Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Nem, kedves Bayer Zsolt, ez nem egy vállalható társaság

2015.02.07. 05:39 | Írta: Lakner Dávid

bekemenet-2012_-januar-21-31_1_.jpg

 

Simicska Lajos (média)történeti jelentőségű interjúi után Bayer Zsolt is nyilatkozott a Hír24-nek, többek között kifejtve:

„Simicska Lajos tegnap összehívta az embereket, és bejelentette nekik, amennyire én tudom, ha jól tudom, és gondolom, hogy jól tudom, mert megbízható emberektől hallottam, hogy száznyolcvan fokos fordulat van az ő médiabirodalmában az eddigiekhez képest, és többek között mostantól Orbán Viktor személyét, a gyerekeit, a feleségét és az egész családját kell személyesen támadni. Ez pedig gyalázatos, továbbá kontraproduktív is. (...) Ennek a médiabirodalomnak, ahogy mi ismertük, megszoktuk, ahogy még annak idején én is dolgoztam benne, nyilvánvalóan vége van. Nincsenek róla közvetlen információim, de a fél karomat rátenném, hogy Lukács Csaba barátomtól Körmendy Zsuzsáig a Magyar Nemzet írástudói perceken belül szintén föl fognak állni, mert nem lesznek hajlandóak ilyen típusú vezércikkeket írni, ugyanez vonatkozik a Hír tévére."

A Magyar Hírlap publicistája reagált arra is, hogy Simicska gecinek nevezte őt és Orbán Viktort is. „Ha Orbán is egy geci, meg én is egy geci vagyok, hát, rendben van, ez egy vállalható társaság" – vélekedett Széles Gábor lapjának sztárszerzője.

Hogy nevezettek, mármint Bayer és Orbán egy brancsba tartoznak, az sosem volt kérdéses, ahhoz viszont volna némi hozzáfűznivalóm, mennyire vállalható is ez a társaság, valamint a most távozó vezetők melletti kiállás. Ezt írta ugyanis pénteki publicisztikájában Bayer Zsolt: „Nevezettek nagyobb része a barátom. Nem véletlenül. Le a kalappal, Uraim! Respect!"

Nevezettek nagyobb része olyan bátor és lelkiismeretes volt, kedves Bayer Zsolt, hogy a pénteki távozásról nemcsak hogy a tulajdonost, de a többi munkatársat is a médián keresztül értesítette. Ahogy Bede Márton is írta: „Távozásuk leggusztustalanabb, emberi minőségükre legjobban rávilágító részlete az, hogy saját beosztottaikat egy szerkesztőségi villámértekezletre vagy egy köremailre sem méltatták. Szerencsétlen közkatonák, akik eddig a vezetők helyett lapátoltak a ganét, a saját lapjukból tudták meg, hogy összeomolhat a világuk."

És hogy mit mondanak ezekről az ön barátairól egyes Nemzet-munkatársak, Bayer úr? Egyikük például a NOL cikke szerint az alábbiakat:

„Átlagosan négy cikkemből kettőt tiltottak le – mondta a nekünk névtelenül nyilatkozó nemzetes, aki hozzátette: az esete annyiban speciális, hogy külsős, beszámlázó munkatárs volt, azaz a napi szerkesztők nála nem tudtak úgy beleszólni a munkájába, mint a belsősöknél. Ott szerinte inkább fideszesnek kellett lenni, és érezni, hogy kiről mit szabad megírni, ami szintén nem volt egyszerű, mivel nem voltak konkrét iránymutatások, hogy ki vagy melyik vállalkozás védett. – Előfordult, hogy két napig dolgoztunk egy nagy összeállításon, mire az egyik lapvezető letiltotta azt, mondván: Hát nem tudtátok, hogy az adott cégről nem szabad írni?"

Miután szemügyre vettük ezeket a munkakörülményeket, nézzük meg, miként számol be mindennapjairól a Hírlap sztárpublicistája. Nemrég alábbiakat nyilatkozta Lampé Ágnesnek:

„Tudja, mit szeretek? Krúdyt. Napi másfél órát foglalkozom politikával, amíg elolvasom a lapokat, plusz hetente két vezércikket kell leadnom, azt egy-egy óra alatt megírom. Ezen kívül van két tévéműsorom, és viszontlátásra. A többi időmben szépirodalmat olvasok."

A publicista beszámolt arról is: a Nemzetet négyszer annyi pénzért hagyta ott – ennyiért ír hetente két vezércikket, plusz ugye a két tévéműsor meg a viszontlátásra. Persze, ne legyünk igazságtalanok, napi másfél órán át lapokat is olvas a jó Bayer Zsolt. És hogy mit, akarom mondani, mit nem, arról is van néhány szava: „a saját oldal véleményét csak egészen kivételes alkalmakkor olvasom. Ahhoz brutálisan rohadt jót kell írnia valakinek, hogy én belemélyedjek."

Hát, így állunk, drága barátaim – ahogy ön mondaná, kedves Bayer Zsolt. Ön ezek szerint egészen kivételes alkalmakkor olvassa Lukács Csaba barátja publicisztikáit, de egészen biztos benne, hogy lelkiismereti okok miatt szintén fel fog állni, mert „olyat" nem írna. Milyet is? Mondta bárki is, hogy Lukácsnak tilos lesz kiállnia a jogfosztott határon túli magyarok mellett? Esetleg, hogy nem írhat baromi jó tudósításokat a világ minden sarkáról, hogy nem fejtheti ki ezek kapcsán a véleményét? Kedves Bayer Zsolt, én olvasom az ön barátjának publicisztikáit, nem csak egészen kivételes alkalmakkor. A belgák felelőssége című, két évvel ezelőttit például egészen kiválónak találtam, olyannyira, hogy a nyomtatott Nemzetből szemléztem is a Mandinerre – az MNO-n ugyanis sajnos nem jelent meg az írás. (Egyébként ha már itt tartunk: ön meg szokta venni a nyomtatott Nemzetet a négyszer akkora fizetéséből? Csak mert én majdnem minden nap.) Akkor Lukács azt írta többek között: „Számtalan olyan helyzet van, ahol fütyülni volna kedvem. Megkérdezném az edzőt, vagy akit illet, hogy kinek köszönhetjük az alkotmány és az ehhez kapcsolódó egyebek bohózatát, a vérciki művészeti akadémiás ügyet. Nem vagyok jogász, de nem értem, miért kellett a »kőbe vésett« alkotmányt már négyszer módosítani – én személy szerint elég kínosan érezném magam, ha a szerkesztők a nagy garral megírt riportomat ennyiszer átíratnák. És közben épül a bizonytalanság és a félelem fala: aki tehetné, az nem szól, nehogy baja legyen belőle."

