilyen szintű változásra van szükség. Jól összefoglalták ezt Balogh Gábor sorai az Alfahíren:
Kényelmes álláspont, hogy az emberek "megijednek a valóságtól", és ezért nem állnak mellénk. Sok esetben persze igaz is. Csakhogy legalább ennyi példa van arra is, hogy nem azt tartják ijesztőnek, amit hallanak, hanem azt, ahogyan hallják. A hangerőt, a militáns stílust, a frusztrált dühöt, a kidagadt nyaki ereket. Az igazság higgadtan és derűsen előadva is igazság marad. És így csak azok számára lesz kényelmetlen, akiknek valóban sérti az érdekeit, ha ez az igazság egyszer hatalomra kerül. Ők meg csak hadd parázzanak, velük nincs dolgunk.
Nem igazán tudok mindezzel egyetérteni. Fenti sorok feltételezik, hogy a Jobbik népszerűségnövekedését egyelőre csak a stílus gátolja, a tartalommal pedig nemhogy minden rendben van, de az megegyezik az "igazság"-gal, a "valóság"-gal is. Mindez feltételezheti továbbá, hogy Toroczkai László és Orosz Mihály Zoltán megnyilvánulásaival is csak formai gondok vannak, és a mondanivaló elválasztható a frusztrált dühtől és a militáns stílustól. Szerintem nem. Ahogy nem igazán lehet szerintem derűs stílusban halálbüntetést és kémiai kasztrálást követelni, úgy az orosz propaganda terjesztése sem épp valamiféle higgadt, mérsékelt alapállásból történik. Persze, valójában el lehet mindent mondani kedvesen, mosolyogva, de egy kivégzésből így sem lesz népünnepély - a XXI. század Európájában legalábbis (remélhetőleg) bizonyosan.
A Jobbikot az a reményvesztettség és kétségbeesés hívta életre, ami a mindennapok kilátástalanságának érthető következménye volt. Ami sürgős és radikális válaszokat kívánt egyesek szerint. A párt pedig aztán erre építette alapzatát, többnyire azt sugallva, hogy a "problémák megnevezése" már fél siker, sőt, tán egészen az.
Eközben a Fidesz sorra felmutatta ugyanazokat a problémákat, és adott is rájuk ilyen-olyan válaszokat - bizonyosan mérsékeltebbeket, mint amilyeneket a Jobbik adna. A közbiztonság javításán, a devizahiteles-mentésen és még néhány példán túl pedig szinte az összes esetben azt láthattuk, hogy ezek a válaszok is radikálisan felforgatták az emberek életét, a legkevésbé sem javítva a helyzetükön. Ezek után áll elő az eddig az "úgy beszélnek, mint a Jobbik, de úgy cselekszenek, mint az MSZP" mondatot skandáló Jobbik, és kezdi el hirdetni, hogy az emberek békére vágynak?
Valójában a Jobbik nagyon kevés mostani gesztusa tanúskodik arról, hogy a párt valóban változtatni kívánna politikáján. Akik tán elhitték ezt Damm Andrea veszprémi indítása kapcsán, azok a tapolcai jelölt, Rig Lajos bejelentése után beláthatták: ez így nem fog menni. De hogy is menne? Szerezzenek valahonnan mostantól minden választásra külsősöket, akik pedig helyben építik a pártot, azokat próbálják elrejteni?
Nem próbálta elrejteni a mezőtúri, korábban cigányozó Kötél Jánost sem a párt, és érdekes módon csak a megválasztása után kötelezte arra Vona Gábor, amire. A hajdúszoboszlói roma jobbikos korábbi bejegyzéseinek felemlegetését viszont már lesöpörte az asztalról Vona - nyilván, hiszen nem tudja egyszerre büntetni pártja megannyi tagját. De akkor miért a különbségtétel? Miért kell Kötélnek megtennie, amit másnak már nem? Mennyire őszinte ez így?
Jelenleg ugyanis azt láthatjuk, hogy a Jobbik mindent egyszerre szeretne. Mérséklődni és megmaradni ugyanannak, Kötél Jánost és Damm Andreát sikerre vinni. Megtartani a kuruc.info népét, de nyitni középre, egyszerre válni nemcsak MDF-fé és Szirizává, de MIÉP-pé, Fidesszé és Jobbikká is.
