Itt is megtalálsz minket.

HTML

Mi ez itt?

Nem vagyunk múlt nélkül. 2008-2009-ben papírlapot adtunk ki Győrben, most pedig felköltöztünk az internetre, mert még maradt bennünk mondanivaló. Minden hozzászólásnak örülünk, a posztok szerzőik álláspontját tükrözik, nem a kollektíváét.

Papírlapot? Tényleg?

Tetszik?

Erről beszélünk

Dolgozz, egyetemista!

2012.12.12. 08:00 | Írta: Foray Nándor

mcdonalds.jpg

Valóban, mielőtt alattomos olvasók nekiállnának utánam nyomozni, egy darabig én is kaptam szociális támogatást az egyetemtől, valamint három igennel szavaztam 2008-ban. Csakhogy azóta jobb belátásra tértem, dolgozom és fizetek. Másrészt nem azért szavaztam három igennel 2008-ban, mert mélyen elleneztem a konkrét megtakarításokat, hanem hogy borsot törjek Gyurcsány Ferenc orra alá. E témák tehát lezárva.

Ámbátor mi ez a blődség, hogy „a fiatalok nem engedhetik meg maguknak a felsőoktatást”? Ki mondta ezt? A tohonya fiatalok? Hát nehogy már a tohonya fiatalok szabják meg a központi költségvetést. A költség tudvalevőleg pár százezer forint – félévenként! Na most, az előfordulhat, hogy a szülőknek nincsen pár százezer forintjuk félévenként (bár akkor mi a faszért vállalnak gyereket?). Az egyetemista mindenesetre össze tud gereblyézni annyit, főleg a patinás egyetemek övezetében, amennyiben egyszer-egyszer kinyitja nagybecsű száját, és tisztességes megélhetést kér magának.

Ha leledzik a pislákoló hajlandóság

a pénzkeresésre, diákigazolvány birtokában bizony művészet pénz híján maradni. Kettő diákszövetkezethez elég beregisztrálni ahhoz, hogy az ifjú pályakezdőt aztán folyamatosan zargassák a munkaadók, miképpen telefonon, azonképpen itt mailben is. Egyszerre többhöz is lehet regisztrálni, állások armadájából lehet válogatni, ki-ki megtalálja az ínyére valót: akad nehéz fizikai, könnyű fizikai és szellemi foglalkozás. Abbahagyni, váltani bármikor szabad. Az órabérek eltérőek, vegyük a leghitványabbat: azzal és heti mindössze három – vagyis nem öt – nap melóval simán összejön havi 50-60 ezer. Ennek egy szelete, rendben, zsebpénz, de ha mondjuk a 80 százalékát félreteszi a leendő értelmiségi, fél év alatt, hopp, pont ott a tandíj összege neki. Az úgynevezett „egyéb kiadások” meg eddig is léteztek, valamennyivel azért anyuci is beszállhat, ha már a világra baszott, a kollégiumra meg a bérletre meg az ebédre tandíjjal vagy a nélkül is be kell fizetni, a lényeg, hogy a tandíjra való igenis előteremthető. Bárki által, aki képes érte megmoccanni. És ne feledjük: a leghitványabb órabérrel és heti három nappal számoltunk; időnként bevállalható négy-öt hétköznap, akár hétvége is. Alkalomadtán elcsíphető 900-1000 forintos órabérű diákmeló, az éjszakázásért meg extra gázsi jár.

Mi, hogy mindez, mármint a munkavállalás hátráltatná a hallgató tanulmányait? Merthogy így nem tudna megjelenni minden egyes érdekfeszítő előadáson? Pedig nekem van egy olyan sanda gyanúm, hogy a tandíj miatti hiszti elsősorban a hobbistáktól érkezik, a magyar-, illetve történelemszakosoktól, ugyanis a jelenlétet szigorúan megkövetelő reálszakok speciel dotáltak. A magyar- meg történelemelőadásokon azonban kurvára nem kötelező részt venni (ismerek tanárnőt, aki kijelentette, hogy ő kis, de lelkes közönséget akar), legföljebb a gyakorlatokon, úgyhogy időtartamuk hasznosítható. Azért biztosítanak a magas létszámú intézmények privát órarend-összeállítási műveletet, hogy az ne legyen gátja semmi személyesnek. Ja, és működik ám délutáni műszak is. Summa summárum: megoldható.

Melyek az előnyei

annak, ha a hallgató párhuzamosan dolgozik? Igazából fölösleges is fölsorolni, mivel kizárólag előnyei vannak. Korai tapasztalatszerzés, önállósulás, GDP-növelés, és nem utolsó sorban, az imént meglibbentett álomórabér feltétele a nyelvtudás szokott lenni, azaz a munkakínálat szorgalmas (nyelv)tanulásra motivál. Szóval dolgozz csak, egyetemista, nagyjából ugyanott kötsz ki anyagilag, mint ha az állam finanszírozna, viszont sokkal méltóságosabb önérzet saját kezűleg evezni azt a csónakot. Majd te is meglátod.

8 komment · 1 trackback

Címkék: felsőoktatás egyetem hallgatók

A bejegyzés trackback címe:

https://alternativa.blog.hu/api/trackback/id/tr44960605

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.12.12. 09:48:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.Zoli 2012.12.12. 12:45:49

Valahogy nem jön ki a matek: 50 eFt 3 nap alatt az 2000 feletti órabér. Ennyit nem kapnak a diákok, amit az is mutat, hogy lejjebb a 900-1000 Ft már mint álomórabér szerepel. .