Ki építette ki a bizonytalanság és félelem falát, Bayer úr? André Goodfriend, esetleg Szily László? Csak mert őket olyan nagy lelkesedéssel tudja hétről hétre köpködni a négyszer akkora fizetéséért, biztos úgy van akkor, hogy az ország jelenlegi, borzalmas állapotáért őket teheli oly súlyos felelősség. És nem a normális, mértéktartó, a szabadságot tiszteletben tartó kormányzás ellentettjét 2010 óta módszeresen végző Orbán Viktort, vagy a mellette eddig igen jól ellavírozó, a NER kiépítésében ugyanakkora felelősséget vállaló Simicska Lajost. Vagy épp önt, kedves Bayer Zsolt – de hát ezt biztos tudja, hisz Nagy Józsefnek adott interjúja végén el is ismer belőle valamennyit.

Jó társaság, mi? Szégyen, amit maga és a kormányban lévő kedves barátai művelnek, ahogy az is, hogy ilyen szégyent hoznak ránk, magyarokra napról napra. Nemkülönben, hogy eközben még önöknek áll feljebb, azt gondolván, valóban ez tetszik az embereknek. Nem pedig csak jobb híján voksolnak, hisz látják, hogy a többiek nemcsak hogy ugyanannyira vállalhatatlanok, de gyakorlatilag nem is léteznek. Vagy csak úgy hívják őket, hogy Jobbik Magyarországért Mozgalom, és ugyanúgy a mostanit hoznák, csak körülbelül tízszer akkora intenzitással.

Miközben ön négyszer annyi pénzért végzi ezt a borzasztó nehéz munkát, Bayer úr, addig a fentebbihez hasonló külsős és belsős munkatársak napokig szenvednek egy-egy anyaggal, hogy azt aztán letiltsák azok a drága jó, lelkiismeretes vezetők. (RESPECT!!!!) Azok, akik a nagy lelkiismereti válságban azzal sem igen foglalkoznak, hogy a munkatársakat tájékoztassák a továbbiakról. Azok, akiket sejthetőleg vár már a megújuló közmédia, ahol továbbra is megnyugtatóan és biztonságosan lehet szervilisnek maradni a mostani vezetőkhöz.

Kedves Bayer Zsolt, én biztos vagyok benne, hogy Tóth Szabolcsnak, Lukács Csabának, Balogh Rolandnak, Pethő Tibornak, Ficsor Benedeknek, R. Kiss Kornéliának és a többieknek semmiféle problémát nem fog okozni, hogy az eddigiekhez hasonló, magas színvonalú munkát végezzenek. Abban is biztos vagyok, hogy megannyi Nemzet-munkatársnak semmiféle lelkiismereti problémát nem okozna Orbán Viktor értékalapú kritizálása – merthogy erre azért bőven van lehetőség, nem kell ezért Dési Jánosnak lenni, akármennyire is ezt szeretné ön elhitetni magával a négyszer akkora fizetése árnyékából. Ahhoz sem kell Mészáros Tamásnak lenni, hogy az ember megírja azt, ami valóban gyalázat: a trafikügyet, a vasárnapi zárva tartást, a folyamatos alkotmánymódosítgatást, a sehova sem tartó háborúskodást a fél világgal szemben, vagy mondjuk a közoktatásban végbemenő botrányos folyamatokat. Jobboldali újságíróknak sem kell lelkiismereti problémát okozzon Orbán Viktor kritizálása – ahogy nem is okoz néhány helyen, például a Mandiner szerzői körében. Érti ezt, kedves Bayer Zsolt? Érti azt, hogy ez a „jó társaság" viszont miért nem érti?

Azaz dehogynem érti, csak épp nem érdeke, hogy az emberek, az „emberei" szabadon alkothassanak véleményt bármiről, szabadon tárhassanak fel bármilyen botrányos ügyet. Az állampolgárok nagy része ezt látja is, csak olyannyira elkeseredettek, hogy a létező lehetőségek közül még ezt tartják a legtűrhetőbb opciónak.

De lesz még ez máshogy is, Bayer úr. Lett máshogy a nyolcvanas évek végén, és lesz másként a XXI. században is.

(A képet az MNO munkatársa készítette a Magyar Hírlap munkatársáról)

74 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr487148291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.07. 13:28:08

A Simicska által birtokolt médiumok (Hír Tv, Magyar Nemzet, stb.) elsősorban a Fidesz keménymagnak szólnak, akik nem nagyon díjazzák majd a kemény kormányellenes kritikát és éppúgy átigazolnak majd ,mint a jobbos újságírók. Lesz állami hírcsatorna eddigi Hír Tv-s arcokkal, majd azt nézik inkább. (Még a csatornakiosztása is jobb lesz mint a 93-asra programozott Hírtv-nek (UPC)).
Napilap szinten pedig a nagy nyertes a Magyar Hírlap lesz, mint egyetlen megmaradt kormányközeli lap. Valszeg Simicska kénytelen lesz eladni a Magyar Nemzetet előbb- utóbb, mivel megcsappan az olvasótábor, és vélhetően egy kormányhoz közelálló csoport lesz a vevő..Nem gondolta át ezt Simicska, úgy érzem..

dr kotász 2015.02.07. 13:37:54

@A megvalósult amerikai ólom..: Abban igazad van, hogy a fidesz keménymag valóban nem számottevő keresletet jelent:) Marketing és kommunikáció témában viszont Simicska vagy ösztönösen vagy tudatosan, de otthon van. Sanszos hogy az obszcén nyilatkozatai egy ideig elég jó keresletet biztosítanak, a későbbiekben néha csak meg kell szólalnia nyilvánosan és megemeli pár százalékkal a bevételt.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.02.07. 13:54:53

A balos bloggerek nem értik, miről van szó.

Piszkálgatják ezt a Simicskát, mint valami tányérjukba hullott szardarabot :)

Arról van szó, hogy a köztudottan beárazott és a piaci licit során bármikor, bárki által a legmagasabb felajánlott áron megvásárolható Simicskát most megvette az USA.

A pénzen, amit adnak érte, azt vették meg, hogy Simicska médiabirodalma NE támogassa az Orbán-kormányt.

Ha ez megtorténik, az USA már a pénzénél van.

Nyeresége akkor lesz az ügyleten az USA-nak, ha a 180 fokot fordult Simicska-birodalom mozgósítani tudja és az utcára tudja vinni azokat, akiket a "civilek" fél éven át nem tudtak - a potenciális balos szavazókat.

Erre ugyan kicsi az esély, de ha ezt is megkapná az USA, az már grátisz ajándék lenne amellé a szolgáltatás mellé, amit megvásárolt.

elgigante70 2015.02.07. 13:55:18

elkezdtem olvasni, hogy "kedves" bayer zsolt. tudom, hogy csak udvariassági formula, de ezt én akkor is képtelen lennék leírni :/

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.02.07. 13:56:44

@A megvalósult amerikai ólom..:

".Nem gondolta át ezt Simicska, úgy érzem.."

Simicska halott.