Jól látszik ez Vona legutóbbi Facebook-bejegyzésén is, amit annak kapcsán írt, hogy a Jobbik XIII. kerületi képviselője. Benke László ülve maradt a Schweitzer Józsefre való megemlékezésen. A témát megint csak a Jobbik generálta, hiszen a párt képviselője állította elő a diskurzust az önkormányzati ülésen való tettével. Vona pedig ugyanúgy erre ült fel, egyrészt-másrészt érveléssel kihozva, hogy "szegény Benke Laci" csak egy tévedés áldozata lett, és "ez az esemény is csak arra világított rá, a magyar társadalom és a zsidó közösség között vannak kibeszéletlen és zsigeri ellenérzések."
Miféle zsigeri ellenérzések? És miért lennének a Jobbik hívei egyenlőek a magyar társadalommal? Hajlok arra, amit Széky János is mondott nemrég a Mandinernek: hogy csupán egy kreált konfliktusról van szó, amit meglovagolnak azok, akik ki akarják használni mások gyengeségét. Mint Széky nyilatkozta:
"Szerintem például '89-90-ben az állami bürokráciával szövetséges gazdasági vezetők, a titkosszolgálatok és a nacionalista propaganda-szakemberek „vasháromszöge" tudatosan dobta be a marakodás tárgyául, taktikai meggondolásból az antiszemitizmus kérdését. Aljasság volt. Emberek félelmét, sebzettségét nagyon könnyű kihasználni. Hogy ki volt ebben a játszmában tudatos gazember, és ki balek, azt utólag körülményes kideríteni. De attól kezdve a baloldal és a liberálisok erre voltak érzékenyek. Ez természetesen nagyon fontos téma, de hát semmilyen demokratikus országban nem a legfontosabb. Nálunk a mai napig mégis központi téma a politikai beszédben."
Néhány éve Zagyva György Gyula, aki ugye nem épp a Jobbik mérséklődésének szimbóluma, arról beszélt a Mandinernek: nincs semmiféle "zsidóhelyzet" Magyarországon, így nincs is olyan probléma, amit kezelni kéne. Ehhez képest már magyargyűlöletről és zsigeri ellenérzésekről beszélni már egy visszalépés a radikalizmus útvesztőjébe.
Így ugyanúgy nem lehet hirtelen mérséklődni, ahogy az oroszok oldaláról sem lehet semlegességet követelni. Nem lehet egyszerre mindennek lenni. Nem lehet formát és tartalmat élesen elválasztani egymástól. Az úgy csak hamisság lesz, látszat, trükközés, nem pedig valamiféle igazság győzedelmeskedése.
Meg lehet ugyanakkor próbálkozni, ám az sokkal nehezebb és fáradságosabb út lesz, mint amire a Jobbik a jelek szerint rálépni igyekszik. Ahhoz inkább valóban az kellene, ahogy ez a remek poszt is írja, hogy "ne különböző injekciós, szatyros félnótásokat, önjelölt hóhérokat, verőlegényeket, nemzeti mázzal nyakon öntött giccset, vagy épp farsangi bohócként tomboló önfuttatókat éltessen" ez az oldal.
Ha pedig már injekcióról van szó, ide tennék csak úgy néhány mondatot Baranyi Tibor Imrétől, Vona Gábor főtanácsadójától az Alfahíren megjelent interjújából.
"A feladat jelenleg tehát mindenekelőtt „szakerdotális", és nem politikai: ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a társadalom mentalitását a profán és gyakorlati materialista irányulásból vissza kell fordítani a szakrális felé való irányuláshoz, ami szellemi, sőt spirituális feladat. Ehhez a politika nyújthat segítséget s így törvényessé válhat, vagy fittyet hány erre, s akkor óhatatlanul más eredetű szuggesztiókat szolgálva, saját magát teszi törvénytelenné, az abban részt vevőket pedig konokul elemészti. (...) Ha a tanácsadást egy a potencialitás, posszibilitás, virtualitás és aktualitás intenzitás-sorozat mentén gondoljuk el, akkor az esetünkben a konkrét és napi vonatkozások tekintetében a potencialitás állapotában van, a nagy perspektívákat és átfogó nemzetstratégiai koncepciókat tekintve talán a posszibillitás és a virtualitás határán. (...) Ez mindenekelőtt bráhmanai-szakerdotális feladat, kiegészülve bizonyosksatriya-lovagi vonatkozásokkal, amelyekkel mintegy körbe veszem saját világi megnyilvánulásomat."
(Fotó: Facebook/Vona Gábor)