Hacsak nem 3*24 órát értünk a 3 nap alatt. Viszont ilyen munkanapja csak az ördögnek van, mert ő sosem alszik...

Kék · http://melykek.blogspot.co.at/ 2012.12.12. 13:21:44

Én is a munka nemesít oldalon állok, bár meg kell jegyeznem, hogy ez a levezetés a fenti formában nem kerek. Saját példa: a folyamatos suli melletti munka miatt 3 év helyett 5 év alatt sikerült elvégezni az alapszakot, rengeteg szenvedés árán, mert folyton fáradt voltam. Munka mellett nem lehet normálisan tanulni, a teljesítendő vizsgáimnak csak a felére, harmadára tudtam rendesen felkészülni, így folyton csúsztam, folyamatos kudarcok értek, mert olyan vizsgákon buktam meg, amiket amúgy lazán teljesítettem volna. És nem töri szakos voltam. Néhány tantárgyat azért kellett újra felvennem, mert kötelező volt a megjelenés, tehát döntenem kellett, vagy dolgozom, hogy kifizethessem a sulit, ahová nem tudok bejárni, vagy bejárok a suliba, amire hamarosan úgysem lesz pénzem. Az uv-kra elment a megkeresett pénz egy jelentős része. Szóval jó ha a diák lát valamit a munka világából mielőtt diplomázik, de azért tudni kell, hogy ez fizikailag és szellemileg is igen megterhelő helyzet, méltóság ide vagy oda. Nem hiszem, hogy "tohonyaság" kérdése.

pinter.mate 2012.12.12. 14:01:54

@Sz.Zoli: Tessék rendesen olvasni. Heti három nap meló, havi ötven-hatvanezer. Ez összesen havonta 12 nap meló, 8órázva 520 JMF-os órabér.

paniadam 2012.12.12. 16:52:07

Jajaj, ez nekem kicsit meredek.
OKJ szakképzés és FSZ alatt is kénytelen voltam dolgozni, mert otthonról semmit sem kaptam. (Azonkívül pár hónappal a képzés előtt még elég jól kerestek a szüleim, csak aztán egyszerre tették ki mindkettőjüket a munkahelyükről, szóval azért bőven van olyan helyzet, hogy a dolgok hirtelen fordulnak rosszra, főleg mostanában.) Válogatott alantas munkákat voltam kénytelen végezni, 520 csak éjszakás pótlékkal együtt volt meg óránként, cserébe viszont többször előfordult, hogy órán aludtam el. Ez volt három éve.
Mi változott azóta? Semmi. A hirtelen megnövekedett kereslet miatt bagóért foglalkoztatják a diákokat, nem egyszer már olyan tolmácsolási feladatokért is 700/h alatt van az órabér, amiért régen 1000 fölött lehetett keresni. A legtöbb helyen már elvárják, hogy 8–16 között érj rá (akkor vannak az előadások is, mitől diákmunka ez akkor?), az említett délutános műszak idejében a legtöbb intézményben még bőven mennek órák, pláne az első két évben. Az órabérek csak lefelé mentek, ráadásul most már adózni kell ebből is. Jól kereső melót csak bizonyos területeken (gépészmérnök, informatikus) vagy csókosok kapnak, a többségnek marad a szellemileg és fizikailag is megterhelő raktári vagy gyári munka, amit ha sikerül is esetleg iskolaidőn kívül csinálni, akkor is képtelenség másnap az egyetemen rendesen helytállni, már feltéve, ha normális képzésről van szó (az fsz azért még ment nekem is munka mellett, de nem kívánom senkinek).
A család anyagi támogatása nélkül eddig is nehéz volt egyetem mellett munkából megélni, hiszen aki dolgozik, az többnyire nem is tud olyan jól teljesíteni, hogy jelentős tanulmányi ösztöndíjat kapjon, a közösségi tevékenység meg csak álom ilyen helyzetben. A bajom az egész tandíjüggyel nem az, hogy önmagában fizetni kell (annak idején én a FER bevezetését firtató kérdésre direkt érvénytelen szavazatot adtam le), hanem hogy saját erőből eddig sem volt könnyű munka helyett tanulni, így viszont semmi kétség, lehetetlen lesz.

Sz.Zoli 2012.12.13. 10:13:48

@pinter.mate:
Igazad van.
Mea maxima culpa

daraltbel 2012.12.14. 16:53:05

És ki fog munkát adni minden egyetemistának? Te? Én pl dolgozom suli mellett, de nem mindig találtam diákmunkát, pedig nem válogattam. Feketemosogatástól szórólapozásig minden szart csináltam már. Aztán rendes munkaviszonyban is dolgoztam, nem diákirodán keresztül, meg feketén is. Szerinted meggazdagodtam belőle? Én államin tanulok, és épp összekaparok mellette annyit, hogy kajára meg albérletre jusson. Szerinted hiányozna nekem még 2millió diákhitel?

daraltbel 2012.12.14. 17:03:48

Diákmunkával, vagy félmunkaidőben megkeresel 40-50 rugót, abból kifizeted az albérletedet vagy a kolidat, veszel májkrémet meg tesco félbarna kenyeret, bkv bérletet, mi marad szerinted, hogy félrerakd tandíjra? És akkor még nyelvtanulásra is marad pénzed és időd mi? Komolyan felhúztam magam ezen a retardált poszton, op talán dolgozott már diákirodán keresztül, de hogy soha életében nem kellett abból megélnie, az 100%.

don Fefinho · http://bunkonyilas.blog.hu/ 2012.12.20. 11:51:22

Nem bírja a bölcsész a szántást!
süti beállítások módosítása