Olyan ő már, mint az a tyúk, amelyiknek a gazdasszony lecsapta a fejét a baltával, de még fut pár kört fej nélkül a baromfis udvarban.

kvadrillio 2015.02.07. 14:15:04

Egyre hosszabbak lesznek a várólisták

Nem látszik, mi állíthatja meg az orvosok elvándorlását, a várólisták pedig csak hosszabbodni fognak Bélteczki János szerint. A Magyar Orvosok Szövetségének elnöke úgy látja: kidolgozott és átgondolt stratégia nem fedezhető fel a kormány egészségügyi reformterve mögött.
Kapcsolódó írásaink

Hónapokig kell várni a vizsgálatokra
Még több orvos ment külföldre dolgozni
„Nonszensz lenne” – Valamire készül a kormány

Az események után kullogunk – mondta el a 168 Óra Online-nak Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke. Az Orbán-kormány egészségügyi reformtervéről részben a híradásokból, részben az Őszintén az Egészségügyről szövetség és államtitkárság közötti negyedéves egyeztetések során értesülnek. (Az Őszintén az Egészségügyről szövetség öt, az egészségügy területén működő érdekvédelmi szervezetet fog össze: Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége, Független Egészségügyi Szakszervezet, Magyar Orvosok Szövetsége, Magyar Rezidens Szövetég, Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége.) A kormány tervei szerint az intézményvezetőknek február végéig kell egymás között újraosztaniuk az ellátási területek feladatait. A kórházi eladósodást a kormányzat azzal orvosolná, hogy átszervezi a szolgáltató helyeket és csökkenti a számukat.

Bélteczki János szerint a jelenleg megismerhető információk alapján kidolgozott és átgondolt stratégia nem fedezhető fel a reformterv mögött. Úgy látja: a rendszerváltás óta eltelt időben átfogó, előremutató lépések nem történtek, minden kormány pénzt akart kivonni az egészségügyből. Az elmúlt 25 év összes mulasztása vezetett a jelenlegi helyzethez, ennek negatív hatásait pedig a társadalom szenvedi el.

Ami az orvosok elvándorlását illeti, a MOSZ elnöke szerint hét éve minden esztendőben körülbelül ezer orvos megy külföldre. 948-an vándoroltak el 2014-ben, 2013-ban 955-en. Bélteczki János szerint nem az a kérdés, hogy 10 vagy 20 orvossal kevesebb megy-e ki, és ezzel 1000 alatt vagy felett mozog-e a számuk. Az érezhető változást az jelentené, ha több orvos jönne vissza, mint amennyien elvándorolnak. A kormány gyakran hangsúlyozza az ösztöndíjaknak a szakembereket itthon tartó hatását, ám ilyen hatás csak részben érvényesül. Az egyetemről kikerülő orvosok túlnyomó része itt szándékozik hagyni a rendszert, legfeljebb előtte megcsinálják a szakvizsgát, és teljesítik azokat a kötelezettségeket, amelyeket a tanulmányi szerződésben vállaltak. Ez utóbbi sem feltétlenül szükséges, mert olyan mértékű az orvoshiány, hogy a fiatal szakemberekért az intézmények akár azt is bevállalják, hogy törlesztik az adósságát. Ami a külföldi lehetőségeket illeti, a brit közegészségügyi hivatal, az NSH idén 3000 új orvost és ápolót hívna meg külföldi országokból, de a fizetések Svédországban, Norvégiában, Németországban is sokkal magasabbak, mint Magyarországon – mondta Bélteczki János.

Tavaly év végén az egészségügyért felelős államtitkár azt jelentette be: január 1-jétől 6 milliárd forint áll rendelkezésre, hogy az európai sztenderdeknek megfelelő várólistaidők legyenek Magyarországon. A MOSZ elnöke szerint ha a városi kórházakban megszűnnek ellátóhelyek, miközben a betegek száma változatlan, nyilvánvaló, hogy egyre hosszabbak lesznek a sorok. Lehet, hogy néhány száz, esetleg ezer embernek, akik a drága és bonyolult csípő-, gerinc-, térműtétekre várnak, segít ez az intézkedés, de a komplex ellátás magába foglalja a diagnosztikát, a járóbeteg ellátást, az utókezelést is. A szolgáltató helyek átszervezésével és számuk csökkentésével Bélteczki János szerint elképzelhető, hogy egyenletesebb és akár biztonságosabb lesz az ellátás, de biztosan hosszabb lesz a várakozás. „Ezt azért illene megbeszélni a lakossággal: egyenletesebb ellátáshoz tetszenek jutni, de hosszabb ideig állnak sorba – vagy többet tetszenek fizetni. Sajnos a közgazdaságtan törvényei érvényesek az egészségügyben is: az egészségtechnológia gyorsan elavul, a befektetés lassan térül meg és nagyon költséges” – mondta Bélteczki János.

Jövő szerdán kerül sor újra egyeztetésre az érdekvédők és az államtitkárság között, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke reméli, újabb konkrétumok derülnek ki.
Címkék:
egészségügy
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
Egyre hosszabbak lesznek a várólisták
Egyre hosszabbak lesznek a várólisták
Wittinghoff: Én egy átkozott, naiv idealista vagyok
Wittinghoff: Én egy átkozott, naiv idealista vagyok
Totális a háború Simicska és Orbán között
Totális a háború Simicska és Orbán között

Hírlevél feliratkozás
Amennyiben szeretne hetente a 168óra online legérdekesebb anyagaiból egy válogatást kapni, iratkozzon fel hírlevelünkre.
E-mail cím:
Hozzászólások
Összesen: 0 db

.....nu, akkor minél előbb takaroggyon ebből az országból az orbán-kormány a picsába, mielőtt kihal az egész magyar nemzet !!!

kvadrillio 2015.02.07. 14:21:31

@beszélő majom: ahha.......SIMLICSKE LEBONTOTTA A "POSZTKOMMINIZMUST", MERT ABBAN NEM TUDOTT ANNYI MILLIÁRDOT ÖSSZEHARÁCSOLNI, MINT EBBEN A KIBASZOTTUL TORZ-SZÜLÖTT RENCERVÁLTÁSOS ÓCSKA, DEFORMÁLT "RABLÓŐ-KAPITALIZMUSBAN" !!!!!

MIKÖZBEN A MAGYAROK SORÁBAN MEGKÉTSZEREZŐDÖTT A SZEGÉNYEK SZÁMA !
ÉS LASSAN KIHAL A MAGYAR NEMZET......A MESTERSÉGESEN KREÁLT VÁRÓLISTÁK MIATT IS MEG AZ ÁLLAMILAG FINANSZÍROZOTT NÉPIRTÁSOS DIREKT NYOMORBA TASZÍTÁSUK MIATT IS.....

