Edgar Allan Poe nyomoz. Ez így talán elsőre ordas nagy marhaságnak hangzik, és nem, nekem sincs tudomásom róla, hogy Poe a krimiíráson (pontosabban a műfaj megteremtésén) kívül találkozott volna a bűnüldözéssel, de A holló lényege mégis ez.
Prók
A holló nem készült akkora költségvetéssel, mint a rokonának tekinthető Sherlock Holmes (ha több lett volna a pénz, feltehetőleg Poe-t is Downey Jr. játszotta volna), mégis eléggé hihetően teremti meg a XIX. századi Amerika légkörét. Keleti parti nagyváros (tökmindegy, hogy melyik), ahol a díszes épületek hajaznak Európára, a kevésbé díszesek fából vannak, a tenger miatt sok a köd.
A film abból az alapállásból indít, hogy mi történhetett Poe-val azokban a napokban, amelyekről semmit sem tudunk, és amelyeknek eredménye egy halott írózseni volt egy köztéri padon. És ezekben a napokban bizony egy gyilkosságsorozatot göngyölített fel, amelynek elkövetőjét az ő rémtörténetei/kriminovellái ihlették. Mindezt persze időre, hogy még a szeretett nőt is megmentse. A történet nincs híján csavaroknak, nem hoz szégyent a műfajra, ennek ellenére mégis kissé kiszámíthatóak a fordulatok.
Amikor pedig véletlenül épp nem történik semmi, Poe karaktere kap hatalmas szerepet. Ilyenkor derül ki, milyen kiállhatatlan is ez a figura: géniusz, aki tudatában van annak, hogy géniusz, ettől nagyképű, állandóan le van égve, emellett gyakorló alkoholista, vagyis minden tekintetben méltó versenytársra lelhet egy átlag egyetemistának – kivéve talán a géniuszos részt. Kétségtelen, hogy a képernyőn keresztül nagyon szórakoztató jelenség, a lakótársa mondjuk nem lennék, de le a kalappal az írók előtt (bár néha úgy éreztem, merítettek Sherlockból bőven). Ha a történet valakinek túl sablonos, Poe karaktere akkor is elég ahhoz, hogy elcipelje a hátán a filmet.
Kontrák
És sajnos a kevéske pozitívum után el is értünk az ellenkező oldalra. Habár a korszakot és a helyszínt valahogy így képzelem el, azért valószínűtlenül sok a keleti parton a köd. A világ funkciója inkább a hangulat megteremtése, semmint dokumentarista igényű kormiliő felfestése.
Ami az igazi hiányosság, az a színészi játék. Félreértés ne essék, mindenki hozza, amit kell (ha nem is maradéktalanul), de semmi többet. Semmi virtuozitást nem láttam még a tapasztalt – és nem keveset foglalkoztatott – Brendan Gleeson részéről sem; A Karib-tenger kalózaiból szalajtott szerkesztőpofa úgy látszik, hogy egyetlen karaktert képes hozni. A nyomozó nem több, mint egy átlag nyomozó, a csini szőke női főszereplő pedig nem az esze miatt van jelen. A legjobb a Poe-t játszó John Cusack, de ő sem az igazi. Valahogy túl nagy falatnak bizonyult neki a sokszínű karakter. Az érzelmes és a tahózseni részek hihetően mentek, de egyszer sem láttam rajta, hogy akár egy kicsit is be lenne rúgva, holott állandóan vedel.
Negatívum lehet továbbá a pozitívumok között is említett történet, túlzott sablonossága miatt, de ez gusztus kérdése. Én személy szerint egy kicsivel mindig előbb jöttem rá, hogy mi is történik, mint a szereplők, mégsem zavart a dolog. Az egyetlen indokolatlan baromság ezen a téren SPOILER ALERT!!! (habár a film legelején elhangzik), a végén Poe halála.
Végezetül
A holló nem emelkedik ki fehér hollóként az idei filmek sorából, sem korszakalkotó horror (sőt, nem is horror), sem a 2012-es év legnagyobb blockbuster mozija, de még csak nem is egy igényes dokumentumfilm az író/költőről, csupán egy mezei krimi. Sokkal élvezhetőbb, ha az ember úgy nézi, hogy nem vár tőle semmit, akkor igazán kellemes meglepetést tud okozni. Ha viszont valaki úgy ül le, hogy végre egy jó Poe életrajzi film, ahogyan Hollywood látja, akkor csalódni fog. Ez bizony fikció, nemúgy mint az Abraham Lincoln, vámpírvadász, az komoly dráma kéremszépen.
Összpontszám: 7/10