A SIMICSKA-FÉLE ÚJGAZDAG OLIGARCHÁK VAGYONÁN SZÉT KELL OSZTANI A NÉP KÖZÖTT !!!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.07. 14:22:05

@dr kotász: Lehet, viszont a mostani cirkusz egy azonnali következménye lehet, hogy hétfőtől az újságosnál a keményvonalas Fideszesek nem Magyar Nemzetet kérnek majd.
Az állami hírcsatorna pedig várhatóan lenyúlja a Hír Tv-s újságírókat, és a jól megszokott arcokkal indít majd. ( Talán Széles egyet- kettőt meg tud szerezni, már jelezte fogadási hajlandóságát.)Szóval nem igazán értem hogy milyen fogyasztói csoportra épít ezentúl Simicska a médiáit illetően. Az ATV a Népszava meg a 168 óra táborára számít? Az ilyen jellegű médiák csak a társadalom szűk rétegét érdeklik.

kvadrillio 2015.02.07. 14:28:41

fenti történések pedig nagyon gyanúsak egy új média körüli csoportosulásra, annak funkcióinak betöltésére.....:)

kvadrillio 2015.02.07. 14:37:57

@kvadrillio: ,...valamennyi lumbalis discuson kisebb-nagyobb protrusiokkal, L.II-III. szintben jobb, L.V-S I. magasságban bal oldali, lapos, lateralis herniával.........sssss...KEGYETLEN ÉGŐ FÁJDALOMMAL A JOBB COMB-BAN...,, 180-190-ES ÉJJEL-NAPPALI VÉRNYOMÁSSAL, STROKE VESZÉLLYEL, ÁLMATLANSÁGGAL...ÉS 2 HÓNAPPAL KÉSŐBBI IDŐPONT ADÁSSAL, HOGY ORVOSHOZ JUTHASSAK !!! HGÁÁÁT ! BASSZA MEG A JÓ KURVA ANYJÁT ORBÁNVIKTORKA, MEG A DROGOSTEKINTETŰ ZOMBOR GÁBORKÁJA IS NEKIJEHHH....HOGY MAJDNEM SIKERÜLT BELEDÖGLENEM AZ EGÉSZSÉGÜGYI JÁCCADOZÁSAIKBA ! GONDOLATBAN MINDENFÉLE MÓDON KINYÍRTAM MINDEGYIKET !!!!!

....de idejében megoldottam...a magam baját CSAKAZÉRTIS !!!:)))))

..NU...AZ ÖLÉSI SZÁNDÉK AZÉRT MEGGYÖKERESEDETT BENNEM....ELÉG MÉLYEN......

Rodolfo63 2015.02.07. 14:54:58

@beszélő majom:

"Olyan ő már, mint az a tyúk, amelyiknek a gazdasszony lecsapta a fejét a baltával, de még fut pár kört fej nélkül a baromfis udvarban. "

fosnak azért ettől a halottól, mert az utolsó lehetével esetleg ráborítani az asztalt a komplett vezérkarra

sanyix 2015.02.07. 15:04:00

@Rodolfo63: az ilyen emberek ilyen veszélyes helyzeteknél letétbe szoktak helyezni kényes információkat, amit haláluk esetén valaki közzétesz :)

prukker 2015.02.07. 15:23:57

@beszélő majom:
Akkor most az amerikaiak egy halottért adtak pénzt?
Nem érzed, hogy identitászavarodban összevissza hadoválsz, makikám :)
Nem tudod még, honnan fogadd el a szajkóznivaló véleményt?:)
De szar lehet....

na4 2015.02.07. 15:40:29

Azannyát! Nem is tudtam, hogy szófosásból ilyen lazán meg lehet élni. Néhány óra munka egy héten, aztán ejtőzés. Az is milyen munka? Hablatyolás - a papír minden elbír. Úgy látom pályatévesztett vagyok.

MACISAJT 2015.02.07. 15:40:56

A ballibák komplett tábora most boldogan tapicskol az ondóban..:P

Tegnap hosszú hónapok után ráklikkeltem a Népszaga honlapjára.Hát mit látok? Fő helyen a Hír tévé reklámja, drága Simicskánktól...
Tegnap este mi/ki volt a Hír tévén?
szanyi elvtárs, egyenesben.
Párhuzamosan meg a hitgyülis ATV-n eközben csintalan elvtárs (az aki még látta Osztyapenkót és Steimetz kapitányt) fényezte drága jó Lajosunkat.

Ez ám a diktatúra..:P

És akkor itt rátérnék az ügy egyik folyományára.
Lajosunk most "kibasz minden orbánistát" a médiumaitól. Ok, rendben.Na és?
Állami hirdetések hiányában mire fog menni vele?
Ki fogja "kritikussá váló" médiumait nézni, olvasni, megvenni? A ballibák?
Szinte már látom a véresszájú "egyenlítő"&co.-t amint a Hír tévére, Magyar Nemzetre, Lánchíd rádióra buzdítanak és azokra hivatkoznak és a hvg.hu-t és a 168 Órát , a 444.humeg az Indexet amint a mno.hu-val versenyeznek...

Muhaha.

Netuddki. 2015.02.07. 15:46:13

Egyvalamit nem értek. Kijafsz ez a bayer, hogy ennyi bötüt köll rá pazarolni?

Netuddki. 2015.02.07. 15:47:34

@MACISAJT: Bezony, balfasz tolvaj fideszes! Megcsúszott a szarkupac, csak még nem tudni merre felé fog dőlni. Muhaha!

Behajtó70 2015.02.07. 15:47:53

Fenti cikkben több a gyülölködés, mint a náci némtországban összesen volt. Még ti nevezitek magatokat demokratának? Még ti meritek említeni a független sajtót?

Gyurcsány csahosai vagytok, és azt várjátok, hogy ha ismét hatalomra kerül, akkor nektek is lesz majd ismét konc.

Söpredék!

MACISAJT 2015.02.07. 15:49:52

@Behajtó70: ("Gyurcsány csahosai vagytok, és azt várjátok, hogy ha ismét hatalomra kerül, akkor nektek is lesz majd ismét konc.
Söpredék! ")

Azért ne essünk túlzásokba...
Illessük inkább őket, érdemeik szerint a régi kommunista jelzővel:
"hasznos hülyék".

csak egy néző 2015.02.07. 15:54:22

"Kedves Bayer Zsolt"
Ez a szóösszetétel értelmezhetetlen.
"Ha a pincében felfordítok egy követ, akkor ilyen arcú férgek másznak ki alola" (BZS)
Ez inkább jellemzi Zsótikát.

Bak Fitty 2015.02.07. 15:59:22

@beszélő majom: Minek firkál, uram, ha csak ennyi esze van?

csak egy néző 2015.02.07. 16:02:36

@Bak Fitty:
Ne értékeld túl ezt a barom makákót.

kvadrillio 2015.02.07. 16:29:01

Széles Gábor: Simicska legfeljebb önmagára veszélyes
Lapunk tulajdonosa a médiaharcról nyilatkozott

MH – 2015.02.06. 20:34

Lapunk és az Echo TV tulajdonosa, Széles Gábor a Hír24 portálnak adott interjút, amelyben kijelentette: adott ugyan kölcsön pénzt Bayer Zsoltnak, de azt a publicista mindig határidőre megadta neki. Az alábbiakban közöljük a Hír24.hu-nak adott interjú teljes szövegét.

Széles-GáborSzéles Gábor

- Az ön új újságírója is kapott ma egy testnedves oldalvágást Simicska Lajostól. Önnek mi a véleménye Bayer Zsoltról?
- Én annyit tudok mondani, hogy többször volt, hogy Bayer Zsoltnak kölcsönadtam, de mindig határidőre megadta a pénzt. Illetve, ami feltételekben megállapodtunk, hogy dolgozza le műsoridőben vagy flekkdíjban, az mindig teljesült. Úgyhogy nekem az elmúlt tán hat évben, amióta nálam dolgozik, semmiféle negatív tapasztalatom nem volt vele ilyen kölcsönkérésekben.
- Simicska mai kifakadásához mit szól?
- Tudott volt, hogy súlyos konfliktusok húzódnak a háttérben.
- Mi lesz most?
- Szerintem világháború.
- Ki fog benneégni?
- Nem nehéz kitalálni.
- Simicska is őriz nehézfegyvereket a sufniban. Tud ő ártani.
- Kizártnak tartom.
- Nincsenek dossziéi Simicskának, amikkel hiteltelenítheti Orbánt és néhány emberét?
- Kizárt.
- Mi az, ami kizárt?
- Kizárt, hogy ezt az eshetőséget valakik ne vizsgálták volna meg.
- Ja, hogy Orbánék nem mentek volna neki úgy Simicskának, hogy előtte ne vették volna végig, Simicska mivel tud visszavágni?
- Ezt ön mondja.
- Mi lesz a jobbos sajtóval?
- Az én sajtómmal semmi gond. A Hír tévét pedig helyettesíti majd az M1, és így tovább.
- Ön azzal számol, hogy megszűnik a komplett Simicska-féle médiabirodalom?
- Ezt nem mondtam. Csak azt, hogy sokan igazolnak át a Hír tévétől is a királyi tévéhez. És az is biztos, hogy ha az Simicska terve, hogy átállítja a médiabirodalmát baloldalra, az nem fog menni. Ha nekimegy Orbán Viktornak, akkor ellenzékivé válik, amit a jelenlegi közönsége aligha fog elfogadni. És olyan média meg nincs, hogy középen állunk hírben. Aki ilyet mond, az hazudik. De hát ez mind a Simicska Lajos vagyona, neki kell eldönteni, mit csinál vele. Hogy mondjuk elkártyázza… Egy biztos, hogy nagyon veszélyes útra lépett.
- A nekünk adott interjúban arról beszélt, hogy veszélyben az élete.
- Nem, nem hiszem. Legföljebb önmagára veszélyes.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.07. 16:29:28

@beszélő majom: értelmes ember az egész fideszes hordát úgy piszkálja. Személytől függetlenül.

kvadrillio 2015.02.07. 16:29:50

megszúnik a hírtv ???????:O

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.07. 16:30:19

@Behajtó70: ajjjajjj... náci... mondod ezt épp te? A gerinced hol vesztetted el?

mrbateman 2015.02.07. 16:30:23

@A megvalósult amerikai ólom..:
"hétfőtől az újságosnál a keményvonalas Fideszesek nem Magyar Nemzetet kérnek majd."

Erősen idealizált kép ez.

Aki papír alapú újságot vásárol, az jellemzően városi, értelmiségi, jobb jövedelmi helyzetben lévő, gondolkodni képes és gondolkodni szerető jóállampolgár. Ne fogadj rá nagy összegben, hogy ez az igazi szektás-keményvonalas fideszes lenne...azokat már a csirkefarhátas nyugdíjasok, vidéki félalkoholista hobby-antiszemiták között keresd.
2/3-ot érő nagy siker volt a régi maszop táborát megnyerni.

mrbateman 2015.02.07. 16:31:20

Amúgy ez az írás gyönyörű!
Jövök a szerzőnek egy sörrel!

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.07. 16:31:59

@mrbateman: ennyire kretén is csak egy csökött agyú, lumpenprolik által "felnevelt" korcs lehet. Miből gondolod, te agyatlan véglény, hogy "a nyugdíjasok" szavaznának bármely pártra? Anyádékat megkérdezted, kire szavaznak?

kvadrillio 2015.02.07. 16:33:31

....AZÉRT......ANÁL (ANNÁL) PRIMITÍVEBB EMBÖR....A VILÁGON NINCS, AKI EGY ILYEN HELYZETBEN, MINT SIMICSKA, AZZAL VÁG VISSZA, HOGY... JÓ LENNE, HA VISSZAADNÁD A KÖLCSÖNKÉRT PÉNZEM... !!! :o)))))

...jól kipellengérezve ezzel a Bayert,,,

kvadrillio 2015.02.07. 16:39:01

1988 előtt

1979-ben érettségizett a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban, matematikára szakosodott osztályban[1]. A középiskolai évek alatt találkozhatott először Orbán Viktorral, aki ugyanabba a gimnáziumba járt, két évfolyammal alatta[2]. 1983-ban, másodéves egyetemistaként lett a Bibó István Szakkollégium tagja (ekkor még nem ezen a néven volt ismert a szakkollégium, azt csak 1985-ben vette fel[3]). Gyekiczki András, aki ekkor szintén bibós volt, egy későbbi interjújában úgy emlékezett vissza a kezdetre: „Negyedéves korunkban érkezett Simicska, Orbán Viktor és társaik a Budaörsi úti kollégiumba. Belépőjük nagyon visszhangos volt. Berúgtak, az üvegajtó kitört, de még nagyobb visszhangja volt annak, hogy alapjaiban akarták megreformálni a kari életet.”[4] A céljuk ugyanis az volt, hogy a hallgatói képviseleti rendszer vezetője ne automatikusan a KISZ titkára legyen. Végül részsikerrel jártak: az öttagú hallgatói bizottságba bejutott Simicska és Nagy Andor is, utóbbit beválasztották az egyetemi tanácsba is[5]. Akkori diáktársaik – név nélkül nyilatkozva – évtizedekkel később úgy jellemezték Simicskát: a társaságban visszahúzódó volt, voltak viselkedési és öltözködési problémái, ám az agya egy zsenié. Egy 2012-es interjúban az egyik volt kollégista úgy fogalmazott: „Lajos rendkívül értelmes ember, a zseni kategóriába tartozik. (…) Előfordult, hogy a kollégiumban egy előadásra mackónadrágban és papucsban jött le. Úgy nézett ki, mintha ő lenne a gondnok, de amikor hozzászólt az előadáshoz, akkor mindenki elhallgatott.” Kéri László politológus, aki ekkor tanárként segítette a Bibót, 2001-ben úgy emlékezett vissza rájuk: „Amikor 1982 őszén Viktorék elkezdték az egyetemet, két-három hónap után fölfogtam, hogy velük nemigen lehet mit kezdeni. Nem fogok olyanokkal alkudozni, akik ellenfélnek tekintenek bennünket. Áderék, Kövérék, Szájerék kompromisszumkészek voltak. Óra után le lehetett ülni velük, sörözni, beszélgetni. Ezzel az engesztelhetetlen branccsal alig-alig. (…) 1983 novemberében, a szakkollégium alakuló ülésén Lenin-fiúknak neveztem Simicskát és őt [Orbánt], mert agresszív, kirekesztő, ellenségkereső viselkedésük az ő módszereikre emlékeztetett. Karácsonykor levelet írtam a kollégáimnak, hogy tűnjünk innen, mert megjött egy új korosztály, amellyel nem lehet szót érteni.”[6]
1988-1994

A Fidesz 1988. március 30-án alakult meg, döntően az egykori bibósok vezetésével. Simicska nem volt az alapítók közt[7], és hivatalos pozíciója sem volt a pártban. Az 1990-es parlamenti választáson a Fidesz 5,44 százalékot szerzett, így 21 képviselővel bejutottak a Parlamentbe. Simicskára az ezt követő időkben a párt tanácsadójaként hivatkoztak[8], hivatalos pozíciót azonban csak 1993-tól töltött be, amikor Orbán felkérésére a Fidesz gazdasági igazgatója lett[9]. Ehhez az időszakhoz fűződik a párt első nagyobb gazdasági botránya, a székházügy - igaz, ekkor már csak annyi történt, hogy a sajtó felkapta az ügyet, az események valójában még az előtt történtek, hogy Simicska hivatalos pozíciót vállalt volna a Fideszben. A kormány az MDF és a Fidesz számára titkos kormányhatározattal a nekik törvény szerint járónál jóval nagyobb alapterületű és rendkívül értékes ingatlanokat adományozott, amelyeket részben állami tulajdonú bankoknak adtak el igen magas áron[10]. A tranzakció törvényes volt, de sok kritika érte miatta a két pártot, és nagy sebet ejtett azon a képen, amely szerint a Fidesz nem működik együtt a kormányzó MDF-fel az üzletben, miközben a politikában támadja. Többek közt ezek is vezethettek ahhoz, hogy bár az 1992-93-as közvélemény-kutatásokat még toronymagasan a Fidesz vezette, az 1994-es választáson mindössze 7,7 százalékot szereztek, és ismét ellenzékbe szorultak.

...A "LENIN FIÚK !+ :o))))))))))))

google: simicska lajos

mrbateman 2015.02.07. 16:51:21

@pythonozok: többek között abból, hogy több ismerősöm volt tavaly választókörzeti szavazatszámláló bizottságban tag, vagy jegyzőkönyvvezető.
Az általuk elmondottak szerint a 20-40-es korosztály alig jelent meg, viszont 60-75-ig (80 felett már nem feltétlen mozdul ki az egészsége miatt) szinte mindenki demonstrálta a fontos és cselekvő állampolgárt és az eredmények ismeretében eredményesen megvédték a rezsiharc vívmányait!

ostvan2 2015.02.07. 16:54:08

Nem tudom, mit tud Simicska Lajos Orbánról, meg a többi vezérről, de egyet biztosan. Hogy kinek és mennyi pénzt adott. Ez biztosan le is van dokumentálva. Szóval, ha csak azt szórja szét a köztudatban, hogy mennyi a vagyona Orbánnak, már érdekes dolgok fognak történni. Várom!

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.02.07. 17:27:57

@pythonozok:

"értelmes ember az egész fideszes hordát úgy piszkálja. Személytől függetlenül."

De nem az egész fideszes horda esett a tányérotokba, hanem csak a Simicska :DDD

Gazz 2015.02.07. 19:39:50

Bayer "Piton" Zsolt barátai vajon tudják, hogy ők Bayer "Piton" Zsolt barátai?

Boka1 2015.02.07. 20:43:53

Utálom az ilyen kölcsön kéregető gyökereket. Ha valaki visszakéri, akkor még ez van megsértődve. Amúgy beszédes volt Széles Gábor mondata is, hogy neki mindig sikerült elrendeznie a kölcsönpénzt Zsoltival. Példának megemlítette, hogy Zsolti ledolgozta a lóvét. Kérdem én: Mi ez, ha nem fekete pénz??? Ezzel semmi bajom nem lenne, csak ugye ők a tisztesség és lelkiismeret főpapjai.

Kan Csóka 2015.02.07. 21:45:58

@Boka1: Széles gábor is egy geci kurva köcsög az öröktöltős energiacellájávál meg a cöffel együtt !

Kan Csóka 2015.02.07. 21:47:41

@Boka1: Zsóti vót má minden (dízszsidó, népszabis újságíró komcsi, amiszemita,fideszbérenc) csak akasztott ember nem.
De amint tudjuk ami késik nem múlik......

Kan Csóka 2015.02.07. 21:48:47

@beszélő majom: te retkes fidesz troll szakadtá vóna anyádba !

Tudományos libsizmus 2015.02.07. 22:03:37

Nem lennék mostanában a libsik helyében, az biztos. Bajnai után már Simicska is megfelel? Jövő vasárnap már megint mekkorát fogtok perecelni Veszprémben?

jogalany 2015.02.07. 22:03:47

@gizmo26666: Fut a tömeg, az embereknél kasza, kapa, kalapács, elöttük fut Viktor az ország pénzével és Te azt mondod hajrá Viktor. Az nem jut eszedbe, hogy el is gáncsolhatnád?

jogalany 2015.02.07. 22:07:36

@Kan Csóka:
Volt Ő már beteg a János kórház sebészetén és Ő nem vár, neki kinyílik az orvos ajtaja, persze neki meg a pénztárcája. Mit érdekli Őt az emberek baja, észre sem veszi a csendben várakozók szenvedését, hiszen fenkölt pénzén felülemelkedik az országon is, ahol csak Orbán gazdagabb nála.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.07. 22:08:10

@mrbateman: Jó hallani ezt a megváltozott értékítéletet. Eddig az MN olvasói megveszekedett "fideszbirkák" voltak, akik "vakon követik " a pártlap irányelveit..
Mostantól viszont "gondolkodni képes értelmiségiek". Változó idők..

gizmo26666 2015.02.07. 22:11:53

@jogalany: Hát ez olyan, mint mikor fent ülsz a szarkupac tetején, és csapkodod meg hessegeted a legyeket. Teljesen felesleges, úgyis újak jönnek. (plusz a szar is mindíg a felszínen marad)

Tudományos libsizmus 2015.02.07. 22:14:54

@mrbateman:
"Aki papír alapú újságot vásárol, az jellemzően városi, értelmiségi, jobb jövedelmi helyzetben lévő, gondolkodni képes és gondolkodni szerető jóállampolgár."

Ez jó. Nemrég egy másik libsibolsi ugyanezt a faszságot terjesztette az "online" újságolvasókról:)

gizmo26666 2015.02.07. 22:15:12

@jogalany: Az egész társadalmi rendszerünk olyan, hogy az erkölcsteleneket és a gátlástalanokat hagyja korlátlanul felemelkedni. Ezért nem látom értelmét Viktort üldözni, hisz lesz helyette másik.

Jolka40 2015.02.07. 23:18:17

Azért az jó, hogy végre történt valami. Nincs uncsibb, mint a poshadt állóvíz.

Hannibal ante portas 2015.02.08. 00:41:30

@kvadrillio: nyugodj meg, és inkább gondolkodj, már ha képes vagy rá. Máshol is így van ez: ott is Orbán miatt? Nézd meg, hogy mi van Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában az ott végzett orvosokkal. Hogy az egészségügy elvándorlása minegyik országban magasabb, mint nálunk. Ez nem vígasz, de amíg nem fogunk tudni 4-5 szörös fizetést adni, addig így is marad. Aztán küldözgess bárkit a picsába.

Hannibal ante portas 2015.02.08. 01:05:32

Lakner Dávid -idézetek nélkül - 974 szavas blogjában összehord hete.havat, igazán kár ezért a fröcsögésért. A legszebb azonban a vége, a az elkeseredett emberekről és a "...lesz másként a XXI. században is" látens fenyegetés. Nekem sokkal inkább úgy tűnik, LD nem ért valamit.

Hannibal ante portas 2015.02.08. 01:12:05

@mrbateman: érdekes, a nyuggerek eddig MSZP szavazók voltak. Most akkor mi történt?

igazi Ténytár 2015.02.08. 05:35:34

@ Lakner.

Mi ez az al naiv cím?!
BAYER CSAK MAGÁBÓL INDULT KI, minden Simicskat érintő bírálata olyan!

1, nem véletlenül barátai az árulók (madarat tolláról)
2, az adó a baja Simicskanak és fuj,
3, mennyi az pénz ami nem elég neki?
4, illetve elment az esze.

Pontosan ilyenek a mostani arulok is. Ergo, nagyon is termesztes hogy ezek "nem véletlenül" Bayer barátai,
_____________
1, "Én igazán jókor váltottam"
nol.hu/archivum/archiv-58249-42371

Bayer Zsolt, a Fidesz egykori szóvivője, lapunk publicistája (1993 szeptemberétől 1994 decemberéig) az Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez című cikke, 1994. október 21-én a Népszabadságban:

"Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe... Fidesz? Ugyan kérem!

Azután meg, én igazán jókor váltottam. Éppen jókor.

igazi Ténytár 2015.02.08. 05:36:58

@ Lakner

De nézzük az összes pontokban sorba!

Adócsalás és akit csak a minél több pénz érdekel munka nélkül?

_____________
2, "Elmentem, elmentünk. Szlovákiába. Ott alapítottam, alapítottunk céget, ott adózunk, 19 százalékot, egy percenttel sem többet. S szlovákiai cégünk nevére vettük az autónkat, mert bizony, így milliónyi forintot lehet megtakarítani."

valasz.hu/publi/roman-ciganyok-szlovak-magyar-dzsi

A két eset ugyanaz, a magyaré, aki drága kocsiját szlovák rendszámmal, és a román romáé, aki háznépét francia tájon futtatja.
______________
3, 2002. október 9., szerda 21:05

Ismeretlen tettes ellen gazdasági és pénzügyi visszaélések miatt feljelentést tett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), mert a Vagabunds Kft. a mai napig nem számolt el a tárcától folyósított 100 milliós támogatás felhasználásával. Bayer Zsolt cége kétszer is kért és kapott minisztériumi támogatást könyv, műsoros videó, CD és DVD készítésre, de a munkát nem végezték el.

Az NKÖM sajtóirodája szerdán tájékoztatta az MTI-t a tárcánál lefolytatott - az előző kormányzati ciklus idején született döntés - vizsgálatáról.

Ismertetésük szerint a szakértők megállapították, hogy a BLN (Bayer-Légrádi-Nemes) Vagabunds Kft. az NKÖM-től felvett, összesen 100 MILLIÓ FORINTTAL MAI NAPIG NEM SZÁMOLT EL jogszerűen, és a vállalt munkát nem végezte el.

igazi Ténytár 2015.02.08. 05:37:54

@ Lakner.

De meg az elment az esze megvadult vadak is olyanok amivel ugye maga Bayer védekezett amikor o vadult meg.

______________
4, Bayer Zsolt kábulatra hivatkozik
(Népszabadság 2001)

A négy konzervatív újságíró beszélgetésén egyebek között „mocsadék utolsó állatoknak”, „gyilkos, hazaáruló, senkiházi rohadékoknak” neveztek politikusokat, akiknek az ’56-os megemlékezéseken történt kifütyülések miatt „nem megsértődni kell, hanem elmenni a büdös francba örökre, és nagyon örülni, hogy nem lógnak lámpavason”.

Az elhangzottak miatt az MSZP az ORTT Panaszbizottságához fordult. A tévé elnök-vezérigazgatója lapunknak elmondta: a panaszbizottsági döntésig a legdurvább kijelentéseket tevő Bayer Zsolt szereplését felfüggesztette a műsorban.

Mint mondta, Bayer azzal indokolta megjegyzéseit, hogy műtéten esett át, és még kába volt a műsorban.
_______________

Lajos Csánó 2015.02.08. 06:19:01

@kvadrillio: Önmagára veszélyes,mondta Széles Gábor ,és bemutatta az energia cellát,amit alkotott!

igazi Ténytár 2015.02.08. 06:23:29

@ Lakner "A publicista beszámolt arról is: a Nemzetet négyszer annyi pénzért hagyta ott – ennyiért ír hetente két vezércikket, plusz ugye a két tévéműsor meg a viszontlátásra. Persze, ne legyünk igazságtalanok, napi másfél órán át lapokat is olvas a jó Bayer Zsolt. "

Ebben is mi a naiv meglepődés?

A 100millios megbízatását se végezte el (lásd fentebb).

Különben is ezt mar megmondta Erdélyben is hogy SZERINTE MILYENEK A MAGYAROK.

Hat istenem, ő rá is tökéletesen igaz,

__________
www.csikszentkiraly.ro/sajto.php?id=165

„Magyarország fele, ha van egy segg valahol, odaszalad, és kinyalja.”

Azt mondta, a magyar társadalom fele proletármentalitással él. „Az pedig nem más, mint a magabiztos, feltörhetetlen ostobaság. Olyan hülye vagyok mint a föld, ellenben rettenetesen magabiztos - jellemezte.”

__________

mrbateman 2015.02.08. 07:22:51

@Hannibal ante portas: Mi történt?

Eltelt közben 15 év, lapozz egy kicsit a naptáradon ez már nem a '90-es évek!

mrbateman 2015.02.08. 07:32:58

@Tudományos libsizmus: @A megvalósult amerikai ólom..:

Más állításaiért nem tudok/kívánok helyt állni!

A sajátomat arra alapoztam, hogy akinek sziklaszilárd véleménye van és pártvallású, az nem fog olvasással buziskodni...minek?, ő tudja, érzi, sejti, hiszi, nincs szüksége sem információra, sem megerősítésre, sem mások nézőpontjának megismerésére.

Másrészt egy lapszám 200Ft, az egy hónapban kb 5.000Ft, évente mondjuk 50.000Ft. Szerinted?
Én a helyi körorvossal, tanárral, mzg vállalkozó-agrármérnökkel szoktam találkozni az újságosnál, mint papírújság-vásárló.

n3spr3ss0 2015.02.08. 07:57:30

@beszélő majom: Inkább makognál majom,értelmesebb lenne.

n3spr3ss0 2015.02.08. 08:00:30

@A megvalósult amerikai ólom..: A társadalom széles rétegét meg a szennylapok érdeklik.Látszik is az ország színvonalán.

n3spr3ss0 2015.02.08. 08:02:56

@MACISAJT: Bármit zagyválsz,hullik a férgese.

n3spr3ss0 2015.02.08. 08:14:38

Bayer Zsolt az elmúlt 25 évben bebizonyította hogy az ország egyik vezérlő patkánya.

Szarazinda 2015.02.08. 08:47:48

@beszélő majom: "Arról van szó, hogy a köztudottan beárazott és a piaci licit során bármikor, bárki által a legmagasabb felajánlott áron megvásárolható Simicskát most megvette az USA."

Áááááá, na a jobbos gondolatmankókon támolygó kommentelőknek meg ez az kedvenc felütése. Köztudottan.

Attól lófasz sem köztudott, hogy neked leirtak valamit, te meg elhitted. Max össszeesküvés-elmélet. Aki meg nem pontosan igy gondolja, az, naiv, meg hülye ugye? Klasszik világkép.

samot 2015.02.08. 09:20:57

@beszélő majom: A Simicskàt nem vette meg senki,csak egyszerüen elkesztek kotoràszni a "pénztàrcàjàban",illetve kemény pénzelvonàsokra szàmithat!
Nem kell ide bebeszélni az USA-t!Semmi közük a történtekhez!

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.02.08. 10:46:19

@MACISAJT: Bizony, rohad a narancs. És geci szaga van. Geciben tapos az ország, és te büszkén vállalod, geci vagy.

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.02.08. 10:51:12

@Tudományos libsizmus: Te nem érted a lényeget. Simicska -Orbán harc van , ezt a baloldal élvezi. Kiröhög téged. Nem, ettől nem Simicska fan, csak nevet mindkettőn. Mindegy, ki győz. Itt te vagy az, aki bukhat. A baloldal csak nyer...
Rohad a narancs, és kurva büdös!!!!
De neked jó, mert ez neked való...

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.02.08. 10:53:02

@Behajtó70: Az, ha valaki leírja, hogy Bayer mocskolódik, hazudozik és saját magáról kimondja, hogy geci, de boldogan és igazán, az nem gyűlölködés.

Könnyen elkaptuk, uram! 2015.02.08. 10:56:24

@beszélő majom: Nem, kedves majom. Te nem látsz, nem hallasz, de akkor minek beszélsz?
Ja, te a negyedik majom vagy. Amelyik nem gondolkozik.
Ha az USA valakit megvesz, az nem Simicska. Az Orbán.... Tudod, van az a pénz....
Orbán már többször forgatta meg köpönyegét, ha valaki felajánlana neki egy testhez álló összeget, vagy pozíciót, hirtelen változna a véleménye.... gyorsabban, mint ahogy tüsszent.
És akkor te is hirtelen máshogy látnád a világot....
Majom vagy, na!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.08. 12:08:58

@mrbateman: Ne gondold, hogy aki megveszi, el is olvassa..A jó anyagi helyzet meg nem feltétlenül jelent gondolkodni képes értelmiségit.. Sokan egyszerűen pártszimpátia okán fizetnek elő rá.
Nem azt állítom, hogy holnaptól egy darab olvasó sem marad, de amilyen nehéz helyzetben van ma a nyomtatott sajtó, 20-30%-os csökkenés is komoly érvágás egy lapnál.
Másrészt meg, aki tud olvasni a sorok között, az azt is pontosan tudja, hogy mik Simicska pálfordulásának okai..
A megszokott publicisták eltűnése sem tesz jót majd az eddigi olvasók megtartásának, különösen ha azok ezután a Magyar Hírlapnál tűnnek majd föl..
Hogy hány Népszava, meg Népszabi előfizető fog előfizetni a megújult lapra is, azt nem tudom..

kalandfereg 2015.02.08. 12:34:05

Nagyon egyetértek azzal, hogy a "jobboldali", az csak Magyarországon egyenlő ezzel a cikivel, amit Bayer, Orbán és társaik művelnek. Éltem Írországban, ott gyakorlatilag csak jobboldali párt szokott kormányozni, mivel a 2 legnagyobb pártjuk, akik a szavazók szerintem 2/3-át mindig hozzák együtt, jobboldali pártok.
De ezt a gagyi, provinciális, önsorsrontó, korrupt társasággal, akik Mo-n nevezik magukat jobboldalnak, nem hiszem, hogy szívesen vállalnának bármiféle közösséget.
Ami itt nálunk megy, az nem európai értelemben vett jobboldal, hanem valami egészen gáz, balkáni, sőt már a balkánra nézve is ciki énnemtudommi. É énnemtuom, mire jó azoknak, akik fújják benne a passzátszelet.
Mert nem igazán neház belátni, hogy akik most vezetik az országot, azok a saját gyerekeiknek, unokáiknak basszák el a jövőjét. Hihetetlen. El kell innen húzni.

2015.02.08. 13:35:20

@A megvalósult amerikai ólom..: @gizmo26666: @MACISAJT: @beszélő majom: Figyelj ide, pvc!
A Simicska azt mondta az Orbán vezéredre, hogy egy geci.
Az emberei is mind azok (tahát te is), de nyilván ő a legnagyobb. Talán ebben csak Bájer elvtárs múlja felül, akiről mindenki tudja, hogy patkány. Én hiszek Lajosnak, ha nagyon nehezen is...
Győzzél meg, hogy a vezíred nem geci és nem diktátor! Legalább próbáld meg, te geci...

gizmo26666 2015.02.08. 16:06:52

@Jules Verne: Teljesen korrekt kis kormányfő meg párt, nem tudom mi bajod van vele, Nézd meg pl. Észak-Koreát, és gondolj arra, hogy sokkal rosszabb is lehetne. Szerintem becsüld meg amink van, és ne akarj forradalmat, mert akkor csak a káosz jön, a bizonytalanság és a vérontás, és utólag nosztalgiával fogsz visszagondolni ezekre a békeidőkre

gizmo26666 2015.02.08. 16:08:17

@Jules Verne: Nézd meg pl. Ukrajnát, ők is elkergették Janukovicsot, aztán béke lett? Egy nagy lófaszt, hullanak a civilek, és azt sem tudják, hogy ki lövi őket. Ezt szeretnéd? Ettől véd meg a gyűlölt Orbánod.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.02.08. 18:57:28

@Jules Verne: Azért lássuk be, hogy egyre szimpatikusabb nektek ez a Lajos. Meg van bocsátva neki minden zorbánmutyi, közgépmutyi.. Ne nagyon reménykedj, Simó elszámította magát. Talán még ha a következő választások előtt viszi kenyértörésre a dolgot, árthatott volna, de így hamar el lesz meszelve..
Nem akarlak semmiről meggyőzni (te geci..), a te világképed úgyis egy zárt, a tények által megingathatatlan rendszer.